LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: summa 2 / 5 oldal

Áprilisi summa

Sziasztok,

észre sem vettem, hogy máris itt a hónap vége, szóval (bár reményeim szerint nem veszitek majd észre) most vadul, és picit hadarva, és valamelyest kapkodva a figyelmemet, összeszedtem, hogy mi minden történt ebben a hónapban. (Itt jegyzetem meg, hogy ezen a ponton még azt hittem, van rá esély, hogy 30-án kikerül majd a bejegyzés, nem tudom, hogy gondoltam.) Áprilisban 8 könyvvel bővült a könyvespolcom, nagyrészt a költészet napi újdonságokkal, 6 könyvet olvastam el, 5 bejegyzés született a hónapban, az év eleje óta most először maradt el a Kibeszélős bejegyzés a múlt hét pénteken, és igen, látom, hogy vitathatatlanul zavaros, de klassz hónap lett ez. Mutatom bővebben:

8 könyvet sikerült megszereznem a hónapban:

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány
Vida Kamilla verseskötetéről talán azt kell, már-már közhelyszerűen elmondani, hogy a fiatal kortárs líra egyik legjobban várt kötete volt, és nagyon üdítő benne, hogy a kötet maga hozza tényleg megérdemelte ezt a várakozást. Egyszerre paródia és egyszerre vállalás a kötet címében szereplő konstruktív szó, amely azt hiszem az egész kötetnek egy ilyen jó metaforája. Konstruktív, mint egy olyan érték, figyelem, amit így haladó értelmiségiként (soha nem használjuk magunkra a szót, de persze, mi vagyunk azok) fontosnak tartunk, miközben a szónak van egy dohosabb túlhasználtsága is, ami miatt nem szívesen mondjuk ki. Vida kötete ezzel néz szembe, közéleti, politikai vállalásokkal, falun, szülőktől, kortársaktól és irodalmároktól tanult mintákról beszél, és azt hiszem, hogy keresi a határát a versszerűségnek és a versben kimondhatóságnak. Egy nagyon erős generációs tapasztalatot közvetít ez a kötet, tele nagyon erős ráismerésekkel, humorral és önreflexióval. Szerettem végigolvasni, bár a versek nagyrészét külön-külön már szinte mind ismerem, és hát, bátran ajánlom mindenkinek, aki valami a sztereotipikus versszerűségtől elütő, közéleti, generációs dolgot olvasna.

Röhrig Géza: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit
Röhrig Gézának ez a kötete volt az első, ami a Saul fia után megjelent, és rám jellemző a szkepszis olyan könyvekkel kapcsolatban, amiket valami nagy előz meg, ezért eddig nem olvastam és nem is szereztem be a kötetet, csak a vegyes kritika által igazoltam, hogy jó, hogy nem vettem meg, ilyenek. Most megvettem végül akciósan. Még nem olvastam.

Mesterházi Mónika: Nem félek
Nem tudom eléggé tematizálni azt, hogy mennyire istentelenül rosszak a kortárs irodalomban a fülszövegek. Merhogy ez megint egy olyan könyv, amiről a fülszövegben nem derül ki szinte semmi. 12 ciklus, szociofotó szerű figyelmesség, gyász, önirónia, ilyenek. Mesterházi Mónika kiváló fordító, szeretem a munkáit, kíváncsi voltam, mit írt, és ez a frissen megjelent kötete.

Székely Szabolcs: A beszélgetés története
Székely Szabolcs friss kötetéből néhány verset olvastam, ami eléggé lelkesítő volt, de van bennem félelem, hogy úgy járok vele, mint Szlukovényi Katalin Álomkonyha című kötetével. A félelem alapja, hogy mindkét kötet valahogy a családi létezést, az igazi középkorú felnőttkort tematizálja iróniával, visszagondolással. Szlukovényi kötete elképesztően súlytalan és veszélytelen volt, nagyon bízom viszont Székely Szabolcs kötetében, mert fontos volna beszélni arról, hogy lehet-e írni egyáltalán az úgynevezett boldog családról. Tolsztoj szerint, ugye, nem igazán.

Horváth László Imre: A hajó, ami nőket szállított
Szerelmes verseskötet. Kemény István szerint nem rossz versekkel, de hát mit írjon a fülszövegíró, ha nem ezt. Őszintén: 500 forint volt a Lírában, és tetszett pár sor a beleolvasás alapján. Megvettem.

André Ferenc – Horváth Benji (szerk.): Címtelen föld
fiatal erdélyi metamodern líra
A Helikon folyóirat két szerkesztője létrehozta a fiatal erdélyi irodalom jelentős kortárs antológiáját, ami, mint a legtöbb antológia, arra jó, hogy felhívja olyan szerzőkre a figyelmet, akiknek az első kötetei vagy egyáltalán az első publikációi mellett egyébként elmennénk. Picit közhelyszámba megy, hogy ha van egyáltalán olyan, hogy erdélyi líra, akkor az elképesztően menő, lelkesítő, más, talán az alcímben szereplő metamodern szó sem jelent többet ennél. Régóta szemeztem a könyvvel, de az f21.hu költészet napi, az erdélyi líra jelenéről szóló beszélgetése volt az utolsó gesztus, ami után betettem a könyvet a kosaramba.

Marcutiu-Rácz Dóra: Már minden nő hazament
Marcutiu-Rácz Dóra debütáló verseskötete egy itthon azt hiszem nagyobb figyelmet kapott erdélyi lírakötet, ami a kezdőverseiben azt a nők által ismert helyzetet járja körül, hogy mit jelent az anyáddal beszélgetni hazafelé éjszaka, mert félsz az utcán, vagy borravalót adni a taxisnak, ha nem tett rád megjegyzéseket út közben. Társadalmilag is most tanuljuk ezt, és én személyesen is most értem meg, hogy a lánybarátaim milyen helyzetekben találják magukat, ily módon tematikusan is betalált ez a kötet most nálam, de van egy nagyon frissítő póztalansága is a kötetnek, amit szeretek, és amivel remélem a kötet majd kezd valamit, mert egyébként izgalmas gesztus volna.

Szűts Zoltán: A világháló metaforái
Bevezetés az új média művészetébe
Ezt a könyvet már régóta nézegetem, mert egy időben egy kedves barátom alaposabban dolgozott a hálózatossággal, webbel, linkelhetőséggel, és úgy éreztem, hogy érdekel engem is ez a téma annyira, hogy elolvassam, mit mond ez a könyv arról, milyen hatással lesz a világháló a művészetekre és a művészetbefogadásra, művészetértésre, művészetkutatásra. Most pedig 200 forint volt a Lírában, így elérkezettnek éreztem, hogy megvegyem. Picit ennek a könyvnek a hatására is újra felvettem egy ősszel félbehagyott olvasmányomat, amelyik a minket körülvevő világról beszél, aztán elolvasom ezt is, mert az a bántó igazság, hogy érdekelnek ezek, mint blogger, aki városi blogot is üzemeltet, meg művész, akinek blogon is jönnek dolgai, meg mint bölcsész, aki szeret ilyenekről beszélgetni. Remélem nem hangzik túl szomorúan.

6 könyvet fejeztem be májusba:

Pier Paolo Pasolini: Egy erőszakos élet
Pasoliniről a legtöbben talán azt tudják itthon, hogy filmrendezőként működött, de valójában jelentős volt a filozófiai és irodalmi munkássága is, a városi térről való, szociálisan érzékeny, a szegénység alternatív várostapasztalatára építő szövegei legalább annyira munkáltak, és érdekesek, mint a filmjei, amelyekkel együtt hozott létre egy nagy Pasolini univerzumot, amivel én is még csak ismerkedem ezen a regényen keresztül. Az Egy erőszakos élet pontosan az, amit a címében vállal. Róma utcáin járunk benne egy mélyszegény gyerekkorban a hatvanas-hetvenes évek valóságában, ahol szegény emberek ezrei élnek még összetákolt barakkokba az árvíznek kitett területen, ahol utcagyerek világ van, ahol a szexuális élet csak a nádasban képzelhető el, és ahol mindenki érti, mit jelent, ha egy rendszer megfeledkezik róluk. Ezzel együtt Pasolini nem hazudik, nem romantizál, nem ment fel, nem is kér feloldozást. Csak érti, hogy mi az a pillanat, amikor a tömeg (tele anyával) nekimegy a rendőröknek, mert el akarnak vinni egy fiatalt. És ez valahogy mégis elképesztően szép lesz attól, hogy igaz. A következő könyv, amit olvasni fogok tőle, az a Korom vallomása című verseskötet.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Ez egy ifjúsági regény, amiben a főhős lány megkapja a középiskolai darabban a legfontosabb főszerepet a Hegedűs a háztetőnben, és ahogy lassan egyre mélyebbre kerülünk a regényben, úgy a lány is egyre mélyebbre kerül a családja történetében, és lassan eleven, felfogható valósággá válik számára a nagyapja eddig elhallgatott holokauszttörténete. A regény állati fontos dolgot visz végbe, amikor az ifjúsági regények nyelvén és valóságában beszél a holokauszt témájáról, ugyanakkor elbukik a nem felnőtt magyar olvasók felől, hiszen azt nagyrészt egy másik traumához, a 9/11-hez hasonlítja, ami a 2002 januárjában New Yorkban játszódó regénynél nyilván jól működik, de a mai magyar 12+-os közösségben kevésbé. Dolgozom egy kritikán, ami nagyrészt ezt tematizálja majd, ha elkészül, úgyis megosztom.

Nico Walker: Kopasz
Na, ez a könyv volt az, ami sok mindenen átkísért ebben a hónapban. A legfontosabb talán, hogy ebben a hónapban volt egy feszültséggel teli országos verseny, amire rengeteg időt és energiát égettem el, és ez a barimra igényes, jól megírt, vicces, kellemes ponyva volt a támaszom, pont azért, mert annyit adott, amennyit elvártam tőle, és azt tényleg a maximumon nyújtotta. A szerző szerelmi csalódásból jelentkezett katonának, majd Irakban harcolt egy évet, visszatérve azonban nem tudott beilleszkedni a társadalomba, és drogfüggő lett. A függésben egyre jobban lecsúszott ő is és a barátnője is, elkezdett kirabolni bankokat, majd egyszercsak elkapták, és most börtönben ül. Ez a regény pedig egy önéletrajzi regény, ami ironizál, cinikus, faszfej, és baromi minőségin szép, olyan, ami viszi az oldalakat, de nem kell sokat gondolkozni rajta. A legjobb döntés volt a verseny előtt ezt levenni a polcról. Tényleg.

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány
(Fent már írtam róla)

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző
Amúgy nagyon rossz érzés az, hogy erről a könyvről alig van szó. Apollinaire egy tipikusan olyan szerző, aki felett átlapoz az irodalomoktatás, és onnan van meg a neve mindenkinek, hogy ő írta a szökőkutas képverset a tizenegyedikes szöveggyűjtemény végében. És közben ő írta az Égöv című verset is, meg egy csomó mindent, ami miatt fontos lehetne beszélni róla, meg az avangárdról egyáltalán, ami valamivel érthetőbbé tenné például a kortárs képzőművészetet, meg így egyáltalán azt, ami a művészetben az elmúlt száz évben történt. Nade, ez messzire vezet. Azt, hogy a Tizenegyezer vessző nincs a középsulis tematikában, azt megértjük, ugyanis első látásra egy nagyon vad pornográf regénynek tűnik, sőt, ne is tagadjuk, ezek vad orgiaszerű jelenetek, amelyek egymást követik. És persze ez szerintem egy zseniális emberiségregény is. Lesz még szó róla a blogon, azt hiszem ez lesz a következő értékelés tárgya, csak azoknak ajánlom, akik hajlandóak felülemelkedni nagyon undorító dolgokon, és meglátni azt, amiről csak így lehet tudósítani. Én legalábbis ezzel az attitűddel elképesztően lelkesen olvastam ezt a kisregényt.

Juhász Tibor: Amire telik
Juhász Tibor új verseskötete a szegénységgel foglalkozik, és azzal, hogy mi hogyan élünk a szegénységgel, mit gondolunk róluk, akarunk-e rajtuk segíteni, akarunk-e rajtuk segíteni. Foglalkozik azzal, mi a különbség a cigány és a nem cigány ember között (ők és mi), ír arról, hogy milyen egy putriban, vagy milyen ezt csak kívülről látni, ez egy tök menő szociolíra, ami leginkább regisztrál. Eléggé bírom, szintén rövidesen írok majd róla, és jól megosztom majd.

5 bejegyzés született a hónapban:

Április 2-án érkezett a hónap első Kibeszélős bejegyzése, amiben azt a kérdést jártam körül, hogy hogyan kell kérdezni az LMBT+ emberektől az LMBT+ státuszuk kapcsán, és hogy egyáltalán, miért is akarunk kérdezősködni. Ezt a bejegyzést rögtön másnap követte a márciusi summa, majd hat nappal később az 1 és 6 (a beígértek közül kettőt nem sikerült elolvasnom, de fogom majd őket, Tompa Andrea: Haza című regénye hónapról-hónapra tolódik és nagyon sajnálom, hogy így van), majd készült egy izgalmas #LMBT-t olvasunk interjú Gáborral, a Society youtube csatorna youtuberével, végül pedig egy régóta halogatott értékelés érkezett egy kedves történelmi romantikus regényről, Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye című regényéről, ez a summa pedig a hatodik bejegyzés (lett volna) ebben a hónapban.

Májusban reményeim szerint az értékeléseké lesz a főszerep, régóta tologatott bejegyzéseket szeretnék megírni, de igyekszem majd pótolni a múlt hét pénteken kimaradt Kibeszélős bejegyzést is. Mindezek mellett most elmarad hétfőn esedékes #LMBT-t olvasunk bejegyzés is, nem tudom, hogy fogom-e tudni pótolni, de semmiképp nem szeretném, ha a három hetente jelentkező bejegyzések hosszútávon elmaradnának. Szóval így, rendkívülien, de bízva benne, hogy a rendszer felé tartva bizakodom a következő bejegyzésig.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Márciusi summa

Sziasztok,

elé húzósra sikerült ez a hét számomra, a szabadidőm, sőt a pihenésre szánható időm nagy részét is az vitte el, hogy egyetemi dolgokra kellett készülnöm, így nem volt időm szerdán sem a summával, sem a héten más bejegyzéssel jelentkezni egészen a tegnapi kibeszélős bejegyzésig. Ami késik, az viszont nem múlik, így most itt vagyok, és tök jó könyvekről fogok nektek mesélni. Hat friss beszerzésről, a hét márciusban olvasottról, és persze arról a hét bejegyzésről is lesz szó, amit ebben a hónapban írtam. Kezdjük:

6 könyvet sikerült a hónapban beszereznem:

Juhász Tibor: Amire telik
Juhász Tibor előző kötete, a Salgó blues egy nagyon hangulatos, a nyomorgó Nógrád megye posztszocialista világát mégis valahogy olvasmányosan, találóan átadó szöveg volt, aminek talán nincs több tétje, mint bemutatni azt az időt, ami ott megállni látszik, mint a régi plakátok a kocsmafalon. Csak beleolvasva is érezni, hogy ennek a verseskötetnek ennél keményebb tétje lesz, noha ugyanazokhoz a témákhoz nyúl, cigányság, nyomorultság, és a valamiféle együttélés kérdései húzódnak a versek között, áprilisban mindenképpen elolvasom.

Borbély Szilárd: Nincstelenek
Borbély Szilárd nagy regényét most újra kiadta a Jelenkor Kiadó egy elképesztően gyönyörű életműsorozat első darabjaként. Előrendeltem, amint lehetett, és nagyon várom is, hogy olvashassam, de sajnos az nem sikerült ebben a hónapban, remélem, hogy ezt tavasszal pótlom majd. Az mindenesetre biztosan örömteli, hogy végre ismét kiadták. A könyv maga egy nagyon finomnyelvű gyermekszemszögből született mélyszegénységelbeszélés, már az első pár oldalban van egyrészt egy ilyen nagyon őszinte világismeret, amiben az első, otthonunknak tartható kis világot ismerjük meg úgy, hogy nincs semmilyen összehasonlítási alapunk, és egyszerre szól az egész arról a rákérdezésről és visszanézésről, ahogy egy gyerek nem érti, hogy lehet valami ennyire rossz. Azt éreztem már a belekapott pár oldalban is, hogy ez a szöveg elképesztően szép, nagyon várom, hogy olvassam majd.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Fura erre a könyvre is a frissítő szót használni, noha EP-t olvasni tényleg mindig frissítő. (Lesz még ebben a poszban ilyen, de az EP olvasás is egy olyan dolog, amit gyakrabban kéne csinálnom.) EP hasnyálmirigyrákos, és a hír megérkezésének a pillanatától naplót vezet. Ez a napló a könyv, egyszerre kapunk betekintést a mindennapokba (Kik jönnek ebédre, mi volt az ebéd, milyen nagypapa a szerző, hogy viszonyul ahhoz, hogy felismerik), és egyszerre kapunk egy igazi EP szöveget tele a szerző nyelvi leleményével, folyásával, kimondásaival, vicceivel. Persze az is van, hogy ez egy szomorú szöveg, látjuk benne, ahogy egyre ritkábbak a bejegyzések dátumai, vagy ahogy egyre többször csak az átaludt, átfolyt időről tud beszámolni. Vannak jobb és rosszabb pillanatok, egy jó töltöttkáposztától az étvágytalanságik például. Tudtam, hogy valamikor el szeretném majd olvasni a szöveget, de nem volt a közeli terveim között, aztán árulta egy lány Szegeden, én pedig gyorsan megvettem és valahogy a kezemben maradt. Örülök, hogy elolvastam, mert tök sokat hozzátett az Esterházy képemhez, ami számomra már csak egy halott szerző képe. 2016-ban az ő beszéde nyitotta meg a könyvhetet, és emlékszem, hogy mindenki nagyon szerette ezt a nálam idősebbek közül, én pedig nem értettem miért. Bababölcsész voltam, most meg már, megkéstünk, mindig erre jutunk a barátaimmal EP kapcsán.

Pan-dij: Vörös évek
Fura a viszonyom ehhez a könyvhöz, de 500 forintra volt leakciózva, és elgyengültem egy pillanatra a könyvesboltban, mert azt gondoltam, hogy 500 forint, vers, talán lehet szó valamiféle szubverzív, szinte kisebbségi státuszról, meg egyáltalán, érdekelt, hogy milyen az az irodalom, aminek nincs meg az a fajta klasszikus hagyományozódása, amit az angolszász és európai diskurzusokban megszoktunk. A szerző az első észak-koreai szerző, aki úgy ír, hogy még mindig a diktatúrában él, műveit kommunista szórólapok között csempészik ki, az első könyve a Vádirat című novelláskötet volt, ez pedig egy verseskötet. És nem is kell ajánlanom azoknak, akik sokat és bátran olvasnak Észak-Koreáról, mert már olvasták nyilván, és nekem is megvolt ez az időszakom, de most többre van szükségem annál, minthogy mutogassuk, hogy van észak-koreai líra. Abban bíztam, hogy lesz szó benne a diktatúra mindennapjairól, a személyes dolgokról, ottani életről, amely megteremti a lírának az igazi líraiságát, ehhez képest szinte csak közéleti verseket kaptunk, a néhány jó kép dacára ezek nagyrészt közhelyesek voltak, és abból a mélységből szóltak, amiből egy felkészültebb Petőfi olvasó is meg tudta volna írni. Nagyon sajnálom, de éreztem, hogy ez lesz.

Nico Walker: Kopasz
Szóval. Egy srác szerelmi csalódásból belép a seregbe, és néhány év iraki háború után visszatér Amerikába, de nem tud visszatagozódni a társadalomba, ezért heroinfüggő lesz a kedvesével. Mindketten teljesen lecsúsznak, semmi pénzük nem marad, ezért bankrablásra adják a fejüket, majd lecsukják. És baszd meg ez egy kibaszott önéletírás, amit az egyik olyan moly ajánlott még régen, akinek nagyon adok a véleményére, főleg ilyen lázadóbb szövegek kapcsán, és most egyébként is 500 Ft volt a Libriben. Tegnap este el is kezdtem olvasni, folyik a szöveg, nagyon lázadó, nagyon szókimondó, nagyon vicces, tetszik az a tétlen szubverzivitás, ami jön a könyvből, nem gondolja túl magát, pont olyan könyv, amire most pihenésképpen szükségem van.

Maja Solar: Jellemző, hogy nem természetes
Maja Solar verseit évek óta úgy hordozza a kis táskáiban a progresszív kortárs fiatal líra, mintha a Szent Grál volna, és meg is értem, hogy miért teszik ezt. Baromi üdítő szókimondása, társadalmi érzékenysége és nyelve van, feminizmusról, társadalmi szerepekről, poézisról beszél, és nem tudom, hogy mikor fogom úgy olvasni, hogy leülök, és végigolvasom, de naponta, kétnaponta lekapom és olvasok belőle. Lehet, hogy ez nálam is ilyen lesz. Elég nehéz volt beszerezni itthon, mert a vajdasági Forum kiadó adta ki, de végre találtam pár példányt a Bookline-on, nagy volt az öröm.

7 könyvet sikerült elolvasnom:

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
García Márquez (tudtátok, hogy nem csak a Márquez a vezetékneve?) a Dél-Amerikai irodalom egyik nagy mágusa, akinek az utolsó kisregényét most egyetemre kellett olvasnom, de ezt a tanév elején pont én választottam, és nekem kellett róla előadást tartanom a többieknek. A könyv egy kilencvenedik szülinapját ünneplő öreg férfi heteit meséli el, aki soha nem létesített ingyen szexuális aktust az életében, a kilencvenedik születésnapján pedig úgy dönt, hogy el akarja venni egy lánynak a szüzességét, ezért fel is hívja a régi bordélyát, hogy tud-e pár órán belül lányt szerezni a számára. A könyv egy állatira lassú lélektani regény, amely a szerelmes férfi történetét mutatja be egy nagyon furcsa, pedofil, prostitúcióval terhelt, valójában a lányt egészen konkrétan tárgyiasító viszonyban, amely attól válik egy tipikus Márquez regénnyé, hogy kimondhatóvá teszi a dolgokat és nem fedi el sem jelentéstani, sem erkölcsi árnyékokkal az emberi gondolkodás mélyeit. Szeretem a regényt, szeretem az írót, tőle is többet kellene olvasnom.

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Selyem Zsuzsa kötete szintén egy újraolvasás volt. A Libri-díjra is jelölt novelláskötet fő fókusza számomra a határokon és magárahagyottságon van. Olyan kis mikrotörténeteket látunk, amiket nem szokás elmesélni, és történik mindez egy erősen feminista, ökokritikus, társadalmilag érzékeny elbeszélésvilágban. Előkerül benne a határátlépések konkrét kérdése, mint diszidálás vagy migárció, de járunk a Balaton közepén egy jachton, vagy egy reality showban is, de olvasunk a szövegekben kizsákmányolt szamárról vagy a közel-keleten zajló háborúk kutyáinak a történetéről is, miközben végig abban a kérdésben mozgunk, hogy vajon mi az, amit logikus, hogy elmesélünk, és mi a mi pozíciónk a világban, mik azok a kézenfekvő történetek, amiket mégsem veszünk észre. A hónap második felében készítettem egy interjút Selyem Zsuzsával a Tiszatáj Online-ra, ide kattintva tudjátok elolvasni.

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak
Krasznahorkai tavaly előtt megjelent regénye régóta tervben volt, volt is példány a polcomon, de az olvasásnak a mostját szintén egy egyetemi kurzus adta, ahol jókat beszélgettünk a szövegről és az azt körülvevő intermediális térről. A szöveg azért is különös, mert nem csupán egy szöveg, egy meneküléstörténet, hanem egy hanganyag és egy festményanyag együttese, amelyek közösen kívánnak egy meneküléstörténetet felmutatni, ami számomra (audio- és vizuális művészetekben kevésbé jártas olvasóként) hol erősen, hol kevésbé lelkesítően működött. A szöveg első felében a tipikusan hosszú Krasznahorkai mondatokban a menekülés általános szabályait veszi végig (ne tervezz, ne legyen rendszer abban, ahogy menekülsz, semmi se legyen jó…), majd a szöveg felétől ez már egy kifejezetten az Odüsszeia tereit idéző meneküléstörténet lesz egy kemény befejezéssel. Számomra a szöveg első része volt inkább lelkesítő, azt is lehet akár mondani, hogy slam poetryszerű volt, ahogy a menekülést egy folyamatosan forgó pergő jelenlétként ragadja meg, de az egész szöveg vitte végig a figyelmemet, nem fáradtam le, miközben szellemileg nagyon friss volt végig, ez talán a legnagyobb dolog, amit el tudok mondani a szépirodalom olvasásról.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
(Fent már írtam róla.)

Mario Vargas Llosa: KI ölte meg Palomino Molerót?
Újabb egyetemi olvasás, amiért nagyon hálás vagyok. Ez a könyv, szintén kisregény, és elképesztően zseniális. Egy tragikus kegyetlenséggel meggyilkolt pilóta és boleróénekes történetét igyekszik egy szétszórt teszetosza rendőrtiszt és egy sokat látott, de fülig szerelmes hadnagy felderíteni. A könyvet egyszerre működteti az, hogy a két nyomozó nagyon szórakoztató, vidám, mély dinamikában működik egymás mellett, és hogy Palomino Moleró története egy nagyon szép és kedves történet arról, amit mindenki a szíve mélyén nagyon gondolni igyekszik, de persze dolgozik a regényekben egy igazi perui spanyolos háttér, ahol mindenki a kocsmában ül, mindenkinek van véleménye és persze a kocsmárosnő a vágy igazi tárgya. Valahogy ez a könyv hihetetlenül kedves lesz attól a sokféle, és nem ártó szerelemben, mégha a felfedett krimitörténet rejt brutális dolgokat. Örülök, hogy olvashattam Llosát, fogok még a félévben is a kurzushoz, ahová ezt is olvastuk, meg egyébként is, mert nagyon jó, olvassatok ti is Llosát.

Pan-dij: Vörös évek
(Fent már írtam róla.)

D. M. Thomas: A fehér hotel
Ez a könyv megint csodálatos volt, és szintén egyetemre kellett olvasni. A század első felében járunk, ahol egy középszerű, ámde szerencsésnek tűnő operaénekesnő életét és Freuddal való terápiáját, levelezését követjük. A regény első fejezete egy vad szexuális álom versben való leírása, a második fejezet ezt az álmot igyekszik prózába átültetni és keretet helyezni köré: egy fehér szállodában járunk, ahol különböző balesetekben sorba hallnak meg a vendégek, a szálloda mégis prosperáló időszakát éli a hegyekben, a nő pedig félbeszakít egy hazautat, hogy egy vonaton megismert férfival töltsön itt néhány szexuálisan túlfűtött napot. A következő fejezet a két leírásnak és a pszichológiai üléseknek egy kivonata, analitikus elemzése, majd évekkel később követjük az elbeszélőt. Folyamatosan új kereteket kap a nő hisztériája, mentális és testi állapota, a szüléshez és származásához való viszonya, majd az utolsó fejezet ledobja az atomot. Egy ilyen velejéig posztmodern regény, ha érdekel a női önreprezentáció vagy a pszichoanalízis irodalmi megjelenése, akkor ez mindenképp egy kötelező darab, noha az egész mű fikció. Talán gyanakodtok már, de van az egyetemen ebben a félévben egy szexualitással foglalkozó kurzusunk, tele nagyon jó szövegekkel.

7 bejegyzéssel érkeztem márciusban:

Szinte a szokásos a helyzet, nem vagyok elégedett ezzel a számmal, bár nem tartom rossznak sem, örültem volna, hogy ha még egy értékelés belefér legalább, viszont a három hetente jelentkező posztok továbbra is érkeztek, ha valami örömteli hír, akkor ez biztosan az. Rögtön március 1-én érkezett egy #LMBT-t olvasunk interjú Kitabuval, a Kitabu.hu Intagram oldal és könyves blog kezelőjével, akivel a könyves instagram műfajról, a saját elköteleződéséről, és persze sok LMBT+ könyvről beszélgettünk, majd március 3-án megjelent a februári summa (úgy tűnik, hogy ez a három napos csúszás nagyon megy), négy nappal rá követte az 1 és 6, a benne vállaltakból ebben a hónapban csak két könyvet sikerült elolvasni, de mindegyikkel aktívan dolgozom, szóval ami késik, az biztosan nem múlik.

A következő poszt a kibeszélős volt, amiben ebben a hónapban arról gondolkoztam, hogy Lehet-e egy meleg férfiból ma miniszterelnök?, és noha vannak meleg miniszterelnökök, akik melegek, valójában tényleg az-e a tapasztalatunk, hogy minden kapu nyitva áll számunkra, vagy akár a nők számára (a nőnapi posztdömping adta az apropóját a bejegyzésnek). A hónap egyetlen értékelése a hónap közepén jött ki, a Michael Foucault lejegyzésében közölt Heculine Barbin, más néven Alexina B. című hermafrodita önéletírást jártam körül, majd rögtön érkezett az Üldözöttek gyűjteményének az alternatív fülszövege (értékelés reményeim szerint a következő héten jön). A hónap legkattintottabb posztja egyértelműen az Edmonddal, az Edmond Könyvkuckója booktube csatorna vloggerével készített #LMBT-t olvasunk interjúja volt, március 22-én, és szégyellem, de aztán nem volt időm blogolni, pedig az Üldözöttek gyűjteménye értékelésem félig kész van, és hát egyébként is, annyi mindenről kellene írnom. Minden hónapban megfogadom, hogy ez lesz az utolsó túlhajtós, az áprilisnak jó esélyei vannak, de illúziókat nem táplálunk feleslegesen, szóval sok mindenről lesz szó, csak lassan.

Szóval majd lassan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Februári summa

Sziasztok,

mondanám, hogy észrevétlenül tűnt el ez a hónap, és igaz is volna, méghozzá a legkevésbé csak azért, mert 28 napunk volt a februárban élni, de ez most mindegy is, a lényeg, hogy vasárnap véget ért a hónap, és íme a summája: 16 új beszerzett könyv, 9 elolvasott cím, 6 blogbejegyzés. Minderről írok bővebben, kezdjük.

16 könyvet szereztem be februárban:

Susane Clarke: Piranesi
Ezt a könyvet a booktube miatt vettem meg, de fontos vele kapcsolatban elmondani, hogy noha fantasy, a minőségi nyelve miatt a szépirodalmi kritika is pajzsán hordozza. Úgy hallatszik, hogy meglepő, hogy egy fantasy lehet ilyen is, mert rengeteg új dolgot hoz. Eddig első két fejezetet olvastam csak, mert elvitte az olvasást az, hogy sok-sok mást kellett olvasnom, de az egyik barátom szerint alapvetően az épített világ legtöbb információját birtoklom már a könyvről: Piranesi egy nagy házban jár, amelyik tele van szobrokkal és csarnokokkal, illetve be van zárva ebbe a házba egy óceán is, amelynek a dagályát igyekszik megfigyelni, kiszámolni a főhős, amikor megtaláljuk. Piranesi egy kultúrantropológus alaposságával igyekszik felmérni, hogy mi ez a ház, ami számára a világot jelenti, és hogy mi ennek a háznak a története. Hajlandó vagyok hagyni, hogy ez a szöveg lenyűgözzön, biztosan nemsokára sort is kerítek rá.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
A Tilos az Á friss megjelenéséről van szó, amelynek a középpontjában a zene, a Hegedűs a háztetőn iskolai musicalelőadása, valamint a holokauszt története áll egy kamasz lány szemszögéből, aki megtalálja a padlásukon a holokauszttúlélő nagyapja hegedűjét. Nagyon szeretném, hogy jó legyen a könyv, mert izgalmas lehet, hogy a holokauszt témáját egy iskolai környezetbe helyezve mesélik el, és jó, hogy ebből fiataloknak szóló szövegek szólnak a maguk műfaj szerint elvárt jegyeivel, mint az iskola, a musical vagy a lehetséges szerelmi szál. Márciusban kritikát kell írnom erről a könyvről.

Kertész Erzsi: Éjszakai kert
Ez egy meseregény, ami nagy kedvencem volt ebben a hónapban, noha egyáltalán nem vagyok elégedett a regény végével és annak az üzenetével. A regényben egy fantasztikus világot látunk, amiben ellopnak egy tavat. A tó nyomát egy szétszórt és egy mérhetetlenül precíz detektív is keresi, akik kénytelenek voltak belépni az éjszakai kertbe, és meghallgatni a kertész érdekes, különös, de nagyon humoros, elmondhatatlanul kedves és fontos történeteit. Ebben a világban tündérek ébresztik a fákat, van egy fiú, aki fejjel lefelé áll, az árnyékokban meseszerető kis lények bújnak meg, valaki levelet ír arról, hogy nem lesz tavasz, de valójában mégis lesz tavasz… És ez a regény tényleg állati csodálatos, viszont a szerző úgy dönt, hogy ezt a csodát a kertben hagyja, és ez szerintem nem volt jó döntés. Egyrészt mert nem következik a regény logikájából igazán, másrészt mert nem is túl kedves gesztus csodálatosan másnak lenni egy kerítésen belül. A regény nagy erőssége, hogy kérdés nélkül elfogad különleges karaktereket, és szerintem minden tó alján kellene, hogy legyenek csillagok. Remélem folytatódni fog a történet, nagyon sok lehetőség maradt benne, és nagyon bízom ezekben.

Priya Parmar: Vanessa és Virginia
Nem szeretem azt mondani, hogy megszerettem Virginia Woolf világát, és kíváncsi vagyok erre a regényre, miközben persze, erről van szó, csak picit ez a könyves tartalomgyártói közegben nem jelent semmit, mert mindenki nagyon szereti Woolfot, méltán. Ha újra kéne kezdenem ezt a bekezdést, azt írnám, hogy érdekel, hogy milyen az a londoni polgári értelmiségi világ, amiben később megszületik a Saját szoba, és az Orlando, és a regény pont ezekbe az időkbe vezet vissza. Virginia és a nővére történetét látjuk, akik egy igazi progresszív művészeti, filozófiai kört szerveznek maguk köré a századfordulón. Nagyon frissnek és tobzódónak képzelem ezt az időszakot, remélem a könyv is ilyen lesz. Nagyon kellemes akcióban volt (a következő könyvhöz hasonlóan), ezért vásároltam meg most, de nem hiszem, hogy akut olvasmány lesz.

Mackenzi Lee: Útmutató hölgyeknek a kalózélethez
A könyv a Montague testvérek sorozat második része. Még a sorozat első részét, Az úriemberek kézikönyve: bujaságtól az erényekiget sem olvastam, pedig egy izgalmas és sokak által kedvelt történelmi LMBT könyv egy elég laza, közel punk lázadó főhőssel, aki beutazza az angol nemesi hagyomány szerint Európát a tanulmányai alatt, és ettől a könyvtől is azt várom, hogy írja újra az újkornak tudott nemi szerepeket, mutasson egy menő punk női alternatívát. Várom, hogy eljöjjön ennek a sorozatnak az ideje, és bízom benne, hogy akkor nagyon jó lesz majd.

Oravecz Imre: Kedves John – Levelek Kaliforniába
Oravecz Imre az egyik ma élő nagy öreg szerző, aki művészetében a posztmodernt és az Illés Gyula felől az irodalomban létező szociográfiai jellegű vidék és parasztábrázolást össze tudta írni. És ezzel szinte el is mondtam, hogy miért is nem olvastam őt korábban, noha tudom, hogy ír mást is, az 1972. szeptember című verseskötete vagy A hopik könyve például érdekel, de a hozzá társított parasztábrázolás téma mindig távol tartott tőle. Ebben a könyvében viszont irodalmi leveleket ír fiatal felnőttként, az amerikai tanulmányútjáról visszatérve. Úgy érzem, hogy ez a könyv lesz a kapu számomra Oravecz fontos világához.

Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben
Ezt, és a következő két könyvet szépséghibásan vettem olcsóbban, és bár nem voltak betervezve, örülök, hogy random a polcomra kerültek. Győrfi Ákos egy elég póztalan költő, aki kifejezetten hivatkozási alap a generációnkban, és nekem még nem volt Győrfi Ákos kötetem, eddig. Belelapozva szuper verseket tartalmaz, a címadó versben a Szent Márton legenda újraírásával a léten önmagán is gondolkozik, anélkül, hogy egy ilyen lila bölcsészkedés volna, a többi versben pedig hétköznapi helyzeteket húz ki a személytelen térbe. Nem tudok versekről írni, mindig erre jövök rá ilyen mondatok után.

Olivia Laing: A magányos város
Ezt a könyvet először akkor dobta elém az internet, amikor városos elméleti szövegeket kerestem, de akkor kiderült, hogy ez a könyv sokkal inkább a magányról szól, mint a városról. De aztán beleolvastam a könyvbe és a fülszövegre, és kiviláglott, hogy a személyességről szól, és a művészetről, amely képes azt közvetíteni egy bármilyen magányos világban is. Esszészerű, de személyesebb annál, és valahogy berántott annyira, hogy megvegyem, sőt, szerintem rövidesen elkezdem majd olvasni is.

Piroschka Dossi: Hype! Művészet és pénz
És akkor ez itt a harmadik akciós könyv, amiről sosem hallottam, de szépséghibás volt, és a múlt félévben több irodalom és gazdaság témájú tanulmányt kellett olvasnunk, amik felkeltették a figyelmemet. Mert a könyvek és a művészetek is piacokon értékesülnek mégiscsak, mert a művészet reflektál a maga piaciságára, vagy mert a pénzérmék és bankjegyek maguk is művészeti alkotások, vagy… egy csomó minden más miatt is. Érdekel, hogy ez a könyv mit emel ki ebből, egyébként is szívesen gondolkozom ezeken a témákon, kérdéseken, így isten hozta a polcomon.

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha
Szlukovényi Katalin verseskötet tavaly jelent meg, és azt ígérte a fülszövege, hogy újraírja a negyven év körüli létösszegző gyakorlatot, és a mindennapok szintjén vizsgálja meg azt. És valójában ez is történik, de ez a munka nem igazán sikerült irodalmilag jól. Ebben a kötetben korrekt versek vannak, amik meg vannak írva, de a versek leginkább súlytalanok, a szavak pusztán azt jelentik, ami oda van írva. Egyfajta iróniával próbálkozik, de valójában ez az irónia hihetetlenül üres, mert bármi kimondható volna nélküle is. Nagyon sokat vártam tőle, és szinte semmit nem kaptam, írtam erről a Tiszatáj online-nak bővebben.

Linda Boström Knausgard: Isten hozott Amerikában
Nagyon régóta gondolkoztam azon, hogy szeretném-e megvenni ezt a könyvet, végül szintén akciósan megvettem, majd el is olvastam, ami jó döntésnek bizonyult. Ez a könyv egy tizenegyéves kislány történetét meséli el, akinek a mentálisan sérült és bántalmazó apja meghalt. A kislány biztos benne, hogy ő és az Isten tehetnek az apa haláláról, hiszen ő imádkozott érte, ezért ezen gondolatok mentén nem mer többet megszólalni, miközben a családban egyébként is mindenki a saját magányába fordul. A valódi súlya a szövegnek egyrészt az az eltökéltség, hogy nem szólalni meg többet, másrészt az a tapasztalat, hogy mindenhogyan lehet egy élhető életet élni. A rövid, leginkább tompának mondható elbeszélés nagyon igényes nyelven szólal meg, érzékenyen és figyelmesen nyúl a témájához, és könnyű olvasni. Mostanában pihenésképpen ilyen szövegekre van szükségem.

Lidia Amejko: A telepi szentek élete
Azt várom ettől a novelláskötettől, hogy releváns lesz, és mókás. A lakótelepekről szól, novelláskötet, ez a címe. Nem tudom, mi mást is mondhatnék.

BitterSweet: Sotus
A dél-koreai BBL (boy-boy love) melegirodalom egyik első magyar nyelven olvasható kötete ez. A Művelt Nép Kiadó tavaly novemberben beállt ezen könyvek mögé, és rögtön három kötetet ki is adott, amiből ez az egyik. A Sotus egy elég diktatórikus főiskolai mentorrendszer, amiben harmadévesek vezetnek gólyákat az egyetemi élet útvesztőin. Az egyik kisgólya ellenáll a rendszernek, amivel felhívja magára a mentora figyelmét. Okés, innentől értjük is az egészet, de a BLL sorozatok közül ez az egyik legnépszerűbb, az egyik kedves barátom és molytársam rajong érte, így én is kíváncsi vagyok rá, hogy milyen csodálatosan gejl szerelmes limonádé szöveg is lesz ez. Természetesen mindezt a lehető legjobb értelembe véve.

Paul McVeigh: A jó fiú
A következő két könyvet a Typotex Kiadótól kaptam azzal a legkedvesebb és legőszintébb megegyezéssel, hogy évekkel ezelőtti könyvek, szóval ráérnek, de egyszer majd írjak róluk. És így is fog lenni, mert az időbeosztásom szétcsúszása ellenére is, ezek a könyvek állati érdekesek. A jó fiú egy kellemes kiskamasz regény egy nyáriszünetről, amelyet a nyolcvanas évek északír vallási harcai kereteznek. Mickey érzékeny kissrácként ezen a nyáron belecsöppen az életbe, noha kerülni igyekszik azt. A fülszöveg felsorolása szerint lát halált, reménytelenséget, küzdelmet, hűséget és árulást, erőszakot és végtelen szeretetet, sőt még smárolni is megtanul. És közben humoros és kedves marad. Az ilyen könyveknek az szokott a sorsa lenni, hogy elegem lesz az életből, és egy-két csendes délután alatt elolvasom, hogy feltöltsön életigenléssel és szeretettel. Várom, hogy olvassam.

Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz
A lengyel Sylwia Chutnik könyvébe már belekaptam néhány oldal erejéig, és eléggé tetszik. Ha jól értem, ebben a regényben egy erősen posztszocialista társadalmat kíván bemutatni a női szerepeken és a fontosabb tereken keresztül. Az első fejezetben a bazársoron járunk és egyes női eladók, kofák jellemzését látjuk az őket körülvevő mikrovilágon keresztül. Egy izgalmasan hideg, személytelen, kihívó prózát kapunk a szövegben, ez is egy olyan befogadásra hív, mint az Isten hozott Amerikában. Azt hiszem tetszeni fog, mert Varsót látjuk, és a feminizmus, mint egy városhasználati gyakorlat, ami  rámutatásra hív észrevétlen működésekkel szemben.

Szilasi László: Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét
Szilasi nekem tipikusan az, ami szerintem a bajom a bölcsészetben megérkezéssel. 2014-ben jelent meg a sokak szerint ma is legjelentősebb kötete, a Harmadik híd, én pedig 2015 óta olvasok valamennyire gyakran, 2017 óta meg különösen gyakran kortárs irodalmat. Az első Szilasi, amit olvastam, a 2017-es Amíg másokkal voltunk, aztán folyamatosan olvasom az új megjelenéseit, azon kevesek között vagyok, akik a legújabbért kifejezetten rajonganak is, de a régi könyveit nem sikerült még elolvasni, mert 2015 vagy 2017 óta mindent nem lehetett bepótolni. Az egyik ilyen adósságom a Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét című esszékötet, ami még a születésem előtt jelent meg (ily módon nem olvastam frissen, nyilván), és egy egészen más irodalomtudományos közegben, a szegedi irodalomtudományos élet fénykorának első éveibe érkezett meg. Esszéket ír benne, mi most esszéket tanulunk írni vele, és ha már így alakult, kíváncsi vagyok arra, hogy mit írt ő össze ebben a gyűjteményben.

9 könyvet sikerült elolvasnom februárban:

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik
Selyem Zsuzsa egy rendkívül különös hangú és nagyon érzékeny író, aki ebben a regényében egy erdélyi nemes család második világháború utáni kitelepülését meséli el egészen nagy keretben. A mozaikszerűen felépített regény történeteiben nagyrészt állatok mesélik el, hogy hogyan látták az adott eseményeket. Baglyok, kutyák, perspektívájából kapunk képet városi pletykákról vagy épp gazdai hűségről, és közben érezzük, hogy a kényszermunkára küldött család nem csupán a nemesi rangot őrzi, hanem a nemességnek valamiféle erényeit is. Egy nagyon szép szöveg ez, ami tavaly robbant be külföldön igazán, angolszász területeken 2020 egyik legjelentősebb világirodalmi fordításaként tartják számon. Örülök, hogy ennek, illetve a tavaly megjelent Az első világvége, amit együtt töltöttünk című novelláskötetének hála dolgom akadt ezzel a regénnyel is, mert mindig nézegettem, de féltem megvenni. Épp most olvasom újra a novelláskötetet.

Kopriva Nikolett: Amire csak a fák emlékeznek
Kopriva Nikolett szintén Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt velem az utóbbi fél évben, és a kötetének a megjelenése utáni napon találkoztunk egy ösztöndíjas rendezvényen, és nagyon megtisztelt, hogy kaptam egyet a verseskötetéből. A könyv ugyanakkor egy picit tipikus első kötet. Miközben tök jó és erős aurákat épít például a fa és a tenger szimbólumokkal, addig egy picit túlírt is lesz. Minden szavával esztétizálni akar, amitől néha elveszik a fókusz a fő állásáról. De persze ezek tanulható, és technikai dolgok, amikben már az utolsó két ciklus versei jobban is működnek. Mint egy első kötet, a költő eddigi munkáit tartalmazza, és látszik, hogy tanul, épül, miközben már az első verseknél látszik, hogy érti, hogy mik azok a képek, gondolatok, amik megírásra, megőrzésre érdemesek.

Halász Rita: Mély levegő
Halász Rita Mély levegő című könyve is olyan, amit most azért olvastam újra, mert dolgom volt vele, de nagyon szerettem másodszor is újraolvasni így rövid időn belül. Voltak részek, amikre emlékeztem, hogy nagyon jók lesznek, és vártam, meg voltak, amikről nem gondoltam, hogy ennyire ügyesek, mert elsőre nem tűnt fel. Halász Rita könyvéről továbbra is azt gondolom, hogy tényleg nagyon klassz könyv. Elég felkapott most, nagy a sajtója, és tényleg nem érdemtelenül. Egy válás történetét meséli el, amiben a nő igyekszik kétgyerekes anyaként megérteni, ki is ő, aki lassan beleszürkült a házasságába. A szöveg okosan dolgozik az identitásokkal, jó szerepelvárásokat mozgat, okos, sokhelyütt vicces szöveg. Tényleg nagyon kedvelem, ajánlom bátran.

Kertész Erzsi: Éjszakai kert
(Fent már írtam róla.)

Kele Fodor Ákos: A szív vége
A szív vége egy felnőtt mesekönyv, amiben a szerző a cigány mesevilág működését kívánja egésszé konstruálni. Az könyv egy hihetetlenül okos szimuláció, ami bemutatja, hogy milyen mesevilágot hittek a cigány emberek, milyen volt a maguk sajátos, az írások nélküli társadalom szerinti a hitet, a meséket és a való életet együtt kezelő világképük, amivel élni és például gyógyítani próbáltak. A jól megírt történetek és az elképesztően gyönyörű fekete alapú, fekete lapélű könyvtárgy a szürreális fotómanipulációival egy egészen nagy vállalást visznek végig csont nélkül, és nagyon szeretem ezt. Régóta kellene róla írnom, most már ki van jegyzetelve, reményeim szerint a héten akad majd rá időm is.

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha
(Fent már írtam róla.)

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna a magyar irodalmi élet egyik fontos és tekintélyes alakja, izgalmas dolgokról szokott írni, és amikor beszél a kulturális élet jelenségeiről, akkor érdemes figyelni rá. Ez a könyv is egy fontos könyv, igényes darab, amely nagyrészt az önéletírásról szól, nem elméleti, hanem elemző szemmel. És ez nagyon király. Most én is az önéletírásról kutatok, és jól tudtam használni a munkáját, megnyitott új gondolatokat, lehetőségeket. Sajnos ebbe a kötetbe beleszerkesztette a Korunk folyóiratban megjelent booktube-ról szóló tanulmányát, esszéjét, amiben viszont nem tudott túllépni a saját elitkulturális beágyazottságán, és az irodalmi kritika műfaji elvárásain, amit nagyon sajnálok. Szörnyen károsnak tartanám, ha ezek a gondolatok dolgoznának tovább az irodalmi élet és a web 2.0-ás tartalomgyártás között, ennek kapcsán igyekeztem tisztázni én is a kibeszélős bejegyzésben, hogy mi az a blogbejegyzés, mi a kritika, mi az a recenzió, és egyáltalán, hogy kerülnek civilek a könyvekről való diskurzusba, és mit akarnak itt.

Linda Boström Knausgard: Isten hozott Amerikában
(Fent már írtam róla.)

Michel Foucault bemutatásában: Herculine Barbin, más néven Alexina B.
Foucault ezen könyvét az egyetemre kellett olvasni, de nagyon örülök, hogy alkalmam adódott rá, mert eddig nem tudtam, hogy egyáltalán a világon van ez a könyv, és nem tudtam volna ennyire jól átbeszélni a fontosabb gondolataimat róla. A XIX. századi Franciaországban járunk, ahol egy apácák által fenntartott nevelőintézetben lassan tanítónővé sarjad egy fiatal lány. A lány később tanítónőként vidékre kerül, ahol szerelmes lesz a főnöke egyik lányába, és közben mindvégig őrzi a saját hermafrodita voltának titkát. A gyönyörűen megírt könyvnek az igazi fájdalmát az adja, hogy ez egy valódi önéletrajz, amit a kiváló francia filozófus, Foucault tár elénk, mindegy igazolva azt, amit a társadalmi működés önszabályozó intoleranciájáról ír. Fontos szöveg, lesz róla értékelés, és már olvashatjátok az alternatív fülszöveget hozzá.

6 bejegyzés született februárban:

Szerintem ez nem rossz, nem tragikus. Amit sajnálok, hogy nem lett egészen új értékelés valójában, de a hónap elejét elvitte a félév eleje, a hónap végét pedig a konferencia. Viszont azokat a tartalmakat, amiket megírtam, azokat szeretem, szóval nézzük is.

Február másodikán érkeztem az februári 1 és 6-tal, a tervezett könyvek közül 3 könyvet nem olvastam még, de ezeket tényleg el kell majd, szóval márciusra csúsznak, illetve az egyiket most olvasom épp. Utána érkezett a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk értékelése, amit nagyon szerettem. A könyv az egyik kedvenc könyvem, írtam belőle egy hosszú irodalmi kritikát és most a konferencián is ezzel a könyvvel kapcsolatban kutattam az önéletírást, így nagyon igyekeztem, hogy jól sikerüljön a blogbejegyzés is belőle, mert egyébként elképesztően lelkesen ajánlom. Február 8-án Moesko Péterrel beszélgettem az #LMBT-t olvasunk interjúsorozat keretében arról, hogy hogyan lettek LMBT szereplők a novelláiba, és mit tartott ő érdekesnek bennük, vagy hogy ő maga hogyan látja az irodalmi térben a melegségénk a felvállalását.

Egy hétre rá, február 15-én négy éves lett a blog, ezt nem szerettem volna nagyon nagy hírverésnek kitenni, mert az utóbbi egy évben voltak megingások, és jobban akarom csinálni ennél, így csak kitöltöttem a blogtörténet book taget, és írtam pár szót az elmúlt év tanulságairól.

A hónap nagy, és számomra hihetetlenül fontos bejegyzése a Kibeszélős bejegyzés volt, amiben, mint már mondtam, a web 2.0-val tartalmat gyártókat és az irodalmi intézményrendszer felől érkezőket igyekeztem bemutatni egymásnak. Arról írtam, hogy mik a blogoknak a vállalásai, mik a kritikaírásnak a paraméterei, és hogy nem kellene különböző szándékokat feltételeznünk egymásnak, mert az nem igazán építi a diskurzust. Az utolsó bejegyzésemben A Herculine Barbin, másnéven Alexina B.-ről írtam egy alternatív fülszöveget.

Ennyi volt a február a blogon, visszavonhatatlanul itt a március, talán már visszavonhatatlanul itt a tavasz is, igyekszem töltekezni a napfényből a lehető legtöbbet és hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Januári summa

Sziasztok,

rég látott ilyet a blog, de itt a hónap vége, és érkezem is a friss summával, amiben azt mutatom, hogy mi volt az a 11 könyv, amit januárban beszereztem, melyik az a 6 könyv, amit sikerült ebben a hónapban elolvasnom, és hogy miről szólt az az ezzel együtt hét bejegyzés, amit ebben a hónapban hoztam. Kezdjük is el:

11 könyvet sikerült beszereznem:

Ebből a 4 db különböző könyv, amit a karácsonyra kapott ajándékutalványokkal vásároltam:

Camryn Garett: Pozitív
Úgy hírlik, hogy ez a könyv olyan, mint a Simon és a homo sapiens-lobbi (értékelés itt), de itt egy HIV+ státuszú lány mindennapjaiba nyerünk betekintést, aki új iskolába került, és nem vállalja a státuszát. A könyv történetében egy alakuló, nagyon szerelmes heteró kapcsolatot látunk kibontakozni, amely önmagától is egyre jobban közeledik ahhoz a ponthoz, ahol fel kell fednie a főhősnek a titkát, de egy titokzatos fenyegető levél is sürgeti ezt a vallomást. Nagyon várom ezt a könyvet, mert tök szeretnék több olyan regényt olvasni, ami tematizálja a HIV vírust, annak az élhetőségével együtt, miközben örülök, hogy fiataloknak szól, fiatalosan, ha minden igaz, szépen és viccesen. Most még a következő olvasásaim nagyrészt olyanok, amiket el kell olvasnom valamilyen vállalt kötelezettség miatt, de nem hiszem, hogy ezt a könyvet sokáig fogom pakolgatni. Az év végén jelent meg.

Alice Brodaway: Spark
Ez az Ink sorozat második része, de igyekszem úgy írni erről állati lelkesítően, hogy ne spoilerezzem le az első részt, amit szintén nagyon szerettem, és bátran ajánlok a figyelmetekbe. A sorozat első részében megismerünk egy olyan társadalmat, amiben minden ember tetoválásként viseli magán a történeteit, majd, amikor meghal, a bőrét lenyúzzák, hogy abból könyvet készítsenek, hogy a történetei ne vesszenek el. Az első regényben ennek a társadalomnak az egyre láthatóbbá váló diktatúrába csúszását követjük a főszereplő lány, Leora nagyon személyes történetén keresztül, aki nem kapja meg az apja bőréből készült könyvet, mert megtalálják rajta az árulók jelét. A sorozat második részében megismerjük az első társadalom ellenségeként feltüntetett üresek történetét (Nem tudom, hogy ide kell-e írni, hogy ők nem tetováltak, úgyhogy inkább ideírom.), és a két ellenséges csoport történetéből egy izgalmas és stabil világkép épül ki a főszereplőkben. A könyv egy ifjúsági disztópiasorozat része, tehát van egy-két olyan oldal, ami unalmasabb, mert részletesebben ír le társadalmi működéseket, mint amennyire nekem szükségem volna a megértéshez, viszont egy nagyon jól felépített világot és mitológiarendszer látunk, ügyesen mozgatott szálakat, amik meglepnek a második rész végén is, és persze halál módon szerethető főhősöket is kapunk, nem sematikusan megírva. Bírom ezt a sorozatot, nagyon megörültem, amikor láttam, hogy év végén megjelent az új rész.

Ja igen, és elképesztően szép a borítójuk, bár én lehet, hogy kihasználtam volna az üres-tetovált formát a borítótervezésben, de megértem, hogy nem tették, mert gyönyörű így is.

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna a kortárs szépirodalomban megjelent önéletírásokról írott friss esszékötetét be kellett szereznem, ugyanis most lelkesen vetem bele magam én is az önéletrajzok témájába. Azt látom, hogy a kisebbségi szerzők nem feltétlenül a hagyományos, életük végén a memoárjukat író önéletrajzíróként írják meg a szövegeiket, hanem akár egy-egy akut válsághelyzetben, és érdekel, hogy milyen kulturális megoldásokat, kérdéseket lát relevánsnak Gács Anna az elitirodalom kulturális terében. Nagyon nyitott vagyok mindenre, amit ír, hiszen én csupán ismerkedem még a kérdéssel, nagyon nagy bizalmam van a szöveg felé.

Nina George: Levendulaszoba
Egy csoporttársakkal átbeszélgetett éjszakán az egyikük nagyon sokat mesélt erről a könyvről. Arról, hogy igen, lila, levendulás a borítója, meg Franciaországban játszódik, Párizsban és Provance-ban, de ez a könyv mégsem giccses, hanem szép, és igaz. És az az igazság, hogy ezzel a csoporttársammal nagyon sok olyan könyvünk van, amit közösen szeretünk és fogadunk el szépnek és igaznak (Anna Gavalda Billie című könyve az egyik, amit nagyon ajánlok), szóval kénytelen vagyok hinni neki, és hogy ezt bizonyítsam: be is szereztem a könyvet.

És van a maradék 7 könyv is, amit sokkal inkább egyben kezelném:

Nagyon szeretem a Magvető Kiadó Időmérték sorozatát, amely 2016 óta közöl mértékadó kortárs magyar és világirodalmi köteteket egyaránt, és a Líra akciójában most több kötetet mindössze 1000 Ft-ért lehetett megvenni, így le is csaptam azokra, amik eddig nem voltak meg. Állati nagy szerencsémre tavaly egy versversenyen nyertem egy 5000 Ft-os könyvutalványt a Lírától, így mindössze 2000 Ft-ot fizettem a hét kötetért, ami eléggé menőn hangzik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy idén még csak ezekért a könyvekért fizettem. A könyvekről külön csupán pár szót tudok még mondani, de folyamatosan olvasom őket úgyis.

Al Berto: Tűzvészkert
Al Berto a nyolcvanas évek egyik meghatározó portugál költője. Az ő kötetét ajánlotta az egyik kedves csoporttársam, amikor megláttam az akciót, és belekapva a kötetbe azt látom, hogy nem véletlenül lelkesedik nagyon. Amellett, hogy egy szomorú, magányos poétika ez, van benne valami lassú és szép sodrás, ami egyből aurát teremt a szövegek közé. Szeretni fogom.

G. István László: Nem követtem el
G. István Lászlónak olvastam korábban a Repülő szőnyeg című kötetét, amelyben nagyon különböző kötött formákat ragad meg. Nekem az a kötet öncélú volt régen olvasva, ezért nem is gondoltam rá, hogy megveszem az újat, de a fülszöveg öniróniát, önelemzést, testünkhöz és múltunkhoz való viszonyt ígért, szóval megvettem. Meglátjuk majd.

Balaskó Ákos: Tejsav
Balaskó Ákos kötetét a kezemből tépte ki a megjelenés pillanatában egy könyvesbolti eladó, mert nyomtatási hibával jött ki, és azóta nem vettem újra eddig, pedig kíváncsi voltam rá. Voltam Szegeden egy nagyon zilált könyvbemutatón, ahol három könyvet mutattak be moderátor nélkül, és ez volt az egyik, viszont csak az érzésre emlékszem, hogy érdekes volt. Most beszereztem.

Tamás Zsuzsa: Mit tud a kert?
A Tamás Zsuzsa könyvek nagyon mozgatnak, de végül mindig a félelmeim győztek eddig. Ezek itt rímes versek, lehet, hogy még esztétizálnak is, a Tövismozaik című új regénye pedig egy művészetben élő nőről szól, és sokan dicsérik, de félek, hogy nem fogom érteni vagy nem fog tetszeni. Most már legalább megvan az egyik.

Halasi Zoltán: Bella Italia
Visszamelékezni a ’80-as években Olaszországában tett nászútra. Asszem túlságosan szeretem az Utas és holdvilágot ahhoz, hogy ez ne érdekeljen, bár Szerb Antal regénye nyilván nem a ’80-as években játszódik, és ez egyébként is, ez egy verseskötet. Dedikált példányt kaptam belőle, örültem. 🙂

Ilma Rakusa: Love after love
Svájci líra, nyolc búcsúdal, amit Nádas Péter méltat a fülszövegben. Érdekel.

W. G. Sebald: Természet után
Több kedves ismerősöm egyik kedvenc szerzője, fontos világirodalmi szerző a múlt század második feléből, ideje elkezdeni vele is ismerkedni, noha egyébként általában a regényeiről ismerjük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom januárban

Azt mondhatnánk, hogy az hat könyv nem sok magamhoz képest, de vizsgaidőszak is volt, és OTDK-zom is, amire rengeteg kis tanulmányt, szakirodalmat olvastam emellett, szóval a nem számolt oldalakkal bőségesen megvolna egy tisztességes teljesítés, így nem rovom meg magam. (Egyébként sem rovom meg magam, tanulom, hogy ne tegyem, nem éri meg, és nagyon energiaigényes feszültnek lenni saját magaddal szemben, tényleg. De vissza a könyvekhez:)

Beck Zoltán: A lehetséges cigány irodalom
Az évemet az OTDK dolgozatom leadásával kezdtem, ehhez a korábbi szakirodalom olvasásaimhoz még rengeteg kis tanulmányt és monográfiarészletet olvastam, de a véghajrában csak Beck Zoltán könyvét olvastam végig, elsősorban azért, mert a dolgozatomban a kötetben is felvetett tendenciát igyekeztem kifejteni a cigány mesék átalakulásának a történetére vetítve. A kötet maga a magyarországi roma irodalom megalakulásának fő diskurzusait igyekszik tárgyalni, beszél arról, hogy mire volt szüksége a hatvanas-hetvenes évek első roma értelmiségi csoportjának ahhoz, hogy roma irodalom jöjjön létre, beszél a többségi fogadtatásról, kiadott antológiákról, valamint arról, hogy merre tarthat a roma irodalom. Én leginkább a közösségi szerzőről szóló részeket tudtam használni, ott találtam egy nagyon jó adatot, ami abszolút alátámasztotta az én hipotézisemet is, így nagy volt az örömöm a véghajrában. Alapvetően tényleg szakszövegnek tartom ezt a könyvet, nem biztos, hogy ajánlom, ha csak úgy olvasnál a témában.

William Golding: A Legyek Ura
Nem tudom, hogy mennyit írtam arról korábban, de úgy képzeltem,  hogy ezt a könyvet majd életem egyik legnagyobb olvasásának fogom tartani, mindenesetre  hatalmas a csalódásom. Akár még azt is mondhatnánk, hogy lehet, hogy eljárt A Legyek Ura felett az idő. Ez a könyv hozta létre a ’gyerekek egy lakatlan szigetre kerülnek és társadalmasat, egyre radikálisabban diktatúrásat kezdenek játszani’ történetet, de ma már bájos vagy sokszor érthetetlen az, ami itt történik, még ha fontos metafora például a tűzhöz, tűzgyújtáshoz való viszony, vagy a rítusok, jelképek kérdése a szövegben. Nagyon akartam szeretni, és mint bölcsész, látom az értékeit ennek a könyvnek, de én olvasóként nem szerettem, sokszor untam, és voltak olyan részek is vadászattal, gyilkossággal kapcsolatban, amit többszöri olvasásra sem sikerült megértenem. Nagyon szeretném elolvasni a Pán Pétert ebben a témában, az még visszahozhat valami reményt.

Alice Broadway: Spark
Fent már írtam róla.

Tor Ulven: Türelem
Tor Ulven a norvég irodalom egyik nagy költője volt, akinek a hírét elzárkózó életével, és hirtelen öngyilkosságával valódi mítoszok kísérik. A Türelem a legfontosabb kötete, lassú, esztétizált, minimalista verseket tartalmaz, ami sokaknak nagyon tetszik, és tudtam, hogy nem leszek köztük. De ez vállaltan az én hibám, rengeteget szenvedek azzal, hogy esztétizáló versekkel nem működöm jól, és az is a baj, hogy nem tudom igazán meghatározni, mit jelent az, hogy esztétizáló. Biztosan elemelt. Volt egy-két szövege, főleg a kötet első harmadában, ahol vitte az olvasást valamiféle beatszerű áramlás, de a versek többségében meg voltam rekedve. Nem tudom, hogy miért nem működöm az ilyen versekkel, ez tényleg az én hiányosságomm, ne is adjatok ezügyben a véleményemre, én is csak szenvedek itt magamnak.

Moesko Péter: Megyünk haza
Moesko Péter kötete egy újraolvasás volt, és jó volt rájönni, hogy még mindig nagyon szeretem ezeket a novellákat, amelyeknek a középpontjában különböző szülő-gyermek, ember-otthon viszonyok állnak, és amelyek nagyon minimalistán, de érzékenyen, figyelmesen ragadnak meg kis dolgokat ezekben a személyes kis válság vagy megoldás időszakokban. Itt írtam már a könyvről.

Németh Gábor: Zsidó vagy?
A félévem legnehezebb vizsgájára rengeteg nehéz elméleti szöveget kellett olvasnom, és úgy éreztem, hogy egy átlagos könyv nem köti le annyira a figyelmemet tanulás után, és így nem fárasztanak le annyira, hogy aludni tudjak. A helyzetet Németh Gábor oldotta meg, akinek négy könyve is van a polcomon, noha teljes könyvet még soha nem olvastam tőle. Németh Gábor a legnehezebb szerzők között van azt hiszem, nagyon erős, feszes, de szabadon zajló nyelve van, ami kitartó olvasást követelt, és nekem pont ilyen szerzőre volt szükségem. Azért a Zsidó vagy?-ot választottam, mert az ’56 novemberében született író itt a saját gyerekkorát (sőt, a születései előtti körülményeket) és a mindenkori idegenségérzését járja körül, annak kapcsán, hogy gyerekkorába véletlenül látott egy rövidfilmet a holokausztól, és érezte, hogy ennek és a zsidóságnak van egy valamiféle idegensége és elhallgatottsága, amit ő a Duna parti nyári táborban vagy családi, baráti környezetekben felismerni vél. Nagyon izgalmas szöveg, birkózni kell vele, de állatira ajánlom azoknak, akik erre hajlandóak.

Nézzük kategóriák szerint:

Kortárs magyar szépirodalom: Megyünk haza, Zsidó vagy?
Klasszikus: A Legyek Ura,
Nem angol/magyar anyanyelvű: Türelem,
Friss megjelenés (2020/21): Spark, Türelem

És akkor ne felejtsük, hogy blogoltam is, most végre már majdnem teljesen:

Január 8-án arról írtam az év első kibeszélősében, hogy teljesen előbújtam a családom előtt, és ez azt jelenti, hogy nincs több dolgom a titkolózással, nincs több félelmem azzal, hogy kiderül bárhol is, hogy meleg vagyok. Ez egy egészen jó érzés volt, és szerettem volna veletek megosztani, ha már lassan négy éve beszélgetünk arról, hogy előbújni nagyon jó dolog. Később, január 13-án megérkezett a decemberi summa, majd ezt követte 16-án egy hosszabb tízes lista 2020 kedvenc olvasmányairól, majd kikerült az első #LMBT-t olvasunk interjú az új, három hetes struktúrában, amiben Völgyi Annával beszélgettünk az elsőkönyves tapasztalatiról.

Miután a Kibeszélős és az #LMBT-t olvasunk bejegyzések első bejegyzése lement, megmutattam, hogy hogyan tervezem 2021-ben a három hetente jelentkező, a random jelentkező, és a hó elején, hó végén jelentkező bejegyzéseket. Tegnapelőtt ismét ideje volt, hogy kijöjjek egy Kibeszélős bejegyzéssel, ezúttal a kedvenc könyvesbolt érzésről írtam, ez a summa pedig a hónap hetedik bejegyzése.

Az értékelések még hiányoztak januárban, de egy szöveg már majdnem kész van, az hamarosan érkezik. Azt gondoltam, hogy az OTDK és a vizsgaidőszak kipihenése mellett a hónap végén egy értékelés legalább bele fog férni. Bár sajnálom, hogy nem így alakult, nem vagyok mérges, örülök ennek a hét bejegyzésnek, és tudom, hogy fog ez majd menni jobban is.

Rövidesen érkezem is majd a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Decemberi summa

Sziasztok,

hiába az új év, nem feledkezhetünk meg a régi adósságokról sem, így muszáj volt gyorsan összeszedni, hogy mi volt az a 6 könyv, amit decemberben beszereztem magamnak, és mi volt az az öt, amit sikerült elolvasnom. És ha már nagyon benne vagyunk, akkor írtam arról is, hogy milyen bejegyzések születtek decemberben. Tudjátok, mint a summákban. Nézzétek:

6 könyvet sikerült beszereznem decemberben:

Bobby Hall: Szupermarket
Érezted már azt, hogy semmi közöd egy könyvhöz a fülszövege, minden jegye, és minden más alapján sem, de téged mégis vonz, és úgy érzed, hogy megkapod belőle azt a progresszívitást, és azt a fekete humort, amire a szíved mélyén annyira vágysz? Hát persze, hogy érezted. Na, nekem ez a könyv az, és Black Friday akcióban volt a Libriben, így le is csaptam rá végre. Ez egy pszichothriller egy skizofrén férfiről, akit kidobott a barátnője és most az anyjával él, valamint egy szupermarketben dolgozik, ami egy bűntény helyszíne lesz. Drog, szex, gyilkosság, mentális betegség, generációs tapasztalat… Azt hiszem az utóbbi jelző ígéretei miatt került a kívánságlistámra a megjelenésekor. Most már példányom is van.

Mészöly Ágnes: Darwin-játszma
Már rengetegszer volt szó arról a blogon, hogy miért is szeretem annyira Mészöly Ágnest, mint távolról ismert magánembert, szóval ezt nem részletezem, bár alapvetően ez a végtelenül pozitív személyes élmény hatására akarok nagyon sok mindent olvasni tőle. A Darwin-játszma egy ifjúsági krimi, amiben egy osztályközösség tagjai igyekeznek kiutálni az osztályfőnöküket. Azt gondolom, hogy ez egy tök érdekes téma, tetszik, hogy az egésznek egy ilyen evolúciós keretet ad a cím, ugyanakkor tudom, hogy sok barátom is úgy gondolja, hogy a szerzőnek nem sikerült elkapnia az ifjúsági nyelvet itt… Meglátom. Azért most vettem rá magam, mert az egyik csoporttársam most ifjúsági krimiket kutat, és ez az egyik könyv, amivel foglalkozik, ezért gyakran került szóba, de egyébként is régóta tervben volt.

Taffy Brodesser-Aknen: Fleishman bajban van
Válástörténet, amiben bár a bíróság az anyának ítélte oda a gyermekeket, az anya nem viszi el őket, hanem eltűnik. A szövegben, ha jól értem, ez a valamiféle bizonytalanság dolgozik majd elsősorban. Az, hogy mit mer megtenni az apa, hogyan dolgozza át az életét, hogy egyedül, azaz tökegyedül felnevelje mindkét gyerekét, miközben nem tudja, hozhat-e hosszútávú döntéseket. Nagyon szerettem a Kramer kontra Kramert, dolgozom most egy válástörténettel, amiről kritikát fogok írni, és így egyszerűen benne volt a levegőben, hogy ezt is meg akarom venni. Lassú olvasmányt ígér a szöveg és a nagy terjedelem, meglátjuk, hogy s mint lesz.

Palya Bea: Ribizliálom
Az van, hogy nagyon szeretem Palya Beát. Voltam önkéntes Kapolcson, a Művészetek völgyében, amikor neki ott udvara volt, és azóta általában járok koncertjeire, ha mehetek, figyelem a nyilatkozatait, interjúit, hallgatom az régi és új dalait, és időnként szükségem is van erre a Palya Beás pozitívságra. Amikor Kapolcson voltam, már megjelent az önéletírása, de valami érthetetlen okból eddig nem vettem meg, és nem olvastam el, most viszont lementem a Libribe, megvettem és el is olvastam. Jól tettem. Beás könyv lett, és feltöltött, tényleg. Azokról a helyzetekről mesél, amikből a dalok is születtek, a és a Tovább nő album dalai mögötti történetekbe is betekintést kapunk, noha a Ribizliálom a album előtt jelent meg. Ezzel együtt is tényleg csak rajongóknak ajánlanám, mert nem egy nagyon jó szöveg objektíven, viszont nagyon olyan, mint amilyen Palya Bea munkája is. Szókimondó, dalolgató, szerelmes, bátor. Szerettem, de nem ajánlanám bárkinek.

Olga Tokarczuk: Bizarr történetek
Olga Tokarczuk egy csoda, és én majdnem lemaradtam róla. A lengyel szerzőnő 2018-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat (vagy hát, 2019-ben kapta meg a 2018-ast, biztos emlékeztek, a Me Too-mozgalom nyomán előkerült ügyek elsöpörték a bizottságot), és akkor annyit utána néztem, hogy ki is ő, és aztán ennyiben maradtunk. Nem igazán érdekelt, ami felfoghatatlan, mert hát nagyon érdekes dolgokat találok róla, és bizonyára 2019-ben sem volt ez másként. Szerencsémre a sors rendelt nekünk egy csodálatos egyetemi kurzust, ami végig a szívemben zajlott, tényleg, ahol kellett Tokarczuktól az Őskor és más időket olvasni (lent, az olvasottaknál nagyon fogom imádni), és akkor úgy láttam, hogy én ennek a nőnek a bevásárlólistáját is el akarom olvasni. A Bizarr történetek lesz a következő olvasmányom tőle, kis novellák, mágikus realizmus, kelet európaiság, ökológiai nyitottság. Szeretni fogom, mert már a lelkemre tetováltam.

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik
A második világháború után vagyunk, az erdélyi kitelepítések idején, és egy család földönfutóvá levését olvashatjuk végig Selyem Zsuzsa saját, érzékeny, többfókuszú hangján. Selyem könyvét 2020-ban a World Literature Today az év legjelentősebb angol nyelven megjelent szövegei közé sorolta, és én is úgy gondolom (mert nyilván számít), hogy a szerző speciális, természeti és társadalmi figyelmességgel dolgozó elbeszélésmódja egyértelműen saját, felismerhető pozíciót érdemel a kortárs irodalomban. Tavasszal olvastam az akkor megjelent Az első világvége, amit együtt töltöttünk című szövegét, most pedig ismerkedem a korábbi regényével.

5 könyvet sikerült elolvasnom decemberben:

Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
Szóval Tokarczuk. Ez a könyv fantasztikus. Egy lengyel kis falut, Őskort látjuk a német határ mellett, ahol felnőnek az első világháborúban született gyermekek, majd a falut második világháború német és orosz seregei is megszállásuk alá veszi, noha ez igazán a falu életét nem határozza meg. Mert ez a falu nem olyan, amelyik megtörhetne. Nagyon sajátosan gyönyörű és szeretnivalóan kedves, mély ebben a szövegben, ahogy a kelet-európai abszurd és a mágikus realizmus találkozik, és kiaknázzák azt, amiben mindketten óriásiak. Élnek, feldolgozzák a traumákat valahogy, és nem lepődnek meg semmin. A szöveg egy nagyon széles perspektívát nyújt, minden kis abszurd szereplőnek megvan a maga nézőpontja, de természeti erők is megkapják a maguk idejét. Az egymás mellé helyezett 3-4 oldalas rövid történetekből az egész falu élete és az egész világ sorsa rögzül, miközben hihetetlenül szerény az egész szöveg. Ez a könyv 2020 egyik legjelentősebb olvasmánya számomra, sajnálom, hogy csak két napot hagytam az olvasására, de nem hiszem, hogy utoljára olvastam volna a könyvet.

Pungor András: Az Egon
Az Egon. A barátaimnak csak Egon Úr, mert hogy viccelődünk róla. Szeretjük, kedveljük, tiszteljük. Rónai Egonról van szó, az ATV egyik műsorvezetőjéről, aki a Húzóst, és az Egyenes beszédet viszi. Ma azt mondhatjuk, hogy talán a politikai interjúműsorok csúcsát képviseli ő. Én, koromból adódóan csak ebben a közéleti újságírói szerepben láttam, de a könyvből kiderült, hogy mint olyan sokan az újságíró szakma nagyjai közül, ő is a sportújságírással kezdte, és volt rádiós is, rádiótulajdonos is azokban az időkben, amikor még kialakulóban voltak a ma sem túl tiszta rádióviszonyok. Egy kerek riportkönyv volt ez a könyv, amely Rónai Egon édesapjának életén át a következő gyerekéig mindent lefedett. Számomra a legizgalmasabb részek egyértelműen a rendszerváltás kori frekvenciákról szólóak voltak, hiszen állatira érdekel ez a fajta kereskedelmi médiává válás (nyilván ezt az érdeklődésemet a televíziós műsorkészítő képzésről hozom), de jó volt csak úgy beszélni arról is, mik az ő ideái, hogyan értékeli a mai pozícióját, milyennek látja a politikát az asztal túloldaláról.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Orvos-Tóth Noémi pszichológusként arról írt egy könyvet, hogy milyen, akár generációkról-generációkra, akár születésünkkel, születési helyzetünkkel, neveltetésekkel kapcsolatos traumák és minták határoznak meg minket, és állnak a teljes életünk útjába. Szeptember óta pszichológushoz járok, és a pszichológusom ajánlotta ezt a könyvet, bár tudtam róla korábban is, hiszen nagyon sokan olvasták és méltatták a könyves tartalomgyártók közül. Nyilván ez a könyv sem vált ki egy terápiát vagy szakemberi segítséget, de arra jó, hogy lerövidítsen egy-egy terápiás időszakot, felvetéseket tesz, amik akár nálad is előfordulhatnak, tudatosítja a mintáidat, és sok-sok sok példát hoz.

Palya Bea: Ribizliálom
(Fent már írtam róla.)

André Aciman: Harvard tér
Aciman legkevésbé szeretett könyve ez számomra, bár eddig csak a Szólíts a nevedent és a Találj rám!-ot olvastam, és azt vártam, hogy a Harvard tér lesz a kedvencem. Az egyiptomi származású fiatal felnőtt főszereplő a 70-es években tanul az USA elit egyetemén (Ki nem találnátok melyiken), de még nem igazán találja a helyét ebbe az új országba, az is meglehet, hogy ki fogják csapni az egyetemről. Egyszer csak találkozik a nagy hangú szintén egyiptomi taxissal egy kávézóban, akit nem igazán fogad be ez a kapitalista világ, ezért gyűlöli és megveti azt. A két férfi barátsága izgalmas, működik köztük valamiféle állandó függés és álandó játszmázás, és Aciman itt is a lélekkel igyekszik dolgozni, de nekem nem sikerült éreznem a főhősben a regény eleje és vége között lezajlódni ígért változást. Sajnálom, mert van egy ilyen akut válságérzetem így 2020 után (kinek nincs), és bíztam benne, hogy ebben a könyvben kapok valami kulcsot… De persze, nem azt mondom, hogy rossz könyv, mert egy kevésbé sikerült Aciman könyv, az még mindig jó, csak jobbra számítottam.

3 bejegyzést írtam decemberben:

Igazából szépíthetném akárhogy, úgy érzem, hogy egyrészt ez a december egy kezdetleges visszatérés volt, hiszen a régóta kimaradt októberi és novemberi summákat tudtam közölni, és volt egy év végi 2020-as büszkeségeimet, örömömet listázó bejegyzés is, ezzel együtt viszont nem volt Kibeszélős poszt, és azért nem, mert a félév végi dolgozatok és beadandók közben elfelejtettem. És nem csak a Kibeszélőst, hanem azt is, hogy péntek van. Értékelésre pedig nem is maradt rászánható időm.

Némi jövőbe tekintés

Bár jövő hét közepére tervezek egy ilyen erre megyünk posztot, annyit el szeretnék mondani, hogy sok szempontból a félévem nagy tanulsága az, hogy képes vagyok túlvállalni hatalmas, és szuper, megtisztelő feladatokat, majd elúszni mind a szemét, és bár minden évben megfogadom, hogy vadul naptárazni fogok, idén tényleg úgy érzem, hogy eljött ennek is az ideje. Ami miatt csak jövő hét közepén jön ez a tervezős bejegyzés, az az, hogy addig még tartogatok egy meglepetést, és jönni fog majd egy 2020 nagy kedvenc könyvei bejegyzés is a terveim szerint. Aztán már tényleg irányba állunk, hogy ha döcögve is, de menjünk már:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Novemberi summa

Sziasztok,

lassan de biztosan én is beérem magam talán, bár tudom, hogy elfelejtkeztem a legutóbbi Kibeszélős bejegyzésről, és nyilván 1 és 6 bejegyzés sem lesz már idén… Szóval nem állunk jól, ezt látjuk, de nagyon igyekszem. Most például hozom a befejezett novemberi summát, amiben a 21 novemberben beszerzett könyvről, a 6 elolvasott könyvről, és a 3 megírt bejegyzésről fogok mesélni. Kezdjük is el!

21 könyvet szereztem be novemberben

Voltak köztük cserélt könyvek, érkezett recenziós példány, volt Black Friday is, és beesett egy impulzusvásárlás is. Mutatom:

Carmen Maria Machando: A női test és más összetevők
Nagyon beteg, másféle, okos, figyelmes zsánernovellák nőkről, amelyek pszichológiai realizmus és a disztópia, a komédia és a horror, a fantasy és a fabulizmus műfajainak a keveredéséből állnak össze. A történetek egy része LMBT+ történet, és nagyon lelkesen ajánlotta a figyelmembe az Agave csodálatos és frissen igazolt sajtósa, így nagyon kíváncsi vagyok, mit kapok ettől a könyvtől.

Fehér Miklós: Fekete normalitás
Zenész és egy szabadságát, békjótlanságát kereső főhős története ez, úgy képzelem a kimunkált könyvtárgyban megbúvó regényt, mint egy valamiféle identitásgörcsöt, ami zajlik, árad és dől. Nem igazán tudok sokat a könyvről, csak megtetszett a címe, és a Forum kiadótól nem szokatlan igényesség, így hazahoztam egy cserepolcról.

Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai
Szintén cserepolcról jött haza Vidra Szabó Ferenc kötete, amit már régóta figyeltem, de nem tudom, hogy akartam-e, mertem volna-e valaha pénzt áldozni rá. A szerző Uszadékfa című könyvét már olvastam, ami az első magyar nyelvű inteszex regény, de az inkább korrekt szöveg volt, mint jó olvasmány. Úgy veszem észre, hogy a Határmezsgyék vándorai Vidra Szabó fő műve, három történetet tartalmaz, amelyek szintén az identitás köré szerveződnek. Az elsőben egy elsőgenerációs értelmiségi útját látjuk a hetvenes évekből, aki Budapestre kerül és próbál az egyetem mellett élni valahol, a másodikban egy inkubátorban talált fiú történetét olvashatjuk, aki éppen felnő, a harmadikban ugyanezt a fiút követjük, ahogy találkozik egy osztálytársával, és tanulják megélni az érzelmeiket. Van bennem félelem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de közben várom is. LMBT+ címkés, biztosan lesz még róla szó a blogon.

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv
Pál Sándor Attila költő harmadik kötetéről van szó, amelyben a balladának a megszólalásmódjait nagyon széles spektrumon értelmezi. Magát a kötetet talán az fogja össze, hogy a versek mindvégig a sajátos kelet európai kollektív tapasztalatból szólalnak meg, ezáltal egy valamennyire alternatív valóságképet festenek. Nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy jó, igen, ez egy ilyen balladáskönyv, tudom, hogy létezik, de engem az ilyen népieskedés annyira nem izgat. Lassan megismerve a kötetet azt látom, hogy egyrészt nem igazán népieskedik, másrészt pedig tök izgalmas, ahogy teremt egy balladára alkalmazható világot. Tavaly jött ki a kötet könyvhétre, de kellett idő, amíg felfogom a tétjeit és megveszem. Vannak ilyen történetek is.

Kopriva Nikolett: Amire csak a fák emlékeznek
Nikivel volt egy közös felolvasásunk az A38 hajón, aminek talán hamarosan látható lesz az anyaga a youtube-on is, és a felolvasás előtti napon jelent meg az első verseskötete, és tök hálás vagyok azért, mert kaptam tőle egyet. Eddig, bevallom, nem olvastam végig, de ezt a könyvet veszem elő, amikor egy lassú versélményre van szükségem. Egy a természetbe és a múltba révedő, intim lírát csinál, amit végsősoron kellemes olvasni. Én biztosan feszesebbé dolgoztam volna ezt az anyagot, de ezzel kapcsolatban majd nála is kialakul valami munkadolog biztosan, de egy nagyon erős aurával és érzékenységgel dolgozó kötet, amibe csak egy-egy vers erejéig is érdemes beleveszni.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
Ezt a könyvet tudtam még tavaly ősszel a leghatékonyabban használni a TEDx előadásom felépítéséhez, és ebben a félévben kellett egy előadást tartanunk a storytelling színházi alkalmazhatóságáról, és számomra egyértelmű volt az, hogy ehhez a könyvhöz fogunk nyúlni. A storytelling könyvek a magyar piacon elsősorban ezt a műfajt belülről vizsgálják, megnézik, mitől jó egy történet, de kevesebbet foglalkoznak a story környezetével, a befogadók igényeivel és azzal, ahogy egy jó story aktív tevékenységre késztet. Sajnos már nincs a piacon a könyv, pedig ha ilyen témában kerestek, egyértelműen ez a legjobb választás. Mi a HVG Könyvektől a két raktárban talált alig szépséghibás utolsó könyvet kaptuk meg, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk, tényleg a félévünket mentették meg.

André Aciman: Harvard tér
André Acimant, a Szólíts a neveden és a Találj rám! szerzőjét talán senkinek nem kell bemutatni, aki a blogot olvassa, de az sem baj, ha igen, mert szívesen bemutatom. A Szólíts a nevedennel azt hiszem a szerző belopta magát az LMBT+-t olvasó emberek szívébe, hiszen egy nagyon tiszta, szeretetről, szerelemről, identitáskeresésről, kamaszságról, vágyról szóló könyvet hozott létre, aminek az idegenségét továbbvitte a szerző a Találj rám! című folytatásregénybe is. A Harvard tér már nem a Szólíts a neveden sorozat univerzumában játszódik, nem is LMBT+ regény, de szintén a 70-es években vagyunk, az USA-ban, Cambridge-ben, a Harvardon, ahol a végzős, de magát még mindig idegennek érző egyiptomi bevándorló srác megismerkedik egy nála idősebb hangos arab taxisofőrrel. Kettejük nagyrészt beszélgetése ez a könyv, az első fejezetben főleg az emberi kiismerhetőség szabályairól van szó benne, a taxisofőr, mint egy beavató, de szintén idegen van jelen a történetben, a főhös pedig keresi a saját egyetemi és egyáltalán amerikai számításait. A könyvet előrendeltem, így a november végi megjelenés után azonnal átvehettem, és egy picit jobban vártam, mint bármilyen Acimant korábban, mert az idegenség, kapunyitás most nálam is akut téma, és Aciman meg jól ír ilyen válsághelyzetekről. Az első 70 oldal meggyőzött, és most itt tartok, de ugye, nyugtával a napot.

James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna
Az egész úgy volt, hogy nagyon elegem volt mindenből. Egy fontos versenyre küldött dolgozatomat írtam, és úgy döntöttem, hogy amint végzek, megengedem magamnak azt, hogy impulzusvásároljak egyet a könyvesboltban. A Ha a Beale utca mesélni tudna már régóta a kívánságlistámon volt, de eddig valahogy sosem vettem meg, most viszont megláttam, és tényleg azt éreztem, hogy ha most nem veszem meg, sosem vettem volna. A könyv Tish és szerelme Fonny történetét mesélik el, akik a hatvanas-hetvenes évek Harlemében fiatal felnőttként szerelmesek egymásba. Fonnyt egyszercsak elviszi a rendőrség, mert egy bevándorló nő megerőszakolásával vádolják, de Tish és a családja végig hisz az ártatlanságában. És ez a szöveg állati szép. Tish meséli el, hogy hogyan alakult ki a kettejük kapcsolata, hogy mennyire egyértelmű, hogy ők ketten egymásnak vannak teremtve, és hogy mennyire tud bízni a szerelmében, a családjában és az emberi jóságban. Nagyon szépen fogalmaz a fülszöveg, mert ebben az elképesztően gyönyörű szövegben tényleg arról van szó, hogy van, amit még egy végletekig igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a szerelem. Óriási öröm számomra, hogy végre megvettem ezt a könyvet, és hogy végig ennyire minőségi szöveg volt a maga fantasztikus és biztonságos aurájával. Nem mindannapi olvasmányélmény.

Pungor András: Az Egon
Ez a könyv Rónai Egonról szól, akinek a munkáját én már csak az ATV-n, a Húzósban, az Egyenes beszédben és az 500-ban ismertem meg, de korábban rengeteget rádiózott, és sportújságíróként is aktívan tevékenykedett. Pungor András kötete talán három nagyobb egységre bontja az életútleírást. Egyrészt beszél arról, hogy milyen volt Egon gyerekkora, itt színész-konferanszié, menedzser édesapjának az életét is bemutatja, másrészt betekintést kapunk a rendszerváltás utáni, sokáig bizonytalan lábakon álló magyar médiastruktúra működéséről, harmadrészt látjuk azt Az Egont, aki ma már intézmény a politikai és kulturális életben. Nagyon bírom az arcot, mert random, mosolygós, emberi, de oda tud kérdezni a vendégeinek ebben a valóságshowban, amit magyar közéletnek nevezünk, és jó volt ennyi mindent megtudni róla, arról, hogy mit gondol, és egyáltalán a magyar média helyzetét hogyan látja a saját átélt tapasztalatai alapján. Engem tényleg állatira érdekelnek a rendszerváltás és 1997 ősze, a kereskedelmi televíziózás elindulása között eltelt idő médiaviszonyai, nyilván ezek a fejezetek kötöttek le a legjobban, de egyébként is tudom ajánlani azoknak, akik értik, mit jelent Az Egon, akire mi a barátainkkal következetesen Egon Úrként hivatkozunk.

Ben Lerner: Az iskola Topekában
Ben Lerner néhány versét ősszel kezdte el lehozni a Versum Mohácsi Balázs elég menő fordításában. Egy ilyen nagyon rideg, rögzített nyelv az övé a versei alapján, ami megnyerő volt számomra, így mindenképpen szerettem volna esélyt adni a harmadik, magyarul elsőként megjelent kötetének, és a már fent említett impulzusvásárláskor le is csaptam rá az újdonságok polcon. Az iskola Topekéban egy kisvárosban játszódik, több idősíkon, több szereplő mozgatásával. A fő szál Adamé, akinek az édesanyja a családi traumáinak a feloldását keresi, az apja pedig elkallódott lelkű fiatalokon kíván segíteni. Adam kiemelkedő tanuló, országos versenyeken is részt vesz, és nyilvános szereplésre biztatja az egyik iskolatársát is, aminek a fülszöveg sokat sejtetően nem tart a legjobb ötletnek. Egy társadalmilag érzékeny (akár az sem baj, ha kifejezetten erősen reflexív) feszült nyelvű regényt várok ettől a könyvtől.

Michael Ende: Momo
Ende első, és eddig egyetlen általam olvasott könyve a Momo, amiben egy ártatlan kislány képes csak és kizárólag arra, hogy megmentse a világot a szürke emberektől, akik a többieket időspórolásra kényszerítik. Nem nagyon mondanék többet annál, minthogy ennek a könyvnek olyan világa van, hogy meghalsz belé a gyönyörűségtől és a kreativitástól, miközben hatalmas és rétegzetten is alaposan kidolgozott kapitalizmuskritikát tartalmaz. Amikor odaadta az egyik barátom, hogy ezt el akarom olvasni, nem hittem el. Most a vásárban szereztem végre magamnak saját példányt.

Michael Ende: Varázslóiskola Vágyországban
És találtam a vásárban egy másik Endét, ami gyönyörű illusztrációkkal működik és egy portálon át elérhető másik világot mutat, a Vágyországot, ahol két kalandos legjobb tanuló fantáziadús évét követjük az iskolában. Nem tudom mit kezdett ezzel a helyzettel Ende három évvel a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenése előtt, de a Momo óta nagyon bízom benne.

Bálint Ágnes: A repülő dívány
Julit az iskolai szünidőben most először falura küldik Lidi nénihez, és noha elsőre minden ott megtapasztalható dolgot szörnyen unalmasnak tart, lassan kialakul Lidi néni családjával valami játékos, szórakoztató viszony. Ifjúsági regény 1977-ből, ami egy nagyon kedves barátom kedvenc gyermekkori olvasmánya volt, és most nekem ajándékozta belőle a gyermekkori példányát, amit hatalmas dolognak tartok, és amiért hálás vagyok. Legkésőbb a vizsgaidőszak végéig biztosan el fogom olvasni.

Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt
Hogyan is éli meg egy férfi?
Vásárban vettem, mert azt hittem (úgy emlékeztem), hogy LMBT+ könyv. De nem. Mert ezt a könyvet nőkről írták. És a szexről. Férfiak, akik néha Casanovák, néha meg lúzerek. Rövid történetek arról, hogy valójában ahány aktus… nos, tulajdonképpen, annyiféle aktus. Nem tudom, hogy tényleg elkezdett-e érdekelni, vagy csak meg akarom magyarázni magamnak, hogy nem dobtam ki a pénzem, de a férfi szerepekről például akár érdekeseket is mondhat. Például. Szoktak olyan délutánjaim lenni, amikor minden mindegy, csak el akarok olvasni egy könyvet, ami lepihentet és érdeklődésben tart. Na, ez azt hiszem ilyen lesz.

George Orwell – Fido Nesti: 1984
Nagyon furcsa a viszonyom az 1984-gyel, mert előbb olvastam erre a szövegre is reflektáló népszerű elméleti munkákat, mint ezt a szövegeket, és talán emiatt is az 1984 (amit csak idén olvastam el) olvasása közben minden, amit olvastam, nagyon erősen vizuális volt. Láttam a hasonló épületeket és a technikai megfeleltethetőséget a szöveg mögött. Amikor megtudtam, hogy kiadják magyarul is ennek a szövegnek a képregényadaptációját, akkor az ezzel kapcsolatos kérdések aktívan elkezdtek foglalkozni, még ha azóta sem volt időm tüzetesen belenézni a könyvbe. Amit belelapozás alapján láttam, az mindenesetre ígéretes volt, és nem is gondolom, hogy csalódni fogok benne. Ha van műfaj, ami nagyon jól bánik a disztópikus helyzetekkel, akkor az a képregény műfaja, noha kíváncsi vagyok, mit kezd azzal a sivár térrel a rajzoló, amibe Orwell a történetét írja. Meglátjuk.

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
Mit is mondhatnék? Ez a könyv most jelent meg a Scolarnál, rengeteg kamaszmonológot tartalmaz, amelyek a felnövés egy-egy nagyon random krízisét dolgozzák fel, az első csóktól a szüleink veszekedésének a hangján át, a gyászon, vagy épp a drogot szállító pizzafutár számának nem tudásán keresztül. Ezek a történetek rövid 2-5 oldalas monológok egy hangra, amik egy tényleg sokszínű és a maga nemében beteg kamaszkort mutat meg, és teszi mindezt elképesztően szép illusztrációval. Nagyon szépen kiállított nagy alapú könyv, az egyetlen kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy kinek szólnak igazából, de hamarosan újra fogom, újra kell olvasnom, és akkor meglátjuk, van-e erre válaszom.

Rebeca Makkai: Négy betű
A négy betű, ami alapjaiban határozta meg a XX. század végét, és határozza meg ma is a szexualitásról, pláne (egyébként nem kimondottan helyesen) a férfiak közti szexualitásról való gondolkodást, az az AIDS, amelyet két személyes, egymásba fonódó idősíkon át szemlélünk ebben a könyvben. Egyrészt látunk egy chichagói gallériást, akinek épp tör fel a karrierje, miközben barátai sorban hullanak el egy új vírusban, másrészt látunk napjainkban egy anyát, aki az öccsét elvesztette a hetvenes években, és  aki most Párizsba utazik a lánya után, aki megszakította vele a kapcsolatot, miután belépett egy szektába. A két embert összeköti Nico, az öccs és a legjobb barát, de az optimizmusuk, szépség iránti vágyuk, kitartásuk, szeretetük és szélsőségekig kitartott reményük is rokonlelkekké teszik őket. A fülszöveg egy szép, de mélyen megélt történetet ígér, terveim szerint januárban el tudom majd olvasni, mert elég vaskos, de ez van kinézve a vizsgaidőszak utánra.

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
Történet a választás szabadságáról
Zak Ebrahim megtartotta minden idők egyik legnagyobb és legőszintébb TED előadását, amiben arról mesélt, hogy hogyan élte meg ő maga és a családja az apja terroristává válását, és hogy milyen felelősséget jelentett azzal a névvel élni az amerikai társadalomban, amit az egyik első arab terrorista is visel, aki 1990-ben megölte Meir Kahane rabbit, az egyik legnagyobb zsidó politikust. Beszél arról, hogy családjának fenntartását az apa neve miatt sokszor csak olyan segítségekből tudták megoldani, akik a terrorcselekménnyel szimpatizálnak, miközben a terrorcselekmény alapjaiban bolygatta fel a család életét is. A felnőtt Zak Ebrahim történetén keresztül azt láthatjuk, hogy hogyan él tovább egy gyermek ezzel a felelősséggel, hogyan viszonyulhat az apjához egy gyermek, ha így tette tönkre az életét, és bemutatja, hogy Zek maga hogyan igyekszik ezt a fajta nem kívánt nyilvánosságot a szeretet és a szabadság képére formálni. A TED előadáshoz képest a könyv egy bővített anyagot tartalmaz, konkrétumokkal, bővebb leírással, de a szöveg nem vesztett semmit az intimitásából. Régóta szerettem volna olvasni, most Black Friday akció volt a HVG Könyveknél, így megvettem, elolvastam, és örülök, hogy megtörtént végre.

Kánai András: Holnap történt
Öt sci-fi téma, amely valósággá válhat
A Holnap történt szintén egy régi motoros a kívánságlistámon és szintén a HVG Könyvek akciójában vettem, ahogy a listán szereplő utolsó két könyvet is majd. A Holnap történt tehát, ahogy az alcím is írja, öt elérhető, vagy közel elérhető utópia vagy disztópiahelyzetet kínál, a 3D nyomtatástól, a Nagy Testvér szerű, de az államtól független megfigyelhetőségen, az USA szerepének a megtorpanásán vagy a transzhumán kutatásokon át egészen a Mars-utazásig. Érdekel a könyv, mert érdekelnek azok a folyamatok, amelyeket a sci-fi olvasó Kánai András kiválasztott, és kíváncsi vagyok, milyen megfejtéseket kínál, ha a fülszöveg szerint nem inog meg benne a tudományosság etikusságába vetett hit. Örülök, hogy a polcomon van.

Oliver Sacks: Mozgásban
Ez a könyv az én szégyenem kb, de nem igazán tudom ki az az Oliver Sacks, pedig tanultunk is A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvéről, amiben azt járja körül, hogy hogyan teremthető meg egy értelmi fogyatékkal élő számára a teljes élet. Szóval neurológus kutató volt, ennél többet nem igazán tudok róla, ez pedig az ő életrajzi könyve, ráadásul LMBT+ címkés molyon, szóval lehet, hogy érdemes volna többet tudnom róla.

Deyan Sudjic: Épület-komplexus
Ide bemásolom csak a fülszöveget, meg azt, hogy nagyon olcsó volt a Black Fridaykor szintén a HVG Könyveknél, mert érteni fogjátok, miért kellett ez a könyv nekem nagyon.

A World Trade Center ikertornyai elleni, gyűlöletből táplálkozó terrorakció (sok más jelentése mellett) az építészet ikonikus hatalmának elismeréseként is felfogható. Speer Berlinje, Haussmann Párizsa, Ceausescu Bukarestje, a skót parlament vagy a Kreml sok mindent elárulnak szenvedélyeinkről, félelmeinkről, a hatalmasok világalakító törekvéseiről és az egyes társadalmakat meghatározó szimbólumokról, arról, ahogy az életünket éljük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom novemberben

Gilles Deleuze – Felix Guattari: Kafka
A kisebbségi irodalomért
Deleuze és Guattari a múlt század jelentős irodalmi és filmes teoretikusai, filozófusai, és ebben a könyvben azt kutatják, hogy a Kafkai szöveguniverzumban, a kafkai szövegek által meghatározott gépben milyen aspektusokban jelenik meg Kafka mindenkori kisebbségisége. Alapvetően Kafka felől is izgalmas olvasni ezt a szöveget, mert rámutat arra hogy térhasználatukban, hatalmi struktúráiban mennyire egységes is az életmű, felveti a kérdést, hogy a kánon vajon jól gonfolkodik-e a befejezetlen A per című regényről, és folyamatosan reflektál arra a nem többségi helyzetre, amiben Kafka minden megnyilvánulása értelmezhető. Az életmű efajta mélyen analitikus olvasata mellett azonban én kifejezetten a kisebbségi irodalom felől olvastam, az érdekelt, hogy mit jelent Kafkánál, és egyáltalán a kisebbségi irodalmakban az, hogy a többség nyelvén szólalnak meg, és hogy mit kezd a könyv azzal a pozícióval, ami a társadalom a kisebbségi írónak, mint egy állandó politikai szerepbe kényszerült alkotónak ad, míg végül az esszé ledobja az atomot azzal, hogy minden alkotást kisebbségi irodalomként mutat, hisz mindenki rendelkezik valamilyen kisebbségi jeggyel, ami meghatározza azt, ahogy ír. Lehet, hogy ez most nem hangzik állati izgalmasan, de én egyetemen sem találkoztam érdekes Kafka olvasatokkal, és ezek a kisebbségi dolgok is jól hivatkozhatóak, szóval örülök, hogy olvastam, szereznem kell belőle majd egy saját példányt.

Virginia Woolf: Orlando
Virginia Woolf klasszikus regényét egy egyetemi kurzus keretében olvastuk, és nagyon örülök, hogy végre megismertem a szöveget, mert nem véletlenül tartja állati fontos szövegnek az irodalmi hagyomány. Orlando egy angol fiatal férfi elképesztően gyönyörű vádlikkal Erzsébet királynő udvarában, aki különböző kalandokat él át, egy ponton például nővé változik, és végigéli a múlt évezredet maradék néhány századát. Elképesztően gyönyörű szöveg, ami megelőlegezi mindazt, amit később mágikus realizmusként ismerünk, és folyik, dől, gondolkozik. Nők helyzetéről, irodalomról, szerelemről, csak a legfontosabbakról. Lesz még szó róla a blogon, bár nem tudom, hogy mikor.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
(Fent már írtam róla)

James Baldwin: Ha a Baele utca mesélni tudna
(Fent már írtam róla)

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
(Fent már írtam róla)

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
(Fent már írtam róla)

3 bejegyzést tudtam novemberben megírni:

Már az októberi summában is meséltem arról, hogy tudom, hogy kevés bejegyzés születik, de azok, amiket kihozok, olyanok, amikre büszke tudok lenni, és ez azért végsősoron eléggé jó érzés. Az első novemberi Kibeszélőben arról írtam, hogy mi mindent csinálok most ahelyett, hogy blogolnék. Meséltem a kötettel való munkámról, egy másik blogról, mesterszakról, irodalmi helyezkedésről, mindarról, ami nagy energiákat mozgat most bennem.

Aztán szükséges lett megint arról dühöngeni, hogy egy baromi gonosz alkotmányozó többség vezeti az országot, és egyszerűen tényleg nem lehet mást mondani erről, mint azt hogy gonoszság és vakság. Majd a harmadik bejegyzésben arról gondolkoztam, hogy mi is az az LMBT+ kánon, mit várhatunk tőle, és mit vár el tőlünk ez a kánon? Melyikek azok a könyvek, amiket el kell olvasnunk? Egyáltalán hogyan alakul ki egy ilyen, és mi szükség van rá. Na, minderről írtam.

+1

A Tiszatáj Online-nak csináltam egy interjút Nádasdy Ádámmal, elsősorban az új könyve, A Szakállas Neptun (értékelés itt) kapcsán, de beszélgettünk társadalmi szereplvállalásról, LMBT+ novelláskötet írásról, és arról a folyamatról, amíg ez az anyag összeállt. Életem első olyan interjúja, amiben nem a saját felületemre csináltam, és pozitív visszajelzéseket kaptam utána, szóval ja. Szerettem, és ez is novemberben jelent meg. 🙂

Ennyi lett volna ez a bejegyzés most. Érezhetően a novembert elvitte a friss kutatásom és az egyetemi elvárások, de közben egyre jobban érzem, hogy a helyemre kerülök. Keresem még azt az egyensúlyt, amiben a blogra is tudok időt szakítani, ne hagyjon el minket a remény. 🙂

Nem ígérgetek új bejegyzést, bár nagyon szeretnék, de meglátjuk majd. 🙂 Addig is ti olvassatok és beszélgessetek sokat, hogy menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Októberi summa

Sziasztok,

jól látjátok a címet és a naptárat is. Nem tévedés, tényleg az októberi summámat olvassátok, és tényleg december van. Igen, 2020 második féléve úgy alakult, hogy meg kell tanulnom elengedni azokat a határidőket, amik nem életbevágóak, és meg kellett tanulnom nem fojtogatni és nyomasztani saját magamat is. Ennek a metaforája ez az októberi summa, amit nem szerettem volna semmiképp sem kihagyni, mert októberben minden barátom és ismerősöm és ismeretlen kedves szerzőm régóta várt csodálatos könyve megjelent, és sajnáltam volna, ha nem mesélhetek róluk nektek, pusztán azért, mert sem olvasni, sem blogolni nem igazán volt időm. Így alakult, hogy az októberemet summázva 18 beszerzett könyvről, 5 befejezett olvasásról, és mindössze 5 bejegyzésről tudok beszámolni, és azt is csak most tudom megtenni. De nézzük mindezt részletesen:

18 darab könyv került a könyvespolcomra:

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié
A Labrisz Leszbikusokért Egyesület elküldte nekem 2020 legvitatottabb magyar könyvmegjelenését, amiről igyekszem majd a kialakult feszült diskurzustól függetlenül véleményt formálni, és azt nézni, mennyire működnek jól a mesékben található reprezentációk, és mennyire kreatívak, ügyesek, elkapottak a meseújramondások. Teszem mindezt azért, mert evidensnek gondolom azt, hogy Meseország mindenkié, és ez az üzenet nem mehet a tartalmi diskurzus rovására. Fura, de azt gondolom, hogy egy ideális államban nem a reprezentációról, hanem annak minőségéről kell vitatkoznunk, és én szeretnék ezen ideális állam eszméi szerint létezni. A könyvről pedig nyilván mindenki tud mindent, aki ezt a blogot olvassa.

Szederkényi Olga: Irodalmi popikon
Szederkényi Olga egy tetszetős nagy fehér könyvet szerkesztett össze, aminek a belívébe interjúkat készített fontos magyar és világirodalmi irodalmárok és az ő szereplőik, legfontosabb szövegeik szakértőivel. Egy izgalmas kezdeményezés, kedvelem, hogy a párbeszéd alapú interjú és az együttgondolkodás a műfaja, de egy picit még mindig zavar, hogy a szerző felől nyúl irodalmi kérdésekhez, és egyébként is, többször rajongószerűen alákérdez a beszélgetőpartnereinek. Szederkényi Olgával mindig az a tapasztalatom (Erről már a Nagyszerű nők kapcsán is írtam itt.), hogy állati progresszívek az eszközei és a témafelvetései, de valahogy ezeket soha nem sikerül valódi progresszióval megtölteni. Ezzel együtt persze ez egy jó könyv az az 5-10 interjú alapján, amit eddig elolvastam, de sokkal hiánypótlóbb és bevállalósabb és punk lehetett volna.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Családi sebek és a gyógyulás útjai
Nagyjából a megjelenés pillanatától zajos siker ez a könyv, és én sokáig ágáltam is ellene, mert azért ilyen pszichológiai könyveket a pszichologizálók szoktak írni. Aztán több olyan könyves tartalomgyártó is dicsérte, akikről nem gondolom, hogy bedőlnének egy pszichologizáló blöffnek, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy beszerzem. Az utolsó lépés az volt, hogy elmentem pszichológushoz, és a családi dolgok kapcsán ő hozta fel és ajánlotta ezt a könyvet. Most terápia mellett olvasom, nagyon erős témákat mozgat, jó dolgokra ébreszt rá, és vannak benne olyan mondatok, amikbe a terápia alatt is bele tudok kapaszkodni, mert leírják azt, amit amúgy mindig is éreztem, de sosem tudtam ennyire jól megfogalmazni. Hasonló tapasztalat, mint a pszichológus, mert elég önreflexív ember vagyok, sokat gondolkodom magamon, de bizonyos egy-egy lépésnyire való megoldásokhoz egyedül nem vagyok képes eljutni. Nem hiszek benne, hogy könyvek helyettesíthetnek szakembereket, Orvos-Tóth Noémi sem állít hasonlót, de egyébként egy működő, (bár szólaljon meg bennem a könyves blogger: nagyon nagy fontokkal szedett, ezért aránytalanul hosszú) könyv ez.

Halász Rita: Mély levegő
Halász Rita könyvét még szinte kiadásmelegen olvastam. Ritával 2017-ben ismerkedtem meg, azóta figyelem a munkáit és a szakmai alázatát. Elképesztően minőségi ahogy ír, egyszer Szegeden egy beszélgetésen azt mondta, hogy sokszor ír át anyagokat, és ez látszik mindenen, amit kiad a kezéből, így ezen a debütregényen is. A Mély levegő egy válástörténet, amiben egy nő, próbálja megtalálni önmagát az anyaságában, a bántalmazó kapcsolatán kívül. Egy nagyon szikár, de jól működő, kellemes belső humorral és jó ritmussal dolgozó okos, kimunkált szöveg, amiből nem lettek kispórolva a gondolatok. Elő volt rendelve, és az átvétel után elkezdtem olvasni, abból pedig végigolvasás lett. Szerettem.

Adam Grant: Eredetik
Hogyan mozdítják előrébb a világot a nonkonformisták?
Az az igény szülte a polcomra ezt a könyvet, hogy nem tudom, hogy valójában nonkonformista vagyok-e vagy csak tetszelgek benne, és azt várom, hogy egy könyv, ami nem ismer engem, a könyvesbolti találkozásunkig sosem látott, és nem is gondolt rám soha senki a könyvvel kapcsolatban… Nos, ő… megmondja. És ha már úgy ítéli, hogy nonkomformista vagyok, akkor mutassa meg, hogy a kreativitásom és az általam észrevett problémák hogyan teremtenek számomra identitást és egzisztenciát. A HVG Könyvek beszerzésével kapcsolatban mindig ilyen bugyuta történeteim vannak, de mindig jó könyveket veszek tőlük. Olyanokat, amik rokonok a bugyuta problémáimmal anélkül, hogy egy pillanatig bugyuták volnának, és szerintem ezt a tapasztalatot fogja tovább erősíteni ez a könyv is.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger
Ervin Morgenstern könyvet is vettem a hónapba, ami számomra azért elég nagy dolog. Mármint nem gondoltam, hogy ez valaha megtörténik. Az Éjszakai cirkuszról tudom, hogy nem igazán az én olvasói igényemet szolgálja ki, a barátaim és az általam követett tartalomgyártók körében is egy rendkívül megosztó könyv, és aztán jön a Csillagtalan tenger, amiről mindenki áradozik. (Bár nyilván, akik utálták az Éjszakai cirkuszt, ezt a könyvet már nem vették a kezükbe.) Azt mondják gyönyörű a nyelve, és ráadásul LMBT+ címkés a könyv. Az egész történetnek egy egyetemi könyvtárban talált könyv áll a középpontjában, amely különböző történeteket mesél a szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről, névtelen őrzőkről és az őrzött tudásokról. Egyszerre van az bennem, hogy ez nagyon lila számomra, és nagyon más, meg egyszerre hiszek benne, hogy lesz majd egy pillanat, amikor pont arra lesz szükségem, hogy egy ilyen könyv elvarázsoljon.

Bék Timur: Aszterión
Timurt személyesen van szerencsém ismerni, többször találkoztunk már, hozzám hasonlóan többedéves szegedi bölcsész fiatalember, és eddig mindig tologattam, hogy megvegyem a kötetét, bár amúgy érdekelt. Október elején volt egy közös felolvasásunk a szegedi Nyugi Kertben, és ott kezdtem el azt érezni, hogy ideje volna beszerezni és elolvasni a kötetet. Jelentem, hogy az első feladatot teljesítettem eddig. Egy kimunkált, a poétikahagyomány és a filozófia felé egyaránt nyitott kötetet várok tőle, és nincsenek nagy aggályaim.

Tor Ulven: Türelem
Ezt a könyvet a híre repítette a polcomra, és eléggé vakon vásároltam, de elmondom, miért mertem. A XXI. század kiadó egy új világirodalmi líra kiadói sorozatot hozott létre a Versum segítségével, amely a nemzetközi líra elsőrangú, fiatalos és szuper friss fordító fóruma. Egyenként is nagyon szeretem és sokra tartom a szerkesztőit, de ez az oldal kifejezetten fontos a szívemnek, és ha a Versum és Vajna Ádám fordító melegen ajánlja a norvég irodalom ezen fontos kötetét, akkor én azt megveszem és jól elolvasom, mert bízom bennük. Tor Ulven a fülszövegek és az utószó alapján egy menő, de közben irodalmi jelenlétében egy nagyon nyomasztó alak lehetett, az irodalmi intézményrendszeren kívülről érkezik, nem végez egyetemet, és negyven évesen öngyilkos lesz. A Türelem az első kötete, nyugtalanító és nagyon más verseket ígér a fülszöveg, a nagyon mást eddig éreztem, de még csak belekaptam ebbe a könyvbe is.

John Ashbery: Önarckép konvex tükörben
A Versum-könyvek másik friss megjelenése, amellyel hatalmas adósságot térít meg a magyar lírafordítás. John Ashbery szerepe vitathatatlan a posztmodern amerikai és világirodalmi térben, az Önarckép konvex tükörben című hosszú versével, vagy a Farm című szövegével (szövegeivel), az egyetemi világirodalmi évfolyamelőadásokon is találkoztunk, ami csak kevés olyan szerzővel történik meg, akiknek nincsenek magyar nyelvű könyvei, pláne költőkkel ez még valószínűtlenebb. Örült a lelkem ennek a kötetnek, őszintén.

Kis Tibor Noé: Beláthatatlan táj
Noé könyvéről azt gondoltam, hogy azonnal el fogom olvasni, amint a kezembe kerül, de aztán nem így lett, mert Halász Rita könyve egy nappal korábban érkezett meg, és nagyon feltöltötte a hihetetlenül okos széppróza iránti igényeimet. Ezzel együtt tudom, hogy Noé könyve ilyen lesz, mert Noé maga hihetetlenül okos, és gyönyörű a prózája. Egy autóbaleset utáni életet ír le belső monológokon keresztül. Egy balesetet elszenvedő lányt, az apját és egy közelben élő testvérpárt követünk a regényben, akiknek a baleset alapjaikban forgatja fel az életüket. Hatalmasok az elvárásaim, de Noé könyve meg fogja ugrani őket.

Michel Houellebecq: Szerotonin
Amúgy ezt a könyvet nagyon szerette a régen Uranista néven blogoló kedves blogger barátom, és igazából én is jókat hallottam róla, és láttam leolcsózva egy szépséghibás könyvet, ezért arra jutottam, hogy hazahozom. A szöveg beszél az EU-ról, a mezőgazdaság hanyatlásáról, az elszemélytelenedő világról, miközben egy öregedő depressziós gazda gondolatait követjük, akinek megszűnt a libidója az antidepresszánsok hatására. Érdekel, hogy a szöveg mit hoz be a világomba.

Geir Gulliksen: Mielőtt elváltunk
Halász Rita könyve juttatta eszembe, hogy van még ez is, és el akarom olvasni. A norvég szerző itt a saját válástörténetét meséli el a felesége szemszögéből, rezignáltan, játszva a megismerés és egyáltalán a megismerhetőség korlátaival. Több olyan barátom olvasta és szerette, akiknek nagyon adok a véleményére, és most végre beszereztem.

Orcsik Roland: Legalja
Orcsik Rolanddal valószínűleg egy csomó mindent máshogy gondolunk a világban, az irodalomban, a versekben. Egy csomó mindent persze ő lát jobban, de az irányai sem mindig a legérdekesebbek számomra, éppen ezért nem volt egyértelmű, hogy megveszem a kötetét. Aztán arról beszélt, hogy lassan 20 év alatt sem sikerült feldolgoznia a délszláv háború traumáit, és hogy megrémíti az a hatalmi retorika, amit napjainkban tapasztal, miközben arról már felelős felnőttként a gyermekeinek is beszélnie kell. Érdekelnek ezek a problémafelvetések, és érdekel, hogy mennyire dolgozik identitásból Orcsik ebben a kötetben. Várom, hogy elolvassam.

Ali Smith: Ősz
Ali Smithnek 2019-ben jelent meg az (eddig azt hittem, hogy első) magyar nyelvű regénye a Hogy lehetnél mindkettő, ami egy romantikus freskófestő és a freskó nyomába járó feminista anya halálát vizsgáló fiatal életét fűzi össze. (Itt írtam róla.) Az Ősz az első brexit regény, amiben egy fiatal lány és egy idős kómában fekvő férfi történetét olvashatjuk, amelynek hátterében átalakul a teljes brit társadalom. Elizabeth a gyerekkori szomszédjának, barátjának mesél irodalomról, kultúráról, az általuk megélt közös múltról. Egy szép, szövetségről szóló regényt várok, ami jól dolgozik az intim helyzettel, miközben tényleg egy egész társadalmat mozgat az elbeszélt történetekkel. A Hogy lehetnél mindkettő gyönyörű elbeszélése kilóra megvett, nem félek ettől a szövegtől sem.

Mark Fisher: Kapitalista realizmus
Nincs alternatíva?
Mark Fisher a kritikai kultúrakutatás egyik legnagyobb alakja volt, akinek az esszéit olvashatjuk ebben a kis alapú rövid könyvben. A kapitalizmusról gondolkozik, amelyről azt állítja, hogy nehezebb elképzelni a végét, mint a világvégét, hiszen nem igazán tudjuk, hogy mi lesz utána. Úgy látja, hogy a filozófiától a popkultúráig minden berendezkedett erre a fajta működésre, és ebből csupán az képes kirángatni a világot, ha felfedjük a kapitalizmusban rejlő tarthatatlanságokat, paradoxonokat. Egyrészt azért vettem meg a könyvet, mert minden progresszív barátom nagyon szereti és paradigmaváltó olvasmánynak tartja (utóbbiban érzek némi túlzást, mert nem hiszem, hogy a progresszív ismerőseimet, barátaimat meg lehet lepni progresszióval), másrészt azért is vettem meg, mert beszél a könyv arról a depresszív nihillista válságéletről, amibe a ’89 után születettek csöppenek, és jó volna megérteni abból valamit, hogy miért érezzük azt, hogy minden egyes pillanatban egy forradalom előtt vagyunk. Nagy elvárások, nagy hírverés. Meglátjuk.

Borsik Miklós: Átoknaptár
Ez talán a legrandomabban megélt könyvvásárlásom októberben. Borsik Miklóssal voltunk már közös légterekben, de nem ismerjük egymást azt hiszem, viszont az egyik kedvenc instagram felhasználóm, mert ő is a városok, terek, architektúrák témában posztol, és állati menő dolgokat oszt meg. Ezért gondoltam megvenni és elolvasni a kötetét, amely ugyan nem ezzel a témával foglalkozik. Az átoknaptár egyfajta mindennapokban fellelhető egyszerű, de feszült másképplétezést akar mutatni, másféle figyelmet, kimerevített pillanatokat kínál a fülszöveg szerint. Ezek alapján még bármi lehet, de csalódott lennék, ha a feedje után ne lenne állati menő Borsiknak a kötete is.

Frank O’Hara: Töpregések vészhelyzetben
Fura a viszonyom ezzel a verseskötettel így egy belelapozás után is. És azt hiszem azért, mert O’Hara is fura. Én leginkább a beat, a neoavangard és a posztmodern iránt lelkesedésemben lelkesedem a szövegekért, miközben a szerző maga 1966-ban, mindezeknek az elején, közepén meghalt. Azt hiszem az van ezzel, hogy nagy hatású ember volt, aki hatott azokra, akiket szeretek olvasni, és ettől egy ilyen nagyon ismerős, nagyon bátor, nagyon biztonságos, mégis incselkedő flóba kerülök, amikor tőle olvasok. Amúgy meleg volt, és ezt is tematizálta a verseiben, de ez már tényleg csak a legkevesebb. Egyszerűen elképesztően örvend a lelkem, hogy így ősszel ez is megjelent. Van világirodalom magyar nyelven, sőt világlíra, és ez kurvakirály. Tartson ki a lendület.

Kállay Eszter: Kéz a levegőben
Kállay Eszti volt a második ember, aki nagyon nyílt szívvel mosolygot rám az irodalmi életben, és ezt mindig el szoktam mondani, amikor szóba kerül, mert nagyon jól esett kis fiatalka alkotó koromban. A Kéz a levegőben az ő első kötete, ami most jelent meg, és nagyon jó eredményeket ér el azonnal. A Horváth Péter ösztöndíj és a Magyar Narancs legutóbbi minimum 11-es listáján is szerepel. A szövegeit a publikációból ismerem, mert még nem olvastam a kötetet, csak belekaptam, de egy nagyon sokirányú erős és magyarázó, megértésre törekvő érzékenység szervezi azt hiszem az ő munkáit, akár külföldiségével, akár taxi utasságával, akár bármi mással kapcsolatban ír. Azt szeretem az ő szövegeiben, hogy mindig állati újak a témái, és nagyon validan tematizálja őket. Értem őket, miközben én magam nem jutnék az ő következtetéseire egyedül. És hogy ezeket a felismeréseket nem csak úgy odavágja, hanem poétizálja, levezeti esztétikai igénnyel. Szóval jó cucc lesz ez is, de az van, hogy mindenkinek most jelent meg a kötete, akit nagyon szeretek, emiatt pedig lassan haladok.

5 könyvet fejeztem be októberben:

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk
A tavalyi angol megjelenése óta remegve vártam ezt a kötetet, és hatalmas öröm volt számomra, hogy idén tavasszal már meg is jelent. Aztán a pandémia alatt többször is elkezdtem olvasni, de 1-1 pontokon mindig megakadtam az olvasásokkal, miközben az évemnek, ha nem az életemnek a legfontosabb könyve. A szerző 30 éves, és önéletírást ír egy anyjának szóló levél képében, amiben számot vet a család cipelt transzgenerációs traumáival, vietnámi származásával, mélyszegénységével, és a saját melegségével illetve elsőgenerációs értelmiségiségével egy hihetetlenül folyó, lírai, intim nyelven, amibe érdemes volna belehalni. Gyönyörű szöveg, minden sorát élveztem, írtam már róla alternatív fülszöveget, és reményeim szerint erről szól majd a következő értékelésem is.

Halász Rita: Mély levegő
Fent már írtam róla.

Borcsa Imola: Magnebéhat
Borcsa Imola az erdélyi magyar irodalom egyik új hangja, aki a Magnebéhat című novelláskötetében a pletyka műfaján keresztül igyekszik megírni a rendszerváltás utáni csalódások erdélyi kisvárosiaságát, sőt, ne legyenek illúzióink, a mi magunk kelet-európaiságát egyaránt. A novellákban egy kisváros új gyógyszerésznője a főszereplő, aki egész nap Elvirát, a takarítónőt hallgatja, aki egyfajta helyi sámánasszonyként beavatja a gyógyszerésznőt a kisváros kis eseménytelen és kilátástalan életébe, tudósít a mindennapokról és mindent elhelyez a mikroközösség történetébe. Olyan, mintha működés közben látnánk egy írás nélküli társadalom történeteinek az átöröklődését, de most ebből a témából írtam TDK dolgozatot, szóval lehet, hogy csak mindenhol ezt látom. Mindenesetre egy jól olvasható, nagyon frissítő üde rövid novelláskötetről, ismerős otthonérzésről van szó, bátran ajánlom.

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek
Deborah Feldman egy amerikai szatmári haszid közösségből kilépett fiatal nő, egy mentálisan sérült haszid férfi és egy a közösségből szintén kiugrott nőnek a gyermeke, aki az anyja távozása után a nagyszüleivel és nagynényjei támogatásával tudott élni. Az Unortodox című regényben megírta a saját gyermekkorát, családi hátterét, iskoláztatásának a körülményeit és az iskolarendszerében rejlő lehetőségeinek a hiányát, majd házasságra való készülését, és végül a házaséletének a teljes csődjét. Egyrészt egy állati fontos szöveg ez polgárjogi gesztusból, hiszen fontos látnunk azt, hogy ez a fajta közösségi élet gyermekeket, asszonyokat, és bár talán mérsékeltebben, de férfiakat tesz tönkre. A közösség abszolút tabuizálja a szexualitást, ami hatalmas balesetekhez is vezet, óriási és elképzelhetetlen felismerés, amikor egy ponton valaki arról vall, hogy nem ismeri a saját nemiszervét, miközben az egyének nem pusztán a szexuális tudásról, hanem bármilyen nyugati civilizációs, kapitalista tudástól el vannak zárva. Azért is érdekes volt ez a szöveg, mert beszélt arról, ahogy a szatmári haszid közösség a holokausztot és Izrael állam megalakulását látja. A haszid közösség szerint a holokauszt isten büntetése a zsidók világias életéért, éppen ezért nem tetszeleghet ebben az áldozati szerepben a vallási közösség, amikor Izrael állam létrejöttén dolgozik, és a közösségi működés legfontosabb szerepének azt látják, hogy bosszút álljanak Hitleren, és a lehető legtöbb zsidó gyermeket hozzák világra. Harmadrészt fontos volt számomra ez a szöveg azért, mert én a haszidizmust eddig mint érdekes vallási kisebbségi csoportot láttam, vidám, éneklő, táncoló ortodox zsidókkal, és korábban észre sem vettem, hogy ebből az egészből a nők ki vannak zárva. Szóval ez egy fontos szöveg volt, örülök, hogy elolvastam, mert az épülésemre szolgált, de meg kell jegyeznem, hogy egy jól olvasható, de nem kimondottan olvasmányos szöveg volt, örültem volna, hogy ha ilyen hosszan ír és tudósít ezekről a működésekről, akkor vagy szikárabban tudósítson, vagy engedje el az érzelmeket. A kíváncsiság hajtott a szövegben és a haszidizmus ebből az irányból való olvashatóságának a vágya, kevésbé az, hogy most számomra egy esztétikai élmény születik.

Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges
Bár a véletlen hozta egymás alá ezt a két könyvet, most itt a lehetőség jól megmutatni, hogy minek örültem volna az Unortodoxnál is. Ez a könyv a rendszerváltás utáni gengszeroroszország végéről és a kialakult új mindent a média által átélő Oroszországról és Moszkváról vall, és ezt elképesztően szórakoztatóan, érdekesen, figyelemfenntartóan teszi. Beszél benne a politikáról, gazdasági ügyekről, modellekről és egyáltalán azokról az orosz mindennapokról, amelyeket a média és a médiapolitika kioszt. Sok kis részt látunk, amit a szerző igyekszik egy teljes keretté szervezni, és tényleg látunk a szöveg végére valami teljeset abból a nagy orosz meséből, amit egy ekkora állam látszólag demokratikus fenntartása mögé képzelünk, és megértjük, hogy nincsenek új szabályok a történelemben: a média hirdeti Oroszország nagyságát, és cirkuszt ad a népnek. Mielőtt elkezdtem olvasni, egy picit bántam, hogy megvettem akciósan, aztán nyáron a kezembe került, és mindig csak keveset olvastam belőle, ehhez nyúltam, ha nem volt kedvem dönteni, milyen könyvet vegyek le a polcról, és végül örülök, hogy elolvastam, de továbbpasszolom majd a nővéremnek, aki imádni fogja ezt a témát, engem már megszolgált.

5 bejegyzést sikerült megírnom:

A szeptemberi summa 5 nappal később érkezett, így az is átlógott októberre, majd azt a háromhetente megjelenést még mindig tartó Kibeszélős poszt követte. Azt hiszem arra a bejegyzésre vagyok a legbüszkébb a mindenkori kibeszélősök közül, hiszen benne azt jártam körül, hogy milyenek azok az LMBT+ reprezentációk, amik állati jól működnek, mert állati hitelesen és a világépítésben is hasznosan használják fel a szereplők szexuális kisebbségi státuszát. Szerettem ezt a posztot írni, szerettem gondolkodni rajta, és szerettem, hogy ti is gondolkodtatok a kapcsán.

A coming out napra írt bejegyzésemben azt jártam körül, hogy mi is annak a szabadságnak az ára, amit a szexuális kisebbségi voltunk felvállalása jelent. Mit jelent reprezentálni egy közösséget, mit jelent cipelni egy címkét, és mit jelent egy közösség tagjának lenni. Egy picit ilyen mi az, amit nem mondtak el nekem, mielőtt előbújtam szöveg lett, szintén szerettem, és örültem azoknak a beszélgetéseknek, amik azt a bejegyzést megelőzték, mert sokat tanultam közben magamról és a barátaimról is. 🙂

Csak ezt követte az 1 és 6, az októberre betervezett könyvek közül mindössze 4-et sikerült elolvasnom, de az ötödikkel is haladgatok és a hatodik sincs elfelejtve. Ezt követően már csak egy Röpke pillanat csak földi ragyogásunk alternatív fülszöveg érkezett a blogra, aminek az értékelésével azóta is adós vagyok, ugyanakkor most ezzel a könyvvel több eddig bátortalanul kezelt kapu nyílik meg számomra, így biztosan bőven lesz még szó róla a blogon, valószínűleg a talán két héten belül már tényleg érkező értékelésen túl is.

Hát ez volt az a 31 nap, ami így összefoglalva egy egészen pofás kis hónapnak tűnik, hiszen végülis tényleg egy egészen pofás kis hónap volt. A novemberi summán is elkezdtem már dolgozni, nem szeretném, ha csak jövőre jönne, és remélem, hogy lassan beáll majd valami rend, mert mindig rájövök arra, hogy mennyire nagyon szeretek blogolni. Mert itt nem csak blogolunk, hanem tényleg megyünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Szeptemberi summa

Sziasztok,

felfoghatatlanul végigrohant rajtunk a szeptember, tanévkezdésestül, visszaköltözésestől, könyvhetestől, mindenestül, így hozom is a hó végekor szokásos summát, igen lelkesen, és azért valamennyire szomorúan is. 7 könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasom, ehhez képest 17 db könyvet vettem, és két érdemi bejegyzést írtam, ami mellé hoztam még egy kis emlékeztető szösszenetet a dúródóra kapcsán arról, hogy véletlenül se gondoljátok magatokat nem normálisnak, mert itt ha valaki nem normális, az a dúródóra. És ennyi. Jobban fogok igyekezni, de nem ígérek semmit, most egyébként sem ennek van itt az ideje. Hanem annak, hogy belevágjunk:

Szóval: 17 könyvet szeretem be az elmúlt hónapban:

Michaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovic – Richard R. O’Neill: Roma hősök
A könyv öt roma monodrámát tartalmaz, amelyek a storytelling eszközével mesélnek el 1-1 hőstörténetet általában saját magukról. Persze, hőstörténetet. De ezek az emberek másként hősök. Nem mentenek meg városokat, nem győznek le sárkányokat, egyszerűen képesek önmagukként élni, felismerik a diszkriminációt, és képesek arra, hogy tematizálják azt, tudják, hogy hol vannak az életnek azok a lehetőségei, amelyek segíthetnek rajtuk és a környezetükön, és képesek arra, hogy ezt tömegeknek megmutassák. A szövegekben van szó iszonyú szegénységről, szégyenről, vallásról, drogról, a társadalom működéséről és hatalmi játszmákról, de mindig az egyén és az ő küzdelme tud nyerni bennük, és mindezt hiteles emberek mesélik el. Régóta szerettem volna megvenni ezt a könyvet, most kötelező lett az egyetemen, örülök, hogy végre megvan, örülök, hogy végre olvastam. 🙂

Grandy Hendrix: Horrorstör
Ez a könyv a karantén identitásom metaforája. A GABO több 1000 Ft-os könyves akciót szervezett, és én az első körben rendeltem. Aztán Uszámának, a Könyspirációk bloggerének és Moskát Anitának az első körös rendelésében is láttam ezt a könyvet, és mindketten érdekeseket írtak róla. Azt mondták, hogy ez egy baromi jó horror történet, ami úgy van kiadva, mint egy IKEA katalógus. És hát ez nekem nagyon tetszett, ezért rábeszéltem egy kedves barátomat, hogy rendeljen ő is a GABO-tól, és ha már rendel, akkor rendelje meg ezt is nekem, és akkor én azt majd szeptemberbe jól átveszem. Hát valahogy így. És ennyit is tudok róla, meg hogy tényleg szép, menőn kiállított kötet. Olvasom majd.

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért
Ugyanez a barátnőm a KMK raktárvásáron is rendelt, és innen a Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvet rendeltettem meg vele, mert régóta a kívánságlistámon van, és OlvaZsófi szerintem a csatornájának az indulása óta nagyon-nagyon-nagyon lelkesen ajánlja. A könyvben az utolsó izlandi halálraítélt nő, Agnes vallomását követjük, aki megölte a szeretőjét, és most a mellé kirendelt lelkésznek vall be mindent az életéről és a gyilkosság előttről. Szomorú és állati erős kötetnek ígérkezik ez, nagyon megbízom Zsófiban az ilyen ügyekben, van már pár közös könyvszerelmünk.

Molnár T. Eszter: Szabadesés
És ha már a booktube, akkor ez a könyv 2017-ben Andinak volt nagy kedvence, és szégyenszemre én azóta sem vettem meg, pedig folyamatosan olvasom és szeretem meg a többi Molnár T. Eszter könyvet, és minden alkalommal elgondolkoztam, amikor láttam a könyvesboltban. A vásárlás apropója az volt, hogy Eszter volt Szegeden a Teréz, avagy a test emlékezete című elég zseniális kötetével, és mivel nekem már a Teréz megvolt őszről, ezért ezt szereztem be. A könyv maga egy izgalmas krimi történet egy tudós haláláról, akit a felesége saját bevallása szerint önvédelemből szúrt le, az asszonynak viszont senki nem hisz egy sztárügyvéden kívül. Elvileg tétje a szövegnek, hogy egyszerre működjön szépirodalomként és krimiként is, én pedig már csak a pillanatot várom, amikor ezt el fogom olvasni.

Pető Péter: Félúton
Ázsiából igazságról, elefántról, baloldalról, technológiáról, pillanatmigránsokról
Pető Péter a 24.hu egyik vezető újságírója, politikai elemző, aki vállalja a progresszív baloldali gondolatait és az azokból fakadó kritikáit. Az újságírás mellett két regényt is írt, amiket még nem olvastam, és nem tudom, hogy fogok-e, Csunderlik Péterrel közösen viszik a Page Not Found blogot, ami a Top10-es listába szedett történelemmel, kultúrával foglalkozik állati viccesen, és amelynek anyaga a blogjuk mellett már két kötetben is olvasható. Mindezek mellett írt egy ilyen elgondolkodtatásra szánt útleírást, ami az engem legjobban érdekel a Pető Péter életműből. A Félúton pár oldalas történeteket mesél el az úton levésről, amihez hozzátartozik az is, hogy gondolkodjunk más társadalmakról, más működő szociális rendszerekről, társadalmi kísérletekről, összehasonlítva az egészet a miénkkel, és más európaiakkal. Tavaly jelent meg, most akciós volt a Libriben, én pedig megvettem. Eddig csak szemelvényeket olvastam, de már abban látszik, hogy fontos könyv lesz, ami elmélyíti a tudásom különböző újbaloldali, progresszív működésekről, miközben tök erősen megírt, olvasmányos szövegeket olvasok.

Sigriour Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Jaj, hogy én erről a könyvről milyen jókat hallottam, és most szintén akciós volt a Libriben, így végre lecsaptam rá. Egy politikai disztópia Izlandról, amit a szeméthegyek elvágnak a külvilágtól, és a társadalom alkalmazkodik az új helyzethez, próbál új rendet építeni. Valószínűleg lesz egy délután, amikor megelégelem majd, hogy nem olvastam már jó, olvasmányos, gyorsan olvasható, aktívan társadalomba nyúló regényét, és elolvasom együltőre.

Hazai Attila: A maximalista
Tök ciki, de nem olvastam még Hazai Attilát. És azt mondják, hogy ez a posztumusz megjelent novelláskötet az, amiben ilyen nagyon esszenciálisan benne van a Hazai próza sajátos tobzódása és randomitása. Elhiszem nekik. Megvettem, olvasni fogom.

Alice Munro: Juliet
Alice Munro Atwood mellett a kanadai irodalom egyik állócsillaga. Ez a könyve három történetet tartalmaz, amelyek különböző életszakaszában találják meg Julietet, a végzett klasszikafilológust. Az első történetben szerelmes lesz egy idegenben a vonaton, a másodikban az idős és beteg édesanyjával való rendezetlen viszonyára fókuszálunk, a harmadikban pedig egyedül látjuk, ahogy próbál megküzdeni a gyermeke leválásával. Anna Gavalda kapcsán már értekeztem a blogon is arról, hogy szeretem azokat a szövegeket, amik szépirodalmi téttel dolgoznak, de a nyelvük egyszerűbb, átlátszóbb, befogadhatóbb és a Juliet esetében is erről van szó. Munro három identitáskrízist vázol fel, ahol a nők valódi döntéshelyzet elé kell állniuk, és izgalmas válaszokat ad, miközben nem élni akar tanítani, megmarad a puszta regisztrációnál. Nálam működött a regény, egyszer már majdnem megvettem, most megvettem, elolvastam, és örülök, hogy a polcomon van.

Terék Anna: Háttal a napnak
Terék Anna csodálatos. Amellett, hogy fantasztikusan tehetséges és az egyik legjelentősebb fiatal alkotó az egyedi, állati erős hangjával, még csodálatosan kedves ember is. Tavaly a szegedi bemutatóján már mesélt arról, hogy új köteten dolgozik, az apja elvesztése után érzett gyászt és a rendezetlen apa-lánya viszonyt fogja tematizálni. Nagyon vártam a kötetet, éltem prekoncepciókkal, tudtam, hogy zseniális lesz, és persze az lett, de nagyon mást csinál, mint eddig. A Halott nők című kötetben emberi sorsokon keresztül látjuk sodorni a háborút, engedi áradni az empátiát, és viszi a szöveg az olvasást. A Háttal a napnak szövegei fékeznek, eltávolítanak, mind a nyelvével, mind azzal, hogy van egy állandó külső megszólítottja, akit uramnak nevez. Nagyon jól működő szövegek ezek, megakasztanak, elgondolkodtatnak, behelyeztet nehezen kimondható mondatok, és nehezen oldódó képek mögé. Egy egészen más olvasói stratégiával működik, mint a korábbi kötetei, és hozzám az az olvasás közelebb áll, de még így is egy nagyon fontos olvasásom volt ez a kötet, és baromi lelkesen ajánlom mindenkinek, mert hát attól még tényleg zseniális dolog.

Biró Krisztián: Eldorádó ostroma
Amúgy most ősszel nagyon sok olyan kötet jelent, jelenik majd meg a kortárs irodalomban, amit nagyon lelkesen vártam, várok, és ebből az egyik kifejezetten Biró Krisztián első kötete. A kötet maga főleg az elsőgenerációs értelmiségi gyökértelenséget ragadja meg, de nem a tipikusan alanyi lírai hangon, ha tetszik, esztétizál, de hogy nem az esztétikai igényért, hanem hogy sokkal hitelesebb legyen a közlése. Asszem az el nem mondható dolgokkal dolgozik. Azzal, hogy nem mindig könnyű megszólalni egy kocsmaasztalnál, azzal, hogy az ember küzd a saját halálfélelmével, azzal, hogy néha csak az eljövés a fontos, nem a hová, és azzal, hogy Eldorádó bevétele még bőven nem old meg mindent. Állati zseniális kötet, nem belépő darab, de ha jók vagytok kortárs lírából, vagy szerettek dolgozni, akkor rohadtul ajánlom. Nem tudom, hogy mikor volt ez előtt velem az, hogy nem mint olvasót, hanem mint embert talált el ennyire egy magyar szépirodalmi szöveg, de itt ez sikerült. Nem tudok többet mondani róla, szerintem minden nap volt a kezemben, mióta megvettem.

James Martin: Hidakat építünk
Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tiszteletteli, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot?
James Martin Atya az Orlandói mészárlás után azt tapasztalta, hogy az USA-beli katolikus vezetők közül csak néhányan fejezték ki az együttérzésüket és részvétüket az LMBT közösség felé, és ez arra bíztatta őt, hogy megvizsgálja az egyház és a közösség viszonyát. Megnézte mit tesz az egyház akár a saját LMBT híveivel, és alapokat keres a két csoport közti híd megácsolásához, és hitet tesz amellett, hogy ennek elkezdése elsősorban az egyház feladata, hiszen az intézményi struktúra valódi hatalmi erőt jelent, akik felelősek a közösség marginalizált helyzetéért. Nagyon akarok hinni ebben a könyvben, bár sajnos még csak a bevezetőre futotta az időm, de várom a tanulságait.

Marilynne Robinson: Háztartás
Keveset tudok erről a könyvről, de itt is az van, hogy olyan emberek ajánlják nagyon a figyelmembe, akikben megbízom, és olyan szavakkal írják le, mint hogy kamaszkor, identitás, nővé válás, különcség, és ezek mellett még sokan bőven dicsérik a szöveg lírai nyelvét, ami lassan folyik két épp felnőtté váló árva identitáskeresésében. Nagyon nagyok a várakozásaim a könyvvel kapcsolatban, mert a szerző többi könyvével is szemezek, de úgy érzem, hogy ez a friss megjelenés lesz a kapudrog számomra Marilynne Robinson felé.

Borcsa Imola: Magnebéhat
Borcsa Imola debütáló könyvét kábé mindenki nagyon szereti, és olyan barátaim is, akiknek nagyon adok a szavukra. Érdekel, ha tetszik, böki a csőröm, hogy mi tetszik nekik annyira. Meg a címe is tök jó. Novelláskötet, Erdélyből. Azt is mondják, hogy tájszintaxisa van, vidékiesek a mondatok. Baromira érdekel, és könyvhéten volt Szegeden a kiadónak pultja, szóval ügyesen megvettem. Hamarosan olvasom majd.

Billy Collins: Az a baj a költészettel
Billy Collins az Egyesült Államok lírájának az egyik meghatározó alakja az elmúlt ötven évben, kérdései és stílusa hatással van a nemzeti kultúrákra, akár az európai, magyar irodalmi működésekre is. Jelentőségét számomra az is mutatja, hogy Világirodalom nagyelőadáson is tanultunk róla, pedig ez élő szerzőkkel nem nagyon szokott megesni alapszakon. Ebben a vastag kötetben a teljes életműből válogattak, humoros, könnyen olvasható, csevegő, gondolkodó verseket, amelyek kiadnak valami tök fontosat a költészetről, a filozófiáról, az életről. Nála a leghétköznapibb dolgok lesznek a gondolkodásnak és a verseknek az apropói, metaforái, nyitottsága néhány vers alatt ránk ragad, olyan alkotó, akit csak úgy jó olvasni. Én is ennek megfelelően jártam el, még csak bele-belelapoztam, de tetszik, lelkesít, amit láttam, még úgy is, hogy tudtam milyen menő lesz. Szintén friss megjelenés.

Sarah Pinborough: Halott vagy
Hát, én nagyon megszerettem Sarah Pinborough-t az előző regényével (pedig tudható rólam, hogy nem vagyok egy nagy krimiolvasó), és örültem, amikor megláttam, hogy az új regényében van LMBT+ szál, mert hát így meg sem kell vennem, hanem kérhetek belőle recenziós példányt. A szerző az előző regényében a középiskolások közegében kereste egy öngyilkossági kísérletnek tartott szituáció hátterét, most viszont a társadalmi elit köreibe néz be, ahol a második feleségekkel sokszor csak a baj van. Hogy itt mi a helyzet ezzel, az majd jól ki fog derülni. Ahogy az is, hogy mi lesz a szöveg LMBT szála. Lesz még róla szó a blogon.

Kali Ágnes: Ópia
Erről a verseskötetről csak annyit tudok, hogy nagyon meg kellett vennem, mert a barátaim nagyon lelkesek vele kapcsolatban. Azt mondják, hogy nem szép, hogy állati reálisan beszél a nőiségről, testiségről, szexusról, másféle tudatállapotról. Érthetetlen, hogy eddig miért nem volt meg és hogy-hogy nem olvastam, hiszen már két éve a piacon van, de valahogy nem olvastam még. Most viszont nagyon közel van, rövidesen eljön majd az ideje.

Mizsur Dániel: Karc
Az Ópiához hasonlóan Mizsur Dániel verseskötete is egy debütkötet, ami állati szépen lett kiállítva. A kötet igazából egy füzet, ami nem tűzve van, hanem varrva, és ez az egész varrás egy nagyon klassz aurát von a kötet köré, kiemeli a többi közül. A hónap végén tartott az íróműhelyünk egy támogatói könyvvásárt, és ott találtam. Jók voltak a versek felütései, megkockáztattam, hogy csacsogni fog, fontos dolgokról, engem meg ez most poétikailag amúgy is érdekel. Azt pedig majdnem elfelejtettem mondani, hogy állatira tetszik a címe. Isten hozta a polcomon.

7 könyvet sikerült elolvasnom a hónapban:

Michaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovic – Richard R. O’Neill: Roma hősök
Fent már írtam róla.

Szilasi László: Kései házasság
Új kedvenc Szilasi regényem született, és erről már a regény megjelenése előtt meg voltam bizonyosodva (szegedi irodalmi beszélgetéseken olvasott már fel részleteket). A könyv május végre jelent meg, az akkor elhalasztott könyvhétre, de csak nemrég kezdtem el és fejeztem be az olvasását. A regényben egy békéscsabai (Szilasi szövegtereiben árpádharagosi) tanárnő és tanár szerelmi életét meséli el, amely igazán nem teljesedett be soha, a férfi ugyanis végig házas volt. A regény a tanárnő hangján szólal meg, 1964-től minden évben kapunk néhány oldalt, hogy kövessük az össze nem tartozó pár történetét és rajtuk keresztül, a regényben kifejezetten reflektáltan a világtörténelem alakulását is. Nagyon szerettem a könyvet, mert egyrészt kontrasztot állított a világ történéseinek a változatosságával és az elbeszélő tanárnő várakozásra berendezkedett életének stagnálásával, másrészt mert egy nagyon erős aurát teremtő űrt épített az elbeszélő köré, amiben minden üres, és amiben a várakozáson kívül nincs semmi, és a megérkezés sem nyújthat feloldást. Tényleg nagyon-nagyon-nagyon szerettem ezt a regényt.

Alice Munroe: Juliet
Fent már írtam róla.

Terék Anna: Háttal a napnak
Fent már írtam róla.

Moliére: Don Juan
Don Juan tegnap feleségül vette Donna Elvirát, majd menekülnek a nász elhálta után, hiszen Don Juan szíve már másért dobog. Szeretem ezeket a Don Juan drámákat, legyen szó Moliére drámájáról, akár a nyár elején olvasott Koldusoperáról, mert azt gondolom, hogy ezek a főszereplők nagyon maiak. Tudják, hogy nincs egyértelmű erkölcs, tudják, hogy nincs egyértelmű Isten, és mindig elég okosak ahhoz, hogy kihasználják mások nemtudását. Moliére szövege azért tetszik ezek közül különösen, mert Don Juan elnyeri méltó büntetését, de ez senki számára nem fog elégtételt, vagy megoldást jelenteni. Azt hiszem éppen azért, mert mások nem érdemlik meg az elégtételt. Egyszerűen ők nem jók csupán azért, mert Don Juan negatív hős. Ez egy klassz szöveg, lelkesen ajánlom, hogy olvassatok Moliére-t, Parti Nagy Lajos átirata kifejezetten mai, kihozza a szövegek igazi humorát és a helyzetek igazi drámáját.

Biró Krisztián: Eldorádó ostroma
Fent már írtam róla.

Virginia Woolf: Saját szoba
Nem tudom, hogy be kell-e mutatnom ezt a könyvet bárkinek is. Általában, ha sokan nem is olvasták, azért a progresszív, liberális, feminista nézetű emberek számára ez a szöveg egy alaptudás, így én sem most hallok róla először, sőt már olvastam is korábban. Az első olvasáskor 18 éves voltam, és azt gondoltam, hogy ebben a könyvben rejtőzik a bölcsészmenőség, most, második olvasásra pedig kötelező volt. És most ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy ez a könyv ne volna fontos, vagy klassz, mert a dilemmáinak a nagy része állati fontos ma is: Hol vannak a nők az irodalmi hagyományból? Hol vannak a nők a kortárs kultúrából? Milyen lehetősége van egy nőnek a mai társadalomban kultúrával foglalkozni? Mit jelent pontosan a saját szoba? Milyen műfajok engedik meg azt, hogy az írójuk gyakran felálljon mellőlük? Ezek ma is állati releváns kérdések, és izgalmas az a retorika, amelyet a szöveg használ, nem egy hagyományos értekező prózát ír, itt érvel az érzelmeivel és a gondolataival is, és olyan előadói helyszíneket választ, mint amiket Platón is használt a Szókratész dialógusokban, viszont monologizál, az érzelmeiről is beszél, érvel velük, megkockáztatom, hogy ezzel egy újfajta, jelölten nem férfi retorikát kíván megteremteni. Szóval klassz szöveg, én a jelentőségét mégis inkább a mérföldkő státuszában látom. Sok szöveg fogalmaz élesebben és pontosabban a szöveg megjelenése óta, de elsőként tapintott rá fontos kérdésekre, és ha cserébe néha picit vontatott, akkor ez van, vontatott, bátran lehet mást olvasni, vannak jobb és okosabb könyvek ma már ennél.

Blogoltam?

Hát, blogoltam. Nagyon régóta beszélgetek arról a barátaimmal, akik közül sokan a kezdetek óta látják a blogomat, hogy attól függetlenül, hogy ez egy tematikus blog, egyre jobban magamra vettem a címkéjét. Ma már én vagyok az olvasó meleg srác, ha a blogomról beszélünk. És ez egyrészt egy nagyon jó dolog számomra, de ami az elmúlt hónapban, sőt két hónapban történt, az közben nem biztos, hogy vállaltható. Egészen konkrétan arról van szó, hogy nem ment ki olyan bejegyzés, ami kifejezetten egy LMBT könyvről vagy LMBT könyvekről szólt volna, miközben ti, akik nagyon cukkerek vagytok, ha még mindig olvastok, éppen ezért iratkoztatok fel, és nekem tényleg ezzel van dolgom.

A hónapban nem hoztam többet azoknál a bejegyzéseknél, amiket naptár szerint hoznom illik, és hát ne hazudjuk el, ezek is késtek. Pétek délután helyett péntek éjszaka érkezett meg a kibeszélős 11. része, amiben arról gondolkodtam, hogy miért meglepő az olvasókból lett ismerőseim számára az, hogy elkezdtem pszichológushoz járni. Majd 21-én hoztam a hó elején szokásos 1 és 6-ot, amiből négy könyvet fejeztem be hó végéig, azóta pedig az ötödiket. Legvégül néhány bekezdés erejéig írtam arról 26-án, hogy akármit is mond rólad a dúródóra, baromi értékes és fontos vagy.

Most pedig október 5-e van, hétfő éjjel, és hozom a hó végén szokásos summát. A hétvége jól telt azt nézve, hogy sikerült visszatalálnom a blogos hangomhoz és a bejegyzésírás ritmusához, de még mindig nincs bekészítve értékelésem. Meglátjuk. Bizakodom és igyekszem.

Legkésőbb pénteken érkezem a következő kibeszélős bejegyzéssel, addig még egy alternatív fülszöveget vagy egy 1 és 6-ot is el tudok képzelni, de nem ígérgetek, ez most egy fontos tanulság.

Igyekszünk, törve, de lelkesen könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Augusztusi summa

Sziasztok,
nem csak a nyárnak van vége, bár ma már tényleg esős idők és hűvös szelek járnak, hanem ezzel együtt az augusztusnak is, ami nem jelenthet mást, minthogy ideje summázni mindazt, ami ebben a hónapban történt. Számomra ez egy nagyon tartalmas hónap volt, mert voltam Szegeden, ahol elég jó dolog volt úgy nyaralni, hogy gyakorlatilag az otthonom a város, és a hónap közepén voltam az új kedvenc városomban, Veszprémben, ahol gyönyörű napokat sétáltam végig az elmondhatatlanul gyönyörű városban.

Ami viszont a blogot illeti: ez a negyedik bejegyzés a hónapban. Azt lehet mondani, hogy csak a kötelezőket hoztam, mert volt 1 és 6, a háromhetente jelentkező kibeszélős bejegyzésekből kettő, és most itt a summa. A nem utazással töltött időmet még mindig vidéken töltöttem nagyrészt, térerő nélkül, így az értékelések ebben a hónapban elmaradtak, viszont olvastam néhány jó könyvet, amiről tényleg hamarosan szót kell itt ejtenünk, és várom is, hogy beszéljük róluk. A summában arról tudok mesélni, hogy 11 könyvet szereztem be a hónapban, és ugyanennyit olvastam, és a négy bejegyzésről is lesz majd szó. Csapjunk is bele:augusztus_1.JPG

11 könyvet szereztem be a hónapban:

John Fowles: A lepkegyűjtő
Eddig nem gondoltam, hogy kell legyen egy saját A lepkegyűjtőm, de 50 Ft volt a könyvtári kiárusításon, és hát persze, 50 Ft-ért kell. Tök ciki bevallani, de a történet nekem onnan van meg, hogy Bereczki Zoltán adaptálta saját magára a történetet, hogy szakítson a róla élő romantikus musicalénekes képpel. Azért volt ez a regény és filmadaptáció jó választás, mert egy nagyon feszült pszicho-thriller, amiben a lepkegyűjtő megtalálja a sorozatának legcsodálatosabb példányát: egy lányt, akit elrabolt és a vidéki pincéjében fogva tart, pusztán azért, hogy a többi pillangóhoz hasonlóan csodálni tudja őt. A könyv most itt marad az otthoni polcomon, de majd egy szünetben biztosan el fogom olvasni.

Tompa Andrea: Haza
Tompa Andrea korábi regényei az erdélyi magyarok huszadik századi történeteit dolgozta fel. Eddig csak a 2017-ben megjelent regényét, az Omertát olvastam, ami a hallgatást és az 50-es években kiépült román diktatúrával való megalkuvást tematizálta úgy, hogy nem ítéljük el egyértelműen a szereplőit, hiszen emberek, akiknek ki tudja mikor kellett volna felállniuk. Nagyon szerettem azt a könyvet, és egyértelmű volt, hogy fogom az új könyveit is olvasni (meg persze a régieket is szép lassan…). A korábbi regényeihez képest a Hazában egy 30 éve országot váltó írót követünk, aki egy osztálytalálkozóra tart egy olyan országban, amelyhez talán már semmi köze, a családja elköltözött, és ő is máshol, másként él. Bár a határon belül születtem, mégis érzem ezt az itthon, hazamenés kérdést, az elsőgenerációs értelmiségieknek úgy tűnik, hogy ez a sorsa. Kíváncsi vagyok, hogy mit ragad meg ebből a szerző, mi lesz nekem is ismerős és mit ad hozzá a történethez a határátlépés.

Tar Sándor: A mi utcánk
Tök szégyellem, de még nem olvastam Tar Sándortól korábban, és erre nincs mentségem. A szerző a falusiság, kisvárosiság, vidékiség egyik utolsó hiteles szószólója a magyar irodalomban. A hősei, mondjuk inkább úgy, az emberei a magukra hagyott vidékről mesélnek a saját, személyes belső terükön keresztül. Az utcányi közösségben mindenkinek meg van a maga szerepe, még akkor is, ha ez a közösség már rég funkciójavesztett, mindenki csak egy romos emlékműve valaminek. Bodor Ádám azt írja a fülszövegben, hogy Tar Sándor még tudja, hogy mitől lesz hirtelen csend a kocsmában. A Móricz Zsigmond irodalmi-ösztöndíj keretében azt vállaltam, hogy átolvasom magam néhány város és közösségreprezentáción. Ez lesz az egyik.

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
2018 könyvhetére nagyon emlékszem, három nagyon várt könyv jelent meg a Magvetőnél, Krusovszky Dénes regénye, az Akik már nem leszünk sosem, Szilasi László: Luther kutyái és ez a könyv. A három közül a jegyzettámogatásomból akkor csak azt a kettőt vettem meg, ez pedig maradt a kívánságlistámon, mint a könyv, ami baromira érdekel, mert a szerző első könyvét, a Boldogtalanság az Auróra-telepen-t nagyon szerettem. És hát egyébként is: a városról szól, ráadásul három szociológus történetén keresztül, beszél Budapest külső kerületeiről is, és társadalmi tablót akar mutatni, és… És én ezeket nagyon szoktam szeretni. Szóval bele is írtam a Móriczom munkatervébe, hogy jaj, de elolvasom, most pedig végre a polcomon, és rövidesen tényleg el fogom olvasni.

Seres Lili Hanna: Várunk
Dolgok, amiket tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy zseniális, és hogy a nőiséget tematizálja. Dolog, amit nem tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy mindehhez választott, teremtett egy posztapokaliptikus, világépítő nyelvet és vershelyzetet, ami óriási meglepetés volt, és amit hihetetlenül imádtam. A címben jelölt vár, az valami új, de nem feltétlenül tisztább dolognak a tere, ami lehetőséget ad arra, hogy rámutassunk a mi világunkbeli dolgokra. Olyanokra, hogy mi a helyzet, ha besötétedett, mit kell tenni a szobánkban lévő szörnyekkel, és hogy csak üvölteni tudunk, ha nincs közös nyelvünk. (Ez az utóbbi volt a legsokkolóbb versélményem, egyből a kötet elején megadta az alaphangot.) Egy nagyon klassz, komplex kötet ez, rövidsége ellenére a gondolatok nem maradtak ki belőle.

Szív Ernő: Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba
Szív Ernő Darvasi László hírlapíró alteregója, akinek a jellemző írott műfaja a tárca. Ebben a tárcagyűjteményben a magyarság történetének lehetnek tanúi az olvasók, tulajdonképpen a honfoglalástól egészen a jelen korunkig. A hírlapíró az elbeszélésekhez most olyan személyeket választ a népből, amelynek végülis minden gyermeke költő, akinek a történeteit, nézőpontjait nem szoktuk vizsgálni. Szív Ernő nyelve mindig feszes és találékony, odaszögel a padhoz, amíg el nem olvasod, és szét nem gondolkozod magad a csattanóján. Most dolgozunk egy tárcaszerű dolgokkal működő városreprezentációval foglalkozó projekten, ahová tárcákat kell írni, és jelenetem, már látom, hogy még rengeteg tanulnivalóm van, pedig még csak bele-belekaptam a könyvbe.

Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Cserna-Szabó őrült és abszurd történethömpölygései a legjobb dolgok egyike, ami a kortárs magyar irodalomban történik. Humoros, random, okos, nem túl szorosan kapcsolódó történetek egymásutánja, amelyekben mindig kiderül, hogy a logikusnak tűnő dolgok igazából tényleg logikusak. Ebben a regényben a szerelem áll a középpontban, amiből rögtön az elején kiderül, hogy hiába állít mást egy férfimagazin, igenis csak egyféle van. Mindenféle szereplők (a bánatevő apától egészen a western írón át egy transzvesztitáig) mindenféle helyszíneken a szerelem pöttyös lasztiját üldözik. Mindig szeretem Csernát, és valaki el akarta adni a könyvet, szóval muszáj volt megvennem.

Krasznahorkai László: Mindig Homérosz
Hát. Krasznahorkai László a külföldön legismertebb és legnagyobbnak tartott magyar író, akit a kortárs magyar könyvpiac fel tud mutatni, ehhez mérten pedig nagyon újszerű dolgokkal is kísérletezik. A Mindig Homérosz a tavaly megjelent kötete, amelynek az anyagához egy festővel és egy zeneszerzővel fogott össze, hogy egy igazi intermediális olvasmányélményt kaphassunk. A regényben az Odüsszeia Kalüpszó története kerül megidézésre, a szerző az üldöztetés és a készenlétben levés állapotának az egyetemes helyzetét szerette volna a jelen díszletei közé hozni. Még nem olvastam Krasznahorkait, de olcsón találtam az antikváriumban, pedig még egy éve sem jelent meg, szóval örömködtem neki, és megvettem.

Rainbow Rowell: Szív küldi
Szóval egyszer régen olvastam az Eleanor és Parkot. Talán öt éve. Szerettem. Kedves történet volt, életszerűek voltak a random szereplők, szerintem picit előrevetítette a könyv azt az érzelmi gyökértelenséget, amit mostanában dívik a világirodalomban (Baráti beszélgetések, Hogy lehetnél mindkettő, hogy csak a blogról hozzak példákat), és tényleg a szerelemről szólt. A Szív küldit biztosan nem vettem volna meg egy könyvesboltban, de a kedvenc antikváriumomban találkoztam vele, és egy teljes pillanatig azt is gondoltam, hogy LMBT könyv, és ez a pillanat elég is volt arra, hogy megvegyem.
A regény konfliktusát két barátnő, Beth és Jennifer munkahelyi levelezése adja, amelyet az internetbiztonsági munkatársuk, Lincoln olvas, hiszen az a dolga, hogy belső maileket olvasson. Lincoln a sorok között valahogy szerelmes lesz Bethbe. Abban bízom, hogy a romantikus szál mellett ez a megfigyelés, figyelve levés is tematizálódik majd, mert az nagyon király volna. Ha már nem is LMBT a könyv.

Szécsi Magda: Töredéklét
Szécsi Magda a rendszerváltás körüli roma kulturális önszerveződés egyik nagy alakja, írója, akinek eddig én elsősorban a meséivel találkoztam. Ebben a novellákat tartalmazó könyvében a hajléktalanságot teszi fő témájává. Budapesten járunk benne 2001-ben, ahol elveszett, gyökértelen, valamilyen abszurd véletlenek miatt egymás mellé került, egymáshoz tartozó embereket látunk, akik együtt igyekeznek túlélni. Hajléktalan sorsokat látunk, amiket a szél sodor egy ideig olyan irányba, amerre a túlélésük van, de aztán egy-egy ponton az eddig megismert és begyakorolt reflexek kevésnek bizonyulnak. Szécsi Magda emberekké teszi azt az arctalan tömeget, akikkel az utcán találkozunk, és a döntéseikben, igazi morális helyzetek kezelésében láttatja őket, van, hogy szinte hősként. Nagyon naturalisztikus szöveg, beszél a szennyről, a koszról, a bűzről, a testiségről, az emberi alávalóságról, és nem tudom miért, de végig az az érzésem, hogy ezt szépen tette. Pedig nem lesz attól szép ez, hogy igaznak tűnik. Egy rövid, erős, klassz olvasmányélmény volt, Veszprémben vettem a könyvszekérnél párszáz forintért.

Sun-Mi Hwang: Rügy
És ha már az előző könyvél a szépet emlegettem, akkor itt is ezzel kell jönnöm. Mert hogy ez a könyv gyönyörű. Mind a kiadás, ami a könyvből készült animációs film néhány kockáját használja fel, mind a történet, ami egy önmagát Rügynek nevező kiöregedett tojóstyúkról mesél. Rügy mindennél jobban vágyott egy gyermekre, akinek mindent megadhat. Az illusztráció nagyon erősen játszik azzal, hogy rügy valójában egy nő, a képek motívumai az állati rendszerben maradtak, csupán a fő alak lett nő, aki egész testével vigyáz például egy fészekben valamire, amit mi nem is láthatunk, így mind az ábrázolás, mind történet is nagyon erősen metaforizált, nyilvánvalóan egy anyává válás történettel van dolgunk, viszont nem biztos az számomra, hogy teljesen sikerült-e megteremteni az ember és Rügy között a megfeleltetést, itt-ott azt érzem, hogy a szépség és a pátosz elfedhet lehetséges hibákat, slendriánságokat. De ezzel együtt is egy szép és jól eltalált könyv az identitáskrízisről, otthontalanságról, küzdelmekről, anyaságról, fontos dolgokról. Kettőszáz forint a Líra nyári leárazásán.

11 könyvet olvastam az elmúlt hónapban:

Rafael Pinedo: Plop
A Plop vitathatatlanul elkezdte, sőt, berobbantotta a hónapomat. A kisregény egy állati izgalmas posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a társadalom ismét törzsekben, törzsi rendszerben tagozódik. A szöveg egyetlen közössége, törzse más törzsekhez hasonlóan igyekszik definiálni magát, miközben még nem alakultak ki olyan evolúciós javak, mint az életösztön vagy a fajfenttartás igénye, vagy olyan civilizációs termékek, mint a család, a szülőség, az empátia vagy a közösségvállalás. Nagyon letisztult, elemeire lecsupaszított értelmében egy humánetológiai regényt olvasunk arról, hogy hogyan alakul egy közösség, amelyet a rítusai és a tabui tartanak össze. Rámutat arra, hogy mennyire esetlegesek a mi legalapvetőbb szokásaink, mint az például, hogy a szülő neveli a gyermekét, vagy legalább van benne bármilyen szándék erre. A Plop egy laza kisregény, könnyen olvasható, távolságtartó, regisztráló nyelven szólal meg, és minden mondata elgondolkoztat. A sárban született gyermek történetéről olvashatunk, aki többet akar másoknál. Nagyon jó könyv, repült a kedvenceim közé, bátran ajánlom.

Per Petterson: Megtagadom
Per Petterson könyvét nagyon akartam szeretni, mert érdekel az északi irodalom, és mert a könyvet egyébként is ajándékba kaptam még régebben. De nem igazán sikerült még csak kedvelni sem. A könyvben leginkább két gyermekkori barát történetét követjük, akik negyven év után véletlenül összefutnak egy hajnalon. Ennek a találkozásnak nem igazán van tétje, mégis mindkettejük számára alkalmat ad arra, hogy mérleget vessenek az életükkel. Az egyik fiú beszél az erőszakos apjával való viszonyáról, és arról, hogy nem képes neki megbocsájtani, a másik inkább a jelenbeli kilátástalanságára koncentrál. Minkét szereplő elveszett mindkét életszakaszban, és talán ezt hivatott bemutatni Petterson nagyon széttartó, darabokra bontó prózája, amely engem nem igazán kapott el. Értem, hogy mi érdekes benne, tényleg foglalkozik a nyelvvel és azzal, hogy hogyan közöl, viszont nem találtam az egésznek azt a részét, ahol ez hatni tudna rám. Sajnálom, hogy elmaradt a könyv a várakozásaimtól, talán majd egyszer később újraolvasom, vagy olvasok mást a szerzőtől.

Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Dora Csehova egy szuperizgalmas novellavilágot hoz elénk, aminek a középpontjában olyan emberek állnak, akik nem akartak valamilyenek lenni. A cseh írónő a posztszovjet világ Oroszországába vezet minket, és minden társadalmi térben megmutatja azokat az egyszerű, emberi sorsokat, akik többre vágytak, mint amit elértek, vagy csak más feladatokat cipelnének, mégis képesek belesimulni a helyzetükbe. Kedves történetek ezek a novellák a szokásos nagy orosz irodalmi témáról: a tobzódásról, az itthoni irodalom számára is ismert kilátástalanságról, amelyek az ezekben rejlő sokszor sötét, keserű humort kiaknázó prózanyelvvel szólalnak meg. Régóta szemeztem vele, örülök, hogy végre elolvastam.

Seres Lili Hanna: Várunk
(Fent már írtam róla.)

Sarah Perry: Melmoth
No, ez egy fura könyv. Mindig tudtam, hogy nem érdekel annyira, hogy megvegyem, de aztán jött egy jónak tűnő cserealkalom, és elcseréltem. És ennek legalább tudok örülni. Hogy nem költöttem rá. Nagyon szeretem azt a kiadói sorozatot, amiben megjelent (KULT Könyvek, XXI. Század Kiadó), de ez a könyv most nem jött be. Először is iszonyatosan díszítetten ír a szerző, nagyon kényelmetlen és életidegen volt számomra a nyelve, de ez még érdekes is lehetett volna, és értettem, hogy a misztikus hangulatot akarja megteremteni. Ugyanis a könyv a lengyel Melmoth mesét ragadja meg, aminek főhőse egy asszony volt Krisztus sírjánál, aki később megtagadta, hogy látta volna a feltámadt megváltót, ezért örök bolyongásra és magányra ítéltetett, hogy tanúja legyen a világ legnagyobb gonoszságainak. Izgalmas lenne a történet maga, lelkiismeretfurdalásról, történelmi traumákról, eltérő életkörülményekről és erkölcsi normákról szól, mégis, valamiért nem szerettem olvasni. Nem egyértelműen rossz könyv persze, éppen a kérdésfelvetései miatt, de számomra szörnyen körülményes és vontatott volt.

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezetői tudását és tapasztalatát gyűjtötte össze ebbe a vastagabb, gazdagon illusztrált, gyerekek számára is befogadható nyelvű könyvbe, amely Budapest fontos tereit, utcáit, épületeit járja körbe. Rendkívül színvonalas anyag, amely tájékoztat az alapokról is, a fontosabb visszatérő fogalmakról (mint például a vallási felekezetek vagy az építészeti stílusok) külön áttekintést is ad, és amellett, hogy elmeséli a fontos tudnivalókat, kis sztorikat, vicces, érdekes történetek fűz hozzájuk, amiket Kecskés Judit rajzai emelnek tovább. Egy komplex kötet, én a harmadik felújított, bővített kiadást olvastam, ebből azt gondolom, hogy néhány évente újra-újragondolják, frissítik a kötet tudásanyagát. Én egy picit hiányolom belőle az alternatív városi turizmus néhány terét (például a piacokat), és tök jó volna valamilyen hipertext megoldással több képet látni a homlokzatokról, a szövegben kiemelt részletekről, de ezeket már tényleg csak azért írom, hogy belekössek.

Sun-Mi Hwang: Rügy
(Fent már írtam róla.)

Szécsi Magda: Töredéklét
(Fent már írtam róla.)

Rona Jutka: Magyar cigányok / Hungarian Romas
Túlélők vallanak
A Magyar cigányok egy album néhány olyan emberről, akik túlélték a roma holokausztot, a Pharrajmost. A magyarországi roma holokauszt története sokkal lokálisabb, mint amit a holokauszt történeteiből ismerünk, sokhelyütt nem esett bántódása a romáknak, sokhelyütt a csendőrök intézkedtek, temetőkben vagy erdőkben lőttek le romákat, csak a komáromi Csillagerődbe gyűjtött romák történetei hasonlítanak a leginkább a holokauszttúlélő zsidók történeteihez. Nagyon fontosnak tartom ezeket a történeteket, mert szerintem erősen beszélnek a magyarországi többségi-kisebbségi együttélésről. A hetvenes évekig alig volt tematizálva az, hogy a romák is a holokauszt áldozatai voltak, és a kérdés társadalmi feldolgozottsága a mai napig nem teljes. Rona Jutka könyve röviden ismerteti néhány túlélő történetét és életét, majd fotókat közöl arról, hogy kik is ők, és hogyan élnek ma, többségük a családjuk körében. Ez egy izgalmas és informatív könyv, de nem nyújt részletes bemutatást, inkább csak bele-belekap a témában. Akit részletesebben érdekel a téma, annak inkább Katz Katalin: Visszafolytott emlékezet című könyvét ajánlom.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye
Mennyit ér az ember háború idején
Julie Orringer a valós háborús hős, Varian Fry amerikai újságíró köré épített egy romantikus regényt. Varian Fry 1940-ben, Franciaország náci megszállását követően New York-i otthonából Marseille-be utazott egy száz fős listával, hogy elkezdje kimenteni az országban rekedt, többségében zsidó művész és filozófus elitet. A munkája közben felkeresi őt Elliott Grant, egykori szerelme, hogy a segítségét kérje. Bár a regény első 100-150 oldalával meg kellett szenvednem, mert nehezen találtunk egymásra a regény hangjával, valahogy egy izgalmas, kellemes, olvasmányos történet lett az ötszáz oldalból. Készül róla az értékelés.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Papp Réka Kinga újbaloldali aktivistát és médiajelenséget nagyon kedvelem, mert állati progresszívan áll hozzá azokhoz a témákhoz, amikkel dolgozik, és mert jó a humora. Ezért vettem meg nagyon lelkesen az Aki kurvának áll című könyvét, amely a szexmunka témáját járja körül hat különböző riportalanyával, akik közül ketten melegek. Az első olvasáskor nem tudtam volna még írni a könyvről, pedig akkor jobban tetszett, most kigyűjtöttem a könyv alapos tényanyagát, megnéztem, hogy hol gondolkodunk másként a dolgokról, esetleg hol ferdít valamennyit szerintem (ez elsősorban rólunk, a máshogy gondolkodókról szóló részben történik meg), és hamarosan készül róla értékelés is. Összességében ajánlom a könyvet, jó gondolatébresztő, de nem gondolom, hogy kritika nélkül kell kezelni, én is ebben a szellemben fogok írni róla.

Blogoltunk is:

A hónap első bejegyzése egy kibeszélős bejegyzés volt, amiben annak igyekeztem a nyomába eredni, hogy igaza van-e Toroczkai Lászlónak, amikor arról beszél, hogy ellepte a filmgyártást az LMBT+ propaganda, és arra is megpróbáltam válaszolni, hogy miért lehetnek érdekesek a filmkészítőknek és a nézőknek egyaránt az LMBT szereplők, majd néhány mondat erejéig a normális szón is elgondolkoztam. Szerintem egy jó bejegyzés lett, moly.hu-n egy izgalmas vita alakult ki alatta, amit szerettem olvasni.

A következő bejegyzés már a hónap második felében jött ki, hiába, az 1 és 6 a tipikus hó eleji tervező bejegyzés. A betervezett könyvek közül eddig kettőt sikerült elolvasnom, viszont szeretnék még egyet sorra venni a sulikezdésig, eggyel pedig folyamatosan haladok, szóval nem lesz nagy baj. A szeptemberi 1 és 6 viszont megint csúszni fog, megvárja az iskolakezdést, hogy lássam, mik lesznek a kötelezők.

Aztán jött egy újabb kibeszélős bejegyzés, amiben arról meséltem, hogy jobban akarok blogolni. Hogy szeretnék kiszámíthatóbb és alaposabb lenni, hogy beleírom a naptáramba, mikor szánok dedikáltan időt a blogra, szeretnék figyelni a mondatstruktúráimra, és szeretnék sokkal aktívabban jelen lenni, mert azt hiszem csak így volna ez érdemes.

Ez a lassan végéhez közeledő bejegyzés pedig a negyedik a hónapban. Várom a szeptembert rengeteg egyéb dolog miatt is, de az egyik ok tényleg az, hogy újra tudok majd blogolni, mert nem csúsznak szét a napjaim. Egy csomó új helyzet elé kell majd néznem a blog.hu-ról való hamarosan induló költözés, és a saját elhatározásaim miatt is, de őszintén várom őket.

Szóval jönni fogok majd! Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Júliusi summa

Sziasztok,

azzal indult el a hónap, hogy nem tudom, hogy s mint lesznek a dolgok, és hát elég durván hogy, s mint lettek. Négy könyvet sikerült csak elolvasnom ebben a hónapban, szerencsére az egyik 1000 oldalas, hogy azért ne kelljen szégyenkeznie. A otrányos olvasási statisztikáim ellenére ugyanakkor szuper tartalmas hónap áll mögöttem: Egy hetet egy pécsi kutatótáborban töltöttem, egy másikat pedig Budapesten, utóbbi a könyvvásárlásaimon is meglátszik. Amellett, hogy hónap elején összeszedtem egy rendelést a könyvudvaról, Pesten beszereztem a régóta vágyott Poketeket, találtunk egy antikváriumot, és voltam az ISBN gallériában is, így összesen 26 könyvvel gazdagodott a polcon. 

Aztán amint lemostam magamról a budapesti út porát, és lelöktem a vállamról a könyvek terhét, egyértelművé vált az index helyzete, így nem volt kérdés az, hogy saját weboldalra költözünk. Elindult az egymelegsrac.hu, ami még tesztüzemmódban dolgozik, így már tényleg csak néhány bejegyzés választ el minket attól, hogy a tartalmakat csak ott publikáljam, ami egy elég nagy lépés, és nem számítottam arra korábban, hogy ezt a hónapban (sőt az évben) meglépjem, de az élet úgy hozta, és eddig úgy tűnik, hogy túléljük ezt is. Na de kezdjük az elején:

julius_1.JPG

Ezek a könyveket szereztem az elmúlt hónapban:

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Hát akkor kezdjük a legnagyobb coming outtal, amit a blog elbír. Még nem olvastam Grecsó Krisztián prózát, és nem is érzem az égető hiányát. Jó, de, persze érzem, hiszen mind a hazai kulturális életnek, mind a kulturális diskurzusnak fontos eleme Grecsó Krisztián, akivel kapcsolatban én eddig csak az előítéleteimről tudok beszámolni. Merthogy Grecsó egy tök jó ember, ez minden megnyilatkozásán átüt. Irodalmi ember, aki mindent ért, nem hiába szerkeszti a legnagyobb irodalmi lap prózáját. És nagyon sokan nagyon szeretik, és ez bennem mindig valamiféle tartást hoz. Megvettem használtan a korai, LMBT szállal kecsegtető regényét, meglátjuk, hogy mint leszünk vele.

Háy János: Kik vagytok ti?
Háy János megint egy olyan ember, akitől egy picit ráz a hideg, de erről ő sem tehet, ez tök az én hibám. Nagyon sokáig nem akartam elolvasni az irodalomtörténetét, mert ilyet azért mindig elsősorban kivagyiságból írnak. (Ne legyenek illúzióink, az Isteni színjátékot, vagy a Faustot is ilyen célokkal fordítják, meg még egy csomó más mindent.) Aztán rájöttem, hogy fel fognak venni magyar mesterszakra, és dolgom az, hogy elolvassam ezt a könyvet, és legyen róla a saját tapasztalatomból következő véleményem. Mert hogy ez a kortárs magyar irodalomtörténet, és ezzel van dolgunk. Szerencsére volt egy 1+1 akció a múlt hónapban az Európa Kiadónál, így a következő könyvvel együtt elég kedves áron vásároltam meg.

Garth Risk Hallberg: Ég a város
És már ezért a csodálatos monstrumért is érdemes volt igénybe venni az említett akciót. Ez az ezer oldalas könyv a havi olvasásom fő eleme, és egy oldalát sem bánom. A könyv New York hetvenes éveit járja körül az államalapítás 200. évfordulója, egy 1976 Szilveszterén történt central-parki gyilkosság és a nagy new yorki áramszünet történeteit használva. A regényben megismerünk egy fiatalokból álló punk poszthumanista csoportot, akik droggal és punkrockal és a punkság ideológiai dolgain beszélgetve élik a napjaikat, valamint betekintést kapunk a város egyik családi gigavállalatának a történetébe is, ahol felborulni látszanak a hagyományok, így kérdésessé válik, hogy ki viszi a pénzt. Közben látunk egy kamasz srácot, aki keresi a válaszait a punk közegben, egy drogos festőt, aki igyekszik menekülni minden elől, egy válófélben lévő nőt, aki egész életében kompromisszumokat hozott… és egy meleg párt, akiknek azta… Szóval lesz még szó erről a könyvről, és nagyon lelkesen mesélek majd.

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Bérczes László beszélgetőkönyve
Szeretem Bérczes Láslót, mert halál szétszórt a pali, de tudja, hogy nem érdemes összeszedettnek lenni. És azért is, mert szeretetből kérdez. Tényleg. Pár éve olvastam a Törőcsik Marival készült beszélgetéskönyvét, és nagyon izgalmas volt az, hogy úgy beszélgetett a színésznővel, mint aki már mindent látott. Nem ítélkezik, nem is igen csodálkozik semmin, csak elfogad, nyugodt aurát teremt, és meséltet. Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz ez a könyv a zenészóriással, akit még tanulok. Szeretem a dalait, szeretem a hangulatát, de még nem vagyok hívő. De tudom, hogy minden percben egyre közelebb vagyok hozzá.

Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc már régóta az irodalmi életben tevékenykedik, munkásságát számos díjjal elismerték, mégis most törte át a tudatomat, hogy a tavaly megjelent és a szépirodalmat olvasó ismerőseim szerint érdekes Életünk végéig című regényét csak el kellene már olvasnom. Távolról nézve egy klasszikus kortárs szövegnek tűnik egy öregedő filozófia-történészről, akinek meghalt az édesanyja, de a család nem értesíti őt erről, ezért elkezd nyomozni azzal a gyanúval, hogy az anyja nem rákban halt meg. Nagy családi titkok kerülnek fényre, az egész társadalom és az egész élet lemodelleződik az egyetlen 11 fős család történetében… Nem várok tőle semmit, vannak pillanataim, amikor kifejezetten az ilyesmi picit lassú, bölcsészkedő kortárs prózát szeretem, és tudom, hogy örülni fogok neki akkor.

Colm Tóibín: Nora Webster
Nagyon szeretem Colm Tóibínt, mert valami nagyon igazat kap el a női karaktereiből. A Mária testumentumát és a Blackwateri világítóhajót olvastam eddig tőle, és most beszereztem a Nora Webstert, amiben egy megözvegyült nőről mesél, aki attól fél, hogy képtelen lesz egyedül eltartania a gyermekeit, de a zene és a barátság adományai a segítségére sietnek. Biztosan tök kedves és erős szöveg lesz, jó lélekábrázolással. Várom, hogy olvassam.

Rafael Pinedo: Plop
Egy apokaliptikus világban néhány túlélő vándorlása közben születik meg Plop, akinek egy igazi darwini világban kell megtanulni élni. Nincs tere az emberi érzelmeknek, a gyengébb elbukik, és semmiféle kegyelemre nem számíthat. Nagyon érdekel a kisregény disztopikus világa, belelapozva egy csomó kis feszült, szenvtelen mondatot láttam, és Izsó Zita fordította, aki az egyik kedvenc költőm. Igazából így jött velem szemben a regény, és nagyon várom, hogy olvashassam.

Ricardo Piglia: Az eltűnt város
A Plophoz hasonlóan ez a könyv is a Kalligram és a Fiatal írók Szövetsége Horizontok című világirodalmi sorozatában jelent meg. A latinamerikai irodalom egyik regénye ez, amely nagyban merít Borgestől, megvalósítja az ő fordítógépét, azonban amikor betáplálják Poe William Willson című munkáját, elkezd alternatív szövegeket létrehozni. A fülszöveg alapján nem igazán világos, hogy ebből mi fog kijönni, van benne nyomozás, és többnyelvű sziget, és egy csomó minden, de Borges jó hívószó, és nagyon örülnék, ha jó volna a regény is. Ha még egy ütős városkoncepció is dolgozik benne, akkor pedig meghatódom majd örömömben.

Niklas Luhmann: Ökológiai kommunikáció
Képes-e felkészülni a modern társadalom az ökológiai veszélyekre?
Niklas Luhmann az egyik legnagyobb hatású szociológus, társadalomtudós, aki a nagy elméleti keretein kívül kisebb, de az egész társadalmat érintő problémákkal, például a tömegkommunikációval vagy az ökológiai problémák kezelésével is foglalkozott. Ebben az írásában elsősorban azt vizsgálja, hogy a különböző területekre tagolt tudás és világmegközelítés mennyire megnehezíti azt, hogy egyértelmű választ adjunk egy-egy mindenkit érintő problémára. Kutatja, hogy mit tud kezdeni a tudomány, a vallás, a politika, a morál, a jog, vagy bármilyen más rendszer az ökológiai kihívásokkal. A szöveg maga 1985-ben született, szóval mindenbizonnyal, ha ad is megoldásokat, akkor azok nem a legfrissebbek, viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy a problémafelvetései időtállónak bizonyulnak.

Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz
Már korábban olvastam Csányi Vilmosnak A kentaur kultúra című könyvét, és egyébként is rendkívül izgalmasnak és érdekesnek tartom Csányi Vilmost, ahogy a kultúráról és a humánetológiáról beszél, így általában meg szoktam vásárolni a könyveit, ha látom valahol olcsón. Ebben a könyvében a kentaur mitológiába mélyedünk el, aminek kapcsán méginkább megismerhetjük azt, hogy ez a túlélésre született keverék faj hogyan vélekedik az életről, és milyen minták segítségével próbál túlélni. Csányi szövegei egyszerre nagyon szórakoztatóak, tudományosak és irodalmiak, és szeretem az ilyen együttállásokat.

J. M. Barrie: Pán Péter
Az utóbbi pár évben jelentek meg a MóraKlassz sorozat könyvei, aminek a második része volt a Pán Péter eddig magyarul nem közölt teljes szövege. Azt hiszem gyerekkorom óta kísért ennek az akaratos és menő fiúnak a története, így régóta szemeztem a kiadással, és most végre megvettem. Rövidesen el fogom olvasni.

Emma Cline: A lányok
Emma Cline első regénye tök sok helyen jött velem szembe, nem esküdnék meg rá, de talán valamikor vizsgaidőszakban még egy Viszkok Fruzsi videóban is láttam, és tudtam, hogy érdekel. A szöveg a hatvanas évek USA-jába repít vissza, egy tipikus nyárig, ami alatt a kamasz Evie Boyd belecsöppen egy csapat különc lány és rajtuk keresztül egy egész farm és egy egész szekta működésébe. Miközben a lány rettenetesen igyekszik, hogy befogadják részese lesz a múlt század egyik legmegrázóbb bűncselekményének, a Manson-gyilkosságoknak. Érdekel ez a kamasz nézőpont, szerintem állati erős lehet, és mivel csupa jót hallottam róla, nagyok a reményeim.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
Jan-Werner Müller végignézi a világ történelmi és jelenkori populista uralkodóit, elnökeit, miniszterelnökeit, mozgalmait, és igyekszik ez alapján definiálni azt a szót, amit sokan sokféleképpen használnak. Elsősorban azt tartja a populizmus fő ismertetőjének, hogy a populista mozgalmak azt állítják, ők képviselik a nép hangját, nincsen rajtuk kívül olyan hang, amely valóban a népé lenne. Éppen ezért rendkívül megvetik azt a politikai elitet, amely nem őket képviseli, és kézenfekvő ellenségképeket és összeesküvés elméleteket kínál a szavazóinak. A kötet azt vizsgálja, hogy milyenek, milyenek voltak a populista mozgalmak általában, majd megmutatja, milyen egy populista mozgalom ellenzékben, és milyen a hatalmon, megindokolja, miért nem buknak meg a korrupcióban, és hogy-hogy nem zavar senkit, ha pofátlanul lejt a pálya. Egy kétségtelenül nyomasztó könyvre sikerült, amely nem váltja meg ugyan a világot, de ha téged is idegesít, hogy nem biztos, hogy érted a populizmus szót, de tudod, hogy ezzel hangosakat lehet dobálózni, akkor te is olvasd el.

Esterházy Péter: Javított kiadás
EP éveken keresztül írta az egyik fő művét, a Harmonia cælestis-t, amiben az apja élettörténetét meséli el. Egy olyan ember képe tárul abban a regényben az olvasó szeme elé, aki dacol a történelemmel. Nem sokkal a könyv megjelenése után szerzett tudomást édesapja ügynökmúltjáról, amely teljesen újraírja az apaképét. Ebbe a munkába látunk bele a Javított kiadásban. Régóta szemezgettem vele, mint általában az EP könyvekkel, de most érzem azt, hogy talán itt az ideje, mert maga az apakép is nagyon foglalkoztat most, és az ügynök témában is sikerült valamennyire otthonosabbnak lennem Molnár Gál Péter könyvének köszönhetően.

Esterházy Péter: „És mesélni kezdtem”
EP írásaiból válogatott Dés László a Poket számára. Sokáig ágáltam, hogy nekem ez nem kell, külön-külön egyszer majd úgyis elolvasom az összeset, aztán egy ideig nem lehetett kapni, és akkor rájöttem, hogy mégis szeretném. Most újra kapható.

David Sax: Az analóg bosszúja
Már a Poket megjelenése óta nagyon vártam, hogy végre olvashassam ezt a könyvet, ami azt a kérdést járja körül, hogy mit kezd az élet, és mit kezd a művészet azzal, hogy ma már mind az emlékeinket, mind a fontos dolgainkat, akár művészeti alkotásainkat digitális formában tároljuk, és hogy mégis hogyan van az, hogy ebben a digitális térben elkezdünk ragaszkodni a tárgyainkhoz, fotóinkhoz, emlékeinkhez. Másodévesen olvastam egy jó Walter Benjamin tanulmányt arról, hogy az, hogy a fotó megjelenésével kérdéssé vált az, hogy melyik előhívott anyag az eredeti, és hogy hol a művészet, ha a technika képes másolni, később ugyanezekre a jelenségre a művészet válasza volt az impresszionizmus, amely azt mondja, hogy akkor nézzük meg, mit nem tud a fotó ábrázolni. Most mindent fotózunk, ez egy egészen más világ, amiről tanultam egy csomót az elmúlt évben a televíziós képzésen, és érdekel, hogy mit mond erről David Sax.

Kiss Dávid: Cigánytelep nyolctól négyig
Kiss Dávid szociálismunkás arról mesél, hogy milyen munka folyt, folyik a monori Tabánnak nevezett cigánytelepen a közösség integrálása érdekében. Ő maga alkalmazottként kerül bele ebbe a munkába, de nem kapott igazi munkaköri leírást, csak a közösségnek kell segítenie. Az itt töltött életét írja le ebben a naplóban Kiss Dávid, és most nyáron megjelent a Poket könyvek egyik legújabbjaként. A roma irodalom leendő kutatójaként azt gondolom, hogy tanulságos olvasás lesz számomra, és nagyon örülök, hogy a Poket ennek a könyvnek nyilvánosságot adott.

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezető tudását gyűjtötte egybe ebben a gazdagon illusztrált és rendkívül tartalmas könyvben, amely elsősorban a gyerekeket igyekszik megszólítani, az ő tudásukhoz képest mesél dolgokról, nyelvileg is ők vannak megcélozva, miközben nem köt a szerző igazi kompromisszumokat, tényleg hatalmas tudásanyagot mozgat.
Egyrészt voltam a hónap közepén néhány napot Budapesten, és bár néhány alapvető eddig kimaradt turistahelyszín számomra is nyilvánvaló volt, kíváncsi voltam még, hogy miket tartogat a város számomra, másrészt néhányan egy szubjektív városnarratívával foglalkozó kis írásos-fotós projekt háttérmunkálataiban vagyunk, és úgy gondoltam, hogy releváns lehet a szerző megközelítése. Még nem fejeztem be a könyvet, de tanulságos így is, és alapvetően klassz olvasni.

Szegő László (szerk.): Cigány bölcsődal
Szóval az egyik csodálatos barátommal elmentünk az antikváriumba. És csodálatos volt. Lent még foglak titeket győzködni, hogy ti is tegyetek hasonlóan (igen, nem lineárisan haladva írom az ilyen bejegyzéseket, amikkel szerkesztéskor néha meggyűlik a bajom, de hát… lent még a nihilizmusról is lesz szó…). A kedves barátom gyűjti a szépen illusztrált gyermekkönyveket, és ez a könyv Orsós Teréz gyönyörű illusztrációjával a gyűjteménye között lehetne, ha nem kuncsorogtam volna el tőle azzal, hogy jaj, az engem is nagyon érdekel, aszta, kétnyelvű, de jó, nahát ez a gondolat tök passzolna a kutatásomhoz, sőt, mivel a roma irodalmat tervezem kutatni, ezért nálam ez a könyv sokkal jobb helyen lenne. Köszönöm neki, hogy megkaptam, és hogy még ezután is barátok maradtunk. Elképesztően sokat jelent. Ja, igen, tök érdekes, kedves, vicces mondókák és gyerekversek vannak benne cigány szerzőktől lovári és magyar fordításban.

Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
Fura, de Márquezről mostanában sok emberrel beszélgetek, de ez sosem baj azt hiszem. Mert tényleg egy mester, aki valami nagyon igazakat tud elmesélni úgy, hogy észre sem vesszük. Először a Száz év magányt olvastam tőle, amiben egy család történetét mutatja be, amely a létrejöttekor halálra volt ítélve, hiszen az vérfertőző kapcsolatban született. A Bánatos kurváim emlékezetében egy nagyon idős férfi hajtja egy lány szerelmét és szüzességét, most pedig megtaláltam párszáz forintért a Szerelem a kolera idején első kiadását. Nagyon fogom szeretni. Tudom.

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz
Bodor Ádám az erdélyi magyar prózairodalom egyik nagy alakja, aki novelláiban és regényeiben egy különleges többnemzetiségű elnyomott, és sokszor a saját életüket is megnyomorító közösség viszonyairól beszél személyes válságon keresztül. A szegedi könyvbemutatóján arról is beszélt, hogy a román diktatúra azért nem tudta megfogni, mert nem volt szabad felismerniük, ráismerniük az ő világára. Mi viszont általában szeretjük felismerni a mi sajátos kelet-európaiságunkat benne. A novelláskötetet 600 Ft-ért vettem a már említett antikváriumban. Nem hiszem, hogy előttem bárki kinyitotta volna. Járjatok antikváriumba!

George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban
Nemrég néztem, talán egy moly.hu-s kitűntetés kapcsán, hogy milyen izgalmas dolgokat írt még Orwell, amikor épp nem a disztópiairodalom alapműveit küldözgette a kiadójának. Alapvetően érdekel a város téma, és két kulturálisan kifejezetten terhelt várost említ a címbe, amelyekkel kapcsolatban nem feltétlenül a Csavargó az első gondolatunk, és mégis, nagy hagyománya van ennek a fajta társadalmon kívüli csavargó szerepnek és a flaneurségnek, elég csak Baudelaire-re gondolni, akinél én megszerettem ezt a témát. Háromszáz forint volt, és véletlen találat, bár molyon már szemeztem vele. Tényleg járjatok antikváriumba!

Gráf Dóra: Környezetismeret
Gráf Dóra kötetével már a tavalyi megjelenése óta szemezek, de valamiért nem értem rá elmenni a szegedi könyvbemutatójára, és végül nem is vettem meg eddig. Ami hatalmas hiba volt részemről. Gráf Dóra vajdasági fiatal költőként elsősorban a mindennapok és a gyerekkor kis bagatell ügyleteit tematizálja, amiben előkerül a határ, Miskolc is itt-ott, és persze a kisebbségi lét is. A kötet kinyitásakor eldőlt, hogy megfog engem ez a kötet, szerettem ahogy a sorai rendezik a világ kis apróságait, szerettem az utolsó ciklus prózaverseit, és jól megjegyeztem magamnak a nevét, mert egyszer, 2017-ben már elfelejtettem, amikor a Szolfézs című szövegét olvastam, pedig jól ki is beszéltük másokkal, hogy milyen mocsok jó vers is volt az.

Rona Jutka: Magyar cigányok
Túlélők vallanak
Runa Jutka interjúkötetében olyan magyarországi romákat keresett fel, akiknek emlékeik lehetnek a roma holokausztról, és rajtuk illetve a családjukon keresztül beszél arról is, hogy milyen helyzetben, nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek ma a romák. Azért tartom tök fontosnak azt, hogy ezzel a témával kapcsolatban sokat olvassak, merthogy ezek a történetek szinte ma is feltáratlanok, Katz Katalin februárban olvasott könyvéhez hasonlóan itt is az utolsó éveikben járó szemtanúk vallomásait olvashatjuk, és ezek az életinterjúk fontosok ahhoz, hogy megértsük a magyarországi cigányság elmúlt száz évét. Rona Jutka könyve ezekhez a történetekhez jól elkapott, igazi, életszagú szociofotókat is közöl.

Nemes Z. Márió: Ektoplazma
Nem fogom azt hazudni, hogy értem, mi ez a könyv, mert nem volna igaz. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy érteni fogom, miután elolvastam. Nemes Z. cudar okos, és elképesztően klassz dolgok érdeklik a hungarofuturizmustól a poszthumánon át egészen a bármiig. Nem vagyok felkészülve, hogy olvassam ezt a könyvet, de nem érdekel. Gyönyörű könyvtárgy, csodálatosan boldog leszek attól a valamitől is, amit érteni fogok belőle. És nekem ennyi abszolút elég. A borítón olvasható egyik szöveg szerint a nihilizmust a saját eszközeivel kell legyőzni, és én üdvözlöm ezt, nyitott kapukkal várom, és aztán majd lesz valami. Tök őszintén ezt gondoltam, amikor megvettem ezt a könyvet, és egyetértek magammal.

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út
30%-os akció volt a Tescóban a könyvekre, és bár már vettem elég könyvet ebben a hónapban, észrevétlenül a kosaramba ugrott Deborah Feldman önéletrajzi kötete, amely itthon az olvasók és a könyves tartalomgyártók között is osztatlan sikert aratott, amit persze a Netflix tavasszal érkezett sorozata is megtámogatott. A szerző a haszid közösségéről beszél, ami egy ortodox zárt zsidó csoport, akik egymás között szigorú hagyományok szerint élnek, a nőket nem tanítattják és nincs is más út számukra, mint a házasság. A szerző a családja által elrendezett házasságra lépett, folyamatos pánikrohamok gyötörték, így a gyermeke születése után kilépett a közösségből, amelynek a kereteit fojtogatónak érezte. Már olvastam többször a haszid közösségről, a hitükről, hagyományaikról és meséikről, kíváncsi vagyok erre az oldalra is. Egy hasonló történetet várok, mint amit Naomi Alderman az Engedetlenségben írt meg.

Négy könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasnom:

Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet
Fura ez a könyv, de tetszett, csak furcsa. Kemény István és Bartis Attila is a kortárs magyar irodalom egy-egy intézménnyé vált hangja, Kemény István munkássága alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen a kortárs líra ma, Bartis Attila pedig egy különc prózaíró, akinek másként, de szintén nagy hatása van. Ők ketten barátok, és 2007-ben leültek egymással beszélgetni. Irodalomról, alkotásról, az irodalom intézményrendszeréről, Erdélyről, életről, bármiről, amiről lehet. Azért volt fura nekem, mert egyszerre azt éreztem, hogy teljesen póztalanok, beszélgetnek dolgokról, amiket bizonyára már sokszor átbeszéltek, dolgokról, amiknek más oldalait látják, és mégtöbb mindenről, amiben egyetértenek. És közben mégis van egy olyan fenttartásom, hogy a pózban maradtak, akár megkockáztatom, megmaradtak abban a bölcs idősödő ember képben, amiben a fejekben voltak, és ezzel talán kiszolgálják a képzeteinket. Ha már meséltem Bérczes László interjúkötetéről az elején, azt szeretem az ő beszélgetéseiben, hogy megvan a feszültsége annak, hogy bármelyik pillanatban ledől a képünk, de persze sosem dől le. Bérczes is barátként beszélget, de ott talán súlya van. Itt nekem ez hiányzott, és ettől furcsán éreztem magam, nem rosszul, csak furcsán.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
(Fent már írtam róla)

Gráf Dóra: Környezetismeret
(Fent már írtam róla)

Garth Risk Hallberg: Ég a város
(Fent már írtam róla)

Blogoltunk is a hónapban:

Ez lesz a hatodik bejegyzésem a hónapban, ami nem jó, valamivel átlag alatt van, viszont most nyári szünetelünk, nincs a faluban térerő, ahol vagyok, ilyenek. A hónap tizedik napján érkezett az 1 és 6, amiben most rendkívüli módon arról írtam, hogy nem tudom, hogy mit fogok olvasni, így 10 lehetséges címet villantottam fel, amiből kettőt sikerült eltalálnom. A hónapban egy értékelést írtam, Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyvéről (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt), a kibeszélős bejegyzésben végigvettem, hogy mi a dolgom az LMBT ügyben és mi nem, amikor egy ‘meleg’ srácként írok, illetve néhány nappal ezelőtt bejelentettem azt, hogy a blog.hu-s felületről lassan a saját oldalunkra költözik ez az egész.

És akkor a költözés: Itt tartunk most

Elkészült az Egy meleg srác olvas oldal, amit stillszerűen az egymelegsracolvas.hu linken érhettek el. Talán igazán nagy változások nem várhatóak rajta, és már csak az aprómunkák vannak vissza. Meg a menűsor. Nem tudom, hogy hogyan kell megszelídíteni a menüsort, szóval a fejléc még valamennyire kaotikus (Légyszi, ha bárki olvassa ezt, aki ért a menűsorokhoz wordpressen, az írjon, mert meg tudnék hatódni, de bízom benne, hogy le fogom tudni gyűrni ezt is, mert az oldaldobozokkal is megküzdöttem, ami sokkal nagyobb meló volt, mint ahogy gondoltam. De biztosan hiányoznak az ehhez szükséges kompetenciáim. Mármint tényleg.). A következő dolgok, amiket javítanom kell majd, azok a képek, mert gyakran használok, használtam szöveg mellé tett képeket, amik az exportálás nem tudott értelmezni, és a linkekkel lesz még dolgom. Sokszor vannak a szöveg közben linkek, ezeket majd mind át kell tennem, de ezek tényleg csak hangyamunkák.

Ezzel együtt most szeptember első hetéig az új posztok még a blog.hu-s felületen keresztül érkeznek, mert nem merek telefonról ott cikkeket indítani, és csak úgy fogok tudni, viszont néhány nap csúszással ezek a tartalmak is felkerülnek, amint a laptopom internet közelébe kerül. Ugyanakkor még alakulni az oldal is, egyetemkezdésre jó volna befejezni a költözést, de ha nem sikerül, akkor egyébként is szeptember vége volt a cél, és akkor tényleg szomorú volnék, ha azt sem sikerülne tartani.

Mindenképpen tájékoztatok majd mindenkit minden fórumon arról, hogy hogyan állunk, mondanám, hogy ha nem szeretnél lemaradni, akkor iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, de tekintve, hogy záródunk lassan, lehet, hogy nincs sok értelme már ezt a felületet promotálni. Kövess viszont facebookon és molyon, ahol nagyon direkten is tudom kommunikálni a helyzetet, ismerkedj az új oldallal, én is azt teszem, és semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2 / 5 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén