Sziasztok,

megint elment egy hónap, amikor nem írtam értékelést (sőt, ezzel kibeszélőssel is el vagyok csúszva, a summáról jobb nem is beszélni), és nagyon sok gondolatom van ezzel kapcsolatban. Egyrészt tök szeretném nektek is megmutatni, hogy milyen dolgok lelkesítenek vagy foglalják le az időmet most, másrészt pedig szeretném elmondani, hogy kezdem elfogadni ezt a szünetszerű helyzetet. És itt most az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem lesz tartalom, vagy hogy bezár a blog, hanem egyszerűen arról van szó, hogy megengedem magamnak, hogy szünetet tartsak, késsek, ha az élet úgy hozza. És hát, úgy hozza.

Elfogadni ezt a helyzetet számomra most azt jelenti, hogy nincs lelkiismeretfurdalásom, amiatt, hogy most erre a felületre kevésbé tudok fókuszálni. Mert lehet itt is szünetet tartani, lehet csak annyit csinálni, amennyire képes vagyok. Okés, hogy azt érzem, hogy most nem marad időm fókuszáltan foglalkozni elolvasott és leírni vágyott szövegekkel, mert másfelé tartanak most a gondolataim, és oké az is, ha nem tudom ezt hajszolva, csakazért is csinálni. Számomra ez a blog a szabadságról szól, arról, hogy mesélhetek és gondolkodhatom valamiről, ami engem érdekel, és úgy érzem, ennek a szabadságnak ott kell hogy legyen a bejegyzéseim mögött.

Ez nem jelent véget, ez most lassúságot jelent. Türelmet magammal szemben, hogy lelkesen tudjak visszatérni, mert időről időre mindig meglepődöm, hogy milyen istentelenül nagyon szeretek blogolni. Szenvedélyesen szeretem ezt a felületet, és hiszek benne, hogy működnie kell, új dolgokon gondolkozom, de ehhez kell az odaszánás, kell az, hogy jelen tudjak lenni benne, és csak ide figyeljek. Mostanában egyre több a személyes tartalom (a kibeszélősöket, a summákat és az 1 és 6-ot is annak tartom), éppen azért, mert emellé könnyebb beülni, de könnyebb félbehagyni is, és egy-egy bekezdést írni könyvekről egyébként is kevesebb tudás, mint amit egy értékelés elvár. Ha mással nem is, ilyenekkel egészen biztosan jelentkezem majd. Most pedig megmutatom, hogy mikkel telnek a produktív óráim, ha már ez a blog nem is fut annyira. Kezdjük hát:

1. Indítottunk egy új blogot!

Régóta írok már arról itt is félszavakban, hogy tervezünk Szegeden egy városérzeti blogot. Nos, jelentem, a blog tegnap elindult, eközben Szegeden lett a neve, és mindenféle dolgot fogunk csinálni költőként és fotósként. A célunk az, hogy megmutassuk, milyen az, amikor végigsétálunk egy téren, csak úgy, munkába vagy iskolába menet, gondolkozunk dolgokon, és, mint mindennapi térhasználók, használjuk a várost. Szerelemprojekt ez számomra, és most nagyon fókuszáltan kellett hozzá energiát rendelnem, telematricáztuk a várost, most érkeznek az első visszajelzések, megyünk sajtóztatni a blogot, dolgozunk rendületlenül, kialakulni látszik a magunk működési rendje, és viszi az egészet a lelkesedésünk.

2. Dolgozom a kötetemen

Erről már sok szó volt, de közben alig meséltem róla valamit. 2020 második felében megkaptam a Petőfi Irodalmi Múzeumtól a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat, amely 35 év alatti fiatal alkotókat támogat egy-egy kötet elkészülésében. Amikor leadtam a munkatervemet az ösztöndíjpályázatban, összeszedtem az összes versemet és nagyjából ciklusokba szerveztem, így most négy ciklus szövegein dolgozom. Az elsőben a gyerekkor és az akkori életünkben lévő állandó idegenségérzés tematizálódik majd, a következőben a szüleimmel való viszony és a városbaköltözés, majd a kötet második felének fő hangsúlyát a városversek adják majd. Az ösztöndíj idejét adó fél év alatt igyekszem rendezni a már meglévő anyagot (ebben segítséget is kapunk), és új verseket is kell írni (12 000 karakternyit), van dolog ezzel is, de jó napról napra egyre rendezettebben látni azt, amit az évek során a költészetben csináltam.

3. Mesterszakra járok

Ez hülyén hangzik, mert eddig is jártam egyetemre, ráadásul magyar mesterszakon kevesebb órám is van, mint korábban volt, valahogy mégis azt érzem, hogy sokkal fókuszáltabban kell jelenlennünk. Sokkal kevesebben vagyunk egy-egy szemináriumon, mint korábban, ezért aktívabbnak is kell lennünk, a tanárok sokkal inkább partnerként tekintenek ránk, és egyébként is egy nagyon jó csoport alakult ki ezalatt az alig két hónap alatt. Úgy érzem, hogy húzzuk egymást a különböző érdeklődéseink felé, közösen gondolkozunk, és ez épít, még úgy is, hogy ez egészen más gyakorlat, mint amiket korábban tapasztaltam. Amikor elkezdem blogolni, hiányérzetem volt az életemben is. Úgy éreztem, hogy nem tudok eléggé gondolkodni a szövegeken, marad még energiám, amit be tudnék fektetni. Most az egyetem leköti ezeket a gyököket, és ez így állati jó érzés. Azt is jelenti, hogy elégedett vagyok a képzésemmel, mert visz, fontos dolgokat tanulok meg, és gondolkodhatok, továbbgondolják azokat, és együtt építünk valamit. Pont úgy, ahogy egy univerzitásban kell. És ez nagyon jó dolog.

4. Igyekszem kritikákat írni, és jobban részt venni az irodalmi intézményrendszerben

Ez egy picit összefoglalja a felső két pontot. Fiatal költőként és mesterszakos bölcsészként azt gondolom, hogy dolgom van azzal, hogy jelen legyek a kortárs irodalmi diskurzusban, és nagyon jó lehetőségeket kapok, amik tényleg hívnak és megmozgatnak. Három regény kritikáján dolgozom most (különböző stádiumban vannak), lehet, hogy ki tudom próbálni más műfajokban is magam. Keresem a lehetőségeimet és bízom a legjobbakban. Tudom, hogy bölcsészként állati nehéz lesz majd a munkaerőpiacon érvényesülni, de bízom benne, hogy az a gyakorlat, amely során így, az egyetem mellett mégsem kell megszakadnom vagy feladnom magam, számítani fog majd.

5. Kutatok

Most a blog mellett ez a terület az, ami a legelhanyagoltabb, viszont a következő három hét hihetetlenül fontos lesz a számomra a kutatás szempontjából, ugyanis el kell készítenem egy dolgozatot a mostani témámból. Most a cigány meséket kutatom, amelynek az egész közege hatalmas változásokon esett át az elmúlt ötven évben. A század közepén még mesemondók mesélték őket maroknyi embereknek, ma pedig a könyvesbolt polcairól vehetjük le az első fecskéket. A dolgozatomban ennek a két végpontnak az átmeneteit kutattam, és szoros időrendet kell tartanom ahhoz, hogy be tudjam fejezni, de bízom magamban.

6. Találkozom a barátaimmal

Nagyon fura, de ez tényleg egy pont lett. Most van először az a helyez, hogy a barátaim többségével nem találkozom csak úgy, az életben. Nincsenek közös óráink, nem járunk olyan rendezvényekre, amiket amúgy most meg sem tartanak a vírus miatt, és be kell írni a naptáramba őket. És ez új helyzet, de jó új helyzet. Tudatosan, dedikált időt szánunk egymásra, nagyokat beszélgetünk, nevetünk, figyelemmel vagyunk. Nem óra után ülünk le egy kávéra, pláne nem órák között. Így ez egy nagyon jó dolog, sokkal jobban feltölt, de közben az is van, hogy több időt is igényel. De hát, mire, ha erre nem.

Szóval jól telnek a napok, bár még nem szoktam meg, hogy időben le kellene feküdnöm. Nem is igazán szokott sikerülni, ami miatt fixen nyúzott és kialvatlan vagyok szeptember óta. Mégis az van, amit már régóta vártam ettől a szeptembertől, olyan, mintha egy új élet kezdődött volna. Nem rendeződtek még az energiáim, de látom, hogy merre van dolgom, és hogy mit kell tennem. Őszintén hiszem, hogy lesz még sokkal aktívabb ez a blog is, de nem akarok bűntudatot érezni most ezzel kapcsolatban. Dolgozom, néha jelentkezem. A summa is csúszni fog, de jön majd. Igyekszem türelmes lenni magammal, remélem ti is azok lesztek.

Most egy picit lassabb léptekkel haladunk ugyan, de azért a szemünket a célon tartjuk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió