Sziasztok,
picit nehezen gyűjtöm a szavakat a mai bejegyzéshez Gerbrand Bakker A borbély fia című regénye kapcsán, és ez fiatal felnőttként, aki épp formálja a jövőbeli életét, nem is igazán lehet meglepő. A szerző nagy irodalmi tétet vesz magára azzal, hogy az élettel szembeni közöny kérdését járja körül, de egy felnőtt meleg férfi erősebb kapcsolódásokat nélkülöző élete lássuk be, jó választásnak tűnik ehhez. Ezzel együtt ez nem egy kétségbeejtő regény, noha a nagy elődök nyomában járva ő sem ad megoldásokat, egyszerűen csak leír, szembesít. Valóban van ilyen is. De kezdjük az elején:

Simont felnőtt férfiként ismerjük meg, aki a maga kis idejében egy fodrászatot üzemeltet, nagyapja borbélyszalonját viszi tovább. Az egykor pezsgő és a közösségi élet középpontját jelentő szalon azonban most a ridegebb profizmus és a funkcionalitás terepévé válik. Nagyapja még büszke volt arra, hogy milyen elhivatott és saját rítusokkal bíró borbélymunka otthona lehetett a szalon, Simon már alig tart nyitva, bár szaktudása és saját üzlete egy magas életminőséget biztosít így is a számára.
A regényben mégsem egy az önmegvalósításában erősen dolgozó vagy csapodár főhőst látunk, Simonnal tulajdonképpen megtörténnek a dolgok. Ha beszél is a klienseivel, azok állandó, de felületes kapcsolódást jelentenek, az anyja próbál számára valamiféle mélyebb szociális valóságot teremteni, de Simon ezekkel szemben is közönyös, a szexuális kapcsolatai mechanikusak és alkalmiak, a nagyapjával képes nagyokat beszélgetni, de ő sem hagyja igazán a nyomát a férfi életében. És Simon tulajdonképpen képes is volna arra, hogy a hátralévő életét ugyanebben a mederben folytassa, de az anyja ki akarja rángatni, ezért a segítségét kéri a szellemi fogyatékosokból álló csoportjának úszásoktatásában, és az egyik író vendége is épp most kezd az új regényén dolgozni, amiben erősen építene egy fodrász karakterre, és szüksége van a terepmunkára.
A regény cselekménye eztán ezen a két szálon mozog majd. Az uszodában megismerkedik Igorral, a már felnőtt férfi testben élő sérült sráccal, aki nem tudja a vágyait a társadalmilag elfogadható mederben tartani, ezért folyamatosan kifejezi a Simonhoz való vonzódását. Az íróval pedig beszélgetni kezd, de a fodrásztörténetek helyett egyre inkább Simon repülőbalesetben eltűnt édesapjára terelődik a szó. Az író felkészülése közben mélyülnek a beszélgetéseik és egy kedves, jobb időket élt melegbár új helyszínt jelent a férfi életében, de a letűnőben lévő melegbár unott mindennapjaiban sem a szociális pezsgés tere. Ne várjuk egyik szálon sem a szabadulás szellőjét, tényleg nem lebbenti meg a lapjainkat, de Simonnak tulajdonképpen ez így okés, és így leszünk ezzel magunk is.

A borbély fia nem cselekményregény, a hétköznapok biztos folyása nem enged ki minket, bár történnek minimális változások. Egyre mélyebben ismerjük meg az apa eltűnését jelentő tabut, amelynek évtizedek múltán feloldhatatlan bizonytalanságai vannak, és amely a család nagy titkát jelenti: az apa nem egy boldog életet hagyott hátra, és még az is meglehet, hogy nem egyedül tűnt el azon a napon. A regény nagyon valószerűnek tűnően dolgozik egy vélt apasorssal, ezek olyan történetszálakat hoznak be, amelyben nem jelöli semmi, hogy fikcióról beszélnénk, talán csak annyi, hogy Simon karakteréből és a meleg író érdeklődési területeiből egyszerre dolgozik. Végül a borbély fia generációkon átívelő címkévé válik, az apa és a gyermek története nem olvad össze, de egymásra olvashatóvá válik. A nagyapa borbélyüzlete jelentette biztosnak tűnő sorsból a katasztrófa híre kilépést jelenthet, de a magányból igazából nem.
Simon kapcsolódása Igorral talán hasonló gesztus, mint az apáé a kísérőjével, de ezt lehet, hogy csak az én párhuzamokat kereső agyam vetíti most ide. Igor a gyerekkora óta vágyott izmos úszó férfitest valósága és egy olyan szexuális és értelmi vadság megtestesítőjeként tűnik fel a regényben, amely Simon számára átélhetetlen. Nagy dilemma Simonban – és az olvasóban egyaránt –, hogy hol állhat meg egy ilyen nyilvánvalóan kiegyensúlyozatlan kapcsolat. Tök fontos dilemmák ezek, a regény azt hiszem a legjobb választ adja, nagyon frissítő volt ezzel találkozni kortárs regényben úgy, hogy nem az áldozatiságát látjuk a mentálisan sérült karakternek.
A borbély fia valahogy bátor regénynek tűnik, anélkül, hogy bárhogyan hirdetné vagy mutogatná a saját bátorságát, erről akarok itt végig beszélni. A hétköznapok lenyűgöző nyelvi megteremtettségében valami olyan frissességgel tud beszélni a magányról, ami tulajdonképpen ezeknek a szereplőknek kivétel nélkül az alkata. Nem szociotrippben vagyunk, nem szomorú a regény, élhetőnek, bizonyos pillanatokban szépnek is láthatjuk azt, ami Simonnal történik. Le lehet élni így egy életet, és az nem lesz sikertelen élet, csak, értjük az anya karakterét, nem ilyet szánnánk a gyerekünknek. Attól jó ez a regény, hogy visszhangzik még bennem olvasás után, sokat dolgozott, a bejegyzés elején is megidézett meleg fiatal felnőtt olvasóként talán most méginkább, és mint a regénynek, a nagy, valódi egzisztenciális kríziseknek sincs válasza, csak az, hogy élünk, így. De a regény nem bölcselkedő, ez már csak én vagyok.
Kedvenc részem: Tenerife tulajdonképpen szép, és ez a történetszál sem mutat igazán megoldást, sőt, de mégis az elérhető jövőképek közül talán a legjobb. Szerettem, de igazából bármilyen választott család toposzért odáig tudok lenni, de ezzel nem akarok vitatkozni magammal. Azok nagyon jó részek.
Gerbrand Bakker: A borbély fia
Jelenkor, 2024
307 oldal
Így olvastam: Elnyúló olvasás volt, majd 20 nap, pedig 40 hol rövidebb, hol hosszabb fejezetre bomlik, és siklik a tényleg gyönyörű nyelve, de a szöveg lassú, de pontos figyelme nem engedett 30-40 oldalnál többet egyszerre magából, miközben tényleg gondolkoztat, a fejemben marad.
Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok! Hamarosan érkezem a könyvhöz készülő Olvassuk együtt! bejegyzéssel, és új értékelések is várhatóak, de addig se feledjétek:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió
Amikor nem blogolok, akkor sokszor máshová olvasok és máshová írok, hogy megteremtsem magamnak azt az anyagi biztonságot, ami mellett képes vagyok blogot írni, de ahogy láthatod is, a blog el-elcsúszik a friss megjelenések követésének és a folyamatos értékelések vágyában. Hogy ez ne így legyen, kérlek, ha teheted, támogasd a munkámat a blog Donalby oldalán.