Olvasmányélmények a szivárványon innen

Hónap: 2017 augusztus

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem… Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

eathanki.JPG

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába. 

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat… Szóval nem tudom. 
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

  • Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
  • A borító hátán a felirat: “A könyv leplezetlenül szókimondó.” Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
  • “Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna.” Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
  • Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. 🙂

—————————-

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

#LMBT-t olvasunk: Az Uranista

Sziasztok,

folytatódik a Pride héten elkezdett #LMBT-t olvasunk interjú sorozat, ám míg a korábbiakban könyves vloggereket kérdeztünk, addig a mostani részben Az Uranista blog bloggere válaszolt néhány kérdésre.

Az Uranista egy 19. századi kifejezés, amit a homoszexuális szó váltott fel később és koptatott ki a nyelvből.

Az Uranista blog egy közéleti, kulturális és nyíltan politizáló blog, aki igyekszik valami nívót vinni az egyébként silánynak mondható LMBT ügyekről folyó párbeszédekbe, jól felépített, logikus ugyan sokszor kiábrándítóan kritikus hanggal és tartalmakkal. Arra voltam elsősorban kíváncsi, hogy ő maga mit olvas, hogy gondolkozik a könyvpiacról meg úgy általában az LMBT kultúráról.

(Az interjú a kép után kezdődik.)

uranista_logo.jpg

Egy meleg srác olvas: Bemelegítésnek: Hogy állsz a könyvekkel? Milyen gyakran olvasol?

Uranista: Középiskola és egyetem alatt rettenetesen sokat olvastam. Manapság sajnos a munkám miatt alapvetően kevesebb időm jut olvasni, de igyekszem minél többet és minél minőségibb könyveket forgatni a kezeim között – most is a nyaralásom alatt kiolvastam Paul Monette: Becoming a Man c. könyvét.

Emso: Alapvetően mondható, hogy LMBT élet számos területén, mint a közélet, kultúra vagy a politika magabiztosan mozogsz, és tájékozott vagy. Mennyire igaz ez a könyvek, kiadványok esetében?

U: Definiáljuk ilyen téren azt, hogy milyen fajta könyvekről van szó. An sich járatos vagyok a könyvek világában, de vannak olyan műfajok, mint például a ponyva, amelyeket szinte semennyire nem szoktam olvasni. Hozzáteszem, itt a ponyva alatt nem feltétlenül azokat a könyveket értem, amelyek népszerűek (pl. a Harry Potter sorozatot imádom mind a mai napig), hanem sokkal inkább az igénytelen, klisés, rosszul megírt, ámde valamiért mégis népszerű alkotásokat (gondolok itt a Szürke ötven árnyalatára, vagy akár Lakatos Levente bármelyik könyvére).

Emso: Szerinted lehet, hogy mostanában népszerűbb az LMBT téma a kiadók körében? Ha igen, mi lehet az oka?

U: Szintén nem ártana itt egy kicsit definiálni, hogy mit értünk LMBT téma alatt. Olyan könyveket, amelyekben a főhős nem a szép lánnyal, hanem a helyes fiúval jön össze, vagy ahol az író az LMBT közösség tagja és ez érződik a könyveken is?
Ha az elsőre gondolsz, akkor persze, nyilvánvalóan van ilyen trend, hogy manapság ezek a könyvek is elkezdenek a piacon megjelenni. Ha belegondolunk, ma már szinte minden más médiában is elkezdték az LMBT emberek bemutatását, legyen szó filmekről, sorozatokról, vagy akár színházi darabokról. Ez egy alapvetően jó tendencia, bár sok esetben még mindig vannak vele problémák, de erről majd később.
A második eshetőség nem újkeletű, hisz LMBT szerzők jóval korábban is voltak: gondoljunk Oscar Wilde írásaira; süt belőlük, hogy az író a saját neméhez vonzódik.
Aztán persze vannak olyan könyvek is, amelyek kulturális, történelmi vagy művészeti értelemben foglalkoznak az LMBT témával. Ezek sem újkeletűek, hisz az LMBT világ rengeteget adott a kultúrának és az egész emberi civilizációnak, így ez a téma régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Emso: Melyik volt az első olyan olvasmányod, ahol találkoztál a témával?

U: Erre hirtelen nem is emlékszem. Magával az LMBT témával elég rég találkoztam, de az első nagy találkozó nem is könyvekben volt, hanem blogokon, újságcikkekben. Könyvekben explicite nem is tudom mikor olvastam először a témáról; talán valamikor középiskolás koromban.

Emso: Számodra mit jelent egy jó könyvben egy jó LMBT karakter?

U: Sajnos sok könyvben is megfigyelhető, hogy az LMBT szereplők csak “kasztrált eunuchok”, akik nagyon cukik és szerethető karakterek, de abszolút egydimenziósak. Nem ilyesfajta bemutatás kell, nem aranyos fókakölykök vagyunk az állatkertben, akiknek az tesz a legjobbat, ha tizenéves lánykák visítják, hogy “jaj, de cuki!” és ők is akarnak meleg legjobb barátot. Ilyen karakterekkel nem lehet azonosulni semennyire. Olyan karakterekre lenne inkább szükség, akiknek hibái és jó tulajdonságai is vannak, és sajnos ezekből mind a mai napig kevés van, bár már van némi javulás ilyen téren is.
Persze, a kifejezetten LMBT karaktereket felvonultató történetekre ez a kritika nem igaz, de azokat többnyire az LMBT közösségnek írták olyan szerzők, akik szintén a közösséghez tartoznak. Azok a karakterek nyilván ugyanannyira pozitív hatást keltenek, mint heteroszexuális karakterek heteroszexuális olvasók esetében.

Emso: Melyik a kedvenc LMBT címkés könyved? Írnál róla két mondatot?

U: Az utóbbi időben talán Paul Monette: Borrowed Time c. regénye tetszett a legjobban, valamint Larry Kramer: The Normal Heart c. színdarabja (azt is olvastam, élőben sajnos még nem láttam). Mindkettő az AIDS-et dolgozza fel, noha nagyon más oldalról. Kramer sokkal inkább a harcos LMBT aktivista szemszögéből mutatja meg, milyen harcot vívtak a kezdetek kezdetén nem csak a betegséggel, hanem a környező heteroszexuális világ közönyével és magával a melegközösséggel is. Monette sokkal inkább az egyes ember tragédiáját mutatja be: azt a sokkot, amikor a párja AIDS-es lesz, majd nemsokkal később ő maga is. Mindenesetre, mivel az AIDS volt talán az egyik legnagyobb fordulópontja az LMBT világ történelmének, rendkívül fontos olvasmánynak tartom mindkettőt.

Emso: Inkább több LMBT főszereplőről vagy több mellékszereplőről olvasnál?

U: Egyikről sem: valódi LMBT szereplőkről szeretnék olvasni. Valódi reprezentáció kell: az LMBT karakterek legyenek emberszagúak. Legyenek jók, hősiesek, szépek, okosak, de ugyanúgy legyenek gonoszak, elvetemültek, fondorlatosak, vagy cselszövők is – ne az legyen az egyetlen tulajdonságuk, hogy ők másmilyenek. Ugyan kicsit más műfaj, de ezért is örültem rettenetesen, amikor Moonlight Oscar-díjat nyert, mert végre egy olyan meleg karaktert adott a világnak, aki nem fér bele a hagyományos meleg-klisébe; nem fodrász, nem műkörmös, nem esküvőket szervez, hanem egy kemény drogdíler, aki éppenséggel meleg.

Emso: Végszóhoz csatlakozva: Mennyire fér össze az éppen meleg drogdíler igénye és az érintettségéből adódóan LMBT közéleti blogger sztereotípsága a blogodon?

U: Jól megfér a kettő együtt is, ugyanis egy meleg drogdíler egy életszerű figura. Nekem a problémám a melegek durva sztereotipizálásával van, ami miatt lassan mi magunk is elhisszük magunkról, hogy a nekünk való szakma az vagy valami művészeti, vagy fodrász, manikűrös, divattervező stb. De hogy ne csak a meleg drogdílert nézzük: írtam anno ebben a témában a House of Cardsról is, ahol (SPOILER) Francis Underwood, a főszereplő, aki egy igazi machiavellista gátlástalan szemétláda politikus, és az USA elnöke minimum biszexuális. Szintén nem egy olyan “klasszikus” melegfigura, meleg szakmával. (SPOILER VÉGE)
De nem csak a szakma terén vannak ilyen gondok: a kilencvenes években a melegeket tévében, vagy könyvekben többnyire úgy ábrázolták, mint egyszerű, kedves karaktereket, akik rettenetesen femininek, és mindig a főszereplő lány kedves barátai. De itt kifújt az ábrázolás, szóba se került az, hogy a kedves meleg fiú ugyanúgy pasizik és (már megbocsáss) de faszt szop, mint a főszereplő lányok, aki egymás között még poénkodnak is a saját élményeikkel. Tulajdonképpen a melegek hosszú éveken át, mint “eunuchok” szerepeltek mindenhol: aranyosak, kedvesek, de a világért se szexualizálhatóak, mert akkor kitör a népharag.

EMSO: Látod ebben az elmozdulást? Például egy meleg erotikus ponyva, ami cuki fiúkról szól, akikért olvadnak a csajok (is), de falhozbaszós aktusokat is leírnak mondjuk ízlésesen, vagy inkább mértéktartóan, az segíti az előremozdulást, vagy hátráltatja?

U: A meleg erotikus ponyvának is megvan az előnye ilyen téren, de a probléma ott azzal van, hogy az ilyesmi inkább egy olyan rétegnek szól, aki ilyesmire izgul (tehát főleg LMBT olvasói lesznek). Ilyen téren például a Trónok Harca sorozatot szerettem nagyon (mind a könyvsorozatot, mind a filmsorozatot), ahol ugyan csak mellékszereplőként bukkantak fel melegek, de a szexuális életük egyáltalán nem volt tabu tárgya.
Egyébként – mellékesen mondom – igazságtalan vagyok, mert korábban is voltak olyan könyvek, ahol a meleg szex nem volt tabu, bár ez megfigyeléseim szerint sokkal inkább a szépirodalomban volt jelen. A mainstream (ponyva?) irodalom sokkal inkább arra megy rá, hogy eladja magát, ergo egy olyan valamit igyekszik az olvasónak adni, ami konyhakész és könnyen emészthető. Hogy csak a közelmúlt irodalmát nézzük: Nádas Pétert nem zavarta ez a Párhuzamos Ttrténetek megírásakor, de néhány évtizeddel korábban Jean-Paul Sartre-ot sem, amikor az Egy vezér gyermekkorát írta, csak ezek értelemszerűen sokkal kevésbé a mainstream olvasót célozták, hanem értelmiségi rétegeket. Plusz Sartre megint csak külön világ, mivel francia, és ott a homoszexualitás elfogadásának évszázados hagyománya van (konkrétan a francia forradalom óta nincs törvény a tiltására).

Emso: Volt LMBT aktivistaként van egy előfeltételezésem, de te miért tartod fontosnak azt, hogy legyenek többdimenziós karakterek, és hogy legyenek az élet legtöbb területén ábrázolva? Szerinted ki tud nyitni valamilyen LMBT kultúrára nyíló kaput a nagyobb reprezentáció? Mit gondolsz, van egyáltalán figyelemre méltó LMBT kultúra?

U: Először is, a mi számunkra legalább olyan fontos, hogy többdimenziós karakterek legyenek a művészeti alkotásokban. Gondolj bele, fiatal melegek egész generációi nőttek fel úgy, hogy azt hitték, ők csak bizonyos szakmákban jeleskedhetnek, mert ezt sulykolta a külvilág. Ami nem baj, nem leszólni akarom ezeket a szakmákat, de nagyon durva, hogy egy idő után mi magunk is azonosulni kezdünk a rólunk kialakított képpel – holott ennél több is van bennünk. Ami az LMBT kultúrát illeti: figyelemre méltó Szapphó, Caravaggio, vagy Platón? Ők is LMBT emberek voltak, vagy legalábbis bőszen van ilyen vonulata az alkotásaiknak, mégis, olyasmit adtak, ami egyben LMBT és mégis az egész heteroszexuális kultúra szerves része is.
Az LMBT kultúra mindig is ott volt a heteroszexuális kultúrában. Hol álcázva magát, hol nyíltabban, de mindig is adott hozzá, sőt!

Emso: Talán erre közéleti bloggerként te jobban rálátsz: Ma az LMBT közösség átlagos tagja mennyire figyeli a ma élő LMBT kulturális teljesítményeket?

U:  Itt csak Magyarországból tudok kiindulni, ahol az átlagos tag szinte semennyire. Az a baj, hogy ma Magyarországon az LMBT világ csak kis része áll társadalmilag aktív és öntudatos emberekből, de a többségük nem lát tovább a melegbárok világánál. Ami nagy baj, mert innen is fakad a szervezetlenségünk és az, hogy nem rendelkezünk egy egészséges védelmi mechanizmussal, ami megakadályozná, hogy a politika kényére-kedvére belénk törölje a lábát.
Persze, sokan vannak, akik már csak pózörségből is kimennek bizonyos kulturális eseményekre, de akik tényleg a mindennapjaikban is odafigyelnek erre sajnos csak nagyon kevés van.

Emso: Szerinted ezen egy igényesebb könyvpiac tudna segíteni?

U: Nem feltétlenül. Direkt legalábbis nem, legfeljebb közvetetten. A fent említett jelenség sajnos nem csak az LMBT emberekre igaz, hanem az egész társadalmunkra. Egy igényesebb könyvpiac csak kevesebb olvasót eredményezne, mert akiben nincs igény a kultúrára, az nem fog igényes könyveket olvasni.

Emso: Akkor miben látod a kulturált társadalommá válásának elő lépéseit?

U: Ehhez nem a hazai LMBT világnak kellene változnia, hanem az egész magyar társadalomnak, de ez már egy sokkal másabb, sokkal hosszabb téma.

Emso: Beletörődőm. Van még valami, amit végül üzensz az olvasóknak?

U: javaslom, hogy az LMBT világ tanuljon magáról. A történelméről, a kultúrájáról, arról, hogy kik vagyunk, kik voltunk, hogyan hatottunk a világra, mert csak így fogjuk megérteni, mi az a büszkeség, és így tudjuk majd igazán elfogadni magunkat, és érvényesülni egy olyan világban, ahol az átlagembernél több akadály vár ránk.

Köszönöm szépen az interjút, és a közreműködést Uranistának, ti pedig kövessétek bátran a blogján, vagy a facebook oldalán, ahol rövidebb kivonatolásokat is találhattok fontosabb LMBT hírekből.

Ha érdekelnek az sorozat következő részei, azokat itt, itt, itt és itt olvashatjátok.

—————————-

Ha van olyan könyves vagy meleg blogger, akitől szívesen olvasnátok hasonlót, vagy bármilyen kérdésetek volna,keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces másfél hét elé nézek, ugyanis költözöm és táborozom, de egy értékelés várható. 🙂  Amíg nem jön, addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

John Donovan: New Yorkban minden más

Sziasztok,

ma egy olyan ifjúsági regényt hoztam, ami 1987-ban jelent meg a pik-nik könyvként, akárcsak az Adrian Mole sorozat első tagjai vagy a Bocsáss meg, Madárijesztő!, és valami nagyon retrót képvisel. 🙂

nkl.jpg

A főszereplő fiú, David 13 éves és vidéken él, közel a tengerhez, a nagymamájával és Freddel a kutyájával, aki talán a legjobb barátja is. Freddel és a nagymamájával mindent meg tud beszélni, bár a mamája nem arra számított, hogy idős korára ismét gyermek fog nevelni, mégis jól megvannak. Aztán a nagymamája hirtelen meghal, és Davy nem tud vidéken maradni, New Yorkba kell költöznie, ahol valóban minden más. Nem csak mert nem vidék, nemcsak mert nagymamátlan, hanem mert 1969-ben jelent meg a könyv, és vitathatatlanul végig szerves része, hogy a könyv születésekor tombolt az antikonformista, nagyváros ellenes hippi kultúra ami egy rövid időre egy androgün alak képében konkrétan is megjelenik, miközben persze ott az ígéret, hisz

New York a világ legremekebb városa gyerekeknek. Nincsen a világon még egy olyan hely. Ott minden van, még annál is több. Érted? Mindenből a legtöbb. Olyat álmodni sem tudsz, amit New Yorkban meg ne találnál.

Az élet azért van, hogy szép legyen.

Szóval ebben a városban kell új életet kezdenie neki és Frednek, új barátot szerezni, új iskolába járni, és persze megismerni egy teljesen új várost. Vicces, hogy a Central Park valamiért nem tölt ki nagy teret a könyvben, pedig egy new yorki kutyás ifjúsági könyv eléggé adná, viszont itt tetten érhető a már a Természettudományi Múzeum (ami ugyan végül is ott van a Central Park mellett) unásig ismételt képe, de érdemes megemlíteni ismét: 1969 van, a mai klisés tömegfilmek előtt.

museum.jpg

És mégis benne van az egészben a boldogság, mint egy olyan klisés tömegfilmben, hisz vidéken Davy elbúcsúzik és örök hűséget fogad egy Mary Lou nevű lánynak, és persze az elesett Altschuler nevű srác szimpatikus lesz, neki és Frednek, és nekünk olvasóknak.

Szóval ez egy király történet, még ha a fülszöveg el is spoilerezi az egészet (kevesebb információt írtam, mint amennyi a borítón van) tud olyan karaktert ábrázolni, akiért érdemes, hisz

Nem hiszem, hogy két olyan srácnak mint Altschuler meg én affelől kéne aggódnunk, hogy netán buzik vagyunk. Még mit nem.

Ami böki a csőröm viszont: A Zabhegyező (amit ugyan nagyon szeretek) után hajlamos vagyok azt érezni, hogy a fordítás felelőssége, hogy felnőttes. Sőt, itt ott öreges a nyelve, és néha a gondolat is azzá válik:

Csak te nem lennél boldog, mert akkor aztán nem lenne egy perc nyugtod. Ha elkezded etetni, te magad nem jutsz egy falathoz sem, mert úgy néz rád, mintha az ő szájából vonnád el. Igaz-e, Fred? Ismerlek én, öreg.

Na, ilyet tuti nem mond egy 13 éves.

Némelyik republikánus például titokban el van keseredve, ha egy barátjáról kiderül, hogy a demokratákhoz húz; egyes katolikusok azt szeretnék, ha a barátaik is mind katolikusok lennének és így tovább. Az ilyen emberek szűk látókörűek, azonkívül nevetségesek is, persze nem akkor, amikor éppen dührohamba lovalták magukat, mert nem sikerül elérniük, hogy mindenki egyforma legyen. Abban az esetben ugyanis veszedelmesek lesznek. Elvakultan vallásosak, vagy nacionalisták vagy akármi, ugye értem. Azt hiszem, igen, mondom, de miért nem tanulják meg az ilyen emberek, hogyan kellene megérteniük a többit? Éppenséggel meg tudnák tanulni, véli apám, csak nem akarják.

Ezzel pedig nem tudtam dűlőre jutni, bár vitathatatlanul szép és okos gondolat az apjától, csak nekem kilógott, pedig apa elég okos, és jól ismeri fel a helyzeteket.

Kedvenc rész: 16. fejezet, ez baromi előremutató posztmodernszerű. Valóságsíkot lép át, és az álmáról kezd mesélni, és ez első mondata:

A következő rész nem tartozik a történethez, úgyhogy akár át is lehetne ugrani.

Ajánlom mindenkinek, aki régi könyv illatra vágyik, vagy egy picit egy 13 éves, öndefinálással küzdő, de a boldogságra nyitott és a világ szabályszerűségeit jól ismerő srác helyzetébe élné bele magát. 🙂

—————————-

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza (Írások melegekről, melegségről)

Sziasztok,

ma egy különleges ember, szerintem különleges tárcagyűjteményéről* hoztam értékelést nektek.

Nádasdy Ádám értelmiségi, aki tudja, hogy kell filmet nézni, és tudja hogyan kell ajánlani. Észrevette a különbségeket utca és utca vagy város és város között a melegélet tekintetében, akkor amikor még nem is volt (vagy legalábbis nem ennyire ismerten).

A kötet első felében külföldről ír főleg, meg filmekről, de interjút is találunk, Schakespearnek is szánt néhány sort, és a 2009-es Budapest Pride megnyitóbeszédét is kiadta.
A második felében az Élet és Irodalom című folyóirat felkérésére 2014-ben írt 13 tárcát olvashatjuk, általánosabban a meleg életről, de bővebben majd minderről később.

*A tárca (vagy a nemzetközileg elterjedt francia feuilleton) rövid terjedelmű, publicisztikai műfaj. Az újságok tárcarovatában közölt, rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű kisesszé.
forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Tarca.htm

vastagboru_mimoza.jpg

Amikor eldöntöttem, hogy meleg aktivista leszek, kijött a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet és dokumentumfilm, amiben idős és már régóta fiatal meleg férfiakat, köztük Nádasdy Ádámot, kérdeztek a fiatalságukról, és főleg arról, hogy az átkos rendszerben milyen volt melegnek lenni. Aztán Szegedre kerültem, ahol nem sokkal az aktivizmusba helyezkedésem után volt a Vastagbőrű mimóza Szegedi könyvbemutatója (ezelőtt olvastam először ezt a könyvet). Majd rájöttem, hogy nyelvész szeretnék lenni, így tavaly nyáron elolvastam a Kálmán Lászlóval (szintén nyelvész) írt Hárompercesek a nyelvről című könyvét, amely alapdarabja a nem szakmai, de nyelvészet felé érdeklődésnek… És ha ez nem volna elég, Schakespeare-t fordít, így a Hamlet manga például az ő fordításával került kiadásra, vagy Dante Isteni színjátékának teljes anyagát is újrafordította (amiből én már vizsgára készültem), és mindemellett verseket is ír, nem is akár milyeneket. Szóval sok ponton lehet és érdemes kötődni Nádasdy Ádámhoz. 🙂

n0.jpg

Az első fejezetben talán a legizgalmasabb a kor és a kontextusok pikantériája. 1995-ös a legkorábbi tárca, egy filmajánló, és 2009-es a pride beszéde, és ez a 14 év alatt is, de azóta különösen sokat változott a meleg élet, ma már nem feltétlenül külföldről szól, nem művészfilmekről, és talán annyira nem is a bujdosásról mint korábban, bár ma is igaz, hogy melegnek lenni elsősorban titok, és szeretem, mikor arról ír, hogy kilóg a lóláb, mert valaki elszólja magát, vagy mondjuk szembemenve a heteronormatív társadalommal, meleg fejjel gondolkozik. 🙂 Vicces, vagy legalábbis mosolyogtató.

A másik dolog, ami tetszik benne, hogy a kor művészeti, főleg filmművészeti teljesítményeiről is ír, amiket én gondosan bematricáztam első olvasáskor, és hozom be a lemaradásomat, hogy melegként ne csak Madonnából legyek vérprofi, hanem mondjuk értsem, hogy Derek Jarman angol filmrendező (olyan filmeket érdemes tőle nézni, mint a Blue, a II. Edward, A Kert vagy a Szent Sebestyén) hogyan gondolkodott az erotikáról, a halálról vagy épp az életről.

Külön kiemelném, hogy egy szuper cikke is helyet kapott a gyűjteményben, amelyet Allen Ginsberg halálára írt 1997-ben. Allen Ginsberg az amerikai és a világ beat irodalmának legkiemelkedőbb alakja, és aki nem olvasta volna az Üvöltés című versét, az ide kattintva pótolhatja. Pótolja. Ez volt a személyes kedvencem a tárcák közül. (Baszki ez az ember LÁTTA SZEMÉLYESEN ALLEN GINSBERGET, amikot Budapesten tartott előadást!)

A második fejezetben más sokkal személyesebb, és általában a melegekről, melegségről szóló cikkei vannak túlsúlyban. ír arról, hogy mindig a kisebbség alkalmazkodik a többséghez, hogy milyen az ember alapvető természete (Kíváncsi. Nagyon.), és alapjaiban a meleg életről. Mert időközben megismerősödött ez a szókapcsolat: Egy első fejezetbeli cikkben arról ír, hogy ha egy heteró pár bemegy a zöldségeshez (mondjuk dinnyéért, mert most nagyon kívánom) akkor az élet; ha két férfi megy be, akik egy pár, az szex, mert az embereket az érdekli legjobban… vagy nagyon max. életformának volt nevezhető. Nos, ebben fejlődés mutatkozik a 19 év után, még ha ez konkrétan nincs is kimondva.

Megválaszolásra kerül, hogy miért jó melegnek lennni, ha már így alakult:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

Engem alapvetően érdekel a vallás, vagy inkább a hit, hogy milyen szabályrendszer szerint működhet a világ (Az ateistább olvasóim kedvéért jelzem, hogy a fizika is érdekel.), és Nádasdy hívő, amiről szintén ír, és van két olyan gondolata, amit fontosnak tartok annyira, hogy itt is kiemeljek: 

A kereszténység eredetileg a éppen a szegények, a rabszolgák és a kicsinyek, a hátul álldogálók és a megvetettek vallása. Pont nekünk, melegeknek való. Jézusnak nem derogált az APEH-( vagy NAV-)dolgozókkal, prostituáltakkal, megszálló katonákkal szóba állni. Az tehát nem kérdés, hogy lehet-e homoszexuális ember ember hívő keresztény.

a Biblia halálbüntetés mellett tiltja a férfiak közösülését, de azt is mondja, “Jósnőt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17) Legközelebb, ha a Bibliát emlegetik önöknek, tessék megkérdezni: “És a jósnőkkel már végzett?”

Kedvenc részem: Az egyik nyilvánvalóan az Allen Ginsberges, a másikban pedig megtudjuk, miért szuper, hogy II. Erzsébet részvéttáviratot küldött Peter Paersnek, Benjamin Pritten (az akkor élő legnagyobb angol zeneszerző) halála után, de ezt már olvasd el te is. 🙂

Ajánlom mindenkinek, aki gondolkodni vágyik, vagy egy picit jobban bele akar látni a meleg történetekbe, és az életbe úgy általában. Vicces, kedves, és klassz, miközben tűpontos és izgalmas. 🙂

—————————-

Szintén egy nem egységes könyv, ráadásul tárcagyűjtemény. Remélem sikerült egy alaphangulatot mutatnom. 🙂

 

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok nyilatkozni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítóképek a moly.hu-ról

Félévzáró könyves kihívás

Sziasztok,

tudom, hogy augusztus van, de szeretem ezt a TAG-et olvasni másoktól, és én is szeretek ilyen lezáró újrakezdő posztokat gyártani (mint a nyárra hangolódó tag vagy a nyári szünetről visszatérős poszt) szóval hiába van augusztus, ezt nem tudtam kihagyni, tehát megkésve, de annál bővebben és nagyobb szeretettel a félévzáró könyves kihívást:

felevzaro_konyves_tag.JPG

  1. Az idei éved eddigi legjobb könyve:

Patrick Ness: Soha nincs vége
Nem a félév, hanem életem legjobb könyve. Rettenetesen imádtam.
Ha a Biblia helyett építenének egy társadalmat erre a könyvre, akkor ott akarok élni. Könnyfakasztóan rossz lesz megírni majd az értékelést, de majd érkezik a spoiler mentesen.

  1. A legjobb folytatás, amit idén eddig olvastál:

Nem olvasok nagyon sorozatokat, A tanítványt most csak újraolvastam, a Nap nap után kétkötetest szerettem, de az első kötetet jobban, szóval ezt lehet, hogy passzolom, hacsak ki nem találok valamit addig (nem találtam).

  1. Egy új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél:

Szerényi Szabolcs: Éhségehseg.jpg
LMBT témában is érdekelt, jó a borítója, Fiatal írók Szövetségénél jelent meg könyvhéten, és tök random találtam, semmi hírverés meg ilyesmi, de nagyon kíváncsi vagyok rá, és Nemes Z. tök klassz fülszöveget írt hozzá:

“Korog az agyunk, ha Szerényi Szabolcs szövegeit olvassuk.
A test és lélek homályos kategóriák, egyetlen hatalmas bendő leszünk, mindenünk a vágy. Vágyunk arra, hogy mediterrán cserjét ültessünk magunkba, hogy daganatos szerveket együnk, vagy, hogy penészes mosogatószivaccsá változzunk. Mert az éhség az új vallás.
A kisprózák steril és embertelen világát felrobbantja az abszurd vágy, melyet a túlfogyasztás mámora hajt. Szerényi látványkonyhája kellemetlen attrakció, hiszen a konzumgépek megvadulnak, szétélveznek és végül önmagukat is feltálalják. Szegény agyunk mégis habzsol tovább, mert egyetlen kincsünk az éhség.” Nemes Z. Márió

  1. Az év második felének legjobban várt kiadása:

Adam Silvera: Inkább boldog
Menő könyves, Adam Silverát külföldön a meleg John Greennek tartják, és az első magyarra fordított könyve lehet, ha nem késik még többet.

Radclyffe Hall: A magány kútja
A Park kiadó gondozásában fog megjelenni az ősszel ez az angol klasszikus, ami eddig, teljesen érthetetlenül, sosem jelent meg magyarul. 1928 óta.

  1. A legnagyobb csalódás:

Becca Prior: Talált celEB
Szeretem Becca stílusát, és szeretem ahogy a történeteit forgatja, alakítja, de ebből a könyvből rengeteg mindent küldenék vissza átszerkesztésre. Szomorú voltam, de jól esett kiírni.

  1. A legnagyobb meglepetés:

Hayden Moore: Nem játék
A newkids kiadó léte meglep, és nagyon örülök neki, de a Talált CelEBbel egy kötetben jelent meg ez, és nagyon klassz elsőkötetes volt. 🙂 Várom a másodikat. 🙂 Meg a harmadikat is. 🙂

  1. Új kedvenc író (debütálás vagy csak számodra új):

Patrick Ness
Igen, ő a Soha nincs vége írója, és fogok tőle olvasni, mert ez nekem elég ahhoz, hogy kedvenc legyen. Minden benne van, amit szeretnék. Minden is.

  1. A legújabb fikciós szerelmed:

A a Nap nap után sorozatból a nehezen viselhető helyzetével együtt. 🙂 Imádnék így élni. Azt hiszem…

  1. A legújabb kedvenc szereplőd:

Anna Fischer: Rettenetesen jól felépített kis kétszer szerepeltetett mellékszereplő a Talált CelEB-ből.

  1. Egy könyv, ami megríkatott:

Patrick Ness: Soha nincs vége
Sírtam, örültem, boldog voltam, kiborultam, aztán újra boldog voltam, aztán voltam kétségek közt vergődve, aztán örültem, és mindezt végigsírtam… 😀 Szóval yeah, eléggé.

  1. Egy könyv, ami boldoggá tett:

Zsófi és Andi készítettek egy közös videót ezzel a kihívással, és Zsófival egyetértésben: Simeon és a homo sapiens lobbi
Mert ez egy jól megírt, könnyen olvasható, szeretett könyv. 🙂

  1. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál:

Igen, rettenetesen sznob leszek (mert a másik a Sötét ötven árnyalata, amit egyébként szerettem) és ide színházi előadást fogok írni: A leszámolás velem a Jurányi Inkubátorházban Rába Roland rendezésében nagyon üt.

  1. A kedvenc értékelésed, amit te írtál:

Hinako Takanaga: Vázlatok
Gyorsan kellett csinálnom, mert kölcsönkönyv volt, és ideje volt visszaadni, és nagyon szerettem ezt a könyvet, jó volt, hogy a manga is megjelent a blogomon, és örülök, hogy sokan olvastátok.

  1. A legszebb könyv, amit vettél (vagy kaptál):
    soha_nincs_vege.jpg

És negyedszer is
Két karton a borítója, egy fekete külső és a sárga, ami a kivágásokon át látszik. Nem törik a gerince, pedig elég vastag, és rettenetesen passzol a kötethez. Imádom, ha még nem volna egyértelmű. 😀

  1. Milyen könyveket akarsz mindenképpen elolvasni az év végéig?

Nyilván sikerül még új könyveket beszerezni, de a polcomon vannak és szeretném év végéig elolvasni és értékelni:

  • Allan Hollinghurst: Más apátólolvaso_ember.jpg
  • John Donowan: New Yorkban minden más
  • Karim Fossum: Az ördög tartja a gyertyát
  • Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza
  • Róbert Katalin Színből, szívből, igazán
  • Ryen Loveless: Ethan és Cartel
  • Zuzana Brabcová Gyöngyök éve

És még molyról meglesz, ha minden igaz:

  • Benjamin Alire Sáenz: Aristotle ​és Dante a világmindenség titkainak nyomában
  • Katona André: Mennyi időnk van?
  • Marie-Aude Murail: Oh, boy!

 

—————————-
Összegezve jó félév volt (khm. hét és fél hónap), és izgalmas fél év vár ránk, és persze imádom a Soha nincs végét. 😀

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ajánljatok ti is könyvet, vagy írjátok meg, nektek mi volt a kedvenc olvasásotok vagy mit vártok a legjobban. 🙂

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Több elolvasott könyv vár értékelésre, és nem tudom mi lesz a következő, de amíg kitalálom:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Borítóképek a moly.hu-ról

Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen

Sziasztok,

az elmúlt tíz évben számos médiában dolgozó írt saját könyvet, így olvashattam D. Tóth Krisztát, Szentesi Évát, Jakupcsek Gabriellát, Alföldi Róbertet, Kálmán Olgát, vagy épp olvashatott Stohl Andrást, Szalai Vivient, Zámbó Krisztiánt, Demcsák Zsuzsát és Friderikusz Sándort, ha valakinek ahhoz van kedve.

És ebben a felsorolásban talán helye volna Steiner Kristófnak is, akiről nem volt meg a véleményem a könyv előtt. Állatira gyermek voltam, állatira kint játszottam, és bár a létezéséről tudtam (sőt, meg merem kockáztatni a melegségéről is), nem ismertem a munkásságát, és nem marasztaltam el, vagy nem növeltem a hírét. Szóval elég közömbös voltam vele, amíg néhány éve szembe nem jött velem ez a könyv a szép emlékű, de csúf végű Alexandrában, ezzel a címmel és fülszöveggel, úgy, hogy a könyv bevételének 10%-át még egy muszlim-zsidó-keresztény békeprogramnak is ajánlja… És akkor még nem olvastam bele.

gumimatrac.jpg

A Gumimatrac a Gangeszen Steiner Kristóf saját bevallása szerint 27 novellát tartalmaz, amiben az eddigi éltét, munkásságát mutatja be. Megismerjük az egész családot, akik

A hedonista életmód elkötelezett híveiként mindenféle-fajta vegyes házasság, számos világvallás és politikai nézet csereberéje után leginkább keverék kutyákra hasonlítanak.

Mesél a fiúról, Erdődi Kristófról, akitől a nevét kapta, a szüleivel való kapcsolatáról, a válásukról, és szülei új partnereiről, barátairól, és mesél arról a médiahackről, amit ő képviselt a magyar televíziózásban.

És tényleg mesél. Nem kioktat, nem bizonygat, hanem mesél, mintha egy kedd délután kiültünk volna egy pohár teával, és elkezdenénk az életünkről beszélgetni, felhozzuk a vicces rokonokat, és családi ügyeket, megemlékezünk régi barátainkról, és mesélünk a nagy útjainkról, az elviselhetetlennek tartott és később benne mégis otthont találó Indiáról, ahová az ember visszavágyik, buddhizmusról és zsidó miszticizmusról, és teszi mindezt mérhetetlen nyugalmat sugározva.

És hogy mitől meleg ez a könyv nagyon?

  • Attól, hogy a mesélés közben olyan melegesnek tulajdonított hasonlatok vagy személyek fordulnak elő csak úgy, hogy megáll az ész, bármikor előjön egy Cortney Love-s vagy Spice Girlsös hasonlat, vagy csak úgy beugrik Angelina Jolie a szövegbe.
  • Mert Madonna. És mert ikonként tartja számon, sőt, a tökéletes önazonosság manifesztációjának.
  • És mert Paris Hiltonnal együtt pontosan tudják, mi kell nekünk, és nekünk is el kell ismernünk, ha mélyen magunkba nézünk:

Nyalókát és cirkuszt a népnek.

Kedvenc rész: Erdődi Kristóf története, a harmadik novella. Nagyon.

Miért ajánlom? Mert ez a könyv jó. Sőt szívmelengető, kellemes nyári olvasmány, és mert olyan fontos dolgokról beszél, mint a szeretet, az élet vagy épp a halál, könnyen és viccesen, és mert azt üzeni, hogy ismerjük meg egymást. Vagy ahogy ő írja, Kipling szavaival:

Egy vérből valók vagyunk, te meg én!

—————————-

Alapvetően mindig félve állok neki egy nem egységes könyv ajánlásába, mert tudom, hogy nem sikerülhet úgy átadni, vagy megkritizálni, vagy írni róla, ahogy általában szoktam. Itt tudtam, hogy így lesz de nem zavart, mert azt hiszem érteni fogjátok.

Ha mégsem, vagy bármilyen más kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztban egy értékelést hozok, bár egy tag is nagyon készülőben van, szóval még bármi lehet, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Sziasztok,

a nyári szünetben újraolvastam az Otthon a világ végént, és nem voltam annyira elbűvölve, mint amennyire az első olvasásomból emlékszem rá, pedig egy remek történet a nyolcvanas évekből, amit érdemes elolvasni.

Az otthon a világ végén egy fantasztikus történet egy őszinte, mély barátságról, szeretetről, poliamoriáról (többszerelműség- igen, ezért használja mindenki a latin eredetű szót), az anyai aggódásról, és persze a hippikorszak végéről, a végig és kimondatlanul jelenlevő AIDS fenyegetésének kezdetéről.

otthone.jpg

A könyv elején két családot ismerünk meg Clevelandből, két fiú, Bobby és Jonathan szemszögéből. Mindkettejük családja kispolgári életet él, Bobby szülei tanárok, Jonathan édesapjának pedig mozija van. A két srác egyidős, és ugyanabba a középiskolába járnak, ahol megismerkednek egymással a büfé előtti sorban. Innen követjük az életüket bő egy évtizeden keresztül még négy szereplő egyes szám első személyű, folyamatos elbeszélésében. Alapvetően szerintem legtöbbször sok a négy nézőpont, de ebben a könyvben hosszú éveket kell leírni, amiket nem feltétlenül együtt élnek le, és sikerült ügyes, jól elkülönülő karaktereket kiválasztani. A hősök megjelenési sorrendben a kiinduló helyzetükben:

  • Bobby: Ő egy mély, és sodródó karakter, aki gyermekkorában nem talált magának otthont és nem talált magának társat. Azt hiszem a mű abszolút főhőse ő, mert nélküle nem működne a történet, de közben csak egy társat keres, egy barátot, amit megnehezít nyíltan antikonformista viselkedése, hallgatása és hippi gondolkodása. A mű rajta keresztül válik hippi irodalommá, Woodstock központúvá, és zeneileg összetetté. A nyolcvanas és korábbi évek azóta klasszikussá váló dalaiból és előadóiból válogatott a szerző, amikor Bobby világát felépítette, és minden szociális zűrjét figyelembe véve is menő lett.
  • Jonathan: Él boldogan a szüleivel. Eléggé jellegtelen srácként ismerjük meg, aki remekül mesél. Csatlakozik Bobby világához, zenéihez, és valamelyest meg is szelídíti őt.
  • Alice: Jonathan anyja. Rajong a főzésért, és kétségei dacára él a saját kis családjával, megfelelve az anyai, feleségi elvárásoknak. Kis szövegei ellenére szerintem a leginkább lélekben megformált karakter, akinél pontosan ismerjük a tetteinek előzményeit, okait, gondolatait. Megosztó, esendő ember remekül ábrázolva.
  • Clare: Ő egy extravagáns nő, aki mindig tudja, hogy mit akar, és mindenről megvan a véleménye. Dizájnerként keresi a kenyerét és egy örökségből él. Céltudatos, de elég lezser csaj, aki tudja hol akar élni, és tudja hogyan, de el tudja engedni a szorongásokat.

Három fő fejezetből áll a regény, ezek külön helyszínen játszódnak, és ezek mentén szerkesztették meg a történetet, ami nagyon jól működik. 🙂 Nagyon jól felépített, kitalált, izgalmas karakterek izgalmas cselekményei.

Viszont nagy problémáim vannak a szöveg nyelvével és a fordítással, aminek talán egy része betudható annak, hogy a kétezres években jelent meg magyarul, de nem vagyok naiv ennyire, ráadásul még ezen kívül is vannak problémáim.

  • A legnagyobb problémám, hogy a HIV vírus és az ennek következményében kialakuló AIDS állapot, bár benne van a könyvben, egyszer sincs nevén nevezve, és ez a tabusítás kifejezetten káros lehet.
  • Clare első történetében megkapjuk az előtörténetét. Semmi előzménye vagy következménye, csak így belecsapva puff néhány oldal.
  • Kétszer vagy háromszor is olvashatjuk azt, hogy „akkor úgy gondoltam, és ma is így gondolom”, de nincs tisztázva ez a ma? Mi a kontextusa az elbeszélésnek? Hol mondja el? Néha úgy tűnik, hogy az egész történet a végéről van elmesélve, viszont ennek nincsenek megadva a keretei, a legtöbbször csak zajlik a történet, és egyszer Clare is kiszól magázódva. Alapvetően nehezen kezelem a kiszólást, ha nem ilyen az egész regény, és itt nagyot tört az olvasásélményen az, hogy az egésznek a kontextusa nincs tisztázva.
  • Nagy dugásként azonosít valakit. Így hivatkozik rá, mintha főnév volna, és teljesen magyartalan a mondat, ami feltűnhetett volna valakinek. (És többször akadtam meg hasonló magyartalan szerkezeten.)
  • A „Szerető” szó. Nem ismerem a kétezres évek szótárát, de biztos vagyok benne, hogy a lelki és vagy testi kontaktusok kifejezésének már akkor is bővebb szókincse volt, a fordító mégis kizárólag erre a szóra hagyatkozik minden esetben, amitől következetlen és idegesítő lesz.
  • Én a kazettás generáció végén élek, bár életem első 18 évének meghatározó része volt a magnó, és biztosan nem mondanám, hogy felteszem, ha magnóról van szó.

Kedvenc rész: Erickel a tetőn. 🙂 Így akarok élni.

Sok mindenben erős a könyv, nem fordulatos, nem rágod le a körmöd, nyugodt, és lassan indul be, de ajánlom mindenkinek a szerkesztési problémáim dacára. 🙂

—————————-

Nem tudom, hogy miért, de kezdem megszeretni a pontokba szedett dolgokat, és lehet, hogy állandó jellegű marad, de lehet, hogy csak ennél a könyvnél kellett ez a mód.
Viszont gondolkodom konkrét listás posztokban a jövőben is. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztban egy értékelést vagy taget hozok, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Ezeket olvastam a nyári szünetben

Sziasztok,

egy picit rendhagyó lesz ez a poszt, mert egy picit mesélnék arról, hogy telt ez a bő három hét, miket sikerült olvasnom, ehhez viszont kell egy hosszabb és az eddigieknél személyesebb leírást adnom a családi helyzetemről:

visszsteros.JPG

Alapvetően három földrajzi helységre hivatkozom otthonként.

  • Szeged az a hely, ahol élek, és igazán az otthonomnak tartok. Itt képzelem el a hátralevő életemet.
  • Ide egy dunántúli kisváros harmadik emeleti panellakásából érkeztem, ahol most a nevelőapám él, és ahol a cuccaim jelentős része van. Mivel már két éve ettől a szobától függetlenül élek, ezért egyre inkább csak a gyakori pörgetést nem igénylő könyvekre, és főleg dísztárgyakra meg a magnómra és a kazettáimra korlátozódnak a személyes dolgaim ott. Ide csak felugrottam nyáron, de nem töltöttem huzamosabb időt itt.
  • Most édesapám falujában voltam, ami ennek a kisvárosnak a vonzáskörzetében található. Itt ritkább a buszközlekedés és a hálózati lefedettségből is kimaradtunk.

És maradék kreatív időmben verseket is írok, amit apró sikerekkel próbálok fejleszteni is egy fantasztikus ember és költő segítséggel, aki több könyvet is ajánlott a szünetre, és nekem is voltak más olvasási céljaim is.

Most pedig nézzük, mikkel érkeztem a csöpp kis faluba, négy csoportra bontva:

  • Ajánlott volt:
    • Garaczi László: Pompásan buszozunk
      Régóta el szerettem volna olvasni, mert emelt magyar érettségin kötelező, és nem tudom, hogy mit lehet vele kezdeni úgy, hogy középiskolában átugorják a posztmodernt, de úgy, hogy egyetemen az előző félévben elég sokat tanultam posztmodernről és egyáltalán az irodalomelméletről, imádtam ezt a könyvet. Nagyon.
    • Rubin Szilád: Csirkejáték
      Ha nem is egy szerelmi történetről szól, de egy kapcsolatról, egy függésről, gyermekkortól felnőttkorig, a német megszállástól 56 nyaráig. Fantasztikus a könyv, nagyon jó a stílusa, átadja a kort, és a kedvencem mind közül amiket ebben az ajánlottak között felsorolok.
    • Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából
      Itt két történetet ismerünk meg. Az egyik egy alkoholproblémákkal küzdő író lelki vívódása a másik egy ettől teljesen különálló, de ezzel összefont férfi-nő kapcsolat, ami nagyon szórakoztatóra, ugyanakkor mélye és őszintére sikerült. Nyelvezetben az ajánlottak közül pedig ez a legsajátosabb.
  • Én akartam:
    • Szilasi László: Amíg másokkal voltunk
      Három nagyon érzékeny és tűpontosan megírt kisregény Babits Mihályról, Jókai Mórról és Bessenyei Györgyről. Lassan tudtam haladni vele, mert nagyon nehéz az egész szöveg, és szüneteket kellett tartanom, de örülök, hogy rászántam magam, mert régóta szemeztem vele.
    • Antonio de Sant Exupéry: A kis herceg
      Nekem eddig kimaradt. Éreztem a lelki nyomorultságomat, és mióta tudom, hogy Dunajcsik Mátyás is lefordította, ez a nyomorultság egyrecsak nőtt… De most már olvastam, tetszett, értettem, és nem is biztos, hogy olyan jót tett volna a lelki fejlődésemnek korábban.
      kh.jpg
    • Vida Gábor: A kétely meg a hiába
      December 6-án vettem meg ezt a könyvet, mert tetszett a cím, és Magvető Kiadós, ami bennem valami minőséget rendel a könyvekhez, ami persze elitizmus, de hát mit csináljon az ember.
      December 6.-a óta idegesít, hogy nem olvastam el, és ez folytatódik, ugyanis nem sikerült még elolvasnom.
  • Én akartam és meleg könyv (avagy ezekről érkezik bejegyzés a következő időszakban)
    • Michael Cunningham: Otthon a világ végén
      Bobby és Jonathan viszonya gyermekkoruk óta eléggé speciális, hisz egyikük sem hétköznapi komformista karakter. Amikor először olvastam nagyon szerettem. Ez nem változott, de már látom a hibáit is.
    • Patrick Ness: Soha nincs vége
      Utálni fogom ezt a bejegyzést írni, mert ez az új kedvenc könyvem, de olyan orbitális nagy csavarok vannak a történetben, amikről persze nem akarok írni, és enélkül annyira nem tudom mit is mondhatnék. Három ponton kívül mindent imádtam benne.
  • Nem voltam otthon, mióta csinálom a meleg könyves blogot, és két könyv még a kisvárosi polcomon volt, pedig nagyon szeretem őket. Na most őket is elhoztam.
    • Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen
      Amikor ezt a könyvet megvettem, még nem kedveltem annyira Steiner Kristófot, mert túl különc volt számomra. Most is az, de jól magyarázza a könyv az okát, a személyiségét alakító tényezőket állati érdekesen írja le, és nagyon szeretem a történetet. Meg általában a publicisztikáit ma.
    • John Donovan: New Yorkban minden más
      Sokáig volt kedvenc könyvem, és még nem olvastam újra, de majd érkezik erről is értékelés.

—————————-

Alapvetően nem számítottam rá, hogy ennyire eredményes leszek, a szünetről pedig azt gondoltam, hogy rosszabbul viselem, hogy kiesett három hét az online létezésből, de élek, és feltöltődve folytatnám a tartalomgyártást. Nektek. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztban egy értékelést hozok, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén