LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2020 október

Alternatív fülszöveg: Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Sziasztok,

a mai bejegyzést az évem legjobban várt könyvéről hozom, ami tavasszal jelent meg, de csak szeptemberben fejeztem be, mert tudtam, hogy nekünk a megfelelő pillanatra van szükségünk. És a könyv hozta mindazt, amit vártam tőle, csodálatos volt, simogatta a lelkem, erős volt, hitelesen beszélt a felnőttségről… Ezer éve nem írtam értékelést, de biztos tudjátok, először hozok egy rövidebb, ajánló jellegű bejegyzést, az alternatív fülszöveget, aztán napokon belül érkezik az értékelés is. Most Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című szövegérő lesz szó:

Ocean Voung a vietnámi származású amerikai szerző a fiatal amerikai irodalom egyik nagyhatású alakja, aki elképesztően intenzív líraisággal veti bele magát az eddigi életének az identitáskríziseibe. Vietnámi származása, mélyszegénysége, melegsége, elsőgenerációs értelmiségi volta, irodalmársága egy olyan kiüresedett válságpozícióba sodorja az elbeszélőt, amelyikből hitelesen tud megszólalni a legújabb írógeneráció tagjaként.

A regényt a mindentől eltávolodás érzése szervezi egységbe, amelyet Ocean Vuong nem él meg krízisként, pusztán regisztrál. Memoárja nem a leélt élet távlatából szólal meg, hanem abból az élethelyzetből, amelyből tudósítani kíván. Megtudjuk, milyen terheket cipel egy család, akinek a bőre alá kúszott a háború, milyen feladatok állnak egy gyermek előtt, aki az egyedüli angol beszélő kisgyermek a családba, mit jelent előbújni és melegnek lenni egy így is terhelt közegben, és hogy van-e hazatérés, miután értelmiségivé válltál. Ocean Vuong velünk keresi a válaszokat a regényben. Az anyjának írott levélként olvasható szövegben végiggondolja mi miért történhetett, felfedi az olvasó és az édesanyja előtt az intim, személyes válaszait.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A szeptemberi kedvencem, és az októberre tervezettek

Sziasztok,

nagyon lelkesen összeszedtem a hétvégén, hogy mik azok a könyvek, amiket a hónap végéig biztosan el szeretnék, el tervezek olvasni, aztán hetek óta egy csomó emberrel beszélek a kedvenc szeptemberi olvasmányomról, így összefésültem a gondolataimat közben, hogy amint visszatekintünk egy kedvenc könyv erejéig az előző hónapra, elétek tárhassam, miért is lett a kedvenc regényem a szerzőtől. Most úgy alakult, pedig nem szeretem így csinálni, hogy a bevető írását hagytam a posztból utoljára, szóval én most megyek is, ti pedig olvassátok a poszt tartalmas részét:

1: A kedvenc szeptemberi olvasásom

Szilasi László: Kései házasság

Szilasi új regénye idén, a tavaszi, meg nem tartott könyvhétre jelent meg, de korábbi irodalmi beszélgetéseken is hallottam belőle részleteket, és tudtam, hogy azért ez a szöveg egy állati zseniális regény lesz. És hát, az lett. A szöveg két békéscsabai, a Szilasi szövegekben árpádharagosi pedagógus valós történetét meséli el, akik évtizedekig éltek külön, teljes szerelemben. Vajda Ilma és Gavenda Péter történetét Ilma elbeszéléséből ismerjük meg, aki 1964-es megismerkedésük óta várt Gerendára, a kiváló sportolóra, edzőre, testneveléstanárra, de házasságuk csak a 2010-es évek derekén valósult meg.

A kritika általában aszerint méltatja Szilasi regényét, hogy milyen jól találta el az elbeszélő nő hangját, de számomra nem ez volt az izgalmas, hanem az, hogy ez a nő tök üres. A tanári főiskola elvégzése után volna lehetősége máshová költözni, ő mégis visszatér az anyja házába, mert azt várják tőle, hogy ápolja a szüleit. Otthon lassan arra rendezte be az egész életét, hogy Gerendát várja. És ez az üresség baromi jól van elkapva. Ennek a kötetnek nem női hangja van, hanem magánya és beletörődöttsége és kiürültsége, és ebben egy ilyen nagyon mai válságregény ez a szöveg. Nem ítéljük el Gerendát, amikor félrelép Ilmával, hiszen tudjuk, Ilma a szerelme, és egyébként sincs idő moralizálni. Ebben a regényben feloldódnak azok a kérdések, hogy mi a normális, hogy milyen egy párkapcsolat, hogy milyen életet élhet egy szerelmes nő, hogy mit kaphatunk és várhatunk a házasságtól. Ebben a térben nincsen semmi, és ez a semmi nagyon fixen lett rögzítva a jelenükből.

Mert ebben a regényben az egyetlen aktív szereplő a történelem. 1964-től minden évben három-négy oldalnyi szöveget kapunk, ahol Ilma naplószerű lejegyzéseit, emlékcafatait, a párral való történteket és a történelem nagy eseményeit is nyomon követhetjük, hogy valami legalább változzon, a két tanár fiziológiáján kívül is. Szeretem ezt a regényt. Aljas. Az emberi sorsok válságáról ír, és baromi jól teszi.

és

6: Az októberi terveim

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Nem tudom, hogy hogyan lehet ezt jól meghatározni, de baromira érdekel a haszid közösség, akik kis, az ortodox, hagyományos zsidó rend szerint élő emberek. Nagy részük ma az Egyesült Államokban él, a második világháború után az oda menekült zsidók saját kis utcákat, városokat hoztak létre, közülök a leghíresebbek a Szatmári haszidok, akiket a Szatmári rebbe vezet. (Az alapító rebbe a szülőhelyéről nevezte el.) Az író a saját kiugrását írja meg ebben a regényben. Azt a kilátástalannak tűnő gyermekkort, amibe egy haszid nő beleszületik, és azt a felnövéstörténetet, amit akkor kell élnie, ha különbözni mer. A közösségben a nők hagyományos életet élnek, sok gyermeket szülnek, hogy megbosszulják azt a pusztítást, amit Hitler végzett, és a feleségnek nem igazán jut semmiféle esély. Deborah Feldman egy kiugrott nőnek a gyermeke, akinek az anyanélküliség meghatározta a gyermekkorát és a valláshoz való viszonyát. Magát a haszidizmus követését egyfajta traumafeldolgozásnak tartja, egy holokausztra adott radikális válasznak, a közösség tagjait pedig ártatlanoknak, akik nem is gondolnak bele, hogy létezhet másféle igazság, rend és másfelé vezető út. A szöveg egyharmadánál járok, izgalmas szöveg. Ajánlom még a témában ugyanezzel a feminista nézőpontól szólva Naomi Alderman: Engedetlenség című regényét is.

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Hozzám is megérkezett a Labrisz jóvoltából ez a könyv, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen dolgokra bukkanok majd. Félek tőle, mert úgy érzem, hogy ezzel a könyvvel tojáshéjon lépkedünk most, hiszen, ha kritizálod, akkor azonnal náci lehetsz, de közben meg izgat az a lehetőség is, hogy érdemi diskurzus alakuljon ki a kötet, vagy akár a 17 mese valamelyike körül. Recenzióként érkezett, lesz még bőven szó a könyvről.

Virginia Wolf: Orlando

Nem olvastam még én sem, és egy csoporttársammal együtt mindketten nagyon szerettük volna, ezért felvetettük, hogy legyen kötelező az egyik óránkon. Nagyon keveset tudok róla, szóval mutatom a nagyon ígéretes fülszöveget, ami azt hiszem bemutatatja azt az izgalmas tobzódást, ami engem ebben az egészben nagyon érdekel:

Orlando, a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban.

Borcsa Imola: Magnebéhat

Borcsa Imola az erdélyi magyar irodalom egyik új írója, aki egy nagyon friss hanggal robbant be a novellairodalomba. Azt üzeni ugyanis ez a novellakötet, hogy a pletyka egy állati jó fóruma annak, hogy leírjuk a kelet-európiai rendszerváltás és az azt követi privatizálások okozta általános kiábrándultságot. A meg nem nevezett erdélyi kisvárosba egy új gyógyszerésznő érkezik, és a saját bevallása szerint nem pletykás takarítónő, mindent elmesél, amit erről az egyébként nyilván rendkívül unalmas kisvárosról tudni érdemes. A kötet felénél tartok, egy erősen jó kötet ez, bár nem én vagyok az olvasója, de ettől függetlenül tetszik, tudom élvezni, ki tud kapcsolni és visz az a nyelvi megformáltság és igényesség, amivel az elbeszélő a széki asszony történeteit közli. Egy kifejezetten jó fiatal prózaíró első kötete, fürkésző szemünket rá vessük.

Halász Rita: Mély levegő

És ha már debütkötet: Pénteken megjelent Halász Rita első regénye, amit nagyon-nagyon lelkesen várok. Halász Rita regénye egy 30-as éveiben járó nőről szól, akinek válságba került a házassága, és a válság nagyon sok mindennel szembesít, amit viszont kezelni kell egy kivezető úton. Nagyon bízom benne, hogy a szöveg tök bátor lesz, és kimondhatóvá tesz dolgokat, de nem ez az elsődleges oka annak, amiért megveszem. Rita állati jól ír, és azokon a ritka alkalmakkor, amikor egy légtérben voltunk, mindig kiderült, hogy állati alázatosan nyúl szövegekhez, szóval várom, hogy egy ilyen nagy egészt olvashassak tőle. (A szerkesztő énem két nappal később már túl van a könyv felén, és tudja, hogy a könyv abszolút hozza az elvárásait, nagyon klassz, olvasmányos, igényes, önreflexív kötet, ajánlom figyelmetekbe, tényleg.)

Kis Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Szintén friss megjelenés lesz Noé új regénye, amit nagyon fogok szeretni, úgy érzem. Noé nagyon jól ragad meg pillanatokat, szuper empátiával, líraszerű nyelvvel mesél el történeteket, és, ha forrásaim helyesek, itt már egy ilyen szinte prózavers szerű dolgot használ arra, hogy minél jobban megteremtse az új életkezdet lehetőségének a krízise köré a maga sajátos auráját. Egy lány autóbalesetet szenved, öntudatlan állapotba kerül kórházba. Az apa, miközben próbálja kinyomozni, hogy mi történt, megismerkedik az öccsét nevelő Zsófival, akivel egymásba szeretnek, bár mindketten érzik, csak pótolják a másik apját és lányát a vonzalmukkal. Ez megint egy olyan regény lesz, amiről azt érzem és gondolom, hogy nyelvileg fog hatalmasat ütni. Nyilván zseniálisan lett megírva, amint a kezem ügyébe kerül, elkezdem majd olvasni.

Ennyi reményeim szerint biztosan lesz a hónap, de még több új verseskötet is érkezik majd, és vannak tervek, recenziós példányok is, meglátjuk, hogy mire jut majd idő. A következő két hétben egy másik blogot is indítunk nagyon jó emberekkel, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak a városról, mint én, aztán egy tudományos dolgozattal is lesz november 5-ig munkám bőven, de ez a hétvége megmutatta számomra azt, hogy egyébként mennyire nagyon szeretek blogolni. Ez a harmadik bejegyzés, amit közel készre írtam a hétvégén, emellett a molyon átjavítottam az értékelések és az értékelt könyvek polcán szereplő linkeket a saját nicknévre, és itt is átjavítottam az aloldalak különböző linkjeit, valamint az első 35 bejegyzésnél rendbetettem a képeket és a hivatkozásokat.

Szeretem ezt a blogot, szeretek ügyködni rajta, érzem, hogy jobb lesz, és ez feltölt. Szóval nem akarok ígérgetni, mert felelőtlenség volna, de nagyon szeretnék jobban figyelni rátok. Tudjátok, hogy együtt menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S4E1: A szabadság ára

Sziasztok,

elég nagy fejtörést okozott az, hogy mivel bújak most ismét elő, hiszen ez a negyedik év, amikor együtt töltjük így bloggerként-olvasóként ezt az egyébként tényleg fontos napot. Merthogy a nemzetközi előbújás napja egy nagyon klassz nap, amely lehetőséget teremt arra, hogy felhívják a figyelmet egy egyre láthatóbb közösségre, tematizálja azt, hogy vannak emberek, akik számára problémát jelenthet megélni a saját identitásukat, és teret enged annak, hogy az érintettek és az ügy támogatói láttathassák magukat, akár olyan emberek számára is, akiknek szükségük van a segítségre.

Az évek során elég sokféleképpen sikerült nyúlnom ehhez a témához, volt, hogy a kedvenc könyvekben szereplő előbújásaimat meséltem el, volt, hogy életem legfontosabb előbújásáról meséltem, volt, hogy megnéztem, mi az a rengeteg minden, ami miatt hálás vagyok azért, hogy meleg lettem… Most viszont arra gondoltam, hogy egy picit viccesen, picit komolyan megnézem, milyen pillanatokban kell fizetnem a szabadságomért, mi az, amit érdemes lett volna tudnom kezdő előbújóként, és leírom, hogy milyen dolgok is következnek az első előbújás után…

Az első előbújás után elsősorban sok-sok-sok-sok-sok… rengetegsok előbújás következik.

Ráérzel arra, hogy milyen szabadnak lenni, úgy megnézni srácot miközben egy ismerősöddel vagy, hogy nem kell elkapnod a fejed, nem kell félned a lebukástól. Elmesélhetsz egy jó történetet a tegnapi randidról, a barátodról, vagy épp a legutóbbi olvasmányodról. Nem azt mondom, hogy a melegség olyan, mint a vegánság, aminek mindig szóba kell kerüljön, ha valaki vegán a környezetünkben, de közel olyan. És szóba fog jönni. Egy csomószor úgy is, hogy olyan emberek is vannak a társaságban, akik nem tudták korábban rólad.

Most egy friss helyzet az, hogy új kollégiumi szobatársat kaptunk, és végig kellett gondolnunk, hogy mi a teendő ezzel. Végül úgy fogtuk fel, hogy nincs ezzel dolgunk, random szóbakerült, ahogy máskor is szóba szokott, kiderült, megértette a helyzetből, és ennyi. Viszont nem hiszem, hogy fogok tudni valaha úgy beszélni valaki előtt a melegségről, hogy ne érezzem jelölten, hogy igen, vele most beszélek először erről.

Az, hogy ma már igyekszem aszerint élni, hogy nem vagyok hajlandó szorongva előbújni embereknek, még nem jelenti azt, hogy ne volna rá valahogy másként szükség. Őszintén, biztos vagyok benne, hogy néha még Concita is találkozik olyan emberekkel, akik nem tudják róla, hogy meleg, nekünk halandóknak pedig ezzel valamit mindig kezdenünk kell.

Ha pedig már tudják, akkor tudni is fogják…

Az egyik legjobb barátommal, aki hívő liberális gondolkodású ember, sokat gondolkozunk azon, hogy sok embernek ő a házi liberálisa vagy házi hívője, akiről így megjegyzik emberek liberális vagy hívő közegekben, hogy igen, ő ilyen fura hívő, vagy fura liberális. És szerintem valamelyest a melegség is egy ilyen szerep. Van olyan barátom, aki nekem bújt elő elsőként, egy másik tök nyíltan tud velem beszélni a szexualitásáról, mások, ha felmerülnek kérdéseik a melegséggel kapcsolatban, akkor azonnal hozzám fordulnak, vagy megosztják a saját felismeréseiket.

Én fürdőzöm ebben a szerepben, nyilván ezért is blogolok, ezért is teszem ki a témát a slam poetry színpadára. Iszonyú nagy szerencsém van abban, hogy korábban voltam LMBT+ aktivista, mert ott megtanultam komplexen foglalkozni a témával, megismertem a fontosabb kifejezéseket, jelenségeket, és azokat könnyen érthető magyarázatát, így én általában tudok felelni. Ugyanakkor tudom, hogy ez a házi meleg lét tud terhes lenni, és nem is várható el mindenkitől az, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre. Meg kell tanulnunk nemet mondani bizonyos helyzetekben, és meg kell húznunk azt a határt, amin túl már nem avatunk be embereket az életünkbe.

Mégis, melegek leszünk.

Mármint, ha kimondják egy híradóban a meleg vagy a homoszexuális szót, mi fogunk bizonyos embereknek az eszébe jutni. Harvey Milk, amikor a homoszexuális tanárok katedrától való elbocsájtása ellen kampányolt, arra kérte a melegeket, hogy hívják fel az ismerőseiket, barátjaikat, családjukat, és mondják el nekik, hogy melegek, hogy ezzel a homoszexualitás ne csak egy nem ismert és démonizálható csoport legyen, hanem egy olyan dolog, akik közül ők is ismernek legalább egyet.

A másik megvilágító erejű példám az alábbi nem túl kedves hippi vicc, ami állati vicces számomra és a beteg humor kedvelőinek:

Két ápolatlan, koszos csöves hippi ácsorog az aluljáróban, amikor arra sétál egy pap, akinek a keze be van gipszelve. Az egyik hippi megkérdezi a papot, mi történt a kezével.
– Megcsúsztam fürdés közben a kádban – feleli a pap, és továbbmegy.
– Te – kérdezi a társát a másik hippi. – Azt mondta, megcsúszott a kádban… Mi az, hogy kád?
– Honnan a fenéből tudjam? – morog a másik. – Nem vagyok katolikus!

Szóval valahogy melegként lehetsz fura, hiszen meleg vagy, és sokszor ha valamit csak másként csinálsz, megszületik a tanulság: a melegek így csinálják. A melegek vegánok, mert ismerünk vegánokat, akik pont melegek is, a melegek büszkék, mert én felemelt fejjel megyek végig a falunkon. Azt hiszik, hogy képviselek, képviselünk. Ez persze megint olyan kérdés, ami vicces szituációkat szül a legtöbbször, de közben értenünk kell, hogy nem csak mi reprezentálunk, hanem másként élő melegek is, és az ismerőseinknek is meg kell értenie, hogy nem vagyunk tipikus melegek. Mármint a „tipikus melegek”, akik ugye, nyilván léteznek.

Most dolgozom az első verseskötetemen, és kifejezett célom az, hogy ne lehessen majd melegkötetnek nevezni, tartani, mert egyszerűen nem szánom annak. Nem érdekel a melegség, mint a poétika tárgya, mégis tudom azt, hogy melyikek lehetnek azok a pontok, ahol ezt beléjük lehet olvasni… Nem akarok meleg költő lenni, nem akarok meleg költészetet csinálni, nem akarok ilyesmit cipelni, mert művészként nem ez érdekel. És ezt tök sok munka lesz megértetni.

És ha értenek is, azért, máshogy fognak nézni rád

De ez nem szűken csak az identitásod miatt lehet így. Egy lány ismerősöm például mindig azért dicsér, mert nem nézem a mellét, egy fiú ismerősömnek pedig imponál, hogy egyszer megbeszéltük, hogy egyébként jó srácnak tartom. Ez a kettő persze két olyan példa, ami közelebbi viszonyt hoz két ember között, de, tudom, ne legyünk naivak, nem csak erről van szó.

Arról is beszélnünk kell, hogy vannak emberek, akik különösnek fognak tartani, lehet, hogy fognak elsütni néhány buziviccet a közeledben, sőt, az is lehet, hogy valaki nem fog foglalkozni veled, hanyagolni kezd, majd kikopik az életedből. Ezek olyan emberek lesznek, akikre általában nincs szükséged, hiszen nem fogadna el, de olyan szomorú esetek is vannak, amikor olyan embereket vesztenek el melegek, akik fontosak számukra, akár a létfenntartásunkat segítette.

Nagyon sok meleg ismerősöm vagy csak az egyetemre kerülésük után, vagy még mindig nem mondta el a szüleinek, hogy meleg. Sokan különválasztják az otthoni, családi életüket a megélttől, nálam is játszik az, hogy oké, hogy elfogadnának, de nem akarom, hogy otthon az emberek a családomon köszörüljék a nyelvüket. Az én döntésem az volt, hogy nem viszem haza ezt a témát, és működni látszik, de minden helyzet más, nincsenek egyértelmű receptek. Egyszerűen az van, hogy érdemes ezen gondolkoznod, mielőtt előbújsz, de azt is fontos tudnod, hogy legtöbbször az, amit mi képzelünk, a lehetséges forgatókönyvek legrosszabbika.

És végül: egy szociális rendszer része lettél

Melegnek lenni azt jelenti, hogy nagy esélyjel fogsz találkozni más melegekkel is. Meg más emberekkel, akik ismernek más melegeket. És ez így lesz. És te tudni fogsz olyan emberekről is, akik egyébként nem vállalják nyíltan a melegségüket, meg pletykákat mindenféle szél által összehordott információk alapján közel félidegenekről. Persze, nem állítom, hogy ebből nem lehet kimaradni, mert biztosan ki lehet valahogy, de azért nem az a tipikus.

Egy jó ismerősöm cserkész, és folyamatosan megáll az utcán, mert ismerősökkel találkozik. Valahogy ilyen a melegség is, csak az nem egy szabadon választott hobbi, és a legritkább esetben állunk meg egymással smaltalkolni, hiszen, ha van mondanivalónk, azt majd jól megírjuk egymásnak online. Mégis az van, hogy mindenki tud mindenkiről, és ez a közös tudás nem rossz és nem jó. Felelősséget jelent minden használónak. Nem élünk vissza az onnan szerzett információval, igyekszünk véletlenül sem előbújtatni senkit, hiszen nem vagyunk illetékesek, és bízunk benne, hogy rólunk sem tesznek ilyet. De tudunk egymásról, beszélünk egymásról egymás között, járunk egymás házavatóira és esküvőire, és kávézunk egymással önkényes időpontokban.

Az egésznek a felelősség az értelme. És nem csak az utolsó pontnak, hanem ennek az egésznek, és annak, amit az előbújásról próbálok elmondani.

Felelős vagy magadért!

Tök jó, ha eljutottál ahhoz a ponthoz, ahol képes vagy előbújni. Tudom, hogy ez hatalmas dolog, de én biztatlak, hogy gondold át mégegyszer. Nem azt mondom, hogy várj egy megfelelő pillanatra, mert nincs olyan. Tényleg nincs. De legyenek valamilyen válaszaid a fent vázolt problémákra, készülj arra, ha esetleg valakivel megszakadna a kapcsolatod, tudd megválaszolni azt a tök ártatlan, megérteni vágyás szándékával feltett kérdést, hogy „És akkor ez most mit jelent?”, és aztán élj át egy csomó nagyszerű élményt és elmesélni való történetet azzal a szabadsággal, amelyet te teremtettél magadnak.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ma ebben a bejegyzésben, én most boldogan és feltöltve megyek aludni, hogy holnap posztolhassam még délelőtt, aztán akad még majd dolgunk ébredés után is.

Lelkesen, vidáman és szabadon megyünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős #12: Tíz jó példa az LMBT+ filmes reprezentációra

Sziasztok,

az egyik augusztusi kibeszélőmben már írtam arról, hogy én magam is problémának találom azt, hogy tele vannak ma már a filmek, pláne a sorozatok olyan LMBT+ karakterekkel, akiknek nincs igazán felépített jellemük, nincs más tulajdonságuk azon kívül, hogy nem ciszheterók. Ha mégis van, akkor sem lépnek túl a karakterek a tipikus meleg legjobb barát/fiús leszbikus lány sémákon. Arra gondoltam, hogy a mai bejegyzésben megmutatom azt, hogy milyenek szerintem azok a filmek, sorozatok, amik állati jól nyúlnak az LMBT témához, dolgoznak velük, és a szereplők megjelenése nem csak egy kipipált tétel a reprezentációs listán. Az alkotások nem megjelenési sorrendben vannak, aszerint rendeztem, hogy mikor jöttek az életembe, és igyekszem kifejezetten az LMBT reprezentációjukról mesélni. Vágjunk bele, mert úgy képzelem, hogy hosszú lesz:

Második esély: Mauro és Alex
Általános iskolától egészen érettségiig volt egy olyan szokásom (valószínűleg onnan indult, hogy anyu ennyi ideig engedett a tévé elé), hogy hazaérve megnéztem egy mexikói szappanopera részt, és 2009-ben az RTL Klub a Második esélyt vetítette, főszerepben Gabriela Spaniccal. A sorozat már egészen előrehaladott volt, amikor kiderült az egyik gazdag család gyermekéről, hogy meleg. Alex karakterében láthattuk a melegség felismerésének és az elfogadásával való küzdelmének a folyamatait, többször láttuk előbújni, zsarolva is volt a helyzetével, majd egy állati tisztalelkű fiúval, Mauróval (akinek több krízist kell szinte egyszerre átélnie, így a melegségének a felvállalhatóságát is) szerelmesek lesznek egymásba. A két srác egészen más közegekből jön, más típusú felelősségeket kell válallniuk: Maurót egy szegény beteg asszony egyedül nevelte, miközben próbálja felfedni a saját kilétének a titkait is, Alex pedig elszámol a későkamaszkori hibáival. Szóval, ez egy mexikói sorozat, aminek tobzódnia kell a drámai helyzetekben és az érzelmekkel teli pillanatokban, de baromi figyelmes volt a két mellékszereplő fiú történetével. Nem azért drukkoltam nekik, mert addigra már bennem is megfogalmazódott, hogy na, én is ez lehetek, hanem azért, mert szépek voltak, aranyosak voltak, és valódiak voltak a telenovella térben. Szeretettel gondolok vissza rájuk, még úgy is, hogy mindig elfelejtem, mennyire gyorsan fejlődik a televíziózás, és mennyire elavultnak tűnnek ma a felvételek és a szereplők.

Barátok közt: Tóbiás
Volt ez a Tóbiás gyerek, akit a franchise küldött Laciék kisboltjába, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. És persze, ismerjük Laciékat, soha nem volt minden rendben. A Mátyás tér és Tóbiás kapcsolata tehát nem alakult rózsásan. (Teszteltem a szobatársaimat, ők nem értették a viccet ebben a mondatban, szóval így ide írom zárójelbe, hogy van, hátha elmosolyodsz rajta utólag.) Aztán egyszer csak újra beesik a sorozatba, kiderül, hogy amikor nem a franchise nevében jár el, akkor nem is olyan rossz ember, most pedig segítségre szorul. A melegsége miatt folyamatosan zaklatták a munkahelyén, majd kirúgták őt. Nóra ügyvédként azonnal a segítségére siet, hiszen az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előremozdításáról szóló törvény értelmében mindkettő bűncselekmény. Miközben az ügy zajlik, Tóbiás rendszeres szereplője lesz a térnek, beavatja Laciékat abba, hogy régóta nem beszél az édesanyjával, mert nem tudja neki bevallani a melegségét, Laci azt mondja neki, hogy ő nem szeretné, ha a gyermeke azért nem beszél vele, mert fél elmondani, hogy meleg, (Megjegyzem, szerintem ez az egész sorozatnak a legigazibb jelenete, meghatódtam most is, miközben írok róla.) később párt talál magának, ők is a térre költöznek, és szerves részei lettek a sorozatnak. Köszönöm a Barátok közt alkotóinak, tényleg.

Egyszer volt, hol nem volt: Ruby
Ez a mese újramondásokon alapuló fantasysorozat egy nagyon fontos mellékszereplőjét tette leszbikussá, és alapvetően nagyon jól sikerült. Rubyt, Piroskát megismerjük a történet első évadában, mint valakit, aki érti, hogy milyen szembeszállni az önkényes hatalommal, jó barátja lesz a gonosz mostoha ellen harcoló Hófehérkének, miközben egy epizód elejéig látjuk, ahogy a farkas felfalja Piroska vőlegényét. A második évadban megismerjük a farkasokat, akikkel Rubynak nagyon megrázó ügye van, majd őt is megtalálja a szerelem egy másik, a mi világunkat nem elégnek érző mesehősnő mellett. Ruby a kedvenc karakterem lett a második évadéli farkasincidens óta, éppen azért, mert már annak volt egy önelfogadással, előbújással való párhuzama, ami a kamasz néző lelkemnek nagyon jól esett. Emellett dolgozik a sorozat a mese nagyon erős freudista, pszichoanalitikus olvasatával, mindent tényleg baromira izgalmasan. Az első kedvenc sorozatom volt nagyon sokáig.

Egy különc srác feljegyzései: Patrick
Nyilván, tudom, ez itt adaptáció kérem szépen, és ráadásul kilúgozta a forgatókönyv a filmet, de meg kell itt is említeni, hiszen Ezra Miller egy zseniálisan választott színész volt, aki hozta Patrick bohémságát, könnyedségét és mélységét is, tette mindent úgy, hogy az igazán nagy, menő jeleneteit nem írták bele a filmbe. Patrick egy egyszerű alter srác, aki kiteszi az asztalra a melegségét a harsányságával, hogy ne lehessen őt bántani vele. Igyekszik folyamatosan a figyelem középpontjában lenni, és szeret élni. Tök sok minden elmondható róla, valamennyire sztereotip karakter is, de vitathatatlan, hogy erős a jelleme, és be van építve a történetbe. Ha nem lenne ott a baráti körében vagy Charlie életében, az egy egészen más helyzet volna, hiányozna onnan. Azt gondolom, hogy nem minden ifjúsági regény és ifjúsági regényből született film LMBT+ szereplőjével van ez így.

BÚÉK: Döme
Emlékszem a pillanatra, amikor 2018 végén poénból beültük a BÚÉK című filmre, és felfogtam, hogy Elek Ferenc egy meleg férfit játszik. Imádtam. A szituáció az, hogy egy gyerekkori baráti társaság együtt ünnepli az új évet, és azt játsszák, hogy mindenki kiteszi az asztalra a telefont, és minden érkező üzenetet fel kell olvasni. Hatalmas közjátékokat, persze magyar filmesen túlírt megcsalás kríziseket látunk, és közben kiderül, hogy az egyiküket hívogatja egy meleg férfi, valamelyikük párja. Iszonyatosan izgalmas, ahogy a melegség használva van, valaki előbb vallja be, hogy meleg, minthogy megcsalja a feleségét, kiderül, hogy mindenki képmutató, és Döme tök egyenesen jön ki az egészből: Miért is bújt volna elő ezeknek? Egy súlytalan szitkom az egész film, de Döme állati király benne.

Londoni rémtörténetek: Dorian Gray
Innentől ki fog derülni, hogy melyik médiaszolgáltatóra van a családunk előfizetve (A nővérem volt, és a Csernobil miatt kezdődött, és azóta is engedi, hogy élősködjek rajta, ami egy nagyon kedves dolog tőle.), de nem baj. Szóval én alapvetően nagyon szeretem a Dorian Gray történetet, szerintem elmondhatatlanul zseniális lehetőséget vet fel Wilde az ártatlannak tűnő lelkiismeretlenség történetével, és ez a sorozat kimaxolja ezt a szálat. A sorozat pedig: A századfordulón játszódik, a fő szereplője Vanessa Ives, egy boszorkány, akit a kezdődő pszichológia kezelni próbál, miközben mi tudjuk, hogy a sötét erők (és velük az angol irodalom szörnyszülöttei), amelyeket a tudomány tagad, valóban léteznek. Maga a sorozat is nagyon erős, sokat dolgozik a női hisztériával például, amit imádok, de most Dorian Grayről beszélünk. Az örök fiatal Dorian önmagába és a fiatalságába szerelmes, hatalmas orgiákat rendez, ahol férfiak és nők egyaránt részt vesznek, válogatás nélkül közösül a regény szereplőivel, és üldözi az örök kéjt minden más módon is. Azt hiszem ma Oscar Wilde is így írta volna meg.

A szolgálólány meséje: Emily, Moira
Igen, megint egy adaptáció, de itt most olyan szálon is van LMBT+ kötődés, ami nincs benne a könyvben. Emily egy szuper karakter, aki (a sztereotípiával élve) annyira bátor és erős nő, hogy már leszbikus, viszont őt magát a rendszer tette erőssé és ellenállóvá. Már az baromi izgalmas, hogy miért van még Gileádban, hiszen a felesége és a gyermekük Kanadába menekültek, révén, ők kanadai állampolgárok, Emily nem tarthatott velük, mert Gileád nem ismeri el az azonos neműek házasságát. Az ő (és meleg kollégája) történetén keresztül látjuk leginkább, hogy hogyan válik egyre diktatórikusabbá az állam, és a nő nem hisz benne, hogy őt tudósként bármi elérheti.

Moira hozzá képest egy olyan karakter, aki az első pillanattól kezdve értette azt, hogy merre tart az állam, de hitt benne, hogy a civil kurázsi képes lesz megállítani. Ő maga is szolgálólány lesz, majd hosszas szenvedések után sikerül kiszöknie, ahol azt hiszi, senkire nem számíthat, hiszen senkije sincs. Egy nagyon klassz történetvég az övé, amit ki is érdemel, hiszen gyakran deus ex machinaként tűnik fel a főszereplő mellett, ha iránymutatásra, emlékezésre van szüksége. Ihász Gáborral élve azt mondhatnánk, mindig kell egy barát, aki nagyon feminista, nagyon harcos, nagyon cinikus és a miénk.

The White Crow – Rudolf Nurejev élete
Erről lesz majd szó a blogon egy könyv kapcsán, de nem igazán tartom azt szerencsésnek, amikor valakinek a vélt vagy valós melegsége, biszexualitása áll egy történetmesélés központjában. Csak hogy példát mondjak, ez például bajom volt a Bohém rapszódiával is, amely nem igazán foglalkozott azzal, hogy Freddie valójában nem is meleg, hanem biszexuális volt. A Rudolf Nurejev orosz származású balettművész életét feldolgozó történet arra egy jó példa, hogy hogyan lehet ehhez a témához nyúlni az ízlésesség határán belül maradva. Rudolf számára egyszerre nyílik ki a világ Párizsban és egyszerre lesz a saját homoszexualitása egy megélhető tapasztalat, ezzel a melegsége aláhúzza, felerősíti a szovjet elnyomást és a művész és művészet kiszolgáltatott helyzetét. A film kiváló, gyönyörű metaforákkal dolgozik, elképesztően szépen van fényképezve, és reprezentációból is megkapja a maximumot.

Társasjáték: Dorka – Judit
A HBO hazai gyártású sorozatai annyit már mindenképpen elértek, hogy Balsai Mónit az egyik legjobb magyar színésznek tartsam. A Társasjátékban egy feleséget játszik, akinek azt javasolják, hogy menjen el egy masszőrhöz (Dorkához), aki viszont nem tudja Juditot megmasszírozni, mert az első pillanattól kezdve vonzódik hozzá. Judit számára izgalmas lesz, hogy vonzó valaki számára, miközben a házassága romokban hever. Judit ugyanakkor nem igazán tud mit kezdeni Dorkával, aki viszont egyre inkább belezúg a nőbe, aki szerelmet ígér neki. Persze, olyan titkos szerelmet, hiszen az ilyet nem lehet felvállalni, Juditnak egyébként is gyerekei vannak. Dorka, mint később kiderül az egyik főszereplő legjobb barátja, ezért többször, egészen furcsa helyzetekben is találkozunk vele, barátként, masszőrként és gyógytornászként, szeretőként akár, akivel összefutunk egy lépcsőházba véletlenül. Kedves, vagány csaj, jó, jeleneteket szül a leszbikussága, jó kérdéseket vet fel, működik.

Eufória: Jules
Na, hát én ezt a sorozatot elmondhatatlanul imádtam. Évek óta szorongok azon, hogy milyen pusztítóan rossz dolgok születtek a generációs regény meg sorozat címszóval, és megérkezett a generációs nem megváltó, és nem vált meg, és csodálatos, hogy így van. Ezt a fajta meg nem váltottságot, az állandó krízis előttségi, minden értelmetlen állapotot mutatja be a sorozat a Rue-n, a drogfüggő kamaszlány történetén keresztül. Julessal, a nőiségét extravaganciában hangsúlyozó transznemű új lánnyal rákapaszkodnak egymás szabad gyökértelenségére, és élni próbálnak, ami az egész sorozatnak a végigvitt monumentális élménye. Jules egy szabad ember, aki ha felül a vonatra, akkor tart valahová, aki mindenhol megtalálja a lelki rokonait, és aki transzneműként sokkal evidensebben kerül érdekes emberek közé. Jules válsága nem a transzneműség, hanem az egész sorozatot átható otthontalanság és a létbezártság, az egzisztenciális kielégítetlenség. Kamaszként jött rá, hogy rövid az élet, és egyszerre siet élni, és nyugodtan van a jelenbe. És az egész sorozat ilyen, és imádom, hogy egy ilyen állati menő transz karakterben állt ez össze ilyen pacekul. Nézzétek sokan az Eufóriát.

És nézzétek sokan jó LMBT+ reprezentációkat, még! Ne érjük be azzal, hogy van egy kvóta meleg szereplő, mert nem vagyunk mi sem kvótamelegek. Most ennyit gyűjtöttem, azok közül, amik rám nagy hatással voltam, de kommentekben, folytassátok a sort, és ajánljunk egymásnak filmeket.

Most valószínűleg az előbújás napi posztom lesz a következő, aztán érkezgetek majd lassan az 1 és 6-tal és értékeléssekkel is:

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Szeptemberi summa

Sziasztok,

felfoghatatlanul végigrohant rajtunk a szeptember, tanévkezdésestül, visszaköltözésestől, könyvhetestől, mindenestül, így hozom is a hó végekor szokásos summát, igen lelkesen, és azért valamennyire szomorúan is. 7 könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasom, ehhez képest 17 db könyvet vettem, és két érdemi bejegyzést írtam, ami mellé hoztam még egy kis emlékeztető szösszenetet a dúródóra kapcsán arról, hogy véletlenül se gondoljátok magatokat nem normálisnak, mert itt ha valaki nem normális, az a dúródóra. És ennyi. Jobban fogok igyekezni, de nem ígérek semmit, most egyébként sem ennek van itt az ideje. Hanem annak, hogy belevágjunk:

Szóval: 17 könyvet szeretem be az elmúlt hónapban:

Michaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovic – Richard R. O’Neill: Roma hősök
A könyv öt roma monodrámát tartalmaz, amelyek a storytelling eszközével mesélnek el 1-1 hőstörténetet általában saját magukról. Persze, hőstörténetet. De ezek az emberek másként hősök. Nem mentenek meg városokat, nem győznek le sárkányokat, egyszerűen képesek önmagukként élni, felismerik a diszkriminációt, és képesek arra, hogy tematizálják azt, tudják, hogy hol vannak az életnek azok a lehetőségei, amelyek segíthetnek rajtuk és a környezetükön, és képesek arra, hogy ezt tömegeknek megmutassák. A szövegekben van szó iszonyú szegénységről, szégyenről, vallásról, drogról, a társadalom működéséről és hatalmi játszmákról, de mindig az egyén és az ő küzdelme tud nyerni bennük, és mindezt hiteles emberek mesélik el. Régóta szerettem volna megvenni ezt a könyvet, most kötelező lett az egyetemen, örülök, hogy végre megvan, örülök, hogy végre olvastam. 🙂

Grandy Hendrix: Horrorstör
Ez a könyv a karantén identitásom metaforája. A GABO több 1000 Ft-os könyves akciót szervezett, és én az első körben rendeltem. Aztán Uszámának, a Könyspirációk bloggerének és Moskát Anitának az első körös rendelésében is láttam ezt a könyvet, és mindketten érdekeseket írtak róla. Azt mondták, hogy ez egy baromi jó horror történet, ami úgy van kiadva, mint egy IKEA katalógus. És hát ez nekem nagyon tetszett, ezért rábeszéltem egy kedves barátomat, hogy rendeljen ő is a GABO-tól, és ha már rendel, akkor rendelje meg ezt is nekem, és akkor én azt majd szeptemberbe jól átveszem. Hát valahogy így. És ennyit is tudok róla, meg hogy tényleg szép, menőn kiállított kötet. Olvasom majd.

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért
Ugyanez a barátnőm a KMK raktárvásáron is rendelt, és innen a Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvet rendeltettem meg vele, mert régóta a kívánságlistámon van, és OlvaZsófi szerintem a csatornájának az indulása óta nagyon-nagyon-nagyon lelkesen ajánlja. A könyvben az utolsó izlandi halálraítélt nő, Agnes vallomását követjük, aki megölte a szeretőjét, és most a mellé kirendelt lelkésznek vall be mindent az életéről és a gyilkosság előttről. Szomorú és állati erős kötetnek ígérkezik ez, nagyon megbízom Zsófiban az ilyen ügyekben, van már pár közös könyvszerelmünk.

Molnár T. Eszter: Szabadesés
És ha már a booktube, akkor ez a könyv 2017-ben Andinak volt nagy kedvence, és szégyenszemre én azóta sem vettem meg, pedig folyamatosan olvasom és szeretem meg a többi Molnár T. Eszter könyvet, és minden alkalommal elgondolkoztam, amikor láttam a könyvesboltban. A vásárlás apropója az volt, hogy Eszter volt Szegeden a Teréz, avagy a test emlékezete című elég zseniális kötetével, és mivel nekem már a Teréz megvolt őszről, ezért ezt szereztem be. A könyv maga egy izgalmas krimi történet egy tudós haláláról, akit a felesége saját bevallása szerint önvédelemből szúrt le, az asszonynak viszont senki nem hisz egy sztárügyvéden kívül. Elvileg tétje a szövegnek, hogy egyszerre működjön szépirodalomként és krimiként is, én pedig már csak a pillanatot várom, amikor ezt el fogom olvasni.

Pető Péter: Félúton
Ázsiából igazságról, elefántról, baloldalról, technológiáról, pillanatmigránsokról
Pető Péter a 24.hu egyik vezető újságírója, politikai elemző, aki vállalja a progresszív baloldali gondolatait és az azokból fakadó kritikáit. Az újságírás mellett két regényt is írt, amiket még nem olvastam, és nem tudom, hogy fogok-e, Csunderlik Péterrel közösen viszik a Page Not Found blogot, ami a Top10-es listába szedett történelemmel, kultúrával foglalkozik állati viccesen, és amelynek anyaga a blogjuk mellett már két kötetben is olvasható. Mindezek mellett írt egy ilyen elgondolkodtatásra szánt útleírást, ami az engem legjobban érdekel a Pető Péter életműből. A Félúton pár oldalas történeteket mesél el az úton levésről, amihez hozzátartozik az is, hogy gondolkodjunk más társadalmakról, más működő szociális rendszerekről, társadalmi kísérletekről, összehasonlítva az egészet a miénkkel, és más európaiakkal. Tavaly jelent meg, most akciós volt a Libriben, én pedig megvettem. Eddig csak szemelvényeket olvastam, de már abban látszik, hogy fontos könyv lesz, ami elmélyíti a tudásom különböző újbaloldali, progresszív működésekről, miközben tök erősen megírt, olvasmányos szövegeket olvasok.

Sigriour Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Jaj, hogy én erről a könyvről milyen jókat hallottam, és most szintén akciós volt a Libriben, így végre lecsaptam rá. Egy politikai disztópia Izlandról, amit a szeméthegyek elvágnak a külvilágtól, és a társadalom alkalmazkodik az új helyzethez, próbál új rendet építeni. Valószínűleg lesz egy délután, amikor megelégelem majd, hogy nem olvastam már jó, olvasmányos, gyorsan olvasható, aktívan társadalomba nyúló regényét, és elolvasom együltőre.

Hazai Attila: A maximalista
Tök ciki, de nem olvastam még Hazai Attilát. És azt mondják, hogy ez a posztumusz megjelent novelláskötet az, amiben ilyen nagyon esszenciálisan benne van a Hazai próza sajátos tobzódása és randomitása. Elhiszem nekik. Megvettem, olvasni fogom.

Alice Munro: Juliet
Alice Munro Atwood mellett a kanadai irodalom egyik állócsillaga. Ez a könyve három történetet tartalmaz, amelyek különböző életszakaszában találják meg Julietet, a végzett klasszikafilológust. Az első történetben szerelmes lesz egy idegenben a vonaton, a másodikban az idős és beteg édesanyjával való rendezetlen viszonyára fókuszálunk, a harmadikban pedig egyedül látjuk, ahogy próbál megküzdeni a gyermeke leválásával. Anna Gavalda kapcsán már értekeztem a blogon is arról, hogy szeretem azokat a szövegeket, amik szépirodalmi téttel dolgoznak, de a nyelvük egyszerűbb, átlátszóbb, befogadhatóbb és a Juliet esetében is erről van szó. Munro három identitáskrízist vázol fel, ahol a nők valódi döntéshelyzet elé kell állniuk, és izgalmas válaszokat ad, miközben nem élni akar tanítani, megmarad a puszta regisztrációnál. Nálam működött a regény, egyszer már majdnem megvettem, most megvettem, elolvastam, és örülök, hogy a polcomon van.

Terék Anna: Háttal a napnak
Terék Anna csodálatos. Amellett, hogy fantasztikusan tehetséges és az egyik legjelentősebb fiatal alkotó az egyedi, állati erős hangjával, még csodálatosan kedves ember is. Tavaly a szegedi bemutatóján már mesélt arról, hogy új köteten dolgozik, az apja elvesztése után érzett gyászt és a rendezetlen apa-lánya viszonyt fogja tematizálni. Nagyon vártam a kötetet, éltem prekoncepciókkal, tudtam, hogy zseniális lesz, és persze az lett, de nagyon mást csinál, mint eddig. A Halott nők című kötetben emberi sorsokon keresztül látjuk sodorni a háborút, engedi áradni az empátiát, és viszi a szöveg az olvasást. A Háttal a napnak szövegei fékeznek, eltávolítanak, mind a nyelvével, mind azzal, hogy van egy állandó külső megszólítottja, akit uramnak nevez. Nagyon jól működő szövegek ezek, megakasztanak, elgondolkodtatnak, behelyeztet nehezen kimondható mondatok, és nehezen oldódó képek mögé. Egy egészen más olvasói stratégiával működik, mint a korábbi kötetei, és hozzám az az olvasás közelebb áll, de még így is egy nagyon fontos olvasásom volt ez a kötet, és baromi lelkesen ajánlom mindenkinek, mert hát attól még tényleg zseniális dolog.

Biró Krisztián: Eldorádó ostroma
Amúgy most ősszel nagyon sok olyan kötet jelent, jelenik majd meg a kortárs irodalomban, amit nagyon lelkesen vártam, várok, és ebből az egyik kifejezetten Biró Krisztián első kötete. A kötet maga főleg az elsőgenerációs értelmiségi gyökértelenséget ragadja meg, de nem a tipikusan alanyi lírai hangon, ha tetszik, esztétizál, de hogy nem az esztétikai igényért, hanem hogy sokkal hitelesebb legyen a közlése. Asszem az el nem mondható dolgokkal dolgozik. Azzal, hogy nem mindig könnyű megszólalni egy kocsmaasztalnál, azzal, hogy az ember küzd a saját halálfélelmével, azzal, hogy néha csak az eljövés a fontos, nem a hová, és azzal, hogy Eldorádó bevétele még bőven nem old meg mindent. Állati zseniális kötet, nem belépő darab, de ha jók vagytok kortárs lírából, vagy szerettek dolgozni, akkor rohadtul ajánlom. Nem tudom, hogy mikor volt ez előtt velem az, hogy nem mint olvasót, hanem mint embert talált el ennyire egy magyar szépirodalmi szöveg, de itt ez sikerült. Nem tudok többet mondani róla, szerintem minden nap volt a kezemben, mióta megvettem.

James Martin: Hidakat építünk
Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tiszteletteli, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot?
James Martin Atya az Orlandói mészárlás után azt tapasztalta, hogy az USA-beli katolikus vezetők közül csak néhányan fejezték ki az együttérzésüket és részvétüket az LMBT közösség felé, és ez arra bíztatta őt, hogy megvizsgálja az egyház és a közösség viszonyát. Megnézte mit tesz az egyház akár a saját LMBT híveivel, és alapokat keres a két csoport közti híd megácsolásához, és hitet tesz amellett, hogy ennek elkezdése elsősorban az egyház feladata, hiszen az intézményi struktúra valódi hatalmi erőt jelent, akik felelősek a közösség marginalizált helyzetéért. Nagyon akarok hinni ebben a könyvben, bár sajnos még csak a bevezetőre futotta az időm, de várom a tanulságait.

Marilynne Robinson: Háztartás
Keveset tudok erről a könyvről, de itt is az van, hogy olyan emberek ajánlják nagyon a figyelmembe, akikben megbízom, és olyan szavakkal írják le, mint hogy kamaszkor, identitás, nővé válás, különcség, és ezek mellett még sokan bőven dicsérik a szöveg lírai nyelvét, ami lassan folyik két épp felnőtté váló árva identitáskeresésében. Nagyon nagyok a várakozásaim a könyvvel kapcsolatban, mert a szerző többi könyvével is szemezek, de úgy érzem, hogy ez a friss megjelenés lesz a kapudrog számomra Marilynne Robinson felé.

Borcsa Imola: Magnebéhat
Borcsa Imola debütáló könyvét kábé mindenki nagyon szereti, és olyan barátaim is, akiknek nagyon adok a szavukra. Érdekel, ha tetszik, böki a csőröm, hogy mi tetszik nekik annyira. Meg a címe is tök jó. Novelláskötet, Erdélyből. Azt is mondják, hogy tájszintaxisa van, vidékiesek a mondatok. Baromira érdekel, és könyvhéten volt Szegeden a kiadónak pultja, szóval ügyesen megvettem. Hamarosan olvasom majd.

Billy Collins: Az a baj a költészettel
Billy Collins az Egyesült Államok lírájának az egyik meghatározó alakja az elmúlt ötven évben, kérdései és stílusa hatással van a nemzeti kultúrákra, akár az európai, magyar irodalmi működésekre is. Jelentőségét számomra az is mutatja, hogy Világirodalom nagyelőadáson is tanultunk róla, pedig ez élő szerzőkkel nem nagyon szokott megesni alapszakon. Ebben a vastag kötetben a teljes életműből válogattak, humoros, könnyen olvasható, csevegő, gondolkodó verseket, amelyek kiadnak valami tök fontosat a költészetről, a filozófiáról, az életről. Nála a leghétköznapibb dolgok lesznek a gondolkodásnak és a verseknek az apropói, metaforái, nyitottsága néhány vers alatt ránk ragad, olyan alkotó, akit csak úgy jó olvasni. Én is ennek megfelelően jártam el, még csak bele-belelapoztam, de tetszik, lelkesít, amit láttam, még úgy is, hogy tudtam milyen menő lesz. Szintén friss megjelenés.

Sarah Pinborough: Halott vagy
Hát, én nagyon megszerettem Sarah Pinborough-t az előző regényével (pedig tudható rólam, hogy nem vagyok egy nagy krimiolvasó), és örültem, amikor megláttam, hogy az új regényében van LMBT+ szál, mert hát így meg sem kell vennem, hanem kérhetek belőle recenziós példányt. A szerző az előző regényében a középiskolások közegében kereste egy öngyilkossági kísérletnek tartott szituáció hátterét, most viszont a társadalmi elit köreibe néz be, ahol a második feleségekkel sokszor csak a baj van. Hogy itt mi a helyzet ezzel, az majd jól ki fog derülni. Ahogy az is, hogy mi lesz a szöveg LMBT szála. Lesz még róla szó a blogon.

Kali Ágnes: Ópia
Erről a verseskötetről csak annyit tudok, hogy nagyon meg kellett vennem, mert a barátaim nagyon lelkesek vele kapcsolatban. Azt mondják, hogy nem szép, hogy állati reálisan beszél a nőiségről, testiségről, szexusról, másféle tudatállapotról. Érthetetlen, hogy eddig miért nem volt meg és hogy-hogy nem olvastam, hiszen már két éve a piacon van, de valahogy nem olvastam még. Most viszont nagyon közel van, rövidesen eljön majd az ideje.

Mizsur Dániel: Karc
Az Ópiához hasonlóan Mizsur Dániel verseskötete is egy debütkötet, ami állati szépen lett kiállítva. A kötet igazából egy füzet, ami nem tűzve van, hanem varrva, és ez az egész varrás egy nagyon klassz aurát von a kötet köré, kiemeli a többi közül. A hónap végén tartott az íróműhelyünk egy támogatói könyvvásárt, és ott találtam. Jók voltak a versek felütései, megkockáztattam, hogy csacsogni fog, fontos dolgokról, engem meg ez most poétikailag amúgy is érdekel. Azt pedig majdnem elfelejtettem mondani, hogy állatira tetszik a címe. Isten hozta a polcomon.

7 könyvet sikerült elolvasnom a hónapban:

Michaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovic – Richard R. O’Neill: Roma hősök
Fent már írtam róla.

Szilasi László: Kései házasság
Új kedvenc Szilasi regényem született, és erről már a regény megjelenése előtt meg voltam bizonyosodva (szegedi irodalmi beszélgetéseken olvasott már fel részleteket). A könyv május végre jelent meg, az akkor elhalasztott könyvhétre, de csak nemrég kezdtem el és fejeztem be az olvasását. A regényben egy békéscsabai (Szilasi szövegtereiben árpádharagosi) tanárnő és tanár szerelmi életét meséli el, amely igazán nem teljesedett be soha, a férfi ugyanis végig házas volt. A regény a tanárnő hangján szólal meg, 1964-től minden évben kapunk néhány oldalt, hogy kövessük az össze nem tartozó pár történetét és rajtuk keresztül, a regényben kifejezetten reflektáltan a világtörténelem alakulását is. Nagyon szerettem a könyvet, mert egyrészt kontrasztot állított a világ történéseinek a változatosságával és az elbeszélő tanárnő várakozásra berendezkedett életének stagnálásával, másrészt mert egy nagyon erős aurát teremtő űrt épített az elbeszélő köré, amiben minden üres, és amiben a várakozáson kívül nincs semmi, és a megérkezés sem nyújthat feloldást. Tényleg nagyon-nagyon-nagyon szerettem ezt a regényt.

Alice Munroe: Juliet
Fent már írtam róla.

Terék Anna: Háttal a napnak
Fent már írtam róla.

Moliére: Don Juan
Don Juan tegnap feleségül vette Donna Elvirát, majd menekülnek a nász elhálta után, hiszen Don Juan szíve már másért dobog. Szeretem ezeket a Don Juan drámákat, legyen szó Moliére drámájáról, akár a nyár elején olvasott Koldusoperáról, mert azt gondolom, hogy ezek a főszereplők nagyon maiak. Tudják, hogy nincs egyértelmű erkölcs, tudják, hogy nincs egyértelmű Isten, és mindig elég okosak ahhoz, hogy kihasználják mások nemtudását. Moliére szövege azért tetszik ezek közül különösen, mert Don Juan elnyeri méltó büntetését, de ez senki számára nem fog elégtételt, vagy megoldást jelenteni. Azt hiszem éppen azért, mert mások nem érdemlik meg az elégtételt. Egyszerűen ők nem jók csupán azért, mert Don Juan negatív hős. Ez egy klassz szöveg, lelkesen ajánlom, hogy olvassatok Moliére-t, Parti Nagy Lajos átirata kifejezetten mai, kihozza a szövegek igazi humorát és a helyzetek igazi drámáját.

Biró Krisztián: Eldorádó ostroma
Fent már írtam róla.

Virginia Woolf: Saját szoba
Nem tudom, hogy be kell-e mutatnom ezt a könyvet bárkinek is. Általában, ha sokan nem is olvasták, azért a progresszív, liberális, feminista nézetű emberek számára ez a szöveg egy alaptudás, így én sem most hallok róla először, sőt már olvastam is korábban. Az első olvasáskor 18 éves voltam, és azt gondoltam, hogy ebben a könyvben rejtőzik a bölcsészmenőség, most, második olvasásra pedig kötelező volt. És most ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy ez a könyv ne volna fontos, vagy klassz, mert a dilemmáinak a nagy része állati fontos ma is: Hol vannak a nők az irodalmi hagyományból? Hol vannak a nők a kortárs kultúrából? Milyen lehetősége van egy nőnek a mai társadalomban kultúrával foglalkozni? Mit jelent pontosan a saját szoba? Milyen műfajok engedik meg azt, hogy az írójuk gyakran felálljon mellőlük? Ezek ma is állati releváns kérdések, és izgalmas az a retorika, amelyet a szöveg használ, nem egy hagyományos értekező prózát ír, itt érvel az érzelmeivel és a gondolataival is, és olyan előadói helyszíneket választ, mint amiket Platón is használt a Szókratész dialógusokban, viszont monologizál, az érzelmeiről is beszél, érvel velük, megkockáztatom, hogy ezzel egy újfajta, jelölten nem férfi retorikát kíván megteremteni. Szóval klassz szöveg, én a jelentőségét mégis inkább a mérföldkő státuszában látom. Sok szöveg fogalmaz élesebben és pontosabban a szöveg megjelenése óta, de elsőként tapintott rá fontos kérdésekre, és ha cserébe néha picit vontatott, akkor ez van, vontatott, bátran lehet mást olvasni, vannak jobb és okosabb könyvek ma már ennél.

Blogoltam?

Hát, blogoltam. Nagyon régóta beszélgetek arról a barátaimmal, akik közül sokan a kezdetek óta látják a blogomat, hogy attól függetlenül, hogy ez egy tematikus blog, egyre jobban magamra vettem a címkéjét. Ma már én vagyok az olvasó meleg srác, ha a blogomról beszélünk. És ez egyrészt egy nagyon jó dolog számomra, de ami az elmúlt hónapban, sőt két hónapban történt, az közben nem biztos, hogy vállaltható. Egészen konkrétan arról van szó, hogy nem ment ki olyan bejegyzés, ami kifejezetten egy LMBT könyvről vagy LMBT könyvekről szólt volna, miközben ti, akik nagyon cukkerek vagytok, ha még mindig olvastok, éppen ezért iratkoztatok fel, és nekem tényleg ezzel van dolgom.

A hónapban nem hoztam többet azoknál a bejegyzéseknél, amiket naptár szerint hoznom illik, és hát ne hazudjuk el, ezek is késtek. Pétek délután helyett péntek éjszaka érkezett meg a kibeszélős 11. része, amiben arról gondolkodtam, hogy miért meglepő az olvasókból lett ismerőseim számára az, hogy elkezdtem pszichológushoz járni. Majd 21-én hoztam a hó elején szokásos 1 és 6-ot, amiből négy könyvet fejeztem be hó végéig, azóta pedig az ötödiket. Legvégül néhány bekezdés erejéig írtam arról 26-án, hogy akármit is mond rólad a dúródóra, baromi értékes és fontos vagy.

Most pedig október 5-e van, hétfő éjjel, és hozom a hó végén szokásos summát. A hétvége jól telt azt nézve, hogy sikerült visszatalálnom a blogos hangomhoz és a bejegyzésírás ritmusához, de még mindig nincs bekészítve értékelésem. Meglátjuk. Bizakodom és igyekszem.

Legkésőbb pénteken érkezem a következő kibeszélős bejegyzéssel, addig még egy alternatív fülszöveget vagy egy 1 és 6-ot is el tudok képzelni, de nem ígérgetek, ez most egy fontos tanulság.

Igyekszünk, törve, de lelkesen könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén