Sziasztok,

a mai bejegyzést az évem legjobban várt könyvéről hozom, ami tavasszal jelent meg, de csak szeptemberben fejeztem be, mert tudtam, hogy nekünk a megfelelő pillanatra van szükségünk. És a könyv hozta mindazt, amit vártam tőle, csodálatos volt, simogatta a lelkem, erős volt, hitelesen beszélt a felnőttségről… Ezer éve nem írtam értékelést, de biztos tudjátok, először hozok egy rövidebb, ajánló jellegű bejegyzést, az alternatív fülszöveget, aztán napokon belül érkezik az értékelés is. Most Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című szövegérő lesz szó:

Ocean Voung a vietnámi származású amerikai szerző a fiatal amerikai irodalom egyik nagyhatású alakja, aki elképesztően intenzív líraisággal veti bele magát az eddigi életének az identitáskríziseibe. Vietnámi származása, mélyszegénysége, melegsége, elsőgenerációs értelmiségi volta, irodalmársága egy olyan kiüresedett válságpozícióba sodorja az elbeszélőt, amelyikből hitelesen tud megszólalni a legújabb írógeneráció tagjaként.

A regényt a mindentől eltávolodás érzése szervezi egységbe, amelyet Ocean Vuong nem él meg krízisként, pusztán regisztrál. Memoárja nem a leélt élet távlatából szólal meg, hanem abból az élethelyzetből, amelyből tudósítani kíván. Megtudjuk, milyen terheket cipel egy család, akinek a bőre alá kúszott a háború, milyen feladatok állnak egy gyermek előtt, aki az egyedüli angol beszélő kisgyermek a családba, mit jelent előbújni és melegnek lenni egy így is terhelt közegben, és hogy van-e hazatérés, miután értelmiségivé válltál. Ocean Vuong velünk keresi a válaszokat a regényben. Az anyjának írott levélként olvasható szövegben végiggondolja mi miért történhetett, felfedi az olvasó és az édesanyja előtt az intim, személyes válaszait.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió