Olvasmányélmények a szivárványon innen

Hónap: 2018 február

Kalandozások Debrecenben!

Sziasztok,

csütörtöktől szombat estig egy szuper kalandban vettem részt, amit utazásnak hívunk. 🙂
De mielőtt erről konkrétan mesélnék, egy picit általánosabban: Ha mennem kell valamilyen hazai nagyvárosba, vagy a közelébe, akkor általában a város egyik legolcsóbb szálláshelyén veszek ki egy szobát vagy ágyat, aztán belevetem magam a városba, és turistáskodom egy picit. 🙂 A hétvégén ennek a helyszíne Debrecen volt, és most kezdem az elejéről.

debrecen.JPG

Szívemnek oly kedves barátném és az immáron férje csütörtökön kötötte össze az életét a Tiszadobi Andrássy Kastélyban (És innen is rettenetesen sok boldogságot kívánok nekik), így evidens volt, hogy a környéken foglalok szállást. Debrecen érdekelt a legjobban a potenciális városok közül, így ide érkeztem meg, csütörtök este.

Szállást egy nagyon kellemes magánszálláson foglaltam, és 22 óra után már nem is igazán vágytam arra, hogy kimenjek a városba, tekintettel a kora reggeli indulásra és arra, hogy két sarok után eltévednék, így gyors google keresés után megleltem a holnapi útvonalat, egy kellemes kombinált jeggyel elérhető többelemű múzeum sétát, amely a város fő múzeumát, a Déri Múzeumot és a A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot vette célba. És arra gondoltam, hogy ha marad idő, elmegyek egy picit várost nézni.

Péntek reggel a vártnál korábban ébredtem, ezért elkezdtem reggeli után kutatni, és mindenképp le akarom írni, hogy ha Debrecenben jártok, lessetek be a Pékház Mintaboltba, ahol az eddigi legfinomabb pogácsákat sikerült (baromi olcsón) beszereznem, alig 5 percre a Nagytemplomtól. 🙂
A reggeli közben elsétáltam a Fő térre, megcsodáltam a térfelújítást, a Nagytemplomot, a kék villamost, a teret, ami remekül van kialakítva, mert tényleg átjáró tér, ami nekem Szegeden hiányzik, és a nagyon nagyon széles utcát is megnéztem, amin át a villamosok mennek, és eklektikus házsor övezi két oldalról.

deb2403.jpgforrás: Hamster.blog.hu

Innen indultam a MODEM-be

ahol elsősorban egy nagyon tágas és jól kitalált művészeti központot találtam, amiben fantasztikus kiállítások vannak. Itt tudtam a kombinált jegyet beszerezni, ami kezdeti problémák után remekül működött, mert a MODEM nemrég vált le a Déri Múzeumról, de a kis közjáték hamar megoldódott, és mehettem kiállításokat nézni.

Kinga Nowak: A tér dramaturgiája

Kinga Nowak egy középgenerációs lengyel képzőművész, aki a színekben és a formákban baromi jó. A kiállításon látható festményei igyekeznek meghackelni a hagyományos ábrázolást, és ezt a legváratlanabb módon teszi vonalakkal, sugarakkal, mértani formákkal és azok meglepő színeivel. Kísérleti színházdíszlet makettjei a fénnyel, a térrel és a kartonnal játszanak, fő jellemzői a tér harsány háromszögekre, négyszögekre való bontása, és a legkevesebből való, de annál energikusabban történő közlés. A jól körüljárható, vagy beleveszhető installációi szintén mértani formákkal és színekkel dogozik, egyszerű, jól lehatárolt vonalakkal, körívekkel, szelőkkel, és színekkel.

kinga_nowak_trip_2013_60x40cm_olaj_vaszon-687x1024.jpg

Kinga Nowak: Trip, 2013, olaj, vászon, 60 x 40 cm

erdo.jpg

Kinga Nowak: Erdő, 2017, installáció

teto.jpg

Kinga Nowak: Tetők, 2015, tempera, akril, karton, 40 x 30 cm

Képek forrása: MODEM

 

Tobrelus – Mitológia újratöltve

Olga Tobreluts szentpétervári képzőművész, akinek itt festészetével, videóművészeti és elektronikus grafikai munkáival is találkozhattunk. A festményei a Piéta (Szűz Mária szenvedéstörténetét lefestő művek gyűjtőneve) és a Feltámadás több részből tevődnek össze. A Piéta sokkal megfoghatóbb, a feltámadás vonalakkal, élekkel játszik, viszont nagyon erős mozgási energiái vannak, amik folyamatosan visszahívtak a festmények elé. Fotográfiái előadások jeleneteit ábrázolják, melyeken önmagában nem látszana, viszont a tárlat nem titkolja el előlünk. És kísérletezik a gif formátummal, illetve a (bocsánat, nem tudom a nevét, és a google sem segít) kacsintós péztárca anyagával, és nagyon izgalmas témákat vet fel, főleg a mitológikus, antik témakörben maradva, de abban például Ibsen átiratokat is használ.

06.jpg

16.jpg

képek forrása: MODEM

Billentyűk – Blattner Géza kísérleti bábszínháza az avantgárd Párizsban

Blattner Géza munkatársaival megteremtette az első, minden ízében korszerű, az emberszínház utánzásával szakító, saját műfaji törvényeit érvényesítő, a sokfajta élettelen anyag ezernyi titkát feltáró, humorból, költészetből összegyúrt, huszadik századi francia avantgárd bábszínházat. A bábok anyaga változatos volt, elrugaszkodott a korábbi emberszerű és megfelelésen alapuló bábmozgástól, kitalált egy új technikát, a billentyűs bábozást, amely esetében a bábfigura és a bábozó egy vonalban van, és ténylegesen billentyűkkel működteti a játékot. 🙂
Blattner Géza társulata, az Arc-en-Ciel (Szivárvány) Színház remek művészeket alkalmazott bábkészítésre és darabírásra, és bár a bábok nagy része eltűnt a II. világháború után legkésőbb, terveik, rajzaik és különösen a hatásuk, nem tűnt el. 😉

És a legmenőbb tényt majdnem elfelejtettem:

Az 1937-es Párizsi Világkiállításon Blattner Szivárvány Színháza Az ember tragédiája című mű első francia nyelvű bemutatójával aranyérmet nyert.

Majd miután hosszasan beszélgettem a ruhatárossal, átmentem a szomszédos Déri Múzeumba.

28.jpgforrás: Déri Múzem

A Déri Múzeum a város központi múzeuma, amely a kiegyezés utáni boldog békeidőkben épült, és látványos, sokrétű állandó kiállításokkal várják a nagyérdeműt. A kiállító terek hatalmasak és egy jól körüljárható útvonalon haladva mindent meg tudunk nézni. Én baromira elfáradtam, és nem volt maradék energiám ezután más helyre menni, szóval egy délutáni, utolsó állomásnak hagynám mostani tudásommal. De semmiképp nem tartom kihagyhatónak. 😉

Az első kiállítás, ahová érkezünk, a temetkezésről és a halálkultuszról szól. Apropója, hogy a debreceni építkezéseken rendszerint találnak későkőkori maradványokat (Tiszadobon rézkoriakat láttunk egy nappal korábban), és részletesen taglalja a temetkezések fajtáit, a hamvasztás, a sámánizmus és a lélek különböző elképzeléseit. A kiállítás a csillagos ég imitációja alatt történik, és egy életfa áll a középpontjában. Az életfába továbbmenve egy egyiptomi piramis vár minket, benne két igazi múmiával szarkofágokban és kiegészítőkkel, információkkal az egyiptomi temetkezési kultúráról, illetve arról, hogy konkrétan hogyan vizsgálták a múmiákat Debrecenben, a nem messze lévő kórház eszközeivel (Csak képzeld el, szerintem para nagyon.).

Innen átsétálva azonnal Japánban, egy szamuráj udvarházban találjuk magunkat, ahol megtekinthetünk harci eszközöket, szamovárt, teljes harci ruhákat, kimonókat, porcelánokat, és a japán kultúra számos termékét.
Tovább haladva egy fegyvertörténeti tárlatot látunk, benne európai, török és távol-keleti fegyverekkel, amik között néhány igen érdekeset is találunk.

Ennek végén található a galéria, melynek első részében kevésbé ismert szerzők vagy ismeretlen szerzők műveit találjuk, ahonnan továbbmenve már egy tudatosabb gyűjtést találunk, ismertebb festők nagyon ismert képeivel. Hogy mást ne mondjak, itt található a Zrinyi kirohanása című festmény (Ami nekem, Szigetváriként, különösen fontos volt, hogy élőben láthatom.), illetve itt látható a Munkácsi Mihály festette Krisztus trilógia, melyek itt először együtt 1995 óta (néhány kultúrpolitikai játszmával ugyan megszakítva, de) folyamatosan láthatóak a Dériben. Monumentális volt, és aprólékos és csodálatos is. 🙂

tril.jpg

Emellett a múzeumnak nagy helytörténeti gyűjteménye van. Több szoba van berendezve a kiegyezés utáni polgári világ korába, így bekukkantást nyerhetünk az Arany Egyszarvú Patikába, s városházára, egy polgári szalonba, vagy egy kaszinóba, megismerhetjük a korabeli kézműveseket (külön kiemelném a mézeskalácsosságot, szívem kifejezett csücskét), de külön gyűjteménye van a 1848 utáni Debrecennek és magának a cívis városnak is. 🙂

Nagyon szerteágazó múzeum a Déri, és nagyon ajánlom mindenkinek, mert meg tudjátok találni benne azt, ami titeket érdekel. Több fogalmat tisztázott bennem, és általánosan művelő tudásanyagot mozgat. 🙂 Jó volt, de érdemes egy pihenős blokkot utána tervezni. 🙂

Én is így tettem, majd pihenés után a Nagytemplomnál találkoztam az egyik barátnőmmel, akivel egy civil képzésen találkoztunk még sok éve. Megindultunk a már említett széles utcán a BTK felé, ahol állítólag több beülős kocsma van, és beültünk az elsőbe, ahol ez a csodálatos Janis Joplint ábrázoló festmény volt a falon, ezzel segítve, hogy átfagyott lelkem otthont találjon. 😀 Természetesen fotó is készült róla. 🙂

img_20180223_190654.jpg

A szombati nap hasonlóan korán, hasonló reggelivel indult, majd egy Debrecenbe költözött szegedi ismerősöm kalauzolt, aki megmutatta a Nagyerdőt, különösen a Békás-tót, az egyetem fő épületét, ami belülről hatalmas és csodálatos. Megnéztük a Víztornyot is, amiben baromi különleges, hogy a közepe mászófallá van alakítva és persze a Nagyerdei Stadiont sem tudtuk kihagyni, ahol minden tanévkezdéskor hatalmas koncertet csapnak a boldog visszatérő egyetemistáknak. 🙂 És a kalauzolás mellett nagyon jót beszélgettünk fontos meg fontosnak tűnő dolgokról, majd ki lettem téve a buszpályaudvaron (amiért örök hálám), és egy kávé után elindultam a buszra, vissza a mindig csodálatos Szegedre, megfogadva, hogy nem ez volt az utolsó közös élményünk, Debrecennek és nekem. 😉

Most kimaradt, de nagyon sajnáltam, hogy nem volt rájuk időm, a Szabó Magda Emlékház és a Debreceni Irodalom Háza, amiket legközelebb biztosan pótolok, és azt hiszem a városnézésre is kell hagynom időt, mert például a Piac tér is teljesen kimaradt. 😉

Elég impulzív hétvégém volt, és mindenképp szerettem volna mesélni nektek róla, de hamarosan jövök a következő poszttal. 🙂

Ha voltatok már Debrecenben, írjátok meg, mit gondoltok a városról, hogy mit érdemes még megnézni, vagy ha kérdésetek hozzászólásotok volna, hagyjatok bátran kommentet. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon, ahol a debreceni kaland néhány fényképével is találkozhattok. 😉

Köszönöm, hogy velem tartottatok, a következő posztig semmiképp ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Domszky László: Férfiműszak (Melegprostik a megfizetett boldogságról)

Sziasztok,

a mai értékelésben Domszky László, a Life.hu újságírójának Ad Librum kiadónál tavaly megjelent riportkötetéről mesélek, amelynek fókuszában a meleg prostitúció áll. Ezzel kapcsolatban kérdez elsősorban meleg prostituáltakat, de előkerül egy infektológus (olyan orvos, aki a fertőző betegségekkel foglalkozik), egy klinikai szakpszichológus és ügyfelek is mesélnek a megfizetett boldogság különböző aspektusaiból.

ferfimuszaknagy.jpg

A bevezető és a lezáró fejezeteken kívül hét jól elkülönülő egységbe rendezi Domszky László a riportok anyagát. A bevezető után a férfi prostivá válás folyamatát mutatja be érzelmi és fizikai síkon,majd rátér az anyagiakra, amin keresztül bevezeti a lelki, egészségügyi “árakat”, majd beszél a drogról, aberrációkról, perverziókról, veszélyekről, nehéz helyzetekről, nemi úton terjedő fertőzésekről, és azokról az emberekről, akik a szolgáltatást igénybe veszik.
(A témákat részletesebben a kiadó honlapján is elemzik, ide kattintva találod.)

Felmerül a kapcsolat, összehasonlítás a fizikai, akár gyári munka és a prostitúció között, és valamelyest párhuzamot (talán egyenlőségjelet) von, hisz mindkét esetben a test fizikai kizsákmányolása történik, és mindkét esetben nagyobb ellenszolgáltatásért nagyobb, akár lelki nyomot is hagyó szolgáltatást, kizsákmányolást vár el a fizető fél.

gif-jardinier-127.gif

Az interjúalanyai 2/3 arányban a luxusprostitúció világából kerülnek ki, akik keletre vagy Amerikába utazgatnak, viszont mindhárom történet kezdete hasonló. Alapjáraton egy jobb életkörülményről való visszaesés állt a háttérben, amihez ők mégis ragaszkodtak. Van szó a korai masszásokról, arról, hogy sok pénzt fektettek korábban, és fektetnek ma is a testükbe, ami egy idő után fialni kezdet, és most hasznot termel, és arról is sokat beszélnek, úgy általában, hogy hogyan tanulták meg a pillanatnyi örömöt és a profitot, a lehető legnagyobb profitit összehangolni, és hogyan sikerült mindennek beállítani a maga árát. Érdekes volt, amikor kisebb perverziókról, és különösen, amikor állati váratlan, ijesztő perverziókról volt szó, amiknek piaci értékük, és borsos áruk van ebben a világban. 

Előkerülnek a nemzetközi jogok is, amit én kifejetetten szerettem. Volt szó az Egyesült Államokról, a közel keletről, és végre megértettem miért Svájc a prostituáltsággal jönnek (Nagyon korrekt az ottani rendszer: a munkavégzés abszolút bejelentett, történnek próbavásárlások (lol).) a mémoldalak.

lásd itt: Noemi Vagvölgyi

Mesélnek a strici és strici közötti különbségekről, ami legkevésbé a durva százalékokban, sokkal inkább a garantált és megadott élet különbségeiben realizálódik, úgymint saját lakás, élelem, edzőterem vagy csak egy lyuk és az életben maradáshoz legszükségesebbek. A könyvben ez kifejezetten a külföldi munkavállalás esetén áll fent, de ott is lehet magánzani, sőt, az interjúalanyok így dolgoznak már.

A prostituáltak és a szolgáltatást igénybevevők között is van olyan, aki szexmániás, és felizgul, amint merevedést lát, vagy a szexet konkrét drogként fogja fel, és van aki csak a dolgát végzi. Megmutatja az aktív és a passzív szerep mindkét oldalát, és beszél ezen túli dolgokról is, mint amilyen maga a társaság keresés, vagy az eseményeken, szórakoztató programokon való részvétel. Egy ilyen kapcsolatokat fenntartó férfi szerint a srácok zöme maga is képtelen másutt normális, életszerű dolgokról beszélgetni a haverjaival, de még a szülők vagy a csajok is idétlenül állnak a komolyabb témákhoz, és ő a fizikai aktus mellett egy ilyen kapcsolatot is igyekszik kialakítani, így állandó kitartottjai vannak. Amellett, hogy párkapcsolatban létezik. Ezt volt talán a legérdekesebb olvasni.

A könyvben számomra leggyengébb pontjai a klinikai szakpszichológus megszólalásai, akinek az állásfoglalásai nem biztos, hogy mindenben egyeznek az általános pszichológusi vélekedéssel, még ha felületes ismereteimet átgondolva arra is jutottam, hogy nem hiszem, hogy léteznek általános szakmai vélekedések az ügyben. Érdekes lehetett volna, ha egy kevésbé offenzív, a prostitúciót kevésbé anomáliának beállító vélemény is helyet kap, vagy egy semlegesebb hang került volna bevonásra, ahogy ez az infektológus esetében például megtörtént.

Amikor a riportkönyvet a kezembe vettem, egy diskurzusnyitó könyvnek képzeltem, és ilyen céllal jól sikerültnek gondolok, és remélem, el fogja érni ezt, mert baromi fontos beszélni a témáról, és a riportokban jó kérdések, továbbgondolásra érdemes mondatok hangoznak el. Bízom benne, hogy ebben a témában születnek majd írások, amik tisztázzák a legfontosabb alapfogalmakat, bízom egy olyan könyvben, ami ehhez hasonló riportokat tartalmaz majd az escortok nagyobb hányadát kitevő nem luxus kategóriából, várok nagyon szociológiai szöveget is, és rettenetesen örülnék, ha a szépirodalomba is becsapódna valaki, aki ebben a témában írna. 🙂

Domszky László: Férfiműszak
Melegprostik a megfizetett boldogságról
Ad Librum
2017
160. oldal
Így olvastam: Kis alapú, jó betűméretű, így gyorsan olvasható, de én napokig elhúztam, a fejezetek jó kilépési pontok, könnyen abbahagyható.

Végezetül szeretném megköszönni az Ad Librum kiadónak a bizalmat, hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Holnap egy mesélős poszttal érkezem, ha nem szeretnél róla lemaradni, iratkozz fel a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha megjegyzésed, hozzászólásod, kérdésed volna, hagyj kommentet, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagrammra. 🙂

És semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Egy évesek lettünk!

Sziasztok,

nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mikorra datáljam a blog születésnapját, mivel úgy vagyunk, mint a párkapcsolatok esetén. Az első randink, az első csókunk nagyrészt pontosan datálhatóak is, de valamikor meg kell ünnepelni az évfordulókat akkor is, ha kezdetben nem igazán mondtuk ki, mi lesz ebből, és valahogy lassan, egy pontban meg nem határozható pillanatban az életünk részévé olvadt. 🙂 Az időpont végül az blog tényleges, ám még tartalom nélküli megjelenése lett, aminek immáron 365 napja. 🙂 Ebben a posztban szeretnék nektek mesélni a kezdetek kezdetéről, a botlásokról és nagy visszatérésekről, fontos pontokról, meg azokról a dolgokról, amikért nagyon nagyon hálás vagyok embereknek. 🙂

egy_eves.JPG

A kezdetek

1.  A kamasz blogok

Körülbelül 14 éves korom óta vagyok jelen különböző, kínosabbnál-kínosabb online felületeken, mint amilyen a hupont.hu-s oldalak egy része, 16 évesen találtam rá a blog.hu-ra, ahol szintén több felület futott a kezem alatt álneveken és a Szilvió felhasználó névvel, főleg a melegség és az írás szigorúan különbontott tárgykörében, hiszen érettségiig nem voltam előbújva a nagy nyilvánosságnak. (Mondjuk  a blogjaimat sem olvasták, de ez mindegy is volt.) Ezekben a blogokban a kezdetlegesség volt a fő hasonlóság, hiszen én magam sem tudtam, hogy hogyan lehet ezt komolyan venni, nem is láttam, hogy értelme volna, de ki akartam írni a dolgaimat.
A blog mint felület az életemben ekkor egy napló volt, amibe beleírtam a dolgaimat, és zömében nem olvasta senki… De voltak filmajánlók, könyvajánlók, írtam az előbújásról, prideról, az elfogadásról, szóval kezdetnek nem volt rossz. 🙂

Nagy előképem volt az Élni és élni hagyni blog, ami épp akkor fejezte be a működését, amikor én rátaláltam, és de betéve tudtam mindent, amit oDeey írt, és ma is úgy érzem, nagyon fontos lépcsője volt annak, hogy elfogadom magam, hogy így fogadtam el magam, és hogy megismertem az igazi blog műfajt, ami tud segíteni másoknak, és minőséget tud képviselni. 🙂

elni_es.JPG

2. Az olvasás

Mindig is szerettem olvasni, és amikor elkezdtem beletörődni, majd később elfogadni a melegségemet, akkor az Élni és élni hagyni blog mellett még elkezdtem LMBT könyveket olvasni, minden szexuális kisebbség témából, ami a piacon volt és megvolt a pécsi Tudásközpontban. Aztán mikor kifogyott, elkezdem vásárolni, és az olvasás és utánajárás szenvedélyé duzzadt, aminek igazából végterméke a blog. 🙂

reading.gif

3. Az LMBT címke

Amikor megtaláltam a moly.hu-t, ennek is már négy éve, elkezdtem ott keresni az LMBT címkével jelölt könyveket, és többnél tapasztaltam, hogy nem igazán azt kapom ebből, ami engem érdekel. A nagy fordulat az volt, amikor meg akartam venni a Kedves halottak! című könyvet (értékelés itt), ami baromi érdekesnek tűnt, és egyébként az is, de a molyon ott volt az LMBT címke, és sehol nem találtam olyan tartalmat, ami taglalta volna, hogy mitől LMBT. Akkor elkezdett foglalkoztatni, hogy miért nincs ilyen tartalom, és ha már nincs, miért nem csinálom meg én?

4. A szülés és az első lépések

2017. február 15-én, egy nappal a Kedves halottak! és egyébként a Simon és a homo sapiens-lobbi megváráslása után, korán keltem, és elkezdtem megcsinálni a blogot, aminek felületében nagyon lényeges változások nem történtek, maradt ugyanaz a sablon, háttér, betűtípus, fejlécháttér, alcím, logó, mert akkor ott igyekeztem alapos lenni. Az első perctől egy jól átlátható, szép, és komolyan vehető, de felhasználóbarát blogot szerettem volna, és úgy érzem, az ezekkel kapcsolatos elvárásokat sikerült többé-kevésbé tartanom. 😉

A blog születése pillanatát közvetítettem facebook chaten keresztül egy barátnőmnek, aki folyamatosan visszajelzett, és főleg biztatott, így a nap végére valamennyire már késznek, de mindenképpen befogadhatónak tűnt a blog, viszont a tartalmakra még négy napot várni kellett.

start.jpg

5. Amiket jól csináltam, és amiket másként csinálnék

Jó hír, hogy az utóbbiakban változtak is azóta, de mégis le kell írnom, mert így volt, és tanulságos lehet.

  • Egy meleg srác olvas: Ez a blogom címe ma, és nagyon régóta, de nem a kezdetektől. Az első cím a frappáns és szuper: Meleg témájú könyvek volt, viszont hamar rájöttem, hogy engem az LMBT témából az M-en túli irodalom is érdekel, hogy nem szeretnék (és nem is tudnék) objektív leírásokat adni, illetve, hogy nem csak könyvekről kell szóljon, hanem rólam, rólatok, rólunk, és a könyvekről, az olvasásról, és így jött a cím, ami már köszöni, jól van, és marad. 🙂
  • Bemutatkozás: Ez a poszt csak később kezdett el hiányozni, és akkor próbáltam is pótolni a Felelj, ha mersz kihívással, de ha most kezdeném, mindenképp írnék egy bejegyzést a terveimről… és talán ez is a mentségem. Ha valaki azt mondta volna, hogy ez a blog ezzé válik egyáltalán, és ilyen fontos szerepet fog betölteni az életemben, szemberöhögöm, nagyon látványosan, aztán meg elgondolkoznék rajta, hogy wáó, végre egy olyan projekt, amit nem adtam fel. Ennek még később lesz jelentősége.
  • Legyenek posztjaid, mielőtt elindulsz!: Engem zavart, hogy négy napig üres a blog, és hogy utána is majd egy hetet kellett várni a következő posztra, amiket egyébként senki nem olvasott, de mégis zavart. Ma már igyekszem előre olvasni, és blogolni, mert így 1.) bármilyen vész esetén van tartalmam, 2.) mert látod előre, mi fog történni, és tudod ehhez alakítani a fórumaidat, 3.) és ez a legegyszerűbb: többször át tudod olvasni és nézni, mielőtt kimegy.
  • Elköszönés: Visszakereshetően nagyon sokáig nem tudtam, hogyan kell lezárni egy posztot, ezért kicsit leválasztva szabadkoztam a poszt esetleges hibáiért (A korai posztoknak nem volt meg a saját hangjuk – ez mondjuk igaz.) és csak utána köszöntem meg az olvasásokat.
  • Könyvekkel a szivárványig!: Az első poszttól ez az elköszönő formulám, amivel lezárom a posztot, és nagyon szeretem, mert egy picit utópikus vagy idealista, de kifejezi azt, ami a blogon akar történni (anélkül, hogy itt, vagy bárhol feloldanám), és klassz lezárás, amivel ott merlek hagyni titeket. 😉
    Egyébként a tematikához kapcsolódó elköszönést Sáritól a Szegedi Egyetemi Disputa Klub vezetőjétől tanultam el, aki ha néha beszámol a dispután történtekről a SzEDiK blogján úgy köszön el, hogy: Vitára fel!

by.gif

Már benne

6. A hónap, amikor nem volt kint poszt

Február utolsó hetében már elolvastam a Simon és a homo sapiens-lobbit ami első pillanattól kedvenc, de nagyon sokáig, majd két hétig nem tudtam róla írni, és utána olvasni sem tudtam mást. Azt értékelés sem sikerült túl jól, és valószínűleg valamikor újraírom majd, mert az újraolvasásaimkor csak foltozgattam.
Azt éreztem, hogy nem tudok blogolni. Ehhez mérten úgy képzeltem, hogy lett egy újabb blogom, amit nem használok, na bumm…

És ez így ment, legalább március 28-ig, amikor D. Tóth Kriszta Szegeden tartott pódiumbeszélgetést. Azt mondta, hogy, ha van egy tartalom, ami hiányzik, és meg tudnád csinálni, akkor csináld meg, és ez az egész annyira egyszerű volt, hogy lett egy blogom, amit végre használok is, mert a tartalma hiányzik, és mert (úgy érzem) meg tudom csinálni.

És igazából nem volt azóta olyan pont, ahol azt éreztem volna, hogy ki tudnék és akarok szállni, és jól is van ez így. 🙂

dtk_szegeden.jpg

7. Az első nagy könyvmoly rendezvény

A tavalyi könyvfesztivál szombati napjáról két poszt is készült, az egyik maga a könyvfesztiválos élménybeszámoló, a másik pedig a Leszámolás velem színházi előadásról szólt, és akkor kezdtem el először igazán az olvasó közösséget olvasó közösségnek érezni, olyannak, akiknek jó posztokat írni. 🙂
Idén is találkozunk. 😉

8. #LMBT-t olvasunk sorozat

Kivétel nélkül nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett eddig az interjúsorozatban, hiszen amikor elkezdtem, még egy nagyon friss és tapasztalatlan könyves blogger voltam, aki csak az utolsó részben kezdte megérteni, hogy ő maga mit szeretne ezekkel az interjúkkal, és biztosan nem volt könnyű velem. Nagyon hálás vagyok Andinak, az Inside my head tartalomgyártójának a beszélgetésekért, Zsófinak az OlvaZsófi, Levinek a Levi the Booktuber és Patriknak a Read That Book youtube csatornától az interjúért. És különösen hálás vagyok (a szombaton újrainduló) Az Uranista blog vezetőjének, akivel remek beszélgetések, viták állnak mögöttünk és bizonyára előttünk is. 🙂

teljes_logo.JPG

9. Recenziók

Amikor a Park kiadó tavaly nyáron megkeresett azzal, hogy érkezik A magány kútja, és szeretnék, ha recenziót írnék róla, nem igazán tudtam, hogy mihez kapjak, azon túl, hogy nagyon örültem neki, mert nagyon menő vállalásnak tűnt, és nagyon hálás vagyok a kiadó bizalmáért ma is. 🙂 Azóta sikerült az Athenaeummal, a Menő Könyvekkel és az Ad Librum Kiadóval is felvenni a kapcsolatot. Nem is számoltam ezzel egy éve ilyenkor, mégis örülök, hogy megtörténnek ezek az e-mail váltások, ami mellett nyugodtan közölhetem a saját véleményemet a könyvekről. 🙂
Köszönöm a kiadóknak a példányokat, és a belém helyezett bizalmukat (Azt főleg.)! 🙂

10. Beszélgetünk, és visszajeleztek

Egyre gyakrabban bonyolódom párbeszédekbe veletek, akár úgy, hogy egy adott témával kapcsolatban rám írtok, akár moly.hu-s hozzászólásokban, akár instagramon. Lehet, hogy furcsán tud hangozni, de nagyon sokat jelent számomra, ha jó vagy építő kritikát fogalmaztok meg, vagy egy-egy problémával hozzám fordultok, és köszönöm mindenkinek, aki így tett, vagy így fog tenni.

uzi.gif

És tovább

11. Tőlünk az, ami

Nem tudom mennyire hangzik furán, vagy dislikeoltok ki majd facebookon emiatt, de néha olyan érzésem van, hogy mi ismerjük egymást. 🙂 Én beszélek nektek magamról, egy törzsközönség és friss betérő emberek olvasnak és visszajeleznek, akár egy lájkkal, akár egy csillaggal, akár egy hozzászólással, és azokat, akik gyakran teszik, névről biztosan ismerem, a profilkép miatt talán már az arcuk is meg van, és néha azt hiszem, hogy várta a tartalmat, vagy hogy csak őszintén örül, hogy kikerült. 🙂 Valószínűleg óriási butaság, de mikor legyen az ember szentimentális, ha nem ilyenkor?

Köszönöm, ha velem vagytok ebben a projektben, köszönöm, ha követsz már egy ideje, vagy ha most először olvasol. 🙂 Ha tetszett, és nem szeretnél lemaradni a következő, de már komolyabb tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba található követés gombra kattintva, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagramra. 🙂

A következő posztban már komolyabban megyünk tovább:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Szólíts a neveden (Mozis élménybeszámoló)

Sziasztok,

már két posztban beszéltem a Szólíts a neveden könyv iránti rajongásomról (értékelés itt), és 7+1 pontban össze is gyűjtöttem, mire vagyok nagyon kíváncsi a Luca Guadagnino által vászonra vitt filmadaptációban, ami csütörtök óta látható a mozikban, és tegnap végre én is meg tudtam nézni. 🙂

moziban_voltam.JPG

Wow. Azt hiszem, ha erről a filmről beszélünk, így kell kezdeni. 🙂 Nagyon tetszett, viszont mielőtt beszélnénk róla, nézzük meg az előzetest, mert (1.) imádjuk a dalt, (2.) mert tovább nézhetjük a tájat, és mert (3) így nem kell egy harmadik posztban is a történetről mesélnem.

Mindenki kiemeli, hogy baromi szép tájakon játszódik, és ez valóban letaglózott. Nagyon sok teret használ, akár az otthonról, akár a városról, akár a folyóról vagy a tengerről van szó, remek, művészi képeket sikerült elénk tárni, mégha az eredeti könyv ezt nem is, vagy nem is így vette volna igénybe.

Luca Guadagnino remekül nyúlt a könyv finom belső utalásrendszeréhez, és nem borította fel, pedig sok új fejleménnyel gazdagodott a film, de ezek illeszkedni tudtak a történetbe. Nagyobb hangsúlyt kapott a zsidóság, és őszintébb lett az intimitás a két férfi között, amiket könnyű volt értékelni.

Nem tudom mennyire volt tudatos, de sokszor éreztem azt, hogy a rendező kikacsint ránk, olvasókra. Nagyon sok történetelem maradt el, viszont ezek közül több simán lehetett volna, gondolok itt például a barackszedésre vagy a korlátról való kihajolásra, ahol tudtam olvasóként, hogy ez és ez fog történni, ami aztán mégsem történt meg, és ez nagyon üdítő volt, bár másutt lehet, hogy tomboltam volna. 🙂

Viszont van a könyvben egy visszatérő barack motívum, ami legalább három ponton lesz fontos, ebből egy, talán másfél jelenik meg a vásznon, amit sajnáltam, hiszen itt sérült egy picit a történet, és öncélúvá vállt, de nem tudom, hogy ez csak nekem hiányzott-e, vagy más sem tudta kontextusba helyezni.

És ha már a sérült kontextusról beszélünk, a “Later”-nek mocsok nagy szerepe van a könyvben és a filmben is, és “csá!”-ként lett fordítva, illetve Elio kedvenc helyén is megbicsaklott a felirat, amiért kár volt. 🙁

oh_ne.gif

Az apa nagyon kedvenc karakterem volt a könyvben is, és nagyon ki lett találva, csodálatos és szabad volt látni, amikor Elio a szülei ölébe fekszik 17 évesen, és úgy beszélgetnek, illetve a történet végén van egy apa-fia beszélgetés (amiből pont az öt kedvenc soromat hagyták ki), ami a filmben is és a könyvben is csodálatos volt, és jó volt még úgy is hallani, hogy nekem semmi közöm hozzá, sőt, színészet zajlik. 🙂
Azt a szabadságot mindenkinek ajánlom, amit akkor a moziban éreztem. 

A 7+1 pont közül, amit én gyűjtöttem ki, legkarakteresebben a 80-as évek volt jelen. (Basszus az a cipő és zokni de ocsmány autentikus volt.) Nagyon hozta a film: minden megszólalásban, háttérszerepben, eszközben, utakban, vonatokban, és egyáltalán az életben. Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy mi volna, ha ez a film akkor jelent volna meg, vajon előrébb tartana-e a világ bármiben, és persze nem tudtam a választ, mindenesetre örülök, hogy legalább most megtörtént. 🙂

Jah, és majdnem kifelejtettem, voltak különböző színű fürdőnadrágok.

yes.gif

Szóval ajánlom a filmet mindenkinek, két olyan srácról, aki a lényegről szinte semmit sem tudnak, és ebben a filmben mégis: a lényegről szinte minden benne van. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok abban a posztban, amiben megmutattam, miért nem írok filmekről általában. 🙂
Hét elején már új értékeléssel érkezem. Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalom is érdekel titeket, keressetek facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, irány az instagram. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvó

7+1 pont, amire kíváncsi vagyok a Szólíts a neveden filmben

Sziasztok,

ma kerül mozikba itthon a Szólíts a neveden (értékelés itt) című könyv Luca Guadagnino által rendezett adaptációja, ami már most számos amerikai kritikus díjat és jelölést tudhat magáénak, három kategóriában jelölték Golden Globe-ra, és a legjobb film kategóriája mellett a legjobb férfi főszereplő, a legjobb adaptált forgatókönyv, és a legjobb főcímdal kategóriában is Oscar esélyes.

Sajnos én egyetemi elfoglaltságom miatt csak szombaton tudom megnézni a filmet, de összeszedtem nektek 7+1 olyan pontot, amire nagyon kíváncsi vagyok, és ami miatt nagyon várom a filmet.

szolits_film.JPG

Kezdjük is. 🙂

1. A kezdés

Nagyon határozottan indul a könyv, és sokat mondd el a két szereplőről az első (néhány) mondat, ráadásul nagyon karakteres. Adnám, ha így indulna a film, de mocskos nehéz és szokatlan lehet kivitelezni, szóval kíváncsi vagyok, hogy indul igazából.

2. Cím

A könyvben és (állítólag) a filmben is fontos szerepe van a címnek, de a könyvben sokáig nagyon gondolati síkon mozog ez, és érdekel, hogy hogyan válik a vásznon azzá, amivé nekem a könyvben vált.

3. Feleszmélés

Kíváncsi vagyok, hogyan ábrázolnak egy srácot, aki rájön, hogy vonzódik a nyaralóvendéghez, vagy egy nyaralóvendéget, aki rájön, hogy hogy a vendéglátójának a fia a másik kapura is játszik. Hogy jön rá egy srác, hogy tudat alatt végig imponálni akart a másiknak? Annyira belső az elbeszélés, és annyira nincs lelki szemem, hogy baromira érdekel.

soonglas.gif

4. Fürdőnadrágok

Ezt már az értékelésben is írtam, hogy nagyon vicces dolgok vannak a különböző színű fürdőnadrágok kapcsán, amiről gyanítom, hogy nem sok lesz a filmben, de ha mind a négy színű fürdőnadrág szerepelne a filmben, azt érezném, hogy Luca Guadagnino figyelt azokra is, akik olvasták. 😉

5. Szexről való beszéd

Nagyon klassznak tartom, hogy nem ideologizálja a könyv a meleg szexet, és nagyon intimnek, fontosnak és érzelmesnek éreztem az aktust követő napok utáni beszélgetést, beszélgetésmorzsákat. Sajnálnám, ha kihagynák.

6. Apa kommunikációs formái

Valamiért az apa nagyon kedvenc karakterem, és ez tudom, hogy full bölcsész, és esetleg nyelvész dolog, de nagyon érdekel, hogy hogyan kommunikál, mert egyrészt nagyon harsánynak és beszédesnek gondolom, másrészt viszont minden gesztusa üzen, és ha nagyon kell mondania, akkor nagyon keveset mond nagyon jól. Kíváncsi vagyok, hogyan ültetik át.

7. Az olasz Riviéra és a nyolcvanas évek

Valahogy a nyolcvanas éveket filmben csak paródiaként tudom elképzelni, ami nem túl biztató, de kifejtem. 😀
A nyolcvanas évek az én fejemben már a szupermodern kor, szupermodern eszközök nélkül. Nagyon sok ilyen filmben annyit érzek a korból, hogy nekem hiányzik a mobiltelefon vagy a valamire való tévé, és remélem ezt sikerül kikerülni itt. Tudom, ez full szubjektív, de nekem fontos buktató.

8.Hallgatás

Ez a könyv egy hallgatásból, belső monológokból, kitalált forgatókönyvekből, és gondolatokból összetett, de szuper halmaz, és szerintem ezt nagyon nehéz ábrázolni, anélkül, hogy ne legyen giccsbe hajló. André Acimannek sikerült a könyvben, és a kritikák alapján Luca Guadagninonak is a vásznon, de megnézném már magamnak. Na. 😀

Nagyon várom már a filmet, és majdnem biztos, hogy vasárnap érkezem egy rövidebb élménybeszámolóval róla. 🙂
Ha nem szeretnél lemaradni arról, és a következő posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 😉

A következő posztig pedig semmiképp se felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

André Aciman: Szólíts a neveden

 Sziasztok,

ma egy magyarul az Athenaeumnál frissen megjelent könyvet hoztam. Egy ’80-as évek beli olasz Riviérán játszódó szerelmes regényt, aminek adaptációja idén a legjobb film kategóriában Oscar-díj jelölt. 🙂

szolits_a_neveden.JPG

André Aciman egy csodálatos szerelmet mutat egy olasz fiú, a 17 éves Elio, és a hozzájuk érkező amerikai nyaralóvendég, a 24 éves Oliver között Elio későbbi, szubjektív elbeszélői nézőpontjából. A fülszöveg azt ígéri, hogy ez a kapcsolat a valaha volt legteljesebb egység két ember között, és talán igaza is van. Az olasz Riviérát legalábbis még sosem láttuk olyan szépnek, mint a cselekmény idejét adó hetek során, a nyolcvanas években.

Elio saját maga vall a szerelemről, a kapcsolatukról, arról a pontról, amikor érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges (és majd egy korábbiról, amikor már korábban érezte, hogy Oliverben lesz valami különleges), a pillanatról, amikor megértette a saját vágyát, vonzódását, nem tudatos tetteit és törekvéseit. És rajta keresztül végig mi is a kapcsolatban vagyunk a tájjal, a gondolatokkal, Oliverrel. Érdekes, hogy bár Olivertől függetlenül meséli a történetet, és Oliver első szám harmadik személyben jelenik meg, néha mégis kisóhajt az elbeszélés, és Oliverhez intéz néhány mondatot. Mint amikor magunkban beszélünk valakiről, aki szélsőséges érzelmeket vált ki belőlünk. Szerettem. 🙂

A kezdeti Oliver kép egy amerikai macsó karakter lehetne, de az első pillanattól több. Vele kezdődik a regény. Egy mondatával, amiből a folyamatosan gondolkodó Elio következtetéseket von le, és vele együtt hitelesnek és elfogadhatónak érezzük a férfiról való gondolatait. Oliver ebben a képben szemfüles emberismerő, aki reálisan lát, és akinek az elismeréséért érdemes küzdeni.

Elio egy szenvedélyes kamaszos srác, aki inkább megbújik mégis. Értelmiségi család áll mögötte, a nyaralójukat szolgálók gondozzák, nyárra és karácsonyra ki tudnak költözni a Riviérára, és olvas, rengeteget, életszagú filozofikus gondolatai vannak, tudja, hogy merről kell nézni egy verset, tudja, hol festett Monet, és hogy hol veszett a habokba Shelley, zenei átiratokat készít, ahogy egy zeneszerző hogyan írná meg másik zeneszerző munkáját, magát mégsem tartja sokra, senkinek, taknyos gyereknek érzi magát. Tisztában van a saját férfiakhoz is fűződő vágyaival, de nem gondolta, hogy valaha kiélhetné, és nem is igazán vágyott rá, hogy megélje.

Elio mindenről gondolkozik, minden alapján feltételez, és erről hoztam egy szuper idézetet, olyan igazi felnevetőset, és az emberi elme kreativitásán megdöbbenőset:

Olivernek négy különböző személyisége van attól függően, milyen színű fürdőnadrágot vesz fel. Azáltal, hogy tudtam, mikor mire számíthatok, sikerült némi előnyhöz jutnom. Piros: merész, öntörvényű, rendkívül felnőttes, mogorva, már-már nyers – a legjobb elkerülni. Sárga: élénk, vidám, -tréfás, de tüskés is egyben – nem érdemes túl közel kerülni hozzá, bármelyik pillanatban pirosra válthat. Zöld, a legritkább: alkalmazkodó, tanulékony, beszédes, jókedvű – miért nem lehet mindig ilyen? Kék: amikor azon a délutánon az erkélyről a szobámba lépett, amikor megmasszírozta a vállam, amikor felvette és mellém rakta a poharat.

És igazából minden egy, kettő, vagy a közös gondolati síkon történik. A könyv egy jelentős része a kettejük közti hallgatásról ír, amik a fiatal tapasztalatlan, első szerelem kedves kis botlásai, butaságai élénkítenek fel, amitől őszinte és igazi lesz az egész. És a közös világban, gondolati síkban nem kell beszélni, lehet érezni egymást, sokkal jobban, mint amennyire kifejezhető volna.

Elmosolyodtam, nem annyira a javaslaton, mint inkább magán a húzáson. Azonnal elkapta a mosolyomat. Sőt vissza is mosolygott, szinte önmagán gúnyolódva, hiszen tudta, ha elárulja, hogy tudja, lelepleztem, az felér egy beismerő vallomással, de még ennél is roszszabbul jönne ki a dologból, ha az egész trükkjét letagadná, amikor pedig az ő számára is világos, hogy átlátok rajta. Mosolygott tehát, ezzel mutatva, tudja, rajtakapták, de van elég sportszerű ahhoz, hogy ezt ne tagadja, és mindezek után is szívesen menjen velem moziba. Teljesen felvillanyozódtam.

És ilyen az egész könyv stílusa. Hosszú, de gyorsan olvasható mondatok, amilyennek az olasz mamák mondatait képzeljük, gyakran ír olasz mondatrészeket, főleg indulatszavakat, amiket megismétel fordításban, szintén hangulatkeltő, nagyon, ami könnyen beránt, viszont nehéz volt visszakerülni a szövegbe, ha letettem már egyszer.

Emellett az egész közeg nagyon művelt, maga az írói elbeszélés is, és a karakterek is annak vannak ábrázolva, hisz egy tudós érkezik egy tudós házába, ami a történet alapvető közege, és Elio is nagyon olvasott. Folyamatosak a Dante utalások a könyvbe, és azt állítja az olaszokról is, hogy Dantét, Homéroszt és Vergiliust mindenki olvasott, amit ebből a könyvből nézve én el is tudok hinni.

inferno.gif

Elég jól tálalja a szexualitás témakörét is a könyv abban, hogy nem prűdködik, sőt. Kifejezetten merész és szimbolikus, ahogy egy ilyen művelt könyvhöz illik. Egyszerre emeli fel az együttlétet:

Mintha váratlanul szétoszlott volna közöttünk valami, hogy egy pillanatig eltűnjön a köztünk lévő korkülönbség; két csókolózó férfi voltunk csupán, sőt mintha még ez is elpárolgott volna, lassan úgy éreztem, nem is két férfi vagyunk, csak két élőlény. Tetszett ez a pillanatnyi egyenlőség. Tetszett, hogy egyszerre vagyunk idősebbek és fiatalabbak, ember és ember, férfi és férfi, zsidó és zsidó.

és a következő bekezdésekben, oldalakban tud arról beszélni, hogy fájdalmas, beszél az önutálatról, és arról, hogy átlényegülünk, és valami visszafordíthatatlanul megváltozik az együttlétben. Elio testéből és lelkéből éljük át az aktust követő napot, és nem ideologizálja a helyzetet, amit követendőnek tartok.

dica.gif

A kedvenc részem: Alapvetően nagyon sok olyan mozzanat volt, ahol beleéltem magam a könyvbe, és magával vitt, de az Apa nagyon kedvenc karakterem, így őt szeretném kiemelni, meg talán a kis patrióta pillanatokat Eliótól Shelleyről, Monetról meg a Szent Kelemen Bazilikáról.

Igazából nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek, mert nagyon szórakoztató, eltalál valami nagyon emberit, és szexualitásfüggetlent, és mert mind akarunk néhány napot a csodálatos olasz Riviérán, megtalálni ott az igaz szerelmet, és megismerni a legnagyobb egységet. 😉

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet. Én ennyi lettem volna mára. Hamarosan érkezem a következő tartalommal.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Az LMBT Történeti Hónapról úgy általában

Sziasztok,

ha február, akkor LMBT Történeti Hónap, amit hazánkban már hatodszor szerveznek meg.
A program keretében közel negyven esemény várja a nagyérdeműt, köztük kiállítások, történeti és irodalomtörténeti előadások, színházi produkciók, beszélgetések az LMBT kultúráról, történetről, múltról, jelenről, jövőről. Mindarról  ami vagyunk, voltunk, vagy lehetünk.

A mai posztban szeretném megmutatni, hogyan is alakult ki mindez, és hogyan vált a világ számos részén tartott eseménysorozattá, és hogy hol tartunk az idei itthoni eseményekkel. Tartsatok velem. 😉

lmbttori.jpg

A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Történeti Hónapot Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg elsőként 1994-ben, az Egyesült Államokban, mint egy városi projektet, ami lassan túlnőtt magán. A korai koncepcióban a helyi közösségek lettek megszólítva, és magát a programot már ekkor sokfelől értelmezhetjük. A csoporttal szemben mindenképp értelmezhetjük egyfajta előzményfelmutatásként, közösségformálási szándékként, másrészt a kívülállók számára hivatott megmutatni, hogy az LMBT kultúra és történelem a világtörténelem és a világtörténelmi kánon szerves és leválaszthatatlan része, és ezen át legitimációs forrást biztosít az LMBT témát érintő bármilyen emberjogi, művészeti törekvésnek.

Az ötletet 2004-ben került át az Egyesült Királyságba, két évvel később Skócia is megrendezte, majd őket fokozatosan a kontinens további országai követték. Magyarországon 2013 februárjában szervezték meg elsőként, és azóta egyre nagyobb lendülettel szerveződik meg évről évre, több, színesebb tartalommal, egyre nagyobb (bár még mindig kevés) támogatói bázissal, és igyekeznek a programokat vidékre, vidéki nagyvárosokba is eljuttatni.

Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. A rendezvénysorozat fő célja, hogy a történelmi események, korok LMBT vonatkozásairól ismeretet szerezzen a nagyközönség.
Az információnyújtáson túl a hazai szervezők fontos célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét: Az LMBT közösség tagjai a történelemben részt vettek a kulturális, művészeti, közéleti területeken, illetve, hogy róluk beszélgetéseket szervezzenek. Fontos és érdekes témákkal kapcsolatban nyújt információkat, és generál fórumokat, mint amilyen például az LMBT társadalom különböző csoportjainak megnevezése, és megnevezéseinek fejlődése, a leszbikus nők részvétele a gender studies-ban és az LMBT aktivizmusban, a pride mozgalom szerepe és változásai, az LMBT sajtó és filmkultúra, és még sok-sok olyan téma, amitől talán jobban megérthetjük magunkat, az LMBT aktivizmus mai fogalmait, és közelebb kerülhetünk a törekvéseihez.

Az idei, 6. LMBT Történeti Hónapot tegnap nyitotta meg a budapesti Premier Kultcaféban Takács Judit szociológus, aki az LMBT emberek társadalmi helyzetét, a családi kapcsolatok és a társadalmi nem viszonyait, a HIV/AIDS prevenciót, az antidiszkriminációs és egyenlőbánásmód-politikákat kutatja, de Kertbeny Károlyról (1824-82) is írt tanulmányt.

Kertbeny Károlyt újságíróként, műfordítóként, könyvészeti szakemberként és melegjogi aktivistaként tartjuk számon. Ő a homoszexualitás kifejezés megalkotója. Petőfi Sándor és Jókai Mór fordítója, főleg német nyelvre, és egész életében a magyar kultúra népszerűsítésén ügyködött, mégis magányosan, szegénységben hunyt el.
Amellett, hogy fontos és vitathatatlan szerepe van az LMBT történelemben, idén különösen aktuális a neve és munkássága, hiszen a homoszexuális (és ezzel együtt a heteroszexuális) szó, idén 150 éves. 🙂

Ennyi bevezetőt gondoltam mára, ha felkeltette az érdeklődéseteket, keressétek az eseményeket például a program honlapján (katt), illetve tartsatok a bloggal, ahol igyekszem majd néhány tartalmas bejegyzéssel érkezni az LMBT történetből. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, izgalmas háttértartalmakért kövess facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagrammon. 😉

És semmi esetre se felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén