LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2020 február

Februári summa

Sziasztok,

megint itt a hónap vége, és bár nem azért, mert egy nappal rövidebb volt a hónap, de rövidebbre sikerül majd ez a summa is, mert ebben a hónapban csak négy könyvet szereztem be, ebből csak egyet vásároltam, 500 Ft-ért, és csupán kilenc könyvet sikerült befejeznem, ami lehetne ugyan jobb is, de egy vállalható minimum. Ezzel együtt is ez a kilenc könyv jól tükrözte, milyen olvasási célokat tűztem ki magam elé, és a hónap második fele óta egy kis megingással ugyan, de van kedvem blogolni is, szóval mégiscsak jó hónapot mondhatok magaménak. Mutatom bőven:

februar_1.JPG

Négy könyvet sikerült beszereznem ebben a hónapban:

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
A hónap elején érkezett hozzám Völgyi Anna első, novemberben megjelent regénye az Atlantic Press kiadótól recenzióra, és napokon belül érkezik róla értékelés is. Összegezve a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! egy izgalmas regény Sáráról, aki Bristolban egy indiai étteremben volt kisegítő, de hazajött, és itthon próbált a saját szakmájában, laboránsként elhelyezkedni. A friss munkahelyén azonban Sára beleszeret a gyönyörű, nála idősebb, titkokkal teli kolléganőjébe, Laurába. Működik a regény, akár a kortárs magyar helyzetet, akár az első generációs értelmiségiség, akár a kivándorlás tereit vizsgáljuk, és persze a regény oldalain keresztül éled fel Sárában a biszexualitás. Lesz még róla szó a blogon.

Polcz Alaine: Asszony a fronton
Polcz Alaine és ez a regénye kifejezetten alapműve a kortárs magyar irodalomnak és egy nagyon határozott narratívát képvisel a második világháború és az akkor tomboló izmusok kapcsán. Az elhallgattatott és otthon hagyott nők történetét mondja el, akiknek a háború betört az otthonaikba és az utcáikba. Egy olyan fiatal lány mesél, aki látott az utcán zsidókat sárga csillaggal mászkálni, aki éhezett és menekült óvóhelyekre légiriadók alatt, és aki be tud számolni arról az erőszakról, amit a megszálló orosz csapatok követtek el. Egy nagyon megrázó szöveget várok a könyvtől, ami bemutatja a másik háború borzalmait, és elmeséli az elmesélhetetlennek gondolt dolgokat, amiknek nem is lehetett fóruma  a háborús történetekben. Könyves ajándékozáson kaptam, és tényleg régóta hiányzott a polcomról.

H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Ezt a könyvet slam poetryn nyertem, de nagyon örülök neki, mert idén meg akarom ismerni a zsánerirodalom alapjait, és Lovecraft egyértelműen az egyik alapja a fantasy, dark fantasy, horror műfajok irodalmának. Általában a különböző emberen túli entitásokat mozgatja a szövegeiben egy elvileg nagyon speciális misztikus, titokzatos ködön keresztül, ez a könyv pedig néhány novelláját tartalmazza. Kíváncsi vagyok rá.

David Wong: John meghal a végén
Ezzel a könyvvel csak azért szemezek ezer éve, mert van egy Adam Silvera könyv, amit talán soha senki nem fog kiadni magyarul (érthetetlen és felfoghatatlan módon), amiben a két főhős srác meghal a végén, mert egy olyan utópiában játszódik, ahol mindenkinek szólnak a haláluk előtt egy nappal, és összekötik őket más ilyen helyzetben lévővel. És ennek semmi köze ehhez a könyvhöz. Ezt a könyvet nem sokan szeretik, de akik igen, az a vicces horror egyik nagyon jó szövegének tartják, a fülszöveg pedig szinte alig árul el többet ennél. Mint már mondtam, régóta szemeztem vele tehát, mintegy véletlen találatként, és 500 Ft-ért árulta egy hölgy molyon Szegedről, én pedig 500-ért hajlandó vagyok vele tenni egy próbát.

Kilenc könyvet olvastam a hónapban

Peter Stjernström: A világ legjobb könyve
A világ legjobb könyve egy olyan regény volt, amit már sokszor megrendeltem volna, de az utolsó pillanatban mindig kikerült a kosaramból, és bár nem volt rossz olvasmány, azért örülök, hogy nem kellett fizetnem érte, hanem ajándékba megkaptam. A regény Titusról mesél, aki már több zajtalanul maradt regényt megírt, és most egy lezüllött alkoholista, aki slam poetry fesztiválfellépéseken hangolja fel a közönséget azzal, hogy különböző elavult társadalmi illemkódexekből vagy szakkönyvekből olvas fel. Egy éjszaka azonban Titusnak és slammer, költő barátjának eszébe jutott, hogy meg kellene írniuk a világ legjobb könyvét, ami ugyanúgy a receptkönyvek, a krimik, és az irodalmi listák első helyeit is be tudja zsebelni. De kettejük közül csak egyvalaki írhatja meg ezt a könyvet, és ezt szinte az első perctől tudják. A regényben Titus megtisztulásáról és józanná válásáról, illetve a két író közti cselekkel és már-már vérre menő versengéssel teli néhány hónapjáról olvashatunk, könnyeden, viccesen. Nem váltja meg a szöveg a világot, de egy szórakoztató olvasmánynak elég.

Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Az emberek országa
A két általam nagyon nagyra tartott író írt egy közös disztópiát, és hát tudtam, hogy imádni fogom. A regény a harmadik világháború és a klímakatasztrófa után játszódik, és két ifjúsági főszereplőt, egy fiút és egy lányt követünk benne. Mindketten kiválasztottak, akik az emberek országának az elitképző iskolájában tanulnak, hogy majd az állam fenttartásán dolgozzanak. Lassan a napok múlásával egyre nagyobb betekintést kapunk egy eminens lány és egy álmoktól gyötrődő fiú mindennapjain keresztül az állam központosított működésébe. Ebben a regényben minden szereplő a lehetőségeihez, génjeihez, képességeihez, hajlamaihoz képest a neki legjobb szakterületen képviseli magát és építi tovább az államot, mindenkinek saját ajánlott időbeosztása van, amit érdemes betartani, de nem szankcionálják, ha eltérnek tőle, és mindenki össze van nőve egy digitális eszközzel, ami azonosítja is őt. A két szereplőnek azonban lassan ki kell látnia a köréjük épített díszletek mögül, aminek a módjáról és a mögötte létható dolgokról már hatalmas spoiler volna beszélni. Ezzel együtt egy nagyon klassz kötet, váltott nézőpontú fejezetekkel, térképpel és minden fejezet elején értelmező szótárral. Szerettem. Működött. Ajánlom.

Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Többször voltam már olyan könyvbemutatókon, beszélgetéseken, ahol Ferencz Mónikának kellett a kötetéről beszélnie, és soha nem szólított meg. Arról, ahogy ő mesélt róla, egy egyszerű kötetnek tűnt, a dél a gyerekkor, az észak a jövő, és nincs túlgondolva. És kötetszervező elvként ez tényleg nincs, viszont nagyon erős megszólalásmód jellemzi, tele nagyon jól működő szimbólumokkal, amik megkülönböztették az újkomolynak tartott többi elsőgenerációs kötettől, miközben alapjaiban tematizálja a generációs ki tudja merre van északiságot, és a leleplezi a gyermekkor legnagyobb hazugságát: „bármerre fordulsz északnak tartasz”.

Anthony Burgess: Gépnarancs
Ez. A. Könyv. Istentelenül. Zseniális. Még azt hiszem sosem voltam ennyire hálás, hogy ajánlottak egy regényt. A könyv egy kamasz banda vezetőjét követi, aki a regény első felében kevert orosz szlengséggel irányítja kisebb házak kirablását és járókelők éjszakai megszégyenítését rendkívül polgárpukkasztó és öncélú, cserébe közveszélyes módon. Aztán elkapják őt, börtönbe kerül, ahol egy új technikát próbálnak ki rajta, amely szerint ezentúl nem lehet más választása, mint az, hogy jó ember legyen… És ez még bőven nem a vége.
A Gépnarancs egyszerre szól a Zabhegyezőből ismert generációs élmény ugyan radikálisan kifordított tapasztalatáról, a hidegháborús erőszak önkényének ünnepléséről és az 1984-nek is alaphangulatot adó minden gondolatot uralni vágyó hatalmi struktúráról.  Fantasztikus könyv. Imádtam. Olvassátok és rajongjatok érte, mert ha akad néhány anarchista órátok, akkor ez a könyv legjobb dolog, ami történhet veletek.

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra Laurám!
Fent már írtam róla.

Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard francia egyetemi tanár, amellett, hogy néhány gyakorlati tanáccsal lát el arra az esetre, ha nem olvastuk azt a könyvet, amiről beszélnünk kell, elsősorban azt állítja, hogy nagyon különbözőféle nem olvasások vannak. Nem olvastam, csak belelapoztam, nem olvastam, de olvastam róla kritikákat, hallottam róla, nem olvastam, de el tudom helyezni az irodalomban vagy bármilyen más struktúrában. És elmondja, hogy nem biztos, hogy mások is olvasták azt a könyvet, amiről beszélnek vagy akár kritikát írnak, és egyszerűen szinte biztosan nem tudunk besülni, ha hazudunk a könyvről, mert nem emlékeznek mindenre pontosan, ahogy az nekünk sem dolgunk. Ez például egy tipp tőle, hogy nektek ne kelljen elolvasnotok. A másik pedig, hogy mindig állítsd magabiztosan, az emberek a legkisebb valószínűséggel fognak arra gondolni, hogy nem olvastad el a könyvet. Hasznos volt, bár számomra gyakorlati újdonságokat nem hozott, de mégis, mindent nem lehet elolvasni. Magyar szakon sem, például. 

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
Katz Katalin izraeli szociológus, aki a holokauszttúlélő édesapjáról hallott arról, hogy voltak cigányok is a koncentrációs táborokban, de sokáig ennek alig találta bizonyítékát. És ez tényszerűen így van. A hetvenes évekig sem Magyarországon, sem a világban nemigen tematizálták azt, hogy a nácik áldozatai között lettek volna cigányok is. Katz Katalin a kutatásait már később, a 90-es évek elején kezdte Magyarországon, interjúkat vett fel, és ezen esetek kapcsán igyekezett egységesíteni a magyarországi roma holokauszt történetét, aminek például egy fontos állomásán, Komáromban a mai napig nincs semmi arra utaló dolog, hogy ott roma honfitársak tömeges kivégzése zajlott volna. De találkozunk koncentrációs táborból hazatértekkel is, olyanokkal, akik szerint meg kell élniük és el kell mesélniük az emlékeiket, míg más mesélő szerint egyszerűen el kell hallgatniuk. De beszél olyan erőltetett menetről is, ahol magyar katonák a saját honfitársukat bántalmazta vagy hagyta cserben, és a könyv végén egy olyan történet darabjai is összeállnak, amiben egy falu a teljes roma közösségét kiírtotta és elfelejtette, úgy, hogy pusztán néhány túlélő emlékezhet rá, külön-külön…
Mindezek után pedig kapunk egy nagyobb, filozófiaibb holokauszt-kutatás áttekintést, amiben megérthetjük a népírtás, a holokauszt és a roma holokauszt közti nem tisztázott különbségeket, vitákat, és azt, hogy hogyan alakult ez az elmúlt 50 évben. Nagyon erős és izgalmas szöveg volt Katz Kataliné, főleg az életutakat nehéz volt olvasni, de vitathatatlanul fontos munka az övé.

Don DeLillo: Cosmopolis
Eric Parkel, a fiatal milliárdos úgy dönt egy teljesen esetleges áprilisi hajnalon, hogy el kell mennie fodrászhoz, így beülnek egy limuzinba, és áthajtanak a városon. Nagyjából ez történik. Csakhogy ez egy nem teljesen átlagos áprilisi nap. Ma érkezik az elnök látogatóba, tele van a belváros tűntetőkkel, a kapitalista gazdaságot jelképező patkányok lepik el a fontos tereket, és Ericnek határozott célja, hogy bedöntse a jent. Szóval ezen a szép áprilisi napon különböző szakértők, orvosok, barátnők jelennek meg a limuzin hátsó ülésén és a közeli vendéglátóhelyeken. Izgalmas szöveg, mert benne mindenki Erichez viszonyul, követhetjük az ő gondolatait, amelyek egy picit világgyűlölők, amelyek megvetik a plebsz tömegeket, és közben halál filozofikusok és randomak. DeLillot sokan az amerikai posztmodern kezdőkarakterének látják, és tényleg megvan benne az az elemelt gesztus, hogy a cselekménytől majdhogynem függetlenül beszél és gondolkodik a szereplő, és ügyesen épít fel esetleges, de jó tempóban visszatérő, megmosolyogtató szimbólumokat. Szerettem.

Lewis Caroll: Alice Csodaországban
Szóval mind ismerjük a történetet. Alice beleugrik egy nyúlüregbe és kicsivé majd naggyá majd megint kicsivé válik majd megint naggyá, és közben történnek dolgok. Szóval az a helyzet, hogy én sokkal, de sokkal többet vártam ettől a könyvtől. Azt vártam, hogy Alice és a világ zavarodottsága vezet majd valahová, de ez nem igazán történt meg. Számomra ez a szöveg sokkal öncélúbb volt, mint majdnem bármi, amit a posztmodern címke alatt öncélúsággal vádolnak. És olvasóként sem rántott be. Értem, hogy miért lehet fontos szövege az irodalomnak, és szerintem van tere a világokról való gondolkodásban az Alice körüli párbeszédben, de engem olvasóként ez most kevésbé vett meg.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: Gépnarancs, Alice Csodaországban
Nonfiction: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?, Visszafojtott emlékezet
Cigány irodalom: Visszafojtott emlékezet
Megismerni a várost: Cosmopolis
Zsáner: Az emberek országa, Gépnarancs, Cosmopolis, Alice Csodaországban
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: A világ legjobb könyve (svéd), Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? (francia)
LMBT: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Így blogoltam a hónapban:

Ez lesz a hetedik bejegyzés a hónapban, viszont csak egy értékelés volt, szóval nem vagyok kimondottan büszke, de így alakult. Február közepén elért egy olvasási válság, és ez a bloggal együtt is működött, és még mindig van az is, hogy lett HBO GO-m telis-tele szuper sorozatokkal, amik szintén kemény órákat vesznek el… De igyekszem jól csinálni, és ez azt is jelenti, hogy ha úgy érzem, hogy nem tudnám jót hozni, akkor nem írok bejegyzést. Remélem megértitek…

Mindenesetre február 5-én indult a hónap az 1 és 6 bejegyzéssel. A hat betervezett könyvből ötöt sikerült elolvasnom, a hatodikat (Eberhard Staub: Az élő város) tegnap kezdtem el, nagyon klassz, nagyon olvasmányos esszé, de valamennyi biztosan át fog csúszni belőle márciusra. Ezt követte Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit alternatív fülszövege, majd Valentin-napra érkezett, elsősorban kifejezetten azért, hogy az index emelje ki, egy LMBT könyvekből vett idézetes poszt, ami megmutatja, hogy a szerelem mennyire egyforma is. Aztán megünnepeltük egy bejegyzésben, hogy óvodaérettek lettünk, vagyis három éves lett a blog, és úgy éreztem leginkább arról tudok mesélni, hogy sokkal könnyebb bátornak lenni, ha van egy három éves blogod. Ez után sokára megjelent a Minden szív kaput nyit értékelése, majd a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! alternatív fülszövege. A következő hónapban szeretnék folyamatosabban jönni az értékelésekkel, erről már a hétvégén igyekszem készülni. 🙂

Szóval hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂 Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha kérdéseid, megjegyzéseid volnának, írj bátran facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be insagramra vagy twitterre. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy év végén megjelent debütregényről fogok írni egy rövid, fülszövegszerű ajánlóban az értékelések előtt. Völgyi Anna első regényét általában nagyon szeretik, mert könnyen olvasható, mai, aktuális regény, amelyik érezhetően jelen van még akkor is, ha néha befigyel az elsőkötetes tapasztalatlanság, amit ügyesen old fel lelkesedésben. De mutatom, mi is ez:

covers_580453.jpgSára mindig is többre vágyott, mint amit a bristoli indiai étkezdében konyhai kisegítőként adni tudna a világnak. Úgy érzi,amikor a vőlegényével az Egyesült Királyságba költöztek, hogy kényelmesebb életet tudjanak élni, csupa kompromisszumot hozott. A folyamatos sikertelenségei egy pontján úgy dönt, hazautazik és szerencsét próbál. Rövidesen állást talál egy kis állami kórházban, a magyarországi valóság egyik kis centrumában, és lassan szerelemre ébred a tragikus sorsú, mégis erőtől duzzadó, sugárzó főnöke, Laura iránt.

A regény nagy részében a két szereplő közti barátság elmélyülését és Sára biszexualitására ébredését követhetjük nyomon a leghétköznapibb helyzeteken keresztül. Érzékeny leírását kapjuk a Sárában és környezetében is megütköző világoknak, és nyomoznunk kell egy az elfogult Sára gondolatain keresztül:

Vajon van-e remény arra, hogy az érzések bárhogyan is viszonzásra találnak?

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy különleges fantasy regénysorozat első részével és annak az érdekes, izgalmas transznemű és aszexuális szereplőivel fogok foglalkozni. A regény sokféle nagyon különc szereplőt mozgat, amit hitelesít a zseniális kerettörténet, de vannak kérdéseim is vele kapcsolatban. Mutatom.

minden_sziv_kaput_nyit.JPG

A Minden szív kaput nyit kamaszszereplői egy színekben tobzódó és hóbortos gyermekotthonban élnek az Eleanor West Otthona Csellengő Gyermekek Számára .tábla mögött. A regény hősei tehát csellengő gyerekek, akik számára egy-egy ajtón keresztül olyan világok nyíltak meg, amelyek vevők az ő különcségeikre, mégis egy idő után visszakerülnek a mi világunkba, ahová ők már képtelenek beilleszkedni. A saját ágyukat vagy a saját szobájukat már nem tudják többé otthonnak tekinteni, képtelenek visszailleszkedni a mi társadalmunk normái közé, és megváltozik a viselkedésük. A regény szereplői magatartásproblémás vagy szociális zavarokkal kűzdő fiatalok, akiknek a szüleik a legjobbat akarják, így beadják egy otthonba őket, aminek a vezetője, Eleanor arról beszélt nekik, hogy ki tudja gyógyítani a téveszméikből a beteg gyermeküket.

Így érkezik meg a Eleanor otthonába Nancy is, aki ott már egy egészen más, harsány, mosolygó, kedves Eleanort talál, körülötte más világokat megjárt gyermekekkel. Eleanor pontosan tudja, hogy a szülők és egyáltalán a külvilág nem képes arra, hogy megértse ezeket a gyermekeket, ezért felveszi a társadalmi norma szerint ‘nevelőotthont fenntartó tisztességes idős hölgy’ álcát, amikor a szülőkkel beszél, a gyermekeket pedig megtanítja, hogy mit is jelent az, hogy nem csak a mi világunk létezik, és hogy minden világnak mások az értékrendszerei és a normái. Nagyon jól működik a regényben, hogy mint az intézményt, mint a csellengés szabályrendszerét egyszerre ismerjük meg a frissen érkezett Nancyvel, aki a Holtak Csarnokaiból érkezett, ahol hatalmas rend uralkodik, lassú és pontos minden, és igen, elég sötét és mozdulatlan is. De erről még lesz szó.

A szöveg igazán nagy bravúrja, hogy relativizálja és demokratizálja a különböző viselkedési rendellenességeket azzal, hogy felveti, mindenki számára vannak olyan világok, amelyek jobban passzolnak hozzá, és vannak olyan világok, amelyek kevésbé. A viselkedési zavarok különböző típusai mind-mind kaptak egy olyan világot, ahol tudnak működni, normaként, vagy akár vonzó tulajdonságként.

A különböző szereplők nagyon más emberek, mégis könnyen találnak otthont a másik világban, mert ott büszkén viselhetik a nálunk akár stigmatizált jegyeiket is. Tök oké egy-egy világban a tudomány iránti szélsőséges vonzódás, az oktalanság, a színes kreativitás, a rendezettség békéje és nyugalma, mert ezek a létező világok fő értékei is. A szereplő számára megnyílt ajtó mögött büszkén viselhetik magukat, nem kell korlátok közé szabniuk a személyiségüket, megélheti a másságukat. Mégis, ezeket a szereplőket általában kidobták a saját világukból is.

Ennek a legélesebb példája, ha Kade történetét vizsgáljuk, aki egyébként Eleanor unokaöccse. Kade egy hercegnő volt Prizmában. A szivárvány minden színe tündökölt itt a fényben, tényleg hercegnői élete volt, de egy nap rájöttek, hogy fiú, és onnantól kezdve menekülni kellett abból a világból is. Ugyanakkor a szülei mellett sem tudta megélni ezt a másságát, éppen ezért kellett Eleonornál lennie. Ő az egyetlen szereplő, aki nem viszonyul a visszamenni szóhoz. Mert visszamenni két irányú dolog, de számára egyik sem járható.

Egyrészt vissza lehet menni a kamasz régi környezetébe és otthonába, ahol szeretettel várják őt az eltűnése előtti állapotban, de megértésre nem számíthat. Másrészt vissza szeretnének menni az általuk megismert világba, ahol mind jól érezték magukat, és valamiért az a világ akkor, ott elutasította őket, és kicsi az esélye, hogy ismét ajtó nyílik a számukra. Kade megrekedt az otthonban, mert a szülei nem fogadják vissza, Prizma biztosan nem nyílik meg a számára, és egyébként is 18 éves múlt, szóval egyedül is állhatna a világ általa nem ismert normái szerint teljes életet. Úgy dönt, hogy itt marad, hiszen ez a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb lehetősége, de ez az otthon sem nyújt számára mindig menedéket. Volt, hogy rosszindulatból itt is kisanyámnak szólították.

Ezzel együtt Kade egy izgalmas karakter, aki már sok mindent látott az otthonban töltött idő alatt is, kreatív, ő ad ruhákat az otthon lakóinak, ha valamilyen probléma adódik, másként áll kérdéseket, könnyen átlát helyzeteket, és minden kétséget kizáróan vonzó fiatal férfi, aki több lány szívét is megdobogtatta már. Éppen ez történik a regény másik LMBTQIA szereplpjével, Nancyvel, aki aszexuális. És mint az első magyar nyelven olvasható aszexuális témájú kötet, ügyesen beszél arról, hogy az aszexuális azt jelenti, hogy nem érez szexuális vonzalmat valaki, de látja a szépet, és vannak érzései. Szétválasztja az aszexuális és aromantikus címkét, és elmeséli, hogy érez szerelmet és képes vágyni valaki iránt:

Kade alighanem a legszebb fiú volt, akivel valaha találkozott. Szeretett volna órákig beszélgetni vele érdektelen semmiségekről. Szerette volna érezni az érintését, tudni, hogy a jelenléte mindent betölt, mindenestül köré összpontosul. A baj az volt, hogy a dolgoknak itt sosem lett vége, márpedig Nancy számára ez jelentette a határt.

Nancy aszexualitása többször kerül elő, rögtön az elején egy vicces rákérdezéssel a norma felől: Szeretnél lefeküdni vele?, amivel rögtön láthatjuk, mennyire nem választjuk szét a szerelmet a szexualitástól, és hogy ezt, még ma a szexuális forradalom utáni XXI. században is mennyire alapvetőnek tekintjük.

És nem csupán az LMBT kisebbség felől izgalmas ez a szöveg. Sőt, Nancyről, mint a Holtak Csarnokaiból érkező szereplőről még azt is elmondhatjuk, hogy az aszexualitása valamennyire következik a vágyat és az érzékiséget lefojtó világából és személyiségéből. A regény az otthon mikrotársadalmában is megteremti a kisebbségi helyzetet, és annak a különböző működéseit. A regény szereplői két részre bomolnak és a perifériára kerülnek azok, akik valamilyen sötét világból érkeznek, de találkozhattunk olyan sötét világból érkezővel, aki titkolózással be tud illeszkedni. Nancy csendességével, fekete öltözékével és a Holtak Csarnokais múltjával alapból gyanús, és a regény talán legkevésbé hangsúlyos krimi szálában végig rá, mint a holtakkal cimboráló jövevényre vetül a gyanú árnyéka, amelyet szinte az egész csoport oszt.

Tehát vitathatatlanul egy erős kötetről tudunk beszélni, nagyon erősen tematizálja a felnövést és a társadalomba való beilleszkedés lehetetlenségét, miközben jól közelít rá akár a társadalomra, akár a társadalom diverz, széttartó különceire, akik mégis jól működnek együtt, megtalálta azt, ami összehozza, közösséggé teremti őket, ez pedig az otthontalanság élménye.

Ezzel együtt sem felhőtlen az örömöm a regénnyel kapcsolatban. A világok még nem épültek fel koherensen az első kötetben, az intézmény kapcsán sem tiszázódik minden kérdés, és ezekkel kell kezdenie majd valamit a sorozat további részeinek. A regény abszolút nem működő része számomra az, hogy minden, amit a világokról tudunk, azt párbeszédekből tudjuk, amik viszont így eléggé élőbeszédszerűtlenek, esszéhatásúak és szétfolyóak. Leíró szöveg, ami a világ működésébe enged betekintést, alig van, és azok sem pontosak. Nem tudom, hogy ez a következő kötetekben változik-e, vagy csak kevés volt a 160 oldal, hogy megszokjam, de nagyon zavart olvasás közben és mert most is feszülté tett, amikor a bejegyzést próbáltam összeírni belőle.

De ezzel is egy nagyon izgalmas kötet, nagyon szerettem ezt a kisebbségi, felnövés történeteket, és működtek is. Nagyon sokan nagyon szeretik a sorozatot, és nem is vitathatóak el az érdemei. Fiatalos, sok kérdést vizsgál, bár ezeket inkább felületesen, hozza azt az idegenséget, ami szerintem a mostani fiatalok számára izgalmas tud lenni, és szeretni való egyébként, drukkolunk a szereplőknek, ami egy elég univerzális könyvvé teszi a regényt. 🙂 Biztosan olvasni fogom majd a sorozat következő darabjait is. 🙂

Kedvenc részem: Eleonor az első fejezetben, amikor Nancy megérkezik, és beszélgetnek a csillárról. Az szép és fontos:

Mindig feltételezd, hogy a legegyszerűbb válasz az igazság.

 Végezetül ajánlom a regényt a csellengőknek, akik mindig érezték, hogy kevesek számukra a mi világunk keretei, akik érezték már azt, hogy biztosan lehet számukra értékesebb világ. Azoknak ajánlom a kötetet, akik hajlandóak túllátni a normáinkon és megkérdőjelezni mindazt, amit a világról gondolunk. Olyanoknak, akik szerint minden könyv egy lehetséges világ, és hajlandóak volnának beleveszni. Ők nagyon fogják szeretni, és sokat fognak gondolkodni róla. 🙂

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Csellengő gyerekek 1.
Fumax, 2018
160 oldal
Így olvastam: Két nagyobb ülésben, kellett hozzá egy pihenő, de könnyen olvasható szöveg, jól ütemezett rövid fejezetekkel, csak a nyelve néha meg tudja akasztani az olvasást, egy egy hosszabb monológ szerű párbeszéddel.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂
Lassan vége a hónapnak, de biztosan érkezem még egy alternatív fülszöveggel, talán egy értékelés is bele fog még férni, és mindjárt érkezik a summa is.

Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram vagy a twitter a te fórumod. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Óvodaérettek lettünk, és bátran nézünk a táguló világra

Sziasztok,

egyszerre olyan most ezt a bejegyzést írva, mintha mindig is lett volna ez a blog, és olyan is, mintha tegnap lett volna az a szerda reggel nyolc és dél között, amikor létrejött az a felület, amit most olvasol. Pedig ennek már három éve. Pont három éve. És ez most valahogy fontossá lett számomra, mert azt mondták korábban, hogy fontos. VargAda arról is beszélt  a 2018-ban a könyvfesztiválon a könyves bloggereknek, hogy szerinte a három év az, amikor kiderül, hogy valaki könyves blogger lett és marad. Mert sokan adják fel, ha nincs rá idejük, vagy amikor nem hullnak az ölükbe az ingyen könyvek vagy nem jönnek a számok, és sokan keresnek más témákat is. Szerinte ez a három év fontos határ, és egy picit szerintem is. Nagyon más volt az elmúlt egy év, amire visszanézhetek, mint a korábbi kettő, de egy dologgal talán össze tudom foglalni:

szulinap_1.JPG

Bátor lettem. Ez majdnem teljesen ilyen egyszerű. Most már könnyű bátornak lenni. Kiismerem magam a könyves közegekben. Követem a fő trendeket, olvasom a legfontosabb bloggereket, néhányukkal ismerősök vagyunk a facebookon is, persze követjük egymást molyon, beszélgetünk egymással egy-egy könyves eseményen, vagy egymásra írunk egy-egy jól sikerült tartalmunk apropóján.

Azt hiszem a részese lettem lassan a könyves életnek, még akkor is, ha a könyves tartalomgyártók alapvetően szűk rétegközönségéből én egy még szűkebb rétegből szakítok. Egyre gyakrabban futok bele ismeretlen embereknél is abba, hogy ismerik a blogomat, ti is egyre gyakrabban szólítotok le (amit még mindig nem tudok kezelni, de nagyon jó érzés, napokig tudok örülni neki), és ez az egész kinyitott engem is. Általában zárkózott ember vagyok, tele vagyok kétségekkel azzal kapcsolatban, amit csinálok, viszont a harmadik évben lett egy olyan szilárd alapom, amit fel tudok mutatni. Mert igen, van, hogy egy bejegyzés nem sikerül úgy, én sem vagyok rá büszke mindig, és tudom, hogy nem csinálok mindent tökéletesen, azzal együtt sem, hogy a tökéletesség nem is cél… Mégis ebben az évben meggyőződtem arról, hogy blog, amin dolgozom jó, és egy jó alap, amihez vissza lehet térni akkor is, ha valami pont félremegy.

És ez büszkeséggel tölt el. Tényleg. Minden nap. Az októberi Szegedi TEDx beszédem után meséltem arról, hogy hetekig csak mosolyogva és kihúzva tudtam járni, mert úgy éreztem, hogy egy érdekes ember vagyok, akinek van egy jó története és inspirálni tud másokat, de azt hiszem ez előbb kezdődött. Valahol ott, hogy jelentkeztem a TED-re, vagy előbb… De ezt mindenképpen a blognak köszönhetem.

Már közhelyszerűen mondom magamról, hogy zárkózott vagyok, nehezen kezelek szociális helyzeteket, de ezt fontos értenetek ahhoz, hogy mit jelent számomra a blogolás elmúlt egy éve. Jelentkeztem TEDx előadónak, több szerzővel készítettem interjút, írtam egy vendégcikket a wmn.hu-ra, elhívtam egy kávéra Teklát, aki már hat éve blogol, és a google a Könyvesblog professzionális tartalomgyártó után másodikként dob ki a ‘könyves blog’ keresésre, és akit most már youtube-on is követhettek.

Ez most négy nagyon más példa, de nagyon hasonló dolgok állnak mögöttük. A TED videók azóta vonzanak, mióta az eszemet tudom. Nagyjából egy időben találtam rá, az akkor magyarul még szinte csak feliratokkal elérhető angol nyelvű beszédekre és a meleg könyvekre. D. Tóth Kriszta és a WMN már bőven dübörgött, amikor blogolni kezdtem, és a blog történetében fontos szerepet játszót D. Tóth Kriszta egy egyetemi pódiumbeszélgetésen elhangzott mondata mondata, ami bátorított arra, hogy írjon mindenki, akinek hiányzik egy tartalom, és úgy érzi, hogy be tudná dönteni. Tekla pedig szinte ősblogger volt azokban az időkben is, akit mindig ámulattal tudtam figyelni, mert nem lett egy klasszikus híreket közlő könyves blog, hanem az értékelések maradtak a fő profilja, miközben most épp gőzerővel dolgozik azon, hogy a saját márkáját építse.

Nem számítottam rá, hogy már nem a Szilvió nicknév mögé fogok bújni, és ötszáz ember előtt fogok beszélni a blogomról. Nem gondoltam, hogy valaha engem fognak olvasni WMN olvasók, szintén a saját nevem alatt, és igen, azt sem gondoltam volna, hogy Teklával el tudunk beszélgetni egyenlő partnerként egy kávé mellett… Pedig ezek mint adottak voltak. Nem változott meg a világ körülöttem az elmúlt egy évben és nem is gondolkozom róla másként. Csak bátrabb lettem. Mertem jelentkezni a TEDx Szeged felhívására. Mertem írni a WMN-nek, rá mertem írni szerzőkre és Teklára is. Mert azt gondolom, hogy lehetek partneri viszonyban velük, és bízom benne, hogy az, amit a világról tudok, érdekes lehet másoknak.

Bízom benne, hogy releváns tud lenni az amit csinálok. Be merek kopogni olyan kapukon, amik talán eddig is nyitva lettek volna számomra, de most már végre tudom, hogy ki vagyok én, tudok válaszolni, ha kiszólnak, hogy „Ki az?”, mert teljesen belaktam a Szilvió nevet, és még akkor sem esem kétségbe, ha azt is megkérdezik, hogy „…és mit akar itt?”.

Három éves bloggerként úgy érzem magam, mint egy óvodás az első két hét után. Tudom, hogy vannak még itt emberek, vannak már barátaim és vár rám egy csomó játék. Tudom, hogy mi ez az egész, de nyilván tartogat még meglepetéseket. És én ezt várom, tényleg. És még nem ölték ki belőlem a lelkesedést, ezért minden feladatra jelentkezem, és igyekszem a legjobbak szerint teljesíteni.

És igen, három éves bloggernek lenni néha olyan is, mintha óvó néni lennél. Hogy ismersz embereket, de csak egy picit, a kis arcukról és becenevekről, és felelős vagy értük. Segítesz nekik könyvet választani, mesélsz nekik arról, mit jelent szerinted ebben a világban lenni. És én döntöm el, hogy miről mesélek és hogy mikor, és igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni. Aztán majd értékelitek a munkámat. Mint az óvó néniét.

Szóval ez van, hogy három év alatt nagyra nőttünk, még akkor is, ha néha csak némi tápszer segített minket életben tartani. A napokban értünk el a 100 000 megtekintést, az Egy meleg srác olvas blog a google első blog találata a ‘meleg könyvek’ keresőszóra, lassan 500-an leszünk facebookon, és beszélgetünk. Itt, molyon, facebookon és néha már az utcán is. ezek nagy számok, és fontos beszélgetések, amiknek a mentén igyekszem haladni tovább. 🙂

Remélem velem tartotok, könyvekkel egészen a szivárványig!

Szilvió

Idézetek (nem csak LMBT) szerelemről LMBT könyvekből, (nem csak) Valentin-napra

Sziasztok,

a mai egy nagyon különleges nap, bár kevesen tudják, hogy miért is: február 14-e ugyanis már évek óta a Nemzetközi könyvajándék nap, és hogy ez pont Valentin-napra esik. Nos, van ilyen. És ehhez muszáj is alkalmazkodni, akár úgy, ahogy ez a bejegyzés is próbálkozik. Könyvek, szerelem, idézetek, amik kedvesek, elmosolyodunk rajtuk, eszünkbe jut valaki, akár el is küldjük neki… Szóval erre számíthattok a mai bejegyzésben, kezdjük is!szerelem.JPG

Szóval kezdetben van az, hogy minden róla szól, és rólunk. És ez tök rendben van így. Ettől vagyunk szerelmesek.

Az a vicces, hogy ha valaki akár két percen át megfigyel engem ezen az órán, világosan látja, mi zajlik itt. Áttehetem a cselekményt egy alternatív univerzumba, vagy játszódhat mindez a SkyTron -1 bolygón, a szereplők neve pedig lehet Steve és Bucky, lehetnek szuperképességeink is meg minden, akkor is nyilvánvaló lenne, hogy miről is szól ez a regény.

Christina Lauren:
Autoboyography – Egy fiús könyv
(értékelés itt)

Azért jó a szerelem, mert az összes baromsága mellett is ennyire nyilvánvaló, egyszerű, hogy mind megérthessük.

Eva nem bírta látni a fájdalmat. Leült a még mindig síró Idgie mellé: – Édes aranyom, nem tudom, ki miatt rísz, de nem is érdekes, mer’ úgyis hamarosan kigyógyulsz. Nyugi… csak arra van szükséged, hogy valaki szeressen… minden rendbe jön… Eva itt lesz veled… – És lekapcsolta a lámpát.
Eva sok mindent nem tudott, de a szerelemről tudott mindent.

Fannie Flagg:
Sült zöld paradicsom
(értékelés itt)

Elvileg a szerelemből tanulni is lehet. Például magunkról. Azt mondják nehéz anyag, de hasznos.

Megszerettetted velem önmagamat, azt az önmagamat, akivé melletted válok.

André Aciman:
Szólíts a neveden
(értékelés itt)

Azt hiszem mindannyiunknak elég sajátosak az esetei. És akármit mond Schobert Norbi, a fiúk sem mindig a másik külsejét kívánják meg… Hanem a ciki történeteiket, akár pont a Valentin-napiakat.

Ne aggódj, Jacques. Csakis akkor gondolok a szexre, ha olyasvalakiről van szó, aki Valentin-napon a nyolcadikos barátnője elől a mosdóba menekül, falja az Oreót, és különösen depis, egyben csodás zenét hallgat, viszont sosem hord bandapólót. Azt hiszem, speciális típus az esetem. (Nem viccelek.)

Becky Albertalli:
Simon és a homo sapiens-lobbi
(értékelés itt)

Vagy mert olyan szexi, miközben…

Arra gondoltam ebben a pillanatban, hogy senki nem tud olyan ellenálhatatlan érzékiséggel fikuszt locsolni, mint ő.

Völgyi Anna:
Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
(Most olvasom, értékelés hamarosan)

Párja a cipőnknek van, partnerünk meg nekünk, akik fogják a biztosítókötelet, hogy mi tudjunk szállni

Mert nem tudod, milyen gyorsan futsz, milyen keményen dolgozol, milyen kimerült vagy, míg valaki mögéd nem áll, és azt nem mondja: „Oké, hátraeshetsz, elkaplak.”

Taylor Jenkins Reid:
Evelyn hét férje
(értékelés itt)

A szerelem kis dolgokat is jelent. Mindennapokat.

A szerelem arról szól, hogy kiviszed a kibaszott kutyát sétálni, hogy a párod kicsit tovább alhasson,együtt csináltok adóbevallást, és nem neheztelsz, ha rád jut a vécépucolás. Arról szól, hogy szövetségesek vagytok.

Andrew Sean Greer:
Arthur Less
(értékelés itt)

Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezt az idézetet betegyem-e a mai bejegyzésbe. De bent kell lennie, mert fontos, és itt a végén, hogy még egyszer végig gondoljuk, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy megtapasztaljuk, milyen csodálatos is szeretni valakit, még akkor is, ha a szerelmet úgy általában (akár ilyen posztokban is) hajlamosak vagyunk túlértékelni… Azért a szerelem, az mégiscsak klassz dolog.

Nevet. Voltál már szerelmes? – kérdezi.
Ránézek, forgatom a szemem, és rögtön azt kívánom, bár ne tettem volna.
Én nem. – mondja. Pedig szerettem volna.
Túlértékelik – mondom, és betömök egy kekszet a számba. Megszállottan eszem a beálló csendben, tömök és rágok, mert tudom, hogy rosszat tettem.
Ne csináld ezt velem! – szólal meg.
Mit ne csináljak? – kérdezem.
Ne tégy úgy, mintha a dolgok semmik lennének. Azok a dolgok, amiket már nem élhetek meg. Ez olyan béna. Sajnállak, ha úgy gondolod, hogy túlértékelik. Én kurvára lubickoltam volna benne.

Sarah Winman:
Bádogember
(értékelés itt)

Ennyi lettem volna mára, én nagyon élveztem ezeket az idézeteket gyűjteni, mert szeretettel teli könyvekből vannak, amiket jó néha feleleveníteni és kiporolni. Szépen beszélnek. Szeretettel, és szerelemmel, amiket jó érezni. Szóval boldog Valentin-napot kívánok nektek, esetleg adjatok vagy kapjatok könyvet, vagy lepjétek meg magatokat egy jó esti olvasmánnyal, és ha úgy gondoljátok, hozzászólásban folytassátok a sort. 🙂

Igyekszem érkezni hamarosan a következő értékeléssel, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram vagy a friss twitter oldalam is elérhető. 🙂

A következő bejegyzésig pedig, végül semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy izgalmasnak ígérkező fantasy sorozat első részéről írok egy rövid ajánlót. Nagyon sokáig toltam magam előtt a Minden szív kaput nyit olvasását, mert nagyok voltak így is az ígértei, így különösen izgalmas, hogy most egy ilyen ígérgetős bejegyzéssel hangolódunk a nagy bejegyzés előtt, de igyekszem megmutatni, miért könnyű szeretni ezt a szöveget.

s3.jpgA világ, amit ismerünk nem az egyetlen világ, és vannak gyerekek, akik ezt meg is tapasztalhatták, hogy aztán képtelenek legyenek visszailleszkedni a mi világunk rendszerében. Különc szereplőket látunk, akik találtak egy olyan működést, ahol nem lógnak ki a sorból és értékelik a másságukat, és aztán örökre abba a világba vágynak vissza.

A Minden szív kaput nyit borítóján belépve olyan kamasz fiatalokat ismerünk meg, akik azt tanulják, hogy hogyan tudnának visszailleszkedni a társadalmunkba úgy, hogy nem kell a saját emlékeikről és személyiségükről lemondani. Eleanor West otthonában a csellengő gyermekek megkapják a válaszaikat az átélt élményeikről, őszintén beszélhetnek felnőttekkel és kortársakkal a tapasztalataikról, és nem kell megtagadniuk magukat és a másik világ felé húzó szívüket. Nancy, az intézmény frissen érkezett lakója felől kapunk a sorozat első részében betekintést abba, hogyan épül fel az otthon, mit is jelentenek ezek a más világok, és milyen sokszínű gyermek és felnőttszereplőket mozgathat számtalan megismerni vágyott világ.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A januári kedvencem és a februárra betervezett címek

Sziasztok,

itt az új hónap, és szerencsére még tart az év eleji lelkesedés is, szóval tele vagyok olvasási tervekkel, és a múlt hónap kedvenc könyvét sem volt nehéz kiválasztani, hiszen a világ legaranyosabb disztópiája mégiscsak a világ legaranyosabb disztópiája. Mutatom:

1_es_6_2.JPG

1. A januári kedvencem:

covers_448302.jpgCharlie Jane Anders: Minden madár az égen
Nem csak a borítója gyönyörű ennek a könyvnek, hanem az egész könyv csodálatos. Egy disztópiában játszódik, amikor a világ mindennapos természeti katasztrófáknak van kitéve. Két szereplőt követünk, akik egy iskolába járnak, és mindketten túl különlegesek ahhoz, hogy ne legyenek különcök. A lány, Patricia a boszorkányság tüneteit kezdi magán észlelni, van, hogy tud beszélni az állatokkal, sőt egy nagy fa is rendkívüli talányt adott neki: Egy fa piros?. A fiú, Laurence egy technikai zseni. Inteneten talált leírás alapján két másodperces időgépet vagy láthatatlanná tevő gépet szerelt magának, a szekrényében pedig egy tanuló programot tartogat, amit könnyen lehet, hogy az Egy fa piros? kérdéssel az első önműködő mesterséges intelligenciává lehet tenni…

Aztán persze telnek az évek. Patricia elvégzi a boszorkányképzőt és nagyvárosi boszorkány lesz, aki képtelen visszafogni magát, ha az emberek megmentéséről van szó, Laurence pedig az emberiség túlélésének lehetőségén dolgozik egy új technikai rendszerben. Évek óta nem beszéltek, valahogy mégis egymásba botlanak, és rájönnek, hogy senki nem értette meg őket jobban, mint ők… És ez még messze nem a vége a történetnek.

Ez a történet csodálatos. Minden oldala után elmondtam a szobatársamnak, hogy ez a legaranyosabb könyv a világon (403 oldalas a szöveg, és még együtt lakunk, nagyon tisztelem ezért), és ez így van. A szöveg maga nagyon kedves és vicces, különcködő dolgokkal van tele, alapvetőnek veszi, hogy igazak a szereplők minden szava, így a világot kell hozzá forgatni, és nagyon kedves, vicces, ügyes epizódokat, mellékszereplőket épít fel. És közben működésben mutatja be az ökofeminizmus fő kérdéseit. A nők képviselik a természetet, a férfiak pedig igyekeznek, hogy leuralják a természetet és ők maguk hozzanak lére valamit a technika segítségével, mégis, összetartva a világról való tapasztalatainkat: Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy a világ fennmaradjon, nem csak egy olyan szélsőséges helyzetben, mint amilyen a regény végén megjelenik.

A szöveg nagyon izgalmas filozófiai, etikai kérdéseket mozgat arról, hogy az ember kizsákmányolhatja-e a természetet, fontosabb-e az ember fennmaradása, mint a bolygóé, megölhető-e egy gyermek, ha azzal a jövőt mented meg, és teszi mindezeket játszi könnyedséggel… Imádom, olvassátok el. Tényleg.

és

6: A februárra betervezett címek

Anthony Burghes: Gépnarancscovers_574146.jpg
A Gépnarancsot a januári tervekből gördítem tovább, és az egyik legjobb barátom ajánlására olvasom, aki szerint ezt a könyvet el kell olvasnom, ha elolvastam az 1984-et, és hát január elején vitathatatlanul befejeztem az 1984-et. Nem igazán tudok róla sokat, csak hogy nagyon hasonló az 1984-hez, ahol az ösztönös viselkedés az egyetlen lehetőség a hatalommal szembeni lázadásra. Azt is tudni vélem, hogy a kapitalistább, konformistább társadalomról kíván beszélni egy fiatal elbeszélőn keresztül, aki pikáns módón orosz szavakkal keveri az akkori szlenget. Valamiért most nagyon rá vagyok kattanva ezekre a témákra, és szeretnék minden hónapban elolvasni egy klasszikus irodalmi szöveget, ebben a hónapban most már tényleg ez volna az. (Félek egy picit már ettől a minden hónapba ígérgetéstől, mert tavaly nagyon felsültem vele, a januári úgy teljesült, hogy maradt tavalyról, de nagyon szeretném ezt tartani, és jó könyvek várnak, szóval hátha.)

covers_580453.jpgVölgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
Völgyi Anna könyve az év végén jelent meg, és sajnos a vizsgaidőszak miatt nem tudtam recenziót vállalni belőle. Így viszont abban a szerencsében volt részem, hogy figyelhettem a könyv útját, és nagy örömömre az olvasók szeretik, így egy izgalmasnak ígérkező első regényről tudok majd mesélni nektek. A regény hőse Sára Bristolban mosogat és szerelmes lesz a kolléganőjébe, Laurába. A szerelem a fülszöveg szerint ugyan viszonzatlan marad, viszont Sárán keresztül betekintést kapunk abba, hogy hogyan lesz egy nő szerelmes egy másik nőbe, és megértheti az olvasó, hogy mennyire ugyanarról a szeretetről van szó, miközben beszél a szöveg az emigráns létről is, és Sára családja, otthona sem marad teljesen feltáratlan. A történetben arra vagyok a legkíváncsibb, hogy Sára biszexualitását mennyire fogja taglalni, hiszen Sára előző párja András. Érdekel, hogy a főszereplő vajon már elfogadta-e magát, vagy mennyire out biszexuálisként, ugyanakkor vannak félelmeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire sztereotipan fogja ábrázolni a férfi és a potenciális nő partnert. De ez majd úgyis kiderül. Nem mellesleg, szerintem nagyon szép könyvtárgy.

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezetcovers_220937.jpg
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
A magyarországi cigányság holokausztélményeinek tematizálása csak a hetvenes-nyolcvanas évek óta lehetséges az irodalmi, kulturális és szociológiai közegekben is. A néphagyomány ugyan őriz néhány népdalt, vagy különös történetet, például Sára Sándor 1962-es vizsgafilmjében a film elején látható cigány szereplő a holokausztról énekel, viszont ez kifejezetten elhallgattatott téma volt itthon. Katz Katalin személyes motivációi is ezek. Ő maga zsidó családból származik, az apja megjárta a koncentrációs tábort, és mesélt a lányának ottlévő cigányokról, de amikor ő maga kutatott, alig talált róla valamit. A tanárom, akivel roma kérdésben kutatok a legjobb szakirodalomnak tartja erről a kérdésről, én pedig kíváncsi vagyok rá, mert a holokauszt későbbi feldolgozását is vizsgálja. A könyvtárban csak éjszakára kölcsönözhető, úgyhogy valószínűleg majd egy szombaton beülök és kiolvasom.

covers_4932.jpgPierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard azon egyetemi oktatók közül való, akik megértik, hogy nem tudtad két hét alatt átrágni magad a többezer oldalas világirodalmon, de azt nehezen fogadja el, ha nem tudsz róla beszélni. Különösen igaz ez azóta, hogy megjelent a könyve ebben a kérdésben. Mert igen, rövid az élet, és nem lehet minden könyvet elolvasni, még akkor sem, ha törekszünk rá. Nem tudom, hogy hogy állok ezzel a szöveggel (mert nem olvastam még, lol), de az van, hogy akár hinni is hajlandó vagyok benne. Mindenesetre kíváncsivá tett.

Eberhard Straub: Az élő városcovers_483281.jpg
Az urbánus életformák változásai
Eberhard Staub szerelmese a városoknak, ezért nagyon régóta kíváncsi vagyok a könyvére. Az élő városokban azt mutatja be, hogy hogyan alakultak ki az igazi városok, a demokrácia bölcsői, a szabadság fellegvárai és a bűnözés és egyéb devianciák gyűjtőhelyei, és hogyan alakultak ezek az ókortól a ma ismert formájukig. Végigkövetjük hogyan alakultak át a városi terek, és hogyan követi a változásokat a mindenkori városi polgárság. Úgy érzem ez lehet az alapszövege annak, hogy későbbi szakirodalmakban és regényekben értően tudjak nyúlni a város tematikájához, és azt mondják nagyon élvezetesen és érezhető lelkesedéssel beszél a témájáról. Elmondhatatlanul várom.

covers_179877.jpgDon DeLillo: Cosmopolis
És ha már város. Itt egy férfi, akit a filmben Robert Pattinson játszik, mégsem Bruce Wayne, és csak át akar jutni a városon, hogy eljusson a fodrászához. És ha már utazik az egymásnak kilincset adogató útitársaival igyekszik bedönteni a japán jent, és ha úgy van, esetleg elhozni az apokalipszist. A városban lévő élet viszont úgy tűnik mindenképpen akadályozni akarja abban, hogy eljusson a fodrászához hófehér limuzinjával.

Nagyon izgalmas szövegnek ígérkezik, ami az amerikai posztmodern irodalom jegyében született, tematizálja a hatalmat, amit ez a fiatal milliárdos is képvisel, pontosan úgy, ahogy egy fehér, kőgazdag városi férfitől elvárjuk. Beszél a pénzről, amely megengedi, hogy egy csúcs módon felszerelt limuzinban tárgyalj bárkivel, beszél a testiségről, hiszen a szeretője és a felesége is megjelenik a limuzin hátsó ülésén, és beszél mindarról, amit mi erről a világról gondolunk, anélkül, hogy értékelné azt. Egyszerűen a borítón feltüntetett kérdést járja körül: Meddig mehet el ez a mégiscsak antihős? És ha már őt követjük egész nap, szükségszerűen hatással lesz ránk, de milyenre? Régi klasszikus hiányosságom, hogy nem olvastam, csak filmben láttam az Amerikai psychót, de annak a világát képzelem ezen szöveg mögé.

Ez tűnik így most vázlatosan ennek a hónapnak. 🙂 Sok lyukas időm lesz órák között, így bizom benne, hogy sikerül olvasnom is, de majd nyugtával a napot úgyis. 🙂

Ha van olyan szöveg, amit ti is beterveztetek februárra, írjátok meg bátran hozzászólásként, és tegyetek ugyanígy akkor is, ha kérdésetek vagy megjegyzésetek van! 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon további háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon vagy a még kísérletező, de lelkes twitter adatlapomon. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén