Sziasztok,

itt egy újabb hó vége, ami számomra konkrétan most felfoghatatlan, miközben a hónap eleje óta annyi idő telt el, mint máskor egy év alatt. Nyilván túlzom, de fontos látni, hogy tényleg durva volt ez a május. Az előző hónap végén befejeztem a szakdolgozatot, most május elején elég sokat vett ki az egyetem, utolsó beadandók, utolsó referátumok, közben szuper lehetőségek is beestek, volt egy szuper potcast meghívásom, amit majd heteken belül hallgathattok, részt vettem a Kortárs Folyóirat budapesti lapszámbemutatóján, ami egy fantasztikus este volt, a tudományos munkában egy ideig biztosan utoljára előadhattam a Károlin A nyelyvkeresés etikája című mind szakmailag mind emberileg elképesztően sokat adó konferencián, és közben tényleg hétfőn délután realizáltam, hogy bizony summát kell írni. Hét könyvet szereztem a hónapban, ötöt olvastam el, sok közülök csodálatos volt és elképesztően lelkesít, de nézzük sorba:

Hét könyvet szereztem májusban:

Sara Stridsberg: Álmok sivataga
Valerie Solanas egy nagyon izgalmas karaktere a femisita történelemnek, akit a társadalmi emlékezet leginkább úgy őriz, mint a nő, aki meglőtte Andy Warholt. És közben azt hiszem az egész merényletnek a nagy metaforája, hogy a nagy alkotó elleni merényletnek nem esztétikai vagy bármilyen etikai motivációja volt, hanem egyszerű szerzői jogi kérdések, félreértések. A feminista történetírás őt klasszikusan egy olyan karakternek ábrázolja, akinek teljes joggal elege lehetett a férfiaknak, gyerekkorától férfiaknak kiszolgáltatott skizofrén karakter volt, aki a hajléktalansággal és a prostituált léttel is találkozott. Sara Stridsberg svéd író az ő regényes életútját mutatja be fontosnak tűnő elképzelt monológokon és beszélgetéseken keresztül, azt hiszem szuperempatikus lesz az elbeszélés, de nem bánom, sőt.

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl
Hátő. A ház az égszínkék tengernél (értékelés itt) után egyértelmű, hogy olvasom a szerző frissen megjelent könyvét is, ami még elég bizonytalan számomra, hogy miről is szól, de ez elég jó helyzet az előző könyv összefoglalhatatlan cselekményét ismerve. Ez a regény a gyászról és a halálról szól egyfajta teaházi modellbe téve a purgatórium-révész hajója diskurzusokat, lesz egy ügyvéd karakter, aki még nagyon szeretne élni… És nem tudom, de biztosan baromi kedves, vicces és fontos lesz. Annyira, hogy majd egy picit ebbe is belehalok. De nem baj, várom.

Colum McCann: Levelek egy ifjú íróhoz
Na ez! Jó, nyilván túlzás így kezdeni, mert hogy ez a könyv 160 durván nagy betűkben szedett oldalon keresztül sokszor és kevésbé sokszor elmondott tanácsokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy hogyan viselkedj te kezdő íróként, hogyan építsd fel a karakteredet és a kis világukat, és hogy egyáltalán, hogyan legyél jófej íróként is. Ez megint egy olyan szöveg, ami nem váltja meg a világodat, de segíthet abban, hogy rákérdezz dolgokra a szereplőiddel kapcsolatban, én például végre megfogalmaztam, hogy Beninek, mint a regényszereplőmnek mi a legnagyobb félelme… Azért van ez a könyv a polcomon, mert nagyon szép és lelkesítő szöveg, amibe elég belelapozni ahhoz, hogy kedvem legyen lelkesen írni Benit, és egy olyan szövegnek érzem, ami nem a nagy igazságok forrása, de ha tudatosabban és kedvesebben akarok dolgozni, akkor vissza lehet hozzá térni, legalább az általam kiemelt részekhez, vagy amúgy az egészhez. Tényleg gyors olvasmány, de szép, és klassz, hogy megjelent magyarul.

Deres Kornélia: BOX
Ennél a könyvnél is bátran hódolhatunk a kortárs irodalom fülszövegeinek ragyogó értelmetlenségében, de Deres Kornélia új könyvvel jött, a Bábhasadás az egyik kedvenc kötetem, ami a szerző előző verseskötete, meg egyébként sem kérdés, olvasom majd, ha jól olvasok korábbi publikációkat, lesznek benne humorosabb és politikaibb, közéletibb szövegek is, várom, hogy így lesz-e, nagyon várom, hogy nagyon jó legyen nekem ettől a könyvtől.

Völgyi Anna: Karamellás kétszersült
Völgyi Anna előző könyvét, a Vigyázhatnál a szádra, Laurám!-at (értékelés itt) összességében eléggé bírtam, bár látszódott, hogy bizonytalanul döcög a szépirodalom és a női regények határán, és a szerkesztés hiányával is meggyűlt a baja. Azóta Anna több irodalmi folyóiratban közölt tök izgalmas tárcákat, novellákat, ebben a regényben pedig két mentálisan beteg karakter epizódokra tördelt szerelmes történetét olvassuk. Szintén van bajom a könyv szerkesztéssel, helyenként giccsbe fut, máshol túl nagy állításokat tesz a szereplő, izgalmas viszont, hogy próbál férfi nézőpontból írni. Még nem fejeztem be, de az biztos, hogy Anna regénnyi szövegének nagyon jót tenne egy erős szerkesztés, kéziratépítés. Hosszabban meg pontosabban erről persze csak majd, ha befejeztem a könyvet.

Moesko Péter: Őszi hó
Moesko Péter előző könyve, a Megyünk haza (értékelés itt) elképesztő fénye a fiatal kortárs novellairodalomnak, ezért tök lelkesen írtam róla korábban a blogon, sőt, a szerzővel interjút is készítettem annak kapcsán (lásd itt), hogy jó LMBT+ karaktereket mozgat, és amúgy szépen tematizálja a saját melegségét is az irodalmi működése közben. Szóval az új könyvét, ami talán megfelel a kortárs irodalmi nyomásoknak, talán minden csak begyakorolt és a valóságalap nélküli mantra ezekkel a nyomásokkal kapcsolatban, de történetesen regény, én egészen konkrétan elképesztően vártam. Három karakter felnövését ígéri a fülszöveg, a kísérő szövegekben nyoma sincs az LMBT+ témának, miközben hát, egyrészt tök jól, másrészt kevésbé jól, de biztosan eléggé foglalkoztatja a regényt a főhős melegsége. A szereplők felnőnek, a városba kerülnek, kiábrándulnak, Moesko Péter írta, azt hinné az ember, hogy ez konkrétan álmaim könyve lesz, és sajnos nem igazán lett. Miközben tele van a szöveg izgalmas pillanatfelvételekkel és olyan lehetőségekkel, amelyeket megragadva egy zseniális Moesko próza lehetett volna, sajnos nem volt az, a következő napokban remélem lesz időm elmesélni, hogy mi minden miatt érzem ezt.

Maylis de Kerangel: Hozzuk rendbe az élőket
Na ez a könyv megint olyan! (És lesz még egy ilyen kezdésem, csak szólok.) Csak a felénél tartok, de ez most az a könyv, amit úgy olvasok, hogy semmi, de semmi dolgom nincs vele, nem kell írnom róla, csak úgy gyanútlanul olvashatom, és Ó TE JÓ ÉG, HOGY EZ MENNYIRE ZSENIÁLIS. Szóval ez a könyv a szervdonorációról szól. Egy 19 éves srác agyhalott srác és a családja történetét követi, akiknek azt a nehéz döntést kell meghoznia, hogy lekapcsolják a gépről a gyerekülket. A történet nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy elmondja, miért nehezebb egy agyhalál esetében lekapcsolni valakit a gépről, aki kvázi halott ugyan, de a gépek lélegeztetik, van testhője, mesterséges pulzusa, nem olyan, amilyennek egy halottat képzelünk, így nehezebb megküzdeni a halál tudatával a hozzátartozóknak, ám közben a donáció történetekben minden perc számít. A regény narrációja nagyon érzékeny mikrofigyelemmel dolgozik, nagyon pontos és szép nyelvvel tér vissza az élők test és élettapasztataihoz is, miközben minden emberi, gondolati tényezőjét felmutatja egy ilyen krízishelyzet egyetlen napjának. Gyönyörű regény, gyönyörűen megírva, nagyon feszített, lassú, szépirodalmi nyelven szól, nagyszerű olvasni.

Öt könyvet olvastam az elmúlt hónapban:

Colum McCann: Levelek egy ifjú íróhoz
(Fent már írtam róla.)

Seanan McGuire: Cukorszín égbolt alatt
Figyelem, haladás, úgy olvastam el végre egy könyvsorozat következő részét, hogy nem volt a nyakamon a frissen megjelenő következő rész. Jegyzem meg, sajnos. A Csellengő gyerekek sorozat első és második részéről volt már szó a blogon (az elsőről itt, a másodikról itt), azok aktívan és nagyon szépen foglalkoznak LMBT+ témával, ebben a részben ez nem igazán volt jellemző, így erről nem készül kifejezett értékelés, bár továbbra is lelkesen ajánlom majd az egész sorozatot, például a még nem megjelent májusi Humen magazinban. De a könyvről. Hát, ez a sorozat rendesen szintet lépett az abszurditásában, de közben csodálatos és kedves továbbra is. Az ifjúsági portalfantasy történet volt már krimi, viktoriánus horror, és most egy idő- és világutazós kalandregénybe csöppenünk, ahol a tét nem kisebb annál, minthogy az Édesség nevű világ végleg elpusztul-e. Főszereplőként egy plusz kilóival küzdő sellőt követünk, aki a sellővilágban mélyebbre tudott úszni bárkinél visszacsöppenve a világunkban azonban ismét értéktelennek érzi magát. Az, amit ez a sorozat az elfogadással csinál, az fantasztikus, és nem tudom, hogy leírtam-e már valaha, de Christopher a kedvenc karakterem, örökké.

Guliermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió
Az Angliába emigrált kubai kultszerző első regénye ez a könyv, amely Kutasy Mercédesz csodálatos fordításában jelent meg magyarul 2020-ban. Akkor az irodalmi életben elég nagy volt a lelkesedés körülötte, lévén, hogy szintén egy délamerikai klasszikus szerző szövegéről van szó, amely azonban nem a régióból a világirodalmi piacra került irodalom nagy részét jelentő mágikus-realista, hanem az angol hagyományok, és James Joyce munkássága felől érkezik egyfajta nyelvi leleményes, koraposztmodern irodalommal. Merthogy a Trükkös tigristriónak nincs igazán cselekménye, a nyelvi regiszterek között is bátran kísérletezik, még stílusparódiák is találhatóak a szövegekben. A közös a szövegekben, hogy egy erősen könnyed ötvenes évekbeli Kuba világot közvetít szerhasználattal, művészetekkel, tánccal, rummal, nádihegedűvel, azzal pont nem. És miközben teoretikusan persze ez baromi izgalmas regény, ami jól van megírva, tele van szóviccekkel, nyelvi leleményekkel, amelyeket a fordító ügyesen ültetett át, mégis a több mind ötszáz oldalas és durván sűrűn szedett szöveg kifárasztott olvasóként, nem tudtam végig tartani a lendületet. Ezzel együtt sokat gondolok a könyvre, még sok gondolkodni valóm van rajta, de nem tartotta fent végig az érdeklődésemet, ezt kár is volna tagadni.

Moesko Péter: Őszi hó
(Fent már írtam róla.)

Irene Solá: Énekelek, s táncot jár a hegy
És végül ide még egy NA EZ! Úgy tűnik feszes nyelvű és bátor vállalású könyveket szeretek mostanában választani, ha csak szórakozáshoz keresek könyveket, vagy pihenésképpen olvasnék pár oldalt. Ez a regény is ilyen. Egy pireneusi kis közösségről beszél, ahol egyetlen villámcsapás képes elvinni egy embert, és ezzel az egész közösség és a hegy történeteit meg tudja változtatni az idő. Mozaikos elbeszéléseket látunk boszorkányokon, állatokon, a közösségbe betérő, visszatérő, és mindig is ott maradó embereken keresztül, ami együtt összeáll ennek a hegyi közösségnek valami különleges leírásává. Titkos utak húzódnak házak és házak között, az elkóricáltak között akad valami különös empátia, és persze, valahogy minden elbeszélő és minden szereplő egyelővé tud válni, nem közjogi vagy bármilyen más, a hegytetőn ismeretlen értelemben, hanem csak úgy, hogy neki is van egy elmesélhető története. Mindenkire igaz az, hogy ő is látott dolgokat, ő is csinált valamit azon a délutánon, neki is van dolga a családja vagy a közössége felé, a történeteik pedig mind-mind elmesélésre érdemesek. Gyönyörű könyv, nem hiszem, hogy olvastam már korábban ennyire radikálisan a természettel együtt létező, mégis, velejéig modern és pontos, erős szépirodalmi szöveget, őrültnagy lelkesedéssel ajánlom nektek.

Blogoltam? Nem, de blogolni fogok!

Lássuk be, nem blogoltam. Júniusban viszont szeretném visszanyerni a lendületemet, több szöveg is várja, hogy olvassam, Moesko Péter kötetéről szeretném napokon belül hozni a tartalmakat, és egyáltalán. Nyilván olcsó kifogás volna, mert ezen a blogon minden hónap Pride hónap, ráadásul Magyarországon júliusban van a Pride, mégis szeretném, ha a június akár még extrán pörgős is volna, hogy aztán beálljon valami tisztességes szuper kis rend.

Ennek szellemében megyek most, de csak rövid időre, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió