LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2018 október

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok mesélni, amelynek a főhőse a könyv borítóján azt írja magáról, hogy „Ami velem van, az egyszerre szívás és ajándék.” Konkretizálva a regény főszereplője interszex, vagyis született kétnemű. Vidra Szabó Ferenc Uszadékfa című regényéről van szó.

uszadekfa.jpg

Ha arra vállalkoznék, hogy megírom az első magyar nyelven is elérhető, kimondottan interszex regényét, egy felnövésregényt írnék. Olyat, ami megmutatja, hogy hogyan tudom szocializálni a hősömet. Vidra Szabó Ferenc sem gondolta másként.

A könyv középpontjában a kezdetekkor egy névtelen, nem beszélő asztmás gyermek áll, aki nem jár óvodába, és levegőváltozásra van szüksége. Így kerül falura, Boriszhoz és édesanyjához, Béla nénihez (ahogy a faluban mondják), az egyébként a nagyon kedves Annabellához, akinek van ideje megbeszélni a megbeszélni valót egy finom kávéval, és szívesen lát még egy gyermeket maga mellett. Itt kapja meg a gyermek a Beng nevet, amit megszeret, és amit sokáig visel, és itt lesz boldog gyermek és itt nő fel Borisszal, akivel elválaszthatatlan szövetségeseknek tűnnek.

Két különc gyerekről beszélünk. Az egyik városban érzi otthonosan magát, a másik el sem tudja képzelni dombok nélkül az életét. Az egyiknek egy távolságtartó apja és egy, a gyermekéért mindent beáldozó anya jutott, míg a másikat az anyja egyedül neveli, és nem tudni semmit az apjáról. Az egyik olyan légkörben él, ahol bármi lehet, a másik környezetében pedig generációk határozzák és keserítik meg egymás életét. (Hasonlóan a Billie és a Leszámolás Eddyvel hátteréhez.) És valami érthetetlen oknál fogva a nyáriszünetekre a gyermekség burka kizárja őket ezekből a szerepekből és megvédi őket a különbségektől, egy ideig.

Ám ezzel együtt van, hogy megdöccen a szöveg a két világ ütközésében, hisz a fiatal bár olvasott Borisz szájából idegenül hat, ha gondolati síkon átlép a „szürreális irrealitásba”, ami számomra (is) nehezen dekódolható, és hasonló a helyzet, amikor részeg emberek a koncentrációs táborral kapcsolatban filozofálgatnak. Nem szeretnék vidéki parasztozni, bár tudom, hogy (vidéki első generációs értelmiségiként) hajlamos vagyok rá, de ezek kilógtam számomra a szöveguniverzumból.

Ősszel ki-ki a saját családjukhoz kerül haza, ahol a csontvázak lapulnak a szekrényekben, és nagyon eltérő, hogy melyik szülő hogyan kezeli őket. Beng édesanyja egy kitárulkozó pozíciót vesz fel, vállalva a hibái felelősségét, és az édesapa hasonlóan. Ő érdekes karakter, bár nem jár be rendkívül nagy utat, elhidegült ember, aki nem tudja kezelni a családját.
Velük szemben az egyébként rendkívül tiszta, ideálisan falusi, ámde, talán akár boszorkányosan titokzatosság leng körül. És ezt Annabella nem képes feloldani, mert, elmondása szerint, az ember nem meztelenedik le a gyermeke előtt. Ugyanakkor van valami elhallgatás is a regényben, a többi rokonnal kapcsolatban, amit egy bizonyos pontig felfed a regény, és az rendkívül megvilágító. Ámde Annabella szerepe nem tisztázódott számomra teljesen, ami pár mondattal elvarrható lett volna. Sajnálom, hogy mégsem történt meg. Azonban nem lehet elvitatni, hogy ami történt, az nagyon váratlan és érdekes megoldás az inteszexséggel, illetve sokkal inkább a prűd konzervativizmussal kapcsolatban.

Mivel ez a fő vonal a könyvben, nagyon sok szempontból mutatja be az interszex életet. Mivel az interszexség egy születési rendellenesség, a szülők is hajlamosak a felelősségüket vagy a másik felelősségét kutatni, és miközben hoztak egy állati jó döntést, azt az egyszerű helyzetet, hogy „Mi legyen a neve a gyereknek? A gyerekünknek?” nem képesek feloldani. Ebben a témában az elbeszélő is sokkal ügyesebb, amit egyébként is értékeltem, de úgy különösen, hogy én is keresem a gendernonkonform szavakat most, hogy a bejegyzést írom, és kaptam már magam rajta, hogy a hímnemű jelzőket használom, mondjuk én végig egy maszkulinabb karaktert képzeltem, talán mert a meleg narratívához szoktam.

És akkor rá is térhetünk a könyv magvát adó interszexségre. Sok szempontból alapos munkát végez az író. Körüljárja, hogy milyen értelmezései lehetnek az interszex témának, így pszichológiai, emberjogi és leginkább emberi tényezőket is elemez. A legkézenfekvőbb melyik mosdót használja a gyerek kérdésektől a komplexebb hogyan tanul meg nemi szerepeket valaki, akit nem helyeznek el egy bipoláris nemi közegben kérdésekig. És vicces szembesülni ezzel a kérdéssel, amikor arról kell beszélnie, hogy buzi-e, vagy felesége vagy férje lehet majd valakinek, miközben ő nem igazán érzi magát különcnek:

Számomra ez nem téma. Nekem ez a természet. Csak a többieknek érdekes. Olyan ez, mint a kétfejű borjú. A borjúnak az a természetes, hogy két feje van, el sem tudná képzelni magát egyfejűnek. A többiek meg ámuldoznak: Jé, ennek két feje van! Azt pedig végképp nem képes felfogni, és tiltakozik is ellene, amíg az erejéből futja, hogy miért akarják levágni az egyik fejét. Hiszen hogyan lehetne választani, hogy melyikről mondjon le?

Különösen érzékeny, és erősen ezzel kapcsolatos, pontja a könyvnek, amikor arról beszél, hogy van forgatókönyve arra az esetre, ha megerőszakolnák. Ez nagyon mély része volt a könyvnek, mégis érdekes pszichológiai kérdéseket vetett fel a főszereplő saját magában, amiktől sokkal élőbb, és sokkal valószerűbb lett az egész elbeszélés.

A kedvenc részeim viszont a számomra is megvilágító LMBT-séget, LMBTQIA+-séget érintő kérdések voltak, ahol egy érdekes összehasonlítását kaptuk az LMBT és az I betűk közösségének. Ezek rendkívül ésszerű egységei voltak a történetnek. Nagyon hasonló a szexuális kissebbség többi tagjával az interszexség abban, hogy azt hisszük egyedül vagyunk a világban ezzel a problémával, és vicces sorközösség az enyém és Bengé abban az értelemben, hogy mindketten a könyveken keresztül tudtuk meg, hogy ez nincs így. De nem biztos, hogy beszélhetünk sorsközösségről abban a témában például, hogy nem kell előbújnia a szüleinek, vagy nem kell újraszocializálnia magát, és nem rájön az ember, hogy meleg, biszexuális, transznemű, hanem „egyszerűen” interszex.
Szerettem, sőt általában szeretem, ha a szerző felelősséggel nyúl egy egész LMBT csoporthoz, közösséghez, jelen esetben egy önsegítő körhöz, és ez nagyon pozitív élmény volt itt.

rainbow-3648803_640.jpg

A könyv talán azt a célt tűzte ki maga elé, hogy eljusson egyébként kevesebb olvasmányélménnyel rendelkező, éritettekhez, vagy fiatalokhoz, ezért egy egyszerűbb, mindent kimondó nyelvet használt, amit lehetett szeretni, de nem szeretni is a könyv bizonyos túl kifejtő, akár túlmagyarázó részein.
Rendkívül idegesítő volt, és nem igazán értem, hogy a könyvekben jól megszokott gondolatjel (–) helyett miért használ (legalább következetesen) a szerző idézőjelet („”). Ezen sokáig nem sikerült túltennem magam, és addig sem a könyvre figyeltem.

Tartalmi szempontból sokszínűre sikerült, és működően sokszínűre, de nekem alapvető kérdések nem voltak tiszták a könyvvel kapcsolatban, úgy, mint: Mi került a születési anyakönyvi kivonatba? Milyen ruhákat hord egy interszex? Melyik társadalmi nemre jellemző külsőségeket viseli? Ezek azok a kérdések, amikre nem igazán kaptam választ a könyvben, de valahogy nem a szövegegészből hiányzott, csak azt vártam, hogy erről egy interszex regény nyilatkozni fog, mert hétköznapi dolgok, de ettől még szinte teljes volt a szöveg maga, és abszolút olvasható.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki nyitott az interszex témára, mert mégiscsak ez az első, ami magyar nyelven olvasható, és elgondolkodtatóra sikerült. Ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szeretne szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyire bipoláris nemi szerepekben élünk és gondolkodunk, és ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az értékelésem a figyelmét. 🙂

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa
Aposztróf Kiadó, 2018
168. oldal
Így olvastam: Mivel elég jól olvasható, ifjúsági nyelve van, jól haladtam vele, két kb. két-két és fél órás üléssel megvolt.

Ennyi lettem volna mára! Köszönöm Vidra Szabó Ferencnek a bizalmat, és hogy elküldte nekem a könyvét, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És persze, ha a következő posztokról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra!

Én pedig hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Mesélős: A hétvégém Budapesten, és a Margó Irodalmi Fesztiválon

Sziasztok,

a hétvégén Budapesten voltam, elsősorban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár apropóján, de ha már ott voltam, igyekeztem kihasználni az ott töltött három napot. Szervesen a hétvégém így könyv és kultúra közelben telt, amiről instagramon és a facebook oldalon igyekeztem rendszertelenül, de tudósítani egy-egy pillanatot, a nagy bejegyzés viszont még hátra volt róla. Egészen eddig.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár évente kétszer, ősszel és a könyvhéttel egyidőben kerül megrendezésre, és most ősszel először köszöntötte a látogatókat a Várkertbazárban, ami egy a korábbi helyszíneknél nagyobb, és azt hiszem felhasználóbarátabb tér. A programok itt csütörtökön kezdődtek, én viszont péntektől követtem az eseményeket, és vasárnapig, az utolsó napig voltam a fesztiválon. Hétfőn hazautaztam, pihentem, kedden írtam a bejegyzést végeláthatatlanul, és ma végre be is szeretném fejezni, hogy még délután olvashassátok. De kezdjük az elejétől. Vagyis nem teljesen.

Mondjuk kezdjük onnan, hogy 11:30 van, leszállok a Nyugati Pályaudvaron, és tudom, hogy még nagyon sok dolgom van, de izgatottan várom, hogy elnyeljen a nyüzsgő főváros.

Ennek első állomásaként megváltottam egy 72-órás BKV bérletet, és felszálltam a villamosra (életemben először elsőre a jó irányba), és elmentem az Astoriáig, hogy egyek valamit, mert 11:30 is elmúlt, mindjárt dél, és hogy beugorjak a Könyvudvarba, hogy átvegyek olcsón olyan könyveket, amiket már régóta szerettem volna beszerezni. (Korábban már írtam a könyvvásárlási szokásaimról, amiben a könyvudvarról is meséltem.)

Így most beszereztem párszáz forintos tételben:

Géczi János: Kívül
Géczi Jánosról nem igazán tudok sokat. Ő dolgozza át Likó Marci szövegeit Vad Fruttik slágerré, írt egy könyvet Likó Marciról, és most egy újat Csányi Vilmosról (Akitől szeptemberben olvastam A kentaúr kultúra című könyvet), amit még a délután folyamán be is szereztem, és arra gondoltam, beszerezhetnék egy csak Géczi könyvet is.

Jean Mattern: Király Fürdő
Jean Mattern egy másik könyvéről hamarosan érkezik az értékelés. Az a könyve tetszett, de voltak mozzanatai, amikről nem tudom, hogy tetszik-e nekem vagy nem. De valami írói alűrnek tűnnek, és hátha benne van ez másik regényében is. Kíváncsi vagyok rá.

Németh Gábor könyvei
Németh Gábor egy kortárs magyar szerző, akinek nagyon érvényes gondolatai vannak, bár eddig csak kisprózákban és interjúkban olvastam. A múlt hónapban beszereztem a legfrissebb, 2017-es Ez nem munka című kisprózagyüjteményét, aztán antikváriumból az Egy mormota nyarát, és most beszereztem a Zsidó vagy? és A tejszínről című szövegét.

Lux Terka: Budapest
A havi summában fogok beszélni egy tanulmánykötetről, és Erdős René A nagy sikoly című regényértől, amik elméleti és szépirodalmi szinten taglalják a nők, a női irodalom századforduló utáni helyzetét a magyar irodalomban. Lux Terka könyvére itt akadtam rá, és bár nem tudtam, hogy ott lesz a Könyvudvarban, nyilvánvaló volt, hogy velem jön.

LMBT könyvek
Ezekről a könyvekről most nem igazán tudok sokat. Patrick McCabe: Reggeli a Plútón című könyvéből film is készült, amit szintén nem ismerek, viszont sokan szeretik, és meg akarom tudni, miért. Helen Cross: Szerelem nyara című könyvét eddig nem vettem meg, mert nagyjából senki sem szereti, de egy egynyári leszbikus szerelemről szól, és végül Martin C. Putna: János nevében című könyve a kereszténység, katolicizmus és a melegség ellenségeskedését hivatott vizsgálni történeti, szociológiai jelleggel. Valami érthetetlen oknál fogva mindig visszatettem eddig. Eddig. 😉

És aztán elmentem metróval a Keleti Pályaudvarra, POKET-et venni.

Aki esetleg nem ismerné, ez egy idei kezdeményezés Budapesten. Zsebkönyveket árulnak, automatákból, jól felismerhető desingnal, és jelenleg 10 címmel, de folyamatosan bővül. Olyan könyveket találhatunk itt, mint a Pál utcai fiúk, az Utas és holdvilág vagy az Utazás a koponyám körül. Én pedig beszereztem Virginia Wolf: Orlando című könyvét, ami elvileg egy nemét folyamatosan váltó, Orlando nevű karakter narrálásában meséli el a történelmet, és A kis herceget is beszereztem, mivel Dunajcsik Mátyás fordítását használták, és tavaly nyáron én is abban olvastam, és tetszett. 🙂
A kiadványokkal kapcsolatban még vannak kérdéseim, kíváncsi vagyok mennyire lesznek felhasználóbarátok, mert az ismerőseim be vannak zsongva tőle, de engem még távol tart tőlük a frissen bontott műanyag szaga, amik áradnak a könyvből. Mindenesetre 1000 forintért nagyon jó dolognak tűnnek. 🙂

Aztán elmentem a szállásra. A februári debreceni kirándulásomhoz (arról itt írtam) hasonlóan Budapesten is egy olcsó hostelban szálltam meg, viszont velük már volt tapasztalatom, így tudom, hogy nagyon korrektek és világi cukik, így tök bátran vágtam neki az egész útnak.

A hostelben megnéztem, milyen útvonalon jutok el a Várkertbazárhoz, hogy két nap múlva már rutinosan tudjak ingázni, és elindultam a Margó eseményeire, végig a Király utcán és a Körúton, át az általam rendkívül imádott Erzsébet-hídon, hogy aztán az első megállótól rendkívül gyorsan és könnyen a fesztiválon találjam magam.

21_lecke.jpgAz első program, amin részt vettem, egy beszélgetés volt, Yuval Noah Harari, történész, író, gondolkodó: 21 lecke a 21. századra című, frissen megjelent könyvéről. A beszélgetést az Athenaeum vezetője, Szabó Tibor Benjámin vezette, és Hahner Péter történésszel, szórakoztató ismeretterjesztő íróval, és Konok Péter balolfali aktivistával, szintén történésszel beszélgetett, főleg Harariról. A 21. lecke Harari korábbi könyveinek a recenziójából és következményeiből épült, így például arról, hogy hogyan alakul át az identitás, ha algoritmusok egyre jobban ismernek minket, vagy hogy mit jelent a felismerés, hogy a múlt század végén bejósolt, eljön a történelem vége élmény elmarad. Mit jelent a technológia korában az emberi élet végessége, és milyen civilizációs tanulságok lesz kénytelen levonni az emberiség, legalábbis a nyugati kultúra a 21. században… Ezek a tétjei a leckéknek, és a beszélgetés szerint mégis valami optimista kicsengése lesz Harari könyvének. A beszélgetés külön kiemelte, hogy Harari rendkívül könnyen olvasható, és ez nem megy a tudományosság kárára, és hogy tele van a könyv popkulturális utalásokkal, amik érdekes és meglepő felismerésekhez vezetnek.

Aztán elmentem, és megvettem a könyvet. És fellelkesülve elmentem a többi kiadó standjához is, és ott is beszereztem a friss, frissebb megjelenéseket.

Így az Animus kiadónál megvettem Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra című könyvét, majd átmentem szembe a Libri kiadói csoporthoz:

Itt megvásároltam Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik című könyvét, illetve Susan Faludi: Előhívás, Mindent apámról című könyvét, amikről még lesz szó.

covers_509117.jpgMajd megáltam a Scolar standjánál, ahol a Scolar live sorozat legújabb könyvei közül a még hiányzót, Fenyvesi Orsolya: A látvány/Kommentárok meg nem írt versekhez című könyvét, amiről nem igazán tudok többet, de nagyon tetszik a borítója, és biztosan a könyv is nagyszerű, hasonlóan a két másik megjelent kötethez. A három könyvnek egyébként csütörtökön volt a bemutatója a Margó keretein belül, és sajnálom, hogy nem vettem részt rajta.

covers_491122.jpgA másik könyv ennél a kiadónál, ebből a sorozatból a korábban, talán könyvhétre, megjelent Juhász Tibor novelláskötet: a Salgó blues, amiről szintén keveset tudok, de sokan szeretik a közelemben, és hajt a kíváncsiság. A borítója szintén nagyon adja.

És végezetül megérkeztem a könyvvásárlásom harmadik állomására, a Líra csoporthoz, ahol először a nemrég megjelent, Géczi János, Csányi Vilmos interjúkötetet, élettörténet konstrukciót, az Őszi kéket amiben Géczi János kérdezi Csányi Vilmost írót, biológust, etológust, humánetológust. Most ezt olvasom, eddig rendkívül inteligens kötetnek tűnik, és azt hiszem ezt a szintet végig tartani fogja.

Majd levettem a polcról Szvoren Edina: Verseim című novelláskötetét, ami szintén idén, talán szintén könyvhétre jelent meg, és a Pertut, az írónő korábbi novelláskötetét, amiből eddig csak könyvtárit olvastam. Aztán egy polccal lejebb levettem Szálinger Balázs 361° című verseskötetét, ami a korábbi, 360° című kötetének a folytatása, és ha már a köteteknél járt a kezem, megvettem Rakovszky Zsuzsa: Történések című könyvét (Az írónő VS című regényéről itt írtam.), majd a sorból még visszaszaladtam Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvéért, amiről szintén lesz még szó. 🙂

Akinek elege van a vásárlásaimból, mint ahogy nekem volt már ekkor, ne nyúljon már a nyugtatóiért, most már csak egy könyvet veszek, azt is csak vasárnap.

Ezután, mivel a következő program még sokáig kezdődött, gondoltam beülök Cathrine Millet írónő beszélgetésére. Az írónő hírhedt a Cathrine M. szexuális élete című könyvéről, de most a felolvasott részletekből ítélve egy másként komolyabb, de ugyanannyira meredek témájú Mesés gyerekkor című regényét mutatta be. A beszélgetést a rendkívül fantasztikusan és inteligensen kérdező Winkler Nóra vezetett, aki megfogható, de irodalmi, és még elegáns, de bulváros kérdésekkel is készült. És a beszélgetésről nagyjából ennyit tudok elmondani. Mivel tudtam, hogy késve ülök be a beszélgetésre, gyorsan leállítottam a srácot, aki szegény csak a tolmácsképet szerette volna rám sózni, arra az esetre, ha nem tudnék franciául, mint ahogy nem is tudok, és elég arculatvesztő lett volna visszamenni, ráadásul az utolsó sorból. A tanulságokat mindenki vonja le, mert van mit. Meg okos ember mások hibáiból tanul, tudjátok.

A fesztivál pénteki záróprogramja egy Pion & the unicors koncert volt, ami gyakorlatilag egy még nem teljesen létező, slam, spoken word, rap formáció, és ez volt a harmadik vagy negyedik koncertjük. A happening végül is több volt, mint mondjuk egy Pion István szerzői est, de igazán koncertélménynek sem mondanám. Egyrészt a jól ismert slam poetry szabályai vezették fel az estét, szomorúbb, vidámabb, komolyabb, könnyebb szövegekkel, és azokat összekötő történetekkel, közönséglelkesítéssel, majd Pion teamslamtársával Csider István Zoltánnal már igazán rap-esebb zenei formáció született. Érdekes volt, hogy Pion az előadás nagy részében ült egy széken, ami maga, mármint a szék maga, de igazából ez az ülős formáció is, valami múltszázadibb, könnyebb külsőségként hatott. És Pion mesélt, néha rímmelt, néha megírta előre, és néha csak úgy átkötésként. Most nagyon izgalmas volt, és néhol még érződött volna a férc, ha nagyon erősen végighúztuk volna az ujjunkat, de nagyon jó dolog volt születőben, és Pion tudott erős pillanatokat teremteni, a várakozásaim ezzel beteljesültek.

És, ahogy az obi-ugor mesék mondják: Este lett és reggel lett.

Szombaton elég korán, 10 órakor elkezdődött a Margó, de én csak 15:30 után találtam olyan programot, ami nagyon érdekelt. Viszont elkezdtem volna jegyzeteket írni a fesztiválról (nem írtam), de rájöttem, hogy nem hoztam semmit a telefonomon kívül, így egy reggeli után, délben, felkerekedtem, hogy bebuszozzak a belvárosba, és felleljem a hosszúhétvége szombatján az első legközelebbi papírboltot. De bár ilyen könnyen ment volna. Szereztem füzetet végül, de útközben a Gozsdu udvarban találtam magam (Király utca-Dob utca). Itt egy nagy kézműves vásár volt, amit meg kellett néznem, mert nem láttam még ilyet nyilván, de vettem végül 5-6 egész jó, és 4-5 tűrhető kitűzőt, és hát eléggé szeretem a kitűzőket, ahogy ezt például ez a hangulatos kép bizonyítja:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

Aztán sétáltam és gyönyörködtem a Madách téren, aminek imádom a nagy U alakú épületét, és mindig meg kell néznem, mert rendkívül gyönyörű. Majd átsétáltam a Deák tér, Erzsébet tér közé, ahol megnéztem egy kis konténerkiállítást a #CAPA105-öt, ami Robert Capa lényegretörő ismertetése, de sajnos csak vasárnapig volt megtekinthető. Néhány képet persze csináltam instagramra, nézzétek:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

„Új név alatt dolgozom. Robert Capának hívnak és így majd lehetne mondani, újra születtem (ezúttal nem fájt senkinek).” #CAPA105

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

au.jpgEzt követően hazamentem, kisföldalattival, és egy, másfél óra pihenés után elindultam, hogy odaérjek Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvének bemutatójára. A könyvet Szilágyi Zsófiával mutatta be, aki egy fantasztikusan okos, de rendkívül közérthető modern magyar irodalom kutató, aki jól használja az iróniát, ügyesen kérdez bele a dolgok közepébe, és egyébként tanított egy fél évig, amit nagyon szerettem. A könyvbemutató egészen érdekes volt. A könyv tétje, hogy Neszlár Sándor lefutott 1000 km-e mellé állít valamiféle irodalmi teljesítményt, ami végül 1111 kilométer lett és ugyanennyi mondat. Egyrészt érdekes volt maga a konstrukció, hogy futás közben be tud ragadni egy gondolat, Szilágyi rákérdezett vendégszövegekre is, és hogy miért nem lett 1000 mondat végül mégis, miért ragaszkodunk ehhez a referenciához. Neszlár elmesélte, hogy a könyv gondolata abból ált, hogy elkezdett futónaplót írni, elsősorban a kilométerekről és a futás körülményeiről, és ebben látta meg a szerző a regénye lehetőségét. Merthogy ez az 1111 mondat regényként van tálalva, és nem tudom elképzelni, hogy a beszélgetés általam nem látott részében Szilágyi Zsófia erre ne kérdezett volna rá. De nekem mennem kellett Csernára.

covers_501943.jpgCserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Cserna új könyvét a posztban már megemlegetett Németh Gáborral mutatta be, és egy nagyon jó beszélgetés kerekedett belőle. Csak szőr mentén a könyvről, inkább két ember beszélgetett a színpadon, semmint, hogy valódi bemutató lett volna, de ez rendkívül jól ált a programnak. Cserna a Helikonhoz igazolt, ahol újra kiadják az életművét, erről is beszélt, beszélgettek arról, hogy két féle író van, az egyik, aki az életről ír, a másik, aki arról, hogy okos, és hogy Cserna igyekszik okosan írni az életről, és ebben a könyvben változó nézőpontokból igyekszik végigírni a történelmet. És persze szó esett Martinovics Ignácról, aki felkelt az osztrák ház ellen, majd beárulta magukat, és valóban a fejével játszott.

covers_509755.jpgEzután kiültem olvasni a vásártér színpadhoz, amit konkrétan lépcsőként kell elképzelni, és ott maradtam a következő beszélgetésen, amiben az új magyar női antológia, a „És boldogan éltek?” című meseátiratokat tartalmazó könyv volt a beszélgetés tárgya. Ott Anna kérdező elsősorban az ott helyet foglaló írók, Berg Judit, Ugor Zsolna, Rakovszky Zsuzsa és a szerkesztő meseélményeiről, és arról, hogy milyen lehetőségek vannak, az általában passzívnak beállított hercegnőknek, és milyen női szerepek vannak a hercegnőkön túl. A kedvenc megoldásom a könyvből talán Berg Judit Hófehérke újraírása, ahol azt boncolgatja, hogy a herceg miért szeretett bele egy halott lányba, és hogy ez fetisizálódik a kapcsolatukban később is, de az Óz megoldása is érdekes (ezt Halász Rita munkája, aki a közönségben foglal helyet), amiben felveti, hogy Dorothy hogyan érezheti magát jól, úgy, hogy ismeri a színes világot, illetve Kemény Zsófi a Hókirálynő gyerekszereplőit emelte a folytatása tárgyává. Az ő olvasatában, meg egyébként az enyémben is, ez egy megcsalás történet, és a novellája tárgya az volt, lehetséges-e folytatni, mintha mi sem történt volna.

Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
Ez az a beszélgetés, amire nem igazán akartam beülni, mert nem érdekel, de valahogy volt kitölteni való időm, és volt ez a program. Stumpf András, elsősorban a beszántott Heti Válasz újságírója, vezette a beszélgetést, így mégis rávettem magam. És jól tettem, mert ebből a beszélgetésből rengeteget tanultam. Arról, hogy a nemi erőszak elmondhatatlan, és hogy ha nem születik belőle gyermek, akkor igazából nyoma sem maradt, a beszélgetés első fele, amin részt vettem, mégis arról szólt, hogy ez olyan dolog, amiről mindenki tudott, és mégsem beszélt erről senki. És ezt a nők elsősorban maguknak érezték, és nem volt kimondva, de ez mérgezte a családi életet, és teszik mindezt generációk óta. És emellett beszéltek még statisztikai számháborúkról és az állapotok különbségeiről, a náci propagandáról, és még sok-sok témáról ennek kapcsán. Sajnálom, hogy nem maradhattam a beszélgetés végéig.

Simon Márton: Rókák esküvője
Simon Marci könyvbemutatója két részre bomlott. Először Valuska László kérdezte öt idézet kapcsán, Japánról, amivel akárhogy igyekszik is, mindig külső nézőpontot fog felvenni, a slam poetry és a kötete párbeszédéről, arról, hogy mit tanult a Polaroidok sikeréből, és arról, mit keres a kötetben a hűtőmágneskészítés. Marcit érdekelte. Ezt követően egy keleties hangzásúbb, elektronikus performansz jött, aminek a magja nyilván a kötet anyaga volt, de iamyankkal igazán különleges zenés könyvbemutatóra sikerült, más nem zenei, audio felvételekkel, és persze Simon Marci is olvasott fel. Ezt követően dedikált, ahol én egy órát álltam sorba (addig olvastam, és kaptam csokit a sorbaállás megkönnyítésére), de megérte, mert rendkívül pozitív volt, mindenkihez volt pár jó szava, és bár valószínűleg elég fáradt volt már, ezt egyáltalán nem éreztük.

És ha már szóba került, valószínűleg az egész rendezvényt a Kinder Schoko-Bons támogatta, amiből valószínűleg minden látogató fogyasztott rendesen, de ráébresztett, hogy a cukorkapapír csörgése nem csak színházban zavaró, és ez vicces volt egy picit mind a három napon.

És este lett és reggel lett, és eljött a Margó utolsó napja.

Vasárnap leginkább nem volt kedvem kikelni az ágyból, így, bár nagyon ráértem volna csavarogni, csak boltban voltam kint a hostel területéről. Egészen délutánig, amikor elindultam, mert hívott a lelkesedés.

covers_505986.jpgA lelkesedésem első tárgya Fehér Boldizsár: Vak Majom című könyve volt, amit már beszereztem a könyvbemutató előtt, és amit kiolvastam hazafelé a vonaton. Egy elég izgalmas könyv, abszurd szituációból próbál valami fontosat mondani az emberiségről, ahogy a könyvbemutatón elhangzott, talán azt, hogy

Az emberiség szabadságra van ítéltetve.

Vagyis hogy döntenünk kell. És ezt egy nagyon passzív szereplőről tudjuk meg, aki a világ legfiatalabb milliárdosából körözött bűnözővé vált, és ezt az egészet egy valamiféle megvilágosodott nézőpontból olvassuk, és nagyon jó könyvecske lett belőle. Sajnos a könyvet nem sikerült dedikáltatnom, mivel akkor kezdődött a dedikálás, amikor Susan Faludi előadása, és Susan Faludi eléggé fontos előadást tartott.

covers_482263.jpgSzóval Susan Faludi egy ameriakai, ám magyar származású, feminista újságíró, akinek 76 évesen írt az apja egy ímélt, miután évekig nem beszéltek, hogy nővé operáltatta magát, és írja meg a történetét. Ez volna a tárgya az Előhívás című regénynek, de erről sokkal többről van szó, ahogy azt a Mindent apámról alcím is sejtetni engedni. Az apja mesél arról a nagypolgári zsidó életről, amit a háború előtt éltek, majd arról, hogy hamis nyilas karszalaggal megmentette a családja életét, de beszéltek az amerikai emigrálásról, az ott történt családalapításról, a családapaként elkövetett hatalmas hibákról, és a hazautazásról, arról, hogy nem adták vissza az elkobzott házakat, és eljutunk egészen napjainkig. De Susan Faludi mesélt még a munkásságáról, arról, hogy az apjával történtek csak mégjobban megerősítették, hogy a gender, azaz a társadalmi nem fluid, folyékony, nem elvágható, és beszélt az Egyesült Államok és a magyar belpolitikai, emberjogi helyzetről is.

Ezután dedikáltatott, és nekem eléggé az első között sikerült sorra kerülnöm. Rendkívül kedves volt, érezte, hogy nem igazán tudok angolul, de áthidalt minden problémát, és emberileg is egy nagyon kellemes élmény maradt meg utána.

Még tartott a Szücsinger, amikor kijöttem a dedikáló szobából, és végül az volt az utolsó program, amin részt vettem. Ez az előadás Szűcs Krisztián, a pár éve feloszlott Heven Street Seven énekese, Szálinger Balázs pedig költő mivoltában volt jelen a produkcióban. Ez elsősorban egy könnyed, vidám, öniróniával teli előadás akart lenni, és a vége, amin ott voltam, ilyen is volt. Az előadás végén dedikáltattam az új verseskötetét Szálinger Balázsnak, és elhúztam enni, majd pakolni, és végül aludni.

Ennyi volt a hétvégém, és én is ennyi lettem volna mára, bár ez nem kevés. Remélem valaki eljutott azért idáig. 🙂 Én hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress komment szekcióban, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S2E2 Életem legfontosabb coming outja

Sziasztok,

tavaly elég jól sikerült körbeí a nemzetközi előbújás napját, ami történetesen ma van, de nem szerettem volna önismétlő lenni, és nem szerettem volna, ha a korábbi, meleg szereplők, akikbe szerelmes lehetsz, poszt szólna csak az előbújásról idén. Mert tavaly elég jól sikerültek ezek a tartalmak. Írtam Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa című riportkönyvéről, összegyűjtöttem nektek a 7+1 kedvenc könyves előbújásomat, és a saját előbújásomról is meséltem nektek.

A mai poszt abban lesz különleges, hogy másként mesélek magamról. Akik régóta követnek, tudhatják, hogy slam poetryvel is foglalkozom, ami egy előadó költészeti versenyműfaj. Ennek a szegedi versenyén adtam elő a fent látható szövegemet, aminek az egyik tétje az előbújás. És ez nagyon sok értelemben. Egyrészt nyilván arról szól, hogy édesanyám sosem tudhatta meg, legalábbis tőlem nem, hogy meleg vagyok, és ez baromira bánt.

Másrészt, és nyilván erről szól az egész tartalom, hogy ez egy előbújás volt számomra több száz fős szegedi slam poetry közönség, közösség előtt, és a youtube nézői előtt is. És, ha már megvolt az, hogy végig bírom mondani a szöveget megakadás és elcsuklás nélkül, nekem az önfelvállalás ezen fokának meglépése volt a nagyobb feladat, vagy amire jobban fel kellett készülnöm. Nagyon biztos voltam a szövegemben, mert legalább háromszor-négyszer annyit dolgoztam rajta, mint amennyit egyébként, de pár sorral azelőtt, hogy kimondtam volna azt a bizonyos három szót, eszembe jutott, hogy mit csinálok itt, és miért akarom ezt. És míg mechanikusan mondtam a szöveget, lejátszottam magamban, hogy nem hagyhatom félbe. Mert nem volna korrekt. Nem a közönséggel, nem anyámmal, nem a helyzettel szemben, hanem magammal.

Mert megcsináltam magamnak a megfelelő pillanatot, és mert tényleg megfelelő volt. És mert nem követhettem el még egyszer ugyanazt a hibát.

És életem legnagyobb szabású előbújásán csak pozitív visszaigazolást kaptam. Mielőtt megkaptam a pontokat, láttam, hogy a közönségben két lány megöleli egymást. Lehet, hogy ez egy hasonló történet. Aztán megkaptam a pontokat, és a show ment tovább, majd az eredményhirdetés után, és azt követően még napokig sokan jöttek oda hozzám gratulálni. Abban bízom, hogy azért, mert úgy érezték, közük van a történetemhez, ami elsődlegesen a célom is volt, mégis nagyon kedves, ugyanakkor váratlan gesztus ez. De persze köszönöm mindenkinek. 🙂

Nem szeretném megmondani, mit jelentsen nektek a videó, mert nyilván nem dolgom ez, de remélem elfogadjátok és magatokkal viszitek ti is ezt a szöveget, úgy, ahogy én az élményt, mert ennél az őszinteségnél azt hiszem, sosem fogok tudni többet adni nektek. 🙂

Szóval végezetül csak szeretnék boldog előbújás napját kívánni nektek, és arra biztatni titeket, hogy legyetek önmagatok, ma, és holnap, és holnapután, és az összes elkövetkezendő napon, mert őszintének lenni állati felszabadító. 😉

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, akár a videóval, akár a témával, akár mással kapcsolatban, keressetek bátran, igyekszem gyorsan válaszolni, reagálni, az egymásra figyelés nevében.

Hamarosan jelentkezem, addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S2E1 Kitalált barátok könyves kihívás

Sziasztok,

csütörtökön ünnepli a világ a Nemzetközi előbújás napját, ami igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az LMBT+ emberek nincsenek egyedül a világban, és fontos a láthatóságunk, miközben lassan évek óta egyre nagyobb közösségépítő ereje is van az eseménynek.

Ma, már ünnepibe öltöztetve a lelkem, a fikciós szerelmekről hoztam egy kérdéssort, amit nagyon régóta szerettem volna kitölteni, de azt hiszem valamiféle gátlás mindig elnapolta bennem. De úgy érzem, bemutatni, hogy milyen meleg szereplőkkel találkozhatunk a könyvekben, akik ráadásul annyira jó karakterek, hogy még szerelmes is lehet belé az ember, na, az igazán vállalható ügy. 🙂 A kihívást legutóbb Barby a Barby és a könyvek blog bloggere felületén láttam, így most onnan hozom. 🙂

kie.JPG

Viszont mielőtt belecsapnánk, le kell szögezni, hogy nem szoktam beleszeretni olvasás közben könyvhősökbe (Ebből egy ponton lesz kivétel, de ott csoportos beleszeretés történt, és felosztottuk egymás között a szereplőket, ahogy azt az ügyes óvodások is csinálják.), de persze nem ítélek el senkit, aki igen. 😀

Ezzel együtt nagyon izgalmas volt úgy nézni most ezekre a meleg srácokra, hogy mi az, ami vonzó bennük, és hogy egyáltalán kik azok, akik szóba jöhetnek egy adott kérdésnél.

Most már remélem eléggé húztam az idegeiteket, kezdjük! 🙂

1. A legromantikusabb férfikarakter

Ellis, a Bádogemberből
Szóval Sarah Winman megmutatta milyen az, amikor valakinek van szíve, és fel kell fedeznie, vagy újra fel kell ismernie magában ezt. Ellis már idősebb, özvegy, egyedül él, szakmunkás, de egy olyan ember, aki egy bizonyos ponton fel tudja ismerni, hogy egy helyzet nem teszi őt boldoggá, és képes felállni onnan. Ellis egy olyan férfi, akinek a szíve elég nagy ahhoz, hogy két embert tudjon tiszta szívből szeretni, és tudja, hogy sosem késő rájönni: A fiúknak is képesnek kell lenniük csodálatos dolgokat létrehozni. És Ellisben az a csodálatos, hogy felismeri, hallgatnia kell a szívére, és hogy tényleg sosem késő.
Ellis nem az javíthatatlan romantikus, de javítottan rendkívül az, és ezért megérdemli tőlem ezt a címet.

A Bádogemberről szóló értékelésemért katt. ide.

2. A sötét és melankolikus rosszfiú, akinek azért van jó oldala is

Augusten, a Kiszáradvából
Augusten fiatal, meleg, marketinges, sikeres és alkoholista. A főnökei beutalják őt egy elvonóra, és ő megpróbál leszokni. És közben megtudjuk róla, hogy vicces, hogy különlegesen látja ezt a mocsok nagy eladható világot, és társadalomkritikus. Megjárja a könyv alatt a mélységeit, a sajátját és a világét, közelebb kerül magához, és mi is megismerjük. Megismerjük, hogy van jó oldala is. 🙂

A Kiszáradváról szóló értékelésemért katt. ide.

3. A természetfölötti pasi

Oké, oké. 😀 Szóval nem olvasok Fantasy-t és itt most ez kiütközik, de választottam valakit. Aki talán természetfeletti dolgokra képes: Standlich Treadwell, A Hold legsötétebb oldala című könyv főhőse.
Standlichnek különböző színűek a szemei, és diszlexiája van, amivel különbözik az egyformák világában, és bátran elindul azért, hogy ő is érvényesülhessen, és ezzel talán még a világot is meg tudja menteni. Ez elég természetfölötti, nem? 😀

dasuopb.gif

A Hold legsötétebb oldaláról szóló bejegyzésemhez katt. ide.

4. A srác, akit megszelídítenél

Szóvalhogy. Igencsak érzem, hogy a meleg könyveknek behozandó hátránya van a romantikus könyvekkel szemben, mivel ide is csak bemagyarázni tudok egy szereplőt. De! Miért lennék bölcsész, ha már bemagyarázni se volnék képes. Naugye!

Szóval a választottam Noah a Neked adom a napot című könyvből. Az a Noah, akit csak a testvére leírásából ismerünk. Mert hatalmas titkokat őriz, és mert emiatt kurvára nem önmaga. Pedig mocskosul csodálatos lehetne, és azt hiszem érdemes volna érte tenni, és felelősséget vállalni érte, és annak is örülnék, ha fontos lennék számára, mert A kis hercegben azt mondja a róka:

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

5. A barát zónába tett szerencsés/szerencsétlen

Dante, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című könyvből
Nagyon vicces, hogy ebben a könyvben Arival tudtam rendkívül azonosulni, és ennél jobban azt hiszem nem is tudnám megmagyarázni, mit keres Dante a listán. Azt hiszem rengeteget beszélgetnénk, és néha okosakat hallgatnánk, mondjuk a csillagok alatt. Dante egy olyan srác, aki nagyon könnyen megnyílik, aki vágyik a figyelemre, akit minden érdekel, és aki vevő volna a kérdéseimre. Ugyanakkor egy olyan szertelen és vadóc srác, aki mellett nem kötnék ki szívesen. Azt hiszem Dante tipikusan a „szeretem, de nem élnék vele” karakter.

Itt összegyűjtöttem húsz jellemzőt, amiért szerintem el kellene olvasnod a könyvet. Ide kattintva találod.

6. A lelki társad

És itt jön a srác, akibe tényleg bele vagyok esve, és a moziplakátja alatt írom ezeket a posztokat, mert elkértem a mozitól:

original.gif

Elio a Szólíts a neveden mesélője. Ez a srác kibaszott okos, rendkívül művelt és olvasott. Egy olyan családban nőt fel, ahol a sárgabarack szó etimológiáján lehet gondolkodni, és nagyon mélyen érez, és nagyon okos meglátásai vannak, miközben szereti ezerfelé cincálni a dolgokat. Már a könyvben is nagyon szerettem, de Timothée Chalamet alakítása sem segített kizúgni belőle.

Az értékelésemet itt;
A filmváró bejegyzésemet itt;
A mozis élménybeszámolómat itt;
A filmről írt slam poetry szövegemet pedig itt találod.

7. Akivel megszöknél

Billie a Billie-ből.
Anna Gavalda nagyon csodálatos regényének meleg főszereplője épp szökésben van a barátnőjével, és ketten megkeresik maguknak a saját életük értelmét, azt hiszem. És most egy olyan időszakban vagyok, ahol egy ilyen szökés, állatira hasznomra válna. Szóval fognám a hátizsákomat, átugranék Billie-hez, és megkeresnék a pásztort, aki Jézusnak néz ki, és nagyon szexi. 🙂

A Billie-ről szóló értékelésemet ide kattintva találod meg.

8. A férfi, akiért kockára tennél mindent

Seth, a Soha nincs végéből.
Mert Patrick Ness megírta a legjobb LMBT könyvet, és a legjobb barátot. Seth fantasztikus srác, azzal együtt is, hogy követett el hibákat, viszont képes bármit megtenni egy olyan világban, ahol az élete, az élet lehetősége a tét. Rendkívül imponáló és magával ragadó, talán példát mutató az önzetlensége, szóval megérdemelné. 🙂

Ha szükséged van 20 okra, amiért a Soha nincs vége neked való, akkor csak ide kell kattintanod. 😉

9. Akivel szívesen ragadnék egy lakatlan szigeten

Két alaptézisem, hogy nem érezném magam jól abban a helyzetben, és hogy rendkívül béna vagyok, és meghalnék. Ez alapján a választásom Malcolm-ra esett az Egy kis életből.
És önző vagyok, mert azért választottam őt, mert önzetlen, eredendően. Mert azt nézi másnak mi a jó, és tudja, hogy mikor kell hallgatni, de képes a jó beszélgetésekre is. Nekem a lakatlan szigeten erre volna szükségem. Sajnálom.

Az Egy kis életről szóló értékelésemért kattints ide.

10. Kedvenc badass rosszfiúd

A badass szó szerintem sírni valóan fenszi, de legyen. Itt szintén azt érzem, hogy nem bővelkedtünk a lehetőségekben, és az igazi rosszfiúk még megírásra várnak, de én most Dávidot választanám Krausz Emma: Osztálykép című könyvéből. De azért mert nem önmagáért rossz, és mert egy picit külső szemlélő. Utólagos belegondolással nagyon meg tudtam érteni az ő szemszögét, ami nem látja a regényben közölteket, csak következtet, szerelmes és fél. Nagyon kíváncsi lennék egy vele kapcsolatos spin-off folytatásra az ő szemszögéből. Vagy akár a többiekéből.

Az Osztályképről szóló értékelésemet itt találod.

Ennyi lett volna mára ez az tag, nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha megjegyzésetek vagy kérdésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂 Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra,

és a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az Éjszakai fürdés című könyvről fogok beszélni, ami nem csak az óceánban úszik, de gyászban is, szerelemben is, és az újrakezdés lehetőségeiben is, amihez el kell varrni a korábbi szálakat.

ejszakai_fures.JPG

Az Éjszakai fürdés két megsebzett férfi története. Két férfié, akiket sok éve csúnyán elhagytak. A mesélő, Will, és párja tíz éve egy éjszaka, mint korábban annyiszor, kiúsztak, távolra a partról, az óceánba. De csak Will jött vissza, és nem találtak nyomokat. Nem tudni, hogy meghalt-e, vagy kiúszott valahová, és elhagyta, minden előjel nélkül. Will pedig mesél erről, az E/2 személyű olvasónak, azaz nekem, Sean Parisnak.

Sean Paris. A másik férfi. Sean volt szerelme egy katona, és a szerelmük egy tájfunnal kezdődött, és egy másik tájfunnal ért véget. Szintén elhagyták, pedig Willhez hasonlóan fiatal volt, és sebezhető, és megsebzett.

Annak tudatában, hogy ilyen teljességgel és odaadással tartoztál valaki máshoz, most még értékesebb lettél számomra. Annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam melletted. Annyira féltem.

Mindketten hasonló életet éltek. Megsebezve keresték a pillanatnyi boldogságot és a hosszabban tartónak a reményét. Eközben a ’80-as évek USA-jában tombolt az AIDS járvány, és a szerelemmel ebben a kontextusban a halált párosítják.

Sean Paris előélete talán problematikusabb. A két férfi megismerkedése előtt nem sokkal végzett magával Sean volt barátja, és talán intenzívebben kereste a boldogságot másoknál, talán csak rossz körökbe, de az egész város tudta ki ő, és pletykáltak is róla. Amikor Will a kapcsolatukról mesél a könyvben, tele van kétségekkel, és nem mindig tudja, hogy mit higgyen el a pletykákból, és Sean viselkedése sem mindig bizalomgerjesztő, de érdekes írói húzás ezekről mesélni a bizalmatlanságunk akkori tárgyának.

Nagyon érdekes a könyv környezete. Lakásokban és vidéki nyaralókban játszódik. A lakás Will esetében valamiféle elhagyottságot képvisel, hiszen egy hosszabb kapcsolata is volt nem rég, akivel közösen nevel egy kutyát, míg Sean lakása kifejezetten legénylakás, ahogy azt elképzeljük. Rumlival és emlékekkel. A nyaraló sok különböző értelmezést kap. Will volt barátja szerint elsősorban az ő régi szerelmük és közös életük szimbóluma, ahová új ember kerül, Will számára pedig elsősorban munkahely, ahová visszavonul regényeken dolgozni, vagy a nagyváros zajából. Emellett fontos szerepe van egy bárnak, ahol az azévi Parádé képi anyaga megy tévéken a háttérben, rajta Seannal, és ahol bizonyos estéken alsógatyás férfiak táncolnak, és ahol le lehet ülni megbeszélni a múltunkat, és elszámolni az elszámolni valót, még akkor is, ha ezt a hely leírásából sosem gondoltuk volna.

És a szórakozóhelyről először egy konditeremben hallunk, az egyetemiben, ahol két férfi beszél róla. És itt számomra van egy kis probléma: Azt hiszem nincs nem meleg ember megnevezve ebben a könyvben, és a két kondis srácnál már egyszerűen kiakadtam, hogy nem hiszem el, hogy ez így történik ebben a könyvben. Ugyanakkor persze, talán sztereotípia, de New Yorkban talán mindenki a saját buborékjában él, ahogy Martin a londoni kis buborékjában vagy Timothy Kurek egy másikban, szóval elég jellemző ábrázolás ez mégis, de a két random szereplő sem lehet heteroszexuális számomra nagyobb mérték.

És ezzel a buborékkal együtt mégis találkozunk, sőt ütközünk az össztársadalommal, és ez kifejezetten üdítő volt. A taxisok nem szívesen vesznek fel két férfit egy kutyával, és itt még bizonytalanságot hagy nekünk az író, hogy a kutya miatt, de a két kézen fogva sétáló férfi okozta kicsi, de észlelhető megbotránkozást és a hangos odaszólást jól bemutatja a könyv egynéhány ponton, és ezt ünneplem.

475788_igyunk.gif

Viszont nem ünnepeltem, hogy a szerző néha nagyot akar mondani, és éppen ezért semmit nem mondott. Csak idegesítően terjengős, vagy felesleges lett az adott szövegrész:

A bizonytalan jövő csupán egy szeszélyes pillanaton múlik.

Kedvenc részem: A legvége. Nagyon sokaknak nem teszik, de nekem annál inkább. És pont azért.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne egy könnyű, mély szöveget olvasni, de nem zavarja, ha figyelni kell arra, hogy melyik szálon történik a cselekvés. Ajánlom azoknak, akiket nem zavar a kendőzetlenség és az őszinteség. Ajánlom azoknak, akiknek felkeltette a bejegyzés az értékelését.

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés
Palatinus,2005
Oldalszám: 260 oldal
Így olvastam: Három ülésre. Könnyű nyelvezete, de a történetben többször besokalltam, és nem tudtam többet befogadni, és jót tett neki egy pihentetés.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna a mai bejegyzésem, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén