Olvasmányélmények a szivárványon innen

Címke: #LMBT-t_olvasunk 1 / 2 oldal

#LMBT-t olvasunk: Society

Sziasztok,

nem is értjük, hogyan történt, de az előző #LMBT-t olvasunk interjú óta ismét eltelt három hét, így ismét egy friss interjúval jelentkezem. Ez alkalommal a nemrég indult Society YouTube csatorna vloggerét, Mező Gábort kérdeztem például arról, mi motiválta arra, hogy közéleti csatornát hozzon létre, milyen fontos LMBT+ aktorokat lát, akik meghatározzák a témákról való általános közbeszédet, sőt, arról is gondolkodunk, hogy mi egyáltalán a kultúra és a nyilvánosság feladata ma. Nem is fecsérlem tovább a bevezető szavakat, kezdjük:

Egy meleg srác olvas (Emso): A Society egy két hónapja indult, a társadalmi témákat röviden, de vitakészen felvető csatorna, ami most még főleg LMBT+ kérdésekkel foglalkozik, de az LMBT+ diskurzusnál tágabb keretben. Mesélnél arról, hogy hogyan döntöttél a csatorna elindítása mellett, és hogy mik voltak a fő motivációid, milyen hiányérzetbe látod megérkezni a csatornádat?

Society: Már sok éve érdekel a társadalom, a politika, érdekelnek a problémák, és az, hogy hogyan lehet megoldani őket. Ezt nevezhetjük hobbinak is tulajdonképpen. Emellett pedig van bennem egy belső késztetés, hogy ha valamivel kicsit is javítani tudok a dolgokon, akkor azt megtegyem. Ez egyszerűen jó érzés. Persze az, hogy mitől lesz jobb a világ, az erősen szubjektív. Engem azok a területek érdekelnek, amelyek olyan ártatlan embereket érintenek, akik egy adott probléma miatt kárt szenvednek valamiben. Ilyenkor jó érzés, ha megpróbálok pozitív irányba hatni a dolgokra. A Society csatornát azért indítottam el, mert úgy voltam vele, hogy ha amúgy is ilyen témakörök foglalkoztatnak szabadidőmben, amúgy is gyakran próbálok átadni a környezetemnek olyan saját vagy átvett gondolatokat, amiktől reményeim szerint felvilágosultabb lesz a gondolkodásmód, és ha amúgy is rengeteget vitatkozom másokkal ilyen témákról, akkor miért ne csinálnám ezt a YouTube-on egy nagyobb nyilvánosság előtt. Így több olyan embert érhetek el, akiket valóban érdekel, hogy változtassunk egy kicsit a társadalmon. Probléma pedig van bőven, Magyarország nagyon rosszul áll rengeteg társadalmi kérdéskörben, szóval itt különösen fontosnak tartom az ilyen jellegű próbálkozást.

Az LMBT+ azért lett az első néhány videó lényeges témája, mert ez a szívemhez a legközelebb álló kör. Nem is tudom, talán önzőségből, és mert én is a közösséghez tartozom, de ezzel kapcsolatban volt a legtöbb olyan gondolatom, amiből biztosan tudtam, hogy videót akarok csinálni. Ettől függetlenül lesz sok olyan téma is, ami függetlenebb az LMBT+-tól, de az biztos, hogy visszatérő marad.

Emso: Hogy kell ezt elképzelni? Volt olyan előképed, aki ennek a fajta érthető és néha a közönséggel összekacsintó vagy összemosolygó tartalomgyártást csinálja, vagy csak leültél egy kamera elé egy strukturált vázlattal, és ez lett?

Society: Tulajdonképpen kicsit ez is, az is. Nagy YouTube fogyasztó vagyok, így sok olyan csatorna volt (Fókuszcsoport, Zshow Time például), amikből kialakítottam egy összképet arról, hogy mit gondolok jó tartalomnak. Viszont ezek közül egyik sem lett teljes mértékben követendő példa számomra, mert nekem a saját képességeimhez, személyiségemhez kellett szabnom a saját csatornámat. Itt olyasmire gondolok, hogy nekem például az nem megy jól, hogy egy adott témáról elkezdek szabadon beszélni, és azt felveszem, majd meg is van a tartalom. Ez egy hétköznapi spontán beszélgetés alkalmával természetesen működik, de videókészítéshez nekem sokkal pontosabban össze kell szednem a gondolataimat. Ezért nem titok, hogy előre megírom a szövegeket, így viszont az egész egy sokkal tervezettebb dolog lesz. Érzetre nekem ez a megtervezettség jön át a Tízes lista tartalmaiból vagy egyes IGN Magyarország vagy Paul Street videókból. Ráadásul van egy nagyszerű segítségem is, aki így szintén része a csatornának: egy nagyon kedves barátom, Dorina, aki az általam megírt szövegeket még a felvétel előtt, a videókat pedig a végleges vágás előtt véleményezi, és a témákkal, meg a csatorna jövőjével kapcsolatban is sokszor együtt ötletelünk. És megemlíteném még, hogy édesanyám is nagyon lelkes egyébként, ő is sokat véleményezi a tartalmakat, nagyon cuki. De ennek az egésznek persze ki kellett alakulnia. Amikor az első témának nekiálltam, még nem tudtam, hogy előre fogom megírni a szöveget, stb, minden úgy adta magát sok próbálkozás után. És persze még nagyon az elején vagyok, folyamatosan keresem/keressük az utat a fejlődéshez.

Emso: Voltak az említett példáknál korábbról olyan, akár LMBT+, akár csak közéleti aktorok, akik az közéleti érzékenységben, vagy akár az LMBT+ státuszod felvállalásában nagy szerepet játszottak? Milyen volt a közéletről, vagy az LMBT+ témákról a képed azelőtt, hogy ezek a csatornák beindultak volna?

Society: Fiatal koromban úgy gondolom, hogy egy nagyon homofób világ vett körül. Én próbáltam nem kirekesztő lenni, de az fel sem merült bennem, hogy esetleg nem vagyok heteroszexuális, pont ennek a társadalmi nyomásnak köszönhetően. Később viszont, ahogy elkezdtem megismerni, és megszeretni az LMBT+ hírességeket, egy nagyon kedvező kép alakult ki bennem. Elton Johnt emelném ki közülük, aki nagyon a szívem csücske lett. Itthon nem nagyon tudnék olyan közéleti személyiségeket mondani, akik régebben nagy hatással lettek volna rám, talán csak Terry Black, vagy nem annyira régről Alföldi Róbert. Szóval a közéletről, és az LMBT+ témákról egyre pozitívabb kép alakult ki bennem miután felnőttem, de ez inkább külföldről jött, az említett zeneiparból és persze a filmvilágból, hiszen a filmekben is egyre több jól ábrázolt karaktert lehetett látni. A felismerésem magammal kapcsolatban viszont nagyon sokáig váratott magára, én csak nemrég coming outoltam, amikor rájöttem, hogy férfiak iránt is vannak romantikus érzelmeim. Később aztán tisztáztam magamban azt is, hogy pánszexuális vagyok. Ebben az időszakban a Szimpozion Egyesület Meleg szemmel műsorából szemezgettem sokat, Kajdi Cyla, Lakatos Márk beszélgetéseket néztem, de már Osváth Zsolt is nagy hatással volt rám. Külföldről pedig Troye Sivant és Olly Alexandert említeném, akiket nagyon szeretek, és nagyon fontosak ebből a szempontból, meg rengeteg mainstream film, és sorozat. Kiemelném még, hogy ez az egész változás bennem egy nyugodt, kellemes folyamat volt, ami úgy gondolom, hogy annak köszönhető, hogy az LMBT+ világot már annyira megszerettem addigra. Szóval ez nagyon fontos lehet mindenkinek, aki hasonló változáson megy keresztül.

Emso: Egyrészt azért érdekes, amit mondasz, mert azt hiszem a legtöbben először a saját státuszunkat próbáljuk rendezni, és csak később ismerjük meg ezt a kultúrát, másrészt pedig biztatóan hangzik, ha arra gondolok, hogy talán már másoknak a mai világban nem olyan kemény ez az önelfogadás krízis, mint ahogy azt én megéltem 7-8 évvel ezelőtt. Van olyan dolog, amit nagyon másként látsz most az LMBT+ közegben, kultúrában, mint ahogy kívülről láttad?
Society: Biztosan nehezebb lehetett ez régebben. Azért ma is hallok kemény sztorikat, hogy valaki annyira mérgező közegben van, hogy szörnyű a helyzete, de talán egyre több az olyan, akik könnyebben lépnek át a dolgon. Ezért is gondolom, hogy ezek jó irányba tartó változások a közéletben, közösségi médiában, undergroundban és mainstreamben is, amiket tovább kell folytatni, erősíteni.
Amiket most máshogy látok, mint akkor, amikor még nem voltam részese, azok inkább kisebb dolgok, amiket előtte nem értettem eléggé, át kellett élni. Ilyen például a meleg bárok, transzvesztita showal, mindennel. Kívülállóként támogattam ezt is, jó dolognak tartottam annak, aki szereti, de azt hittem, tőlem távolabb áll. Aztán mikor megtapasztaltam, nagyon hamar kedvenc időtöltésemmé vált a hétvégi bárban lazulás, a showk, stb. Azt a jó érzést, amit akkor érzek, mikor az a környezet körbevesz, azt meg kellett tapasztalnom, át kellett élnem. Kívülről szerintem a vadság látszik jobban, belülről pedig már a kedvesség, felvilágosultság vagy épp cukiság. Én legalábbis ezt a részét így éltem meg. Rettentően hiányzik is ez most a járvány idején.

Emso: Látod a kultúra és a közélet szerepét abban, hogy ezek a viszonyok kifelé is láthatóvá váljanak? Szerinted mik lehetnek az LMBT+ kultúra legfontosabb feladatai?
Society:
Úgy gondolom, hogy akár írott, akár képi formátumban nagyon jól át lehet adni LMBT+ emberek életének bizonyos részeit: az érzéseiket. A közelmúltból is voltak olyan művek, amikből ez számomra nagyon átjött, például az It’s a Sin minisorozat, amiről kritikát is csináltam, de más témakörökben ugyanazokat az érzéseket közvetítette számomra a Meseország mindenkié könyv is. Szerintem a maga nemében mindkettő zseniálisan éreztet bizonyos aspektusokat. Szóval én most úgy látom, hogy talán ez, az érzések átadása lenne a kultúra legfontosabb feladata. Viszont valahogy ennek el is kell jutnia az emberekhez. Itt pedig szerintem a társadalmi felelősségvállalás lenne fontos. Azoknak, akik nagyobb tömeget érnek el, beszélniük kell ilyesmikről, hogy célba is érjen az üzenet. Elton John például beszélgetett az It’s a Sinről a műsorában, ami szuper volt. Most ezek jutottak eszembe.

Emso: Nem az van, hogy ma tulajdonképpen bármit érdemi tematizálás társadalmi felelősségvállalást jelent? Kerülgethetjük itt a szavakat, de ha jól értem, a közbeszéd minőségéről beszélünk végsősoron. A csatornád neve: Society, rávilágítani akarsz inkább társadalom dolgokra, vagy precedenst teremteni a társadalmi felelősségvállalásban?
Society: Én konkrétan arra gondolok, hogy ha adott egy olyan közszereplő, aki sok embert ér el, akkor annak az én meglátásom szerint kötelességei közé tartozik az is, hogy odafigyeljen arra, hogy hatással van a társadalomra. Ezért, ha mond valamit, akkor mérlegelje, hogy amit mond, annak milyen következményei vannak, ha pedig nem mond valamit, amit lehet, hogy kellene, akkor mérlegeljen. Persze nem azt mondom, hogy ha van egy jótékony üzenet, például “nézzétek meg ezt a sorozatot, vagy olvassátok el ezt a könyvet, mert hozzájárul a problémák megoldásához”, akkor azt mindenkinek el kell mondania, mert az lehetetlen, meg röhejes is lenne. Hanem azt, hogy a közszereplőknek ilyen téren gondolkodnia kell valamilyen szinten a közéletről, helyenként megvizsgálni, mi az, amit megtehetne még, és mi az, amit viszont nem kéne. Tulajdonképpen ez a közbeszéd minőségét emelné, igen, szóval ugyanarról beszélünk.
A csatornámmal egyaránt szeretnék rávilágítani gondokra, megoldási lehetőségeket felvázolni, és precedenst teremteni. Viszont esetemben a példamutatás egy kicsit túl könnyű, hiszen nálam a csatorna tematikája megegyezik a javító szándékkal, így kissé álságos lenne azt mondani például egy általános, filmkritikai csatornának, hogy vegyél rólam példát, próbálj fejlesztőleg hatni a közönségre. Természetesen neki is ott van ez a kötelességei között, tegye is meg, csak az én szerepem annyira nem értékelhető precedensként, mert nekem erről szól a csatornám, neki meg nem. Inkább úgy akarok hatni a társadalmi felelősségvállalásra, hogy felhívom erre a lehetőségre időnként a figyelmet.

Emso: Üzennél még valamit az #LMBT-t olvasók közösségének?

Society: Hogy beszélgessenek minél többet az LMBT+ témákról, ha tehetik. Ha van valami mondanivalójuk, egy kedves tapasztalásuk, egy szép élményük, akár egy könyvből vagy máshonnan, ne tartsák magukban, ha adott a lehetőség, osszák meg másokkal bátran.

Ennyi lett volna, köszönöm szépen Gábornak a beszélgetést, nektek pedig, hogy ma velünk tartottatok. Ha Gábor gondolatai felkeltették az érdeklődéseteket, nézzetek be a YouTbe csatornájára folyamatosan frissülő közéleti tartalmakért, hamarosan én is érkezem majd a következő bejegyzéssel, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Edmond Könyvkuckója

Sziasztok,

ismét egy olyan hétfő, amikor #LMBT-t olvasunk interjúval érkezem, ezúttal pedig Edmonddal, az Edmond Könyvkuckója booktube csatorna vloggerével beszélgettünk kedvenc és első LMBT+ regényekről, LMBT mellékszereplőkről, olvasási és tartalomkészítői motivációkról. Még itt gyorsan megköszönöm Edmondnak, hogy elvállalta a szereplést, aztán kezdhetjük is:

Egy meleg srác olvas (Emso): Van kedvenc LMBT+ könyved? Mesélnél róla pár mondatban?

Edmond: Sokat gondolkodtam azon, melyik LMBT+ történetre mondanám azt, hogy a kedvencem, mivel mindegyik különleges a maga módján a szívemnek és sokat adtak számomra. Választhatnék nehezebb irodalmi művet is, de az első gondolatom a Simon és a homo sapiens lobbi volt, Becky Albertalli tollából, amiért a könnyed, szórakoztató irodalmi stílusával lágyan tudta felmelegíteni a 16 éves pici szívem. Ez a történet olyan, mint a porcukorral megszórt, édes, barackos fánk és mindig pozitív érzések kerítenek hatalmukba, ha visszaemlékezem a könyv soraira. Emellett egyszerre voltam tini a könyv szereplőivel, így számomra közelebbinek tűnt a regény, hasonló problémák jelentek meg benne, mint amik akkor engem is foglalkoztattak, ugyanazok a platformjaink voltak, mint például a Tumblr, ami akkoriban a mindenséget jelentette nekem, és ami talán a mai fiataloknak a TikTok lehet, emellett a sok popkulturális utalás is mind aktuális volt számomra, így mondhatni együtt nőttem fel a szereplőkkel. A könyvből készült filmet szintén nagyon szerettem. 🙂

Emso: Emlékszel arra, hogy mire számítottál, mit vártál, mielőtt még olvastad a könyvet? És változtak az elvárásaid azóta az LMBT+ könyvekkel kapcsolatban?

Edmond: Hú, nagyjából a második meleg könyv volt, amit személyesen vásároltam meg, ezt a regényt pont a Könyvfesztiválon. Nagyon félve vettem le a polcról és sietve fizettem ki,  izgultam, mintha rosszat tennék vele és nem is mertem akkor a körülöttem lévő emberekre nézni, viszont muszáj voltam megszerezni a könyvet, mert mindennél jobban el akartam olvasni. Akkoriban nem volt ennyi könyv és történet a piacon meleg fiú szemszögéből, így pláne kíváncsi voltam rá, milyen lehet ez a perspektíva. Arra számítottam, hogy olyan jó lesz, mint Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! c. könyve. Amikor hazafelé tartottam Budapestről, azonnal elkezdtem olvasni a vonaton és mire leszálltam, már a felénél jártam. Tudtam, hogy nagyon be fog rántani, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Aznap este kiolvastam.

Az elvárásaimat nehéz meghatározni, mert hiába várok el valamit egy könyvtől, általában teljesen mást kapok, emellett minden LMBTQ regény máshogy közelíti meg a kérdést, ezért nem mondanám, hogy változott volna az elvárásom. Eddig nem csalódtam egyetlen ilyen témájú könyvben sem.

Emso: Nagyon széles palettáról válogatod az olvasmányaidat, klasszikus-kortárs és szórakoztató területeken is. Jellemzően keresed az LMBT+ könyveket ezeken a könyvpiaci polcokon, vagy csak örülsz, ha ilyen szereplőre bukkansz az épp olvasott könyvben?

Edmond: Próbálkozom minél szélesebb körben olvasni, egyrészt, mert nagyon nyitott személyiség vagyok, másrészt mindig örülök, ha új nézőpontból láthatom a világot – szerintem a meleg könyvek funkciója is hasonló a hetero emberek számára. Persze, sűrűn keresem őket és mindig örülök, ha egy LMBTQ könyvet látok megjelenni a magyar könyvpiacon, viszont sokszor akaratom ellenére botlok bele egy-egy mellékszálba, mert szerencsére már egyre több regényben téma, sőt vannak olyan alkotások, ahol nélkülözhetetlen az, hogy legyen a főhősnek egy meleg legjobb barátja. Örülök, hogy erre tart a világ és egyre nyitottabbak a fiatalabb generációk tagjai is.

Emso: Szerinted inkább néhány jól megírt LMBT+ főszereplőre, vagy több jól megírt LMBT+ mellékszereplőre volna szükség? Van kedvenc LMBT+ mellékszereplőd?

Edmond: Az a baj a mellékszereplőkkel, hogy sokszor nem térnek jobban ki rájuk a könyvekben, viszont ha nagyobb körökbe szeretnénk eljuttatni a meleg irodalmat, esetleg olyan emberek kezébe is, akik alapjáraton nem olvasnának, azok nagyobb eséllyel találkoznak egy meleg mellékszereplővel, ilyen esetben úgy vélem fontosabbak lennének a meleg mellékszereplőknek a részletes ábrázolása. Viszont egy meleg vagy önmagát kereső fiúnak vagy lánynak pedig kulcsfontosságú lehet az életében egy jól megírt főhős, így azt mondanám, a közönségtől függ, hogy melyik a fontosabb. A kedvenc meleg mellékszereplőnek talán Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzéseiből Patrick karakterét mondanám, azt hiszem ő is volt az első ilyen mellékszál, amivel találkoztam.

Emso: Ha a csatornádon előkerül egy-egy LMBT+ könyv, akkor mindig elmondod, hogy szívesen adsz nyilvánosságot ilyen könyveknek, így ez picit olyan ezen mondatok után, mintha egy jól megírt, elő-előtűnő mellékszereplők volnának az LMBT+ könyvek a csatornádon, de más diverzitás felé mutató területekkel is ez a helyzet nálad. Miért fontos ez neked?

Edmond: Számomra mindig fontos volt az, hogy minél sokszínűbb legyen az olvasmánylistám és az embereket is arra tudjon ösztönözni, járjanak nyitott szemmel a világban. Én a szeretetet szoktam hirdetni, biztos vagyok benne, hogy az összes konfliktus így oldható meg a legjobban. Ezek a nézeteltérések sokszor abból fakadnak, hogy nem ismerjük a másik embert igazán, egy embert pedig hogy máshogy lehetne legjobban megismerni, minthogy a helyzetébe képzeljük magunkat? Erre pedig a tökéletes eszköz a könyv: Minden könyv mögött egy ember van, azzal, hogy elolvassunk egy könyvet, egy új nézőpontot ismerünk meg. Ez lehet talán az oka annak, hogy próbálok minél szélesebb látókörben nézni a világra, és erre ösztönözni a nézőimet is.

Emso: Éppen ezért tartottam tök menőnek a Család az család témában készített videódat, mert nem ragadt be az kézenfekvő azonos nemű párok örökbefogadása témában, hanem komolyan vette a család, mint szeretetközösség vállalást. Mennyire volt egyértelmű, hogy készítesz a témában videót, és mennyire volt adott, hogy így ragadod meg a témát?

Edmond: Mikor elindult a mozgalom, azonnal tudtam, valahogy ki kell fejeznem a csatornán a támogatásom, viszont nem szerettem volna egy szimpla LMBTQ könyvajánlót, picit elcsépeltnek éreztem ehhez a mozgalomhoz, ami végülis nem a melegséget, hanem a szeretetet és az alapvető emberi jogokat hirdeti. Ekkor kezdett el trend lenni a könyves instagramokon (bookstagramokon) az olyan jellegű bejegyzések, melyekben azt mutatják be, mennyire sok család jelenik meg, természetesen könyvek segítségével. Innen jött az ötletet, hogy áthelyezzem YouTubera, azonnal a könyvespolcom elé álltam és végig vizslattam a regényeimet, arra törekedtem, hogy pozitív és negatív példákat is fel tudjak mutatni, hogy vegyes legyen a lista, lássák az emberek, hogy nem minden fekete és fehér. Ami a legfontosabb volt számomra, hogy olyan példák is legyenek, ahol árva gyerekek sorsát mutatják be a könyvek, emellett lényeges volt beszélnem a családon belüli erőszakról is, mert hiába apa-anya-gyerekek, sajnos sokszor az figyelhető meg, hogy súlyos dolgok történnek a ház falain belül. Úgy vélem ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel kellene törődni és jobban foglalkozni, nem pedig azzal, hogy esélyt és lehetőséget vesznek el gyerekektől, hogy egy boldog közegben nőhessenek fel.

Emso: Ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy mind a magyar YouTube, mint a magyar booktube eléggé apolitikus, a tartalomgyártók nem igazán tesznek direkt mozgalmi gesztusokat, és ebben a csatornád sem volt korábban kivétel. El tudod képzelni, hogy ez oldódik, akár a közegben (ami egyébként nagyon feminista, nagyon LMBT+ barát, nagyon érzékeny és nagyon befogadó, de nem programosan az), akár a saját csatornádon a jövőben?

Edmond: Szerintem irigylésre méltó a magyar Booktube közösség, minden hónapban vannak közös könyveink, együtt beszéljük ki az élményeinket live formájában, ahogyan fogalmaztad, tényleg kivétel nélkül mindenki nagyon nyitott és csodálatos érzés ennek a közösségnek a tagjának lenni, viszont főként a könyvek szeretetéről, az olvasás népszerűsítéséről szólnak a tartalmaink, nem szeretnénk befolyni a politikai életbe. Mi csak  mezei olvasók vagyunk, akik könyvekről beszélnek a neten. Bár a Meseország mindenkié könyvről egy külön Booktube Könyklub kibeszélő is volt, szerintem nem fogunk a politikai életbe drasztikusan belefolyni. Nekem sem az volt a célom a videóval, hogy politizáljak, én csak rá akartam vezetni az embereket arra a lehetőségre, hogy más, vagy akár több út is van, mint amit sokan beszűkülten látnak -, kanyarokkal, dombokkal és lejtőkkel.

Emso: Van most LMBT+ könyv a várólistádon vagy a rövid távú olvasási terveid között?

Edmond: A várólistám amúgy is mindig tele van könyvekkel, hát még LMBTQ regényekkel! A tavalyi évben egyik legkiemelkedő könyv volt külföldön T. J. Klune: Ház az égszínkék  tengernél c. regény, amely május 15.-én jelenik meg nálunk, arra abszolút kíváncsi vagyok, mert sok külföldi booktubernél láttam már, emellett olyan klasszikusokat is tervezek idén bepótolni, mint Virginia Woolf Orlandoja vagy akár Oscar Wilde-nak a Dorian Gray arcképe.

Emso: Van még valami, amit üzenni szeretnél az LMBT+-t olvasó közösségnek?

Edmond: Azt üzenném az LMBT+ közösségnek, hogy tudom, sokszor borús a helyzet, de sose feledjük el, bármekkora klisé is, ha egyszerre esik az eső és süt a nap, megjelenik az égen a szivárvány. Merjetek lenni a nap, merjetek szeretni, ami fontos, hogy azokat is, akik gyűlölködve néznek rátok, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a viharfelhők elvonuljanak. És emellett olvassatok sokat!

Egy ilyen végszó után nem rabolnám sokat az időtöket a kiköszönéssel, köszönöm, hogy velem, velünk tartottatok ebben a bejegyzésben is, ha eddig nem tettétek volna lessetek be Edmond youtube csatornájára vagy instagramjára, én pedig hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Kitabu

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk interjú azért lesz rendhagyó, mert egy a blogon eddig nem szerepelt tartalomgyártó műfaj jeles képviselőjét, a könyves instagram, vagy egyszerűen csak bookstagram egyik nagyon vidám, lelkes és szeretettel teli tagját, Lindát, a Kitabu.hu bookstagram oldal vezetőjét kérdeztem. Linda sokféle könyvet olvas, nyomon követi az újdonságokat, és azok kapcsán mesél az olvasás közben felmerült gondolatairól, akár témák kapcsán a személyes érintettségéről is. Az internet labirintusainak egy őszinte és biztonságos, egyre növekvő zuga az övé, ami lelkesedésből, szeretetből és nyitottságból épül a közösségével, tavaly óta pedig már a saját blogján, a kitabu.hu-n is ír, szintén az olvasmányairól.

Egy meleg srác olvas (Emso): Mi a kedvenc LMBT+ olvasmányod? Mesélnél róla pár szót?

Kitabu (K): Az átlaghoz képest szerintem elég sok LMBT+ könyvet olvasok, nagyon kedvelem őket, egyben sem csalódtam. Az új abszolút kedvencem Nádasdy Ádám: Szakállas Neptun kötete. Ritkán találnak be nálam a novellák, de ez most maximálisan bejött, átjött, éltem a kis szösszeneteket. Nincsenek benne óriási eszmefuttatások, szájbarágós igazságok (szerencsére), mégis olyan nyíltsággal, hétköznapisággal szerepel benne az azonos nemű szerelem, hogy az olvasó néha el is felejtkezik erről. Értem ezt úgy, hogy a szerelem, a vágyódás, a csalódás az mindig egyforma, az érintettek nemétől függetlenül. Nádasdy ezt jól megragadta, s mindezek mellett azt is szuperül bemutatja, hogy miért kénytelenek sokan bujkálni, és önmagukat megtagadva kifelé más képet mutatni. Egy szó, mint száz: nagyon szerettem mind tartalmilag, mind stílusában. Ez most nálam az etalon!

Emso: Mit vársz el egy LMBT+ könyvtől? Mire számítasz, amikor meglátod ezt a címkét?

K: Pont ugyanazt, mint bármelyik másik olvasmányomtól: hogy kerek legyen! Szeretem az életszagú történeteket, amik nem habos-babos, csillámpónis, idealizált karakterekkel működnek. Sajnos mindenki jól tudja, hogy a világban másnak lenni (és most nem csak a szexuális irányultságra gondolok) nehéz. Ezeknek az embereknek a való életben rengeteg olyan akadállyal, előítélettel és nehézséggel kell megküzdeniük, amiknek alapjáraton nem volna szabad létezniük.

Ha most szigorúan az LMBT+ vonalon maradunk, akkor azokat a könyveket kedvelem igazán, amik megmutatják a problémákat is, mert ha tetszik, ha nem, azokból akad bőven. Nyilván mondjuk egy romantikusnak címkézett LMBT+ könyvnél, mint például az Akhilleusz dala, nem voltak irreális elvárásaim ennek boncolgatására, mégis egy nagyon kedves olvasmányom volt, szerettem. Cameron Post rossz nevelése szintén nagy kedvencem, valahogy így tudom elképzelni azt, amikor egy kamasz szembesül saját magával, és egy nem támogató környezettel. A Röpke pillanat csak földi ragyogásunk megint más tészta, ott például egy uralkodó kapcsolatról olvashattam, ami mindenféle felállásban megtörténhet, bárkivel. Nádasdy könyve viszont éppen azért lett kedvencem, mert teljesen hétköznapi helyzetekben mutatja meg meleg férfiak életének történéseit, legyen szó akár bujkálásról, viszonzatlan szerelemről, szerelmi civódásról. A szerelem az szerelem, az emberek emberek. Tök mindegy, hogy az adott pár fiú-lány, lány-lány, vagy fiú-fiú. Egy szó mint száz: a valósághoz legközelebb álló történeteket szeretem a legjobban. (Ettől még persze csípem, amikor mondjuk egy fantasyben bukkannak fel LMBT+ karakterek. Azt is szívesen olvasom.)

Emso: Szerinted néhány jól megírt LMBT+ főszereplőre, vagy több jólmegírt LMBT+ mellékszereplőre volna szükség? Van kedvenc LMBT+ mellékszereplőd?

K: Szerintem épp itt az ideje, hogy az LMBT+ karakterek főszerepeket kapjanak. A kedvenc mellékszereplőim pedig egyértelműen Shug a Bíborszínben, és Benji a Mi vagyunk a medvékben (bár ő később főszereplővé avanzsált, szóval nem tudom hogy számít-e).

Emso: Keresed az LMBT szereplőket, vagy random rájuk bukkansz? Mennyire emlékszel az első meleg szereplővel való találkozásra?

K: Leginkább véletlenül szoktam rájuk bukkanni, de célzottan is választottam már olyan olvasmányt, aminek tudtam, hogy LMBT+ szereplője van. Az első jelentősebb élményem a Bádogember c.könyv volt, imádtam.

Emso:Amikor rájöttem, hogy szeretnék ebben a sorozatban a bookstagram felé is nyitni, elég egyértelmű volt, hogy veled fogom kezdeni, mert látható volt az, hogy te, annak ellenére, hogy nem vagy a közösség tagja, jól vagy ezzel a témával, osztasz meg sztoriban LMBT+ tartalmakat is, megszólalsz, amikor úgy érzed meg kell. Fontos számodra ez a társadalmi jelenlét is? És hogy látod magad ebben a többi tartalomgyártóhoz képest?

K: Nagyon örülök, hogy ezt így látod. Abszolút nyitott vagyok a világra, nem ítélkezem. Számomra vannak jó és rossz, kedves és nem kedves emberek. A többi nem számít. Mindig igyekszem a dolgok mögé nézni, és több perspektívából megismerni a dolgokat. Fontosnak tartom, hogy bizonyos dolgok mellett szót emeljünk, igyekszem akkor is pozitívan megnyilvánulni, a jó dolgokra helyezni a hangsúlyt. Sajnos jelen állás szerint az LMBT+ közösséget korlátozni akarják, és nekem ez nem tetszik. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy azt látom, egyre több tartalomgyártó foglalkozik a témával, és posztol róla rendszeresen. Ez jó irány, remélem erre megyünk tovább!

Emso: Hol látod a saját felületed helyét mondjuk az LMBT+ támogató diskurzusban, és szerinted hol lesz mondjuk öt év múlva?

K: Az én felületem még gyerekcipőben jár sajnos a témában, szeretnék majd nagyobb teret létrehozni ennek. Rengeteg inspiráló embert követek a témában, akik mindig új ihletet adnak. Egyelőre ott tartok, hogy igyekszem ezeket az embereket kicsit nagyobb figyelembe helyezni, illetve igyekszem lehetőleg minél több olyan könyvet mutatni, amik megmutatják, hogy a más, nem más, csupán vannak, akik annak akarják elfogadni. Hogy 5 év múlva hol fog ez tartani, az a jövő zenéje

Emso: És mit, miket tanácsolnál egy bookstragramernek, ha a felületén ő is szeretné reprezentálni a szociális érzékenységét?

K: Ne erőszakosan tegye mindezt, mert fordítva is elsülhet a dolog. Igazából azt gondolom, hogy valakiből vagy kikívánkozik az ezzel kapcsolatos véleménye, vagy sem. Vannak szociálisan érzékenyebb emberek, akik szeretnek kiállni mások mellett, és vannak, akik nem teszik ezt meg, bár ugyanúgy nincsenek előítéleteik.

Sajnos azt látom, hogy az elmúlt egy évben eldurvult a helyzet a social media felületeken: arc nélkül, kritikátlan stílusban becsmérlik egymást az emberek. Ijesztő, és félelmetes, hogy még a legszebb, legpozitívabb üzenetű posztokba, bejegyzésekbe is hányan beleállnak csak azért, hogy odafröcsöghessenek valami negatívat.

Nálam ez ennyire durván még nem fordult elő, de például az LMBT+ témájú könyvek posztolása után mindig kikövet pár ember. Persze lehet ez csupán véletlen is. Szerintem a bookstagramon az a fontos, hogy maradjunk önazonosak. Csak azért ne olvasson senki LMBT+ könyveket, hogy ezzel valami olyan képet mutasson magáról, amit igazából nem úgy gondol. Követtem már ki én is könyves oldalakat homofób megnyilvánulásért. Nálam ez zéró tolerancia.  A “nincs bajom velük, de! kijelentés mindent elmond! Ahol van de, ott van előítélet is.

Emso: És végezetül még arról kérdeznélek, hogy üzensz-e valamit az LMBT-t olvasóknak?

K: Igazából talán csak annyit, hogy büszkén mutassák meg ezeket az olvasmányokat, beszéljenek róluk, mert lehet, hogy valakinek konkrétan az életét fogja megváltoztatni az, hogy találkozik olyan történetekkel, amiből meg fogja tudni, hogy nincs egyedül.

Köszönöm szépen Lindának, hogy elfogadta az interjút, és hogy őszintén válaszolt a kérdésekre, keressétek az oldalát Instagramon, vagy térjetek be a blogjára olvashatni, ha tetszett, ahogy mesélt nektek. Én mára megköszönöm a figyelmeteket, de hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Moesko Péter

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben Moesko Péterrel beszélgettünk, akinek 2019-ben jelent meg az első novelláskötete, a Megyünk haza (itt írtam már róla) a Műút könyvek kiadói sorozatban. A kötet szövegei egy diverz világot mutatnak, amit az otthonhoz való sarkos viszonyok határoznak meg. A novellákban több meleg és leszbikus karaktert is látunk izgalmasan működni, így erről, és egyáltalán az LMBT+ olvasásról kérdeztem a szerzőt.

Fotó: Tóth Tibor / PIÜ

Egy meleg srác olvas: Milyen LMBT+ szöveget olvastál legutóbb?

Moesko Péter: Nemrég olvastam Nádasdy Ádám tematikus novelláskötetét A szakállas Neptunt. Nádasdyra nagyon felnézek, mindig is felnéztem rá, ez a kötet mégsem került hozzám közel. A Családban marad című novella azért elég emlékezetes, és persze több jó is van benne. Ezen kívül viszonylag friss élmény még Augusten Burroughs önéletrajzi könyve, a tengerentúlon nagy kultusznak örvendő Running With Scissors. Kattant sztori, de érdekes és bőven Hollywood-kompatibilis, szerintem megéri. Mást nem nagyon olvastam, viszont több kedvenc lmbt-filmemet újranéztem tavaly: Mysterious Skin, L.I.E., Beautiful Thing, La mala educación, Du er ikke alene, ajánlom mindet. 

EMSO: A 2019-ben megjelent Megyünk haza című debütáló novellásköteted több hőse vagy mellékszereplője leszbikus vagy meleg karakter. Voltak irodalmi előképeid, szövegtapasztalataid a karakterek felépítésében? Miből születtek ők meg?

MP: Alapvetően valakinek a melegsége vagy leszbikussága mint főtéma engem ritkán érdekel befogadóként és íróként is. A szél című novellámban kiderül ugyan, hogy a nő leszbikus, de ennek dramaturgiai szerepe nincs, így ma már talán nem is írnám bele. A Leginkább szükséged alapszituációja már konkrétabban tematizálja a melegséget, és az alapötlet is innen indult: egy hűvös apa-fiú kapcsolat, ahol nem a gyerek coming outol a szülőnek, hanem fordítva. Ugyanakkor nekem ez a novella sem a melegségről szól, hanem a szűk családi légkörről, nehezen megtett közeledési kísérletekről és néhány kifordított szituációról, ahol elvárnánk valamit, és mégsem az történik. Engem mindig érdekel a tanácstalanság, a tehetetlenség, és hogy mi történik ebben a holtidőben, amíg megszületik egy emberben a reakció.

EMSO: Az LMBT+ szereplőkön túl is diverzek a novellásköteted szereplői, akiket valóban ebben az otthontalanság érzésben érünk tetten olvasóként. Volt célod akár direkt láttatni, prezentálni a kisebbségi kríziseket, vagy inkább arról van szó, hogy minden boldogtalan család a maga módján az?

MP: Nem volt társadalmi érzékenyítés a célom, és talán maguk a novellák sem igazán alkalmasak rá. Érdekelnek a kilógó, de kilógni nem akaró outsider emberek, de nem annyira mint téma, hanem inkább mint közeg. Mondhatnám, hogy ebben a közegben mozgok ismerősebben, de ez csak részben lehet igaz, hiszen – ahogy te is fogalmaztál – minden család és mindenki a maga módján boldogtalan, és a maga módján is lóg ki. Az viszont nem volt tudatos döntés, hogy sok “nehéz” téma és körülmény kerüljön a könyvbe. Ugyanakkor küzdeni sem akartam ellene. Távol áll tőlem az olyasmi, hogy inkább hagyjunk ki egy-két “kényelmetlen” novellát, nehogy valaki rosszakat mondjon vagy írjon a kötetről.

Emso: Te is vállaltan meleg vagy, ez számomra a tavaly nyári Jelenkorhoz írt bemutatkozódban lett egyértelmű, ahol tök természetesen, egy férjem szó erejéig erről is írtál. Akkor nekem is kellett egy ilyet írnom magamról, és gondolkoztam, hogy írjak-e erről. Végül a blog kapcsán megtettem, de emlékszem, hogy sokat gondolkoztam, hogy oda való-e, akarom-e, hogy ott legyen… Neked voltak ezzel kapcsolatban fenttartásaid, vagy ehhez a vállaláshoz is ez a gondolat vezetett?

MP: Nem voltak fenntartásaim. A coming out utáni kezdeti nehézségek leküzdése óta transzparensen élek, nincs is energiám máshogy. Folyton résen lenni meg ügyesen kibújni kérdések alól? Isten ments. Ahol többes számban beszélek az életemről, ott nem kezdek finomkodni azzal, hogy a párom vagy a kedvesem, hiszen a férjem, és nagyon boldog vagyok, hogy az. Másfelől ez azért nem is egy nagy horderejű infó valakiről, még Magyarországon sem. Ha valakinek mégis az, és zavarja őt, vagy mondjuk nincs baja a melegekkel, “de”, akkor lapozzon tovább, szerencsére a Jelenkor lapszámai mindig jók és sokszínűek.

Emso: A Műút könyvekben való megjelenésnek talán az az egyetlen hátránya lehet az, hogy nincsenek szem előtt a nagyközönségnek, nem vesznek részt a könyves bolthálózati terjesztésben. Mennyire találta meg a könyvedet az LMBT+ olvasó közeg, vannak tapasztalataid ezzel az olvasói közeggel?

MP: Nem nagyon, nincs közvetlen tapasztalatom. Aki akarta, megtalálta a könyvet a szűkkörű terjesztés ellenére is, hiszen amúgy könnyen fellelhető. De ez elég unalmas válasz, így inkább elmesélem, hogy tavaly januárban Budapesten volt dolgom, a négyes metrón utaztam, céltalanul nyomkodtam a telefonom, és hirtelen odalépett, vagy talán már eleve ott állt mellettem egy srác, és egyszer csak azt mondja nekem, hogy olvasta a könyvem, és tetszett neki. Asszem, itt tudatosult bennem először, hogy tök idegenek is olvassák a könyvem. 

Emso: 2019-ben jelent meg a Megyünk haza, publikálsz is új szövegeket, várható, hogy idegenek új könyvedet olvassák valamikor?

MP: A Megyünk haza óta három új novellám jelent meg a Kalligram, a Jelenkor és az Alföld folyóiratokban. Egy ideig újabb novelláskötetben gondolkodtam, de ezt végül félretettem, és most egy régóta tervezésben lévő regényen kezdtem el dolgozni. Jó ideje nem lelkesítenek már a saját szövegeim, így szuper érzés most új lendületet venni.

Emso: Van még valami, amit üzensz az LMBT+ olvasó közösség számára?

MP: Olvasva és hallva a magyarországi híreket mit is lehetne üzenni az LMBT-közösségnek? Vagy bármilyen kisebbségnek? Hogy ne adják föl a reményt? Hogy ne hagyják magukat? Hogy lesz ez még így se? Azért tényleg vannak bizakodásra okot adó történések is, mint legutóbb Pál Marci és Hanol Ádám civil akciója. Meg hát maradjunk témánál: szerencsére még a jelenlegi vírusos helyzetben is sok jó és érzékeny könyv jelenik meg – olvassuk őket! Az én legutóbbi kedvencem Szaniszló Judit könyve volt, a Leli élete, következőnek pedig Kiss Tibor Noé regényét, a Beláthatatlan tájat tervezem olvasni. 

Köszönöm szépen Moesko Péternek az interjút és az őszinteségét, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. #LMBT-t olvasunk interjúval három hét múlva, már márciusban érkezem legközelebb, de más tartalmak még bőven érkeznek addig. Csak el ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Völgyi Anna

Sziasztok,

már egy ideje terveztem újra leporolni az időnként elővett, leporolt #LMBT-t olvasunk sorozatot, és rendszeres beépíteni a blog életébe, és, most hogy januárban újra elindult a Kibeszélős sorozat, arra gondoltam, hogy a három hetente jelentkező Kibeszélős sorozatok közepénél, szintén három hetente hétfőnként jelentkezem az #LMBT-t olvasunk sorozat egy-egy új részével, amiben így LMBT+ szövegek szerzőit, illetve könyves vagy LMBT+ tartalomgyártókat kérdezek arról, hogy mik a saját tapasztalatuk az irodalommal, LMBT+ irodalommal kapcsolatban.

A sorozat első részében Völgyi Annát, a Vigyázhatnál a szádra Laurám! című regény szerzőjét kérdeztem arról, hogy milyenek a tapasztalatai elsőkötetes szerzőként az irodalmi élettel, az LMBT-t olvasók közönségével, és arról, hogy szándékozott-e tanítani az olvasót. Köszönöm Annának, hogy elfogadta a felkérésemet.

Egy meleg srác olvas: 2019-ben jelent meg az első regényed, a Vigyázhatnál a szádra, Laurám!, ami egy hosszabb, 2017-ben kezdődő alkotói folyamat eredménye volt. Pár hete posztoltad Instagramon, hogy befejeztél egy új regényt, már publikáltál is belőle folyóiratokban, és nekikezdtél egy harmadiknak. Ebben az iramban volt időd belegondolni abba, hogy megjelent egy könyved? Mérlegeltél azóta? Kellett tanulságokat levonnod?

Völgyi Anna: Először is, köszönöm szépen a felkérést a beszélgetésre. Nem terveztem, hogy szólok még az első könyvemről, de úgy gondoltam, az interjú jó lehetőség arra, hogy utoljára megtegyem. Valóban 2017-ben kezdtem el írni, de azokat a – más műfajú – szövegeket töröltem, az első könyvem első verzióját két évvel később, négy hónap alatt írtam.

Rengeteg tanulságot levontam belőle, úgy is fogalmazhatnék, nagy tanulópénz volt ez a regény, most már sok dolgot másképp csinálnék mind írástechnikailag, mind tartalmilag és egyéb szempontokból is. De tudom, hogy az elsőről a legtöbb alkotó hasonlóan vélekedik, én is próbálok kevésbé haragudni az amatőr bakijaimra. A második regényemet már tudatosabban hoztam létre, és rövidebb is lett, szigorúbb voltam, sokat húztam a szövegből. A harmadikba azért kezdtem máris bele, hogy kitöltsem a hosszú hónapokat a második megjelenéséig 🙂

Emso: Mondasz néhány, akár elsőkötetes iskolahibát? Azt láttam kívülről, hogy a kötetedet jól fogadták, noha a szerkesztés hiányosságait sokan kritizálták. Mit csinálnál, mit látsz másként most?

VA: Melyikkel kezdhetném? Talán a türelmetlenségemmel. Hamar kiengedtem a kezemből a könyvet, jót tett volna a szövegnek, ha még pihentetem. Azt is sajnálom, hogy, azon túl, hogy remek tanácsokat is kaptam, rengeteget adtam különböző véleményekre, ezért néha a komfortzónámon kívül írtam – ezt a hibát biztosan nem követem el többé. Továbbá, nagyobb mértékben venném figyelembe, hogy ami számomra egyértelmű irónia/önirónia, nem biztos, hogy másoknak is evidens. Később ebből a szempontból szintén körültekintőbb leszek. A határozottabb szerkesztés hiányosságáért viszont nem vállalom százszázalékban a felelősséget, a többség szerintem tisztában van azzal, hogy ez nem a szerzőn múlik teljes egészében.

Emso: Nő íróként, aki először egy LMBT+ szöveggel jelenik meg, ráadásul nem is az irodalom intézményrendszere felől érkezve, hanem a biológia kutatás felől, milyen volt megérkezni, és mennyire volt terhelt az út? Hogyan hatottak rád az eddigi tanácsok, éreztél-e nyomást bárki felől, vagy érzed-e, hogy ez a beköszönés befolyással lehet a pályád további alakulására? Mik voltak azok a mozgatók, amiknek végül meg szerettél volna felelni, és miket kellett elengedni, hogy most a harmadik könyvedet is elkezdhesd?

VA: Kalandos volt az írás világába csöppenni, írókkal-olvasókkal ismerkedni, ugyanakkor rácsodálkoztam, hogy itt a kutatói szféra kompetitív légkörénél is jelentősebb versengéssel találkoztam. Csökkent is valamelyest a lelkesedésem, miután visszaéltek egyszer a naivitásommal, de ezt szintén tanulópénznek könyveltem el. A szakmámból fakadó “kívülállóság” nem zavar különösebben, nemrég egy kedves ismerősöm emlékeztetett is rá, hogy Ottlik Géza matematika-fizika szakon végzett, mégis hihetetlenül gazdag az irodalmi életműve.

LMBT+ szöveggel indítani elismerem, merész lépés volt, de foglalkoztatott, hogy úgy közelítsem meg a témát, ahogy korábban nem tapasztaltam. Nem volt nevelő szándékom a szexuális orientáció kérdésköreivel kapcsolatban, csak egy történetet szerettem volna elmesélni. Sajnálom, ha valaki hiányolt bizonyos kérdéseket-válaszokat a könyvből, de ezek taglalására nem én vagyok a legalkalmasabb, nem is tervezem a jövőben az LMBT+ vonalon való alkotást. “Nő” íróként nem tapasztaltam még hátrányt, de ha előfordulna, megpróbálnék motivációt meríteni belőle.

Ebben a pillanatban nem tudom megítélni, milyen hatása lesz az indulásomnak a későbbiekre, de vállalom, hogy Laurám is a részem. A kedves üzenetek és a pozitív vélemények amúgy is boldoggá tesznek, a tartalmas kritikákból pedig építkezem. Nem engedtem el mindent, ezentúl is érzelmekről szeretnék írni, csak kiforrottabb prózába csomagolva, aztán hogy ez sikerül-e, a jövő titka. Összességében úgy gondolom, hogy fontos a kezdet, de a fejlődés lényegesebb, nem érdemes nagyobb jelentőséget tulajdonítani a honnan-hovának annál, mint amit megérdemel (legalábbis az én kis világomban).

Emso: És alapvetően milyennek látod alkotóként az LMBT+ könyveket olvasó közösséget? A hiányérzetből reklamálók, vagy a kedves bátorító üzenetek a tipikusabbak?

VA: Érdekes, hogy néhány kivételtől eltekintve a kritikák többsége az LMBT+ közösség olvasóitól érkezett. Részben nem csodálom, hiszen sok szivárványos könyvet olvashattak már ahhoz, hogy személyes elvárásokkal éljenek az új megjelenésekkel és a történet alakulásával kapcsolatban, de ha beesik egy-egy kevébé konstruktív, negatív vélemény, emlékeztetem magam, hogy nem felelhetünk meg minden olvasó egyéni ízlésének, ami sosem lesz másképp.

Emso: Milyen LMBT+ szövegeket, regényeket olvastál korábban? Számoltál azzal, hogy te is ebbe a szövegkorpuszba írsz majd?

VA: Cameron Post rossz nevelése, Carol, Szólíts a neveden, Találj rám!, A szakállas Neptun, Festett testek – őket olvastam eddig. A magány kútja régóta a polcomon vár, és a Sült, zöld paradicsom is érdekelne, de egyelőre nem sikerült hozzájutnom. Igen, számoltam vele, hogy írnék egy kis LMBT-t, bár gyakran érkezik olyan visszajelzés, hogy Laurám nem “megszokott” LMBT+ regény. Ezen sokat gondolkodtam, de nem sikerült teljesen megfejtenem, mit érthetnek az olvasók ezalatt. A műfajhoz pedig részben azért nyúltam, mert kicsi a hazai merítés, és eszembe jutott, hogy talán jobban fogyna a könyv, mintha mással állnék elő. Ez részben be is jött, mert több emberhez jutott el, mint számítottam rá, bár jó kérdés, hogy a témaválasztás miatt volt-e így.

Emso: Az Arthur Less című könyvben Andrew Sean Greer azt mondatja ki, hogy az LMBT+ olvasók azok a könyveket szeretik, amikben pozitív az LMBT+ karakter, és amik pozitív képet fest erről a kisebbségről. Laura esetében ez nem is volt határozott célod?

VA: Nem volt célom sem Laurát, sem Sárát pozitív vagy negatív szereplőnek beállítani, pedig egyszerű lett volna kígyót-békát kiabálni Laurára, Sárát pedig olyan tudatos személyként létrehozni, aki kézbe veszi a sorsát, majd hátra sem néz, de én a kevésbé szimpatikus érzéseit is ábrázolni szerettem volna, hogy őszinte és emberi legyen a könyv. Sejtettem, hogy az olvasók fele-fele arányban állnak majd a két karakter oldalára, és ez valóban így is történt.

Emso: Arról még mindenképpen szerettelek volna kérdezni, hogy milyen döntések előzték meg azt, hogy ez a kötet társadalmilag érzékeny lett. Egy romantikus regényként minden lehetőséged megvolt, hogy egy apolitikus szöveget írj, a regényed mégis sok helyen áll bele a sokszor irracionálisan, igazsátalanul működő hatalomba. Itt sem nevelni szerettél volna?

VA: Itt sem 🙂 Nem értek a politikához, mégis foglalkoztat, sokszor azon kapom magam, hogy ilyen jellegű YouTube csatornákat nézek és podcasteket hallgatok. Általában nem bírom ki, hogy semleges álláspontot sugalljak ezen a téren, és úgy tűnik, az olvasók sem bánják: a politikával kapcsolatos megjegyzéseimre eddig még egyetlen kritika sem érkezett. Egyébként felháborít, hogy a hatalom a sorosozás meg az állítsukmegbrüsszelezés után az LMBT+ közösségre szállt rá, csakhogy új ellenségképet gyártson, mert a régieket elnyűtte. Örülök, hogy a társadalom nagyobb hányada már nem dől be ennek, inkább csak szánakozik a hiábavaló próbálkozásaikon – tavaly könnyesre nevettem magam Budaházy Eddán és Szájer Józsefen.

Emso: És merre tovább? Jön második regény, irodalmi folyóiratokban már láttunk részleteket, és azt is mondtad, hogy nem az LMBT+ vonal felé tartanak az új szövegek, de akkor merre kell figyelnünk majd Völgyi Anna nevét a könyvesboltokban?

VA: Talán a magyar irodalom szekcióban lesz érdemes körülnézni, amennyiben nem csap el a négyeshatos, és valóban alkotok még ezt-azt. Határozottan azért nem merek nyilatkozni a kérdésben, mert úgy érzem, hogy picit a zsánerirodalom és a szépirodalom közé szorultam, egyik irány felé sem tudok (és szeretnék) jelentősebb lépést tenni. Ha valóban az írás az egyik utam, remélem ez kiforrja magát később.

Emso: Amíg várunk, üzensz még valamit az LMBT+ olvasóknak?

VA: Hogy a covid se maradjon ki, mindenkinek kitartást a jelenlegi szituhoz, és amíg véget nem ér, pozitív élményekben gazdag olvasást kívánok a négy fal között!

Még egyszer köszönöm szépen Annának az őszinteségét és egyáltalán azt, hogy részt vett ebben a sorozatban, nektek pedig köszönöm, hogy velünk tartottatok.

Ennek a bejegyzésnek ugyan vége, de a legkésőbb a hét második felében mindenképpen érkezem majd egy új bejegyzéssel arról, hogy hogyan tervezem ezt az évet a blogon, majd reményeim szerint a jövő hétre már tényleg marad idő egy új értékelésre is. Meglátjuk, valahogy úgy is lesz majd, de az a biztos, ha nem felejtitek el:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: A melegkönyves blogger

Sziasztok,

a múlt héten elkészültek a TEDx Szeged eseményének a videói, így az is, amikben én mesélhettem el azt, hogy hogyan van most ez az egész. Mesélhettem nektek arról a srácról, aki 16 évesen megtalálja az első meleg könyvet a könyvtárban, és rájön, hogy nincs egyedül azokkal a dilemmákkal és kérdésekkel, amikkel találkozott. Mesélhettem nektek arról a négy évvel későbbi srácról, aki létrehozta ezt a blogot, és beszéltem arról is, amivé váltam az elmúlt négy év alatt.

Iszonyatosan fantasztikus út volt eljutni erre a híres vörös szőnyegre. Korábban már tanultam retorikát, és több éve slammelek szóval érdekel maga az előadás. És TEDx videókat is régóta nézek, és mindig inspiráltak. Menőnek tartottam azokat az embereket, akiknek van egy ilyen történetük. Emlékszem, amikor egy kocsmaasztalnál nyár elején megbeszéltem egy barátommal, hogy nagyon utálnám, ha nem próbálnám ki magam, legalább egy jelentkezés erejéig, ugyanakkor nem gondoltam, hogy lehet annyira érdekes, hogy bekerüljek. Még én sem tudtam, hogy mit akarok igazán, csak egy menő álomképnek tűnt, és ez még fontos lesz később.

Nyár közepén kellett egy videót küldeni arról, hogy miről szeretnénk beszélni, hogyan kapcsolódik ez a TEDx Szeged Okosan kapcsolódó világ tematikájába, és hogy mik az én személyes motivációim. Akkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy nem elsősorban a melegségemről akarok beszélni. Egyszerűen mert nem ez az érdekes. Azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen lehetőségei vannak embereknek, akik úgy érzik, hogy nincs tartalom számukra. Ekkor már tudtam, hogy ez sokkal fontosabb lehet másoknak. Még nem volt meg, pláne ennyire kidolgozottan nem, hogy mit akarok erre felépíteni, de hogy ezt akarom, az már tiszta volt.

A videót egyébként a nagyharsányi általános iskola egyik termében vettük fel Ördögkatlan Fesztivál alatt a világ biztosan legcukibb TEDx szervezőjével, aki erőn felül próbált nyugtatni, és nagyon hálás vagyok neki azért (is), hogy hitt bennem és ebben a történetben, akkor, amikor még én sem feltétlenül.

A nyár végén kezdtünk el aktívan foglalkozni a beszéddel. Több tréningen kellett részt vennünk, amik nagyon aktívan segítették a beszédünket és azt, hogy a történetünkben meglássuk, mi a TEDx kompatibilis, mit érdemes átfogalmazni, áthangsúlyozni, hogy abból a beszéd tovább tudjon épülni. Nagyon jó volt, hogy ezen a folyamaton együtt tudtunk átmenni, külön is hallgattak meg minket szervezők, csoport előtt is beszéltünk, volt mentorunk, akivel át tudtunk menni sokszor a szövegen, és ez kellett is ahhoz, hogy az utolsó héten már a csapból is tudjuk folyatni.

Én emellett sokat olvastam. Elolvastam Garr Reynolds: A meztelen előadó című könyvét, mert korábban már olvastam belőle egy (csodálatos) egyetemi retorikás kurzusra, aztán elolvastam Seth Godin: Minden marketinges sztorizik című könyvét, ami nagyon logikusan meséli el, olykor beteg reklámsztorikon keresztül azt, hogy mi is az a márkatörténet. Nagyon régóta beszélgettem már arról több bloggerrel, hogy ez az olvasó meleg srác, ez igazából egy picit az énmárkám, és megnéztem a könyvön illetve a korábbi, például születésnapi bejegyzéseken keresztül, hogy mi is az, ami ebben a történetben fontos. Gyűjtöttem kis történeteket, szerethető dolgokat, benyomásokat, érzéseket. Nagyon fontos volt Seth Godin könyvében a hitelesség, és én is erre koncentráltam elsősorban. (Érdemes megjegyezni, hogy ezen a ponton írtam bemutatkozást a blogra. Régóta szerettem volna, de itt tudtam már azt, hogy mit is akarok elmondani.) Aztán levettem Carmine Gallo: TED-előadások című könyvét a polcról, aki szerint egy jó előadás egyedi, érzelmes és emlékezetes, és ennek az eszközeit tárja fel. Elsősorban a történtetek elhelyezésében volt ez már nagy segítség. Chris Andersonnak, a TED egykori kurátorának az Így készülnek a TED-előadások című könyve kapcsán már csak sok kis dolgot pontosítottam, aztán már csak önellenőrzésként elolvastam még Carmine Gallo: Storytelling című könyvét. De tök fontos, hogy ahhoz, hogy TED előadó legyél, nem kell ennyit olvasnod, sőt, NE OLVASS ENNYIT, mert nálam nagyon elvitte a készülés fókuszát, hogy a szövegre koncentráltam és nem a beszédre. A mentorok is a gyakorlást emelik ki, és bár baromi sokat gyakoroltam, tudom, hogy nem eleget… Az utolsó pillanatban is nyúltam bele a szövegbe, és bár jól sült el az a rész, szerintem nem ért meg annyit. Ez nagyon fontos tanulság.

De ne rohanjunk ennyire előre. Folyamatosan kaptam és kértem visszajelzést a szövegemre és az előadásomra. Fellépőtársaimtól (akik egytől egyik csodálatosak, nézzétek meg az ő beszédeiket is), szervezőktől, akik nagyon különbözőképpen voltak mind építőek, és a barátaimtól, akiknek már az is teher lehetett, hogy két hónapig csak a TEDx-ről tudok beszélni. És ez csodálatos. Rengeteg szeretetet és építő kritikát kaptam, és baromira sikerült felépülnöm ebben. Az, ha van egy történeted, ami felfér a TEDx színpadára és másokat is inspirálhat, másokban is működik a szöveged, az megbikázza az önértékelésed és az önbecsülésed (Szerintem ez a két szó nem ugyanazt jelenti, de a TEDx beszédemből valószínűleg húznám az egyiket.).

Én a második, “költők és pszichológusok” szekcióban voltam, és együtt izgultam át a délelőttöt a többiekkel. Nagyon jó volt ilyen inspiráló és okos emberekkel egy közösségként működni, és bár csodálatos volt állni a színpadon is (ebéd előtti utolsóként), az az élmény, ami velem maradt sokáig, az negyed tíztől tört rám (tízkor kezdődött). Ez pedig az, hogy “Úr isten, ezer éve TED videókat nézek, és most itt ülök a TEDx kulisszái mögött, és beszélni fogok magamról!”. Ez megint egy fantasztikus érzés volt. Még hetekig utána kihúzva és mosolyogva mentem bárhová, és még mindig mosolygok, amikor rá gondolok. Tényleg nagy dolog volt, pedig csak felsétáltam a színpadra, és beszéltem az elmúlt hat évemről. És emberek, akikkel beszélgettünk utána, értették ezt. És ez baromi jó érzés. Annyira jó, hogy néha még mindig nem hiszem el. Néha még beírom a nevem a google-ba, és látom, hogy ez tényleg megtörtént. 😉

Szóval ez volt. Ez volt az elmúlt hat év, az elmúlt két és fél év, az elmúlt fél év, ami a TEDx keretében zajlott. Még rengeteget tudnék róla beszélni, de a TEDx-en is csak 18 percig lehet maximum, szóval muszáj húzni magamon, ha már a lényeget elmondtam. 🙂

Az #LMBT-t olvasunk sorozat most téliszünetre megy ezzel a bejegyzéssel, de ígérem, hogy ez sokkal rövidebb lesz, mint az előző két éves leállás, mert mostmár akarom csinálni, azt hiszem ráéreztem az ízére. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek van, írjatok bátran a komment szekcióban, keressetek bátran facebookon, instagramon, nézzétek meg a többiek videóját is, és ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Moskát Anita

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben a magyar fantasy irodalom egyik fiatal alkotójával, Moskát Anitával beszélgettem a szegedi Próza Nostra Irodalmi Estek esemény után, ahol pódiumbeszélgetett Brandon Hackett science fiction alkotóval. A szerző 2014-ben jelent meg első regényével, a Bábel fiaival, 2015-ben jelent meg a Horgonyhely című könyve, és idén könyvfesztiválra érkezett az Irha és bőr, amiben a kisebbségi létet tematizálja, például egy izgalmas LMBT+ karakter segítségével. Elsősorban erről beszélgettünk, de mesélt arról is például, hogy szerinte miért képes érzékenyíteni a zsáner irodalom, ő maga miért érzi fontosnak a nagyon különböző másságok bemutatását, vagy hogy kell-e ok arra, hogy egy szereplő heteroszexuális legyen.43029192_1881544128562023_6261177309491888128_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?

Moskát Anita: Direkt megnéztem a Molyon, mielőtt jöttem, hogy tudjak erre válaszolni.
A legutóbbi a Szólíts a neveden volt, amit nagyon szerettem, pedig előbb láttam a filmet, ami annyira jó élmény volt, hogy nem tudtam, a könyv vissza tudja-e ugyanazt hozni, de abszolút, ugyanaz. Átjött az egésznek a finom, intim hangulata. Idén olvastam még a Cameron Post rossz nevelését, ami brutális, nagyon felkavart. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban. Amit pedig mondjuk sci-fi vagy fantasy zsánerből olvastam, az a Csellengő gyerekek-sorozat, amiben nagyon érdekes LMBT szereplők jelennek meg, a második kötetben van egy leszbikus pár, az első kötetben pedig egy aszexuális főszereplő, ami ritka zsánerkötetekben, bár szerintem zsáneren kívül is.

Emso: Rácsatlakoznék arra, amint mondtál a Cameron Post rossz nevelésével és az átnevelőintézetekkel kapcsolatban. Az Irha és bőrnek a szocializációs központja és egy ilyen átnevelőtábor között van valamiféle különbség? Izgalmas, hogy minkét intézmény a normához igazítja a beérkező egyedeket.

MA: A szocializációs központban is van egy elvárt emberkép, amit hozniuk kell a fajzatoknak ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. Ez csak annyiban durvább, hogy aki itt ”kilóg a sorból”, azt elaltatják, tehát a retorzió sokkal keményebb. Ez ellen próbálnak a szereplők tenni, akik közül a legtöbben ebben az intézményben nőttek fel.

Amikor kikerülnek, elkezdik feltenni azokat a kérdéseket, hogy kik ők, hogyan szeretnének élni, milyenek ők valójában azzal szemben, amit rájuk kényszerítettek. És mindannyian más választ találnak rá. Az Irha és bőrben nekem fontos volt, hogy ők egyedileg is különböznek, mindannyian másként élik meg a másságukat, és ne egy masszaként kezeljük őket.

Emso: Elmondtad a beszélgetésben, és a Próza Nostrának adott interjúdban is, hogy a fantasy remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg, illetve itt is utaltál rá, hogy a fantasy dolgozik a mássággal és az idegenséggel. De hogy szerinted ez a másság direkt program az Irha és bőr kapcsán? Kifejezett cél volt, a radikális másságok megmutatása, akár a fajzatokon belül?

MA: Inkább azt hiszem, hogy mindenkinek az egyedisége volt az, amit szem előtt tartottam, mert azt gondolom, hogy élete során mindenki érezte már úgy magát, hogy nem illik bele olyan skatulyákba, amiket rá akarnak erőltetni. Nyilván valakiknek kisebb és nagyobb skatulyákkal és krízisekkel kell megküzdenie, de valahol azt mindenképp szerettem volna megjeleníteni, hogy mindenki átesik azon az időszakon, amikor önmagáról kérdéseket tesz fel, és saját válaszokat keres a társadalom által adott sablonok helyett.

Emso: És ezt mennyire látod általános problémafelvetésnek, akár a fantasy műfajban, akár a saját olvasmányélményeidben? Gondolhatunk itt a széles reprezentációs térből való merítésre, akár kifejezetten az LMBT szereplők jelenlétére.

MA: Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.

Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.

Emso: A Horgonyhelyben megjelenő leszbikusság a hatalmat képviselő terhes nőknek a fetisizálását építi tovább, az Irha és bőrben pedig a fajzat lényéből fakad az interszex jelenlét. Mindkét esetben nagyon erősen a világból következik az LMBT reprezentáció. Ez kifejezetten fontos volt, vagy van esetleg olyan tartásod, hogy a közeg nem viselne jól egy random leszbikus fajzatot?

MA: A Horgonyhelynél központi kérdés a hatalom, és amikor egy leszbikus kapcsolat jelenik meg, akkor inkább arról van szó, hogy két olyan személy létesít kapcsolatot, akik képesek hatalmat szerezni. A férfiakat ebben a világban gyakran csak eszközként használják arra, hogy teherbe essenek, és emiatt alsóbbrendűként kezelik őket. Így alakulnak ki nő és nő között egyenrangú kapcsolatok, hiszen férfi és nő között ott van az alá-fölérendeltség problematikája.

Az Irha és bőrben abból indultam ki, hogy az állatvilágban annyi lehetőség rejlik. Ott nincs társadalmi nyomás, milyennek kell egy férfinak, egy nőnek vagy egy párkapcsolatnak lennie. Az állatvilágban természetes a homoszexualitás, de egy csomó olyan szaporodási forma is létezik, ami az embereknél nem. A horgászhalaknál például párzáskor a hím szó szerint befúrja magát a nőstény oldalán keresztül a testébe, a bohóchalak pedig képesek nemet váltani. Akartam egy olyan szereplőt, aki valami ilyesmit hoz magával állatkorából, és nyilván nem akarok spoilerezni, de ennél a karakternél a faja volt az első, amit tudtam, és eköré építettem fel a személyiségét.

Mindkét könyv esetében nagyon adta magát, hogy az LMBT helyzetek a világból fakadjanak, de nem gondolom úgy, hogy ne mernék egy LMBT szereplőt „csak úgy” ábrázolni. Van két készülő novellám is leszbikus párral, ahol ez nem a világból fakad, de már egy ideje elakadtam velük. Nem gondolom, hogy egy szereplő homoszexualitásának mindenképpen oka kellene, hogy legyen, ahogy ahhoz sem kell ok, hogy egy karakter miért legyen heteroszexuális.

Emso: Ma a kisebbségkutatásban általában megkülönböztetnek látható és nem látható kisebbségeket, és a fajzatábrázolás nagyon sokat merít a nem látható kisebbségek, akár az LMBT kisebbségek életéből, mint például, hogy van előtte-utána életszakasz, vagy hogy ez az identitás bizonyos időszakban alakul ki, akkor több dolgunk van ezzel, tehát van egy kisebbségivé válás időszakuk, miközben általában a fajzatoknál van egy jól látható kisebbségi helyzet. Akár ezzel kapcsolatban, akár az Irha és bőrben megjelenő polgárjogi mozgalommal kapcsolatban milyen mintáid voltak?

MA: Célom volt, hogy ne lehessen őket egy kisebbségnek megfeleltetni, ne egy nagyon elbénázott metafora legyen valakikre. Igyekeztem minden kisebbségre nyitott lenni. A fajzatoknál nagyon érdekes ez a „látható” és „nem látható” kérdés, mert nekik igazából nincs választási lehetőségük, hogy ezt mennyire vállalják fel. Ugyanúgy lezajlik a folyamat, de nem tagadhatják le, mert egyszerűen úgy néznek ki. Egyetlen szereplő van, aki választhat, és nála fontos is a döntés, hogy felvállalja, hogy valójában fajzat és ehhez a kisebbséghez tartozik. Lehet, hogy manipulációs szándékkal teszi, mert eredményeket vár tőle, viszont a következményeivel neki is együtt kellett élnie, és lehet, hogy nem volt kész erre, de végig kell mennie ezen a változáson.

Emso: Az előbújás szintén szolgálja a látható-nem látható kisebbségek kérdését. Izgalmas volt, ahogy kezelted a nyilvánosságot, például a támogató riporter keresését. Hogy alakult ez a coming out? Mennyire volt egyértelmű? Az LMBT előbújásról vettél mintát?

MA: Nagyon sok coming out videót megnéztem, de persze nem egyetlen egyről vettem a mintát. Szerintem ez egy borzasztó nehéz szituáció. Nekem nem volt részem ilyenben, viszont olyanban igen, amikor valaki nekem mondta el, és tudom, mennyi vívódás és mennyi bizonytalanság van mögötte, még akkor is, amikor tudja rólam, hogy meg fogom ölelni, és azt fogom mondani, hogy nagyon örülök neked. Ez még akkor is nagyon nehéz. Még egy elfogadó közegben is ott lehet a belső küzdelem, egy csomó kérdés, amit magában meg kell vívnia az embernek, és az előbújás ennek a belső konfliktusnak egyfajta mérföldköve, a társadalom és a külvilág felé való felvállalása. Ez itt annyiban különbözik, hogy a szereplő esetében fordított a sorrend. Ő a belső kérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, sőt, próbálta őket a szőnyeg alá söpörni, simán emberként hivatkozik magára, szégyelli a fajzati eredetét, annak ellenére, hogy kap segítséget: pszichológushoz jár, és van egy teljesen elfogadó és támogató párja. Ennek ellenére ő még mentálisan és lelkileg nincs kész egy coming outra. Ez abszolút a kampány része, és utána kell ezekkel a belső dolgokkal megküzdenie, tehát ez inkább egy fordított szituáció.

Emso: Kaptál az LMBT közösség felől más visszacsatolást?

MA: Viszonylag keveset. Szerintem ennek az is az oka, hogy sok téma spoileres, így én sem tudok erről igazán kommunikálni, így nem biztos, hogy felfedezték ezt a szálat, vagy hogy ilyen szempontból is lehetne róla beszélni. Néhány visszajelzést kaptam, és azoknak nagyon örültem.

Emso: Köszönöm szépen az interjút, üzennél még valamit az LMBT-t olvasók számára?

MA: „Nolite te bastardes carborundorum.” Nem akarok túl sznob latinul beszélni, de ezt az idézetet szerintem már sokan ismerik, és sok mindennek a szimbóluma lett a Szolgálólány meséje óta.

Köszönöm szépen még egyszer az interjút Moskát Anitának, nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. 🙂

Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, akit pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Szerencsés Dániel

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az újraindult és két hete jelentkező #LMBT-t olvasuk interjúsorozat második részét hozom. Szerencsés Dániel krimiíróval beszélgettem arról, hogy mit is jelent egyáltalán az LMBT irodalom, és hogy mit gondol a hazai LMBT könyvpiacról, amire leszbikus nyomozónőjével ő is megérkezett. Mesélt arról, hogy milyen mintái voltak a krimiirodalomban, és hogy milyen visszajelzéseket kapott a könyvhétre megjelent első krimijéről, A 13. emeletről. 74209149_743875522792708_5114809108934950912_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?
Szerencsés Dániel: Nem szoros értelemben vett LMBT könyv, de a Hidegvérrel örök kedvenc. Pár évente újra szoktam olvasni. A könyv írásakor az egyik elkövető, Perry Smith és Truman Capote (A Hidegvérrel nyíltan meleg írója – EMSO) között különös kapcsolat szövődött. Capote számára Perry, a gyilkos, egyfajta sötét alteregó volt, ellentétes lelki társ. Perry kivégzésekor valami eltört Capote-ben és nem is írt utána újabb könyveket. Ha erre gondolva olvasom a könyvet, egy újabb réteggel gazdagodik.

Emso: Izgalmas, hogy így válaszoltad meg a kérdést, mert általános diskurzus (már az Uranistával lévő beszélgetésben is feljött [ide majd szúrok be linket]). hogy mit is jelent az LMBT irodalom, egy meleg szerző nem LMBT regénye vajon az LMBT irodalom része-e. Neked erről van véleményed, vagy pont belenyúltál?
SzD:
Nézőpont kérdése. Ha a szerző személye a fontos, akkor egy meleg szerző állatmeséje vagy absztrakt nyelvi játéka is LMBT irodalom – ahogy a Pendragon legenda is a magyar irodalom része, hiszen magyar szerző írta, holott nincs magyar vonatkozása. Ha azonban a Nagy-Britanniáról szóló irodalom a szempont, akkor viszont része annak, még ha Szerb maga nem is volt brit szerző.
Talán inkább az LMBT mozgalom önmeghatározásától függ. Vagyunk annyira “mások” hogy legyen önálló művészetünk? Vagy igazából olyanok vagyunk, mint mindenki más és csak a szexuális irányultságunk különbözik, ergó az LMBT-irodalom, mint kategória erőltetett?
Én inkább az utóbbi felé hajlanék, hiszen egy jó mű mindenkit meg tud szólítani. Shakespeare szonettjei vagy Oscar Wilde verseinél például édesmindegy, hogy egy férfihoz vagy nőhöz való szerelemből fogantak.

Emso: Igen, abszolút ez a diskurzus magja, és azt tapasztalom, hogy általában is a téma és a másság megkérdőjelezése felől közelítik meg mások is az LMBT irodalom kérdését, és a blognak is elsősorban ez volna a küldetése. Szóval közeledve a témához, van véleményed a kortárs LMBT reprezentációról? Akár mellékszereplők, akár főszereplők esetében?
SzD. Szerintem nagy szükség lenne itthon egy LMBT-könyvekre szakosodott kiadóra, így elkerülhető lenne, hogy az LMBT-kérdéskör és szereplők amolyan trendi adalékként kerüljenek a könyvekbe. Egyes YA-könyveknél még azt is el tudom képzelni, hogy az LMBT-szál csak marketing: a kiadó mutogathatja, mennyire nyitott és elfogadó, és a téma révén újabb vásárlói réteget tud megcélozni. A meleg szereplők közben csak biodíszletek: a meleg olvasók nem tudnak meg semmi mélyebbet önmagukról, a heterók pedig a melegekről. A romantikánál nemigen futja mélyebb drámára.
Amennyire a meleg irodalom külföldi trendjét ismerem, a fő vonal még mindig az, hogy a meleg könyvek a melegséggel foglalkoznak, melegeknek íródnak, ami egyrészt teljesen érthető, másrészt nem mozdítja előre az elfogadást, hiszen nem a heteró olvasókat célozza meg. Szerintem a melegség önmagában nem érdekes, ezen már túl vagyunk, nem kell a heteró olvasóknak úgy tanulmányoznia a melegeket, mint egy Verne-regényben a holdlakókat vagy afrikai bennszülötteket. A jó meleg szereplő számomra az, akit nem elsősorban a szexuális irányultsága tesz érdekessé.image_normal.jpg

Emso: Az utolsó két mondatodra reagálva, létrehozol egy olyan helyzetet A 13. emeletben, amiben igen is baromi hangsúlyos az, hogy a nyomozónőd leszbikus.
SzD: A főszereplőnek lényeges és Tóth Tamásnak nem is a leszbikussága, hanem a különcsége tette az elején antipatikussá Leonórát. Tóth úgy látja a melegeket, ahogy nagyon sok heteró férfi: nincs benne utálat, de vannak dolgok, amikkel nem tud mihez kezdeni, például amikor egy férfi egy másik férfiről úgy beszél, mint a feleségéről – ez el is hangzik a könyvben. Íróként nézve, az indokolta Leonora leszbikusságát, hogy a könyv egy eléggé a feje tetejére állt világban játszódik, amennyiben minden szereplőnek szubjektív elképzelése van erkölcsről és etikáról. Ebbe tökéletesen belefért, hogy egyetlen igazán tökös szereplőnk van és az is nő, sőt leszbikus. De Leonóra nem csak a poénról szól, hogy a nyomozó kemény öklű „sidekick”-je egy leszbikus nő. Ő több, mint „Lady Dömper”: az egyetlen szereplő, aki a hivatását, a tisztviselői etikát komolyan veszi. Azok képviselője, akik egy érdekek és politikák által mozgatott világban hűek maradnak az elveikhez, akár annak az árán is, hogy lemaradnak a karriervonatról. Ez az ő igazi mássága. Nem volt szemem előtt a divatos “minden könyvbe kell egy LMBT-szereplő” koncepció.

Emso: És nagyon izgalmas, hogy ezt nagyon Tamás felől közelíted meg a regényben, akinek Leonora el is mondja, hogy mindenkit hagyni kellene a maga tempójában elfogadónak lenni. Ez szerintem egy nagyon fontos gesztus, és érződik, hogy Leona története is az elfogadással együtt lassan válik láthatóvá. Nagyon izgalmas, noiros hatást kelt a regényben az, hogy egy ilyen kisebbségi, perem helyzetbe nyerünk betekintést a bűnüldözés során, még akkor is, ha ezeknek a díszletei csillognak, és sterilek. Mennyire volt ebben az értelemben világalkotó Leona személyisége? Mindegy idegenvezetője lett Tamásnak.
SzD: Világépítő, amennyiben vele mondatok ki dolgokat, amiket én gondolok az LMBT-témáról és amikkel Tóthot szembesíti, de én tapasztaltam a való életben. A kilencvenes években egy erősen biszex lány volt a barátnőm és elég sokat jártunk a Capellába, ami akkoriban a pesti LMBT-közösség legismertebb törzshelye volt. Ott volt a legjobb a zene, a hangulat, és a legszebbek a nők. Később már nem volt annyira nyitott, azt hiszem vissza akartak térni a gyökerekhez, hogy a hely a melegekről szóljon és ne menjen át turista-látványosságba.
Az, ahogy Tóth lemerül a brüsszeli LMBT-éjszakába, tényleg olyan neki, mint egy utazás. Leonora idegenvezetése ugyanakkor valódi élményeken alapul. Sokat tanultam például egy meleg fiútól, akivel egy amúgy heteró társkeresőn ismerkedtem meg. Sokat, sokat beszélt a meleg közösség dolgairól, például a tranyók (bocsi, ő mondta így) és meleg férfiak közti rivalizálásról.image_normaltt.jpg

Emso: Ha már a lemerülés szót használtad nagyon izgalmas, hogy az LMBT-éjszaka peremvidéke csillogó, belvárosi, és fontos emberek vannak ott. Mennyire volt szándékos ez a lemerülés helyetti felemelkedés? Nagyon válogatottak a bár vendégei, és érződik, rajtuk a befolyásuk, vagyoni helyzetük.
SzD: A Le Prince Rose egy ilyen hely a könyvben, főleg, ha film noir party van, amihez még a szokottnál is szebben kell felöltözni. Nem hiszem amúgy, hogy ez gazdagság- vagy helyfüggő. Pesten egyszer egy nagyon eldugott pincében voltam egy transz-partin (ott velem esett meg majdnem szóról szóra Tóth Tamás esete a femme fatale-lal) és mindenki úgy nézett ki mintha az angol királynő báljában lenne.
A könyvbeli melegbárt egyébként több helyből gyúrtam össze. Régebben a Mirano volt “A” klub Brüsszelben, azt volt az egyik, a másik egy kisebb melegbár, a nevét viszont egy teljesen átlagos étteremről kapta.

Emso: Tamásnak dolga van ugyanakkor akár a közeg, akár bájos kolléganője kapcsán az LMBT témával. Nem klasszikus krimiolvasóként úgy látom kívülről, hogy ez lehet a krimiolvasók húzódzkodása is, különösen, ha egy ilyen főleg a macsósabb, rámenősebb, hardboiled vonalban lévő regényről beszélünk. Milyen mintáid voltak?
SzD: A rendőrök világa kifejezetten az a patriarchális, macsó, ciszheteró férfiközeg, amit a feministák a legszívesebben kipurgálnának világból. Ebben a világban nemcsak a melegség, de minden sebezhetővé tesz, ami nem illik a szubkultúrába. Legalábbis amerikai rendőr ismerőseimnél ezt látom és nem hiszem, hogy ez máshogy lenne a német, belga vagy magyar állományon belül. Ugyanakkor senki sem mondja, hogy egy meleg férfi – vagy leszbikus nő – ne lehetne ilyen „hardboiled”, kőkemény karakter. Amerikában létezik is kifejezetten meleg bűnügyi irodalom: Joseph Branson író teremtette meg Dave Brandstretter alakjával még a hetvenes évek elején. Dave egy bulldog-természetű, kemény öklű biztosítási nyomozó – és meleg. Ez pedig jó esélyt ad Bransonnak arra, hogy Brandstrettert olyan jellemvonásokkal gazdagítsa, ami a hardboiled vonal legtöbb nyomozójában alig jelenik meg: érzékenység, érzelmek és empátia. Vagy említhetném a Netflix-en futó francia thrillersorozatot, a Zone Blanche-t, amiben a nyomozók erős embere történetesen egy meleg férfi.image_normal_1.jpg

Emso: Már négy hónapja a piacon van a könyved. Kaptál már direkt az LMBT olvasó közösség tagjaitól visszajelzést?
SzD: Konkrétan, mint LMBT-olvasótól még nem, és persze nem is tudhatom, hogy egy értékelő például a Moly.hu-n melyik csapatban játszik. Azt viszont többen megjegyezték, hogy kellő árnyaltsággal és tapintattal nyúltam a témához, aminek nagyon örülök. Említetted, hogy krimiolvasóknak esetleg fenntartásaik lehetnek egy LMBT szereplővel kapcsolatban. Ha a műfaj hazai nagyjai, mint Kondor Vilmos és Réti László nem kifogásolták ezt a vonalat a könyvben az olvasás után, akkor valamit alighanem jól csinálhattam.

Emso: És LMBT vonalon belül gondolkozol akár a későbbi regények, munkák kapcsán? Akár már van valami, ami publikus lehet?
SzD:
Engem is meglepett, mennyire bejött az olvasóknak Leonora. A tervezett folytatásban szinte biztosan ő lesz a főszereplő, de ezúttal ő lesz az, aki kikerül a komfortzónájából: olyan világba kerül, ahol nemhogy mint LMBT-ember, de még nőként is kívülálló – az illegális bevándorlók világában, ráadásul Leszbosz szigetén. Emellett párhuzamosan dolgozok egy thrilleren is, amiben szintén egy küzdelmes életű csoport képviselője lesz a fő mellékszereplő: egy vak lány.

Emso: Köszönöm az interjút! Van még valami, amit üzensz az LMBT-t olvasók közösségének?
SzD: Bátraké a szerencse.

 Köszönöm szépen Szerencsés Dánielnek az interjút, és köszönöm nektek, hogy velem tartottatok. 🙂
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon gyakrabban frissülő háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Krausz Emma

Sziasztok,

A mai bejegyzés nagyon izgalmas lesz, ugyanis Krausz Emmával fogok beszélgetni benne, aki 2018 óta van jelen az LMBT könyves közegben, mint író. 2017-ben ő nyerte meg a Twister Média által meghirdetett [bekezdés] programot, a regényéről sokáig mégis csak azt lehetett tudni, hogy LMBT vonatkozású ifjúsági lesz. A 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatta be elmondása szerint a második, kiadásban az első regényét, az Osztályképet, három meleg szereplővel és további izgalmas reprezentációkkal. Erről és még sok mindenről fogunk beszélgetni az újraindult #LMBT-t olvasunk sorozat első részében, ami kéthetente péntekenként érkezik majd.

33964427_1854203781306100_1714819487393382400_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?
Krausz Emma: Mostanában elég sok ifjúsági regényt olvastam, amelyben megjelent az LMBT-szál. Ilyen volt a Két lépés távolság. Ami kimondottan a nemi identitásról és útkeresésről szólt, és egy gyönyörű történet, az a Trevor volt.

Emso: Mit gondolsz, akár ezen kötetek kapcsán, az LMBT reprezentációról? Mennyire tudnak különbözni például érintett mellékszereplők, vagy mennyire van az, hogy skatulyákból rántják elő a tipikus LMBT szereplőket?
KE: Sok sztereotípia létezik, és hajlamosak vagyunk dobozolni. Persze ez azért is van, mert az ember szereti rendszerben látni a világot, biztonságot nyújt számukra.
Azért tartom előrelépésnek és jónak, hogy a regényekben megjelennek az LMBT-szereplők, mert pont, hogy segít a sztereotípiák felszámolásában. Minél több árnyalt, hús-vér LMBT-szereplővel találkozni a papír- és filmvásznon. A mellékszereplők is akkor működnek jól, ha saját dilemmáik, nehézségeik vannak, ugyanakkor azt látom és érzem, a szerelem, az életben lévő kihívások mindenkié. Ahány ember, annyiféleképpen szembesülünk ezekkel a problémákkal, és ez jó, mert az olvasónak segíthet valahol a kategóriákon túl látni – meglátni önmagát.

Emso: És ezt erősen képviseli az Osztálykép is, három nagyon különböző meleg szereplőt találunk benne, akinek a szerelemmel kapcsolatos viszonya akár mindannyiunknak érdekes lehet, miközben a szerelmükről nehéz a melegségük nélkül beszélni. Az írás folyamata közben milyen meleg mintákkal dolgoztál? Hogyan ismerted meg a szereplők dilemmáit, kérdéseit?
KE: Az Osztálykép három fő férfi szereplője mind-mind máshol tart a melegsége elfogadásában. Levente ismerkedik a szexualitásával, Ákos egy önbántalmazó kapcsolatba menekül, míg Dávid nem lát túl a saját sérelmein, otthonról kapott minták szerint gyengeségnek tartja érzéseit. Kérdés, hogy ezzel a részükkel is meg tudnak-e barátkozni, együtt tudnak élni?
Ahogy a szereplők dinamikája változik, úgy változik az elképzelésünk is arról, mit jelenthet egy látszólag sztereotip motívum – például a rúzs – a szereplők életében. A rúzs egy eszköz Dávid kezében, forgatókönyveket mozgat, és a saját megnyugvására akarja átformálni a szerelmet, Ákost.

Emso: Tehát akkor mondhatjuk, hogy ezek már általános, mindenki által érthető utak a kamaszkori identitáskeresésekben?
KE: Úgy gondolom, hogy a kamaszkorban mindenki elér ehhez a fontos kérdéshez, ki vagyok én, miként változik a személyiségem, mi a nemi irányultságom.

Emso: És milyen volt egy erre az identitáskérdésekre nyitott LMBT-t olvasó közösségbe megérkezni elsőkönyvesként?
KE: Annyira kedvesek az olvasóim, annyira örülök a támogatásuknak, a bátorító szavaiknak. Minden rajz, beszélgetés és kérdés építi a közösséget.

Emso: És látni vélsz egy kifejezetten LMBT-t olvasó közönséget a kötet körül? Aki emiatt találtak rád, ők is aktív követő maradtak?
KE: Igen, van egy LMBT-t kedvelő réteg, de összességében az olvasók nyitottak a regényben megjelenő, különféle témákra, például a gyászfeldolgozásra, útkeresésre is.

Emso: És ha jól figyellek, kifejezetten ezek a témák téged is mozgatnak. Például a felnövéssel kapcsolatos az új eredményed, a Pagony fennállásának 18 évfordulójára készült kiadványában szerepelsz egy novellával. Van valami, amivel készülsz ezen közönség számára, vagy keresel más utakat? Esetleg van valami publikus már?
KE: Igen, különösen a szorongásaink, félelmeink elfogadása, ezek mind fontos kérdések.
Annyi minden téma foglalkoztat, szeretnék egy kicsit mélyebbre ásni, legyen akár ifjúsági, akár New Adult, vannak ötleteim, körbejárni még a családi mintákat, az énkeresést.

Emso: Köszönöm szépen az interjút, végezetül van még valami, amit üzennél az LMBT-t olvasóknak? 
KE: Hálás vagyok mindazért, amit ez a közösség folyamatosan ad, azért a sok bizalomért, nyitottságért és odafordulásért. 🙂 Köszönöm az interjút!

Én is köszönöm szépen az interjút és az őszinteséget Krausz Emmának. Lessétek meg ti is az Osztálykép című regényét, keressétek Emmát facebookon, molyon és instagramon, ahol friss novellákat, rajzokat, kortárs írónőkkel közös tematikus bejegyzéseket is találtok. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem a következő blogbejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂 A következő bejegyzésig pedig ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Az Uranista

Sziasztok,

folytatódik a Pride héten elkezdett #LMBT-t olvasunk interjú sorozat, ám míg a korábbiakban könyves vloggereket kérdeztünk, addig a mostani részben Az Uranista blog bloggere válaszolt néhány kérdésre.

Az Uranista egy 19. századi kifejezés, amit a homoszexuális szó váltott fel később és koptatott ki a nyelvből.

Az Uranista blog egy közéleti, kulturális és nyíltan politizáló blog, aki igyekszik valami nívót vinni az egyébként silánynak mondható LMBT ügyekről folyó párbeszédekbe, jól felépített, logikus ugyan sokszor kiábrándítóan kritikus hanggal és tartalmakkal. Arra voltam elsősorban kíváncsi, hogy ő maga mit olvas, hogy gondolkozik a könyvpiacról meg úgy általában az LMBT kultúráról.

(Az interjú a kép után kezdődik.)

uranista_logo.jpg

Egy meleg srác olvas: Bemelegítésnek: Hogy állsz a könyvekkel? Milyen gyakran olvasol?

Uranista: Középiskola és egyetem alatt rettenetesen sokat olvastam. Manapság sajnos a munkám miatt alapvetően kevesebb időm jut olvasni, de igyekszem minél többet és minél minőségibb könyveket forgatni a kezeim között – most is a nyaralásom alatt kiolvastam Paul Monette: Becoming a Man c. könyvét.

Emso: Alapvetően mondható, hogy LMBT élet számos területén, mint a közélet, kultúra vagy a politika magabiztosan mozogsz, és tájékozott vagy. Mennyire igaz ez a könyvek, kiadványok esetében?

U: Definiáljuk ilyen téren azt, hogy milyen fajta könyvekről van szó. An sich járatos vagyok a könyvek világában, de vannak olyan műfajok, mint például a ponyva, amelyeket szinte semennyire nem szoktam olvasni. Hozzáteszem, itt a ponyva alatt nem feltétlenül azokat a könyveket értem, amelyek népszerűek (pl. a Harry Potter sorozatot imádom mind a mai napig), hanem sokkal inkább az igénytelen, klisés, rosszul megírt, ámde valamiért mégis népszerű alkotásokat (gondolok itt a Szürke ötven árnyalatára, vagy akár Lakatos Levente bármelyik könyvére).

Emso: Szerinted lehet, hogy mostanában népszerűbb az LMBT téma a kiadók körében? Ha igen, mi lehet az oka?

U: Szintén nem ártana itt egy kicsit definiálni, hogy mit értünk LMBT téma alatt. Olyan könyveket, amelyekben a főhős nem a szép lánnyal, hanem a helyes fiúval jön össze, vagy ahol az író az LMBT közösség tagja és ez érződik a könyveken is?
Ha az elsőre gondolsz, akkor persze, nyilvánvalóan van ilyen trend, hogy manapság ezek a könyvek is elkezdenek a piacon megjelenni. Ha belegondolunk, ma már szinte minden más médiában is elkezdték az LMBT emberek bemutatását, legyen szó filmekről, sorozatokról, vagy akár színházi darabokról. Ez egy alapvetően jó tendencia, bár sok esetben még mindig vannak vele problémák, de erről majd később.
A második eshetőség nem újkeletű, hisz LMBT szerzők jóval korábban is voltak: gondoljunk Oscar Wilde írásaira; süt belőlük, hogy az író a saját neméhez vonzódik.
Aztán persze vannak olyan könyvek is, amelyek kulturális, történelmi vagy művészeti értelemben foglalkoznak az LMBT témával. Ezek sem újkeletűek, hisz az LMBT világ rengeteget adott a kultúrának és az egész emberi civilizációnak, így ez a téma régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Emso: Melyik volt az első olyan olvasmányod, ahol találkoztál a témával?

U: Erre hirtelen nem is emlékszem. Magával az LMBT témával elég rég találkoztam, de az első nagy találkozó nem is könyvekben volt, hanem blogokon, újságcikkekben. Könyvekben explicite nem is tudom mikor olvastam először a témáról; talán valamikor középiskolás koromban.

Emso: Számodra mit jelent egy jó könyvben egy jó LMBT karakter?

U: Sajnos sok könyvben is megfigyelhető, hogy az LMBT szereplők csak “kasztrált eunuchok”, akik nagyon cukik és szerethető karakterek, de abszolút egydimenziósak. Nem ilyesfajta bemutatás kell, nem aranyos fókakölykök vagyunk az állatkertben, akiknek az tesz a legjobbat, ha tizenéves lánykák visítják, hogy “jaj, de cuki!” és ők is akarnak meleg legjobb barátot. Ilyen karakterekkel nem lehet azonosulni semennyire. Olyan karakterekre lenne inkább szükség, akiknek hibái és jó tulajdonságai is vannak, és sajnos ezekből mind a mai napig kevés van, bár már van némi javulás ilyen téren is.
Persze, a kifejezetten LMBT karaktereket felvonultató történetekre ez a kritika nem igaz, de azokat többnyire az LMBT közösségnek írták olyan szerzők, akik szintén a közösséghez tartoznak. Azok a karakterek nyilván ugyanannyira pozitív hatást keltenek, mint heteroszexuális karakterek heteroszexuális olvasók esetében.

Emso: Melyik a kedvenc LMBT címkés könyved? Írnál róla két mondatot?

U: Az utóbbi időben talán Paul Monette: Borrowed Time c. regénye tetszett a legjobban, valamint Larry Kramer: The Normal Heart c. színdarabja (azt is olvastam, élőben sajnos még nem láttam). Mindkettő az AIDS-et dolgozza fel, noha nagyon más oldalról. Kramer sokkal inkább a harcos LMBT aktivista szemszögéből mutatja meg, milyen harcot vívtak a kezdetek kezdetén nem csak a betegséggel, hanem a környező heteroszexuális világ közönyével és magával a melegközösséggel is. Monette sokkal inkább az egyes ember tragédiáját mutatja be: azt a sokkot, amikor a párja AIDS-es lesz, majd nemsokkal később ő maga is. Mindenesetre, mivel az AIDS volt talán az egyik legnagyobb fordulópontja az LMBT világ történelmének, rendkívül fontos olvasmánynak tartom mindkettőt.

Emso: Inkább több LMBT főszereplőről vagy több mellékszereplőről olvasnál?

U: Egyikről sem: valódi LMBT szereplőkről szeretnék olvasni. Valódi reprezentáció kell: az LMBT karakterek legyenek emberszagúak. Legyenek jók, hősiesek, szépek, okosak, de ugyanúgy legyenek gonoszak, elvetemültek, fondorlatosak, vagy cselszövők is – ne az legyen az egyetlen tulajdonságuk, hogy ők másmilyenek. Ugyan kicsit más műfaj, de ezért is örültem rettenetesen, amikor Moonlight Oscar-díjat nyert, mert végre egy olyan meleg karaktert adott a világnak, aki nem fér bele a hagyományos meleg-klisébe; nem fodrász, nem műkörmös, nem esküvőket szervez, hanem egy kemény drogdíler, aki éppenséggel meleg.

Emso: Végszóhoz csatlakozva: Mennyire fér össze az éppen meleg drogdíler igénye és az érintettségéből adódóan LMBT közéleti blogger sztereotípsága a blogodon?

U: Jól megfér a kettő együtt is, ugyanis egy meleg drogdíler egy életszerű figura. Nekem a problémám a melegek durva sztereotipizálásával van, ami miatt lassan mi magunk is elhisszük magunkról, hogy a nekünk való szakma az vagy valami művészeti, vagy fodrász, manikűrös, divattervező stb. De hogy ne csak a meleg drogdílert nézzük: írtam anno ebben a témában a House of Cardsról is, ahol (SPOILER) Francis Underwood, a főszereplő, aki egy igazi machiavellista gátlástalan szemétláda politikus, és az USA elnöke minimum biszexuális. Szintén nem egy olyan “klasszikus” melegfigura, meleg szakmával. (SPOILER VÉGE)
De nem csak a szakma terén vannak ilyen gondok: a kilencvenes években a melegeket tévében, vagy könyvekben többnyire úgy ábrázolták, mint egyszerű, kedves karaktereket, akik rettenetesen femininek, és mindig a főszereplő lány kedves barátai. De itt kifújt az ábrázolás, szóba se került az, hogy a kedves meleg fiú ugyanúgy pasizik és (már megbocsáss) de faszt szop, mint a főszereplő lányok, aki egymás között még poénkodnak is a saját élményeikkel. Tulajdonképpen a melegek hosszú éveken át, mint “eunuchok” szerepeltek mindenhol: aranyosak, kedvesek, de a világért se szexualizálhatóak, mert akkor kitör a népharag.

EMSO: Látod ebben az elmozdulást? Például egy meleg erotikus ponyva, ami cuki fiúkról szól, akikért olvadnak a csajok (is), de falhozbaszós aktusokat is leírnak mondjuk ízlésesen, vagy inkább mértéktartóan, az segíti az előremozdulást, vagy hátráltatja?

U: A meleg erotikus ponyvának is megvan az előnye ilyen téren, de a probléma ott azzal van, hogy az ilyesmi inkább egy olyan rétegnek szól, aki ilyesmire izgul (tehát főleg LMBT olvasói lesznek). Ilyen téren például a Trónok Harca sorozatot szerettem nagyon (mind a könyvsorozatot, mind a filmsorozatot), ahol ugyan csak mellékszereplőként bukkantak fel melegek, de a szexuális életük egyáltalán nem volt tabu tárgya.
Egyébként – mellékesen mondom – igazságtalan vagyok, mert korábban is voltak olyan könyvek, ahol a meleg szex nem volt tabu, bár ez megfigyeléseim szerint sokkal inkább a szépirodalomban volt jelen. A mainstream (ponyva?) irodalom sokkal inkább arra megy rá, hogy eladja magát, ergo egy olyan valamit igyekszik az olvasónak adni, ami konyhakész és könnyen emészthető. Hogy csak a közelmúlt irodalmát nézzük: Nádas Pétert nem zavarta ez a Párhuzamos Ttrténetek megírásakor, de néhány évtizeddel korábban Jean-Paul Sartre-ot sem, amikor az Egy vezér gyermekkorát írta, csak ezek értelemszerűen sokkal kevésbé a mainstream olvasót célozták, hanem értelmiségi rétegeket. Plusz Sartre megint csak külön világ, mivel francia, és ott a homoszexualitás elfogadásának évszázados hagyománya van (konkrétan a francia forradalom óta nincs törvény a tiltására).

Emso: Volt LMBT aktivistaként van egy előfeltételezésem, de te miért tartod fontosnak azt, hogy legyenek többdimenziós karakterek, és hogy legyenek az élet legtöbb területén ábrázolva? Szerinted ki tud nyitni valamilyen LMBT kultúrára nyíló kaput a nagyobb reprezentáció? Mit gondolsz, van egyáltalán figyelemre méltó LMBT kultúra?

U: Először is, a mi számunkra legalább olyan fontos, hogy többdimenziós karakterek legyenek a művészeti alkotásokban. Gondolj bele, fiatal melegek egész generációi nőttek fel úgy, hogy azt hitték, ők csak bizonyos szakmákban jeleskedhetnek, mert ezt sulykolta a külvilág. Ami nem baj, nem leszólni akarom ezeket a szakmákat, de nagyon durva, hogy egy idő után mi magunk is azonosulni kezdünk a rólunk kialakított képpel – holott ennél több is van bennünk. Ami az LMBT kultúrát illeti: figyelemre méltó Szapphó, Caravaggio, vagy Platón? Ők is LMBT emberek voltak, vagy legalábbis bőszen van ilyen vonulata az alkotásaiknak, mégis, olyasmit adtak, ami egyben LMBT és mégis az egész heteroszexuális kultúra szerves része is.
Az LMBT kultúra mindig is ott volt a heteroszexuális kultúrában. Hol álcázva magát, hol nyíltabban, de mindig is adott hozzá, sőt!

Emso: Talán erre közéleti bloggerként te jobban rálátsz: Ma az LMBT közösség átlagos tagja mennyire figyeli a ma élő LMBT kulturális teljesítményeket?

U:  Itt csak Magyarországból tudok kiindulni, ahol az átlagos tag szinte semennyire. Az a baj, hogy ma Magyarországon az LMBT világ csak kis része áll társadalmilag aktív és öntudatos emberekből, de a többségük nem lát tovább a melegbárok világánál. Ami nagy baj, mert innen is fakad a szervezetlenségünk és az, hogy nem rendelkezünk egy egészséges védelmi mechanizmussal, ami megakadályozná, hogy a politika kényére-kedvére belénk törölje a lábát.
Persze, sokan vannak, akik már csak pózörségből is kimennek bizonyos kulturális eseményekre, de akik tényleg a mindennapjaikban is odafigyelnek erre sajnos csak nagyon kevés van.

Emso: Szerinted ezen egy igényesebb könyvpiac tudna segíteni?

U: Nem feltétlenül. Direkt legalábbis nem, legfeljebb közvetetten. A fent említett jelenség sajnos nem csak az LMBT emberekre igaz, hanem az egész társadalmunkra. Egy igényesebb könyvpiac csak kevesebb olvasót eredményezne, mert akiben nincs igény a kultúrára, az nem fog igényes könyveket olvasni.

Emso: Akkor miben látod a kulturált társadalommá válásának elő lépéseit?

U: Ehhez nem a hazai LMBT világnak kellene változnia, hanem az egész magyar társadalomnak, de ez már egy sokkal másabb, sokkal hosszabb téma.

Emso: Beletörődőm. Van még valami, amit végül üzensz az olvasóknak?

U: javaslom, hogy az LMBT világ tanuljon magáról. A történelméről, a kultúrájáról, arról, hogy kik vagyunk, kik voltunk, hogyan hatottunk a világra, mert csak így fogjuk megérteni, mi az a büszkeség, és így tudjuk majd igazán elfogadni magunkat, és érvényesülni egy olyan világban, ahol az átlagembernél több akadály vár ránk.

Köszönöm szépen az interjút, és a közreműködést Uranistának, ti pedig kövessétek bátran a blogján, vagy a facebook oldalán, ahol rövidebb kivonatolásokat is találhattok fontosabb LMBT hírekből.

Ha érdekelnek az sorozat következő részei, azokat itt, itt, itt és itt olvashatjátok.

—————————-

Ha van olyan könyves vagy meleg blogger, akitől szívesen olvasnátok hasonlót, vagy bármilyen kérdésetek volna,keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces másfél hét elé nézek, ugyanis költözöm és táborozom, de egy értékelés várható. 🙂  Amíg nem jön, addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

1 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén