Címke: #LMBT-t_olvasunk

Sziasztok,

folytatódik a Pride héten elkezdett #LMBT-t olvasunk interjú sorozat, ám míg a korábbiakban könyves vloggereket kérdeztünk, addig a mostani részben Az Uranista blog bloggere válaszolt néhány kérdésre.

(Az interjú a kép után kezdődik.)

Egy meleg srác olvas: Bemelegítésnek: Hogy állsz a könyvekkel? Milyen gyakran olvasol?

Uranista: Középiskola és egyetem alatt rettenetesen sokat olvastam. Manapság sajnos a munkám miatt alapvetően kevesebb időm jut olvasni, de igyekszem minél többet és minél minőségibb könyveket forgatni a kezeim között – most is a nyaralásom alatt kiolvastam Paul Monette: Becoming a Man c. könyvét.

Emso: Alapvetően mondható, hogy LMBT élet számos területén, mint a közélet, kultúra vagy a politika magabiztosan mozogsz, és tájékozott vagy. Mennyire igaz ez a könyvek, kiadványok esetében?

U: Definiáljuk ilyen téren azt, hogy milyen fajta könyvekről van szó. An sich járatos vagyok a könyvek világában, de vannak olyan műfajok, mint például a ponyva, amelyeket szinte semennyire nem szoktam olvasni. Hozzáteszem, itt a ponyva alatt nem feltétlenül azokat a könyveket értem, amelyek népszerűek (pl. a Harry Potter sorozatot imádom mind a mai napig), hanem sokkal inkább az igénytelen, klisés, rosszul megírt, ámde valamiért mégis népszerű alkotásokat (gondolok itt a Szürke ötven árnyalatára, vagy akár Lakatos Levente bármelyik könyvére).

Emso: Szerinted lehet, hogy mostanában népszerűbb az LMBT téma a kiadók körében? Ha igen, mi lehet az oka?

U: Szintén nem ártana itt egy kicsit definiálni, hogy mit értünk LMBT téma alatt. Olyan könyveket, amelyekben a főhős nem a szép lánnyal, hanem a helyes fiúval jön össze, vagy ahol az író az LMBT közösség tagja és ez érződik a könyveken is?
Ha az elsőre gondolsz, akkor persze, nyilvánvalóan van ilyen trend, hogy manapság ezek a könyvek is elkezdenek a piacon megjelenni. Ha belegondolunk, ma már szinte minden más médiában is elkezdték az LMBT emberek bemutatását, legyen szó filmekről, sorozatokról, vagy akár színházi darabokról. Ez egy alapvetően jó tendencia, bár sok esetben még mindig vannak vele problémák, de erről majd később.
A második eshetőség nem újkeletű, hisz LMBT szerzők jóval korábban is voltak: gondoljunk Oscar Wilde írásaira; süt belőlük, hogy az író a saját neméhez vonzódik.
Aztán persze vannak olyan könyvek is, amelyek kulturális, történelmi vagy művészeti értelemben foglalkoznak az LMBT témával. Ezek sem újkeletűek, hisz az LMBT világ rengeteget adott a kultúrának és az egész emberi civilizációnak, így ez a téma régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Emso: Melyik volt az első olyan olvasmányod, ahol találkoztál a témával?

U: Erre hirtelen nem is emlékszem. Magával az LMBT témával elég rég találkoztam, de az első nagy találkozó nem is könyvekben volt, hanem blogokon, újságcikkekben. Könyvekben explicite nem is tudom mikor olvastam először a témáról; talán valamikor középiskolás koromban.

Emso: Számodra mit jelent egy jó könyvben egy jó LMBT karakter?

U: Sajnos sok könyvben is megfigyelhető, hogy az LMBT szereplők csak “kasztrált eunuchok”, akik nagyon cukik és szerethető karakterek, de abszolút egydimenziósak. Nem ilyesfajta bemutatás kell, nem aranyos fókakölykök vagyunk az állatkertben, akiknek az tesz a legjobbat, ha tizenéves lánykák visítják, hogy “jaj, de cuki!” és ők is akarnak meleg legjobb barátot. Ilyen karakterekkel nem lehet azonosulni semennyire. Olyan karakterekre lenne inkább szükség, akiknek hibái és jó tulajdonságai is vannak, és sajnos ezekből mind a mai napig kevés van, bár már van némi javulás ilyen téren is.
Persze, a kifejezetten LMBT karaktereket felvonultató történetekre ez a kritika nem igaz, de azokat többnyire az LMBT közösségnek írták olyan szerzők, akik szintén a közösséghez tartoznak. Azok a karakterek nyilván ugyanannyira pozitív hatást keltenek, mint heteroszexuális karakterek heteroszexuális olvasók esetében.

Emso: Melyik a kedvenc LMBT címkés könyved? Írnál róla két mondatot?

U: Az utóbbi időben talán Paul Monette: Borrowed Time c. regénye tetszett a legjobban, valamint Larry Kramer: The Normal Heart c. színdarabja (azt is olvastam, élőben sajnos még nem láttam). Mindkettő az AIDS-et dolgozza fel, noha nagyon más oldalról. Kramer sokkal inkább a harcos LMBT aktivista szemszögéből mutatja meg, milyen harcot vívtak a kezdetek kezdetén nem csak a betegséggel, hanem a környező heteroszexuális világ közönyével és magával a melegközösséggel is. Monette sokkal inkább az egyes ember tragédiáját mutatja be: azt a sokkot, amikor a párja AIDS-es lesz, majd nemsokkal később ő maga is. Mindenesetre, mivel az AIDS volt talán az egyik legnagyobb fordulópontja az LMBT világ történelmének, rendkívül fontos olvasmánynak tartom mindkettőt.

Emso: Inkább több LMBT főszereplőről vagy több mellékszereplőről olvasnál?

U: Egyikről sem: valódi LMBT szereplőkről szeretnék olvasni. Valódi reprezentáció kell: az LMBT karakterek legyenek emberszagúak. Legyenek jók, hősiesek, szépek, okosak, de ugyanúgy legyenek gonoszak, elvetemültek, fondorlatosak, vagy cselszövők is – ne az legyen az egyetlen tulajdonságuk, hogy ők másmilyenek. Ugyan kicsit más műfaj, de ezért is örültem rettenetesen, amikor Moonlight Oscar-díjat nyert, mert végre egy olyan meleg karaktert adott a világnak, aki nem fér bele a hagyományos meleg-klisébe; nem fodrász, nem műkörmös, nem esküvőket szervez, hanem egy kemény drogdíler, aki éppenséggel meleg.

Emso: Végszóhoz csatlakozva: Mennyire fér össze az éppen meleg drogdíler igénye és az érintettségéből adódóan LMBT közéleti blogger sztereotípsága a blogodon?

U: Jól megfér a kettő együtt is, ugyanis egy meleg drogdíler egy életszerű figura. Nekem a problémám a melegek durva sztereotipizálásával van, ami miatt lassan mi magunk is elhisszük magunkról, hogy a nekünk való szakma az vagy valami művészeti, vagy fodrász, manikűrös, divattervező stb. De hogy ne csak a meleg drogdílert nézzük: írtam anno ebben a témában a House of Cardsról is, ahol (SPOILER) Francis Underwood, a főszereplő, aki egy igazi machiavellista gátlástalan szemétláda politikus, és az USA elnöke minimum biszexuális. Szintén nem egy olyan „klasszikus” melegfigura, meleg szakmával. (SPOILER VÉGE)
De nem csak a szakma terén vannak ilyen gondok: a kilencvenes években a melegeket tévében, vagy könyvekben többnyire úgy ábrázolták, mint egyszerű, kedves karaktereket, akik rettenetesen femininek, és mindig a főszereplő lány kedves barátai. De itt kifújt az ábrázolás, szóba se került az, hogy a kedves meleg fiú ugyanúgy pasizik és (már megbocsáss) de faszt szop, mint a főszereplő lányok, aki egymás között még poénkodnak is a saját élményeikkel. Tulajdonképpen a melegek hosszú éveken át, mint “eunuchok” szerepeltek mindenhol: aranyosak, kedvesek, de a világért se szexualizálhatóak, mert akkor kitör a népharag.

EMSO: Látod ebben az elmozdulást? Például egy meleg erotikus ponyva, ami cuki fiúkról szól, akikért olvadnak a csajok (is), de falhozbaszós aktusokat is leírnak mondjuk ízlésesen, vagy inkább mértéktartóan, az segíti az előremozdulást, vagy hátráltatja?

U: A meleg erotikus ponyvának is megvan az előnye ilyen téren, de a probléma ott azzal van, hogy az ilyesmi inkább egy olyan rétegnek szól, aki ilyesmire izgul (tehát főleg LMBT olvasói lesznek). Ilyen téren például a Trónok Harca sorozatot szerettem nagyon (mind a könyvsorozatot, mind a filmsorozatot), ahol ugyan csak mellékszereplőként bukkantak fel melegek, de a szexuális életük egyáltalán nem volt tabu tárgya.
Egyébként – mellékesen mondom – igazságtalan vagyok, mert korábban is voltak olyan könyvek, ahol a meleg szex nem volt tabu, bár ez megfigyeléseim szerint sokkal inkább a szépirodalomban volt jelen. A mainstream (ponyva?) irodalom sokkal inkább arra megy rá, hogy eladja magát, ergo egy olyan valamit igyekszik az olvasónak adni, ami konyhakész és könnyen emészthető. Hogy csak a közelmúlt irodalmát nézzük: Nádas Pétert nem zavarta ez a Párhuzamos Ttrténetek megírásakor, de néhány évtizeddel korábban Jean-Paul Sartre-ot sem, amikor az Egy vezér gyermekkorát írta, csak ezek értelemszerűen sokkal kevésbé a mainstream olvasót célozták, hanem értelmiségi rétegeket. Plusz Sartre megint csak külön világ, mivel francia, és ott a homoszexualitás elfogadásának évszázados hagyománya van (konkrétan a francia forradalom óta nincs törvény a tiltására).

Emso: Volt LMBT aktivistaként van egy előfeltételezésem, de te miért tartod fontosnak azt, hogy legyenek többdimenziós karakterek, és hogy legyenek az élet legtöbb területén ábrázolva? Szerinted ki tud nyitni valamilyen LMBT kultúrára nyíló kaput a nagyobb reprezentáció? Mit gondolsz, van egyáltalán figyelemre méltó LMBT kultúra?

U: Először is, a mi számunkra legalább olyan fontos, hogy többdimenziós karakterek legyenek a művészeti alkotásokban. Gondolj bele, fiatal melegek egész generációi nőttek fel úgy, hogy azt hitték, ők csak bizonyos szakmákban jeleskedhetnek, mert ezt sulykolta a külvilág. Ami nem baj, nem leszólni akarom ezeket a szakmákat, de nagyon durva, hogy egy idő után mi magunk is azonosulni kezdünk a rólunk kialakított képpel – holott ennél több is van bennünk. Ami az LMBT kultúrát illeti: figyelemre méltó Szapphó, Caravaggio, vagy Platón? Ők is LMBT emberek voltak, vagy legalábbis bőszen van ilyen vonulata az alkotásaiknak, mégis, olyasmit adtak, ami egyben LMBT és mégis az egész heteroszexuális kultúra szerves része is.
Az LMBT kultúra mindig is ott volt a heteroszexuális kultúrában. Hol álcázva magát, hol nyíltabban, de mindig is adott hozzá, sőt!

Emso: Talán erre közéleti bloggerként te jobban rálátsz: Ma az LMBT közösség átlagos tagja mennyire figyeli a ma élő LMBT kulturális teljesítményeket?

U:  Itt csak Magyarországból tudok kiindulni, ahol az átlagos tag szinte semennyire. Az a baj, hogy ma Magyarországon az LMBT világ csak kis része áll társadalmilag aktív és öntudatos emberekből, de a többségük nem lát tovább a melegbárok világánál. Ami nagy baj, mert innen is fakad a szervezetlenségünk és az, hogy nem rendelkezünk egy egészséges védelmi mechanizmussal, ami megakadályozná, hogy a politika kényére-kedvére belénk törölje a lábát.
Persze, sokan vannak, akik már csak pózörségből is kimennek bizonyos kulturális eseményekre, de akik tényleg a mindennapjaikban is odafigyelnek erre sajnos csak nagyon kevés van.

Emso: Szerinted ezen egy igényesebb könyvpiac tudna segíteni?

U: Nem feltétlenül. Direkt legalábbis nem, legfeljebb közvetetten. A fent említett jelenség sajnos nem csak az LMBT emberekre igaz, hanem az egész társadalmunkra. Egy igényesebb könyvpiac csak kevesebb olvasót eredményezne, mert akiben nincs igény a kultúrára, az nem fog igényes könyveket olvasni.

Emso: Akkor miben látod a kulturált társadalommá válásának elő lépéseit?

U: Ehhez nem a hazai LMBT világnak kellene változnia, hanem az egész magyar társadalomnak, de ez már egy sokkal másabb, sokkal hosszabb téma.

Emso: Beletörődőm. Van még valami, amit végül üzensz az olvasóknak?

U: javaslom, hogy az LMBT világ tanuljon magáról. A történelméről, a kultúrájáról, arról, hogy kik vagyunk, kik voltunk, hogyan hatottunk a világra, mert csak így fogjuk megérteni, mi az a büszkeség, és így tudjuk majd igazán elfogadni magunkat, és érvényesülni egy olyan világban, ahol az átlagembernél több akadály vár ránk.

Köszönöm szépen az interjút, és a közreműködést Uranistának, ti pedig kövessétek bátran a blogján, vagy a facebook oldalán, ahol rövidebb kivonatolásokat is találhattok fontosabb LMBT hírekből.

Ha van olyan könyves vagy meleg blogger, akitől szívesen olvasnátok hasonlót, vagy bármilyen kérdésetek volna,keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces másfél hét elé nézek, ugyanis költözöm és táborozom, de egy értékelés várható. 🙂  Amíg nem jön, addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió