Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy zavarbaejtően friss, alig mésfél hónapja megjelent ifjúsági romantikus biszexuális regényről mesélek nektek, Sophie Gonzales Papíron tökéletes című regényéről, ami nagyon lelkesítően beszél arról, milyen sokfélék is a kapcsolatok egy középiskolában, és hogy mit is jelent biszexuális lánynak lenni tizenhat évesen, akár úgy is, hogy tulajdonképpen megélhetnél bármit a környezetedben, de belül valahogy mégiscsak nehéz. Tipikus romantikus regény, miközben olyan megható és szép mélysége és tudatossága van, hogy nem bírok magammal, és mindenkinek mesélni akarok róla. Kezdjük is el!

A Papíron tökéletes főszereplője Darcy tizenhatéves kamaszlány, ahogyan az lenni szokott, láthatatlan a magánsulijában, ahová ösztöndíjasként a tanár édesanyjával a háta mögött ő is bekerült. Az élete biztos tereit olyan közösségek alkotják, mint az otthona, ahol a két évvel idősebb transznemű nővérével és a munkában túlhajszolt édesanyjával éli napról napra az unott életét, és az iskola queer klubja, amelyet a nővére alapított, és amelynek ő ma már a biztos tagja. Egy különösen jó barátja van, a leszbikus Brooke, akibe évek óta reménytelenül szerelmes, és mint reménytelen szerelmes, örökké jeleket keres arra, hogy hátha mégiscsak teremne bármennyi remény is a kettejük számára. Az unott mindennapok mellett azonban Darcy egy nagy titkot őriz: ő gondozza a 89-es szekrényt, ahová tíz dollár fejében bárki szabadon járulhat titkos párkapcsolati tanácsért. A titkát azonban most veszély fenyegeti, kilesték őt, nem is akárki, a nemrég érkezett szabálytalan külsejű és ragyogó tekintetű ausztrál úszósrác, Alexander Brougham.

És a dolgok tulajdonképpen alakulnak maguktól. Brougham vissza szeretné szerezni a korábbi barátnőjét, ezért alkut köt Darcyval, aki úgy érzi, nincs is választása, segítenie kell a fiúnak, hogy az inkognitója és a 89-es szekrény jó híre is megmaradhasson. Tele a szöveg nyomokkal, ügyesen használt, de romantikus regényekben már mégiscsak sokszor olvasott fordulatokkal, amelyben kiderül, milyen srác is valójában ez az Alexander Brougham, és annak is a mélyére ásunk, Darcy-t mi hajtja a párkapcsolati mechanizmusok megértése felé, és a csudába is, egy pillanatig sem untam ezeket, hiába olvastam már sokszor hasonlóakat, és el is akarom mondani, hogy miért.

Egyre inkább azt gondolom, hogy azok az ifjúsági romantikusok, amiket szeretek, abban nyújtanak nagyot, hogy egy jó világgal dolgoznak, szereplők jó rigolyáival, ügyes motivációival. A tweet-csatában a szereplőknek tényleg meg kell őrizniük a saját szendvicsezőik jó hírét, méghozzá egy olyan pörgő és izgalmas új platformon, mint a Twitter, a Bocs, hadd bőgjem ki magam főszereplőjének ki kell jönnie a listái közül, és meg kell tanulnia élni, a Papíron tökéletes Darcyjának pedig meg kell értenie saját magát, hogy jó tanácsot tudjon adni önmaga számára is. És itt ez a tudatosság nyűgözött le és szippantott be. A fejezetek elején egy-egy levélbe és válaszba kapunk betekintést a 89-es szekrényből, és közben a saját határaink tiszta kommunikálásáról vagy a szorongás és a kapcsolódás sokféleségéről olvashatunk, és Brougham történetével élesben és nagyban is látjuk, hogy milyen mindez nem csak névtelenül, papíron át vagy e-mailben, hanem teljes plánban, végig követve a segítségkérőt.

Két karakter egyre jobban megismeri saját magát, így születnek az ifjúsági regények, két karakter egyre jobban megismeri egymást, így születnek a romantikusok. Tényleg nem a történetbe rejtett újdonságok sodornak magukkal olvasóként, hanem Darcy első szám első személyű narrációja a világról, amelyet a lány tényleg meg akar érteni, elemzi és figyeli a körülötte lévőket. És közben csupa olyan logikus dologról beszél a párkapcsolatok kapcsán, amelyek egyszerű, de jó tanácsok lehetnek egy külső szemlélőtől. Kamaszként olvasva ezek a tudások tök nagy versenyelőnyt jelenthetnek: a legtöbb esetben nincs veszteni valód; ha rossz neked valami, beszélj róla; meg kell értened, hogy hogyan tudod a párod számára kifejezni a szereteted… A kedvenc tanácsomat bedobom ide, ez nekem is állati jó tanács volt, mert szorongok a csevegéstől, miközben persze ez a tanács is kőegyszerű:

A lényeg, hogy mutasd meg neki, milyen barátságos vagy, és hogy könnyű veled beszélgetni.

209.

És közben, igen, fiú-lány történet, mégis velejéig queer ez a szöveg, és erről még van áradozni valóm. Lenyűgöző, ahogy egy középsulis queer klubot látunk ebédszünetben, hogy az iskolai önszerveződés létre tud hozni egy ilyet, és egymás figyelmes partnerei tudnak lenni a klubtagok. Tök szuper, hogy a szereplőt már nem az identitásának a felfedezésekor érjük tetten a regényben, hanem Darcy már a regény elején biztos a biszex identitásában, nincs coming outolni valója, hanem csak úgy él, szinte mellesleg biszexuális. És közben, és basszus tényleg ezért a legkirályabb: a biszexualitás legalapvetőbb kérdéséről beszél. Arról, hogy mit jelent biszexuálisnak lenni egy monogám kapcsolatban, pláne egy monogám kapcsolatban egy ellenkező nemű partnerrel. Darcynak erős a queer identitása, és szolidalitást érez az LMBT+ emberekkel, de attól fél, hogy különösen érezné magát egy fiú mellett a saját queerségéről mesélve, vagy akár a Pride-on sétálva. És OMG! Erre a kérdésre nagyon-nagyon jó és okos és érzelmileg is fantasztikus választ ad a könyv, olyat, amilyet ezentúl én is használni fogok, ha az LMBT+ identitások megosztásáról kezd gondolkodni valaki.

Ez a regény lenyűgözően okosan beszél. Maradunk persze a kvázi kettős életet élő, inkább zárkózott, a saját életében csetlő-botló de a világát jól ismerő lánykarakternél, amivel ezek a szövegek dolgoznak, de a tudatosság és a társadalmi érzékenység annyira lételeme a mindennapjainak, hogy minden különösebb jel vagy fordulat nélkül egyszerűen csak ezeken a szűrőkön keresztül mesél a világról. Ez a lány tudja, hogy hol vannak a határai, és képes is erre tanítani az olvasóit, tudja, hogy hol vétett hibákat, lassan engedi bele magát a szerelembe, amely identitáskríziseket is teremt a számára, és mindennek ellenére nem lila, idalizált világot teremt a számunkra. Ez a regény biztonságos, és képes a biztonságról beszélni, a 89-es szekrényen keresztül elmondja, és a történeten keresztül cselekedni is látjuk Darcyt. Esendő marad, amilyenek az olvasói, és közben bátorságra hív minket is, de nem a nagy megfoghatatlan, lila, romkom bátorságra, amiről szerinte csak így kellene beszélnünk, de így nagyon-nagyon sokat.

Szóval igen, a bejegyzésemet lassan zárandó, ez a könyv nagyon üde színfoltja az LMBT+ témákat mozgató ifjúságiknak. Még ha számomra nagyon hiányzik egy bocsánatkérés a szövegből azzal kapcsolatban, ahogy a 89-es szekrény titka végül kiderült, és emiatt biztosan le fogok vonni egy fél csillagot, amikor értékelem, ezzel együtt is lelkesen merem ajánlani. Könnyen olvasható, kedves, jól azonosulható különc kis regény, ügyesen megírt világgal, lenyűgözően alaposan kidolgozott queer mellékszereplőkkel. Ne írjanak rosszabbat, ezt kívánom ennek a közös ügyünknek.

A kedvenc részem: A tökéletes randi, és a 36 kérdés. Szerintem ezek a kérdések nagyon jók, néha, ha szembejönnek velem az interneten, én is elkezdem megválaszolni magamban őket. Nem tudom, hogy volna-e türelmem egy randi vége felé mindet megválaszolni, de milyen jó, hogy be lett emelve ez is. Meg egyáltalán, tényleg az van, hogy ez a könyv jól bánik az ilyen párkapcsolati tippes-praktikás-fejlesztős módszerekkel. Köszönöm neki.

Lelkesen ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy jó ifjúsági romantikust, aki ügyesen megértene valamit abból, mit jelenthet valójában biszexuálisnak lenni, akit épp arra vágynak, hogy elvarázsolja őket két kamasz, akik épp együtt tanulják önmagukat, és persze mindenkinek, aki a bejegyzés olvasása közben kedvet kapott a könyv olvasásához.

Sophie Gonzales: Perfect ​on Paper – Papíron tökéletes
Könyvmolyképző Kiadó (2023)
392 oldal
Így olvastam: Két nap alatt, két chilles délutáni, esti leülésben. Könnyű olvasni és abszolút fenttartja a figyelmed. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok! Épp megint van készülőben új blogbejegyzésem, hamarosan érkezem azzal is, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Amikor nem blogolok, akkor sokszor máshová olvasok és máshová írok, hogy megteremtsem magamnak azt az anyagi biztonságot, ami mellett képes vagyok blogot írni, de ahogy láthatod is, a blog el-elcsúszik a friss megjelenések követésének és a folyamatos értékelések vágyában. Hogy ez ne így legyen, kérlek, ha teheted, támogasd a munkámat a blog Donalby oldalán.