Hónap: 2023 március

Sziasztok,

a mai bejegyzéssel arról mesélek majd, hogy már blog – hihetetlennek tűnik számomra, de – hatodik születésnapját is megültük, és arról gondolkodtam az évforduló kapcsán, hogy mennyi minden más 2017 óta, ha az Egy meleg srác olvas blog és egyáltalán, az LMBT+ könyvek körül nézem a dolgokat. 2017-ben egy szerda reggel egy másodéves egyetemista srác egy kollégiumi szoba asztalán elindított egy blogot, és most sok-sok-sok változással később itt vagyok én, írom ezeket a sorokat, te pedig olvasod ezt, és számomra valahogy tényleg érthetetlenül történik ez az egész. Akkor nehezen találtam még LMBT+ könyveket, alig volt róluk szó, mégis, ártatlan és naiv volt az egész, mindazzal együtt, amit ez jelent. Apolitikus volt valahogy az egész, ami azt is jelenti, hogy kevésbé volt érzékeny vagy figyelmes, kezdetleges volt, ami azt is jelenti, hogy őszinte, meg azt is, hogy butácska sokszor. Ma erről szeretnék egy picit mesélni nektek. Hogy nem csak én, nem csak a blog, nem csak az LMBT+ téma kérdései változtak, hanem talán mind, talán egészen sokat.

Emlékszem, hogy milyen volt, amikor elindult.

2017. február 14-én, a nemzetközi könyvajándéknapon megvettem magamnak a Simon és a homo sapiens-lobbit (bizony, 2017 olyan rég volt, hogy akkor először lehetett könyvesboltokban kapni a Simont, amit egy jó ideig azóta nem lehetett, mert elfogyott, és most örömömre egy új kiadónál újra lehet), meg moly.hu-n megvettem használtan egy lánytól a Kedves halottak!-at, és azon gondolkoztam velük kapcsolatban, hogy mi van, ha ezek nem is LMBT+ könyvek, csak benéztem őket. Bizonytalanul olvastam róluk korábban, hogy azok, és mint sokadszor, megint kivoltam, hogy miért nincs egy olyan platform, ami ezzel a baromi egyszerű kérdéssel foglalkozik.

2017. február 15-én reggel nem mentem be az első órámra (nem is keltem fel úgy, hogy késés nélkül beérjek), a második pedig elmaradt, és mivel előttem volt az egész délelőtt, úgy gondoltam, hogy elkezdek egy ilyen blogot, csak úgy, magamnak. Úgy képzeltem, hogy majd ide írom a kis gondolataimat, meg írok könyvekről. Alig ismertem más könyves blogokat, csak néhány akkor már létező magyar booktubert követtem, nem tudtam semmit a tartalomgyártásról, nem is gondoltam igazán, hogy tartalomgyártó leszek, csak blogolni akartam, vagy hát írni, vagy gondolkodni. Vagy valamit, sőt, igazából egy bármit akartam csak.

És ez látszott is rajta, még az első 1-2 év posztjai is tele vannak nagyon fura dolgokkal, amiket más könyves bloggerektől csentem el, de velem nem igazán működtek, mégis azt gondoltam, nem lehet egész egy blog ezen műfajok nélkül – talán öt év múlva majd nem ugyanígy nézek vissza a mostani bejegyzésekre. Nem értettem, hogy mit akarok csinálni, csak az irány volt nagyon tiszta, hogy könyves blog ez, egy a sokból, kezdetben Facebook oldala sem volt, nem is gondoltam, hogy kellhet, molyon is alig mertem jelen lenni, nem is baj így visszanézve.

De nem csak én, hanem a közeg is más volt.

Amikor 2023-ben elhangzik az, hogy nincsenek magyar nyelvű LMBT+ könyvek, állati pipa tudok lenni (hm. ventiláltam is erről egy blogbejegyzésben még tavaly), mert 2017-ben sem volt ez igaz, bár tényleg úgy tűnhetett. Ma, ha valaki azt mondja, hogy nincsenek magyar nyelvű LMBT+ könyvek, akkor az még sosem írta be a Google keresőbe, hogy ’meleg könyvek’. 2017-ben még ugyanaz a tíz cím keringett ezen kategória alatt, és a moly.hu szerű olvasók által szerkesztett adatbázisok sem voltak feltétlenül a leghasznosabbak, tényleg energiát kellett fektetni abba, hogy valódi adatokat szűrjünk ki belőle, majd onnan vadászgatni a volt, hogy könyvesboltokban nem is kapható könyveket (az Ulpius Ház gondozásában megjelent meglepően sok LMBT+ könyv tipikusan ilyenek volt, például az Otthon a világ végén, a Szégyentelen, vagy az Arkansas – mint nehezen beszerezhető klasszikusok).

Hülyeségnek tűnik, amikor erről beszélek, mintha ilyen boomer szocializmusos történetet hallgatnék, hogy Bécsből hogy hozták be a bojlert a szüleim, de tényleg az van, hogy nem volt saját felülete az LMBT+ témájú könyveknek (jegyzem meg, hogy számomra abszolút érthetetlen módon ezen a felületen kívül most sem tudok vállaltan csak ilyen platformról – bár lássuk be ez a blog is alakult –, pedig én tök örölnék neki, szívesen promotálnám is, mert látjuk, hogy nem ér el a figyelmem mindenhová), és más platformokon is csak néha-néha tűntek elő ezek a témák. Amikor az első #LMBT-t olvasunk interjúkat csináltam, keresnem kellett azokat a tartalomgyártókat, akiknél aktívan megjelenik ez a téma legalább időnként, és igen, azóta 2023 van, és lehet, hogy lefóliázva kellene legyenek a könyveink (amúgy én még nem vettem lefóliázott könyvet azóta sem – ezzel van valami?), de vannak, és beszélnek is róla, ami szuper, és a legszuperebb dolog, amit csak el tudtam volna képzelni a blog indulásakor.

2023-ben havonta több LMBT könyv jelenik meg.

TÉNYLEG. És ez kurvajó. Emlékszem, 2018 elején egyszerre jelent meg a Szólíts a neveden és a Inkább boldog, és én azt éreztem, hogy az valami kibaszottul jó dolog, hogy van két LMBT könyv, ráadásul ennyire várt könyvek. És aztán még tavasszal kijött a Bádogember is, és elképzelni sem lehetett volna nálam boldogabb bloggert, akinek ennyi dolga van, de élvezi. Ma már gyakorlatilag ebben a működésben vagyunk, és még az is dicséretes, hogy ezt alig vesszük észre, hiszen ez azt jelenti, megszoktuk, hogy így van. Megszoktuk, hogy vannak friss LMBT+ könyvek, és ezt a helyzetet már nem LMBT+ könyves bloggerként, hanem emberként élvezem elképesztően. Hogy be tud menni bármikor egy könyvesboltba valaki, és néhány lépésre tőle sorakoznak LMBT+ könyvek a többi között. NA EZ NAGYON MÁS. Fix szerzők is vannak, akiknek a könyveit magabiztosan kereshetjük igényes LMBT+ tartalomért, vannak kiadók, akik vállaltan keresik a jó LMBT+ tartalmakat, és ez elképesztően nagy dolog.

Ha úgy indultam volna 2017-ben a blog, hogy tudatosan meghatározom egy kockás papíron (mint ahogy nem indult), hogy mi ennek a blognak a célja, akkor talán az lett volna, hogy bármilyen beszéd zajoljon az LMBT+ könyvekről. Ma már ezen szerencsére túl vagyunk, ha nem is tízesével, meg naponta, de az Instagramon és a TikTokon át a hagyományosabb online és offline platformokon keresztül sokhelyütt talál az ember tartalmat LMBT+ könyvekről, sőt, a politika úgy hozta, hogy emberek céljuknak érzik ennek az ügynek a felkarolását, ami, ha csak pillanatnyi vállalás is, de mindenképpen üneplendő.

Mégis mi értelme lehet így egy ilyen blognak?

Nem akarom kimondani azt, hogy elengedtem azt, hogy minden friss megjelenést elolvasok, pláne megírok, mert dehogy engedtem el, ha lenne rengeteg időm, elképesztően szívesen megtenném, de sajnos az még nincs. Amit én tehetek, és tenni tudok, az azt hiszem az, hogy válogatok ezek közül néhányat, beszélek rólunk, igyekszem ezt érvényesen tenni, és próbálok mellé olyan összefüggéseket, gondolatokat helyezni, ami mellé ez az olvasásod, vagy akár a többi olvasásod is több tud lenni.

A másik cél pedig az, hogy írjak, eleget, rendszeresen, tartalmasat, arról, amit tudok, és úgy kimunkálni ezt, hogy (újra?) egy olyan tudás legyen a kezemben, ami keveseknek van ebben az országban. Figyelem a könyvpiacnak ezt a részét, van véleményem kötetekről és vállalásokról, magabiztosan tudok írni, megadatott, hogy ezzel a témával foglalkozzak, és ha el is engedtem valamennyire, látom, hogy ez még visszafejleszthető, tanulható, remélhető. 2018-19-ben még nem voltam ennyire képességes srác, de akkor még alig néhányan beszéltek erről a témáról, 2023-ban pedig még mindig ez a blog az első találat, ha beírod a Google-ba, hogy meleg könyvek, de már figyelnem kellene arra, hogy jól csináljam. Én pedig ezzel a bloggal nagyon szeretnék figyelni, és nagyon jó azt érezni, hogy tényleg van mit.

Szóval hurráoptimista vagyok, ez amúgy személyiséghiba a barátaim szerint, de nem hiszem, hogy lehet vagy érdemes másként. Visszanézve addig, hogy, 2013-ban, amikor én 16 éves voltam, pár hét alatt kiolvastam azt a néhány LMBT+ könyvet, ami Pécs legnagyobb könyvtárában megtalálható volt, jó látni azt, hogy most egy sokkal lehetőségekkel telibb világ van. 2017-ben, amikor elindult a blog, szinte teljesen vállalható volt, hogy minden frissen megjelenő LMBT+ könyvet elolvassunk, és látnunk kell abban a szépet, hogy ma már ezt csak sokkal nehezebben tehetjük meg.

És félre ne értsétek, nem gondolom, hogy ebben ennek a kis szerencsétlen bloggernek különösen nagy szerepe lett volna, mégis, büszkén tudom nézni valahogy  ezt az alakulást. Pár hete lekapcsoltam otthon a nagyvillanyt, néztem a kislápámat, az íróasztalomat, a könyvespolcomat, azokat a tárgyakat, amiket magamnak vettem, és azt gondoltam, hogy erre a szobára vágytam gyerekként, és szuper, hogy meg tudtam valósítani magamnak. Egy picit a könyvpiac is ilyen most. Ebben akartam élni tizenhat évesen, és jó megállni, beledőlni egy ilyen pillanatba, akár egy ilyen évforduló kapcsán is, mint amilyen ez.

Köszönöm, hogy ebben a bejegyzésben, és az elmúlt hat évben valameddig is velem tartottál! Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió