Sziasztok,

a mai bejegyzésem dühös lesz, káromkodni is fogok, sőt, olyan emberekről és cikkekről is fogok beszélni, akikkel amúgy egy követ kellene fújnom, hiszen ők is az LMBT+ téma felkent képviselői, és mint olyanok, nyilván felelősek, bölcsek, és ezen felelősségüknek és bölcsességüknek teljes tudatában nyilatkoznak. Hát, meg egy fenét. Közülük (közülünk) elképesztően sokan beszélnek össze-vissza, átgondolatlanul, cikin, felelőtlenül, felületesen, nem utánajárva, és megrémít, hogy akik még kevesebbet tudnak egy-egy ügyről (mert mondjuk nem azzal kelnek és fekszenek), zabálják ezeket az állításokat, mert belefér például az ’LMBT+ ember = áldozat’ szerinti világképükbe. És persze, most ezt arra való bíztatásként is mondom, hogy légyszi engem is (és amúgy mindenkit) olvassatok kritikával, mert csak annak van értelme.

Két cikk mozgatja most ezt a szöveget rettenetesen, a két cikk pedig az Index Fideszessé válása után a 444.hu alá költözött, egyébként általam nagyrabecsült munkát végző (éppen emiatt bánt rettenetesen a két cikk minősíthetetlensége) Szabad a nem blogon olvasható, az egyik márciusban (Miért spórolják ki a fantasy regényekből a fantáziát?), a másik most hétfőn (Top 10 melegszereplős fantasy regény magyarul) került ki, és mindkettőben a magyar nyelven olvasható LMBT+ fantasyk bődületes hiányáról beszél az újságíró, olyan csodálatos mondatok mentén, minthogy:

Különböző típusú emberek, különböző típusú szeretetek és kapcsolódási módok vannak kitörölve ezekből a világokból.

És az van, hogy a faszom kivan. Bocsánat. De kikérem magamnak annak a rengeteg csodálatos könyvnek a nevében, amit olvastam, vagy amikről hallottam Zsófitól, Patriktól, Esztertől, más booktuberektől, bloggerektől, instagrammerektől, és amely könyvek közül rengeteg ott vár a megyei könyvtárak polcain, vagy, ha épp nincsenek ott, akkor valaki épp abba a világba menekül olvasás közben, de a lényeg, hogy ezek a könyvek könyvtári előjegyzésnyi, vagy könyvtárközi kölcsönzésnyire vannak bárkitől, aki el szeretné olvasni őket.

Szóval légyszi ne mondjátok azt, hogy ki vannak törölve kapcsolódási módok ebből a világból, mert ez egyszerűen nem igaz. Elég csak Patrick Ness szövegeit, vagy a Csellengő gyerekek sorozatot, vagy a Hősöknek való vidék sorozatot, vagy A királygyilkos krónikája sorozatot (A szél nevét már rettenetesen el kellene olvasnom!!!!), vagy az Isteni városok sorozatot említeni, és akkor még az egyrészesekről, meg még egy csomó minden másról nem is beszéltünk…

Az állítás, miszerint a magyar nyelven elérhető fantasyirodalom ne foglalkozna a diverzitással, egyszerűen hamis, noha a kortárs zsáner világpiaca is az elmúlt évtizedekben ismerte meg ezeket a témákat, tök látványos, ahogy a fantasyvilágokat a másság ezenfajta realizációja is érdekelni kezdi, különösen mert ezen szereplők életén keresztül másként mesélhető el a mágiával való találkozásnak, vagy az azzal való életnek a története is. Nem várhatunk világmegváltó eredményeket, pláne, hogy a fordítások csupán a hangos sikereket elért könyvek egy részében történik meg, de a mostani eredmények semmibevétele egyszerűen nem oké. De még ennél is van fontosabb:

Egyszerűen azért ne mondjátok ezt, mert ez egy baromi káros mondás, ami elhiteti emberekkel, hogy ők és a saját kapcsolódási módjuk tényleg ki van törölve ezekből a világokból.

Ez egy mantra, egy áldozati póz, egy olyan, amit megszoktunk, nem kényelmes, sőt, rossz is, de legalább… Nos, ezeknek a mondatoknak nincs legitim folytatása, mert az áldozati pózolás nem legitim, nem következik belőle semmi, arra nézve, hogy mi a következő cselekvés, vagy hogy mitől fog változni ez a helyzet. Pedig pontosan erről kellene beszélnünk.

Az első cikk alá kommentben jeleztem, hogy ott a moly.hu, nem tökéletes, de olvasók által szerkesztett keresője, ahová be lehet írni, hogy ’fantasy’ és lehet szűrni ’LMBTQ’ ’magyar nyelvű’ adatokra, és én innen a megjelenés frissessége szerint is lehet keresni, üdítő, hogy a második cikk utolsó bekezdésében erről is írtak, noha ez koncepciózusan még mindig nem lett használva a cikk megírásakor. És, ami azt illeti, a könyvek sem lettek elolvasva (De ettől még az címében egy TOP10-es lista – basszus), ez nyilván mindenki számára transzparens, aki megnyitja a cikket.

De nem az a baj ezzel a cikkel, hogy nem olvasott el 10 könyvet, mielőtt ajánlotta volna őket (egy top10-es listában), láttunk már ilyet magaskultúrális újságírásban is. Nem látjuk szívesen, de tudomásul vesszük. A baj tényleg az, hogy a tájékozatlanság ellenére nagyon hangosan és nagyon akaratosan tesz állításokat olyan dolgokról, amiket láthatóan nem ismer, egy olyan médium oldalán, aminek – általában szerencsére – jelentős elérése van.

És persze nem csak a cikk szerzőjével van a baj, sőt, nem csak ezekkel a cikkekkel. Ha így lenne, nyilván feltűnt volna bárkinek is, hogy jé, itt egy minőségtelen cikk, nagy blődségekkel, teli áldozatisággal. Ha valójában minőségi keretekben zajlana az LMBT+ tartalomgyártás, ami néha felülbírálja a begyakorolt mantráinak az érvényességét, ennek a cikknek ki kellett volna lógnia, fent kellett volna akadjon egy szerkesztői folyamatban, vagy, legalább neked kedves olvasó, észre kellett volna venned, hogy ez itt nincs jól, de ugye, senkinek nem tűnik fel, hiszen itt ezek az LMBT+-ok, megint áldozatok, és jaj szegények.

2021. június 16. van. Egy hete egy olyan törvény szerint kell gondolkodni oktatásról és 18 éven alattiak fejlődéséről, amelybe az LMBT+ emberekről való tudás nem fér bele. Legyen egyértelmű, hogy ez egy nagyon súlyos határvonal mind az emberi jogok, mind a szólásszabadság korlátozása felől nézve.

És a legnépesebb rajongótáborral rendelkező borzasztóan gagyi ifjúsági regények írója arról siránkozik, hogy lehet, hogy nem jelenhetnek majd meg a regényei ( nyilván de, megjelenhetnek majd továbbra is), a ‘hívjuk jobb híján LMBT+ kulturális magazinnak’ arról cikkezett, hogy az interneten maradhatnak-e majd a melegek (nyilván igen, de a cikk szerint, ugye, nem), egy másik író azzal vereti magát, hogy lehet, hogy nem lesznek rendelhetőek a könyvei, … És egyenként mindenki a saját narratíváját és áldozatát mutogatja, miközben van egy közös ügy, amiről nagyon egyszerűen, nagyon együtt, és nagyon tisztán kellett volna, kellene, és kell beszélnünk.

(Úgy érzem, hogy nem volna hiteles, ha az egyetlen megtalált pozitív példát nem hoznám fel: A Szivárványálom Könyvek (akiknek amúgy kiadványairól szintén nem volt és nem lesz szó a blogon) azonnal posztolta, hogy nem vagyunk egyedül, és tiltakoznak a törvény ellen, de emellett szivárványos és transz kitűzőket árulnak, minden vásárlás mellé ajándék Szeretni emberi jog! feliratú kitűzőket osztogatnak, és az új regény minden megvásárolt példánya után ezer forintot adományoznak a Szivárványcsaládokért Alapítvány számára – kurvajó, szerintem így kell felelősen viselkedni egy ilyen helyzetben gazdasági aktorként.)

Mert ma Magyarországon, ha nem is üdvös fehér, középosztálybeli, nagyvárosi, értelmiségi munkát végző férfinek lenni, de nem is annyira istentelenül rossz pozíció LMBT+ tartalomgyártónak lenni (nekem sem rossz), de

kurva gáz lehet például vidéki kamasznak lenni, akinek fel kellene már mutatnunk valami többet annál, minthogy van néhány fantasy regény, de inkább nincs, mert ki vagyunk törölve a fantasyvilágból és amúgy sem írhatunk borzasztóan üres LMBT+ ponyvát, vagy kulturális produktumot szinte nélkülöző cikkeket.

Őszintén hiszem, hogy a mai magyar valóságban, nem azok a tapasztalatai a kamaszoknak, ami ezeknek a felkent képviselőknek. Kurva uszító lesz, de azt gondolom, hogy ha ma nem találsz jó magyar nyelvű LMBT+ könyvet, az a te hibád. Rengeteg tartalomgyártó készít tematikus részeket, bejegyzéseket, videókat, akár blogokon, akár TikTokon, akár YouTubon, molyon két LMBT zóna van, az Instagram tele van LMBT+ könyveket is olvasó tartalomgyártókkal. Tényleg.

Szóval légyszi, ne írjunk áldozatszerepből, ha nem szükséges, próbáljunk meg minél több forrást használni, és próbáljuk észrevenni azt, hogy mennyi mindenünk van. Nekünk, és annak a vidéki kamasznak, aki arra vágyik, hogy ezeket valaki mind megmutassa neki.

Imádok LMBT+ könyveket olvasni, el sem tudom mondani, mekkora élmény, ha úgy van megmutatva a melegségem, ahogy én sem gondoltam még rá sosem. Olvasni és melegnek lenni is lehet hatalmas élmény számomra, és sokunk számára, és örülök, hogy ezt megtehetjük. Nem azt kérem, hogy sikerpropagandát írjunk, és üzenjük meg mindenkinek, hogy márpedig melegnek lenni a legjobb (bár amúgy tökre ezt kéne kérnem – fene), de jó lenne belátni, hogy nem mindig olyan rossz, és hogy a világ lehet, hogy túlnőtt a félelmeinken és a mantráinkon, míg mi féltünk és mantráztunk.

Ennyit szerettem volna mára írni, kiírni a dühömet, és megírni, és hogy legyetek jók, kritikusok, és ne engedjétek meg, hogy áldozatnak tartsanak titeket, mert nem kell annak lennetek. Vigyázzatok magatokra, és ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió