LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2020 augusztus

Augusztusi summa

Sziasztok,
nem csak a nyárnak van vége, bár ma már tényleg esős idők és hűvös szelek járnak, hanem ezzel együtt az augusztusnak is, ami nem jelenthet mást, minthogy ideje summázni mindazt, ami ebben a hónapban történt. Számomra ez egy nagyon tartalmas hónap volt, mert voltam Szegeden, ahol elég jó dolog volt úgy nyaralni, hogy gyakorlatilag az otthonom a város, és a hónap közepén voltam az új kedvenc városomban, Veszprémben, ahol gyönyörű napokat sétáltam végig az elmondhatatlanul gyönyörű városban.

Ami viszont a blogot illeti: ez a negyedik bejegyzés a hónapban. Azt lehet mondani, hogy csak a kötelezőket hoztam, mert volt 1 és 6, a háromhetente jelentkező kibeszélős bejegyzésekből kettő, és most itt a summa. A nem utazással töltött időmet még mindig vidéken töltöttem nagyrészt, térerő nélkül, így az értékelések ebben a hónapban elmaradtak, viszont olvastam néhány jó könyvet, amiről tényleg hamarosan szót kell itt ejtenünk, és várom is, hogy beszéljük róluk. A summában arról tudok mesélni, hogy 11 könyvet szereztem be a hónapban, és ugyanennyit olvastam, és a négy bejegyzésről is lesz majd szó. Csapjunk is bele:augusztus_1.JPG

11 könyvet szereztem be a hónapban:

John Fowles: A lepkegyűjtő
Eddig nem gondoltam, hogy kell legyen egy saját A lepkegyűjtőm, de 50 Ft volt a könyvtári kiárusításon, és hát persze, 50 Ft-ért kell. Tök ciki bevallani, de a történet nekem onnan van meg, hogy Bereczki Zoltán adaptálta saját magára a történetet, hogy szakítson a róla élő romantikus musicalénekes képpel. Azért volt ez a regény és filmadaptáció jó választás, mert egy nagyon feszült pszicho-thriller, amiben a lepkegyűjtő megtalálja a sorozatának legcsodálatosabb példányát: egy lányt, akit elrabolt és a vidéki pincéjében fogva tart, pusztán azért, hogy a többi pillangóhoz hasonlóan csodálni tudja őt. A könyv most itt marad az otthoni polcomon, de majd egy szünetben biztosan el fogom olvasni.

Tompa Andrea: Haza
Tompa Andrea korábi regényei az erdélyi magyarok huszadik századi történeteit dolgozta fel. Eddig csak a 2017-ben megjelent regényét, az Omertát olvastam, ami a hallgatást és az 50-es években kiépült román diktatúrával való megalkuvást tematizálta úgy, hogy nem ítéljük el egyértelműen a szereplőit, hiszen emberek, akiknek ki tudja mikor kellett volna felállniuk. Nagyon szerettem azt a könyvet, és egyértelmű volt, hogy fogom az új könyveit is olvasni (meg persze a régieket is szép lassan…). A korábbi regényeihez képest a Hazában egy 30 éve országot váltó írót követünk, aki egy osztálytalálkozóra tart egy olyan országban, amelyhez talán már semmi köze, a családja elköltözött, és ő is máshol, másként él. Bár a határon belül születtem, mégis érzem ezt az itthon, hazamenés kérdést, az elsőgenerációs értelmiségieknek úgy tűnik, hogy ez a sorsa. Kíváncsi vagyok, hogy mit ragad meg ebből a szerző, mi lesz nekem is ismerős és mit ad hozzá a történethez a határátlépés.

Tar Sándor: A mi utcánk
Tök szégyellem, de még nem olvastam Tar Sándortól korábban, és erre nincs mentségem. A szerző a falusiság, kisvárosiság, vidékiség egyik utolsó hiteles szószólója a magyar irodalomban. A hősei, mondjuk inkább úgy, az emberei a magukra hagyott vidékről mesélnek a saját, személyes belső terükön keresztül. Az utcányi közösségben mindenkinek meg van a maga szerepe, még akkor is, ha ez a közösség már rég funkciójavesztett, mindenki csak egy romos emlékműve valaminek. Bodor Ádám azt írja a fülszövegben, hogy Tar Sándor még tudja, hogy mitől lesz hirtelen csend a kocsmában. A Móricz Zsigmond irodalmi-ösztöndíj keretében azt vállaltam, hogy átolvasom magam néhány város és közösségreprezentáción. Ez lesz az egyik.

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
2018 könyvhetére nagyon emlékszem, három nagyon várt könyv jelent meg a Magvetőnél, Krusovszky Dénes regénye, az Akik már nem leszünk sosem, Szilasi László: Luther kutyái és ez a könyv. A három közül a jegyzettámogatásomból akkor csak azt a kettőt vettem meg, ez pedig maradt a kívánságlistámon, mint a könyv, ami baromira érdekel, mert a szerző első könyvét, a Boldogtalanság az Auróra-telepen-t nagyon szerettem. És hát egyébként is: a városról szól, ráadásul három szociológus történetén keresztül, beszél Budapest külső kerületeiről is, és társadalmi tablót akar mutatni, és… És én ezeket nagyon szoktam szeretni. Szóval bele is írtam a Móriczom munkatervébe, hogy jaj, de elolvasom, most pedig végre a polcomon, és rövidesen tényleg el fogom olvasni.

Seres Lili Hanna: Várunk
Dolgok, amiket tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy zseniális, és hogy a nőiséget tematizálja. Dolog, amit nem tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy mindehhez választott, teremtett egy posztapokaliptikus, világépítő nyelvet és vershelyzetet, ami óriási meglepetés volt, és amit hihetetlenül imádtam. A címben jelölt vár, az valami új, de nem feltétlenül tisztább dolognak a tere, ami lehetőséget ad arra, hogy rámutassunk a mi világunkbeli dolgokra. Olyanokra, hogy mi a helyzet, ha besötétedett, mit kell tenni a szobánkban lévő szörnyekkel, és hogy csak üvölteni tudunk, ha nincs közös nyelvünk. (Ez az utóbbi volt a legsokkolóbb versélményem, egyből a kötet elején megadta az alaphangot.) Egy nagyon klassz, komplex kötet ez, rövidsége ellenére a gondolatok nem maradtak ki belőle.

Szív Ernő: Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba
Szív Ernő Darvasi László hírlapíró alteregója, akinek a jellemző írott műfaja a tárca. Ebben a tárcagyűjteményben a magyarság történetének lehetnek tanúi az olvasók, tulajdonképpen a honfoglalástól egészen a jelen korunkig. A hírlapíró az elbeszélésekhez most olyan személyeket választ a népből, amelynek végülis minden gyermeke költő, akinek a történeteit, nézőpontjait nem szoktuk vizsgálni. Szív Ernő nyelve mindig feszes és találékony, odaszögel a padhoz, amíg el nem olvasod, és szét nem gondolkozod magad a csattanóján. Most dolgozunk egy tárcaszerű dolgokkal működő városreprezentációval foglalkozó projekten, ahová tárcákat kell írni, és jelenetem, már látom, hogy még rengeteg tanulnivalóm van, pedig még csak bele-belekaptam a könyvbe.

Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Cserna-Szabó őrült és abszurd történethömpölygései a legjobb dolgok egyike, ami a kortárs magyar irodalomban történik. Humoros, random, okos, nem túl szorosan kapcsolódó történetek egymásutánja, amelyekben mindig kiderül, hogy a logikusnak tűnő dolgok igazából tényleg logikusak. Ebben a regényben a szerelem áll a középpontban, amiből rögtön az elején kiderül, hogy hiába állít mást egy férfimagazin, igenis csak egyféle van. Mindenféle szereplők (a bánatevő apától egészen a western írón át egy transzvesztitáig) mindenféle helyszíneken a szerelem pöttyös lasztiját üldözik. Mindig szeretem Csernát, és valaki el akarta adni a könyvet, szóval muszáj volt megvennem.

Krasznahorkai László: Mindig Homérosz
Hát. Krasznahorkai László a külföldön legismertebb és legnagyobbnak tartott magyar író, akit a kortárs magyar könyvpiac fel tud mutatni, ehhez mérten pedig nagyon újszerű dolgokkal is kísérletezik. A Mindig Homérosz a tavaly megjelent kötete, amelynek az anyagához egy festővel és egy zeneszerzővel fogott össze, hogy egy igazi intermediális olvasmányélményt kaphassunk. A regényben az Odüsszeia Kalüpszó története kerül megidézésre, a szerző az üldöztetés és a készenlétben levés állapotának az egyetemes helyzetét szerette volna a jelen díszletei közé hozni. Még nem olvastam Krasznahorkait, de olcsón találtam az antikváriumban, pedig még egy éve sem jelent meg, szóval örömködtem neki, és megvettem.

Rainbow Rowell: Szív küldi
Szóval egyszer régen olvastam az Eleanor és Parkot. Talán öt éve. Szerettem. Kedves történet volt, életszerűek voltak a random szereplők, szerintem picit előrevetítette a könyv azt az érzelmi gyökértelenséget, amit mostanában dívik a világirodalomban (Baráti beszélgetések, Hogy lehetnél mindkettő, hogy csak a blogról hozzak példákat), és tényleg a szerelemről szólt. A Szív küldit biztosan nem vettem volna meg egy könyvesboltban, de a kedvenc antikváriumomban találkoztam vele, és egy teljes pillanatig azt is gondoltam, hogy LMBT könyv, és ez a pillanat elég is volt arra, hogy megvegyem.
A regény konfliktusát két barátnő, Beth és Jennifer munkahelyi levelezése adja, amelyet az internetbiztonsági munkatársuk, Lincoln olvas, hiszen az a dolga, hogy belső maileket olvasson. Lincoln a sorok között valahogy szerelmes lesz Bethbe. Abban bízom, hogy a romantikus szál mellett ez a megfigyelés, figyelve levés is tematizálódik majd, mert az nagyon király volna. Ha már nem is LMBT a könyv.

Szécsi Magda: Töredéklét
Szécsi Magda a rendszerváltás körüli roma kulturális önszerveződés egyik nagy alakja, írója, akinek eddig én elsősorban a meséivel találkoztam. Ebben a novellákat tartalmazó könyvében a hajléktalanságot teszi fő témájává. Budapesten járunk benne 2001-ben, ahol elveszett, gyökértelen, valamilyen abszurd véletlenek miatt egymás mellé került, egymáshoz tartozó embereket látunk, akik együtt igyekeznek túlélni. Hajléktalan sorsokat látunk, amiket a szél sodor egy ideig olyan irányba, amerre a túlélésük van, de aztán egy-egy ponton az eddig megismert és begyakorolt reflexek kevésnek bizonyulnak. Szécsi Magda emberekké teszi azt az arctalan tömeget, akikkel az utcán találkozunk, és a döntéseikben, igazi morális helyzetek kezelésében láttatja őket, van, hogy szinte hősként. Nagyon naturalisztikus szöveg, beszél a szennyről, a koszról, a bűzről, a testiségről, az emberi alávalóságról, és nem tudom miért, de végig az az érzésem, hogy ezt szépen tette. Pedig nem lesz attól szép ez, hogy igaznak tűnik. Egy rövid, erős, klassz olvasmányélmény volt, Veszprémben vettem a könyvszekérnél párszáz forintért.

Sun-Mi Hwang: Rügy
És ha már az előző könyvél a szépet emlegettem, akkor itt is ezzel kell jönnöm. Mert hogy ez a könyv gyönyörű. Mind a kiadás, ami a könyvből készült animációs film néhány kockáját használja fel, mind a történet, ami egy önmagát Rügynek nevező kiöregedett tojóstyúkról mesél. Rügy mindennél jobban vágyott egy gyermekre, akinek mindent megadhat. Az illusztráció nagyon erősen játszik azzal, hogy rügy valójában egy nő, a képek motívumai az állati rendszerben maradtak, csupán a fő alak lett nő, aki egész testével vigyáz például egy fészekben valamire, amit mi nem is láthatunk, így mind az ábrázolás, mind történet is nagyon erősen metaforizált, nyilvánvalóan egy anyává válás történettel van dolgunk, viszont nem biztos az számomra, hogy teljesen sikerült-e megteremteni az ember és Rügy között a megfeleltetést, itt-ott azt érzem, hogy a szépség és a pátosz elfedhet lehetséges hibákat, slendriánságokat. De ezzel együtt is egy szép és jól eltalált könyv az identitáskrízisről, otthontalanságról, küzdelmekről, anyaságról, fontos dolgokról. Kettőszáz forint a Líra nyári leárazásán.

11 könyvet olvastam az elmúlt hónapban:

Rafael Pinedo: Plop
A Plop vitathatatlanul elkezdte, sőt, berobbantotta a hónapomat. A kisregény egy állati izgalmas posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a társadalom ismét törzsekben, törzsi rendszerben tagozódik. A szöveg egyetlen közössége, törzse más törzsekhez hasonlóan igyekszik definiálni magát, miközben még nem alakultak ki olyan evolúciós javak, mint az életösztön vagy a fajfenttartás igénye, vagy olyan civilizációs termékek, mint a család, a szülőség, az empátia vagy a közösségvállalás. Nagyon letisztult, elemeire lecsupaszított értelmében egy humánetológiai regényt olvasunk arról, hogy hogyan alakul egy közösség, amelyet a rítusai és a tabui tartanak össze. Rámutat arra, hogy mennyire esetlegesek a mi legalapvetőbb szokásaink, mint az például, hogy a szülő neveli a gyermekét, vagy legalább van benne bármilyen szándék erre. A Plop egy laza kisregény, könnyen olvasható, távolságtartó, regisztráló nyelven szólal meg, és minden mondata elgondolkoztat. A sárban született gyermek történetéről olvashatunk, aki többet akar másoknál. Nagyon jó könyv, repült a kedvenceim közé, bátran ajánlom.

Per Petterson: Megtagadom
Per Petterson könyvét nagyon akartam szeretni, mert érdekel az északi irodalom, és mert a könyvet egyébként is ajándékba kaptam még régebben. De nem igazán sikerült még csak kedvelni sem. A könyvben leginkább két gyermekkori barát történetét követjük, akik negyven év után véletlenül összefutnak egy hajnalon. Ennek a találkozásnak nem igazán van tétje, mégis mindkettejük számára alkalmat ad arra, hogy mérleget vessenek az életükkel. Az egyik fiú beszél az erőszakos apjával való viszonyáról, és arról, hogy nem képes neki megbocsájtani, a másik inkább a jelenbeli kilátástalanságára koncentrál. Minkét szereplő elveszett mindkét életszakaszban, és talán ezt hivatott bemutatni Petterson nagyon széttartó, darabokra bontó prózája, amely engem nem igazán kapott el. Értem, hogy mi érdekes benne, tényleg foglalkozik a nyelvvel és azzal, hogy hogyan közöl, viszont nem találtam az egésznek azt a részét, ahol ez hatni tudna rám. Sajnálom, hogy elmaradt a könyv a várakozásaimtól, talán majd egyszer később újraolvasom, vagy olvasok mást a szerzőtől.

Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Dora Csehova egy szuperizgalmas novellavilágot hoz elénk, aminek a középpontjában olyan emberek állnak, akik nem akartak valamilyenek lenni. A cseh írónő a posztszovjet világ Oroszországába vezet minket, és minden társadalmi térben megmutatja azokat az egyszerű, emberi sorsokat, akik többre vágytak, mint amit elértek, vagy csak más feladatokat cipelnének, mégis képesek belesimulni a helyzetükbe. Kedves történetek ezek a novellák a szokásos nagy orosz irodalmi témáról: a tobzódásról, az itthoni irodalom számára is ismert kilátástalanságról, amelyek az ezekben rejlő sokszor sötét, keserű humort kiaknázó prózanyelvvel szólalnak meg. Régóta szemeztem vele, örülök, hogy végre elolvastam.

Seres Lili Hanna: Várunk
(Fent már írtam róla.)

Sarah Perry: Melmoth
No, ez egy fura könyv. Mindig tudtam, hogy nem érdekel annyira, hogy megvegyem, de aztán jött egy jónak tűnő cserealkalom, és elcseréltem. És ennek legalább tudok örülni. Hogy nem költöttem rá. Nagyon szeretem azt a kiadói sorozatot, amiben megjelent (KULT Könyvek, XXI. Század Kiadó), de ez a könyv most nem jött be. Először is iszonyatosan díszítetten ír a szerző, nagyon kényelmetlen és életidegen volt számomra a nyelve, de ez még érdekes is lehetett volna, és értettem, hogy a misztikus hangulatot akarja megteremteni. Ugyanis a könyv a lengyel Melmoth mesét ragadja meg, aminek főhőse egy asszony volt Krisztus sírjánál, aki később megtagadta, hogy látta volna a feltámadt megváltót, ezért örök bolyongásra és magányra ítéltetett, hogy tanúja legyen a világ legnagyobb gonoszságainak. Izgalmas lenne a történet maga, lelkiismeretfurdalásról, történelmi traumákról, eltérő életkörülményekről és erkölcsi normákról szól, mégis, valamiért nem szerettem olvasni. Nem egyértelműen rossz könyv persze, éppen a kérdésfelvetései miatt, de számomra szörnyen körülményes és vontatott volt.

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezetői tudását és tapasztalatát gyűjtötte össze ebbe a vastagabb, gazdagon illusztrált, gyerekek számára is befogadható nyelvű könyvbe, amely Budapest fontos tereit, utcáit, épületeit járja körbe. Rendkívül színvonalas anyag, amely tájékoztat az alapokról is, a fontosabb visszatérő fogalmakról (mint például a vallási felekezetek vagy az építészeti stílusok) külön áttekintést is ad, és amellett, hogy elmeséli a fontos tudnivalókat, kis sztorikat, vicces, érdekes történetek fűz hozzájuk, amiket Kecskés Judit rajzai emelnek tovább. Egy komplex kötet, én a harmadik felújított, bővített kiadást olvastam, ebből azt gondolom, hogy néhány évente újra-újragondolják, frissítik a kötet tudásanyagát. Én egy picit hiányolom belőle az alternatív városi turizmus néhány terét (például a piacokat), és tök jó volna valamilyen hipertext megoldással több képet látni a homlokzatokról, a szövegben kiemelt részletekről, de ezeket már tényleg csak azért írom, hogy belekössek.

Sun-Mi Hwang: Rügy
(Fent már írtam róla.)

Szécsi Magda: Töredéklét
(Fent már írtam róla.)

Rona Jutka: Magyar cigányok / Hungarian Romas
Túlélők vallanak
A Magyar cigányok egy album néhány olyan emberről, akik túlélték a roma holokausztot, a Pharrajmost. A magyarországi roma holokauszt története sokkal lokálisabb, mint amit a holokauszt történeteiből ismerünk, sokhelyütt nem esett bántódása a romáknak, sokhelyütt a csendőrök intézkedtek, temetőkben vagy erdőkben lőttek le romákat, csak a komáromi Csillagerődbe gyűjtött romák történetei hasonlítanak a leginkább a holokauszttúlélő zsidók történeteihez. Nagyon fontosnak tartom ezeket a történeteket, mert szerintem erősen beszélnek a magyarországi többségi-kisebbségi együttélésről. A hetvenes évekig alig volt tematizálva az, hogy a romák is a holokauszt áldozatai voltak, és a kérdés társadalmi feldolgozottsága a mai napig nem teljes. Rona Jutka könyve röviden ismerteti néhány túlélő történetét és életét, majd fotókat közöl arról, hogy kik is ők, és hogyan élnek ma, többségük a családjuk körében. Ez egy izgalmas és informatív könyv, de nem nyújt részletes bemutatást, inkább csak bele-belekap a témában. Akit részletesebben érdekel a téma, annak inkább Katz Katalin: Visszafolytott emlékezet című könyvét ajánlom.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye
Mennyit ér az ember háború idején
Julie Orringer a valós háborús hős, Varian Fry amerikai újságíró köré épített egy romantikus regényt. Varian Fry 1940-ben, Franciaország náci megszállását követően New York-i otthonából Marseille-be utazott egy száz fős listával, hogy elkezdje kimenteni az országban rekedt, többségében zsidó művész és filozófus elitet. A munkája közben felkeresi őt Elliott Grant, egykori szerelme, hogy a segítségét kérje. Bár a regény első 100-150 oldalával meg kellett szenvednem, mert nehezen találtunk egymásra a regény hangjával, valahogy egy izgalmas, kellemes, olvasmányos történet lett az ötszáz oldalból. Készül róla az értékelés.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Papp Réka Kinga újbaloldali aktivistát és médiajelenséget nagyon kedvelem, mert állati progresszívan áll hozzá azokhoz a témákhoz, amikkel dolgozik, és mert jó a humora. Ezért vettem meg nagyon lelkesen az Aki kurvának áll című könyvét, amely a szexmunka témáját járja körül hat különböző riportalanyával, akik közül ketten melegek. Az első olvasáskor nem tudtam volna még írni a könyvről, pedig akkor jobban tetszett, most kigyűjtöttem a könyv alapos tényanyagát, megnéztem, hogy hol gondolkodunk másként a dolgokról, esetleg hol ferdít valamennyit szerintem (ez elsősorban rólunk, a máshogy gondolkodókról szóló részben történik meg), és hamarosan készül róla értékelés is. Összességében ajánlom a könyvet, jó gondolatébresztő, de nem gondolom, hogy kritika nélkül kell kezelni, én is ebben a szellemben fogok írni róla.

Blogoltunk is:

A hónap első bejegyzése egy kibeszélős bejegyzés volt, amiben annak igyekeztem a nyomába eredni, hogy igaza van-e Toroczkai Lászlónak, amikor arról beszél, hogy ellepte a filmgyártást az LMBT+ propaganda, és arra is megpróbáltam válaszolni, hogy miért lehetnek érdekesek a filmkészítőknek és a nézőknek egyaránt az LMBT szereplők, majd néhány mondat erejéig a normális szón is elgondolkoztam. Szerintem egy jó bejegyzés lett, moly.hu-n egy izgalmas vita alakult ki alatta, amit szerettem olvasni.

A következő bejegyzés már a hónap második felében jött ki, hiába, az 1 és 6 a tipikus hó eleji tervező bejegyzés. A betervezett könyvek közül eddig kettőt sikerült elolvasnom, viszont szeretnék még egyet sorra venni a sulikezdésig, eggyel pedig folyamatosan haladok, szóval nem lesz nagy baj. A szeptemberi 1 és 6 viszont megint csúszni fog, megvárja az iskolakezdést, hogy lássam, mik lesznek a kötelezők.

Aztán jött egy újabb kibeszélős bejegyzés, amiben arról meséltem, hogy jobban akarok blogolni. Hogy szeretnék kiszámíthatóbb és alaposabb lenni, hogy beleírom a naptáramba, mikor szánok dedikáltan időt a blogra, szeretnék figyelni a mondatstruktúráimra, és szeretnék sokkal aktívabban jelen lenni, mert azt hiszem csak így volna ez érdemes.

Ez a lassan végéhez közeledő bejegyzés pedig a negyedik a hónapban. Várom a szeptembert rengeteg egyéb dolog miatt is, de az egyik ok tényleg az, hogy újra tudok majd blogolni, mert nem csúsznak szét a napjaim. Egy csomó új helyzet elé kell majd néznem a blog.hu-ról való hamarosan induló költözés, és a saját elhatározásaim miatt is, de őszintén várom őket.

Szóval jönni fogok majd! Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős #10: Mostantól jobban akarok jobb blogger lenni

Sziasztok,

emlékszem, hogy gyermekkoromban nem értettem, hogy miért év közepén tartjuk az új évet, hiszen az ovi, és ezzel az év eleje is ősszel, szeptemberben van. És bár én szeretem megélni a téli év végét, év elejét, most vitathatatlanul lesz megint egy nagyon erős szeptemberi évkezdésem. Már meséltem róla, hogy dolgoznom kell az első kötetemen a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj keretében, és arról is, hogy most kezdem majd el a mesterképzést, sőt, azt is említettem már, hogy számos új helyzetben kell majd megtalálnom magam. Mindemellett a pandémia (és az azt kevésbé feloldó nyári szünet) számomra is egy fontos tapasztalat volt, aminek a tanulságait szeptemberben, Szegedre visszatérve, de mégiscsak az új életet elkezdve le kell majd vonnom.

A tavaszi, nyári gondolataimat, a korábbi blogger tapasztalataimat és a saját eltökéltségeimet szervezem most egy bejegyzésbe, amiben azt igyekszem tisztázni magamban is, hogy mik a fontos vonalak a bloggerségemben, illetve mik azok a dolgok, amiben változtatni, fejlődni szeretnék. kibeszelos_1.JPG

Bloggernek lenni azt jelenti, hogy van egy ügyem, amit képviselni szeretnék

A tavaly ősz, és a TEDx Szeged előadásra készülés segített abban, hogy megtaláljam, mi az a történet, amin keresztül meg tudom mutatni, mennyire fontos számomra, hogy legyen LMBT könyves fórum. Ez a történet a tizenhat éves önmagamé, aki keresi ezt a felületet és témát. Még mindig felfoghatatlan számomra, hogy ezt a hiányt az én tartalmam tölti, töltheti be, miközben az egész baromi logikusan, szervesen alakult ki. Merthogy keresem az ilyen könyveket, és mióta az eszemet tudom, nyitok ilyen felületeket. Régen még .hupont.hu-s oldalam is volt, ami az egyik mélyrepülése a magyar web 2.0-nak.

A logikus véletlen és az abból való fejlődés alatt hozzám nőtt ez az egész ügy. Szeretek én lenni a meleg könyves blogger, még akkor is, ha tök örülnék, ha lennénk még néhányan. Például valaki, aki jól foglalkozik LMBT+ fantasyval, angol nyelvű megjelenésekkel, LMBT+ Vöröspöttyösökkel, vagy bármi más olyan dologgal, ami nálam szürke folt. Mert hogy tök nagy az LMBT+ könyvpiac ma, és bár tudom, hogy valószínűleg ebben semmi érdemem nincs, mégis örülök, hogy egyre növekszik, mert olyan nagy kiadók is, mint az Európa vagy a Magvető sorra adnak ki LMBT könyveket, és máshol is sorra jelennek meg állati izgalmasan reprezentáló, végig gondolt, működő szereplők. Fontos számomra, hogy legyen szó ezekről a könyvekről, mert túl sokszor írtam be eredménytelenül a Google-be, hogy meleg könyvek, és egyébként is szeretem jártatni a számat. Itt pedig még fontoskodhatok is, ha kedvem van hozzá.

Ez az egész blog baromi fontos nekem

Elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom, mert nagyon sok időigényes dolgom, tartalomgyártó feladatom lesz. De az abbahagyás helyett inkább újra végig gondoltam a fentieket. Nincs értelme ebben a minőségben folytatni, de épp most dolgozom a weboldalon, amit csak ennek akarok szentelni… Mert az élet így hozta, így nem lehet, és nem is szeretném hagyni.

Úgy érzem, hogy ezentúl muszáj lesz jobban csinálnom. Azért, mert már a saját oldalra megy majd, azért, mert egy Móricz ösztöndíjas költő blogja legyen már ennél alaposabb, azért, mert ha ebből a blogból vagy a tartalomgyártásból szeretnék megélni később, akkor muszáj megmutatnom, hogy mire vagyok képes. Azt akarom, hogy ne azért tűnjön ez az egész fontosnak, mert én sokszor elmondom ilyen első pontokban, hogy ez fontos nekem, hanem azért, mert látszik rajta, hogy fontosnak van tartva.

Jelenlét

Szóval akkor az eddigiek: Az LMBT+ könyvekről való tartalomgyártás az ügyem, és fontos számomra, hogy látszódjon a blogon és a hozzá kapcsolódó facebook oldalon az, hogy ez egy tényleg fontosnak tartott téma. Szeretnék jelen lenni olyan helyeken vagy online felületeken, ahol ezzel kapcsolatban bármi felmerülhet. Hallatni szeretném a hangom, ha van érdemi mondanivalóm a témák kapcsán, ezért hozzá fogok szólni LMBT+ vagy könyves témákhoz, fogok megosztani olyan cikkeket facebookon, amiket szeretettel ajánlok nektek, pedig nem én írtam őket (ez egyébként már elindulni látszik), és szeretném ezt a bejegyzéstípust is arra használni, hogy diskurzust generáljak. Ez például a legutóbbi bejegyzés alatt moly.hu-n abszolút sikerült, és nagyon klassz hozzászólások születtek alatta, egészen más nézőpontokból.

Nőni szeretnék. Olyan emberekhez is eljutni, akikkel nem feltétlenül értek egyet, és vitatkozni akár. Felvillantani azt az LMBT+ téma és a könyvpiac közösségeinek a számára, hogy van egy ilyen közös halmaz, és hogy olyan bloggerként, aki felvállaltan egy ilyen közösség tagja, lehet más véleményem dolgokról.

Mindezek mellett gondolkodom abban, hogy milyen platformokon lehetne ezt a személyes brandet tovább építeni, akár offline dolgokkal, akár szövetségesekkel, akár ki tudja mivel. Azt érzem, hogy nagyon sok lehetséges út áll most előttem, és egy határozott lépést kell tennem valamilyen irányban. Nem akarok itt ígérgetni, mert tudjuk, hogy mik szoktak teljesülni az ígéretekből, ezek pedig egyébként is hosszútávú tervek, de sokkal határozottabban gondolkodom bennük, rajtuk, mint korábban.

Nem kell mindent elolvasnom

Tényleg nem. Mert nem is lehet. Ha eddig olyan dolgok voltak a bejegyzésben, amiket vállalok, akkor itt most legyen egy dolog, amit továbbra sem. Azt vállalom csak, hogy mostantól nem fogom magam ezzel nyomasztani. A televíziós képzésen azt tanultuk, hogy a médiának kapuőr szerepe van, vagyis a média döntése az, hogy mi lesz hír, és mi nem. Erre azért van szükség, mert egyszerűen nem lehet minden információból hír. A tévé aszerint is válogat például, hogy melyik mutatható meg jól vizuálisan. Ha van felvétele arról, hogy bármi hatalmas lángokkal leég, arról például biztosan lesz híradás. Hasonló a helyzet nálam is.

Vannak témák, amelyek kedvesek, kedvesebbek nekem, és vannak, amik nem, és persze, vannak olyan könyvek az LMBT+ témán belül is, amiknek egyszerűen nem is én vagyok a célcsoportja. Azt találtam ki, hogy ha ilyen könyvekkel kapcsolatban jó értékeléseket találok, azokat megosztom facebookon, mert nem szeretném, ha miattam maradnátok le álmaitok LMBT+ olvasásairól, viszont én már azoknak a dolgoknak szeretném szentelni az időmet, amik érdekelnek, és amikben hitelesen tudok megszólalni.

Dedikált idő

Ki kell találnom, hogy mikor fogok blogolni, és be kell ezt írnom a naptáramba. És persze nem csak akkor fogok blogolni valószínűleg, de akkor biztosan. A dolgaim mellett szükségem lesz erre a rendszerességre az eddigi, majd valamelyik nap fent maradok kettőig és befejezem az értékelést, amit napok óta tologatok helyett. Nagyon sokáig el akartam ezt kerülni, de most, hogy szeretnék változtatni a blog léptékén is, szükségem lesz erre a betervezett időre. Nem tudom, hogy ez fog-e olyat jelenteni, hogy ebben a félévben valószínűleg szerdán lesz a blogra nap közben egy 5-6 órám, ezért legtöbbször csütörtökönként jön majd friss tartalom, az is lehet, hogy ez számotokra teljesen láthatatlan marad, és ez csak egy ilyen operatív dolog. Meglátjuk.

A jövőmet építem, minőségibben, talán valamennyire másként is…

Ez tök sok mindent jelent. Állati jó lenne majd tényleg könyves vagy kulturális tartalomgyártásból megélni, és a blog vitathatatlanul egy referencia tud majd lenni. Helló, itt vagyok, ezer éve viszem ezt a blogot, ésatöbbi.

Ahhoz viszont, hogy a most magamtól is elvárt minőségi javulás megtörténjen, és valódi referenciaként tudjon a blog működni, muszáj lesz jobban írni. Szeretem a blog nyelvében azt, hogy élőbeszédszerű, de ez sokszor azt is jelenti, hogy átsiklom afelett, hogy nem teljesen jó helyen van az alany, állítmány és tárgy, vagy hogy a jelző a mondat végére került. Szeretném, ha a szövegeimben a helyükre kerülnének a mondatrészek, de megmaradna az élőbeszédszerűség is, és tudom, hogy ez megint munka lesz, de egy máshová írt szövegemet most látom jól működni, és bízom benne, hogy itt is kialakul majd. Talán nem is érzékelitek majd ezt a változást, csak feltűnés nélkül jobb szövegek érkeznek majd.

Összefoglalva:

Minden marad a régiben, majd szeptembertől egyszer csak elkezdem már az új egymelegsracolvas.hu oldalt használni (erről természetesen értesítelek titeket), és tudatosabban igyekszem hozzáállni a szövegekhez és az online tartalmak kezeléséhez.

Szeptember elején szeretném majd kikérni a véleményeteket is, szóval ha van mondanivalótók a bloggal, az új oldallal, az arculattal, az eddigi működéssel és a felvázolt tervekkel kapcsolatban, akkor jelentkezem majd egy Google kérdőívvel. Még mindig szeretném, ha ez az oldal nem csak nekem, hanem nekünk készülne, és a másfél évvel ezelőtti tanácsaitok alapján sikerült egy csomó új dolgot beépítenem, bízom benne, hogy ez most is így lehet. Egy frissen épülő arculatban és működésben ez könnyebb is lehet majd.

Még másfél héten át vidéken vagyok, de hétfőn érkezik a summa, és reményeim szerint lassan beáll a fent vázolt működés is, hogy majd azzal együtt menjünk együtt:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A júliusi kedvenc és az augusztusra már nagyon betervezett címek

Sziasztok,

mint már sokszor említettem, a nyaram rendkívül széttartó lesz, lett, éppen ezért csak most tudom hozni a hónap elején szokásos 1 és 6-ot. Eddig utaztam, sőt, tulajdonképpen most is utazom, a ritka internetelérés közeli pillanatokat pedig most egészen más dolgok kötötték le: Felvételiztem, szeptembertől magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgató leszek, ősszel indul egy nagyon izgalmas és a szívemnek nagyon fontos város témájú projektünk, és megkaptam a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így el kellett kezdenem az első verseskötetemen is agyalni. És bár mindezek folyamatos tevékenységeim lesznek majd, szeptembertől már állandóan internet közelében leszek, így fogom tudni tagolni az időmet, és ígérem, hogy rendeződik a blog helyzete.

Addig viszont még nagy terveim vannak. Akad például néhány bejegyzés, amit meg kellene írni, így a múlt havi kedvencemről szóló értékelés, és akad néhány könyv is, amit már nagyon el kellene, vagy újra kellene olvasni. Kezdjük hát az augusztusi 1 és 6-ot:1_es_6_5.JPG

1. A júliusi kedvenc olvasmányom:

Gart Risk Hallberg: Ég a város

1976 Szilveszterén megölnek egy fiatal lányt a Central Parkban. Az Ég a város ezer oldalon át történő zajlásában a kómában fekvő lány történetéről olvashatunk, amelyhez zseniális módon kapcsolódik a város teljes társadalmi rendszere a poszthumanista underground mozgalmon keresztül az évek óta megszűnt Ex Post Facto punkzenekaron át egészen a város egyik legbefolyásosabb családjáig. A mélyére nézünk a kötetben annak, hogy mennyi az a pénz, és milyenek azok az eszmék, amelyekért folyamatosan égni tud New York City.

Az ezer oldalban mindenki kap valamennyi szerepet, sok olyan szereplőt mozgat maga a könyv, akiket hosszan, többször láttat az elbeszélés, és akik úgy tűnik akár tevékenyen is alakíthatják a cselekményt. A sok nézőpontot mind egy mindent tudó elbeszélő hangja köti össze, a szereplők városképe, szociális helyzete, társadalmi szerepe mentén különböző városképeket látunk egymásnak feszülni, amelyek együtt adnak ki egy nagy egész képet. A gyilkosság után való nyomozás több szálon fut, nyomoznak a barátok és a rendőrség is, a közelben partit tartó gazdagok közül is többen bevonódnak. Az össze nem tartozó szereplők is megismerik egymást, még úgy is, hogy a részigazságaik nem fedik fel egymást, az olvasó számára azonban tényleg a nagy kerek városképet és annak különc szereplőit látattja. Nagyon ügyesen épülnek fel a regény LMBT karakterei, jók a felépített elérhetetlenül underground és az elérhetetlen csillogás terei is, és egy pillanatig sem lesz unalmas semmi, ami egy ezer oldalas könyvnél szinte lehetetlen, itt mégis látszólag könnyedséggel így sikerült. Lesz majd róla értékelés is, csak nem tudom még, hogy hogyan fogok a könyvhöz nyúlni. De biztosan lesz, mert nagyon szeretem, és várom, hogy meséljek nektek róla.

és

6. Az augusztusra betervezett címek: amiket most két csoportra bontok: 4 és 2

4: A pandémia kezdete óta elkezdett könyveket végre be kellene fejezni

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember

Pusztai Virág egy nagyon kedves, kedvelt tanárom volt az elmúlt évben, amikor a televíziós műsorkészítés felé vitt az utam. Nem meglepő módon televíziózással, televíziós szakemberek képzésével foglalkozik több év közmédia után, de a gyakorlati tudáson túl keresi a média elméleti tereit is, médiafilozófiával is foglalkozik, ez a könyve pedig a doktori disszertációjának az anyagát tartalmazza. A könyv egy részének a tudásanyagát felületesebben már ismertem a kurzusairól, viszont el szeretném olvasni a teljes kötetet, mivel alapvetően érdekel az, hogy milyennek látja ő és egyáltalán a filozófia, médiafilozófia azt a világot, ahol a képek tényleg mindent uralnak. Plakátok, reklámhirdetések, matricák, jönnek velünk szemben az utcán, a közösségi médiában létrejött a vizuális történetmesélés, mint eszköz, és érdekel, hogy hogyan lehet ezt tudományosan megközelíteni, hogyan viszonyul Mona Lisa egy tükrös szelfihez például, ha ezt nem mémekben akarjuk kifejezni… A könyv első része egy filozófiai áttekintést ad mindarról, amit az emberiség valaha gondolt a képekről, még nem jutottam el ahhoz a részhez, amelyik igazán erős állításokat tesz. Nyár eleje óta olvasgatom, emésztgetem, mert nehéz, tudományos szöveg, de szép lassan haladok vele.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye

Julie Orringer romantikus regénye Varian Fry erőfeszítéseit veszi sorra, aki 1940-ben Marseille-ben elkezdi felkutatni az európai kultúra legnagyobb élő alakjait, és megpróbálja kimenteni őket a nácik által megszállt Franciaországból. A nehéz időkben megjelenik egyetemi barátja, Grant, akivel együtt ismét fellobbantak a kampuszon átélt érzelmei. Az első 100 oldalban nem igazán sikerült egymásra találnunk a könyvvel, onnantól viszont visz az egész, most már sikerült megismerni annyira az akkori francia-amerikai diplomácia világát és a két férfi kapcsolatát, hogy vigyen a szöveg, ami sűrűn szedett 540 oldalával még így is meg fog dolgoztatni. De nem baj, várom a történetet, mert már elkapott. A Libritől kaptam májusban, és sajnálom, hogy még nem írtam róla recenziót, szeptemberben mindenképpen sorra kerül, mert amint elolvastam, nekiülök.

Sally Hines: Mi a gender?

Mindenbizonnyal ez a könyv szerepelt a legtöbbször eddig 1 és 6-ban, de ez nem tántorít el attól, hogy most ismét beleírjam, mert őszintén szeretném a szeptembert a régi nyomások nélkül kezdeni, és bármennyire is fantasztikus ez a könyv, mert kutatja a társadalmi nemek pszichológiai, társadalmi és biológiai kérdéseit elképesztően gyönyörű, egyedi és különleges kivitelben, valahogy eddig nem sikerült elolvasnom. Nyilván az is az oka, hogy mivel recenzióban kaptam a Scolartól, ezért szeretnék minél előbb írni róla, és az agyam ellenáll a kényszernek, de a helyzet az, hogy ez a könyv tényleg istentelenül zseniális.

Ocean Voung: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

És ha már az istentelenül zseniális könyveknél tartunk. Ennek a könyvnek jobban vártam a magyar megjelenését, mint tulajdonképpen bármit az eddig leélt életemben. Aztán megjelenés után elolvastam az első fejezetét, imádtam, sírtam, kiakadtam, csak ültem felette üres tekintettel, hogy ez mennyire kurva jó és hiperszenzitív, és ez a kedvenc könyvem… És hát… Azóta sem olvastam tovább, pedig kétség sem férhet hozzá, hogy kedvenc könyv lesz. Ocean Voung a fiatal amerikai irodalom egyik nagy alakja. Az édesanyja mélyszegény vietnámi bevándorló, ebben a lírai nyelvű regényében pedig az első generációs értelmiségiségéről, a múltjáról, a kisebbségi létéről és a melegségéről beszél egy gyönyörű szép, az édesanyjának írott levélben. Ezt a könyvet Ocean Voung nekem írta, gyönyörű, amit eddig olvastam belőle. Utálom, hogy befeszültem az olvasása közben, de remélem fel tudok oldódni hozzá, bár ez a könyv az, amit szívesen viszek tovább, mert tényleg őszintén hiszek benne, hogy kedvenc lesz és megéri rá várni.

2: Ezekről elmaradt az értékelés az első olvasásukkor, pedig nagyon jó könyvek, és nagyon szerettem őket, tehát újra kell olvasnom

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll

Papp Réka Kinga politikai aktivista és újságíró a szexmunkáról írt riportkönyvet, amiben hat történeten keresztül bevezeti az olvasót a szexmunka kérdéseibe. Beszél a különböző típusairól, a szexmunkássá válás különböző motivációiról és élethelyzetiről, a szexmunka-prostitúció vitáról, amely keretében azt vitatják, hogy létezik-e nem a kizsákmányoló társadalom generálta szexuáis szolgáltatásnyújtás, de beszél a hazai és nemzetközi szexmunka jogi környezetéről, érdekképviseletéről, és még egy csomó minden másról. Amikor elkezdem tavaly ősszel olvasni a könyvet, még nem gondoltam, hogy írni fogok róla, aztán láttam, hogy van benne két meleg történet, de már nem jegyzeteltem ki a fontos dolgokat. Eddig tologattam az újraolvasást, és nem szeretném tovább vinni.

Tommi Kinnunen: Négyesút

A Négyesút a tavaly februárom egyik nagyon klassz olvasmánya, amit már régóta szerettem volna olvasni. Bátor nők egymást követő generációjáról beszél benne, akik végigélte a múlt századot, és mindegyiküknek meg kellett küzdenie ahhoz, hogy a tisztességét kiérdemelje, megőrizze. Nagyon szerettem a könyvet, bátran nyúlt a meleg témához is, egy igazi posztszovjet finn térben találtuk magunkat, ahol a nő nem igazán él egyedül, a látszat a legfontosabb, a család egysége pedig senki szerint nem sérülhet. Tommi Kinnunen könyve szomorú és gyönyörű elegye annak a sokféle érzésnek, amit az ember a családjáról gondolhat, és jó ezekkel szembenézni. Sajnos amikor olvastam a szakdolgozat és az egyetemi végzéssel kapcsolatos dolgok miatt nem maradt időm arra, hogy írjak róla, most pedig már csak felületesen tudnám ezt megtenni, ez a könyv pedig nem azt érdemli.

Hát ezt tervezem be most a hónapba, vagy hát ebbe a maradék 15 napba. Nagy tervek ezek, és még vissza is van egy három napos nyaralás, azt követően viszont szeretnék intenzíven dolgozni a blogon, mert tényleg azt szeretném, ha ősszel fennakadások nélkül tudna folytatódni a munka, és a fő feladat akkor számomra ne a tartalomgyártás, hanem a blog költöztetése, és a költözés mindenféle kellemetlenségének megoldása legyen.

Nem tudom, hogy milyen bejegyzéssel érkezem tehát legközelebb, bízom benne, hogy egy értékelést legalább fogok tudni hozni augusztus hónapban is, de ha nem, a három hetente jelentkező kibeszélőssel mindenképpen érkezem majd 28-án. És summa is lesz. Szeptember 7-én pedig biztosan elkezdődik az egyetem, és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek.

De addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős #9: Homoszexuális propaganda filmekben, sorozatokban, mindenhol?

Sziasztok,

a ma hozott kibeszélős témák régóta izgatják a fantáziámat, szerepeltek a ’kibeszélős bejegyzések tervezet’ listámon, de ez egy eléggé konzerv téma, vagyis mindig aktuális, nem szezonális, nem szól adott időszakról, ezért eddig mindig tologattam, pedig egy tök izgalmas tendenciára mutat rá.

Ami miatt most hozom, az tulajdonképpen az, hogy Toroczkai László a napokban előállt azzal, hogy nagyon sok film és sorozat propagálja a homoszexualitást, és ők ezeket a műveket szeretnék szivárvány színű 18-as karikával ellátni, nehogy megmérgezzék a tisztességesen nevelt magyar és konzervatív gyermekek lelkét. A mai bejegyzésben arról szeretnék mesélni, hogy miért lettek mostanában a filmekben ennyien LMBT szereplők, mit tanulhat egy konzervatívan nevelt csemete abból, hogy ha ilyet lát, milyen állításokból következik az, amit Toroczkai László mond. Kezdjük el!kepkivagas_15.JPG

A homoszexuális propaganda ellepte-e a mozijainkat és a Netflixünket?

Szóval egy olyan országban vagyunk még mindig, ahol vidéken nem vetítették a Love, Simont, és művészmoziba kellett menni a néhány Szólíts a neveden vetítésért, szóval rögtön az elején leszögezném, hogy ne legyenek annyira nagyok az illúzióink. De azért Drégelynél mégis betörnek új idők új dalai, és hogy ezt Toroczkai László homoszexuális lobbinak nevezi, az most még nem fontos, de később lesz róla szó. Azt veszem észre, hogy nem győzöm olvasni az ifjúsági regényeket, amikben az egyik mellékszereplő meleg, és a középiskolás tinisorozatokban vagy a szitkomokban is egyre gyakrabban találunk valamilyen LMBT szereplőt.

Sokan beszélnek arról, hogy valóban van-e egy lélektani, vagy akár kimondott kisebbségábrázolás kvóta ezekben a történetekben, és ha arról beszélünk, hogy a buzilobbi betört a filmgyártásba, akkor ezekről a kvótakérdéseken alapuló diskurzusokra hivatkoznak. Ezek tök nem bizonyítottak, és nem is igazán hiszek bennük. Vannak viszont olyan helyzetek, amikor én is úgy gondolom, hogy adott filmgyártók a saját alkalmatlanságukat igyekeznek kisebbségi jelenléttel elfedtetni, és persze könyvekben is láttunk már ilyet, amiket én általában nem is ünneplek, hiszen felületes, sematikus LMBT szereplők születnek így, akik csak tovább építik a sztereotípiákat.

Nem tudom a nagy igazságot, de az gondolom, hogy a filmgyártás egy sokkal autonómabb, önműködő rendszer, amely a piacról él. Olyan dolgokat mutat be (szemben a filmművészettel), amelyek közel veszélytelenek, de annyira azért érdekesek, hogy bemenjen rá valaki a moziba, aki feltölti majd torrentre a kamerás felvételét. Azt gondolom, hogy nem vette meg a homoszexuális propaganda (Bocsánat, csak imádom ezt a terminust, tudom, hogy nem túl liberális dolog, viszont az iróniám, amivel használom, esküszöm, hogy az.) a filmpiacot, hanem csak érdekesek lettünk a filmfogyasztók számára.

De hogy miért is érdekes az LMBT közösség a filmkészítők számára?

Amikor korábbi korok filmjeiben és sorozataiban LMBT szereplőket látunk, akkor őket még valami deviáns bandaként tudjuk értelmezni. Elég csak Olira, a Szomszédok teleregény sejpítő fodrászára, vagy a Portyánban szereplő meleg közösségre gondolni, amelybe Al Pacino igyekszik beépülni, de az Őrült nők ketrecén vagy az Angyalok Amerikában című zseniális sorozat kicsit különc, sajátos életüket élő szereplőit is ide hozhatnánk. Bár megjegyzem, korán feltűnik a filmekben is az egyszerű szerelem ábrázolása, viszont azt hiszem az igazán nagy, emlékezetesen darabok nem ezek közül jönnek ki még ekkor.

Ehhez képest ma már a hétköznapi életbe elhelyezhető karakterek lettek az LMBT szereplők, általában van velük valami zűr, valami különcség, hiszen alapvetően a sorozatok ezekre épülnek, de ezek tényleg megmaradnak a mindennapiság síkjaiban.

Az a helyzet, hogy azt a kort éljük, amikor mindenkinek lett egy meleg barátja, kedves ismerőse, rokona, ezért nem idegenkedünk tőlük egy film terében sem, sőt, akár érdekelhetnek is minket, hiszen azt is tudjuk, tudhatjuk, hogy a melegek nem azok a sematikus melegeket, akiknek ábrázolták őket. Például nem vagyunk mind fodrászok, és ismerek nem szőrös leszbikusokat is.

Egyszerűen adott egy különc kategória, akiknek megvannak a maguk mély rítusai. El kell fogadnunk azt, hogy melegek, leszbikusok, transzneműek… vagyunk, elő kell bújnunk, meg kell ismernünk másokat… És ezek a történetszálak jól jelenetezhetőek, egyszerre beszélnek az ember lélektanáról és a közösségről, társadalomról, de már nem ütnek el annyira, hogy ez legyen az egyetlen jegyük. Lehetünk zenekar tagok, kockák, szuperhősök (Ugye a Marvel gondolkodik már bennünk, Tom Hollandnál az is felmerült, hogy egy biszexuális Pókemberrel lesz dolgunk, amit a meleg férfi társadalom nagy sajnálatára nem valósítottak meg, pedig már mióta vannak Tom Hollandos fanfictionok – mindegy, nem véletlenül van mindez zárójelben.), bárki, akit csak a film megkövetel.

De mi történik az ezt látó konzervatív gyerekekkel?

A legrosszabb, ami történhet, az az, hogy megtudják, hogy van ilyen, és hogy ez nem feltétlenül bűnös dolog. Ha pedig esetleg meleg a csemete, lehet, hogy könnyebben fogadja el magát attól, hogy lát nem homofób-konzervatív mintákat is. Merthogy lehet keresztény-konzervatív szülőknek is meleg gyermeke, csak hát kérdés, hogy mennyire támogató a közeg, és persze itt el kell mondani, hogy láttunk már támogató keresztény-konzervatív közeget is.

A legrosszabb, ami történhet, az az, hogy ha lesz egy LMBT+ osztálytársa a gyereknek, akkor tudni fogja kezelni, ad abszurdum nem ítéli el a szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt, hiszen látott már ilyet. Amikor Kulka János előbújt, azt mondta, azért tette, hogy megértse mindenki, hogy még a Mágenheim Ádám is lehet meleg. Szóval így működnek.

Miért probléma ez annyira Toroczkai László számára?

Mert a homoszexualitást, mint szexuális preferenciát, akár betegséget látja, amely, mint minden deviancia, bomlasztja a társadalmi rendet, amelyet a saját bevallása szerint ők, a ’normálisak’ képviselnek. És persze, ez tök így van. Tényleg. Csak egészen más keretben, keretekben látjuk ezt a kérdést:

A provokáció azt jelenti, tulajdonképpen, hogy élünk. Mert ha nem vonulnánk fel, akkor is vannak, akik kézen fogva sétálnának az utcán, vagy szivárványos táskában hordják a dolgaikat, vagy kiteszik mindkettejük azonos nemű nevét a postaládára… vagy tulajdonképpen bármi. Egyrészt az intoleranciában nincs megadva egy olyan határ, hogy mindenki elfogadná a melegeket, transzneműeket, biszexuálisokat, amíg…, Ezek a határok egyébként is egy durván nem egyenlő társadalmat hoznának létre, normális elnyomókra és deviáns elnyomottakra bontaná azt, és a tabukon alapuló viselkedési normákat egyszerűen minden közösségre ráerőltetnék, hiszen ők egy normális világban szeretnének érni. Ezzel a normalitással szemben pedig provokáció lehet bármi, amibe bele lehet kötni, és nem provokálni, az tulajdonképpen ki tudja mit jelent.

A lobbi azt jelenti ebben az esetben, hogy ábrázolunk valamit, ami vitathatatlanul van a világban. A filmekben a saját idealizált normáikat szeretnék viszontlátni, mert hát az a ’normális’ (na, ezt a szót sokkal jobban rühellem, mint a homoszexuális propaganda kifejezést), és az ettől való eltérést csak direkt lobbitevékenység eredményeként tudják elképzelni. Hiszen a nép nem lehet erre kíváncsi, a nép normális dolgokat akar látni.

Fontos azt hiszem értenünk azt, hogy a normális az egy értékválasztás. Pont olyan, mint a szabad, ami meg számomra a legfontosabb. És nagyon nehéz, sőt igazi feladat toleránsnak lennem azokkal az emberekkel és véleményekkel, akik nem toleránsak azzal, ami nekem fontos, de hiszek benne, hogy dolgom toleránsnak lenni. Elfogadom, hogy Toroczkai László otthon nem a Fiúk a klubból ötödik évadának az utolsó részén sír, sőt, még azt is, ha megvan a véleménye arról, hogy én meg Sharon Gless csodálatos szavain hüppögök, csak hogy azt hiszem nekem legyen meg minden lehetőségem hüppögni, ő pedig mondhassa el a véleményét, és ne korlátozzuk egymást ebben.

A Love, Simon kapcsán volt egy szuper cikk a WMN.hu-n egy meleg sráctól, aki megnézte a filmet, és arról beszélt, hogy ez a filmnézés alapvetően megbélyegezte őt, és más fiúkat is a terembe. Azt gondolom, hogy ha a szivárványos kör megjelenne a filmek kommunikációs anyagaiban (megjegyzem, könyvek borítóin sem szeretem pont ezért), az nem tájékoztat a jelen életben, hanem megbélyegez. A termékeket is, és a fogyasztókat is. A szivárványos kör egy erős jelzés, bár nyilván nem fog megvalósulni, és nyilván nem is kellene igazán foglalkoznunk vele, amely ezt, ezt is jelenti.

Mindaz, amit Toroczkai László elmond, logikus. Ugyanazokat a jelenségeket írja le, amelyeket mi is megfigyelhettünk, csak a saját keretében teszi ezt, ahol a melegek homoszexuálisok, a melegség nem identitás, hanem másság, és a megértés egyértelmű elutasítás. Mindig jókat nevetünk azon, hogy Torczkaiék azok, akik a legtöbbet járnak LMBT+ rendezvényekre, de mégsem értem, hogy hogyan nem alakulnak ki diskurzusok, és a kialakult diskurzushelyzetek (Lsd. például a progresszor – Mi hazánk fiai beszélgetést) hogyan lesznek igazából terméketlenek.

Szóval legyen ez egy gesztus, egy nagyon kicsi itt a végére. Értem Toroczkai Lászlót, értem, hogy miről beszél, miről gondolkozik, és egyébként igaza is van. De a szavak, amiket ő használ, nem az én szavaim, és az ideális világ, amit ő gondol, nem az én ideális világom, és persze, a normális az nem lehet plurális szerintük. Szerintem meg pont attól lesz normális.

Nem tudom, hogy mi következik mindabból, amit most leírtam, és az is a szöveggel alakult folyamatosan, hogy mi mindent is akarok leírni, megkockáztatom, hogy egy picit terjengős is lettem ma, de mindent tök fontosnak tartottam elmondani. Szóval ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Ha van véleményetek, vagy mást gondoltok, írjátok meg nyugodtan kommentben, beszélgessünk érveljünk. 🙂 Már csak azért is, mert nem tudom, hogy mikor érkezem majd a következő tartalommal, de igyekezni fogok.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén