Sziasztok,
nem csak a nyárnak van vége, bár ma már tényleg esős idők és hűvös szelek járnak, hanem ezzel együtt az augusztusnak is, ami nem jelenthet mást, minthogy ideje summázni mindazt, ami ebben a hónapban történt. Számomra ez egy nagyon tartalmas hónap volt, mert voltam Szegeden, ahol elég jó dolog volt úgy nyaralni, hogy gyakorlatilag az otthonom a város, és a hónap közepén voltam az új kedvenc városomban, Veszprémben, ahol gyönyörű napokat sétáltam végig az elmondhatatlanul gyönyörű városban.
Ami viszont a blogot illeti: ez a negyedik bejegyzés a hónapban. Azt lehet mondani, hogy csak a kötelezőket hoztam, mert volt 1 és 6, a háromhetente jelentkező kibeszélős bejegyzésekből kettő, és most itt a summa. A nem utazással töltött időmet még mindig vidéken töltöttem nagyrészt, térerő nélkül, így az értékelések ebben a hónapban elmaradtak, viszont olvastam néhány jó könyvet, amiről tényleg hamarosan szót kell itt ejtenünk, és várom is, hogy beszéljük róluk. A summában arról tudok mesélni, hogy 11 könyvet szereztem be a hónapban, és ugyanennyit olvastam, és a négy bejegyzésről is lesz majd szó. Csapjunk is bele:
11 könyvet szereztem be a hónapban:
John Fowles: A lepkegyűjtő
Eddig nem gondoltam, hogy kell legyen egy saját A lepkegyűjtőm, de 50 Ft volt a könyvtári kiárusításon, és hát persze, 50 Ft-ért kell. Tök ciki bevallani, de a történet nekem onnan van meg, hogy Bereczki Zoltán adaptálta saját magára a történetet, hogy szakítson a róla élő romantikus musicalénekes képpel. Azért volt ez a regény és filmadaptáció jó választás, mert egy nagyon feszült pszicho-thriller, amiben a lepkegyűjtő megtalálja a sorozatának legcsodálatosabb példányát: egy lányt, akit elrabolt és a vidéki pincéjében fogva tart, pusztán azért, hogy a többi pillangóhoz hasonlóan csodálni tudja őt. A könyv most itt marad az otthoni polcomon, de majd egy szünetben biztosan el fogom olvasni.
Tompa Andrea: Haza
Tompa Andrea korábi regényei az erdélyi magyarok huszadik századi történeteit dolgozta fel. Eddig csak a 2017-ben megjelent regényét, az Omertát olvastam, ami a hallgatást és az 50-es években kiépült román diktatúrával való megalkuvást tematizálta úgy, hogy nem ítéljük el egyértelműen a szereplőit, hiszen emberek, akiknek ki tudja mikor kellett volna felállniuk. Nagyon szerettem azt a könyvet, és egyértelmű volt, hogy fogom az új könyveit is olvasni (meg persze a régieket is szép lassan…). A korábbi regényeihez képest a Hazában egy 30 éve országot váltó írót követünk, aki egy osztálytalálkozóra tart egy olyan országban, amelyhez talán már semmi köze, a családja elköltözött, és ő is máshol, másként él. Bár a határon belül születtem, mégis érzem ezt az itthon, hazamenés kérdést, az elsőgenerációs értelmiségieknek úgy tűnik, hogy ez a sorsa. Kíváncsi vagyok, hogy mit ragad meg ebből a szerző, mi lesz nekem is ismerős és mit ad hozzá a történethez a határátlépés.
Tar Sándor: A mi utcánk
Tök szégyellem, de még nem olvastam Tar Sándortól korábban, és erre nincs mentségem. A szerző a falusiság, kisvárosiság, vidékiség egyik utolsó hiteles szószólója a magyar irodalomban. A hősei, mondjuk inkább úgy, az emberei a magukra hagyott vidékről mesélnek a saját, személyes belső terükön keresztül. Az utcányi közösségben mindenkinek meg van a maga szerepe, még akkor is, ha ez a közösség már rég funkciójavesztett, mindenki csak egy romos emlékműve valaminek. Bodor Ádám azt írja a fülszövegben, hogy Tar Sándor még tudja, hogy mitől lesz hirtelen csend a kocsmában. A Móricz Zsigmond irodalmi-ösztöndíj keretében azt vállaltam, hogy átolvasom magam néhány város és közösségreprezentáción. Ez lesz az egyik.
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
2018 könyvhetére nagyon emlékszem, három nagyon várt könyv jelent meg a Magvetőnél, Krusovszky Dénes regénye, az Akik már nem leszünk sosem, Szilasi László: Luther kutyái és ez a könyv. A három közül a jegyzettámogatásomból akkor csak azt a kettőt vettem meg, ez pedig maradt a kívánságlistámon, mint a könyv, ami baromira érdekel, mert a szerző első könyvét, a Boldogtalanság az Auróra-telepen-t nagyon szerettem. És hát egyébként is: a városról szól, ráadásul három szociológus történetén keresztül, beszél Budapest külső kerületeiről is, és társadalmi tablót akar mutatni, és… És én ezeket nagyon szoktam szeretni. Szóval bele is írtam a Móriczom munkatervébe, hogy jaj, de elolvasom, most pedig végre a polcomon, és rövidesen tényleg el fogom olvasni.
Seres Lili Hanna: Várunk
Dolgok, amiket tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy zseniális, és hogy a nőiséget tematizálja. Dolog, amit nem tudtam Seres Lili Hanna első verseskötetéről: Hogy mindehhez választott, teremtett egy posztapokaliptikus, világépítő nyelvet és vershelyzetet, ami óriási meglepetés volt, és amit hihetetlenül imádtam. A címben jelölt vár, az valami új, de nem feltétlenül tisztább dolognak a tere, ami lehetőséget ad arra, hogy rámutassunk a mi világunkbeli dolgokra. Olyanokra, hogy mi a helyzet, ha besötétedett, mit kell tenni a szobánkban lévő szörnyekkel, és hogy csak üvölteni tudunk, ha nincs közös nyelvünk. (Ez az utóbbi volt a legsokkolóbb versélményem, egyből a kötet elején megadta az alaphangot.) Egy nagyon klassz, komplex kötet ez, rövidsége ellenére a gondolatok nem maradtak ki belőle.
Szív Ernő: Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba
Szív Ernő Darvasi László hírlapíró alteregója, akinek a jellemző írott műfaja a tárca. Ebben a tárcagyűjteményben a magyarság történetének lehetnek tanúi az olvasók, tulajdonképpen a honfoglalástól egészen a jelen korunkig. A hírlapíró az elbeszélésekhez most olyan személyeket választ a népből, amelynek végülis minden gyermeke költő, akinek a történeteit, nézőpontjait nem szoktuk vizsgálni. Szív Ernő nyelve mindig feszes és találékony, odaszögel a padhoz, amíg el nem olvasod, és szét nem gondolkozod magad a csattanóján. Most dolgozunk egy tárcaszerű dolgokkal működő városreprezentációval foglalkozó projekten, ahová tárcákat kell írni, és jelenetem, már látom, hogy még rengeteg tanulnivalóm van, pedig még csak bele-belekaptam a könyvbe.
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Cserna-Szabó őrült és abszurd történethömpölygései a legjobb dolgok egyike, ami a kortárs magyar irodalomban történik. Humoros, random, okos, nem túl szorosan kapcsolódó történetek egymásutánja, amelyekben mindig kiderül, hogy a logikusnak tűnő dolgok igazából tényleg logikusak. Ebben a regényben a szerelem áll a középpontban, amiből rögtön az elején kiderül, hogy hiába állít mást egy férfimagazin, igenis csak egyféle van. Mindenféle szereplők (a bánatevő apától egészen a western írón át egy transzvesztitáig) mindenféle helyszíneken a szerelem pöttyös lasztiját üldözik. Mindig szeretem Csernát, és valaki el akarta adni a könyvet, szóval muszáj volt megvennem.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosz
Hát. Krasznahorkai László a külföldön legismertebb és legnagyobbnak tartott magyar író, akit a kortárs magyar könyvpiac fel tud mutatni, ehhez mérten pedig nagyon újszerű dolgokkal is kísérletezik. A Mindig Homérosz a tavaly megjelent kötete, amelynek az anyagához egy festővel és egy zeneszerzővel fogott össze, hogy egy igazi intermediális olvasmányélményt kaphassunk. A regényben az Odüsszeia Kalüpszó története kerül megidézésre, a szerző az üldöztetés és a készenlétben levés állapotának az egyetemes helyzetét szerette volna a jelen díszletei közé hozni. Még nem olvastam Krasznahorkait, de olcsón találtam az antikváriumban, pedig még egy éve sem jelent meg, szóval örömködtem neki, és megvettem.
Rainbow Rowell: Szív küldi
Szóval egyszer régen olvastam az Eleanor és Parkot. Talán öt éve. Szerettem. Kedves történet volt, életszerűek voltak a random szereplők, szerintem picit előrevetítette a könyv azt az érzelmi gyökértelenséget, amit mostanában dívik a világirodalomban (Baráti beszélgetések, Hogy lehetnél mindkettő, hogy csak a blogról hozzak példákat), és tényleg a szerelemről szólt. A Szív küldit biztosan nem vettem volna meg egy könyvesboltban, de a kedvenc antikváriumomban találkoztam vele, és egy teljes pillanatig azt is gondoltam, hogy LMBT könyv, és ez a pillanat elég is volt arra, hogy megvegyem.
A regény konfliktusát két barátnő, Beth és Jennifer munkahelyi levelezése adja, amelyet az internetbiztonsági munkatársuk, Lincoln olvas, hiszen az a dolga, hogy belső maileket olvasson. Lincoln a sorok között valahogy szerelmes lesz Bethbe. Abban bízom, hogy a romantikus szál mellett ez a megfigyelés, figyelve levés is tematizálódik majd, mert az nagyon király volna. Ha már nem is LMBT a könyv.
Szécsi Magda: Töredéklét
Szécsi Magda a rendszerváltás körüli roma kulturális önszerveződés egyik nagy alakja, írója, akinek eddig én elsősorban a meséivel találkoztam. Ebben a novellákat tartalmazó könyvében a hajléktalanságot teszi fő témájává. Budapesten járunk benne 2001-ben, ahol elveszett, gyökértelen, valamilyen abszurd véletlenek miatt egymás mellé került, egymáshoz tartozó embereket látunk, akik együtt igyekeznek túlélni. Hajléktalan sorsokat látunk, amiket a szél sodor egy ideig olyan irányba, amerre a túlélésük van, de aztán egy-egy ponton az eddig megismert és begyakorolt reflexek kevésnek bizonyulnak. Szécsi Magda emberekké teszi azt az arctalan tömeget, akikkel az utcán találkozunk, és a döntéseikben, igazi morális helyzetek kezelésében láttatja őket, van, hogy szinte hősként. Nagyon naturalisztikus szöveg, beszél a szennyről, a koszról, a bűzről, a testiségről, az emberi alávalóságról, és nem tudom miért, de végig az az érzésem, hogy ezt szépen tette. Pedig nem lesz attól szép ez, hogy igaznak tűnik. Egy rövid, erős, klassz olvasmányélmény volt, Veszprémben vettem a könyvszekérnél párszáz forintért.
Sun-Mi Hwang: Rügy
És ha már az előző könyvél a szépet emlegettem, akkor itt is ezzel kell jönnöm. Mert hogy ez a könyv gyönyörű. Mind a kiadás, ami a könyvből készült animációs film néhány kockáját használja fel, mind a történet, ami egy önmagát Rügynek nevező kiöregedett tojóstyúkról mesél. Rügy mindennél jobban vágyott egy gyermekre, akinek mindent megadhat. Az illusztráció nagyon erősen játszik azzal, hogy rügy valójában egy nő, a képek motívumai az állati rendszerben maradtak, csupán a fő alak lett nő, aki egész testével vigyáz például egy fészekben valamire, amit mi nem is láthatunk, így mind az ábrázolás, mind történet is nagyon erősen metaforizált, nyilvánvalóan egy anyává válás történettel van dolgunk, viszont nem biztos az számomra, hogy teljesen sikerült-e megteremteni az ember és Rügy között a megfeleltetést, itt-ott azt érzem, hogy a szépség és a pátosz elfedhet lehetséges hibákat, slendriánságokat. De ezzel együtt is egy szép és jól eltalált könyv az identitáskrízisről, otthontalanságról, küzdelmekről, anyaságról, fontos dolgokról. Kettőszáz forint a Líra nyári leárazásán.
11 könyvet olvastam az elmúlt hónapban:
Rafael Pinedo: Plop
A Plop vitathatatlanul elkezdte, sőt, berobbantotta a hónapomat. A kisregény egy állati izgalmas posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a társadalom ismét törzsekben, törzsi rendszerben tagozódik. A szöveg egyetlen közössége, törzse más törzsekhez hasonlóan igyekszik definiálni magát, miközben még nem alakultak ki olyan evolúciós javak, mint az életösztön vagy a fajfenttartás igénye, vagy olyan civilizációs termékek, mint a család, a szülőség, az empátia vagy a közösségvállalás. Nagyon letisztult, elemeire lecsupaszított értelmében egy humánetológiai regényt olvasunk arról, hogy hogyan alakul egy közösség, amelyet a rítusai és a tabui tartanak össze. Rámutat arra, hogy mennyire esetlegesek a mi legalapvetőbb szokásaink, mint az például, hogy a szülő neveli a gyermekét, vagy legalább van benne bármilyen szándék erre. A Plop egy laza kisregény, könnyen olvasható, távolságtartó, regisztráló nyelven szólal meg, és minden mondata elgondolkoztat. A sárban született gyermek történetéről olvashatunk, aki többet akar másoknál. Nagyon jó könyv, repült a kedvenceim közé, bátran ajánlom.
Per Petterson: Megtagadom
Per Petterson könyvét nagyon akartam szeretni, mert érdekel az északi irodalom, és mert a könyvet egyébként is ajándékba kaptam még régebben. De nem igazán sikerült még csak kedvelni sem. A könyvben leginkább két gyermekkori barát történetét követjük, akik negyven év után véletlenül összefutnak egy hajnalon. Ennek a találkozásnak nem igazán van tétje, mégis mindkettejük számára alkalmat ad arra, hogy mérleget vessenek az életükkel. Az egyik fiú beszél az erőszakos apjával való viszonyáról, és arról, hogy nem képes neki megbocsájtani, a másik inkább a jelenbeli kilátástalanságára koncentrál. Minkét szereplő elveszett mindkét életszakaszban, és talán ezt hivatott bemutatni Petterson nagyon széttartó, darabokra bontó prózája, amely engem nem igazán kapott el. Értem, hogy mi érdekes benne, tényleg foglalkozik a nyelvvel és azzal, hogy hogyan közöl, viszont nem találtam az egésznek azt a részét, ahol ez hatni tudna rám. Sajnálom, hogy elmaradt a könyv a várakozásaimtól, talán majd egyszer később újraolvasom, vagy olvasok mást a szerzőtől.
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Dora Csehova egy szuperizgalmas novellavilágot hoz elénk, aminek a középpontjában olyan emberek állnak, akik nem akartak valamilyenek lenni. A cseh írónő a posztszovjet világ Oroszországába vezet minket, és minden társadalmi térben megmutatja azokat az egyszerű, emberi sorsokat, akik többre vágytak, mint amit elértek, vagy csak más feladatokat cipelnének, mégis képesek belesimulni a helyzetükbe. Kedves történetek ezek a novellák a szokásos nagy orosz irodalmi témáról: a tobzódásról, az itthoni irodalom számára is ismert kilátástalanságról, amelyek az ezekben rejlő sokszor sötét, keserű humort kiaknázó prózanyelvvel szólalnak meg. Régóta szemeztem vele, örülök, hogy végre elolvastam.
Seres Lili Hanna: Várunk
(Fent már írtam róla.)
Sarah Perry: Melmoth
No, ez egy fura könyv. Mindig tudtam, hogy nem érdekel annyira, hogy megvegyem, de aztán jött egy jónak tűnő cserealkalom, és elcseréltem. És ennek legalább tudok örülni. Hogy nem költöttem rá. Nagyon szeretem azt a kiadói sorozatot, amiben megjelent (KULT Könyvek, XXI. Század Kiadó), de ez a könyv most nem jött be. Először is iszonyatosan díszítetten ír a szerző, nagyon kényelmetlen és életidegen volt számomra a nyelve, de ez még érdekes is lehetett volna, és értettem, hogy a misztikus hangulatot akarja megteremteni. Ugyanis a könyv a lengyel Melmoth mesét ragadja meg, aminek főhőse egy asszony volt Krisztus sírjánál, aki később megtagadta, hogy látta volna a feltámadt megváltót, ezért örök bolyongásra és magányra ítéltetett, hogy tanúja legyen a világ legnagyobb gonoszságainak. Izgalmas lenne a történet maga, lelkiismeretfurdalásról, történelmi traumákról, eltérő életkörülményekről és erkölcsi normákról szól, mégis, valamiért nem szerettem olvasni. Nem egyértelműen rossz könyv persze, éppen a kérdésfelvetései miatt, de számomra szörnyen körülményes és vontatott volt.
Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezetői tudását és tapasztalatát gyűjtötte össze ebbe a vastagabb, gazdagon illusztrált, gyerekek számára is befogadható nyelvű könyvbe, amely Budapest fontos tereit, utcáit, épületeit járja körbe. Rendkívül színvonalas anyag, amely tájékoztat az alapokról is, a fontosabb visszatérő fogalmakról (mint például a vallási felekezetek vagy az építészeti stílusok) külön áttekintést is ad, és amellett, hogy elmeséli a fontos tudnivalókat, kis sztorikat, vicces, érdekes történetek fűz hozzájuk, amiket Kecskés Judit rajzai emelnek tovább. Egy komplex kötet, én a harmadik felújított, bővített kiadást olvastam, ebből azt gondolom, hogy néhány évente újra-újragondolják, frissítik a kötet tudásanyagát. Én egy picit hiányolom belőle az alternatív városi turizmus néhány terét (például a piacokat), és tök jó volna valamilyen hipertext megoldással több képet látni a homlokzatokról, a szövegben kiemelt részletekről, de ezeket már tényleg csak azért írom, hogy belekössek.
Sun-Mi Hwang: Rügy
(Fent már írtam róla.)
Szécsi Magda: Töredéklét
(Fent már írtam róla.)
Rona Jutka: Magyar cigányok / Hungarian Romas
Túlélők vallanak
A Magyar cigányok egy album néhány olyan emberről, akik túlélték a roma holokausztot, a Pharrajmost. A magyarországi roma holokauszt története sokkal lokálisabb, mint amit a holokauszt történeteiből ismerünk, sokhelyütt nem esett bántódása a romáknak, sokhelyütt a csendőrök intézkedtek, temetőkben vagy erdőkben lőttek le romákat, csak a komáromi Csillagerődbe gyűjtött romák történetei hasonlítanak a leginkább a holokauszttúlélő zsidók történeteihez. Nagyon fontosnak tartom ezeket a történeteket, mert szerintem erősen beszélnek a magyarországi többségi-kisebbségi együttélésről. A hetvenes évekig alig volt tematizálva az, hogy a romák is a holokauszt áldozatai voltak, és a kérdés társadalmi feldolgozottsága a mai napig nem teljes. Rona Jutka könyve röviden ismerteti néhány túlélő történetét és életét, majd fotókat közöl arról, hogy kik is ők, és hogyan élnek ma, többségük a családjuk körében. Ez egy izgalmas és informatív könyv, de nem nyújt részletes bemutatást, inkább csak bele-belekap a témában. Akit részletesebben érdekel a téma, annak inkább Katz Katalin: Visszafolytott emlékezet című könyvét ajánlom.
Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye
Mennyit ér az ember háború idején
Julie Orringer a valós háborús hős, Varian Fry amerikai újságíró köré épített egy romantikus regényt. Varian Fry 1940-ben, Franciaország náci megszállását követően New York-i otthonából Marseille-be utazott egy száz fős listával, hogy elkezdje kimenteni az országban rekedt, többségében zsidó művész és filozófus elitet. A munkája közben felkeresi őt Elliott Grant, egykori szerelme, hogy a segítségét kérje. Bár a regény első 100-150 oldalával meg kellett szenvednem, mert nehezen találtunk egymásra a regény hangjával, valahogy egy izgalmas, kellemes, olvasmányos történet lett az ötszáz oldalból. Készül róla az értékelés.
Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Papp Réka Kinga újbaloldali aktivistát és médiajelenséget nagyon kedvelem, mert állati progresszívan áll hozzá azokhoz a témákhoz, amikkel dolgozik, és mert jó a humora. Ezért vettem meg nagyon lelkesen az Aki kurvának áll című könyvét, amely a szexmunka témáját járja körül hat különböző riportalanyával, akik közül ketten melegek. Az első olvasáskor nem tudtam volna még írni a könyvről, pedig akkor jobban tetszett, most kigyűjtöttem a könyv alapos tényanyagát, megnéztem, hogy hol gondolkodunk másként a dolgokról, esetleg hol ferdít valamennyit szerintem (ez elsősorban rólunk, a máshogy gondolkodókról szóló részben történik meg), és hamarosan készül róla értékelés is. Összességében ajánlom a könyvet, jó gondolatébresztő, de nem gondolom, hogy kritika nélkül kell kezelni, én is ebben a szellemben fogok írni róla.
Blogoltunk is:
A hónap első bejegyzése egy kibeszélős bejegyzés volt, amiben annak igyekeztem a nyomába eredni, hogy igaza van-e Toroczkai Lászlónak, amikor arról beszél, hogy ellepte a filmgyártást az LMBT+ propaganda, és arra is megpróbáltam válaszolni, hogy miért lehetnek érdekesek a filmkészítőknek és a nézőknek egyaránt az LMBT szereplők, majd néhány mondat erejéig a normális szón is elgondolkoztam. Szerintem egy jó bejegyzés lett, moly.hu-n egy izgalmas vita alakult ki alatta, amit szerettem olvasni.
A következő bejegyzés már a hónap második felében jött ki, hiába, az 1 és 6 a tipikus hó eleji tervező bejegyzés. A betervezett könyvek közül eddig kettőt sikerült elolvasnom, viszont szeretnék még egyet sorra venni a sulikezdésig, eggyel pedig folyamatosan haladok, szóval nem lesz nagy baj. A szeptemberi 1 és 6 viszont megint csúszni fog, megvárja az iskolakezdést, hogy lássam, mik lesznek a kötelezők.
Aztán jött egy újabb kibeszélős bejegyzés, amiben arról meséltem, hogy jobban akarok blogolni. Hogy szeretnék kiszámíthatóbb és alaposabb lenni, hogy beleírom a naptáramba, mikor szánok dedikáltan időt a blogra, szeretnék figyelni a mondatstruktúráimra, és szeretnék sokkal aktívabban jelen lenni, mert azt hiszem csak így volna ez érdemes.
Ez a lassan végéhez közeledő bejegyzés pedig a negyedik a hónapban. Várom a szeptembert rengeteg egyéb dolog miatt is, de az egyik ok tényleg az, hogy újra tudok majd blogolni, mert nem csúsznak szét a napjaim. Egy csomó új helyzet elé kell majd néznem a blog.hu-ról való hamarosan induló költözés, és a saját elhatározásaim miatt is, de őszintén várom őket.
Szóval jönni fogok majd! Addig se feledjétek:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió