Sziasztok,

mint már sokszor említettem, a nyaram rendkívül széttartó lesz, lett, éppen ezért csak most tudom hozni a hónap elején szokásos 1 és 6-ot. Eddig utaztam, sőt, tulajdonképpen most is utazom, a ritka internetelérés közeli pillanatokat pedig most egészen más dolgok kötötték le: Felvételiztem, szeptembertől magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgató leszek, ősszel indul egy nagyon izgalmas és a szívemnek nagyon fontos város témájú projektünk, és megkaptam a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így el kellett kezdenem az első verseskötetemen is agyalni. És bár mindezek folyamatos tevékenységeim lesznek majd, szeptembertől már állandóan internet közelében leszek, így fogom tudni tagolni az időmet, és ígérem, hogy rendeződik a blog helyzete.

Addig viszont még nagy terveim vannak. Akad például néhány bejegyzés, amit meg kellene írni, így a múlt havi kedvencemről szóló értékelés, és akad néhány könyv is, amit már nagyon el kellene, vagy újra kellene olvasni. Kezdjük hát az augusztusi 1 és 6-ot:1_es_6_5.JPG

1. A júliusi kedvenc olvasmányom:

Gart Risk Hallberg: Ég a város

1976 Szilveszterén megölnek egy fiatal lányt a Central Parkban. Az Ég a város ezer oldalon át történő zajlásában a kómában fekvő lány történetéről olvashatunk, amelyhez zseniális módon kapcsolódik a város teljes társadalmi rendszere a poszthumanista underground mozgalmon keresztül az évek óta megszűnt Ex Post Facto punkzenekaron át egészen a város egyik legbefolyásosabb családjáig. A mélyére nézünk a kötetben annak, hogy mennyi az a pénz, és milyenek azok az eszmék, amelyekért folyamatosan égni tud New York City.

Az ezer oldalban mindenki kap valamennyi szerepet, sok olyan szereplőt mozgat maga a könyv, akiket hosszan, többször láttat az elbeszélés, és akik úgy tűnik akár tevékenyen is alakíthatják a cselekményt. A sok nézőpontot mind egy mindent tudó elbeszélő hangja köti össze, a szereplők városképe, szociális helyzete, társadalmi szerepe mentén különböző városképeket látunk egymásnak feszülni, amelyek együtt adnak ki egy nagy egész képet. A gyilkosság után való nyomozás több szálon fut, nyomoznak a barátok és a rendőrség is, a közelben partit tartó gazdagok közül is többen bevonódnak. Az össze nem tartozó szereplők is megismerik egymást, még úgy is, hogy a részigazságaik nem fedik fel egymást, az olvasó számára azonban tényleg a nagy kerek városképet és annak különc szereplőit látattja. Nagyon ügyesen épülnek fel a regény LMBT karakterei, jók a felépített elérhetetlenül underground és az elérhetetlen csillogás terei is, és egy pillanatig sem lesz unalmas semmi, ami egy ezer oldalas könyvnél szinte lehetetlen, itt mégis látszólag könnyedséggel így sikerült. Lesz majd róla értékelés is, csak nem tudom még, hogy hogyan fogok a könyvhöz nyúlni. De biztosan lesz, mert nagyon szeretem, és várom, hogy meséljek nektek róla.

és

6. Az augusztusra betervezett címek: amiket most két csoportra bontok: 4 és 2

4: A pandémia kezdete óta elkezdett könyveket végre be kellene fejezni

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember

Pusztai Virág egy nagyon kedves, kedvelt tanárom volt az elmúlt évben, amikor a televíziós műsorkészítés felé vitt az utam. Nem meglepő módon televíziózással, televíziós szakemberek képzésével foglalkozik több év közmédia után, de a gyakorlati tudáson túl keresi a média elméleti tereit is, médiafilozófiával is foglalkozik, ez a könyve pedig a doktori disszertációjának az anyagát tartalmazza. A könyv egy részének a tudásanyagát felületesebben már ismertem a kurzusairól, viszont el szeretném olvasni a teljes kötetet, mivel alapvetően érdekel az, hogy milyennek látja ő és egyáltalán a filozófia, médiafilozófia azt a világot, ahol a képek tényleg mindent uralnak. Plakátok, reklámhirdetések, matricák, jönnek velünk szemben az utcán, a közösségi médiában létrejött a vizuális történetmesélés, mint eszköz, és érdekel, hogy hogyan lehet ezt tudományosan megközelíteni, hogyan viszonyul Mona Lisa egy tükrös szelfihez például, ha ezt nem mémekben akarjuk kifejezni… A könyv első része egy filozófiai áttekintést ad mindarról, amit az emberiség valaha gondolt a képekről, még nem jutottam el ahhoz a részhez, amelyik igazán erős állításokat tesz. Nyár eleje óta olvasgatom, emésztgetem, mert nehéz, tudományos szöveg, de szép lassan haladok vele.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye

Julie Orringer romantikus regénye Varian Fry erőfeszítéseit veszi sorra, aki 1940-ben Marseille-ben elkezdi felkutatni az európai kultúra legnagyobb élő alakjait, és megpróbálja kimenteni őket a nácik által megszállt Franciaországból. A nehéz időkben megjelenik egyetemi barátja, Grant, akivel együtt ismét fellobbantak a kampuszon átélt érzelmei. Az első 100 oldalban nem igazán sikerült egymásra találnunk a könyvvel, onnantól viszont visz az egész, most már sikerült megismerni annyira az akkori francia-amerikai diplomácia világát és a két férfi kapcsolatát, hogy vigyen a szöveg, ami sűrűn szedett 540 oldalával még így is meg fog dolgoztatni. De nem baj, várom a történetet, mert már elkapott. A Libritől kaptam májusban, és sajnálom, hogy még nem írtam róla recenziót, szeptemberben mindenképpen sorra kerül, mert amint elolvastam, nekiülök.

Sally Hines: Mi a gender?

Mindenbizonnyal ez a könyv szerepelt a legtöbbször eddig 1 és 6-ban, de ez nem tántorít el attól, hogy most ismét beleírjam, mert őszintén szeretném a szeptembert a régi nyomások nélkül kezdeni, és bármennyire is fantasztikus ez a könyv, mert kutatja a társadalmi nemek pszichológiai, társadalmi és biológiai kérdéseit elképesztően gyönyörű, egyedi és különleges kivitelben, valahogy eddig nem sikerült elolvasnom. Nyilván az is az oka, hogy mivel recenzióban kaptam a Scolartól, ezért szeretnék minél előbb írni róla, és az agyam ellenáll a kényszernek, de a helyzet az, hogy ez a könyv tényleg istentelenül zseniális.

Ocean Voung: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

És ha már az istentelenül zseniális könyveknél tartunk. Ennek a könyvnek jobban vártam a magyar megjelenését, mint tulajdonképpen bármit az eddig leélt életemben. Aztán megjelenés után elolvastam az első fejezetét, imádtam, sírtam, kiakadtam, csak ültem felette üres tekintettel, hogy ez mennyire kurva jó és hiperszenzitív, és ez a kedvenc könyvem… És hát… Azóta sem olvastam tovább, pedig kétség sem férhet hozzá, hogy kedvenc könyv lesz. Ocean Voung a fiatal amerikai irodalom egyik nagy alakja. Az édesanyja mélyszegény vietnámi bevándorló, ebben a lírai nyelvű regényében pedig az első generációs értelmiségiségéről, a múltjáról, a kisebbségi létéről és a melegségéről beszél egy gyönyörű szép, az édesanyjának írott levélben. Ezt a könyvet Ocean Voung nekem írta, gyönyörű, amit eddig olvastam belőle. Utálom, hogy befeszültem az olvasása közben, de remélem fel tudok oldódni hozzá, bár ez a könyv az, amit szívesen viszek tovább, mert tényleg őszintén hiszek benne, hogy kedvenc lesz és megéri rá várni.

2: Ezekről elmaradt az értékelés az első olvasásukkor, pedig nagyon jó könyvek, és nagyon szerettem őket, tehát újra kell olvasnom

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll

Papp Réka Kinga politikai aktivista és újságíró a szexmunkáról írt riportkönyvet, amiben hat történeten keresztül bevezeti az olvasót a szexmunka kérdéseibe. Beszél a különböző típusairól, a szexmunkássá válás különböző motivációiról és élethelyzetiről, a szexmunka-prostitúció vitáról, amely keretében azt vitatják, hogy létezik-e nem a kizsákmányoló társadalom generálta szexuáis szolgáltatásnyújtás, de beszél a hazai és nemzetközi szexmunka jogi környezetéről, érdekképviseletéről, és még egy csomó minden másról. Amikor elkezdem tavaly ősszel olvasni a könyvet, még nem gondoltam, hogy írni fogok róla, aztán láttam, hogy van benne két meleg történet, de már nem jegyzeteltem ki a fontos dolgokat. Eddig tologattam az újraolvasást, és nem szeretném tovább vinni.

Tommi Kinnunen: Négyesút

A Négyesút a tavaly februárom egyik nagyon klassz olvasmánya, amit már régóta szerettem volna olvasni. Bátor nők egymást követő generációjáról beszél benne, akik végigélte a múlt századot, és mindegyiküknek meg kellett küzdenie ahhoz, hogy a tisztességét kiérdemelje, megőrizze. Nagyon szerettem a könyvet, bátran nyúlt a meleg témához is, egy igazi posztszovjet finn térben találtuk magunkat, ahol a nő nem igazán él egyedül, a látszat a legfontosabb, a család egysége pedig senki szerint nem sérülhet. Tommi Kinnunen könyve szomorú és gyönyörű elegye annak a sokféle érzésnek, amit az ember a családjáról gondolhat, és jó ezekkel szembenézni. Sajnos amikor olvastam a szakdolgozat és az egyetemi végzéssel kapcsolatos dolgok miatt nem maradt időm arra, hogy írjak róla, most pedig már csak felületesen tudnám ezt megtenni, ez a könyv pedig nem azt érdemli.

Hát ezt tervezem be most a hónapba, vagy hát ebbe a maradék 15 napba. Nagy tervek ezek, és még vissza is van egy három napos nyaralás, azt követően viszont szeretnék intenzíven dolgozni a blogon, mert tényleg azt szeretném, ha ősszel fennakadások nélkül tudna folytatódni a munka, és a fő feladat akkor számomra ne a tartalomgyártás, hanem a blog költöztetése, és a költözés mindenféle kellemetlenségének megoldása legyen.

Nem tudom, hogy milyen bejegyzéssel érkezem tehát legközelebb, bízom benne, hogy egy értékelést legalább fogok tudni hozni augusztus hónapban is, de ha nem, a három hetente jelentkező kibeszélőssel mindenképpen érkezem majd 28-án. És summa is lesz. Szeptember 7-én pedig biztosan elkezdődik az egyetem, és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek.

De addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió