Olvasmányélmények a szivárványon innen

Címke: 1 és 6

1 és 6: A szeptemberi kedvencem, és az októberre tervezettek

Sziasztok,

nagyon lelkesen összeszedtem a hétvégén, hogy mik azok a könyvek, amiket a hónap végéig biztosan el szeretnék, el tervezek olvasni, aztán hetek óta egy csomó emberrel beszélek a kedvenc szeptemberi olvasmányomról, így összefésültem a gondolataimat közben, hogy amint visszatekintünk egy kedvenc könyv erejéig az előző hónapra, elétek tárhassam, miért is lett a kedvenc regényem a szerzőtől. Most úgy alakult, pedig nem szeretem így csinálni, hogy a bevető írását hagytam a posztból utoljára, szóval én most megyek is, ti pedig olvassátok a poszt tartalmas részét:

1: A kedvenc szeptemberi olvasásom

Szilasi László: Kései házasság

Szilasi új regénye idén, a tavaszi, meg nem tartott könyvhétre jelent meg, de korábbi irodalmi beszélgetéseken is hallottam belőle részleteket, és tudtam, hogy azért ez a szöveg egy állati zseniális regény lesz. És hát, az lett. A szöveg két békéscsabai, a Szilasi szövegekben árpádharagosi pedagógus valós történetét meséli el, akik évtizedekig éltek külön, teljes szerelemben. Vajda Ilma és Gavenda Péter történetét Ilma elbeszéléséből ismerjük meg, aki 1964-es megismerkedésük óta várt Gerendára, a kiváló sportolóra, edzőre, testneveléstanárra, de házasságuk csak a 2010-es évek derekén valósult meg.

A kritika általában aszerint méltatja Szilasi regényét, hogy milyen jól találta el az elbeszélő nő hangját, de számomra nem ez volt az izgalmas, hanem az, hogy ez a nő tök üres. A tanári főiskola elvégzése után volna lehetősége máshová költözni, ő mégis visszatér az anyja házába, mert azt várják tőle, hogy ápolja a szüleit. Otthon lassan arra rendezte be az egész életét, hogy Gerendát várja. És ez az üresség baromi jól van elkapva. Ennek a kötetnek nem női hangja van, hanem magánya és beletörődöttsége és kiürültsége, és ebben egy ilyen nagyon mai válságregény ez a szöveg. Nem ítéljük el Gerendát, amikor félrelép Ilmával, hiszen tudjuk, Ilma a szerelme, és egyébként sincs idő moralizálni. Ebben a regényben feloldódnak azok a kérdések, hogy mi a normális, hogy milyen egy párkapcsolat, hogy milyen életet élhet egy szerelmes nő, hogy mit kaphatunk és várhatunk a házasságtól. Ebben a térben nincsen semmi, és ez a semmi nagyon fixen lett rögzítva a jelenükből.

Mert ebben a regényben az egyetlen aktív szereplő a történelem. 1964-től minden évben három-négy oldalnyi szöveget kapunk, ahol Ilma naplószerű lejegyzéseit, emlékcafatait, a párral való történteket és a történelem nagy eseményeit is nyomon követhetjük, hogy valami legalább változzon, a két tanár fiziológiáján kívül is. Szeretem ezt a regényt. Aljas. Az emberi sorsok válságáról ír, és baromi jól teszi.

és

6: Az októberi terveim

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Nem tudom, hogy hogyan lehet ezt jól meghatározni, de baromira érdekel a haszid közösség, akik kis, az ortodox, hagyományos zsidó rend szerint élő emberek. Nagy részük ma az Egyesült Államokban él, a második világháború után az oda menekült zsidók saját kis utcákat, városokat hoztak létre, közülök a leghíresebbek a Szatmári haszidok, akiket a Szatmári rebbe vezet. (Az alapító rebbe a szülőhelyéről nevezte el.) Az író a saját kiugrását írja meg ebben a regényben. Azt a kilátástalannak tűnő gyermekkort, amibe egy haszid nő beleszületik, és azt a felnövéstörténetet, amit akkor kell élnie, ha különbözni mer. A közösségben a nők hagyományos életet élnek, sok gyermeket szülnek, hogy megbosszulják azt a pusztítást, amit Hitler végzett, és a feleségnek nem igazán jut semmiféle esély. Deborah Feldman egy kiugrott nőnek a gyermeke, akinek az anyanélküliség meghatározta a gyermekkorát és a valláshoz való viszonyát. Magát a haszidizmus követését egyfajta traumafeldolgozásnak tartja, egy holokausztra adott radikális válasznak, a közösség tagjait pedig ártatlanoknak, akik nem is gondolnak bele, hogy létezhet másféle igazság, rend és másfelé vezető út. A szöveg egyharmadánál járok, izgalmas szöveg. Ajánlom még a témában ugyanezzel a feminista nézőpontól szólva Naomi Alderman: Engedetlenség című regényét is.

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Hozzám is megérkezett a Labrisz jóvoltából ez a könyv, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen dolgokra bukkanok majd. Félek tőle, mert úgy érzem, hogy ezzel a könyvvel tojáshéjon lépkedünk most, hiszen, ha kritizálod, akkor azonnal náci lehetsz, de közben meg izgat az a lehetőség is, hogy érdemi diskurzus alakuljon ki a kötet, vagy akár a 17 mese valamelyike körül. Recenzióként érkezett, lesz még bőven szó a könyvről.

Virginia Wolf: Orlando

Nem olvastam még én sem, és egy csoporttársammal együtt mindketten nagyon szerettük volna, ezért felvetettük, hogy legyen kötelező az egyik óránkon. Nagyon keveset tudok róla, szóval mutatom a nagyon ígéretes fülszöveget, ami azt hiszem bemutatatja azt az izgalmas tobzódást, ami engem ebben az egészben nagyon érdekel:

Orlando, a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban.

Borcsa Imola: Magnebéhat

Borcsa Imola az erdélyi magyar irodalom egyik új írója, aki egy nagyon friss hanggal robbant be a novellairodalomba. Azt üzeni ugyanis ez a novellakötet, hogy a pletyka egy állati jó fóruma annak, hogy leírjuk a kelet-európiai rendszerváltás és az azt követi privatizálások okozta általános kiábrándultságot. A meg nem nevezett erdélyi kisvárosba egy új gyógyszerésznő érkezik, és a saját bevallása szerint nem pletykás takarítónő, mindent elmesél, amit erről az egyébként nyilván rendkívül unalmas kisvárosról tudni érdemes. A kötet felénél tartok, egy erősen jó kötet ez, bár nem én vagyok az olvasója, de ettől függetlenül tetszik, tudom élvezni, ki tud kapcsolni és visz az a nyelvi megformáltság és igényesség, amivel az elbeszélő a széki asszony történeteit közli. Egy kifejezetten jó fiatal prózaíró első kötete, fürkésző szemünket rá vessük.

Halász Rita: Mély levegő

És ha már debütkötet: Pénteken megjelent Halász Rita első regénye, amit nagyon-nagyon lelkesen várok. Halász Rita regénye egy 30-as éveiben járó nőről szól, akinek válságba került a házassága, és a válság nagyon sok mindennel szembesít, amit viszont kezelni kell egy kivezető úton. Nagyon bízom benne, hogy a szöveg tök bátor lesz, és kimondhatóvá tesz dolgokat, de nem ez az elsődleges oka annak, amiért megveszem. Rita állati jól ír, és azokon a ritka alkalmakkor, amikor egy légtérben voltunk, mindig kiderült, hogy állati alázatosan nyúl szövegekhez, szóval várom, hogy egy ilyen nagy egészt olvashassak tőle. (A szerkesztő énem két nappal később már túl van a könyv felén, és tudja, hogy a könyv abszolút hozza az elvárásait, nagyon klassz, olvasmányos, igényes, önreflexív kötet, ajánlom figyelmetekbe, tényleg.)

Kis Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Szintén friss megjelenés lesz Noé új regénye, amit nagyon fogok szeretni, úgy érzem. Noé nagyon jól ragad meg pillanatokat, szuper empátiával, líraszerű nyelvvel mesél el történeteket, és, ha forrásaim helyesek, itt már egy ilyen szinte prózavers szerű dolgot használ arra, hogy minél jobban megteremtse az új életkezdet lehetőségének a krízise köré a maga sajátos auráját. Egy lány autóbalesetet szenved, öntudatlan állapotba kerül kórházba. Az apa, miközben próbálja kinyomozni, hogy mi történt, megismerkedik az öccsét nevelő Zsófival, akivel egymásba szeretnek, bár mindketten érzik, csak pótolják a másik apját és lányát a vonzalmukkal. Ez megint egy olyan regény lesz, amiről azt érzem és gondolom, hogy nyelvileg fog hatalmasat ütni. Nyilván zseniálisan lett megírva, amint a kezem ügyébe kerül, elkezdem majd olvasni.

Ennyi reményeim szerint biztosan lesz a hónap, de még több új verseskötet is érkezik majd, és vannak tervek, recenziós példányok is, meglátjuk, hogy mire jut majd idő. A következő két hétben egy másik blogot is indítunk nagyon jó emberekkel, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak a városról, mint én, aztán egy tudományos dolgozattal is lesz november 5-ig munkám bőven, de ez a hétvége megmutatta számomra azt, hogy egyébként mennyire nagyon szeretek blogolni. Ez a harmadik bejegyzés, amit közel készre írtam a hétvégén, emellett a molyon átjavítottam az értékelések és az értékelt könyvek polcán szereplő linkeket a saját nicknévre, és itt is átjavítottam az aloldalak különböző linkjeit, valamint az első 35 bejegyzésnél rendbetettem a képeket és a hivatkozásokat.

Szeretem ezt a blogot, szeretek ügyködni rajta, érzem, hogy jobb lesz, és ez feltölt. Szóval nem akarok ígérgetni, mert felelőtlenség volna, de nagyon szeretnék jobban figyelni rátok. Tudjátok, hogy együtt menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: Az augusztusi kedvencem és a szeptemberre betervezett címek

Sziasztok,

a szokásos hó eleji tervezővel meg szerettem volna várni a tanév első hetének a végét, hogy jól beleírhassam a kötelezőket is, aztán pedig elszaladt még egy hét úgy, hogy tobzódtam az intéznivalókban és programokban, szóval most úgy alakult, hogy a hónap utolsó harmadára hozom a havi tervezőt. Szerencsére minden könyvet elkezdem már olvasni. De még mielőtt erről a hat tervezettről esne szó, egy könyv erejéig nézzünk vissza az előző hónapra. Kezdjük:

1. A kedvenc augusztusi olvasmányom

Rafael Pinedo: Plop

Az argentin szerző kisregénye úgy került a látóterembe, hogy az egyik kedvenc költőm, Izsó Zita fordította le magyarra, és a közölt szemelvényekből úgy éreztem, hogy ez a szöveg jól szólal meg a szerzőtől már ismert feszes, kiüresedett nyelven. És persze disztópia, ami úgy tűnik a kedvenc műfajaim egyike, humánetológiai és kultúrantropológiai kérdésekkel nyúl az új, még kiépülőben lévő társadalomhoz, amiket különösen csípek… Szóval könnyen lehet, hogy 2019-ben nem igazán jelent meg jobban nekem szánt könyv a piacon.

A kisregényben Plop életét követjük, akit az anyja egy vándorlás alatt beleszül a sárba, de a törzs öregje magához veszi, és felneveli. Már ez a felütés tele van kérdésekkel, hiszen egy olyan társadalomban járunk most, ahol egy anya számára nem fontos az, hogy felnevelje a gyermekét, a mai evolúciós és civilizációs vívmányok itt mind megkérdőjeleződnek, és másféle ráció mentén teremtődik belőlük valami. A közösséget nem osztják fel családokra, a szexualitás a társadalmi hierarchia és a rítusok eszköze, a mi társadalmunkhoz hasonlóan lehet megszégyenítő, szereposztó és számos más szerepe is, de ezek a szokások más rítusokhoz hasonlóan törzsenként változnak.

Plop egy olyan szereplő, aki a peremen született, ezért látja a törzs működését, felismeri és a saját érdekében használja a gyenge pontjait, és képes magasra jutni. Ő az egyetlen a törzsben, akit igazán hajt az a fajta evolúciós ösztön, hogy életben kell maradnia, de a regény néhány pontján hatalmas szerencséje is volt. Plop élete a regényes élet ebben a közegben, izgalmas mellékszereplőket rendel maga mellé, kitekintést kap a csoportja rítusain túlra, esélyt kap arra, hogy erősebb társadalmat építsen, mint mások, de ez az építkezés egy nagy uralkodó halálával végződik majd, ahogy a delphoi jós mondaná. Szeretettel ajánlom mindenkinek, egy rövidke kisregény, amiből nem lett kispórolva a gondolat.

és

6. A szeptemberben befejezni tervezett címek

James Martin, Sj: Hidakat építünk
Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot?

James Martin atya egy jezsuita pap, aki azt gondolja, hogy nem azokra a dolgokra kellene koncentrálnia a katolikus egyháznak és az LMBT közösségnek amelyek széthúzzák őket, hanem hidat kellene emelniük azokra a dolgokra alapozva, amelyek közösséget teremtenek. Az atya nem keres feloldozást a közösség számára, hanem azt mondja, hogy az LMBT emberek éppen úgy bűnösek, mint bárkik, de az egyházi rendszer mintha nálunk kifejezetten a bűnünkre koncentrálna, és nem az elfogadásukra, szeretetükre törekedne. A szerző az Orlando-i mészárlás után megrendülten tapasztalta, hogy az államokban csak kevés egyházi méltóság fejezte ki együttérzését a közösségünk számára. Ennek nyomán kezdte el vizsgálni az egyház és közösség viszonyát, és azt gondolja, hogy az egyháznak, mint intézménynek dolga elkezdeni hidakat építeni, hiszen az a felelős azért, hogy az LMBT katolikusok a közösség peremére szorulva érzik magukat és neheztelnek az egyházukra.

Számomra, mivel 14-15 éves koromig aktív katolikus életet éltem, voltam bérmálkozó és sokat ministráltam is, elég fontos kérdés a hit, bár már azt hiszem inkább csak keresem az Istent, de ennek az eltávolodásnak igenis köze volt ahhoz, hogy azt gondoltam, Isten nem szeret engem, hiszen meleg vagyok. Bízom ebben a könyvben, kíváncsi vagyok, hogy milyen hidat és milyen munkát ajánl nekem a szöveg, még csak a bevezetőjét olvastam, de csak pénteken érkezett meg hozzám.

Mihaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovics – Richard R. O’ Neill: Roma hősök
Öt európai dráma

A Független Színház drámakötetét olvasom most, amiben öt európai cigánysággal foglalkozó drámát találunk. A szövegek különböző módon ragadják meg ugyan a kérdést, de közös bennük, hogy a saját életükől merítenek, és olyan történeteket írnak, amikben a főhősök tudatosan igyekeznek irányítani az életüket. Van, hogy egy közösség történelmi sérelmeire hívják fel a figyelmet és várnak bocsánatkérést, van, aki a saját buktatókkal teli kitörési kísérleteit meséli el, mások arról beszélnek, hogy fontos tudnod, mi az a diszkrimináció ahhoz, hogy felismerd: diszkriminálva vagy.

2019-ben Ördögkatlan Fesztiválon voltam a színház Roma hősök workshopján, ahonnan még mindig magammal hordom azt a mondatot, amit akkor valaki random mondott ezeket a történeteket összefoglalva: Van hely a világon annak, amit szeretnél. Most ennek a témának lett egy egyetemi kurzusa is, aminek nagyon-nagyon-nagyon örülök, és hát erre olvasom el a könyvet.

Szilasi László: Kései házasság

Nem akarom elkiabálni, de mintha Szilasi végre írt volna csak úgy önmagában egy baromi jó könyvet. Azt nem szerettem eddig nála, hogy a szövegei főleg erős témákról írott korrekt szövegek voltak, én pedig azt hiszem a nyelvre vagyok nagyon ráépülve. Ebben a regényben viszont nincsenek nagy tétek. Egy szerelmesregény két szegedi tanárszakos diákról, akik később Árpádharagoson kötnek ki, és egymás mellett, de nem együtt leélnek egy szerelemmel teli életet. A regény nagy tétje a kritika szerint az, hogy Szilasi női hangon szólal meg, és igazából egy hiteles, gondolkodó, néha elmélázó női főhőst láttunk, akit könnyű volt megérteni, noha az egész életét adta szenvedésre a szép pillanatokért cserébe. Szerintem, ami igazán izgalmassá teszi a szöveget, az a vele élő történelem. A történet 1964-től 2019-ig minden évből hoz három-négy oldalt, amin át betekinthetünk a dolgok valódi állásába, és láthatjuk, hogy bár a világ történései mindig mások, a szerelmes regény és az élet csak darabjaiban is koherensen áll össze, és építi a regényt. Már hallottam a regény megjelenése előtt is részleteket, azt gondoltam, hogy kedvenc Szilasim születik, és a sejtésem beigazolódni látszik.

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Az áprilisi megjelenése óta mondogatom, hogy ez a könyv a kedvencem lesz. Még abban a hónapban elkezdtem olvasni, aztán valahogy félbemaradt. Nem igazán tudom, hogy hogyan történt, mert beszippantott az első 120 oldal. Aztán nem vettem fel. Úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek el fog jönni az ideje, és akkor szét fog cseszni, hogy aztán felépítsen. Aztán a múlt hétvégén újra a kezembe vettem. Nem folytattam ott, ahol abbahagytam, hanem újrakezdtem, mert úgy éreztem, hogy már az első 120 oldal is volt olyan jó, hogy egészben olvassam. Azóta fogynak az oldalak, és épülök.

A könyv Ocean Vuongról és az édesanyjáról szól. Arról, hogy vietnámi származásúként élnek Amerikában, de az országnak igazán csak Ocean beszéli a nyelvét és érti a kultúráját. Ocean az anyjának ír levelet, felfedve benne a közösen viselt traumákat és az azokról való gondolatait. Beszél benne a melegségéről, az első generációs értelmiségiségéről, megértetlenségéről és leginkább azokról a terhekről, amelyeket a szülei és a különcsége miatt kénytelen cipelni. És azt szeretem ebben a kötetben, hogy állati szépen beszél. Harag nélkül, az elfogadás és a szeretet hangján. Tisztán, csak úgy. Szégyenről beszél, magárahagyottságról, otthontalanságról, anélkül, hogy egy pillanatig is le kellene sütnünk a szemünket. Most úgy érzem van dolgom ezzel a szégyennel és ezzel a típusú szembenézéssel, különösen, hogy a listán három könyv biztosan foglalkozik vele.

Terék Anna: Háttal a napnak

Terék Anna a kedvenc magyar költőm, a Halott nők pedig a kedvenc magyar kötetem tőle. Most ősszel jelent meg a Háttal a napnak című régóta várt új kötet, amiben az apjával való kapcsolatát írja szét. A líra folyamatosan igyekszik tisztázó helyzeteket teremteni, érzéseket lefejteni a majdnem hagyományos kelet-európai apa-lánya viszonyról, a szülő halála után maradt zűrről. Nagyon lelkesen vártam ezt a kötetet, azt hittem két nap alatt befalom, és szomorú leszek, és dühös, és feszült a saját apámmal való viszonyom miatt, de Terék Anna új nyelvet és közlési helyzetet választott, és ez lassabb, többszöri olvasást, nem egyértelműen empátitát, sokkal inkább megértést vár, és ebben állati jól működik a kötet. Nem értékel, de elmondhatóvá tesz igazságtalanságokat, dühöket, magárahagyottságot… Egy csomó mindent. Nem tudom, hogy mondtam-e már, hogy Anna a kedvenc költőm.

Alice Munroe: Juliet

Párszor már majdnem megvettem ezt a könyvet, de aztán mindig akadt más, ez meg csak úgy jónak tűnt. Munroe a kanadai irodalom másik nagy királynője Atwood mellett, és most a Juliet kötelező olvasmány lett szoros olvasás szemináriumon. Juliet egy klasszika-filológia-tanár, akit három történeten keresztül különböző életszakaszban ismerünk meg. Fiatalon a vonaton flörtöl, később hazalátogat a szüleihez, majd a lányával való kapcsolatát igyekszik rendezni. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog működni ez az értelmiségi szereplő ezekben a különböző, női életutakat jellemző helyzetekben. A fülszöveg egy reményekkel teli, a csalódásaiban is méltóságát őrző szereplőt ígér, akihez én egy szikár nyelvet képzelek, és ha valóban ilyen, akkor nagyon fogom szeretni.

Szerencsére a hat könyvből hatot olvasok jelenleg is, így akár azt is el tudom képzelni, hogy a következő kilenc napban be tudom őket mind fejezni, mert jól állok velük és hozzájuk. 🙂

Reményeim szerint a héten még érkezem egy értékeléssel, előtte pedig egy alternatív fülszöveggel, és aztán akkor lassan akár be is állhatna valamiféle rend, de ezt nem akarom elkiabálni. Ugye.

Mindenesetre ne feledjétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A júliusi kedvenc és az augusztusra már nagyon betervezett címek

Sziasztok,

mint már sokszor említettem, a nyaram rendkívül széttartó lesz, lett, éppen ezért csak most tudom hozni a hónap elején szokásos 1 és 6-ot. Eddig utaztam, sőt, tulajdonképpen most is utazom, a ritka internetelérés közeli pillanatokat pedig most egészen más dolgok kötötték le: Felvételiztem, szeptembertől magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgató leszek, ősszel indul egy nagyon izgalmas és a szívemnek nagyon fontos város témájú projektünk, és megkaptam a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így el kellett kezdenem az első verseskötetemen is agyalni. És bár mindezek folyamatos tevékenységeim lesznek majd, szeptembertől már állandóan internet közelében leszek, így fogom tudni tagolni az időmet, és ígérem, hogy rendeződik a blog helyzete.

Addig viszont még nagy terveim vannak. Akad például néhány bejegyzés, amit meg kellene írni, így a múlt havi kedvencemről szóló értékelés, és akad néhány könyv is, amit már nagyon el kellene, vagy újra kellene olvasni. Kezdjük hát az augusztusi 1 és 6-ot:1_es_6_5.JPG

1. A júliusi kedvenc olvasmányom:

Gart Risk Hallberg: Ég a város

1976 Szilveszterén megölnek egy fiatal lányt a Central Parkban. Az Ég a város ezer oldalon át történő zajlásában a kómában fekvő lány történetéről olvashatunk, amelyhez zseniális módon kapcsolódik a város teljes társadalmi rendszere a poszthumanista underground mozgalmon keresztül az évek óta megszűnt Ex Post Facto punkzenekaron át egészen a város egyik legbefolyásosabb családjáig. A mélyére nézünk a kötetben annak, hogy mennyi az a pénz, és milyenek azok az eszmék, amelyekért folyamatosan égni tud New York City.

Az ezer oldalban mindenki kap valamennyi szerepet, sok olyan szereplőt mozgat maga a könyv, akiket hosszan, többször láttat az elbeszélés, és akik úgy tűnik akár tevékenyen is alakíthatják a cselekményt. A sok nézőpontot mind egy mindent tudó elbeszélő hangja köti össze, a szereplők városképe, szociális helyzete, társadalmi szerepe mentén különböző városképeket látunk egymásnak feszülni, amelyek együtt adnak ki egy nagy egész képet. A gyilkosság után való nyomozás több szálon fut, nyomoznak a barátok és a rendőrség is, a közelben partit tartó gazdagok közül is többen bevonódnak. Az össze nem tartozó szereplők is megismerik egymást, még úgy is, hogy a részigazságaik nem fedik fel egymást, az olvasó számára azonban tényleg a nagy kerek városképet és annak különc szereplőit látattja. Nagyon ügyesen épülnek fel a regény LMBT karakterei, jók a felépített elérhetetlenül underground és az elérhetetlen csillogás terei is, és egy pillanatig sem lesz unalmas semmi, ami egy ezer oldalas könyvnél szinte lehetetlen, itt mégis látszólag könnyedséggel így sikerült. Lesz majd róla értékelés is, csak nem tudom még, hogy hogyan fogok a könyvhöz nyúlni. De biztosan lesz, mert nagyon szeretem, és várom, hogy meséljek nektek róla.

és

6. Az augusztusra betervezett címek: amiket most két csoportra bontok: 4 és 2

4: A pandémia kezdete óta elkezdett könyveket végre be kellene fejezni

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember

Pusztai Virág egy nagyon kedves, kedvelt tanárom volt az elmúlt évben, amikor a televíziós műsorkészítés felé vitt az utam. Nem meglepő módon televíziózással, televíziós szakemberek képzésével foglalkozik több év közmédia után, de a gyakorlati tudáson túl keresi a média elméleti tereit is, médiafilozófiával is foglalkozik, ez a könyve pedig a doktori disszertációjának az anyagát tartalmazza. A könyv egy részének a tudásanyagát felületesebben már ismertem a kurzusairól, viszont el szeretném olvasni a teljes kötetet, mivel alapvetően érdekel az, hogy milyennek látja ő és egyáltalán a filozófia, médiafilozófia azt a világot, ahol a képek tényleg mindent uralnak. Plakátok, reklámhirdetések, matricák, jönnek velünk szemben az utcán, a közösségi médiában létrejött a vizuális történetmesélés, mint eszköz, és érdekel, hogy hogyan lehet ezt tudományosan megközelíteni, hogyan viszonyul Mona Lisa egy tükrös szelfihez például, ha ezt nem mémekben akarjuk kifejezni… A könyv első része egy filozófiai áttekintést ad mindarról, amit az emberiség valaha gondolt a képekről, még nem jutottam el ahhoz a részhez, amelyik igazán erős állításokat tesz. Nyár eleje óta olvasgatom, emésztgetem, mert nehéz, tudományos szöveg, de szép lassan haladok vele.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye

Julie Orringer romantikus regénye Varian Fry erőfeszítéseit veszi sorra, aki 1940-ben Marseille-ben elkezdi felkutatni az európai kultúra legnagyobb élő alakjait, és megpróbálja kimenteni őket a nácik által megszállt Franciaországból. A nehéz időkben megjelenik egyetemi barátja, Grant, akivel együtt ismét fellobbantak a kampuszon átélt érzelmei. Az első 100 oldalban nem igazán sikerült egymásra találnunk a könyvvel, onnantól viszont visz az egész, most már sikerült megismerni annyira az akkori francia-amerikai diplomácia világát és a két férfi kapcsolatát, hogy vigyen a szöveg, ami sűrűn szedett 540 oldalával még így is meg fog dolgoztatni. De nem baj, várom a történetet, mert már elkapott. A Libritől kaptam májusban, és sajnálom, hogy még nem írtam róla recenziót, szeptemberben mindenképpen sorra kerül, mert amint elolvastam, nekiülök.

Sally Hines: Mi a gender?

Mindenbizonnyal ez a könyv szerepelt a legtöbbször eddig 1 és 6-ban, de ez nem tántorít el attól, hogy most ismét beleírjam, mert őszintén szeretném a szeptembert a régi nyomások nélkül kezdeni, és bármennyire is fantasztikus ez a könyv, mert kutatja a társadalmi nemek pszichológiai, társadalmi és biológiai kérdéseit elképesztően gyönyörű, egyedi és különleges kivitelben, valahogy eddig nem sikerült elolvasnom. Nyilván az is az oka, hogy mivel recenzióban kaptam a Scolartól, ezért szeretnék minél előbb írni róla, és az agyam ellenáll a kényszernek, de a helyzet az, hogy ez a könyv tényleg istentelenül zseniális.

Ocean Voung: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

És ha már az istentelenül zseniális könyveknél tartunk. Ennek a könyvnek jobban vártam a magyar megjelenését, mint tulajdonképpen bármit az eddig leélt életemben. Aztán megjelenés után elolvastam az első fejezetét, imádtam, sírtam, kiakadtam, csak ültem felette üres tekintettel, hogy ez mennyire kurva jó és hiperszenzitív, és ez a kedvenc könyvem… És hát… Azóta sem olvastam tovább, pedig kétség sem férhet hozzá, hogy kedvenc könyv lesz. Ocean Voung a fiatal amerikai irodalom egyik nagy alakja. Az édesanyja mélyszegény vietnámi bevándorló, ebben a lírai nyelvű regényében pedig az első generációs értelmiségiségéről, a múltjáról, a kisebbségi létéről és a melegségéről beszél egy gyönyörű szép, az édesanyjának írott levélben. Ezt a könyvet Ocean Voung nekem írta, gyönyörű, amit eddig olvastam belőle. Utálom, hogy befeszültem az olvasása közben, de remélem fel tudok oldódni hozzá, bár ez a könyv az, amit szívesen viszek tovább, mert tényleg őszintén hiszek benne, hogy kedvenc lesz és megéri rá várni.

2: Ezekről elmaradt az értékelés az első olvasásukkor, pedig nagyon jó könyvek, és nagyon szerettem őket, tehát újra kell olvasnom

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll

Papp Réka Kinga politikai aktivista és újságíró a szexmunkáról írt riportkönyvet, amiben hat történeten keresztül bevezeti az olvasót a szexmunka kérdéseibe. Beszél a különböző típusairól, a szexmunkássá válás különböző motivációiról és élethelyzetiről, a szexmunka-prostitúció vitáról, amely keretében azt vitatják, hogy létezik-e nem a kizsákmányoló társadalom generálta szexuáis szolgáltatásnyújtás, de beszél a hazai és nemzetközi szexmunka jogi környezetéről, érdekképviseletéről, és még egy csomó minden másról. Amikor elkezdem tavaly ősszel olvasni a könyvet, még nem gondoltam, hogy írni fogok róla, aztán láttam, hogy van benne két meleg történet, de már nem jegyzeteltem ki a fontos dolgokat. Eddig tologattam az újraolvasást, és nem szeretném tovább vinni.

Tommi Kinnunen: Négyesút

A Négyesút a tavaly februárom egyik nagyon klassz olvasmánya, amit már régóta szerettem volna olvasni. Bátor nők egymást követő generációjáról beszél benne, akik végigélte a múlt századot, és mindegyiküknek meg kellett küzdenie ahhoz, hogy a tisztességét kiérdemelje, megőrizze. Nagyon szerettem a könyvet, bátran nyúlt a meleg témához is, egy igazi posztszovjet finn térben találtuk magunkat, ahol a nő nem igazán él egyedül, a látszat a legfontosabb, a család egysége pedig senki szerint nem sérülhet. Tommi Kinnunen könyve szomorú és gyönyörű elegye annak a sokféle érzésnek, amit az ember a családjáról gondolhat, és jó ezekkel szembenézni. Sajnos amikor olvastam a szakdolgozat és az egyetemi végzéssel kapcsolatos dolgok miatt nem maradt időm arra, hogy írjak róla, most pedig már csak felületesen tudnám ezt megtenni, ez a könyv pedig nem azt érdemli.

Hát ezt tervezem be most a hónapba, vagy hát ebbe a maradék 15 napba. Nagy tervek ezek, és még vissza is van egy három napos nyaralás, azt követően viszont szeretnék intenzíven dolgozni a blogon, mert tényleg azt szeretném, ha ősszel fennakadások nélkül tudna folytatódni a munka, és a fő feladat akkor számomra ne a tartalomgyártás, hanem a blog költöztetése, és a költözés mindenféle kellemetlenségének megoldása legyen.

Nem tudom, hogy milyen bejegyzéssel érkezem tehát legközelebb, bízom benne, hogy egy értékelést legalább fogok tudni hozni augusztus hónapban is, de ha nem, a három hetente jelentkező kibeszélőssel mindenképpen érkezem majd 28-án. És summa is lesz. Szeptember 7-én pedig biztosan elkezdődik az egyetem, és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek.

De addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén