LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: 1 és 6

1 és 6: a májusi kedvenc és a júniusi tervek

Sziasztok,

majdnem a hónap közepén vagyunk, így már éppen ideje volt, hogy jöjjön az a bejegyzés, amiben a havi olvasmányokat tervezgetem. Szerencsére és sajnos eddig csak egy könyvet fejeztem be a hónapban, így elkésve semmiképp nem vagyok, de ez most nem is fontos. A lényeg: Itt a bejegyzés, kezdjük:

1: A kedvenc májusi olvasmányom:

Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Kedvenc ifjúsági terjesztő és kutató barátosnémmal mindig arra jutunk, hogy szüksége van az embernek ifjúságira, mert egy csomó-csomó olyan dolgot mutat, amire egyedül nem döbbennénk rá, hiszen tudjuk. Na, ez van ezzel a regénnyel is.

Hogy tudjuk, hogy minden gyerek fél a sötétben, de eszünkbe sem jutna, hogy vannak gyerekek, akik sötétben élnek, mert elvesztik, elvesztették a látásukat. Az Én és a cseresznyefa című regényben a kilenc éves olasz kislányt, Mafaldát követjük, akinek a látásában egyre nagyobbra és nagyobbra terjeszkedik a fekete folt, míg az lassan az egész világot eltakarja a lány elől.

Ezzel együtt is, ez nem egy szomorú szöveg, hanem egy olyan, amelyik gyermeki hittel igenli az életet. Mafalda tanul a sötétben létezni, gyakorolja a Braille olvasást, bekötött szemmel sétálgat, próbálgatja a járda tapintását a talpa alatt, és memorizálja a lépcsőket. És közben listákat ír, fontos dolgokról, amiket – úgy képzeli – nem fog tudni végezni, amikor már a sötétségben lesz.

Nagyon kedves és szép ez a regény, amiben van szó a román származású portásnőről, aki élvezettel mesél az amazonokról, akik levágták a mellüket, hogy ne akadályozzák őket a harcban, amikor a nyílért nyúlnak, de mesél Erdélyről is, ahonnan származott. Szép történet ez, mert beszél kortárs barátságról is, és arról, hogy mennyire kiváltható tényleg minden fontos dolog, ha fontos emberek vannak körülöttünk. Szeretni kell, és kíváncsinak lenni a holnapra. Ez akár a hetem summája is lehetne, de most úgy alakult, hogy ezé a könyvé lett. Nem baj, itt is jól hangzik.

és  

6: A júniusra tervezett olvasások:

Marina Abramovic: Aki átment a falon

Amikor megláttam, hogy érkezik Abramovic önéletrajza magyarul, elképesztően boldog voltam, és az is a helyzet, hogy a legjobb pillanatomban kapott el. Egyrészt most nagyon szorgalmas vagyok, sok kritikán és sok blogrecenzión dolgozom egyszerre, másként az egyetemen is besűrűsödtek a dolgok (múlt hét csütörtökön első lettem egy nagyon klassz tanulmányi versenyen, a héten foglalkoznom kellett azzal, hogy rövidesen közölik majd az első tanulmányomat), és szükségem van valamire, ami nem kutatás, ami nem blog, de ami elképesztően érdekel.

Nos, ez az a könyv. Marina Abramovic jugoszláv származású performer, konceptualista művész, az egyike azon keveseknek, akik nagy ismertséget értek el, és így sem lett kevésbé művészi a munkájuk, és én most nagyon sokat gondolkodom a neoavangard művészeti irányzatokon, Hajas Tiboron, Méhes Mariettán, és így BUMM, most ezt olvasom nagyon lelkesen, és mellette azokat, amikről épp határidőm van, és nagyon jól esik a lelkemnek.

T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél

Utálom, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy elkapjon Linus Baker fantasztikus és fura és vicces és klassz története. Linus egy negyven éves agglegény, akinek már magas a vérnyomása, de még épp fel tudja venni a pocakosodás ellen a versenyt, és aki magányosan él a macskájával a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium nevelőotthon ellenőreként. Egy nagyon kedves történet, a csávó teljesen szétszórt és tele van szeretettel, bármennyire is igyekszik azt tagadni és elviccelni, épp a századik oldalnál járok, amikor megérkezik a nagyon titkos megbízására az égszínkék tenger (valójában óceán) egy kis szigetére, ahol nagyon különleges gyerekek tanulnak, akit Linusnak is meg kell tanulnia pusztán gyerekeknek nézni. Tuti gyönyörű történet lesz, tele szeretettel. Jó benne, hogy Linus csak úgy, mellesleg meleg, nincs nagy keretben, de nem is idegen a helyzettől. Szeretem olvasni, és értem, hogy másokat miért ránt be egyből, de nekem még várnom kell pár napot, hogy ilyentet olvasós hangulatom legyen. Az viszont elképesztően lelkesít, hogy mindenki nagyon várta, és nagyon szereti ezt a könyvet, örülök, hogy jó fogadtatása volt.

Babiczky Tibor: Szapphó-paradoxon

Babiczky Tibor talán az egyik nem csak szakmailag felkapottabb kortárs költőnk, aki az új kötetében Szapphó töredékeket bővít ki és ír újra. Izgalmas anyag, egyszer már végigolvastam, míg vártam egy barátomra, de ott csak kávé melletti benyomásaim lettek, talán arról, hogy a költészetről akar valamit mondani azzal, hogy a költészetnek és a szerelmi költészetnek a legelejéről merít, de közben meg izgalmasnak tartom, hogy egy nagyon kortárs nyelven szólal meg a kötet anyaga, miközben látványosan érvényes is akar maradni. Tetszik az a gesztus, hogy ki lehet egészíteni valamit kortársul, amit csak Szapphó kortársai ismertek igazán. Azt hittem, hogy hardabb leszboszi témák lesznek benne, de hű marad az életrajzhoz, néhány versben van, szinte sejthetően ez a téma, de lesz még szó róla a blogon egy alaposabb olvasás után.

Zelei Bori: Csörög

Ettől a könyvtől is nagyon sokat várok, és minden gesztusa azt üzeni, hogy meg fogom mindezt kapni. Moesko Péter Facebookon úgy ajánlotta a szöveget, mint a legjobb barátja első regénye, a borító gyönyörűen laza, Zsuzsa és Márta a két főszereplő lány neve, akik szerelmes, és akikkel talán minden túl hamar történik. És miközben nagyon sokat várok tőle, az van, hogy azt várom tőle, hogy ne legyen sok, de legyen ilyen nagyon ismerős. Hogy ez a Zsuzsa és Márta azok legyenek, akiket én elképzelek Tabánban, közel a Dunához, beszélgetve, karakteres hajjal, menő vászonszatyorral, és hogy legyen minden tök természetes. Hülyeség, vágom, de a borító, a cím (vajon valami jó csörgő táncolás miatt, vagy a köcsög szót tompítja így?), a minden ezt súgja felém. Azt hiszem nagyon fogom ezt is szeretni, akkor is, ha tök más lesz (bár ezt az egész mondatot nyilván nem tudom megelőlegezni a szövegnek, csak lelkes vagyok, értitek.).

Tóbiás Krisztián: A Mikulás rakétája

Kölcsönkönyv, ami már régóta a polcomon van, és egyébként borzasztóan érdekel is, de eddig nem volt időm csak úgy belemerülni a gyönyörű könyvtárgyba, ami egy fontos történetet takar. Az egy versszálon egy gyerekszereplőt követünk, aki igyekszik konstruálni és értelmezni egy olyan világot, amit a számára folytonosnak tűnő háború, (a szerző életrajzából kiderül, de ha jól tudom, a szöveg nem konkretizál) amelynek a délszláv háború feleltethető meg, éreztetve azt a válságot, amit Abramovic is leír (most délszláv hónapot tartok úgy tűnik, a következő Kollár Árpád is vajdasági származású), amikor arról beszél, hogy Tito halálakor érezni lehetett, ahogy egy nagy állam a darabjaira hullik. Egy jó, feszült, értetlen, akár néha dolgokat benézős, sajátos logika szerint működő szöveget várok, meglátjuk, hogy mi sikerül majd, mindenki, aki olvasta, nagyon lelkesedik iránta, így nagy dolgokat várok én is.

Kollár Árpád: A völgy, írta Tárkony

Mit jelent a vers. Ezzel foglalkozik Kollár Árpád gyermekszövege Tárkonyon keresztül, aki költő szeretne lenni, és ezért elképesztően fura versekkel próbálkozik, amiket jól meg is beszél a barátaival. Hogy azok a szövegek jó versek-e, vagy versek-e egyáltalán. A költészet napja után volt egy nagyon jó beszélgetés az f21.hu gyermek és ifjúsági irodalom rovatában, ami után kedvet kaptam a szerző ezen szövege után nyúlni, mert mint néhány korábbi alkalommal, amikor Szegeden már hallottam beszélni, most is nagyon inspiráló volt a lelkesedése, elkötelezettsége a gyermekirodalom és a gyermeklíra felé. Szintén egy barátomtól kaptam kölcsön, aki nyárra elköltözik, és nem szeretném stoppolni a kötetét, ráadásul jövő hét szombaton lesz egy szívemnek nagyon fontos szegedi irodalmi fesztivál, a Tricikli Fesztivál, ahol Kollár is részt vesz, így ebben a hónapban biztosan olvasom majd ezt a kötetet.

Ez a szűk terv a reményeim szerint erre a hónapra, örülök, ha velem tartotok. 🙂 A jövő héten érkezem a következő bejegyzéssel – sajnos a hétfői #LMBT-t olvasunk interjú ismét elmarad -, de fontos, hogy addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: Az áprilisi kedvenc és 6 májusra tervezett könyv

Sziasztok,

új hónap, új 1 és 6, amiben egy kedvenc könyv erejéig visszatekintünk a múlt havi olvasmányok közé, de már vadul tervezzük a májusi olvasásokat. Egyrészt a könyvek miatt is állati lelkes vagyok, másrészt most úgy érzem, hogy ebben a bejegyzésben nagyon elememben voltam. Picit cinikus, picit viccelődős, de nyitott, és kifejezetten izgatott voltam, remélem ez nektek is átjön majd, de tudom, hogy mindent elcseszhet, ha az elején túlmagyarázom, szóval nem is szaporítom a szót:

1: a kedvenc áprilisi olvasmányom:

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Alapvetően nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet, noha az is van, hogy nem igazán működik ifjúságiként, 12+ éveseknél, mégha a kiadó ezt a korcsoportot is nevezte meg közönségének. A könyv maga a holokauszt történetét kívánja fiatalok által befogadhatóan elmesélni, és ezt meg is teszi, ugyanakkor azt a magyar 12 évesek számára szintén nem ismert 9/11-es tragédián keresztül mutatja be. Ezzel együtt felnőtt olvasóként – noha a könyv nyelvezetén és a könyvtárgy jellemzőin (mint például a betűméreten) is látszik, hogy ez nem nekünk szól elsősorban – izgalmas az, ahogy a könyv általában kíván beszélni arról, hogy mit is jelent az, hogy valakik elszenvedői vagy akár csak tanúi történelmi időknek.

2002 telén vagyunk New Yorkban egy zenei középiskolában, ahol az éves musicalbemutató az iskola nagy eseménye. Ebben a tanévben a Hegedűs a háztetőn musicalt adják elő, és Shirli, az anyát játszó lány ezen a századfordulós zsidóüldözést tematizáló musicalen keresztül a nagyapja holokauszttörténetéhez is közelebb kerül. Izgalmas, ahogy a jelen, a holokauszt és az oroszországi zsidóüldözések egymásra olvasódnak a regényben, én is kaptam új élményeket, felismeréseket, mégis az egész rendkívül egyszerű volt, sulis darab, első szerelem, legjobb barátnő, kedves család, tényleg megértem, hogy miért tűnt jó ötletnek kiadni, csak a 9/11 reflexiók miatt nem tudna gyerekek számára igazán működni. Felnőttként, viszont tényleg izgalmas volt, különösen azért, mert én saját magamat egy picit ilyen 911 álltúlélőnek érzem, mert négyéves voltam 2001-ben, és semmi emlékem nincs az egészről (itt megjegyzem, a nővéremmel ugyanez van Csernobil kapcsán). Egyszerre vagyok azt hiszem kint és bent ebben a traumában, hiszen egy olyan világba kellett végsősoron szocializálódnunk, ahol a globális terrorizmus ekkora léptékekkel létezik.

A könyv szereplői viszont viselik a traumákat, látják, hogy az ikertornyok elvesztek a folyó túloldalán, és többé nem lesznek benne a városképben (ebben a tekintetben meg az is izgalmas, hogy most nézem a Jóbarátokat, ahol néha látszanak a tornyok, és hogy csak úgy ott vannak, jelöletlenül, miközben nekem már szinte csak jelölten van meg a két torony képe). Van, akinek a szülője a közelben dolgozott, és szinte minden család vesztett el egy családtagot, barátot. Egy nagyon bátor világújratalnulási-krízis regény is ez a hátterében, és szerettem, hogy így van, figyelmes volt, okos, és jól működött, örülök, hogy olvastam.

és

6: A májusra betervezett címek

Nina George: Levendulaszoba
Ez nem csak egy romantikus regény, ezzel tisztába voltam már akkor, amikor kezembe vettem a könyvet. De akkor csak azt hittem, hogy azért több egyszerű romantikus regénynél, mert egy kedves barátom számára sokat jelent. Aztán kiderült, hogy ebben a könyvben, az elképesztően giccses borítója ellenére rengeteg elképesztően igényes szépség és bölcsesség van. A regényben egy könyvesbolt hajó tulajdonosát követjük, aki őszintén hisz abban, hogy minden érzésre létezik egy könyv, ami átviszi vagy átsegíti az olvasóját, ő maga ugyanakkor nem tud megküzdeni egy húsz éves szerelmi történettel. A mindennapokban a hajó már régóta egy kikötőben áll Párizsban egy lakóházzal szemben, és a könyvárus jól ismeri a vele szemben álló ház lakóit. A regény terében egy eltűnni vágyó íróval és egy frissen elválló nővel ismerkedik meg közelebbről, de erről több a regény egytizedénél (itt tartok most) még nem igazán derül ki. Arra viszont jó volt ez a negyven oldal, hogy megértsem, mennyire csodálatos ez a könyv, hiszen olyan mondatok vannak benne, minthogy: „Úgy sírt, mint aki tudja, hogy természetesen nem fog ebbe a kis drámába belepusztulni.” Érzékeny, figyelmes, kedves, fontos olvasmány lesz ez számomra, tízpercenként írok rá arra, aki ajánlotta, hogy tényleg mennyire szép.

Patricia Hihsmith: Carol
Nagyon sokat beszélgetünk arról néhányan, hogy vannak filmek, sorozatok, amik nagyon jók arra is, hogy egy szerzőt vagy akár csak egyetlen könyvet újra felfedezzen a piac (jegyzem meg, erre a díjak is jók), és ez a helyzet Patricia Highsmith-tel, akinek egyébként az életművét főleg a krimik teszik ki, és a Carol című regényével nem ért el igazán tömegeket az életében. A Carol ezzel együtt ma fontos darabja a leszbikus reprezentációnak, azt gondolom, hogy én is szeretni fogom, mert olyan általam nagyon kedvelt női ébredéstörténetek nyomában jár, mint a Bovaryné vagy az általam nagyon fontos regénynek tartott A nagy sikoly Erdős Renée-től. Ezzel együtt is, nagyon régóta van a könyv a polcomon, és ideje lesz végre elolvasni és írni róla… A blog ötödik évében…

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország Mindenkié
Ha már kötelező, de eddig elmaradt dolgok, akkor szeretném májusban befejezni a Meseország Mindenkiét is, mert szintén tarthatatlan, hogy nem volt róla még szó a blogon. Ugyanakkor két viszonyom van a könyvhöz: Egyrészt nagyon fontosnak tartom a kötet aktivista jellegét, amit egyszerűen kár tagadni: egy civil egyesület adta ki, célja a kötetnek, hogy a társadalmi érzékenységet növelje, és ahhoz mutasson meséket. Nagyon durvának érzem mindkét irányból a kiabálást a kötetre. Azt hiszem Nagy Boldizsár nem állt készen arra, hogy keményen vigye a mesekönyv társadalmi szerepvállalását, mert azt hiszem fontos lett volna pontosan beszélni erről a helyzetről, éppen azért, hogy érthető és stabil válaszok szülessenek a támadásokra. (Ebben a tekintetben #acsaládazcsalád kampány sokkal sikeresebb, mert végig ők tematizálják az ügyeiket.)

Másrészt viszont nem biztos, hogy el leszek ájulva a szövegektől, és szeretném, hogy a véleményem anélkül hangozzon el a könyvről, hogy összenácizzanak. A könyv első meséje, Molnár Krisztina Rita Rubintpiros madár című meséje például egy lányról kezd mesélni, akit bántanak, és mivel bántják, eszébe jut, hogy férfi szeretne lenni, aki meg tudja védeni magát. Ez egy Ovidius által lejegyzett, nem gyerekeknek szánt történet, amiben azért elképesztően durva az az üzenet, hogy ha lány vagy és bántanak, legyél férfi, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy nyilván a transzneműség nem is így működik. Egyszerűen tele vagyok dilemmával a könyvvel kapcsolatban, de fogok róla írni, és meg fogom osztani ezeket a gondolatokat, mert ez így korrekt.

Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót
Ha már gyermek és ifjúsági irodalom (amiből egyébként többet fogok olvasni az elmúlt hónapban, mert leraboltam kölcsönkérésileg a gyermek- és ifjúsági irodalomkutató barátom polcát, és még én is rendeltem egy könyvet, ami lehet, hogy több lesz, mert a hónapban sok gyerekkönyves akció van, vivát gyereknap), akkor biztosan elolvasom ebben a hónapban Lipták Anikó Csak neked akartunk jót című regényét, amelyben egy felsős lány kap egy kabátot a nevelőapjától, amely azonban eltűnik az iskolában, így a lány egy tanárától kap az iskolában egy másik kabátot. A két kabát ezzel együtt identitáskrízissé válik, a főhős mélyszegénységben él, és ez az élethelyzet a fiatal életének szinte minden gesztusában láthatóvá és korlátozóvá válik, a tanára által adott kabát ebből az élethelyzetből kíván számára valamiféle látszólagos kijutást adni, de ezzel persze új szégyenekkel, kimondásokkal is szembenéz. Izgalmas regény, ígéretesnek tűnik így megfogni a szegénységet, várom, hogy olvassam.

Linn Skaber – Lisa Aisato: A szívem egy bezárt bódé
Vannak könyvek, amiket már csak el kéne újra olvasnom, és tök gyorsan megvolna róla a kritikám, amit beígértem, de nem olvasom, mert… mert nincs rá időm, pedig lenne…, mert nem hosszú olvasmány, mert nem tudok nekiülni egyszerűen, pedig szeretem, és lelkesít, csak tologatom. Na, ez a könyv is ilyen. Kamaszmonológokat tartalmaz arról, milyen érzés ma kamasznak lenni (mi másról, ugye… kamaszmonológok), mik a szülőkkel való legvadabb konfliktusok, mik a testünkkel vagy a kortársaikkal való bizonytalanságok, félelmek, vagy hogy hogyan élik meg azt, amit mondjuk kamaszszerelemnek hívhatunk a legegyszerűbben. Klassz könyv, szerettem, bár a könyvtárggyal kapcsolatban például vannak kérdéseim, noha elképesztően szépen kiállított kötetről van szó. Várom, hogy megérkezzen a pillanat, amikor leülök és elolvasom.

Ploniczky Tamás: Hugyos malac
Még 2010 körül a barátainkkal olyan képeken jelöltük meg egymást a facebookon, hogy csak annyi volt rajta: Haverok, buli, kannásbor. Nyilván tettük ezt a 12-13 évesen naiv ártatlanságával, és valahogy ilyennek tűnik ez az egész kötet a fülszöveg alapján, de közben meg érdekel, hogy hátha nem ilyen lesz. Kocsmapróza és tinédzsermonológ, bulinovella és pszichopornó, drogelbeszélés és szexsztori – ígéri a fülszöveg, és közben tétjének érzi a könyv, hogy megbotránkoztassa az irodalmat, mint olyat (talán nem is sejtve, hogy az irodalom már köszöni, meg van botránkozva), és olyanokat vállal, hogy picit Gépnarancs (amit nagyon-nagyon szeretek), picit Amerikai psychó, picit Bukowski, picit Hazai Attila, picit Chuck Palahniuk. A könyv és a fülszöveg adott, én meg cinikus vagyok és kétkedő, de kíváncsi és meggyőzhető is.

Hát, így. Ez lesz a hónap olvasásokban, meglátjuk, hogy mire is lesz pontosan elég ez az idő. Bejegyzésekben viszont most szeretnék nagyobbat menni, ebben a hónapban szeretnék több értékeléssel érkezni, mert az az 1-1 értékelés, amivel ezidáig pötyörögtünk, nyilván nem optimális, és egyébként is, durva lemaradásaim vannak. Nyilván nem fogok tudni mindent májusban lehozni, de nagy és fontos célom, hogy elkezdjem. Két értékelés nagyon biztosan van tervben ebben a hónapban, de jobb pillanataimban a néggyel is kacérkodom, ezt is meglátjuk.

A hétvégén már érkezem az első alternatív fülszöveggel, de addig se felejtségek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A márciusi kedvencem és az áprilisra tervezett könyvek

Sziasztok,

új hónap, új hó eleji bejegyzés, szokás szerint egy kedvenc múlt havi olvasmányról, és hat betervezett címmel, amik közé ismét olyanokat válogattam, amikkel dolgom lesz (vagy már a múlt hónapban dolgom volt), de ez ugye nem jelenti azt, hogy mindent ki fogok pipálni, sokkal inkább azt jelenti, hogy nagyok a reményeim. Lássuk is bővebben:

1: A kedvenc márciusi olvasmányom

Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
A kedves olvasó Peruban jár a huszadik század második felében, közel egy katonai támaszponthoz, így a regény világában egyszerre tűnik elő a spanyolos perui közösség a saját kocsmáival, kocsmárosaival, rendőrségével és rendőreivel, nyomozóival, valamint a katonai világ a maguk parancsnokaival és rendetlen tisztjeivel. A két világ között szinte lehetetlen az átjárás, de Palomino Moleró mégis megtette ezt az utat. Bár a fiatal férfi nem a katonaságba vágyó erős fiatal férfiak közül való, a szerelem és az élet úgy hozta, hogy nem volt más választása, minthogy bevonuljon a seregbe.

A regény kezdetén Palomino Moleró különös kegyetlenséggel meggyilkolt holttestére bukkanunk, és a kis közösség két nyomozója, a helyi viszonyokat jól ismerő tapasztalt öreg és a fiatal teszetosza, vak tyúk is talál szemet alapon az ügyön dolgozó nyomozó igyekeznek kideríteni, hogy ki is az a Palomino Moleró, akinek boleróénekléseit az egész közösség hiányolni fogja. Bár a szöveg egyik igazi tétje az a nihili spanyolos, délamerikai hangulat, amiben járunk, a történet apropója mégis egy krimitörténet, amiben a címben is szereplő kérdésre keressük a választ: Ki ölte meg Palomino Molerót?

A történet középpontjában a szerelmes és a szexuális szenvedély áll két szerelmes történeten keresztül, amelyben az egyik végtelenül szép és tiszta, így eredendően el kell pusztulnia, a másik pedig büdös és kéjsóvár így eredendően ki kell nevessük azt. Valójában Llosa leginkább itt a világról beszél, ahol minden mindegy, az igazság elnyeri méltó büntetését, miközben mindenki nagyokat röhögünk rajta, a valódi okok pedig, mint bármi is az életben, senkit nem érdekelnek. Fantasztikus szöveg, hihetetlenül minőségi, könnyen olvasható, jó azonosulni vele, vicces, és közben tényleg fontos és szép. Szeretettel ajánlom nektek.

és

6: Az áprilisra tervezett olvasmányok

Nico Walker: Kopasz
Ez a könyv lesz szimbolikusan is az a könyv ebben a listában, amivel nincs dolgom. Amiről nem kell majd írnom sehová, és ami nem LMBT+ könyv, hanem csak úgy olvasom. Azért szimbolikus ez számomra, mert a márciusom nagyon kötelező központú volt, és, reményeim szerint utoljára talán, az áprilisom is az lesz (beértek a túlvállalások igazából, de mostantól okosabban fogom csinálni), de a tavaszi szünet első napján leültem, és elkezdtem ezt a könyvet olvasni, és nagyon jó, pihentető, iroikus, lázadó, de szuper igényes maradt közben, és nekem erre van szükségem most, hogy tudjak mellette kötelezőket és elvállaltakat olvasni. A könyv egy bankrabló önéletírása, aki jelentkezett katonának szerelmi csalódásból, megjárta az iraki háborút, majd a poszttraumás stresz-szindrómától nem tudott visszailleszkedni a társadalomba, aktív heroinista lett a barátnőjével, és végkép lezüllöttek, végül bankrablásra adták a fejüket. Állati kemény és bátor, fiatalos történet, de nagyon olvasmányos és tényleg üdítően friss a nyelve, nekem is ajánlották, és én is bátran ajánlom.

Tompa Andrea: Haza
Tompa Andrea könyve szintén egy olyan tavalyi megjelenés, amit már régóta vártam, de eddig nem tudtam rá időt szakítani, áprilisban viszont már tényleg muszáj lesz. A szerző irodalmi megjelenéseiről azt érdemes tudni, hogy három-négyévente jelenik meg egy-egy vaskos nagyregénye Erdély huszadik századi történetéről, de ezzel a regényével most egészen mást csinált. A jelenben vagyunk és egy írónőt követünk, aki évtizedekkel korábban eljött Erdélyből, Budapestre, és egy osztálytalálkozóra készül, miközben egy skandináv konferenciára is meghívták, ahol a hazához való viszonyáról fog beszélgetni. Szóval a regény a haza szó körül fog keringeni, ha jól gondolom a regény legfontosabb gesztusa az lesz, hogy ezt a keringést ő nem patetikusan teszi majd. Egyébként pedig várom, hogy olvassam.

Juhász Tibor: Amire telik
Juhász Tibor frissen megjelent verseskötetét nagyon-nagyon vártam, mert egy izgalmas szegénység-, nincstelenség-, eszköztelenséglírát láttam eddig belőle, ami nem alanyi abban az értelemben, hogy ő maga nem ebből a perspektívából beszél, hanem egy empatikus, de szenvtelen, és tárgyilagos lejegyzőt mozgat, aki megkeresi a versé tehető viszonyokat és tárgyakat. Juhász Tibor előző kötete, a Salgó blues egy szintén nagyon leíró novelláskötet volt, ahol a posztkádári k-európai Salgótarján képét írta le kis kocsmákkal, foszló Puskás plakátokkal. Azt éreztem abban a kötetben, hogy nem spórólja meg a szembenézést, és jó benne az is, hogy nem kínál megoldást (Merthogy van-e egyáltalán, vagy van-e egyáltalán bármilyen megoldás, ami nem a szembenézéssel kezdődik?). Tibor kötete jó lesz, várom már.

Linn Skaber – Lisa Aisato: A szívem egy bezárt bódé
Ezt a könyvet már olvastam korábban, de akkor még nem tudtam, hogy fogok valaha nem a blogra ifjúsági szövegekről írni. Aztán meg kiderült, hogy persze, hogy fogok, és van is egy csomó-csomó gondolatom erről a könyvről. Talán azzal kell ezt kezdeni, hogy ez egy elképesztően szép könyv, ami kamaszmonológokat tartalmaz irodalommá téve, Linn Skaber által újraírva. Azt is el kell róla mondani, hogy Lisa Aisato illusztrációi fantasztikusan szépek, és jól mutatják be, azt, hogy mennyire mások az arányaik a kamaszoknak a világhoz és a testükhöz. És talán, ami a legfontosabb ebből, hogy ez a könyv metaforákat keres, hogy megértsük valamennyire, mi is az a kamaszság, amit mi már ugyan átéltünk, de mindenki tegye a szívére a kezét, aki még nem becsült le szóban kamaszhisztiket. Na, erre például tök jó ez a könyv. Meg elképesztően szép amúgy, de ezt már mondtam.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Egy újabb ifjúsági, ami már idén jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában, és nem kisebb dolog elbeszélhetőségét vállalja, mint a holokausztét. A könyv egy általános iskolai Hegedűs a háztetőn musical előadás próbafolyamatait írja le, amiben nem a magát tehetségesnek valló és eltökélt Shirli kapta a főszerepet. A történetben egyszerre találjuk magunkat ezen előadás próbái között, és Shirli családjában, a lány nagyapja ugyanis holokauszttúlélő, aki utálja a zenét. Mindkét síkon zajlik a történet, de egy ponton a főhős megtalálja a padláson a nagyapja hegedűjét, ami kinyitja egy mélyebb családi szembenézésnek a kapuját, amiben az oroszországi zsidó családról szóló musical is új jelentéseket kap. Nagyon sok lehetőség van a könyvben érthetően és érzékenyen beszélni a múlt század traumáiról, várom, hogy olvashassam.

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző
A szexussal, szexusirodalommal foglalkozó kurzusomnál ez volt A Bánatos kurváim emlékezete mellett a másik szöveg, amit én választottam, mégpedig egyszerűen azért, mert érdekelt ez a regény, de magamtól valószínűleg soha nem vettem volna rá magam. Apollinaire pornót írt, szadistát, igazi húsba marót a fájdalomról és az extázisról, de valójában ez egy hihetetlenül minőségi szöveg is, mindezek között a világégések felé tartó világról és az emberi érzések, érzetek radikális éhségéről beszél benne, ahogy a századforduló radikálisan más művészeti irányzatai iránt lelkesedő pezsgését is elképzeljük. Nagyon várom, hogy olvashassam a szöveget, és meglátjuk, hogy mennyire fogok lelkesedni érte.

Ez lesz várhatóan ez a hónap, bízom, mint minden 1 és 6 végén, meglátjuk, hogy s mint lesz mindez. Hétfőn érkezem egy izgalmas #LMBT-t olvasunk interjúval, és igyekszem jönni az Üldözöttek gyűjteménye értékeléssel is, meglátjuk. Ami viszont biztos, az a kérés, hogy ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A februári kedvenc és a márciusra betervezettek

Sziasztok,

hónap eleje van, így hozom is az ilyenkor, hónap elején szokásosat, amiben egy kedvenc februári olvasmányom erejéig visszanézünk a múlt hónapra, és megnézzük, hogy mi mindent terveztem be a következő időszakra. Elég súlyos bejegyzés lesz, tele a kortárs magyar irodalom legnagyobb szerzőivel, picit félek is, hogy mi lesz, ha márciusban tényleg mindent sikerül elolvasnom, de közben meg most nagyon gondolkozom mindegyik szövegben, szóval. Kezdjük el a havi 1 és 6-ot:

1: A kedvenc februári olvasmányom:

Kertész Erzsi: Az éjszakai kert
Misztikus meseregény
Kezdetben vala a könyvtárgy. Ez egy elképesztően szépen kiállított könyv, keményfedeles borító, a cica szeme világít a sötétben, Zsoldos Réka illusztrátor fantasztikus munkát végzett a könyv illusztrálásával, amely két részre vállt aszerint, hogy az éjszakai kertben, vagy a külvilágban történik-e a cselekvés. Szerencsére a szöveg is hihetetlenül gyönyörű, bár lehet, hogy egy kilencéves gyerek számára bonyolult lehet (a 8+ korcsoport szerepel a borítón), de később, vagy felnőtt olvasóval könnyen bele lehet veszni a könyv tényleg zseniális világába.

A regényben két detektívet követünk, a szétszórt Miss Spontán Teóriát, és a minden körülmények között precíz Mr. Korrekt Tódort, akik Senora Cupapanas (ejtsd: Szenyora Csupapanasz) eltűnt kerti tavát igyekszik megkeresni az éjszakai kert kertészének körbevezetésével. A meseregény legfőbb eszköze az, hogy a Senora házától pár saroknyira létrehoz egy egészen mástípusú belső világot, aminek a rejtélyességét a kertész meséi oldanak lassan fel. Ebben a kertben minden furcsasággal kapcsolatban nagyon egyértelmű az elfogadás, a szeretet működteti az egész világot: azért lesz tavasz, mert a Rügyeket éneklők képesek legyőzni a lustaságukat és hitetlenségüket a tavasz eljövetelével kapcsolatban, és lélekből énekelnek a fáknak, és mert a Varjakat vigasztalók képesek nevükön nevezni és megnyugtatni a varjakat, hogy lesz még hideg majd később, nyugodjanak meg, de láthatunk egy fiút is, akinek a neve: Az, aki a Feje Tetején Áll, vagy egy lányt, aki A Lány, aki a Csillagokat is Lehazudja az Égről nevet viseli, utóbbi kapcsán felmerül a regényben is, hogy mennyire rossz is, hogy ez a neve, mert várhatunk-e mást egy lánytól, akit így nevezünk, minthogy lehazudja a csillagokat az égről… Szóval így, ez egy nagyon kedves könyv.

Amiért mégsem egyértelmű a viszonyom vele, az az (igyekszem konkrétumok nélkül, spoilermentesen, mert a végéről lesz szó), hogy valójában a szöveg logikája tökre azt diktálja, hogy ebből a sok szeretetből, amiben mi olvasóként is részesülhettünk, kerüljön ki a külvilágba is, de ez állati furán, szinte rezervátumszerűen nem történik meg. És nyilván igen, ez egy meleg blog, szóval lehessen kimondani a különcség és az azzal járó szeretet ebben a könyvben tökre a négy fal között marad, miközben ennek tökre nem így kellene lennie. Picit az van, hogy minden tó alján kellene, hogy legyenek csillagok (azért jó ez, mert jelentése van a történet kontextusában is, de azon túl is értjük, hogy mit jelent), és nem körbekeríteni magunkat. A szöveg elején kapunk egy tök színes, tobzódó leírást arról, mennyire színes, mennyire tobzódó, mennyire diverz a két detektív, és ez a világ állatira elbírna többet a különbözőségből. Szóval szerettem, kedvencem lett a könyv, különösen a Rügyeket éneklők (Picit magamra ismertem bennük.) története, de nagyon nem tartom sikerültnek a végét, és bízom benne, hogy azért nem, mert folytatás lesz hozzá.

és

6: A márciusra betervezett címek:

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Selyem Zsuzsa novelláskötetének az újraolvasását a múlt hónapból húztam át, és védhetetlen, hogy így kellett tennem, hiszen a Moszkvában esik című regényét nagyon szerettem, sőt, első olvasáskor ezt a könyvet is nagyon szeretem, és egyébként most is folyamatban lévő olvasásként. Ebben a kötetben van például a világ legkedvesebb és legszomorúbb novellája a kis csillagról és a kis gazdáiról, aminek ráadásul lesz folytatása a kötet további részében, mégis, most mindig közbejött valami más. Selyem Zsuzsa kötete ezzel együtt csodálatos, alapvetően a térséget jobban érintő globális problémák foglalkoztatják kis emberi narratívákon keresztül. Az első szövegben a román-magyar határon járunk a román forradalom előtt, de látunk szöveget a migrációról, szexuális kizsákmányolásról, kísérleti állatokról vagy egy valóságshow működéséről is. Selyem Zsuzsa kutatóként és publicistaként mindig állati friss és progresszív, és ez világlik ki a szövegeiből is. Szeretem és ajánlom, magamnak is.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Ez már akár a summa is lehetne, mert ebben a hónapban szereztem be, és most olvasom. Szegeden árulta egy lány Facebookon, és lecsaptam rá: 2016-os, olvasatlan első kiadás. Lassan a századik oldalnál tartok, és megint nagyon megszerettem EP-t. A hasnyálmirigyrákkal küzdő szerző elkezdett naplót írni a gondolatairól, amint diagnosztizálták, és addig, ahol tartok a könyvben, az egész nagyon EP-re vall, mert játékos, sőt, vicces, kedves, és a sok-sok kis gondolategységben kirajzolódik az első döbbenet, és hogy ez a nyelv és mögötte az elbeszélő nem tud mit kezdeni a halállal, mint lehetséges kimenetellel. És közben a szöveg arról is szól, mint egy napló, hogy milyen a még élő EP-nek lenni, aki tényleg egy rocksztár volt az irodalmával, akit a kórházi takarítónő is megismert, és akinek őszintén örülnek a kulturális élet nagy alakjai. És közben ennek a könyvnek gyönyörű a nyelve is. Visz, egyik igényes apróságtól a másikig, és bele lehet dőlni, elég erős ahhoz, hogy megtartson. Nem csak igényes, hanem összetéveszthetetlen tartása és huzata van. Szeretek EP-t olvasni, bár nem tettem eddig olyan gyakran, és az is van, hogy most fogom fel ezen könyv kapcsán, hogy EP nekem már nem kortárs, mert nem kaptam a szövegeinek az igazi nagyságából, amíg élt, és hogy nagyon fura ez az az érzés. Hogy egy csomó barátom aktív, fiatal irodalmár volt akkor, amikor ez a szöveg születik. Jaj, sok mindent gondolok erről a könyvről, és nem is mindre tudom még a megfelelő szavakat, de most szeretek ilyen dolgokon gondolkodni.

Tompa Andrea: Haza
Márciusban el kell olvasnom Tompa Andrea új könyvét. A könyv szerintem azért lesz tök izgalmas, mert Tompa Andreától azt szoktunk várni, hogy 3-4 évente ír egy erdélyi XX. század regényt, és ehhez képest most a jelen Magyarországát és a jelen Erdélyét látjuk. A tipikus határhelyzetet egy elsőgenerációs értelmiségi pozíciójából is értelmezhető persze, hazamenni valahová, ahonnan a regény főhőse harminc éve eljött, és ahol őt az emlékeken kívül semmi nem várja. Egy osztálytalálkozó és a múlttal való szembenézés regénye ez, és most tök sok minden miatt nagyon akut módon foglalkoztat. Várom, a jövő héten kezdem olvasni.

Gaston Bachelard: A tér poétikája
Az egyetemre kell olvasni, de valójában régebbi a motivációm ennél. Nyilván a városról és a térről van szó benne, otthonról, terekről, és erről, ha jól látom egy nagyon tág humántudományi elméleti keretben igyekszik nagyon érvényeseket mondani. Minden ismerősöm úgy hivatkozik erre a könyvre, mint valami, ami kulcs a nagyvilágra, de a bevezető alapján egyelőre csak annyit látok, hogy ez egy nagyon bonyolult szöveg. Ezzel együtt is várom, hogy részesedjek abból a tudásból, amit ez a könyv hordozni ígér.

Juhász Tibor: Amire telik
Verseskötet. Juhász Tibornak pár éve jelent meg a Salgó blues című novelláskötete, amiben a salgótarjáni posztszocialista urbánus világot mutatta be. Egy elég részvétlen, regisztráló szöveg volt, amit nagyon szerettem, az Amire telik ezt a témát viszi tovább, az első versei azonnal a cigánytémát, a kisebbségi-többségi együttélést problematizálja egy ilyen elszegényedő közegben, szerintem jól és érdekesen. Szeretni szándékozom ezt a kötetet, érdekel, hogy mit kezd majd az alanyisággal és a líraissággal ez a fajta peremközeg. Meglátjuk.

Borbély Szilárd: Nincstelenek
Fura amúgy, úgy érzem, hogy most nagyon egyívásúak a tervezett könyvek, de hát legyen az. Borbély Szilárd könyvét a kortárs írók a 2010-es évek legjelentősebb könyvének tartották, és érezhetően ez nem csak pusztán a szövegtörzsnek járó plecsni. Borbély Szilárd 2013-ban megjelenő regénye alapjaiban mozgatta újra a vidékleírást, színes, lírai nyelvével és érzelmi motiváltságával egy nagyon felismerhető és szókimondó, a nyomor romantizálásából kilépő, de a nyomorpornónál igazabb szöveget hozott létre, miközben az elbeszélő a saját gyerekségéről és az elsőgenerációs értelmiségi voltáról beszél. Tudom, hogy nagyon fontos szöveg, de eddig kvázi beszerezhetetlen volt (ha nagyon akartam volna, kikönyvtárazhattam volna, de mindig csak akut – most kell – típusú könyveket kölcsönzök), most viszont megjelent egy csodálatos kiadásban a Jelenkor gondozásában. Pár oldalt már olvastam, ami nagyon ígéretes volt, de aztán jött és elvitt tőle a Hasnyálmirigynapló. Nem tudom, hogy valóban marad-e rá időm a Haza és EP mellett, de nagyon szeretném, hogy maradjon.

Nagyon várom ezt a hónapot, azt érzem, hogy vinni fog benne a lendület, remélem tényleg így lesz. Ha olvastátok már valamelyik posztban szereplő könyvet, vagy szeretnétek megosztani a márciusi terveiteket, akkor hagyjatok bátran kommentet, szívesen olvasok róla. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A januári kedvencem és a februárba betervezettek

Sziasztok,

végre itt egy olyan hónapkezdet, amit működés közben, summa után érte a blogot, így újra 1 és 6-ot tudtam írni. Ráadásul egy reményeim szerint elég kiszámítható, de szorgalmas hónap elé nézek, így nem is volt nehéz összegyűjtenem, mit is fogok olvasni majd. De még mielőtt arra mennénk, tudjátok, megnézzük, hogy mi volt a kedvenc olvasmányom januárban. Kezdjük is el:

1: A kedvenc januári olvasmányom:

Alice Broadway: Spark
Az Ink ifjúsági disztópiasorozat második része fordulataiban és világkép építésében is annyira csodálatos, mint a sorozat első része volt. Az Inkben megismerünk egy olyan társadalmat, amiben az emberek a bőrükön viselik a történeteiket, fontos döntéseiket tetoválás formájában, majd a haláluk után, hogy megszabadítsák a lelket a test terhétől, és hogy a történetek ne vesszenek el, lenyúzzák a testről a bőrt, és könyvé kötik össze. Ezt a társadalmat egy fiatal és roppant tehetséges tetoválólányon és az apja halálán keresztül vizsgáljunk. A lány nem kaphatja meg az apja könyvét, mert megtalálják az apa előkészített bőrén az árulók jelét, amiért az embert elfeledésre ítélik. Az első könyvben azt látjuk, ahogy a lány számára egyre jobban kinyílik egyrészt ezt a kultúra, másrészt ez a diktatúrába hajló rendszer, amiben neki, mint tehetséges tetoválónak és egy áruló gyermekének folyamatosan újra kell gondolnia a saját helyzetét.

A Sparkban a tetovált közösség ellenségeként mutatott üresek területén járunk, ahol fény derül arra, hogy milyen normák mentén él ez a közösség, feltárulnak az igazságok a hajdani békés együttélésről és annak felbomlásáról, illetve meglátjuk, hogy az Inkben is nagy szerepet játszó közösségépítő mítoszok ebben az üres közegben hogyan hangzanak. Egy izgalmas regény ez is, jól árnyalja mindkét politikai oldal érdemeit és embertelen helyzeteit, jó kiválasztott szerepeket épít tovább, illetve jó új szereplők lépnek be, és egyáltalán egy jól továbbírható állapotban hagy minket magunkra, hogy majd megvegyük a könyv harmadik részét is. Olvastunk már komplexebb társadalommal működő disztópiát, de ez egy könnyen olvasható ifjúsági, ami maximum 1-2 oldalig untat, amikor hosszabban ír le valamit, mint ahogy azt egy felnőtt disztópiaolvasó igényelné, aztán utána úgyis ledob valami nagyot, és ezért nagyon örülök, hogy olvashattam.

és

6: A februárra betervezett címek:

A februárral kapcsolatban az a kifejezett célom, hogy behozzam magam valamennyire a korábbi vállalásaimmal, ezért több újraolvasás lesz ebben a hónapban, és csak olyan könyveket fogtok látni a listában, amiket nagyon szeretek, és amikkel kapcsolatban valamilyen dolgom lesz majd a későbbiekben. Most az online oktatás keretei megengedik ezt, több olyan nap lesz majd, amikor csak 1-2 óránk lesz nap közben, és mivel egyébként is itthon vagyok, bízom benne, hogy a nagyívű terveimmel is tudok majd haladni. Ezek közül természetesen az egyik a blog életben tartása, több csúnyán régóta elmaradt recenzió vár az asztalomon, de most nem őket részletezem itt ebben a posztban, mert azokról a könyvekről úgyis lesz majd szó később a blogon.

Kele Fodor Ákos: A szív vége
Kele Fodor Ákos A szív vége című cigány felnőttmesekönyvéről régi adósságom gondolkodni. A januárban leadott OTDK dolgozatomban vizsgálom is ezt a kötetet, így úgy éreztem, hogy logikus, ha most gyorsan előszedem a könyvet, és megírom róla azokat a gondolataimat is, amik nem a cigány meseirodalom alakulásának az irányából vizsgálódnak. Egyébként egy gyönyörűen kiállított mesekönyvről van szó, amelyben egy mitológiavilággá fűzi össze Kele Fodor a cigány néprajz adatait, nagyon karakteres meséket mozgat, sokszor horror vagy fantasyszerű az, amit csinál, és ezzel megmutatja, hogy a mese ebben a kultúrában nem játék. Szeretem, és várom már, hogy újraolvassam, írjak róla.

Cirok Szabó István: Agancspark
Az Agancspark 2019-ben a kedvenc verseskötetem volt. A szerző nagyon szépen, visszafogottan, szerényen írja meg a fiatalság és a gyermekség utolsó pillanatait. Dolgozik a természettel, a mágikus realizmussal, fákkal és ágakkal, és annyira hihetetlenül póztalan ez a kötet, hogy az elmondhatatlan és szép. Nagyon szerettem, nagyon örültem, hogy mások is nagyon szerették a környezetemben, mert tényleg úgy látom, hogy ez egy nagyon erős debütkötettel való megérkezést jelentett erre az irodalmi színtérre, és egy fontos kötet lett, így a fentiekhez hasonlóan ezt is nagyon várom, hogy újraolvassam.

Selyem Zsuzsa:
Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Selyem Zsuzsa novelláskötetét a tavalyi megjelenése után nem sokkal olvastam, és megkapott az, hogy van a nagyon intenzív, bájos jelenléte a szövegeknek. Talán Selyem Zsuzsa hisz a nem giccses igazságban, igazságokban és a nem giccses szépben. Most olvasom a Moszkvában esik című regényét, amelyben van például rigó, légy és bagolyszemszög, ebben a kötetben narráltat a szerző egy kis csillaggal vagy egy kutyával is. Foglalkozik olyan témákkal, mint a kisebbségiség vagy a bevándorlás… Szerettem a kötet érzékenységét, akkor is úgy éreztem, hogy ettől a könyvtől többet fogok kapni, ha újraolvasom majd, és most el is jött az ideje.

Halász Rita: Mély levegő
Halász Rita könyve októberben jelent meg, és méltán nagyon sok helyen találkozni vele. Én ismerve Rita korábbi szövegeit előrendeltem, és a könyv megérkezése után azonnal el is olvastam- egy nagyon erős, jól felépített, feszes, ügyesen szerkesztett szöveget kaptunk, ami egy válás történetét járja végig. Az anya keresi a kiutat egy toxikus kapcsolatból, és keresi a folytatás lehetséges kereteit. Egy tényleg állati izgalmas szöveg, és nagyon minőségi, gördülékeny olvasmányélmény, tudom, hogy mit akarok róla elmondani, de keresem még a szavakat, jeleket, fordulatokat hozzá.

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna esszékötetével már meg is érkeztünk azokhoz a könyvekhez, amelyek most fogok először olvasni, erről a könyvről ráadásul nem is kell írnom, ezzel dolgoznom kell majd. Most készül egy kutatásom, aminek az első lépcsőjét lehet, hogy még februárban meg kell másznom, ez a kutatás pedig a kisebbségi önéletírások köré épül majd. A vágy, hogy meghatódjunk a kortárs magyar és világirodalmi önéletrajzok fő tendenciáit kívánja megvilágítani azzal, hogy szorosolvassa az ilyen regényeket. Ahogy a summában is írtam, kíváncsi és nyitott vagyok a könyvben leírtakra, bízom benne, hogy beránt majd az önéletírás irodalomba.

Kathy Kacer, Eric Walters:
Nagyapa hegedűje
A Nagypapa hegedűje már egy friss megjelenés a Tilos az Á-tól, amit nagyon-nagyon repesve várok, és nagyon örülök, hogy úgy alakult, hogy írhatok róla. A könyv a holokauszt emlékével való többgenerációs együttélés témáját dolgozza fel egy Hegedűs a háztetőn iskolai előadással, a suli legmenőbb jóképű srácával, szeretettel, zenével, tanulással. Nagyon sok lehetőséget látok abban, hogy a holokausztreprezentáció megjelenjen egy ifjúsági regényben, ha jól csinálja, akkor ez a könyv a fontos elsők között lehet. Tényleg elmondhatatlanul nagyok a várakozásaim.

Ennyi lesz minimum a reményeim szerint ez a hónap, köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a bejegyzésben. Ha olvastátok, vagy kinéztétek magatoknak valamelyik könyvet, írjatok bátran a komment szekcióban, ahogy arról is szívesen olvasnék, hogy ti mit terveztek olvasni majd. 😊

Én még tervezem majd jelentkezni a héten, de még nem tudom, hogy mikor, ami biztos, hogy hétfőn érkezik majd az #LMBT-t olvasunk interjúsorozat új része. Szóval több következő bejegyzést is lehet várni, de amíg jön, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A szeptemberi kedvencem, és az októberre tervezettek

Sziasztok,

nagyon lelkesen összeszedtem a hétvégén, hogy mik azok a könyvek, amiket a hónap végéig biztosan el szeretnék, el tervezek olvasni, aztán hetek óta egy csomó emberrel beszélek a kedvenc szeptemberi olvasmányomról, így összefésültem a gondolataimat közben, hogy amint visszatekintünk egy kedvenc könyv erejéig az előző hónapra, elétek tárhassam, miért is lett a kedvenc regényem a szerzőtől. Most úgy alakult, pedig nem szeretem így csinálni, hogy a bevető írását hagytam a posztból utoljára, szóval én most megyek is, ti pedig olvassátok a poszt tartalmas részét:

1: A kedvenc szeptemberi olvasásom

Szilasi László: Kései házasság

Szilasi új regénye idén, a tavaszi, meg nem tartott könyvhétre jelent meg, de korábbi irodalmi beszélgetéseken is hallottam belőle részleteket, és tudtam, hogy azért ez a szöveg egy állati zseniális regény lesz. És hát, az lett. A szöveg két békéscsabai, a Szilasi szövegekben árpádharagosi pedagógus valós történetét meséli el, akik évtizedekig éltek külön, teljes szerelemben. Vajda Ilma és Gavenda Péter történetét Ilma elbeszéléséből ismerjük meg, aki 1964-es megismerkedésük óta várt Gerendára, a kiváló sportolóra, edzőre, testneveléstanárra, de házasságuk csak a 2010-es évek derekén valósult meg.

A kritika általában aszerint méltatja Szilasi regényét, hogy milyen jól találta el az elbeszélő nő hangját, de számomra nem ez volt az izgalmas, hanem az, hogy ez a nő tök üres. A tanári főiskola elvégzése után volna lehetősége máshová költözni, ő mégis visszatér az anyja házába, mert azt várják tőle, hogy ápolja a szüleit. Otthon lassan arra rendezte be az egész életét, hogy Gerendát várja. És ez az üresség baromi jól van elkapva. Ennek a kötetnek nem női hangja van, hanem magánya és beletörődöttsége és kiürültsége, és ebben egy ilyen nagyon mai válságregény ez a szöveg. Nem ítéljük el Gerendát, amikor félrelép Ilmával, hiszen tudjuk, Ilma a szerelme, és egyébként sincs idő moralizálni. Ebben a regényben feloldódnak azok a kérdések, hogy mi a normális, hogy milyen egy párkapcsolat, hogy milyen életet élhet egy szerelmes nő, hogy mit kaphatunk és várhatunk a házasságtól. Ebben a térben nincsen semmi, és ez a semmi nagyon fixen lett rögzítva a jelenükből.

Mert ebben a regényben az egyetlen aktív szereplő a történelem. 1964-től minden évben három-négy oldalnyi szöveget kapunk, ahol Ilma naplószerű lejegyzéseit, emlékcafatait, a párral való történteket és a történelem nagy eseményeit is nyomon követhetjük, hogy valami legalább változzon, a két tanár fiziológiáján kívül is. Szeretem ezt a regényt. Aljas. Az emberi sorsok válságáról ír, és baromi jól teszi.

és

6: Az októberi terveim

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek

Nem tudom, hogy hogyan lehet ezt jól meghatározni, de baromira érdekel a haszid közösség, akik kis, az ortodox, hagyományos zsidó rend szerint élő emberek. Nagy részük ma az Egyesült Államokban él, a második világháború után az oda menekült zsidók saját kis utcákat, városokat hoztak létre, közülök a leghíresebbek a Szatmári haszidok, akiket a Szatmári rebbe vezet. (Az alapító rebbe a szülőhelyéről nevezte el.) Az író a saját kiugrását írja meg ebben a regényben. Azt a kilátástalannak tűnő gyermekkort, amibe egy haszid nő beleszületik, és azt a felnövéstörténetet, amit akkor kell élnie, ha különbözni mer. A közösségben a nők hagyományos életet élnek, sok gyermeket szülnek, hogy megbosszulják azt a pusztítást, amit Hitler végzett, és a feleségnek nem igazán jut semmiféle esély. Deborah Feldman egy kiugrott nőnek a gyermeke, akinek az anyanélküliség meghatározta a gyermekkorát és a valláshoz való viszonyát. Magát a haszidizmus követését egyfajta traumafeldolgozásnak tartja, egy holokausztra adott radikális válasznak, a közösség tagjait pedig ártatlanoknak, akik nem is gondolnak bele, hogy létezhet másféle igazság, rend és másfelé vezető út. A szöveg egyharmadánál járok, izgalmas szöveg. Ajánlom még a témában ugyanezzel a feminista nézőpontól szólva Naomi Alderman: Engedetlenség című regényét is.

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Hozzám is megérkezett a Labrisz jóvoltából ez a könyv, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen dolgokra bukkanok majd. Félek tőle, mert úgy érzem, hogy ezzel a könyvvel tojáshéjon lépkedünk most, hiszen, ha kritizálod, akkor azonnal náci lehetsz, de közben meg izgat az a lehetőség is, hogy érdemi diskurzus alakuljon ki a kötet, vagy akár a 17 mese valamelyike körül. Recenzióként érkezett, lesz még bőven szó a könyvről.

Virginia Wolf: Orlando

Nem olvastam még én sem, és egy csoporttársammal együtt mindketten nagyon szerettük volna, ezért felvetettük, hogy legyen kötelező az egyik óránkon. Nagyon keveset tudok róla, szóval mutatom a nagyon ígéretes fülszöveget, ami azt hiszem bemutatatja azt az izgalmas tobzódást, ami engem ebben az egészben nagyon érdekel:

Orlando, a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban.

Borcsa Imola: Magnebéhat

Borcsa Imola az erdélyi magyar irodalom egyik új írója, aki egy nagyon friss hanggal robbant be a novellairodalomba. Azt üzeni ugyanis ez a novellakötet, hogy a pletyka egy állati jó fóruma annak, hogy leírjuk a kelet-európiai rendszerváltás és az azt követi privatizálások okozta általános kiábrándultságot. A meg nem nevezett erdélyi kisvárosba egy új gyógyszerésznő érkezik, és a saját bevallása szerint nem pletykás takarítónő, mindent elmesél, amit erről az egyébként nyilván rendkívül unalmas kisvárosról tudni érdemes. A kötet felénél tartok, egy erősen jó kötet ez, bár nem én vagyok az olvasója, de ettől függetlenül tetszik, tudom élvezni, ki tud kapcsolni és visz az a nyelvi megformáltság és igényesség, amivel az elbeszélő a széki asszony történeteit közli. Egy kifejezetten jó fiatal prózaíró első kötete, fürkésző szemünket rá vessük.

Halász Rita: Mély levegő

És ha már debütkötet: Pénteken megjelent Halász Rita első regénye, amit nagyon-nagyon lelkesen várok. Halász Rita regénye egy 30-as éveiben járó nőről szól, akinek válságba került a házassága, és a válság nagyon sok mindennel szembesít, amit viszont kezelni kell egy kivezető úton. Nagyon bízom benne, hogy a szöveg tök bátor lesz, és kimondhatóvá tesz dolgokat, de nem ez az elsődleges oka annak, amiért megveszem. Rita állati jól ír, és azokon a ritka alkalmakkor, amikor egy légtérben voltunk, mindig kiderült, hogy állati alázatosan nyúl szövegekhez, szóval várom, hogy egy ilyen nagy egészt olvashassak tőle. (A szerkesztő énem két nappal később már túl van a könyv felén, és tudja, hogy a könyv abszolút hozza az elvárásait, nagyon klassz, olvasmányos, igényes, önreflexív kötet, ajánlom figyelmetekbe, tényleg.)

Kis Tibor Noé: Beláthatatlan táj

Szintén friss megjelenés lesz Noé új regénye, amit nagyon fogok szeretni, úgy érzem. Noé nagyon jól ragad meg pillanatokat, szuper empátiával, líraszerű nyelvvel mesél el történeteket, és, ha forrásaim helyesek, itt már egy ilyen szinte prózavers szerű dolgot használ arra, hogy minél jobban megteremtse az új életkezdet lehetőségének a krízise köré a maga sajátos auráját. Egy lány autóbalesetet szenved, öntudatlan állapotba kerül kórházba. Az apa, miközben próbálja kinyomozni, hogy mi történt, megismerkedik az öccsét nevelő Zsófival, akivel egymásba szeretnek, bár mindketten érzik, csak pótolják a másik apját és lányát a vonzalmukkal. Ez megint egy olyan regény lesz, amiről azt érzem és gondolom, hogy nyelvileg fog hatalmasat ütni. Nyilván zseniálisan lett megírva, amint a kezem ügyébe kerül, elkezdem majd olvasni.

Ennyi reményeim szerint biztosan lesz a hónap, de még több új verseskötet is érkezik majd, és vannak tervek, recenziós példányok is, meglátjuk, hogy mire jut majd idő. A következő két hétben egy másik blogot is indítunk nagyon jó emberekkel, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak a városról, mint én, aztán egy tudományos dolgozattal is lesz november 5-ig munkám bőven, de ez a hétvége megmutatta számomra azt, hogy egyébként mennyire nagyon szeretek blogolni. Ez a harmadik bejegyzés, amit közel készre írtam a hétvégén, emellett a molyon átjavítottam az értékelések és az értékelt könyvek polcán szereplő linkeket a saját nicknévre, és itt is átjavítottam az aloldalak különböző linkjeit, valamint az első 35 bejegyzésnél rendbetettem a képeket és a hivatkozásokat.

Szeretem ezt a blogot, szeretek ügyködni rajta, érzem, hogy jobb lesz, és ez feltölt. Szóval nem akarok ígérgetni, mert felelőtlenség volna, de nagyon szeretnék jobban figyelni rátok. Tudjátok, hogy együtt menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: Az augusztusi kedvencem és a szeptemberre betervezett címek

Sziasztok,

a szokásos hó eleji tervezővel meg szerettem volna várni a tanév első hetének a végét, hogy jól beleírhassam a kötelezőket is, aztán pedig elszaladt még egy hét úgy, hogy tobzódtam az intéznivalókban és programokban, szóval most úgy alakult, hogy a hónap utolsó harmadára hozom a havi tervezőt. Szerencsére minden könyvet elkezdem már olvasni. De még mielőtt erről a hat tervezettről esne szó, egy könyv erejéig nézzünk vissza az előző hónapra. Kezdjük:

1. A kedvenc augusztusi olvasmányom

Rafael Pinedo: Plop

Az argentin szerző kisregénye úgy került a látóterembe, hogy az egyik kedvenc költőm, Izsó Zita fordította le magyarra, és a közölt szemelvényekből úgy éreztem, hogy ez a szöveg jól szólal meg a szerzőtől már ismert feszes, kiüresedett nyelven. És persze disztópia, ami úgy tűnik a kedvenc műfajaim egyike, humánetológiai és kultúrantropológiai kérdésekkel nyúl az új, még kiépülőben lévő társadalomhoz, amiket különösen csípek… Szóval könnyen lehet, hogy 2019-ben nem igazán jelent meg jobban nekem szánt könyv a piacon.

A kisregényben Plop életét követjük, akit az anyja egy vándorlás alatt beleszül a sárba, de a törzs öregje magához veszi, és felneveli. Már ez a felütés tele van kérdésekkel, hiszen egy olyan társadalomban járunk most, ahol egy anya számára nem fontos az, hogy felnevelje a gyermekét, a mai evolúciós és civilizációs vívmányok itt mind megkérdőjeleződnek, és másféle ráció mentén teremtődik belőlük valami. A közösséget nem osztják fel családokra, a szexualitás a társadalmi hierarchia és a rítusok eszköze, a mi társadalmunkhoz hasonlóan lehet megszégyenítő, szereposztó és számos más szerepe is, de ezek a szokások más rítusokhoz hasonlóan törzsenként változnak.

Plop egy olyan szereplő, aki a peremen született, ezért látja a törzs működését, felismeri és a saját érdekében használja a gyenge pontjait, és képes magasra jutni. Ő az egyetlen a törzsben, akit igazán hajt az a fajta evolúciós ösztön, hogy életben kell maradnia, de a regény néhány pontján hatalmas szerencséje is volt. Plop élete a regényes élet ebben a közegben, izgalmas mellékszereplőket rendel maga mellé, kitekintést kap a csoportja rítusain túlra, esélyt kap arra, hogy erősebb társadalmat építsen, mint mások, de ez az építkezés egy nagy uralkodó halálával végződik majd, ahogy a delphoi jós mondaná. Szeretettel ajánlom mindenkinek, egy rövidke kisregény, amiből nem lett kispórolva a gondolat.

és

6. A szeptemberben befejezni tervezett címek

James Martin, Sj: Hidakat építünk
Hogyan alakíthat ki a katolikus egyház és az LMBT-közösség tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel teli kapcsolatot?

James Martin atya egy jezsuita pap, aki azt gondolja, hogy nem azokra a dolgokra kellene koncentrálnia a katolikus egyháznak és az LMBT közösségnek amelyek széthúzzák őket, hanem hidat kellene emelniük azokra a dolgokra alapozva, amelyek közösséget teremtenek. Az atya nem keres feloldozást a közösség számára, hanem azt mondja, hogy az LMBT emberek éppen úgy bűnösek, mint bárkik, de az egyházi rendszer mintha nálunk kifejezetten a bűnünkre koncentrálna, és nem az elfogadásukra, szeretetükre törekedne. A szerző az Orlando-i mészárlás után megrendülten tapasztalta, hogy az államokban csak kevés egyházi méltóság fejezte ki együttérzését a közösségünk számára. Ennek nyomán kezdte el vizsgálni az egyház és közösség viszonyát, és azt gondolja, hogy az egyháznak, mint intézménynek dolga elkezdeni hidakat építeni, hiszen az a felelős azért, hogy az LMBT katolikusok a közösség peremére szorulva érzik magukat és neheztelnek az egyházukra.

Számomra, mivel 14-15 éves koromig aktív katolikus életet éltem, voltam bérmálkozó és sokat ministráltam is, elég fontos kérdés a hit, bár már azt hiszem inkább csak keresem az Istent, de ennek az eltávolodásnak igenis köze volt ahhoz, hogy azt gondoltam, Isten nem szeret engem, hiszen meleg vagyok. Bízom ebben a könyvben, kíváncsi vagyok, hogy milyen hidat és milyen munkát ajánl nekem a szöveg, még csak a bevezetőjét olvastam, de csak pénteken érkezett meg hozzám.

Mihaela Dragan – Michael Collins – Farkas Franciska – Dijana Pavlovics – Richard R. O’ Neill: Roma hősök
Öt európai dráma

A Független Színház drámakötetét olvasom most, amiben öt európai cigánysággal foglalkozó drámát találunk. A szövegek különböző módon ragadják meg ugyan a kérdést, de közös bennük, hogy a saját életükől merítenek, és olyan történeteket írnak, amikben a főhősök tudatosan igyekeznek irányítani az életüket. Van, hogy egy közösség történelmi sérelmeire hívják fel a figyelmet és várnak bocsánatkérést, van, aki a saját buktatókkal teli kitörési kísérleteit meséli el, mások arról beszélnek, hogy fontos tudnod, mi az a diszkrimináció ahhoz, hogy felismerd: diszkriminálva vagy.

2019-ben Ördögkatlan Fesztiválon voltam a színház Roma hősök workshopján, ahonnan még mindig magammal hordom azt a mondatot, amit akkor valaki random mondott ezeket a történeteket összefoglalva: Van hely a világon annak, amit szeretnél. Most ennek a témának lett egy egyetemi kurzusa is, aminek nagyon-nagyon-nagyon örülök, és hát erre olvasom el a könyvet.

Szilasi László: Kései házasság

Nem akarom elkiabálni, de mintha Szilasi végre írt volna csak úgy önmagában egy baromi jó könyvet. Azt nem szerettem eddig nála, hogy a szövegei főleg erős témákról írott korrekt szövegek voltak, én pedig azt hiszem a nyelvre vagyok nagyon ráépülve. Ebben a regényben viszont nincsenek nagy tétek. Egy szerelmesregény két szegedi tanárszakos diákról, akik később Árpádharagoson kötnek ki, és egymás mellett, de nem együtt leélnek egy szerelemmel teli életet. A regény nagy tétje a kritika szerint az, hogy Szilasi női hangon szólal meg, és igazából egy hiteles, gondolkodó, néha elmélázó női főhőst láttunk, akit könnyű volt megérteni, noha az egész életét adta szenvedésre a szép pillanatokért cserébe. Szerintem, ami igazán izgalmassá teszi a szöveget, az a vele élő történelem. A történet 1964-től 2019-ig minden évből hoz három-négy oldalt, amin át betekinthetünk a dolgok valódi állásába, és láthatjuk, hogy bár a világ történései mindig mások, a szerelmes regény és az élet csak darabjaiban is koherensen áll össze, és építi a regényt. Már hallottam a regény megjelenése előtt is részleteket, azt gondoltam, hogy kedvenc Szilasim születik, és a sejtésem beigazolódni látszik.

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Az áprilisi megjelenése óta mondogatom, hogy ez a könyv a kedvencem lesz. Még abban a hónapban elkezdtem olvasni, aztán valahogy félbemaradt. Nem igazán tudom, hogy hogyan történt, mert beszippantott az első 120 oldal. Aztán nem vettem fel. Úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek el fog jönni az ideje, és akkor szét fog cseszni, hogy aztán felépítsen. Aztán a múlt hétvégén újra a kezembe vettem. Nem folytattam ott, ahol abbahagytam, hanem újrakezdtem, mert úgy éreztem, hogy már az első 120 oldal is volt olyan jó, hogy egészben olvassam. Azóta fogynak az oldalak, és épülök.

A könyv Ocean Vuongról és az édesanyjáról szól. Arról, hogy vietnámi származásúként élnek Amerikában, de az országnak igazán csak Ocean beszéli a nyelvét és érti a kultúráját. Ocean az anyjának ír levelet, felfedve benne a közösen viselt traumákat és az azokról való gondolatait. Beszél benne a melegségéről, az első generációs értelmiségiségéről, megértetlenségéről és leginkább azokról a terhekről, amelyeket a szülei és a különcsége miatt kénytelen cipelni. És azt szeretem ebben a kötetben, hogy állati szépen beszél. Harag nélkül, az elfogadás és a szeretet hangján. Tisztán, csak úgy. Szégyenről beszél, magárahagyottságról, otthontalanságról, anélkül, hogy egy pillanatig is le kellene sütnünk a szemünket. Most úgy érzem van dolgom ezzel a szégyennel és ezzel a típusú szembenézéssel, különösen, hogy a listán három könyv biztosan foglalkozik vele.

Terék Anna: Háttal a napnak

Terék Anna a kedvenc magyar költőm, a Halott nők pedig a kedvenc magyar kötetem tőle. Most ősszel jelent meg a Háttal a napnak című régóta várt új kötet, amiben az apjával való kapcsolatát írja szét. A líra folyamatosan igyekszik tisztázó helyzeteket teremteni, érzéseket lefejteni a majdnem hagyományos kelet-európai apa-lánya viszonyról, a szülő halála után maradt zűrről. Nagyon lelkesen vártam ezt a kötetet, azt hittem két nap alatt befalom, és szomorú leszek, és dühös, és feszült a saját apámmal való viszonyom miatt, de Terék Anna új nyelvet és közlési helyzetet választott, és ez lassabb, többszöri olvasást, nem egyértelműen empátitát, sokkal inkább megértést vár, és ebben állati jól működik a kötet. Nem értékel, de elmondhatóvá tesz igazságtalanságokat, dühöket, magárahagyottságot… Egy csomó mindent. Nem tudom, hogy mondtam-e már, hogy Anna a kedvenc költőm.

Alice Munroe: Juliet

Párszor már majdnem megvettem ezt a könyvet, de aztán mindig akadt más, ez meg csak úgy jónak tűnt. Munroe a kanadai irodalom másik nagy királynője Atwood mellett, és most a Juliet kötelező olvasmány lett szoros olvasás szemináriumon. Juliet egy klasszika-filológia-tanár, akit három történeten keresztül különböző életszakaszban ismerünk meg. Fiatalon a vonaton flörtöl, később hazalátogat a szüleihez, majd a lányával való kapcsolatát igyekszik rendezni. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog működni ez az értelmiségi szereplő ezekben a különböző, női életutakat jellemző helyzetekben. A fülszöveg egy reményekkel teli, a csalódásaiban is méltóságát őrző szereplőt ígér, akihez én egy szikár nyelvet képzelek, és ha valóban ilyen, akkor nagyon fogom szeretni.

Szerencsére a hat könyvből hatot olvasok jelenleg is, így akár azt is el tudom képzelni, hogy a következő kilenc napban be tudom őket mind fejezni, mert jól állok velük és hozzájuk. 🙂

Reményeim szerint a héten még érkezem egy értékeléssel, előtte pedig egy alternatív fülszöveggel, és aztán akkor lassan akár be is állhatna valamiféle rend, de ezt nem akarom elkiabálni. Ugye.

Mindenesetre ne feledjétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A júliusi kedvenc és az augusztusra már nagyon betervezett címek

Sziasztok,

mint már sokszor említettem, a nyaram rendkívül széttartó lesz, lett, éppen ezért csak most tudom hozni a hónap elején szokásos 1 és 6-ot. Eddig utaztam, sőt, tulajdonképpen most is utazom, a ritka internetelérés közeli pillanatokat pedig most egészen más dolgok kötötték le: Felvételiztem, szeptembertől magyar nyelv és irodalom mesterszakos hallgató leszek, ősszel indul egy nagyon izgalmas és a szívemnek nagyon fontos város témájú projektünk, és megkaptam a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így el kellett kezdenem az első verseskötetemen is agyalni. És bár mindezek folyamatos tevékenységeim lesznek majd, szeptembertől már állandóan internet közelében leszek, így fogom tudni tagolni az időmet, és ígérem, hogy rendeződik a blog helyzete.

Addig viszont még nagy terveim vannak. Akad például néhány bejegyzés, amit meg kellene írni, így a múlt havi kedvencemről szóló értékelés, és akad néhány könyv is, amit már nagyon el kellene, vagy újra kellene olvasni. Kezdjük hát az augusztusi 1 és 6-ot:1_es_6_5.JPG

1. A júliusi kedvenc olvasmányom:

Gart Risk Hallberg: Ég a város

1976 Szilveszterén megölnek egy fiatal lányt a Central Parkban. Az Ég a város ezer oldalon át történő zajlásában a kómában fekvő lány történetéről olvashatunk, amelyhez zseniális módon kapcsolódik a város teljes társadalmi rendszere a poszthumanista underground mozgalmon keresztül az évek óta megszűnt Ex Post Facto punkzenekaron át egészen a város egyik legbefolyásosabb családjáig. A mélyére nézünk a kötetben annak, hogy mennyi az a pénz, és milyenek azok az eszmék, amelyekért folyamatosan égni tud New York City.

Az ezer oldalban mindenki kap valamennyi szerepet, sok olyan szereplőt mozgat maga a könyv, akiket hosszan, többször láttat az elbeszélés, és akik úgy tűnik akár tevékenyen is alakíthatják a cselekményt. A sok nézőpontot mind egy mindent tudó elbeszélő hangja köti össze, a szereplők városképe, szociális helyzete, társadalmi szerepe mentén különböző városképeket látunk egymásnak feszülni, amelyek együtt adnak ki egy nagy egész képet. A gyilkosság után való nyomozás több szálon fut, nyomoznak a barátok és a rendőrség is, a közelben partit tartó gazdagok közül is többen bevonódnak. Az össze nem tartozó szereplők is megismerik egymást, még úgy is, hogy a részigazságaik nem fedik fel egymást, az olvasó számára azonban tényleg a nagy kerek városképet és annak különc szereplőit látattja. Nagyon ügyesen épülnek fel a regény LMBT karakterei, jók a felépített elérhetetlenül underground és az elérhetetlen csillogás terei is, és egy pillanatig sem lesz unalmas semmi, ami egy ezer oldalas könyvnél szinte lehetetlen, itt mégis látszólag könnyedséggel így sikerült. Lesz majd róla értékelés is, csak nem tudom még, hogy hogyan fogok a könyvhöz nyúlni. De biztosan lesz, mert nagyon szeretem, és várom, hogy meséljek nektek róla.

és

6. Az augusztusra betervezett címek: amiket most két csoportra bontok: 4 és 2

4: A pandémia kezdete óta elkezdett könyveket végre be kellene fejezni

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember

Pusztai Virág egy nagyon kedves, kedvelt tanárom volt az elmúlt évben, amikor a televíziós műsorkészítés felé vitt az utam. Nem meglepő módon televíziózással, televíziós szakemberek képzésével foglalkozik több év közmédia után, de a gyakorlati tudáson túl keresi a média elméleti tereit is, médiafilozófiával is foglalkozik, ez a könyve pedig a doktori disszertációjának az anyagát tartalmazza. A könyv egy részének a tudásanyagát felületesebben már ismertem a kurzusairól, viszont el szeretném olvasni a teljes kötetet, mivel alapvetően érdekel az, hogy milyennek látja ő és egyáltalán a filozófia, médiafilozófia azt a világot, ahol a képek tényleg mindent uralnak. Plakátok, reklámhirdetések, matricák, jönnek velünk szemben az utcán, a közösségi médiában létrejött a vizuális történetmesélés, mint eszköz, és érdekel, hogy hogyan lehet ezt tudományosan megközelíteni, hogyan viszonyul Mona Lisa egy tükrös szelfihez például, ha ezt nem mémekben akarjuk kifejezni… A könyv első része egy filozófiai áttekintést ad mindarról, amit az emberiség valaha gondolt a képekről, még nem jutottam el ahhoz a részhez, amelyik igazán erős állításokat tesz. Nyár eleje óta olvasgatom, emésztgetem, mert nehéz, tudományos szöveg, de szép lassan haladok vele.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye

Julie Orringer romantikus regénye Varian Fry erőfeszítéseit veszi sorra, aki 1940-ben Marseille-ben elkezdi felkutatni az európai kultúra legnagyobb élő alakjait, és megpróbálja kimenteni őket a nácik által megszállt Franciaországból. A nehéz időkben megjelenik egyetemi barátja, Grant, akivel együtt ismét fellobbantak a kampuszon átélt érzelmei. Az első 100 oldalban nem igazán sikerült egymásra találnunk a könyvvel, onnantól viszont visz az egész, most már sikerült megismerni annyira az akkori francia-amerikai diplomácia világát és a két férfi kapcsolatát, hogy vigyen a szöveg, ami sűrűn szedett 540 oldalával még így is meg fog dolgoztatni. De nem baj, várom a történetet, mert már elkapott. A Libritől kaptam májusban, és sajnálom, hogy még nem írtam róla recenziót, szeptemberben mindenképpen sorra kerül, mert amint elolvastam, nekiülök.

Sally Hines: Mi a gender?

Mindenbizonnyal ez a könyv szerepelt a legtöbbször eddig 1 és 6-ban, de ez nem tántorít el attól, hogy most ismét beleírjam, mert őszintén szeretném a szeptembert a régi nyomások nélkül kezdeni, és bármennyire is fantasztikus ez a könyv, mert kutatja a társadalmi nemek pszichológiai, társadalmi és biológiai kérdéseit elképesztően gyönyörű, egyedi és különleges kivitelben, valahogy eddig nem sikerült elolvasnom. Nyilván az is az oka, hogy mivel recenzióban kaptam a Scolartól, ezért szeretnék minél előbb írni róla, és az agyam ellenáll a kényszernek, de a helyzet az, hogy ez a könyv tényleg istentelenül zseniális.

Ocean Voung: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

És ha már az istentelenül zseniális könyveknél tartunk. Ennek a könyvnek jobban vártam a magyar megjelenését, mint tulajdonképpen bármit az eddig leélt életemben. Aztán megjelenés után elolvastam az első fejezetét, imádtam, sírtam, kiakadtam, csak ültem felette üres tekintettel, hogy ez mennyire kurva jó és hiperszenzitív, és ez a kedvenc könyvem… És hát… Azóta sem olvastam tovább, pedig kétség sem férhet hozzá, hogy kedvenc könyv lesz. Ocean Voung a fiatal amerikai irodalom egyik nagy alakja. Az édesanyja mélyszegény vietnámi bevándorló, ebben a lírai nyelvű regényében pedig az első generációs értelmiségiségéről, a múltjáról, a kisebbségi létéről és a melegségéről beszél egy gyönyörű szép, az édesanyjának írott levélben. Ezt a könyvet Ocean Voung nekem írta, gyönyörű, amit eddig olvastam belőle. Utálom, hogy befeszültem az olvasása közben, de remélem fel tudok oldódni hozzá, bár ez a könyv az, amit szívesen viszek tovább, mert tényleg őszintén hiszek benne, hogy kedvenc lesz és megéri rá várni.

2: Ezekről elmaradt az értékelés az első olvasásukkor, pedig nagyon jó könyvek, és nagyon szerettem őket, tehát újra kell olvasnom

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll

Papp Réka Kinga politikai aktivista és újságíró a szexmunkáról írt riportkönyvet, amiben hat történeten keresztül bevezeti az olvasót a szexmunka kérdéseibe. Beszél a különböző típusairól, a szexmunkássá válás különböző motivációiról és élethelyzetiről, a szexmunka-prostitúció vitáról, amely keretében azt vitatják, hogy létezik-e nem a kizsákmányoló társadalom generálta szexuáis szolgáltatásnyújtás, de beszél a hazai és nemzetközi szexmunka jogi környezetéről, érdekképviseletéről, és még egy csomó minden másról. Amikor elkezdem tavaly ősszel olvasni a könyvet, még nem gondoltam, hogy írni fogok róla, aztán láttam, hogy van benne két meleg történet, de már nem jegyzeteltem ki a fontos dolgokat. Eddig tologattam az újraolvasást, és nem szeretném tovább vinni.

Tommi Kinnunen: Négyesút

A Négyesút a tavaly februárom egyik nagyon klassz olvasmánya, amit már régóta szerettem volna olvasni. Bátor nők egymást követő generációjáról beszél benne, akik végigélte a múlt századot, és mindegyiküknek meg kellett küzdenie ahhoz, hogy a tisztességét kiérdemelje, megőrizze. Nagyon szerettem a könyvet, bátran nyúlt a meleg témához is, egy igazi posztszovjet finn térben találtuk magunkat, ahol a nő nem igazán él egyedül, a látszat a legfontosabb, a család egysége pedig senki szerint nem sérülhet. Tommi Kinnunen könyve szomorú és gyönyörű elegye annak a sokféle érzésnek, amit az ember a családjáról gondolhat, és jó ezekkel szembenézni. Sajnos amikor olvastam a szakdolgozat és az egyetemi végzéssel kapcsolatos dolgok miatt nem maradt időm arra, hogy írjak róla, most pedig már csak felületesen tudnám ezt megtenni, ez a könyv pedig nem azt érdemli.

Hát ezt tervezem be most a hónapba, vagy hát ebbe a maradék 15 napba. Nagy tervek ezek, és még vissza is van egy három napos nyaralás, azt követően viszont szeretnék intenzíven dolgozni a blogon, mert tényleg azt szeretném, ha ősszel fennakadások nélkül tudna folytatódni a munka, és a fő feladat akkor számomra ne a tartalomgyártás, hanem a blog költöztetése, és a költözés mindenféle kellemetlenségének megoldása legyen.

Nem tudom, hogy milyen bejegyzéssel érkezem tehát legközelebb, bízom benne, hogy egy értékelést legalább fogok tudni hozni augusztus hónapban is, de ha nem, a három hetente jelentkező kibeszélőssel mindenképpen érkezem majd 28-án. És summa is lesz. Szeptember 7-én pedig biztosan elkezdődik az egyetem, és sokkal kiegyensúlyozottabb leszek.

De addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén