Sziasztok,

bennem nagy lendülettel indult a szeptember (amúgy nálunk ma kezdődik a tanév), valójában persze éppen azért, mert halogatok, csak most éppen mást, és blogolok helyette, de ez sosem baj, nyilván. És amúgy azt is szeretném, ha megmaradna majd ez a lendület, ezért jól leírom a terveimet, mielőtt bármi más tervem közbeszólna. Deelőttemég. Nézzük, melyik az a könyv, ami az augusztusi kedvencem volt:

1: Az augusztusi kedvenc:

Oravecz Imre: Kedves John
Levelek Kaliforniába
Van egy férfi és egy gyermek. A férfi a nyolcvanas évek elején egy évet Amerikában vendégtanított, a gyermek a fia, aki Amerikában kezdte meg az iskolát, és most meg kell szoknia a magyar oktatás Amerikából bizonyára különösnek tűnő gyakorlatait. Az apa Oravecz Imre, költő, akinek a pályája és témái a nyolcvanas években talán már éppen annyira egyértelmű, mint most, bár a nagy prózai szövegei ekkor még megírásra várnak. A férfi fiktív leveleket ír egy létező Johnnak, amikben a hogylétéről, a szűkebb és tágabb hazájáról és a kétirányú honvágyáról mesél, amely a kis szülőfaluja, Szajla, és a hatalmas, de az ottléte alatt megismert Kalifornia között húzza a lelkét, mint ahogy azt már a félig emigráns-félig itthon maradt vagy mégis hazatért családjának a nagy része is érzi. Tíz év fiktív levelezése, talán naplója ez az anyag, gyászolja közben azt az Amerikát, ami talán végleg elveszett számára, Szajlát, ami már akkor is változott, amikor gyermekként ott élt, és gyászolja az országát is, aminek sikerült rendszert váltania, de nem igazán tudta meghaladni önmagát.

Egyszerre nagyon mélyen magánlevelek ezek és nagyon mélyen közéletiek, mert végsősoron valami olyanról beszélnek, aminek nagyon fontosnak kellene, hogy legyen. Ezek a levelek Magyarországról szólnak, és a szerző igyekszik valahogy rendezni a kötődéseit ehhez az országhoz: a külső szemlélő címzettnek, Johnnak el kell mesélnie, mi áll a megélései, gondolatai hátterében, és az sem baj, ha ennek kapcsán mi is gondolkozunk a saját viszonyainkon. És közben persze, ezek irodalmi levelek is, amelyek között felsejlik a szerző életműve, ha visszafelé olvassuk. A nagy prózai trilógia, amely a könyv után születik meg, és amelyik egy család százéves kivándorlásának és hazajövésének a történetét meséli el, de a versvilágok sem fognak ezután ismeretlennek tűnni. Közhely, hogy Oravecz posztmodern szociográfus, aki újraírja A puszták népe világát, ez a könyv közel hoz ahhoz a valósághoz, amiből ez a szemlélet talán megszületett. Szép könyv ez, a bizonytalanságról szól, a summában azt írtam, picit olyan is, mint egy felnőtt Egy különc srác feljegyzései szépirodalmi nyelvvel. Leveleket ír, talán nem is próbál nagyon a dolgokra rájönni, de közben nagyon érthető nekünk. A kedvenceim között landolt, abszolút ott a helye. Egy ponton még a kedvenc Márai bekezdésemről is írt (a Zendülőkből való), de ez már tényleg csak hab a tortán.

és

6: A szeptemberre betervezett címek:

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
Sally Rooneyről sok szó esett már ezen a blogon, a Normális emberek című könyvéről volt már szó egy 2019-es 1 és 6-ban, mind a kedvenc könyvem, a Baráti beszélgetésekről pedig az egyik legkedvesebb értékelésemet írtam, amiben azt hiszem sikerült megfognom, miért lelkesít elképesztően a szerzőnő alkotói világa. A két könyv a normalitás és a barátság kereteit írja szét, arról a világról tudósítanak, amelyben ezek a fogalmak válságban vannak, de még valamiféle értéket társítunk hozzájuk, noha tudjuk, vagy tudni véljük, hogy ezek az értékek nem igazán lehetnének nehezebbek egy Kacsánál. A Normális emberekben a YA műfaját, a Baráti beszélgetésekben a chick lit műfaját írja szét nagyon tompa nyelvvel, elképesztően szépen. Direkt nem olvasom el a Hová lettél, szép világ fülszövegét, és nagyon bízom benne, hogy valamelyest megújul majd az alkotói világ, és fogok tudni majd ezért is ilyen lelkesnek lenni, de ez biztosan kiderül, amikor ösztöndíj után bevágtatok a könyvesboltba a napokon belül megjelenő könyvért.

Zelei Bori: Csörög
Zelei Bori könyvét nem sokkal a júniusi megjelenés után hozta meg a posta, ezért elfelejtettem felvinni molyra, és elfelejtettem itt sokat írni róla, de most épp ezt olvasom, és látom, hogy lesz még majd bőven róla szó, így nem igazán aggódom miatta. Ez a könyv egy lányról szól, akit Zsuzsának hívnak, és amúgy olyan is. Egyetemista, biológiát tanul, szeret kocsmákba járni, van egy legjobb barátja, Bélus, aki történetesen meleg, amúgy Zsuzsa is leszbikus, ez egy szerelmes regény lesz, de olyan Zsuzsásan, ahogy egy Zsuzsa és egy Márta nevű lányt el tudsz képzelni Pest (khm. jó, értem, Buda, de…) utcáin. Nagyon laza a könyv, kellemes, üde a hangja és azt az érzetet kelti, hogy nem gondolja túl magát, hangulatot fest, valamiféle gondtalanságszerű fiatalságérzést, amit amúgy én is érzek, élek. Az első 50 oldala visz, rövid könyv, kellemes olvasni, nagyon szeretném, ha a hónapban lenne róla szó a blogon.

Lázár Ervin: Korona és kard
Lázár Ervin könyvét biztosan el fogom olvasni a napokon belül. Pont. A következő időszakban egy ösztöndíj keretében sok olyan könyvet is fogok olvasni, amik cigány mesék újraírásával foglalkoznak, és ez a könyv az egyik ilyen. A kötet egyszerre tartalmazza a magyar mondavilág történeteit, és Ámi Lajos nyírségi, apagyi mesélőnek a történeteit, Lázár Ervin mindkettőt újragombolta, talán egységesítette. Alapvetően a kutatásom nagy kerete az volna, hogy megvizsgáljam, mit kezdenek azok az alkotók ezzel a mesehagyománnyal, amikor a szépirodalom vagy a gyermekirodalom olvasói elé helyezik, Lázár Ervin élete utolsó szakaszában egy ilyen munkát végzett, az is izgalmas, hogy a Móra úgy döntött, hogy a magyar mondákkal együtt közli ezt, ezeket mind jól megírom majd kritikában és majd tanulmányban is, ha oda kerül a sor.

Tatiana Tibuleac: Üvegkert
Ez a regény megint a levél helyzetével játszik, amelyet egy egykori elhagyott lány ír az ismeretlen édesanyjának Moldovában. A kislányt a rendszerváltás előtt örökbefogadják, a nemes gesztus mögött viszont hatalmas szegénység áll, amiben szükség van további munkaerőre ahhoz, hogy az eltartó család üveggyűjtésből és üvegmosásból el tudja tartani magát. Nagyon érdekel a történet mind lélektani, mind – fiktív – életútregény szempontokból. Mivel szembesítheti egy gyermek az anyját, aki elhagyta, milyen tudásokhoz férünk hozzá, mennyire ismerhetjük fel a saját személyes és akár történelmi traumáinkat, és, ami talán számomra a legnagyobb kérdés a regény kapcsán: Hogyan lesz az elbeszélőnek hangja és képessége ahhoz, hogy minderről beszéljen (vagy, ha nem igazán lesz ,mint például a Bíborszín/Kedves Jóisten esetében, az is izgalmas). Várom, hogy olvassam.

Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma
Babiczky Tibor költészete ebben a kötetben a legmélyére ás a poétikának, visszanyúl Szapphó töredékeihez, hogy felmutassa, egészében mennyire lehetnek azok aktuálisak. Már egyszer, hogy képem legyen a kötetről, végigolvastam az anyagot, izgalmas volt látni, hogy Babiczky kortársként tekint Szapphóra, nem archaizál, nem néz félre, amikor az ő töredékeit egészíti ki, működik a kötet, amikor kértem belőle recenziós példányt, azt hittem Leszbosz témája hangsúlyosabb lesz, de nem baj, hogy nem így van, majd alaposabb, módszeresebb olvasás után meg is írom, hogy miért. Nagyon szeretném, ha még a hónapban erre is idő és hát, sor kerülne.

Sebastian Barry: Végtelen napok
Két szegény, de vidám fiatal szerelmes legény az amerikai polgárháború idején úgy dönt, hogy beáll a seregbe, hogy egy rendes gatyájuk legyen. Az egyik ütközet után találnak egy indián kislányt, akiről senki nem gondoskodik, így magukhoz veszik, és hárman járják tovább az államok útjait békében, szeretetben. A Végtelen napok tavaly jelent meg a pandémia alatt, rengeteg dicsérő szót olvastam róla, főleg a szép, gördülékeny, lírai nyelvéről, és hogy szépen beszél erről a mégiscsak családról, szeretetközösségről. Eddig nem tudtam időt szakítani az elolvasására, most viszont rövidesen megjelenik a sorozat folytatása, így időszerű volna átesni rajta és megszeretni. Bizonyára így lesz, nagyon hasonló ízlésű emberek bizonygatják. 😊

Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, reményeim szerint ezek mentén tartható lesz majd ez a hónap, szeretném, ha minél többször találkoznánk a blogon, és hogy ezek a találkozások értékelés képében is sűrűsödjenek, meglátjuk, hogy majd mi sikerül. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió