Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régi, de most újra felfedezett klasszikusról fogok beszélni, amit először 1987-ben adtak ki magyarul, az angol megjelenés után 5 évvel. A könyv akkor nagy sikernek örvendett, Steven Spielberg rendezte az adaptációját, Whoopi Goldberg játszotta a főszerepet, és az USA-beli dél egy fontos filmjévé vált. A könyv másodvirágzását a feminizmus új törekvései, a kisebbségi helyzetekben élő nők hangjának megszólaltatása hozta el. Emma Watson szerint a könyv a világirodalom tíz legfontosabb nőregényeinek egyike, és bár nem szeretem azt, ha hírességek akarnak egy szöveget kanonizálni, ebben az esetben Emma Watsonnak azt hiszem igazat kell adnom.

kedves_joisten.jpg

A regény négy nagyon különböző afroamerikai nő életutat mutat be a dél valóságában. Olyan történeteket, amiket nem szokás elmesélni, mert nem szépek. És ennek egy különleges megszólalásformát, a levélregényt választotta a szerző, hogy egy nagyon személyes sorson keresztül érezzük mindazt, ami történik. Ez a regény levelekből áll. Levelekből a Jóistenhez egy olyan néger lánytól, akinek az egyetlen vigasza, hogy ki tudja betűzni: JÓISTEN. Levelek egy lányról, akinek sem jogi, sem szexuális önrendelkezése nincs. Egy csúnya és buta lányról, aki helytelenül ír, tájnyelvien és élőbeszédszerűen, mert nem járhatott iskolába, rendben kellett tartania a háztartást.

Ez a lány, Celie, akinek nagyon sokáig neve sincs a regényben, végtelenül kihasznált. Fenntart anyja halála után egy háztartást, az apja folyamatosan megerőszakolja, majd a vérfertőzött aktusokból született gyermekeket elveszi tőle. Úgy tud megházasodni, hogyha jár hozzá a tehén is, de férjével nem lesznek megesküdve, csak a házat cserélik ki Celie alól, amit takarítania kell, és új feladatként az özvegy férje gyermekeire kell vigyáznia. Mert asszony a férjének igazából a gyermekek mellé kell, és Celie jó cseléd, tiszta házat tart. A férje megcsalja. Másba szerelmes, Shug Averybe, akiről még lesz szó a bejegyzésben. Veri Celie-t és a földön is dolgoztatja, a nő mégsem érez dühöt, mert neki azt nem lehet.

És neki nem lehet semmit. Vagyis hát semmi olyat, ami identitást ad neki. A templomban nőket néz meg, ő maga is vonzódik Shug Averyhez, de sokáig nem válik identitássá a leszbikussága sem. És nem is rajta múlik, hogy identitássá válik-e valaha. A szexet nem élvezi, felnőttként is felvilágosításra szorul, de az első valódi szexuális kapcsolódás és érzékeny érintés egy nőtől rendkívül felszabadítóan hat rá. Mert ő csak segítséggel tud felszabadulni. A szó sok értelmében.

A szó szintén sok értelmében felszabadultságot és igazi identitást Celie a szabad Shug Avery megjelenésével kap. Shug egy fekete énekesnő, aki gint iszik és mások férjét csábítja el. Celie férje szerelmes belé, mindig is az volt, és ez a szerelem kölcsönös. Shug az egyetlen karakter a könyvben, aki az idősödő férfire hatni képes. Shug egyszerre egy gyenge karakter, aki fél attól, hogy nem tartják szépnek, egyszerre erős forradalmi nő, aki méltósággal tűri, ahogy a pap kiprédikálja, a szülei megtagadják és elveszik tőle a gyerekeit, és egyszerre érzékeny bohém. Egy olyan nő, aki tisztába van a testével és szexusával. Tudja, hogy kell neki a férfi, mert ki kell élnie rajtuk magát, miközben ő maga is:

néha úgy beszél és viselkedik, mint egy férfi.

Rajta keresztül oldódik fel ez a macsó dél. Ő ad kiugrási lehetőséget, akár mintát, akár konkrét esélyt az itt élő nőknek, azonban, és ezt nem hallgatja el, ez az út rögös és a társadalommal szemben vezet.

A regény megtört szereplője Sofia, Celie neveltfiának a felesége, aki egész életében harcolt a bátyai ellen. Megtanult ütni és megtanult kitartani is. Ő szerelemből házasodott be ebbe a családba, és egy más család képét tárta Celie elé. Ők szeretetben éltek, az első elcsattant pofon után pedig visszaütött. Mert erős nő volt, a férfimunkát is el tudta végezni, és úgy érzi, harcolt már eleget a férfiak ellen. Ő fogalmazza meg a regényben elsőként Celienek, hogy a nőknek össze kellene tartaniuk, de Celienek az önrendelkezés ekkora mértéke sem volt járható. Sofia sorsa azt mutatja meg egyrészt, hogy milyen színesbőrű-fehérbőrű szereplehetőségek vannak még a délen. Sofia függetlenségére való igényét még nem tudta megélni, és megtört sorsának az a tanulsága, hogy a fekete nő meghunyászkodó és szolgálatkész legyen, mint amilyen Celie.

A regény negyedik, de a többitől lényegesen különváló szálát Nettie, Celie húga hozza, aki több nőiségében való megalázás után Afrikába kerül misszionáriusként. Nettie ezen utazás közben tudja meg, hogy Afrikában is feketék élnek, a történet Nettie megismerésén keresztül mutatja be azt, ahogy az őseiket rabszolgakereskedők Amerikába viszik hajókon, és vele együtt lepődünk meg azon, hogy feketék is nyomnak el feketéket, miközben a teljes fekete társadalom ki van szolgáltatva a gyarmatosító gumitermesztőknek és útépítőknek.

Az afrikai fekete társadalom további szintre emeli, de semmi esetre sem relativizálja a nők elnyomását. Az afrikai feketék meglepődnek, amikor fekete nő misszionáriusok is érkeznek hozzájuk, mert az ő társadalmukban a lányok nem tanulhatnak. A lányokból kvázi szolgaként élő feleségük lesz, és ha szerencséjük van, a törzsfőnök feleségei lesznek, ami a legnagyobb nők által megszerezhető kegynek számít. A női testet a nővé váláskor rituálisan megcsonkítják illetve arctetoválással rondítják el. És ezeket a szokásokat csak azért tartják, mert mindig is így tartották, dacára annak, hogy a legtöbb nő ezen erőszakkal vesz részt. Az író könyvhétre kiadott regényében egy ebben a regényben megismert, stigmával élő néger lány történetét meséli el.

És végezetül beszélnünk kell még, tényleg csak pár szóban, a regény hitéről. Celie úgy képzeli az istent, mint aki az utolsó remény kis cérnáját tartja és akadályokat görget Celie elé, a regény végén viszont van két fontos meglátása a regénynek. Egyrészt az, hogy ha Isten szeret minket, akkor azt akarja, hogy boldogok legyünk… Jó ez még nem annyira izgalmas, de ez: Ha isten fehérnek és férfinak képzeljük el, akkor nem hallgatja meg a néger nők imáit. És én azt hiszem erről szól ez az egész regény.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert ez tényleg fontos regény. Nagyon erős tablóját mutatja a kemény dél női szereplehetőségeknek. Mutat egyfajta kitörési mintát, és megmutatja, hogyan változnak a következő nőgenerációk lehetőségei. Megmutatja a családot, amiben szinte mindig bármi megtörténhet. És megmutatja Celie-t, aki sokáig nem tudja, hogy élhetne másmilyen életet. Ahogy kezdtem is, ez nem egy szép történet, még akkor sem, ha jókor van vége. De ez egy fontos történet, amiről sokat kell olvasnunk, mert még sok mindent meg kell értenünk.

Kedvenc rész: Amikor ülnek a verandán ketten, akik szerelmesek Shug Averybe. Az fontos.

Alice Walker: Kedves Jóisten
Európa, 1987
256 oldal

Alice Walker: Bíborszín
Európa, 2018
344 oldal

Így olvastam: Néhány napba telt. Több üléssel. Pedig könnyen olvasható, csak felkapom a vizet néha. És vannak pontok, ahol nem is kötnek le igazán, és ilyenkor le kell tenni egy picit, mert ez a könyv megéri a figyelmet, és megérdemel egy figyelmes olvasót.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Én hamarosan igyekszem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió