LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Hónap: 2019 február

Februári summa

Sziasztok,

ismét eltelt egy hónap, sőt, szinte elsuhant, és jó volna azt mondani, hogy mert csak 28 napos volt, de azt hiszem arról van szó inkább, hogy a dolgaim sűrűsödtek be. De a lényeg, ebben a hónapban három könyvet sikerült beszerezni, és hét könyvet olvastam, ami most egy visszafogottabb summát fog engedni, de kell ilyen is. 🙂

februar.JPG

És a három könyv beszerzése sem pörgette fel a könyvpiacot, ugyanis egyet ajándékba kaptam, egy recenzióban érkezett, az utolsóra pedig a jegyzettámogatásomat használtam el, de nézzük címek szerint:

Jean-Michael Maulpoix: Kékversek
Ez egy francia kortárs verseskötet, prózaversekkel a kékről. Nagyon könnyű volt szeretni, rendkívül sokszínűen használja fel a kékben rejlő metaforákat, tele van szenzitív képekkel, finomságokkal. Nagyon erős kötet, tele nagyon beágyazott fontos mondatokkal és szövegekkel. Működik ez a kötet számomra, nagyon. 🙂 Névnapi ajándékként kaptam egy áttanult vizsgaidőszak után.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
A könyv az első magyar nyelven olvasható átnevelőtáborról szóló könyv. Vagyis sokkal több ennél, egy identitásregény, amiben Cameron Postot követjük, akinek meghaltak a szülei autóbalesetben, miközben próbálgatja éledező szexualitását. És barátokat szerez, és fontos dolgokat tud meg magáról, miközben működés közben látunk egy ilyen tábort, és egy ellenálló, lassan kialakuló személyiséget. Itt írtam róla sokkal részletesebben.

Kele Fodor Ákos: A szív vége
Az egyik legszebb könyv, amit valaha láttam. Teljesen feketék a lapélek és a borítója is csak fekete a védőborító alatt, gyönyörű illusztrációkkal dolgozik, és cigány mesék vannak benne. Újraírt, újragondolt cigány mesék a cigány folklórból, a mitikus cigány világmagyarázatból, boszorkányokon, rosszakon, a világot működtető természet királyokon keresztül. Egy nagyon komplex képet kapunk erről a mitikus rendszerről, ami nagyon fifikás és olvasmányos. Ma megyek a könyvbemutatójára. Eléggé izgatott vagyok.

És amit olvasni sikerült:

Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának második részéről van szó, amiről követve a Patrcik Ness-i hagyományokat, képtelenség spoiler és csodálat nélkül beszélni. Talán annyit, hogy míg az első kötetben az akció hangsúlyosabb, addig itt erősen a jellemekre és az erkölcsre épít, miközben az akció is folyik tovább, de még hogy. Imádtam, bár az utolsó 50-60 oldalból tudtam volna húzni, de megérte végigolvasni, de még mennyire hogy megérte. Basszus, olvassátok el, mindenki!

Jean-Michael Maulpoix: Kékversek
Már fent volt róla szó.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Már fent volt róla szó.

micimack_1.gifAlan Alexander Milne: Micimackó
Ez az, aminek látszik. A mese az együgyű mackóról és a barátairól. Eddig valamiért nem olvastam, de már régóta szerettem volna, és jelentem, megtörtént. Szerettem az író stílusát, szerettem a történeketek, amikből meglepően sokat merített a Disney, és szeretnivaló volt az egész. Nem életem meghatározó olvasmánya volt, de örülök, hogy megtörtént.

Christopher Milne: Róbert Gida emlékei
Alan Alexander gyermeke ő, akiről Róbert Gida lett mintázva. Nagyon megkapóan mesél arról, hogy hogyan élt gyermekkorában, a dadussal vagy a dadus nélkül, hogyan éltek a szülei, együtt, mégis szinte lemondások nélkül, körbejárjuk a környéket, amit ismerni vélünk a Micimackóból… Azt gondolom, hogy nem kötelező a Micimackó mellett olvasni, mert nem tesz hozzá sokat, nincs az a nagy drámai történet mögötte, amit a Viszlát Cristopher Robin című film sejtet, de egy olvasásnak szintén jó volt. 🙂

Kele Fodor Ákos: A szív vége
Fent írtam róla.

John Balville: A tenger
A könyv, amitől sokat vártam, de azt hiszem rosszkor találkoztunk. Egy idős férfi, miután a feleségre meghal, visszautazik a tengerpartra, ahol a gyermekkorát töltötte. És itt, a tenger partján, egy kis hotelben, ahol csak a szállásadónő és egy öreg ezredes él, elkezdi mesélni az élete fontos dolgait. A gyermekkorától a feleségével való találkozáson és a felesége betegségén át egészen a jelenben élő hétköznapokig. Egy picit olyan, mint mikor ebéd után kimész sziesztázni a teraszra, és leül melléd egy idős úr mesélni, miközben hátulról hallatszik a tenger. És most nekem annyira nem volt kedvem ehhez, de nem tudom vitatni, hogy egy klassz könyvről van szó.

Nézzük a betervezett kategóriák szerint:

Polcfelszabadítás: A tenger
Kortárs magyar széppróza: A szív vége
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző: Jean-Michael Maulpoix
Nekem fontos szerző: Patrick Ness

Blogolnék:

A hónapban feléltem a tartalékaimat blogposztok tekintetében, ami most ebben az esetben az 1 és 6 blogposztok régóta tervezett beindulása mellett három értékelésre volt elég, így írtam Sofi Oksanen: Baby Jane című regényéről, Zsolmár János: Hibiszkusz herceg című regényéről, a blog elindulásának második születésnapja alkalmából jött egy születésnapi bemutatkozó poszt, és a Cameron Post rossz neveléséről is érkezett egy recenzió. És megérkeztünk a jelenbe. Hamarosan érkezik az 1 és 6 bejegyzés, és nem tudom, hogy mikor lesz új poszt utána. Most olvasom a Kedves Jóisten!-t Alice Walkertől, és hamarosan érkezik Garrald Conley: Eltörölt fiú példánya hozzám, amikről biztosan lesz szó a következő hónapban, a többit pedig majd meglátjuk.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok.
Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok a komment szekcióban, ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, kattints a jobb felső sarokban lévő követés gombra, ha kisebb színes háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az első magyar nyelven is megjelenő, átnevelőtáborról szóló könyvről hoztam értékelést, amelyben Cameron Postot ismerjük meg, a fiatal, 12, majd 14 éves Egyesült Államok béli lányt, aki épp ismerkedik a saját szexualitásával, és a történet bizonyos pontján az Isteni Ígéret bentlakásos nevelőprogramjába kerül. De nézzük is.

cameron_post.JPG

A könyv első fejezetei 1989 nyarán játszódnak. Cameron szülei szokásos nyári utazásukat töltik, Cameron pedig otthon marad engedékeny nagymamájával, aki hagyja, hogy minden időt a legjobb barátnőjével, Irenevel töltsön. Irene és ő ténylegesen össze vannak nőve, ők a legjobb képességű lányok az osztályban, és folyamatos versengés jellemzi a kapcsolatukat. Ilyen versengés közben kerül sor az első érintkezésekre és az első csókokra is. Egy kihívás, ami jellemzi a kapcsolatukat, mégis mindketten érzik, hogy ez több ennél, valami, amit titkolni kell.

Épp egy ágyban fekszenek, órákkal az első csók után, amikor egy telefonhívás mindent megváltoztat. Cameront haza kell vinni, és Cameron biztos benne, hogy lebuktak. Amikor megtudja, hogy a szüleik autóbalesetben meghaltak, az első érzései a megmaradt titok köré szerveződnek, amit a nagyanyja meglepetésnek és gyászreakciónak vél, és úgy is kezeli. Nagy szeretettel, amire Cameron nem tartja méltónak magát, és folyamatos fájdalmat érez. A regény legvégigvezetettebb mozzanata ez, ami az egész cselekményen átkíséri Cameront.

A gyász összekeveredik ebben a regényben, a társadalom szemében abszolút elfogadhatatlannal és titkolni valóval, ami mégis működteti magát. Elkezd Bibliát olvasni, hogy egyfajta válaszokat találjon az új, alakuló identitása által felvetett kérdésekre, és rengeteg filmet néz, szinte mindent, amiben bármiféle leszbikus vagy meleg reprezentáció található, és abból próbál ellesni viselkedésmintákat.

És aztán a történetben három évvel később találjuk magunkat, 1992 nyarán, amikor egy, már kialakult, másfajta családot látunk Cameron nagymamájával és nagynénjével. Cameron a középiskola előtt áll, és az úszóversenyeken megismert Lindseyt látják vendégül, amíg a kis városukban úszóversenyt tartanak. Lindsey Seattle-ben él, ami már ekkor egy sokkal befogadóbb nagyváros saját meleg kultúrával. Lindsey mondhatni felvállalja a saját leszbikusságát, úgy érzi a leszbikusság egy politikai, forradalmi és ellenkulturális akció is, és ő mesél először a Pride-ról is. Nagyon izgalmas kontraszt ő Cameronnal szemben, aki azt mondja:

Egyszerűen csak azért szeretem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ellene.

A középiskolában érkezik az első igazi nagy szerelem Coley Taylor személyében, aki egy ideális kamasz kapcsolatban van a barátjával. Egy erős baráti, testvérszerű kapcsolat alakul ki a két lány között, ami Cameronnál vonzalommá majd szerelemmé válik, és ami egy szép hétvége hatására be is teljesül. Coley karaktere állati izgalmas, és érdekes lehet, mint a nő, aki megérti, hogy volna más lehetősége a klasszikus vidéki lányon túl, de megrémül tőle egy ponton, és visszazuhan.  Nagyon sok érvényes kérdést vethet fel, de ezekre nem kapunk választ, hiszen a regényben Cameront követjük, aki a beharangozott átnevelő táborba kerül.

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.

állítja az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont prospektusa. És kvázi ebben a szellemben is működteti egy Krisztushoz visszatért férfi és a pszichológus nagynénje. A bentlakás első fél évében nem lehetséges a látogatás, csak ellenőrzött leveleket és csomagokat kaphat három hónap után, és sok csoportterápián illetve négyszemközti ülésen kell részt venniük. Az intézmény célja, hogy a tanulók egészségesen viszonyuljanak a nemükhöz, megszilárdítsák a szerepeit, és ezzel együtt erősítsék bennük, hogy a társadalomban mennyire fontos az azonos neműek közti egészséges barátság.

Hiszik, hogy a homoszexuális identitás csak mítosz, amit az úgy nevezett melegjogi mozgalmak szilárdítanak meg, és nem von mérleget bibliai értelembe vett bűn és bűn között:

Ha valaki a gyilkosság bűnét követi el, talán azt mondjuk rá, hogy tagja egy csoportnak, amelyiknek az identitásában ez a közös vonás? Hagyjuk, hogy a gyilkosok felvonulásokat rendezzenek és gyilkosklubbokba járjanak, ahol berúgnak, és áttáncolják az éjszakát, és aztán együtt elmennek gyilkolni? Ezt egyszerűen az identitásuk egyik aspektusának nevezzük?

Ezzel együtt ez a tábor nem rémisztő úgy, ahogy más nem fikciós táborról hallunk. Nagyon erősen reflektál a könyv arra, hogy jót akarnak nekik, ahogy jót akart Coley és a nagynéni is, amikor ide juttatták. És a gondozók is azt hiszik, hogy a legjobb dolog, amit tesznek, hisz így a gyermekek visszakerülhetnek Krisztushoz. Ez persze nem legitimálja őket, ahogy nem oldozza fel a társadalmat sem az alól, hogy nem fékezi meg az ilyen híveket. De a könyvben valahogy ez mégis sokszor kerül előtérbe. Talán mert ez a remény utolsó szála. Meg általában szeretjük hinni, hogy a világ összességében mégiscsak jó.

Cameron nem tanítható szívvel érkezett az intézménybe, azaz kritikus volt vele, nem hitt benne, de így hamar kiismerte a rendszert, és ráérzett, hogyan kell túlélni benne. Lindsey hangján szólalnak meg cinikus gondolatok a rendszerszintű logikátlanságokkal szemben, aki erős szimbóluma lesz így a regénynek, mint valami védekezési mechanizmus.

Ugyanakkor a tanítványok nem kerülnek ki a gyógyulás lehetőségéből így sem. Az intézmény célja kifejezetten az, hogy az ember belássa, hogy a múltja nem a helyes múlt. De a melegségen kívül még állati sok minden van a múltban, például mindaz, amit identitásnak gondolunk. Úgy mondják, eltűnsz, láthatatlanná tesznek vagy elfejeted önmagad. Mert minden sokszor hangzik el, és mindig ragad valami belőlük a tanítványokra.

Két hasonló tanítvánnyal Adammal és Jane-nel kialakítanak valami véd- és dacszövetséget a rendszer ellen, mert tudják, hogy szívás itt lenni, és ők igazából nem is akarnak. Sokat beszélgetnek, de ezek a beszélgetések az idő előrehaladtával egyre üresebbek, csak életben tartó szituációs komédiák, amik állati erős válságtünetek. Mert nem maradt más.

És persze sokkal jobban eltűnsz, ha komolyan veszed az egészet. Adam szobatársa ki akar gyógyulni, és mintadiák is. Betéve tudja a Bibliát, és megtört. Sikerült meggyűlöltetni vele saját magát, az embert a bűnös gondolatok mögött, aki nem elég erős legyőzni azokat, és drámai következményei voltak ennek, és nagyon erősen kiemeli, hogy ki nem alakult személyiségek lelkére megy a játék az ilyen intézményekben. És ezt nem lehet elégszer aláhúzni.

Állati erős kötetről van szó, nagyon örülök, hogy végre magyarul is olvashattunk ebben a témában, abszolút hiánypótló volt. Nagyon fontos beszélnünk erről, mert ez egyszerűen emberjogi, sőt, gyermekjogi kérdés, amiből nem volna szabad engedni. Mindig nagyon örülök, ha valahol betiltják az ilyen intézményeket, és bízom benne, hogy az ilyen könyvek, és azt azokat körülvevő hírverés segítségével kevesebb gyermek kerül ilyen válságokban, az egyébként sem könnyű LMBT kamaszkorban, vagy egyáltalán.

Kedvenc részem: A személyes ülések, de ez belőlem táplálkozik. Mindig állati izgalmas megtapasztalni, hogy különféle logikák élnek egymás mellett, akár hamis kiindulásokból, és ennél a regénynék abszolút ez volt az élményem.

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, mert mindenki meg fogja benne találni a saját érdeklődését.Cameron poszt ebben a regényben megismeri a saját szexualitását, viselkedésmintákat les el, beszélget róla, aztán a táboron keresztül felnő. Hatalmassá és emberivé, olyanná, aki érzi már a felelősségét a dolgokban. És közben a regény pszichologizál, és beszél a táborról, gondolkodik Istenről, és működik az egész, teljes egységben.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Athenaeum, 2019
439. oldal
Így olvastam: 5 nap alatt, napi két ülésben, kb. 40-50 oldalával. A könyv szedése és a történet is nagyon sűrű, kell neki a pihentetés, és könnyebb is úgy, ha van időd átgondolni a dolgokat. Én verset olvastam mellette.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak a példányt és a megtisztelő bizalmukat. Nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Két év után ideje bemutatkozni

Sziasztok,

ma két éve, egy szép szerda délelőtt elhatároztam, hogy megcsinálom a blogot, amit hetek óta tervezgettem. Ez az a blog. És nem írtam akkor bemutatkozást, mert minek. A korábbi blogjaimat nem olvasta senki, és miért lett volna ezzel másként… Szóval ma két éve ebben a miért lett volna máskéntban élek, és jó bölcsész szokás szerint, ha most nem is az írás végén, de már rendesen benne, meg kellene írni valami bevezetőszerűt, hogy mi is történt, és mi is történik itt.

Azt hiszem egy picit szentimentális leszek, de ebbe most beleállok. Mert mikor, ha nem most.

szulinap.JPG

Szóval sziasztok!

Szilvió vagyok, 21 éves. Magyar szakon tanulok. A nyelvészet és az irodalom egyaránt érdekel, de továbbtanulásban a nyelvészet felé veszem az irányt. Szeretek olvasni, amin persze nem lepődtök meg. Magyar szakos vagyok, ez meg mégis egy könyves blog… Szóval elvárható. De mégis, szeretek olvasni, mert… mert olyan helyzeteket ismerhetek meg általa, amilyen helyzetekbe nem kerülnék, … mert olyan nézőpontokon keresztül szemlélhetek helyzeteket, amik nekem nem adottak, de építik a világképemet, …mert eléggé fontosnak tartom, hogy épüljön a világom az olvasások által. Azt hiszem ez az a gondolat, ami miatt ezt az egész olvasás részt beleírtam. Hogy azt várom el egy könyvtől, hogy kapjak tőle valamit, hogy épüljek belőle, hogy hozzátegyen valamit a személyiségemhez. Ez érdekel engem a könyvekben leginkább. Hogy hogyan építi tovább a világomat, hogy hogyan rezonálunk egymással, és hogy milyen értékeket erősít fel bennem. Erről mindenképpen igyekszem írni ezeknek a könyveknek a kapcsán.

Szilvió vagyok, 21 éves, meleg. Ez nekem nagyon sokat jelent. Vagyis nem. Nem az a fontos nekem, hogy azonosneműek a potenciális partnereim. Azt tartom fontosnak, hogy kaptam valamit, amit felhasználva érzékenyebb tudok lenni. Szociális értelemben. Hogy van egy keretem, ami miatt teljesen kézenfekvő, ha számon kérek bármi olyat, ami szerintem közönségellenes vagy gyűlöletkeltő. Bő egy évet dolgoztam a mainstream LMBT aktivizmusban, és igyekeztem kimaxolni. Erről beszélek, amikor azt mondom, hogy nekem ez sokat jelent. Hogy attól függetlenül, hogy mit gondolok a hazai aktivizmusról vagy annak működéséről, én nagyon sokat kaptam tőle, és épültem belőle. Igyekszem észrevenni a csúsztatásokat, a félremagyarázásokat és az abszolút hazugságokat, igyekszem felemelni a hangomat a semmibe vezető uszítás iránt, legyen szó LMBT emberekről, nőkről, sérültekről, etnikai kisebbségekről… és a felsorolás itt legyen nyílt végű. Erre nagyon igyekszem figyelni.

Igyekszem sokszínűen olvasni. Figyelni az új dolgokat, próbálok kortárs és világirodalmi szövegeket olvasni, népszerű szórakoztatókat, és néha random dolgokat is. Ettől függetlenül csak az LMBT könyvekről írok. Igaz, hogy a summákban, vagy az új 1 és 6 bejegyzésekben belefuthatsz a nem LMBT olvasmányaimban, de hosszabban, értékelésekben LMBT könyvekről van szó. Mert amikor tizenöt tizenhat éves kis Szilvió voltam, senki nem beszélt ezekről, és most, hogy 21 lettem, most se… Szóval komolyan vettem a légy az a felnőtt, akire fiatalon szükséged lett volna szabályt, és végre valami mellett kitartok. Néha azt gondolom, hogy erre csak nekem lett volna, vagy csak nekem van szükségem, de aztán túljutok ezen persze. Mert nekem szükségem van. Tényleg. És örülök, ha ez titeket érdekel, és örülök, ha olvassátok, ha beszélünk róla. De azt hiszem elsősorban ezt magam miatt csinálom. Hogy fiatal felnőttként legyen valami, amit nem akarok feladni. És ez jól is hangzik.

Igyekszem pozitív értékeléseket írni. Ennek a fő oka, hogy általában jó könyveket olvasok. Úgy mondják, hogy tudom, hogy mit szeretek, és azt veszem le a polcról. De ettől függetlenül nem peace és love szeretne lenni a blogon. Igyekszem elemzési lehetőségeket felvillantani, olyan dolgokat, ami a te olvasmányélményeidhez is hozzá tehetnek. És ha kell, kritizálni is szeretek, különösen figyelve arra, hogy ez alá legyen támasztva. Néha akár trágár kifejezések kíséretében is, de alátámasztva. És gyakran hosszú, végeláthatatlan, élőbeszédszerű mondatokkal teszem ezt, és sok-sok kötőszóval, meg hozzátoldással. Mert szeretnék nem steril lenni. Mert engem ez érdekel az egész blogban. 🙂

Jah, igen, használok szmájlikat is néha. 😉

 Szóval én vagyok ez. Szilvió, akinek van egy értékrendszere, és van egy identitása. Aki szeret olvasni, mert jó olyan helyre eltűnni a világból, ami építi. Mert szeret beszélgetni, szeret érvelni, és szeret konstruktívnak lenni. Ez az egyik kedvenc szava.

Szóval ez vagyok én. Szilvió, aki nagyon igyekszik. 🙂 Aki szeret arról írni, hogy mi érdekli, és álmában sem mertem volna remélni, hogy ezek a dolgok másokat is érdekelnek. És nem igazán tudja leírni, hogy mi mindent jelent ez neki.

Szóval ez vagyok én. Ez volt két évig, ez van, és ez lesz. 🙂 Köszönöm, hogy olvastok, és velem vagytok, egészen a szivárványig, sok-sok könyvvel!

Szilvió

Zsolmár János: Hibiszkusz herceg

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régi magyar könyvről fogok mesélni, ami 1991-ben jelent meg, és azóta is fel-felréved a magyar antikváriumokban. A könyv fő különlegessége, hogy egy igaz történetet mesél el, a rendszerváltás előtti Magyarország utolsó hónapjaiból, és pusztán az író neve fikció, és az egészet naplószerűen datált történetek alkotják, csupa piros betűvel. De nézzük.

hibiszkuszherceg.JPG

1989-ben korán volt húsvét, és a szerző, János, egyedül ünnepelt. Annyira, hogy hétfőn kiment már a korzóra, a Duna korzóra Budapesten, hogy felszedjen valakit. Illetve nem is hogy felszedjen valakit, mert János nem olyan. János szerelmet keres. És meg is találja, egy elegáns roma srác képében, aki kecses kézmozdulattal ajánl helyet maga mellett a padon, és aki történetesen árulja a szerelmet. Dolgozik persze, szakmunkásként, de amellett, mondhatni maszekba, szerelmet árul, de amíg nem érkezik vásárló, mint nálunk Gizi a kisboltban, szívesen elbeszélget Jánossal. Aki végül felcsalja magához, de nem ígér pénzt és mint polgári úriember, elmondja, hogy ő bizony szerelmet keres, nem a megvehető fajtából.

De Pista piszkosul jól néz ki. És Jánosnak egyébként is a sötét bőrtónus az esete. És Pista, mint már mondtam, igen-igen jól néz ki. János bele tudna szeretni, sőt, mire az olvasó egyet pillant, máris beleszeret. És tudja, hogy Pista nem szereti viszont, sőt, potenciális ügyfélként tekint rá, ő mégis szereti, igényli a társaságát, és szívesen meg is fizeti, hisz van pénze, épp most kapott jutalmat, prémiumot, fizeti persze. 

És ahogy a madarakat etetni kell egész télen, ha az etetőnköz szoktattuk őket, nos, így van ez Pistával is, aki folyamatosan egyre több pénzt és ruhát és ajándékot és ételt és pénzt és pénz vár Jánostól, aki pedig ezeket újra és újra előteremti… mert neki van.

János egy polgári, negyvenes életet él. Az államigazgatásban dolgozik, kis csinovnyigként, amiben még él a jó elvtársi rendszer, amiben mindig minden megoldható, minden egy telefonhívásra van, és minden ügyhöz tartozik egy megfelelő ember. János a munkája monotonságát a zenében oldja fel és szeret színházba járni, utazni, volt már Párizsban és többször Bécsben, sokszínű baráti kapcsolatai és egy elfogadó lánytestvére van. Ő az a kisember, akinek van mit vesztenie ebben a rendszerben. És szerelmes.

Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza kapcsán mesélt egy könyvbemutatón arról, hogy a melegségben az a csodálatos, hogy 40 évesen is tud olyan szerelmes lenni az ember a villamoson szemben állóba, mint ha tizenhét éves lenne. És János ennyire szerelmes. Annyira, hogy többször ráeszmél, hogy semmi keresnivalója nincs Pistának az ő életében, de mindig győz a vak és nagyon-nagyon durva irrealitás. Mert Pista kihasználja a türelmét, kihasználja a szerelemre sóvárgását, módszeresen visszaél a bizalmával, lapátolja ki a pénzt János életéből, és mégis mindig vissza lesz fogadva.

3_majom.gif

Az egyetlen dolog, ami legitimálja Pistát, hogy az elején elmondja, hogy nem szereti Jánost, hogy nem tudja szeretni, mert mást szeret. És ebben Pista valóban őszinte volt (vagy legalábbis nem derül ki ennek az ellenkezője sem). De semmi másban. És ezért cserébe kérhet, parancsolhat, megalázhatja Jánost a barátai előtt… És János elfogadja ezt, mert ahogy ő érvel, a szerelem mégsem képezheti üzlet tárgyát, de ő mégis minden alkalommal megmutatja, hogy szereti, és mindent megtesz, amit Pista kér tőle. És ha elege van, egyszer csak elkiáltja magát: 

Engem már szerettek.

Aztán minden megy tovább a régi kerékvágásban. A regényben végig Pista hívja Jánost, ígéri, hogy megy, aztán János vár, de Pista nem jön, János kimegy a korzóra megkeresni, ott van, de nincs semmi üzlet, és elmennek Jánoshoz, ahol nem történik semmi. És ennek a balladaszerű ismétlődése adja a regény cselekményét, talán még ma is. És ha Pista keresne is kibúvót, mentséget, ami nyilván kamu volna, de legalább egy gesztus, akkor 

Nem hiszem el az egészet, ne beszéljünk róla többet.

És nyilván igaza van, mert az egészből mi sem volna igaz, és tétje sem volna, mert 

Ilyen vagyok, János, sajnálom. Vagy kellek így, vagy nem!

És hát kell, persze. És én ezt nagyon gyűlölöm ebben a könyvben. Elmondhatatlanul. Mélyen az ízlésem ellen való az áldozathibáztatásnak bármilyen morzsája egyébként, de ennek a könyvnek a felénél egyet értettem Pistával, igen, az ilyennek a szemét is ki kell lopni, majd a kétharmadánál drukkolni kezdtem, hogy remélem azért a végén még Pista rágyújtja  a lakást. És nagyon kellemetlenül érzem magam, amiért nyilvánvalóan áldozathibáztatónak kell lennem, és rühellem, hogy erre kényszerít ez a könyv. Tényleg.

Pedig, milyen klassz dolgok is vannak benne. Mesél például a nagy internet előtti meleg világról, ahol a Korzón ismerkednek az emberek, és ahol Németországból csempésznek pornóújságokat. Beszélhetne bővebben a prostitúcióról és a futtatásról azokból az időkből, amikor a K-t és a K kettőt is forgatták, a nagy prostitúcióval foglalkozó dokumentumfilm, beszél a kissebbségi helyzetről Pistán keresztül, olvassuk arról, hogy a coming outra még nincs szó a társadalomban, ezért a „nagy vallomás” kifejezést használja, és ezzel együtt ezt kell olvasnunk. Basszus.

Bár a kiadó az előszavában azt pedzegeti, hogy mekkora kockázatot vállal a könyv kiadásával, és hogy mennyire bízik benne, hogy ez a könyv jót tesz a melegreprezentációnak. És ehhez most már tényleg nem fűznék hozzá semmit. 

Igazából talán annak tudom ajánlani, aki szeretne olvasni valami magyar meleget a múltból, és hajlandó érte szenvedni, Nagyon nyögvenyelős a nyelve, abszurdak a datálások, és hát a története is olyan amilyen, tehát a mi tehenünk borja, ha szeretnéd, birkózz meg vele. 🙂

te_es_en.gif

Zsolmár János: Hibiszkusz herceg
Hibiszkusz Könyvkiadó, 1991
329. oldal
Így olvastam: Bőgve. Mint a mi tehenünk, mikor ellik. Komolyra fordítva lassan. Sűrűn szedett könyv ez, rövidebb fejezetekkel, amik arra csábítanak, hogy letedd akkor. És nem szoktam bele annyira a nyelvében sem soha. Hosszú napok hosszú üléseinek eredményei ezek a sorok.

50795509_284077702282267_102321771851546624_n.jpgVégezetül még szeretném ajánlani, hogy fut a blogon egy második születésnapi nyereményjáték. Ha kitöltesz egy rövid értékelést arról, hogy mit gondolsz a blogról, szerinted hogyan tudna fejlődni, akkor nyerhetsz egyet a képen látható könyvjelzők közül. Katt a képre! 🙂

 

 

Ennyi lettem volna mára, ez most így sikerült, tényleg nem szerettem ezt a könyvet. 🙂 Viszont igyekszem hamarosan jönni a következő bejegyzéssel, ami reményeink szerint vidámabb lesz. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni erről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha két bejegyzés között háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Sofi Oksanen: Baby Jane

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a huszonegyedik század egyik legjelentősebb finn írónőjének fontos, leszbikus témát használó, és a depresszió mélységét bemutató, nagyon érzékeny regényéről fogok beszélni, ami az év vége egyik jelentős olvasása volt számomra.

baby_jane.JPG

A könyv főhőse Kormi, és a névtelen elbeszélő. Kormi a belevaló leszbikus csaj, aki pusztán a jelenlétével meghatározza Helsinki éjszakai meleg életét, az elbeszélő pedig egy lány, aki vidékről érkezett, és szívesen volt Kormi barátnője. A könyv elején nincs igazán tapasztalata, nem ismeri ki magát, miközben Kormi ismer minden meleg helyet, és mindenki mindenhol tudja, ki is ő. Voltak ügyei persze, kinek nem, de most csak falja az éjszakai életet. Van pénze, megteheti, így mindenhová taxival megy, mindent fizet a csajának, és mindig otthon alszik, nyitott ablaknál, akkor is, ha beesik a hó.

Mindketten depressziósok, de ez egy ideig tét nélkül lebeg a könyvben. Együtt vannak, boldogok, élnek valamiféle szappanbuborékban, ami véd, álmodoznak. Hogy nagy sétát tesznek majd az első hóban, és vidámparkba mennek, és állatkertbe. Aztán csak nem mentek. Sok dolguk volt. Csak járták egyrecsak a leszbi partikat, éjszakáról éjszakára, ahol együtt lehettek, szerethették egymást, és szórakozhattak kedvükre. Aztán egyszercsak elfogy a pénz. 

Mert a pénz olyan. Nem ad élményeket, nem ad jó életet, de lehet belőle venni, és Kormi vesz, falja az életet, és elvárja azt magától, amit megszokott. És minek is adna alább. Fényűző élethez szokott, tudja, hogy lehet pénzhez jutni, és is pénzhez jutnak, egy közös vállalkozásban. Amiről nem is írnék most többet. Mert spoiler.

A pénzszűkével viszont erőre kap Kormi pánikbetegsége, amitől egyre kevésbé lép ki az utcára a lakásából. Üzletekbe már régóta nem jár, az exe vásárol be neki, hetente többször, és ő is mos rá. Kormi szerint jó batárok lehettek volna, ha nem járnak, de így alakult. Legalább bevásárol, és mos. A kapcsolatuk után is. Miközben Kormi az elbeszélővel jár. 

Az elbeszélővel, akinek a depressziója mellett még van valamilyen személyiségzavara. Követ el dolgokat, ritkán ahhoz, hogy feltűnjön neki ez rendszerben, amik erőszakosak, és nem emlékszik rájuk. Csak egyszerűen egy-egy környezetben találja magát, ahol a környezete fél tőle, vagy ahol hibáztatják. És nem sajnálja a történteket, mert nem emlékszik semmire belőle, neki is össze kell raknia mozaikokból, hogy mi is történt. 

imus_gif_2.gif

És igen, ez így egy diszfunkcionális kapcsolat. Persze. Amiből nem következik semmi. Két ember egyre mélyebbre kerül a depressziójukban, és egyre sötétebbé válik az egész regény. Mi történik egy kapcsolattal, ha nem történik vele semmi? Mi történik két emberrel, ha képtelenek megosztani a saját terhüket a másikkal? Kormi élete valamennyire tipikus. A kor baszta tönkre, ami minden depressziós emberbe Prozacot tömött, mert ez volt az új csodaszer. Nem kapott megfelelő kezelést, és senki nem szembesítette, hová vezet az a segítségnyújtás, hogy még a szemetet sem kell levinnie, mert leviszik helyette.

Az elbeszélő pedig szerelmes. Vagy csak ragaszkodik, Kormihoz kötötte magát, ami egyre kényelmetlenebb. Míg a regény elején Körmi ölelése meleg, és körülvesz, mint a víz, addig a végére fojtogatóvá válik. Elviselhetetlenné, amibe mégis élni kényszerül. Végignézzük, ahogy egy élet élhetetlenné válik, és ez nagyon kemény.

Oksanen pedig éles. Úgy ír, ahogy Karafiáth Orsolya írni szeretne. Maróan és realisztikusan. Élően. A regény stílusa rendkívül olvasmányos, miközben oldalanként terheli a lelked az átlátszó és hasogató nyelvvel és a történettel. Ez a két nő egy-egy emberi roncs. Akik számára nincs remény. És nem csak együtt, hanem egyáltalán. Oksanen megmutatja, hogy milyen mély a lélek, és az elnyel mindent. És ez a regény közben csodálatos. Pont ezért.

Kedvenc részem: Az eleje. Nagyon erősen építette fel a karaktereket, nagyon tetszett, nyilvánvaló volt, hogy itt valami nagy fog történni, és igen. Az első bekezdéstől nagyon alapos, elegáns, kimért és fekete ez a könyv. És agyon jól építkezett.

Ajánlom a könyvet nektek, ha szeretnétek mélyet olvasni, és valamikor épp hangulatotok is van hozzá. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a depresszió és a pánikbetegség, mélyen, és azoknak, akik nem szoktak megrökönyödni. Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek az értékelésem felkeltette a figyelmét. 🙂

Sofi Oksanen: Baby Jane
Scolar, 2016
196. oldal
Így olvastam: Kell hozzá nagyon egy hangulat, de nekem mindkétszer megvolt, így egy-egy délután alatt sikerült elolvasnom, egy ülésben. Nagyon vitt a regény nyelve, nem fáradtam el benne, tényleg csak az időzítésen múlik ennél a regénynél minden,

50795509_284077702282267_102321771851546624_n.jpgEnnyi lettem volna mára, de szeretném nektek hirdetni a még zajló születésnapi nyereményjátékot, ahol pihepuha plüss könyvjelzőt nyerhettek, ha válaszoltok néhány kérdésre a blog működésével kapcsolatban. Katt a képre. 🙂 

Most már tényleg ennyi lettem volna, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek két nagyobb bejegyzés között, keressetek bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂 

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A januári kedvencem, és hat cím, amit februárban olvasni szeretnék

Sziasztok,

külföldi bookstagram oldalakon láttam, hogy több kérdőív mozog a történetekben, és kettő közülük nekem is tetszett, és a születésnapi nyereményjáték kérőívében többen írtátok, hogy szívesen olvasnátok más olvasásaimról is, így arra gondoltam, a mostani hónapfordulóra csinálok egy ilyen alapú bejegyzést, és ha tetszik nektek, akár maradhat is a summák mellett. 🙂

1eshat.JPG

Szóval a januári kedvencem nem más, mint:

Patrick Ness: Kés a Zajban

covers_239686.jpg

Akik régebb óta olvassák a blogot, tudhatják, hogy a Soha nincs vége az egyik nagy kedvenc könyvem, amit történetesen Patrick Ness írt. Lényegesen kevesebbszer, de arról is írtam már, hogy nem szeretek annyira sorozatokat olvasni. Így sokáig ezt a könyvet sem olvastam, hiszen a Chaos Walking trilógia első kötetéről van szó. De idén érkezik belőle a film, és az mégsem járja, járhatja, hogy Patrick Ness könyvéről úgy adjanak ki filmet, hogy nem olvastam, így végre rávettem magam, és rávetettem, és milyen jól is van ez így.

A Kés a Zajban egy tudományos disztópikus trilógia első kötete. Egy olyan új világot épít fel, amiben egy távoli kétholdas bolygón alig százan élnek, ők is  egy kis városban, Prentissvárosban. Ezen a bolygón mindenki megfertőződött egy Zaj nevű vírussal, amely miatt az állatoknak és az embereknek is hallani lehet a gondolatait, és a nők meghalnak. Ebben a társadalomban Todd Hewitt az utolsó fiú, akit nem avattak férfivá, és nem a város teljesjogú polgára, ám, a 13. születésnapja előtt, amikor a beavatás megtörténne, kénytelen megszökni a városból, ami a tudása szerint az egyetlen lakott hely a bolygón.

Nagyon erős sorozatnak ígérkezik ez, és az első rész nagyon olvastatta tovább magát. Főleg arról van szó az első szövegben, hogy hogy kerültek emberek a bolygóra, milyen volt a telepesek és az őslakosok viszonya, de nagyon ügyesen épít fel Ness alternatív történelmi narratívákat, és egyáltalán alternatív történelmet, ami sok plusz feszültséggel telíti meg az egyébként is izgalmas és mozgalmas cselekményt. 🙂 Nagyon szerettem, és ajánlom mindenkinek. 🙂

És ezeket biztosan szeretném olvasni februárban:

covers_145851.jpgPatrick Ness: Válasz és Kérdés
A könyv a biztos bejutók között, hiszen tegnap elkezdtem olvasni, és túl vagyok a felén.A könyv a Kés a Zajban folytatása így ennél többet nem nagyon szeretnék róla mondani. Szintén állati izgalmas, középső kötetnek megfelelően, csavarja a szálakat, és nagyon agyafúrtan használja az első kötet igazságait. És még nincs beszerezve a harmadik kötet, és lehet, hogy a hónapban nem is lesz, de szerintem mégiscsak be kellene fejezni gyorsan ezt a trilógiát, hogy visszatérhessek a boldog, nem olvasok sorozatokat állapotomba. 🙂

Emily M, Danforth: Cameron Post rossz nevelése

covers_528747.jpg

Szintén egy tuti befutó könyvről beszélünk. Három nap múlva jelenik meg az Athenaeum gondozásában. Ez a könyv az első magyar nyelven is megjelenő, melegeket kigyógyítani akaró terápiáról szóló könyv. A leszbikus Cameron Postról szól, akinek a szülei azon a napon halnak meg balesetben, amikor ő először csókolózik lánnyal. Cameron ezután vallásos nagynénjéhez és nagymamájához kerül. Itt Cameron igyekszik beilleszkedni és nem különbözni, de a szerelem mégis realizálódik, és a főszereplő hamar egy átnevelótáborban találja magát…
Tavaly film is készült belőle, még nincs hír arról, hogy a hazai mozik terveznék a bemutatását.

Állati fontosnak tartom, hogy reprezentálódjon ez a téma a magyar könyvpiacon, mert nagyon fontos emberi történetei ezek a jelenkori emberjogi, LMBT jogi diskurzusainak. Ezekről egyszerűen beszélnünk kell.

covers_76315.jpgAlan Alexander Milne: Micimackó kuckója
Máris egy kellemesebb téma. Még nyáron letöltöttem egy alkalmazást, ami nem tud többet annál, minthogy lehet rajta olvasni a Micimackót és a Micimackó kuckóját. Aztán néhány napja várnom kellett, de nem vittem magammal könyvet, így elkezdem a telefonomon keresni, és megtaláltam az appot. 🙂
A Micimackóról tudni kell, hogy 10 rövid fejezetből áll, így ideális, ha csak néhány percet várni kell, vagy tömegközlekedünk, és most én erre használnám ezt a két könyvet, ami valami oknál fogva eddig kimaradt. De már régóta szerettem volna pótolni, hogy jobban értsem a következő könyvet.

covers_40694.jpgChristopher Milne: Róbert Gida emlékei 

Cristopher Milne Alan Alexander Milne gyermeke, akiről az író Róbert Gidát mintázta, és akinek a játékai adták az ihletet A Micimackó megformálásához. A könyv nyomán 2017-ben egy fimdráma is készült, a Viszlát Crostipher Robin, és én magam is a film kapcsán jutottam közel a könyvhöz. Nagyon kíváncsian várom. 🙂

Jah, és a könyv szerepel a 22 könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listámon.

covers_59061.jpgAlice Walker: Bíborszín / Kedves Jóisten

A világhírű leszbikus regény, amelynek az adaptációját Sveven Spielberg rendezte, és Whoopi Goldberg játszotta a főszerepet, és amit Emma Wattson a világirodalom tíz legfontosabb nőregénye között tart számon. És én általában nem szeretem, ahogy Emma Wattson alternatív kánont hoz létre, de azért ez a könyv tényleg piszkosul jó. Merthogy ez újraolvasás lesz. Egy fantasztikus újraolvasás. Cellie a könyv főszereplője, aki néger, szegény, nő, és csúnya egy olyan korban, amikor egyik sem feltétlenül megbocsájtható. Aztán még ráébred leszbikusságára is, szerelmes vonzódására egy nő iránt, aki történetesen fehérbőrű és csinos. Durva, de elgondolkodtató kötet, és nagyon várom, hogy végre írjak róla ezen a blogon, mert régi adósságomat törlesztem ezzel.

A könyv szintén szerepel a 22 könyv, amit el kell olvasnom listámon. 🙂

covers_69683.jpgJohn Banville: A tenger

Ezt a könyvet egy random könyvvásárolhatnékom alkalmával szereztem be, és áll a polcomon hónapok óta úgy, hogy felé se nézek, cserébe viszont minden ismerősöm, aki olvasta, nagyon nagyon szereti.

A könyv egy idős úrról szól, akinek meghalt a felesége, és gyászában visszautazik a tengerpartra, ahol a gyermekkorát töltötte. Elvileg a gyász mellett az emlékezésé a főszerep. A múltba visszarévedő férfié, a tenger folyamatos morajlásáé, a gyermekkoré, amit ez a víz végigkísért, és szépen lassan az egész életé. Nem tudom, hogy miért nem fogott meg annyira, hogy eddig kézbe vegyem, de majd kiderül. 🙂

 

Végezetül ennyi lett volna ez a bejegyzés, de még szeretném hirdetni, hogy tart egy nyereményjáték a blogon annak az apropóján, hogy alig két hét, és két éves lesz a blog. Ha megosztjátok a véleményeteket a blogról, kisorsolok köztetek ötöt a képen látható gumis könyvjelzők közül, amik direkt erre az alkalomra készületek. Részletekért katt a képre. 🙂50795509_284077702282267_102321771851546624_n.jpg

Most viszont már tényleg csak ennyi voltam mára. Ha tetszett ez az új formátum, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran a komment szekcióban, én hamarosan érkezem a következő poszttal. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek két bejegyzés között, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén