Sziasztok,

a mai bejegyzésben az első magyar nyelven is megjelenő, átnevelőtáborról szóló könyvről hoztam értékelést, amelyben Cameron Postot ismerjük meg, a fiatal, 12, majd 14 éves Egyesült Államok béli lányt, aki épp ismerkedik a saját szexualitásával, és a történet bizonyos pontján az Isteni Ígéret bentlakásos nevelőprogramjába kerül. De nézzük is.

cameron_post.JPG

A könyv első fejezetei 1989 nyarán játszódnak. Cameron szülei szokásos nyári utazásukat töltik, Cameron pedig otthon marad engedékeny nagymamájával, aki hagyja, hogy minden időt a legjobb barátnőjével, Irenevel töltsön. Irene és ő ténylegesen össze vannak nőve, ők a legjobb képességű lányok az osztályban, és folyamatos versengés jellemzi a kapcsolatukat. Ilyen versengés közben kerül sor az első érintkezésekre és az első csókokra is. Egy kihívás, ami jellemzi a kapcsolatukat, mégis mindketten érzik, hogy ez több ennél, valami, amit titkolni kell.

Épp egy ágyban fekszenek, órákkal az első csók után, amikor egy telefonhívás mindent megváltoztat. Cameront haza kell vinni, és Cameron biztos benne, hogy lebuktak. Amikor megtudja, hogy a szüleik autóbalesetben meghaltak, az első érzései a megmaradt titok köré szerveződnek, amit a nagyanyja meglepetésnek és gyászreakciónak vél, és úgy is kezeli. Nagy szeretettel, amire Cameron nem tartja méltónak magát, és folyamatos fájdalmat érez. A regény legvégigvezetettebb mozzanata ez, ami az egész cselekményen átkíséri Cameront.

A gyász összekeveredik ebben a regényben, a társadalom szemében abszolút elfogadhatatlannal és titkolni valóval, ami mégis működteti magát. Elkezd Bibliát olvasni, hogy egyfajta válaszokat találjon az új, alakuló identitása által felvetett kérdésekre, és rengeteg filmet néz, szinte mindent, amiben bármiféle leszbikus vagy meleg reprezentáció található, és abból próbál ellesni viselkedésmintákat.

És aztán a történetben három évvel később találjuk magunkat, 1992 nyarán, amikor egy, már kialakult, másfajta családot látunk Cameron nagymamájával és nagynénjével. Cameron a középiskola előtt áll, és az úszóversenyeken megismert Lindseyt látják vendégül, amíg a kis városukban úszóversenyt tartanak. Lindsey Seattle-ben él, ami már ekkor egy sokkal befogadóbb nagyváros saját meleg kultúrával. Lindsey mondhatni felvállalja a saját leszbikusságát, úgy érzi a leszbikusság egy politikai, forradalmi és ellenkulturális akció is, és ő mesél először a Pride-ról is. Nagyon izgalmas kontraszt ő Cameronnal szemben, aki azt mondja:

Egyszerűen csak azért szeretem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ellene.

A középiskolában érkezik az első igazi nagy szerelem Coley Taylor személyében, aki egy ideális kamasz kapcsolatban van a barátjával. Egy erős baráti, testvérszerű kapcsolat alakul ki a két lány között, ami Cameronnál vonzalommá majd szerelemmé válik, és ami egy szép hétvége hatására be is teljesül. Coley karaktere állati izgalmas, és érdekes lehet, mint a nő, aki megérti, hogy volna más lehetősége a klasszikus vidéki lányon túl, de megrémül tőle egy ponton, és visszazuhan.  Nagyon sok érvényes kérdést vethet fel, de ezekre nem kapunk választ, hiszen a regényben Cameront követjük, aki a beharangozott átnevelő táborba kerül.

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.

állítja az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont prospektusa. És kvázi ebben a szellemben is működteti egy Krisztushoz visszatért férfi és a pszichológus nagynénje. A bentlakás első fél évében nem lehetséges a látogatás, csak ellenőrzött leveleket és csomagokat kaphat három hónap után, és sok csoportterápián illetve négyszemközti ülésen kell részt venniük. Az intézmény célja, hogy a tanulók egészségesen viszonyuljanak a nemükhöz, megszilárdítsák a szerepeit, és ezzel együtt erősítsék bennük, hogy a társadalomban mennyire fontos az azonos neműek közti egészséges barátság.

Hiszik, hogy a homoszexuális identitás csak mítosz, amit az úgy nevezett melegjogi mozgalmak szilárdítanak meg, és nem von mérleget bibliai értelembe vett bűn és bűn között:

Ha valaki a gyilkosság bűnét követi el, talán azt mondjuk rá, hogy tagja egy csoportnak, amelyiknek az identitásában ez a közös vonás? Hagyjuk, hogy a gyilkosok felvonulásokat rendezzenek és gyilkosklubbokba járjanak, ahol berúgnak, és áttáncolják az éjszakát, és aztán együtt elmennek gyilkolni? Ezt egyszerűen az identitásuk egyik aspektusának nevezzük?

Ezzel együtt ez a tábor nem rémisztő úgy, ahogy más nem fikciós táborról hallunk. Nagyon erősen reflektál a könyv arra, hogy jót akarnak nekik, ahogy jót akart Coley és a nagynéni is, amikor ide juttatták. És a gondozók is azt hiszik, hogy a legjobb dolog, amit tesznek, hisz így a gyermekek visszakerülhetnek Krisztushoz. Ez persze nem legitimálja őket, ahogy nem oldozza fel a társadalmat sem az alól, hogy nem fékezi meg az ilyen híveket. De a könyvben valahogy ez mégis sokszor kerül előtérbe. Talán mert ez a remény utolsó szála. Meg általában szeretjük hinni, hogy a világ összességében mégiscsak jó.

Cameron nem tanítható szívvel érkezett az intézménybe, azaz kritikus volt vele, nem hitt benne, de így hamar kiismerte a rendszert, és ráérzett, hogyan kell túlélni benne. Lindsey hangján szólalnak meg cinikus gondolatok a rendszerszintű logikátlanságokkal szemben, aki erős szimbóluma lesz így a regénynek, mint valami védekezési mechanizmus.

Ugyanakkor a tanítványok nem kerülnek ki a gyógyulás lehetőségéből így sem. Az intézmény célja kifejezetten az, hogy az ember belássa, hogy a múltja nem a helyes múlt. De a melegségen kívül még állati sok minden van a múltban, például mindaz, amit identitásnak gondolunk. Úgy mondják, eltűnsz, láthatatlanná tesznek vagy elfejeted önmagad. Mert minden sokszor hangzik el, és mindig ragad valami belőlük a tanítványokra.

Két hasonló tanítvánnyal Adammal és Jane-nel kialakítanak valami véd- és dacszövetséget a rendszer ellen, mert tudják, hogy szívás itt lenni, és ők igazából nem is akarnak. Sokat beszélgetnek, de ezek a beszélgetések az idő előrehaladtával egyre üresebbek, csak életben tartó szituációs komédiák, amik állati erős válságtünetek. Mert nem maradt más.

És persze sokkal jobban eltűnsz, ha komolyan veszed az egészet. Adam szobatársa ki akar gyógyulni, és mintadiák is. Betéve tudja a Bibliát, és megtört. Sikerült meggyűlöltetni vele saját magát, az embert a bűnös gondolatok mögött, aki nem elég erős legyőzni azokat, és drámai következményei voltak ennek, és nagyon erősen kiemeli, hogy ki nem alakult személyiségek lelkére megy a játék az ilyen intézményekben. És ezt nem lehet elégszer aláhúzni.

Állati erős kötetről van szó, nagyon örülök, hogy végre magyarul is olvashattunk ebben a témában, abszolút hiánypótló volt. Nagyon fontos beszélnünk erről, mert ez egyszerűen emberjogi, sőt, gyermekjogi kérdés, amiből nem volna szabad engedni. Mindig nagyon örülök, ha valahol betiltják az ilyen intézményeket, és bízom benne, hogy az ilyen könyvek, és azt azokat körülvevő hírverés segítségével kevesebb gyermek kerül ilyen válságokban, az egyébként sem könnyű LMBT kamaszkorban, vagy egyáltalán.

Kedvenc részem: A személyes ülések, de ez belőlem táplálkozik. Mindig állati izgalmas megtapasztalni, hogy különféle logikák élnek egymás mellett, akár hamis kiindulásokból, és ennél a regénynék abszolút ez volt az élményem.

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, mert mindenki meg fogja benne találni a saját érdeklődését.Cameron poszt ebben a regényben megismeri a saját szexualitását, viselkedésmintákat les el, beszélget róla, aztán a táboron keresztül felnő. Hatalmassá és emberivé, olyanná, aki érzi már a felelősségét a dolgokban. És közben a regény pszichologizál, és beszél a táborról, gondolkodik Istenről, és működik az egész, teljes egységben.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Athenaeum, 2019
439. oldal
Így olvastam: 5 nap alatt, napi két ülésben, kb. 40-50 oldalával. A könyv szedése és a történet is nagyon sűrű, kell neki a pihentetés, és könnyebb is úgy, ha van időd átgondolni a dolgokat. Én verset olvastam mellette.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak a példányt és a megtisztelő bizalmukat. Nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió