Hónap: 2018 november

Kibeszélős#3 A friss megjelenések, amikről mégsem írtam még

Dátum: 2018.11.29.

Sziasztok,

a mai bejegyzést három könyv kapcsán ejtjük meg, amik szeptember óta jelentek meg a magyar könyvpiacon, LMBT témájúak, és én mégsem írtam róluk még. Arról mesélek, hogy mi dönti el, hogy mikor írok egy könyvről, és hogy mikor olvasom el őket. 🙂 Tartsatok velem!

Mielőtt belekezdenék, gyorsan be kell vallanom, hogy nyilván tisztába vagyok vele, hogy a posztban szereplő könyveknél több LMBT témájú könyv jelent meg ősszel a könyvpiacon, és valamelyest jogos volna az az igény, hogy írjak róluk. Ezért írok róluk pár szót. Vagyis arról a kiválasztási rendszerről, ami alapján számomra rostálódik a könyvpiac. Nem akartam ennek külön posztot szánni, és nem is feltétlenül szerettem volna írni erről, csak fontos, hogy teljes képet kapjatok arról, mi a viszonyom a friss megjelenésekhez.

Tényleg jogosnak tartom azt az igényt, hogy szülessenek bejegyzések a friss LMBT megjelenésekről. Mert korábban írtam hasonlókról, mert korábban szerettem… vagy mert végül is ez egy LMBT könyves blog.
Nos, a blogon előtűnő könyveken kívül mégsem szeretnék a többivel foglalkozni, és ennek több összetevője van. Egyrészt nem vagyok biztos abban, hogy milyen minőségű, mennyire jól olvasható könyveket kapnék a pénzemért. Nem tudom milyenek, és nem is szeretném minősíteni őket, mert nem olvastam, de a pénzemmel a biztosan jó és a, minimum, kockázatot jelentő könyvek között kell választanom, és én a biztosan jókat szeretném támogatni, és ezzel arra biztatni a kiadókat és az írókat, hogy adjanak ki jó könyveket, amik kapcsán nem félek költeni.

Biztosan ti is éreztétek már azt, hogy egy kiadó vagy író könyveivel ti nem érzitek jól magatokat. Többször próbáltátok, hátha épp az aktuális könyvvel van baj, de valahogy mégsem rendeződött. Nyilván ezek után ti sem veszitek le az író vagy kiadó új könyvét a polcról, és rohantok magabiztosan a pult felé, különösen, ha jó könyveket is találnátok a pult és a polc között. Pontosan erről van szó…

És persze vannak elvi akadályok is. Van a magyar könyvpiacon több olyan alkotó és kiadó, akikkel most azt gondolom, hogy nem dolgoznék együtt. Velük általában apró, de számomra fontos elvi problémám volt, amiből nem tudok engedni.

Mert ha már az elveim sincsenek, akkor mi maradna?

Attól függetlenül, hogy a blog nem mindig működik a legideálisabban, fontos, a blogolásra vonatkozó elveim vannak vele kapcsolatban, amikről lehet, hogy egy következő posztban majd kitérek.

A legfontosabb számomra a blog működésének demokratikussága. Vagyis hogy bárki vezethet blogot, és írhat jó tartalmakat, és hogy a tartalmat pusztán önmagáért, minőségéért ítélem meg.

A másik, hogy az jelenjen meg, amit szeretnék, és úgy, ahogy az nekem kényelmes. Mármint nyilván a konvencionális szabályokon túl, mint amilyen például a helyesírás. Itt is elsősorban tartalmi dolgokról van szó, de beszélhetünk nyugodtan a káromkodásról, vagy az élőbeszédszerű hosszú mondatokról is, amiket én igenis használok.

És beszélgethetünk más fontos elvekről is, amik már a könyvek tartalmát kifogásolják, legyen az szociális érzéketlenség, vagy tét nélküli uszítás például. Mindkettő elég durva a belső mércém szerint, és mindkettőre volt már példa a hazai könyvpiacon. És olyan könyveket, és szerkesztési procedúrákat, ahol ez megtörténik, vagy ahol egyáltalán a demokratikusságra és szólásszabadságra vonatkozó elveim sérülnek, nem szívesen támogat az ember. Vagy hát én nem szívesen teszem.

És persze, könyvekről van szó, azért mégis, meg kell jegyeznem, hogy volt példa, hogy ezektől eltértem, amit egy hosszas és szigorú vita előzött meg, amiben nem voltam könnyű partner. Nem kellett félresöpörnöm az elveimet mellette, és kész volt a vitapartner egy, leginkább számára, rendkívül kompromisszumos megoldásra, amire mosolyogva tekintek vissza, és azt hiszem ő is.

De nagyon elterelődtünk a három könyvtől, amiről beszélni szerettem volna, csak ezt a keretet fontosnak tartottam azért mégis. De nézzük azt a három könyvet, amiről beszélni szeretnék, és azt, hogy miért nem volt még róluk szó:

Mackenzi Lee: Úriemberek kézikönyve: a bujaságtól az erényekig

Az úriemberek kézikönyve egy történelmi kalandregény, az angol arisztokrácia köreiből. A főszereplő, Monty egy életrevaló nemesi sarj, aki meleg vagy biszexuális. Mindenesetre szerelmes útitársába, Percybe és nagy buja kalandokkal szeretné végigjárni Európát, csakhogy beüt a krach, ami egy már kevésbé kecsegtető kalanddá teszi az utazást. Ennyit tudok erről a könyvről, és ettől félek a legjobban a három könyv közül, mert nem igazán olvastam még történelmi kalandregényt, és nem tudom, mennyire fog tetszeni, de majd egyszer ki fog derülni.

Egyébként az Alexandránál jelent meg, 560 oldalban,

Ashley Woodfolk: Ami utánad maradt

Az ami utánad maradt, kitalálhatóan egy gyászkönyv, amiről sokkal többet nem tudok, de a fülszöveg eléggé sejtelmes:

A zene hozta össze Autumnt, Shayt és Logant. A halál akarja őket szétválasztani.
Autumn mindig is tisztában volt önmagával. Tehetséges művészpalánta, lojális barát. Shay két dologban definiálta személyiségét: az ikertestvérével, Sashával való kapcsolatában és a zene iránti rajongásban. Logan pedig sosem félt szerelmes dalt írni, ha a szerelmi élete éppen nem alakult túl fényesen.
De amikor mindannyiuk életében bekövetkezik a tragédia, a zene valahogy egyikük számára sem jelent vigaszt. Logan képtelen lekattanni a halott barátja vlogcsatornájáról. Shay úgy érzi, nem tud új tartalmat szolgáltatni zenei blogjára. Autumn pedig olyan üzeneteket ír, amelyekre már sohasem kaphat választ.

Egy nehezebb ifjúságira számítok, amit egyszer csak majd leveszek a polcról, és elolvasom.

A GABO adta ki, és 300 oldal.

Susan Faludi: Előhívás

Susan Faludi az apja történetét írja meg. Az apjáét, aki öregkorára nemi helyreállító műtéten esett át, és most nőként él Budapesten. Az apjáét, aki Budán nőtt fel, és csak egy hamis nyilas karszalagnak köszönhetően tudta megmenteni a családját. Az apjáét, aki a családjával kivándorolt az USA-ba, és aki mégis úgy döntött, hogy visszaköltözik. Az apjáét, akivel évek óta nem beszélt, mert egy macsó, bántalmazó apa és férj volt. És Susan Faludi, feminista újságírónő ezzel az apával, ezzel a nővel, és rajta keresztül egy egészen nagy, szubjektív történelemmel néz szembe.
Nagyon várom a könyvet, de várom a megfelelő, zavartalan pillanatot, hogy elolvassam, mert komoly témában, mindegy 462. oldalban ír minderről. A Libri hozta ki Margóra.

Most már mind a három könyvet beszereztem, és bár megszokhattátok, hogy ezekről igyekszem a megjelenésük utáni, legalább két hónapban írni, most valószínűleg nem fogok. Mert nem fogok tudni,

Alapvetően két dolog történhet, ha egy új LMBT könyv kerül a piacra. De mindkét dolog előtt mérlegelem, hogy mennyi fér bele nekem időben és energiában aktuálisan, és hogy érdekel-e annyira, hogy egyszer, intenzíven foglalkozzam az adott könyvvel. Ez alapján írtam a XXI. Század kiadónak az Engedetlenség, és Vidra Szabó Ferencnek az Uszadékfa című könyvéért.

És ez alapján nem írtam a fenti kiadóknak. Nem azért, mert nem érdekel baromira a könyv, mert az Előhívás esetében például dehogynem, csak nem tudom vállalni, hogy egy nagyon komoly témájú könyvet feldolgozzak, miközben zajlik az életem. De tudom, hogy fel lesz dolgozva, csak most a könnyed ifjúsági olvasmányoké a terep az olvasmánylistámon szakdolgozat és nyelvvizsga és élet mellett, és nem a nagyregényeké. Szeretném megadni a könyveknek azt az időt, amit megérdemelnek, és úgy érzem, most, csak azért, hogy aktuálisak legyünk, nem lennék rá képes.

De ha már ifjúságik, miért nem jönnek sorra ifjúsági értékelések, hisz abból is van a listán az Ami utánad maradt személyében. Nos ez is komplex dolog, de elsősorban arra vezetném vissza, amire az Előhívást is. Hogy most nincs itt a megfelelő alkalom. Most örülök, ha sikerül egy-két LMBT könyvet elolvasnom, és értékelést írnom, ami ráadásul nálam hosszabb folyamat (erről majd írok egy ilyen posztot, ha lesz egy szabad délutánom, mert többen jeleztétek már), mert sokszor írom át, mielőtt kimegy a bejegyzés. És ezt az aktív alkotói munkát igyekszem megspórolni, mert vannak más, nem LMBT könyvek, amiket szintén szívesen olvasnék, és amikkel nincs dolgom.

Ezzel együtt igyekszem up to date lenni a témákban, és figyelek nagyon sok tartalmat, ami szóba jöhet a blogon, de az isten, és a blogger malmok most lassan őrölnek. De lesz liszt, és ha elolvastam őket, a bejegyzés is érkezik. 🙂

Tartsatok ki! 🙂

Ha majd szeretnétek a további értékeléseket, és ilyen mesélős posztokat, más tartalmakat olvasni, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra. 🙂 Ha frissebb, és nem csak az LMBT olvasásaimmal kapcsolatos tartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

És semmiképp ne feledd a követkető posztig: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Jean Mattern: Szeptember

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.23.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a terrorizmusról írok. És az 1972-es Müncheni Olimpiáról. Egy könyvről, amiben két újságírót kiküldenek tudósítani az Olimpiára, és egymásba szeretnek, de ez a szerelem csak néhány napig tarthat, és egy hatalmas tragédia vet véget neki.

A történet mesélője egy újságíró, Sebastian, aki ugyan fikciós elbeszélő, de rendkívül hihetően és megtévesztően számol be az olimpia eseményeiről. Az író az első oldalaktól kezdve egy univerzumot hoz létre, amiben ez a könyv egy újságíró nagy kitárulkozása arról, hogy neki nem csak az volt a fontos, hogy végig követhette a helyszínen, ahogy 11 embert megölnek, hanem az, és főleg az, hogy eközben szerelmes volt. Egy férfibe, akivel azóta sosem beszélt, és akivel többet nem találkozott.

A két férfi közül egyikük sem ért a sporthoz, de őket küldték ki, közéleti, kulturális háttértartalmakról írni, így megakad a szemük egymáson egy sztereotip bajor kocsmában. Így kezdődött, aztán beszélgettek, sokat, és közben komolyan vették a munkát, mindketten dolgoztak a saját elképzeléseik szerint. Legalábbis az első részben.

Az első részben a „Legvidámabb Olimpiáról” olvasunk. Legalábbis ez áll a könyv hétterében. Hogy Németország be akarja mutatni, hogy újra magára talált, hogy ugyanolyan, mint bármelyik másik ország. És közben igyekszik elfelejtettni az 1936-os Berlini Olimpiát, ahol Hitler ünnepélyes, de kétségkívül feszült Olimpiát rendezett, ami egyaránt hirdette a németek nagyszerűségét, és Hitler mérsékeltségét, ezzel egy békés és toleráns ország látszatát erősítse a vendégekbe.

Itt szeretném én személyesen megjegyezni, hogy általában túlzónak tartom a német holokauszt emlékezetpolitikát, ami szerint kvázi minden utcasarkon kell álljon egy emlékmű, ami arra emlékeztet, hogy még egy ilyen nem történhet. De ez annyira túlzó, hogy még a Fák Jó Tanár Úr 2.-ben is elmondják, nem lehet az ázsiaiakat külső alapján megnevezni

mert régen nácik voltunk.

Mattern is igyekszik valami hasonló álláspontot felvenni. Ír arról, hogy mekkora üdvrivalgás volt, amikor a ’72-es olimpián a zsidó sportolók bent voltak a stadionba, vagy például, hogy a sajtó munkatársai megnézhették a Hegedűs a háztetőn musicalt, aminek szintén a pogrom a témája.

A második részben történik meg a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet túszejtése, amiben 11 zsidó, izraeli sportoló veszti életét. A túszdrámát követjük itt végig, különböző látőszögekből és fókuszokból. Részleteiben mutatja be a könyv a kíváncsi tömeget, az igazi csürhét, az árusokat, akik a kerítéshez költöznek, hogy kihasználják a túszdrámát, miközben betekintést kapunk a nagybetűs sajtó működésében, ahol a legnapprakészebb, leggyorsabb hírekért zajlik a verseny, és látjuk a politikai vonatkozásokat. A két férfi ugyanaz ebben a fejezetben, de sokkal együttműködőbb, sokkal jobban függnek egymástól. Míg az előző fejezet a vágyé, addig ez sokkal inkább egy nyugodtabb egység a kettejükre nézve. És csak úgy.

Aztán a harmadik részben megkeressük a nagy igazságokat, és Sebastian kiérdemli a hírnevét. A kapcsolat itt szakad meg, és a gyászmunkát valódi munkával váltja ki az elbeszélő, az együtt töltött közös időt igyekszik konzerválni, vagy mementót állítani neki. Mert az élete egy része örökre ebben az eddig elmeséletlen szeptemberben marad, és mindig magával viszi a történetét.

Azt hiszem az egész könyv egy picit olyan, mint ez az értékelés. Rövid, langymeleg, nem igazán kelti fel az érdeklődést, pedig érdekes dolgokat tartalmaz, mégis távol maradtam tőle végig. Minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon jó könyv szülessen, és talán az is született, csak még nem találtuk egymást Mattern hangjával. Most olvastam tőle a Király fürdőt, ami már egy sokkal intimebb, okosabb, és személyesebb elbeszélés volt, amiben jól működött Mattern szűkszavúsága, és ugyanakkora a kultúrpolitikai tétet mozgat, de sokkal magánjellegűbb sorsban és szimbolikusabban. A Király Fürdő jobban tetszett. 🙂

A kedvenc részem a könyvben abszolút a témafelvetés: A szerelem ebben a közegben rendkívül kalandos. Mint a fesztiválszerelmek. Tudjuk, hogy csak néhány napig tarthatnak, és kiszakít minket a jelenlegi világunkból. Itt valósulhat meg, hogy egy heteroszexuális férfi szerelmes lesz egy újságíró kollégájára, amiről semmit sem tud. Mert ez senki földje, ahol eltérhetnek a szabályoktól, ahol elhisszük, hogy két férfi szembe szállhat az egész világgal, és ahol ilyen kalandoknak nincs következménye. Innen mindenki hazamegy majd, és az élet megy tovább, és az egész titok maradhat. És ettől lesz tétje a szövegnek, hogy egy újságíró 30 évvel később megírja ennek is a történetét. A sajátját.

Ajánlom a könyvet annak, akik valami rövidet, de érvényeset olvasnának, azoknak, akiket nem riaszt el egy picit szárazabb szöveg, és azoknak, akiket érdekel a kultúrpolitika, nekik különösen, mert azok a részek rendkívül kidolgozottak voltak.

Jean Mattern: Szeptember
Jelenkor, 2016
142 oldal
Így olvastam: Nagyon gyorsan haladtam vele, bár sokat tömörít, három ülésben simán ledarálható.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

7 dolog, amiért a Simon és a homo sapiens-lobbi fontos könyv

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.17.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

aki régebb óta olvassa a blogot, annak nem lehet nagyon meglepetés, hogy nagyon szeretem a Simon és a homo sapiens-lobbit. A könyv írónője Becky Albertalli ma ünnepli 36 születésnapját, ez alkalomból a mai bejegyzésben 7 olyan pontot szedtem össze, amiért nagyon jó és fontos könyv lett a Simon, és amiért bátran merem első könyvnek ajánlani, ha valaki ismerkedik még a témával.

Nézzük is:

1.) Megmutatja, hogy mit jelent szerelmesnek lenni, olyan elsőnek és olyan igazán

Jó, ennél csak erősebb állítások jönnek majd, de ez a könyv mégiscsak egy romantikus ifjúsági, aminek egy meleg srác és az ő szerelme áll a középpontjában. És ez a szerelem nem botlik meg sehol az oldalak között. Nagyon ügyesen használ egy online felületet arra, hogy egy szerelem kialakuljon egy régi, de leporolt, felújított, sőt ismerősnek tűnő levélregény közegben. Fontosat mondd el a szerelemről, valami platonikusat a lélekről, lelkekről, akiknek egymásra kell találniuk. Bár hetekig voltam depressziós mindhárom olvasás után, azért jó látni, hogy legalább a könyvekben van ilyen. Legalább ez életben tartja a reményt.

2.) Lehet könyvet írni egy teljesen átlagos meleg srácról

A film legjobb húzása, hogy úgy kezdődik, hogy Simon olyan, mint mi. A könyv legjobb húzása, hogy végig fenntartja ezt az olvasóban. Nem több Simon. Iskolába jár, családja van, testvérei, akikkel persze néha nehéz, és a barátaival lóg, ahol nem feltétlenül ő a vezérhangya. Lehet, hogy egy horrorfilmben őt ölnék meg először, pont ahogy minket, de pont ez a lényeg. Becky Albertalli megkereste a nem főszereplőt, aki nem biztos, hogy feltűnne bárkinek is, és megszerettette mindenkivel, miközben megismertük az ő problémáit, és az ő problémáiban felismertük a miénket. Becky Albertalli azt üzente nekem, hogy nem vagyok egyedül, és biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel. 😉

3.) A melegségnek helye van a közoktatásban

Abban a világban, ahol a legkisebb becslések szerint 4% az LMBT emberek aránya, nyilván a statisztikák torzítását figyelembe véve, szinte minden 25 fős osztályban lehet valaki, aki a szexuális kisebbségek valamely csoportjába tartozik. Mivel a szexualitásunkra a kamasz éveinkben ébredünk rá a legtöbben, ezért ekkor rendkívül fontos, hogy milyen ingerek érnek minket a kortársainktól, illetve az iskolától, aki menthetetlenül szocializál minket. Külön lényeges ez olyankor, amikor megkülönböztetnek, kiközösítenek minket, vagy bármilyen más módon a melegségünk témává válik. A drámatanárnő pedig nagyon jó minta lehet arra, hogyan lehet jól bánni azzal a felelősséggel, amit a felnőttség és a pedagógus pálya adhat.

4.) A kapcsolataink nagy részében nem releváns a szexuális orientációnk

Mi így is gyermekük, testvérek, barátok, osztálytársak, iskolatársak, szomszédok maradunk.
Azt hiszem ezt nem kell részletesebben magyarázni.

5.) A kapcsolataink nagy részében releváns, hogy őszinték vagyunk-e

A könyv cselekvésének jelentős részét teszi ki az, hogy egy-egy barát nem beszél Simonnal, mert nem volt őszinte velük. Akár közvetlenül, akár közvetetten a melegségével kapcsolatban. Biztosan nem lehet jó érzés, ha a barátaid nem tőled tudják meg, hogy meleg vagy, és biztosan nem jó utána a szemükbe nézni. De ezzel együtt a könyv beszél arról is, hogy mennyire megkérdőjelezhetetlenül inkorrekt és alávaló másoknak nem megadni a lehetőséget arra, hogy ő maga bújjon elő. Nagyon komplexen járja körbe a könyv a témát, miközben végig ez mozgatja a könyv akcióit. Szóval nem csak az életben fontos ez, úgy tűnik.

6.) Megmutatja, hogy szeretni valakit azt jelenti, hogy tiszteletben tartom

Tiszteletben kell tartanom, ha ő még nem áll készen arra, hogy találkozzunk, vagy hogy fény derüljön arra, ki a másik. Azt jelenti, hogy felteszem a kérdést, mielőtt először megfognám a kezét, hogy készen áll-e mindazt vállalni, amit ez jelent. És hát igen, azt is jelenti, hogy vállaljuk.

7.) Megmutatja, hogy mindenkinek van miért előbújnia

Mert a Homo sapiens-lobbi egy közös nevező. Arról, hogy mind emberek vagyunk, és arról, hogy ami ezen túl van, az csak projekció és feltételezés. Hogy ha azt mondjuk, hogy ember, akkor egy valamilyen emberre gondolunk, talán a legtöbben egy fehér, fiatal felnőtt férfira, talán nem. Mindenesetre nem jelent többet annál, mint hogy emberek vagyunk. Ez eléggé fontos, és anélkül, hogy túlhangsúlyozná, alaptételévé vált ez a könyvnek. 🙂

És ha ennyit mondd el, akkor már ezért is hálásak lehetünk, mert ez nem kevés, de közben még egy remek ifjúságit is kapunk, amit nagyon ajánlok mindenkinek.

Itt írtam a könyvről egy eléggé kezdetleges bejegyzésben a blog indulása után nem sokkal, és arról is írtam, miért érdemes megnézni a Love, Simont, amit azért mégsem szerettem annyira, mint adaptációt.

Én pedig ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, ami egy értékelés lesz. 🙂

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, nos akkor az instagram a te fórumod.

A következő bejegyzésig ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Naomi Alderman: Engedetlenség

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.13.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan írónő könyvéről beszélek, akinek már a második könyve forgatja fel a magyar könyvpiacot idén. Naomi Alderman nevét így azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni. Könyvfesztiválra jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában a Hatalom, ami egy női hatalomra épülő társadalmat mutat be, az Engedetlenség pedig néhány hete jelent meg, és egy ortodox zsidó közösségből mesél, és annak kapcsán a leszbikusságról.

A könyv napjainkban játszódik. A fő helyszíne London, azon belül egy ortodox zsidó közösség, Hendon, ami egy kis zsidó faluként értelmeződik a városon belül, ami önfenttartásra rendezkedett be. A közösséget Ráv Krushka vezeti. Ráv egy idős, rendkívül bölcs rabbi, igazi vezetője a közösségnek, és a közösségen túl is ismertségnek, általános elismertségnek örvend. Ráv már évek óta nem beszélt a lányával, Ronittal, aki New Yorkban él, és nem tartja az ortodox zsidóságnak megfelelő, szigorú vallási szabályokat. És leszbikus. Bár most épp a házas férfi főnökével van viszonya.

Ebből az alapfelállásból, évek óta zajló egymás mellett élésből az rántja ki a szereplőket, hogy a Ráv meghal, és Ronit úgy dönt hazamegy. Ott találkozik gyermekkori barátjával, unokatestvérével, Doviddal, akit a közösség a következő rabbinak tarthat, és Dovid feleségével, aki, és ezt Ronit a regény elején nem tudja, Esti, Ronit egykori szerelme.

És a regény maga ezeken a feszültséggócokon mozog. Egyrészt a zárt, szigorú szabályok szerint működő zsidó közösség ütközik benne a világgal, másrészt pedig a baráti konfliktust ismerjük meg mélyebbről, és azt árnyalja a szerző. Először a két világról, aztán a szereplőkről fogok hosszabban írni.

A két világot jól felépíti Alderman már a fejezetekben is. Minden fejezet egy mottószerű idézettel kezdődik valamilyen zsidó kultúrához kötődő szövegből, a Tórából, imádságokból főleg. Ezt követi a fejezetek első fele, ami a közösségben történteket, a hozzájuk tartozó emberek életét mutatja be, erősen reflektálva a fejezetek mottójára, van, hogy szinte már példabeszéd szerűen. Nyelvileg is egy mitikusabb, körülményesebb szöveget kapunk itt, ami felerősíti a konzervatív környezetet. Ezzel szemben a fejezetek második, kurzívval, dőlttel szedett része egy E/1 személyű elbeszélés Ronit szemszögéből, ami sokkal könnyebb, köznyelvibb, és nehezebben, vagy egyáltalán nem figyelhető meg, hogy párbeszédbe lépne a zsidó hagyományt szimbolizáló, fejezetnyitó szöveggel.

A világok ütközését elsősorban Roniton, az elhunyt Ráv lányán keresztül érezzük, aki a könyv lapjain keresztül átél egy melegségével és zsidóságával is kapcsolatban lévő identitásválságot. Melegségét elsősorban a főnökével kapcsolatos viszony rengeti meg, miközben ortodox zsidóságát számos más pont is. Ugyanis ő ortodox zsidó származású, és bár nem gyakorolja, álmodik éjszaka arról a félelemről, hogy késésben van a szombati előkészületekkel, ami egy hagyományosan feszes munkarend. A regény egy korai pontján maga is rádöbben arra, hogy mennyire nem él kóser életet, és meglepi a társaságát azzal, hogy fel tudja sorolni a tíz parancsolatot, vagy hogy mennyire ismeri az otthon hagyott közösség szociális rendszerét.

De ezzel együtt ő egy ízig vérig dolgozó new yorki nő, aki nadrágkosztümöt vagy hosszú szárú csizmát hord, ha akar, van névjegykártyája és kezet fog a férfiakkal. Mindez nehezen képzelhető el a londoni közösségben. Az ottani női szerepek a feleséggé válásra ás az anyává válásra korlátozódik. A nő szüljön gyereket, és ne olvassa (véletlenül sem) a Tórát, miközben Ronit például élete első 18 évében az akkor élő legnagyobb Tóratudóssal vitatkozott egészen életszerű dolgokról, történetesen az apjával. Még sincs több női szereplehetőség ebben a kultúrában. A leszbikusság sem, hisz az az „egyiptomi nők szokása”, amitől minden zsidó nagyon törekszik megkülönböztetni magát. Nagyon figyelemfelkeltő volt erről olvasni, mert szeretem a zsidó, haszid kultúrát, de a nőket érintő kulturális elnyomásról eddig nem igazán olvastam, és meglepő volt, hisz ez az Európai kultúra része, és a 21. században azt várnánk, hogy legalább az öreg kontinensen élő emberek gondolkodásában nem születnek meg az itt hosszabban, de szemléletesen leírtak:

Kétségtelen volt, hogy ezeknek a nőknek a szemében én már elkéstem, túlságosan is elkéstem. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem megyek férjhez, hanem arról, hogy mivel sosem megyek férjhez, sosem válok felnőtté, sosem növök bele önmagamba, olyan maradok, mint a tőkén maradt, elöregedett szőlőszem, amely megfonnyad anélkül, hogy leszüretelték volna. A házasság ezen a közösségen belül nem csupán vallási aktust vagy jogi köteléket jelent, még csak nem is olyasvalamit, amit azért vállal az ember, mert szeret valakit, és vele akar élni; ez átmeneti rítus, amely a gyermekkor és a felnőttkor határát jelöli ki. Akik nem házasodnak meg, sosem nőnek fel. Amikor azt mondtam, hogy nem mentem férjhez, azzal mintha azt mondtam volna, hogy még nem váltam teljes emberré.

A könyv nagyon kedves mozzanata, amikor felveti a melegség és a zsidóság közti hasonlóságokat, ami rendkívül élesszemű egység volt, és megvilágító erejű. Mármint általában úgy képzeljük, hogy vannak zsidók, és vannak melegek, miközben ez nyilván interszekcionális, vagyis a két csoport hat egymásra, van köztük átfedés, és vannak szociológiai, kulturális hasonlóságaik. A holokauszttraumatizáltságon is bőven túl.
Elsősorban az, hogy nem te választod azt, hogy zsidó vagy meleg vagy. De mindkettővel kapcsolatban megvan a lehetőséged arra, hogy ezt leplezd vagy felvállald. A szerző ezt valamiféle játékként fogja fel, amivel nehéz vitába szállni, ha az ember meleg fia olyan emberek között mozog, akik tudják, hogy meleg, és olyan emberek között is, akik nem.
Szintén ehhez kapcsolódik, hogy nem múlik el, ebből következik, hogy ha nem gyakorlod, akkor is veled marad. Nem kell meleg, nem kell zsidó életét élned ahhoz, hogy meleg, vagy zsidó legyél, így az életedben sem kell feltétlenül változtatnod.
Ronit ezt a regény egy sokkal korábbi pontján úgy fogalmaz:

arról le tudok mondani, hogy ortodox legyek, arról azonban nem tudok lemondani, hogy zsidó legyek. Ettől nem tudok szabadulni.

Ezekhez a pontokhoz megfelelően választ egy egészen más utat Esti, a gyerekkori szerelem, aki nem veszített a szerelméből és a vonzódásából Ronit iránt, és egyébként is kizárólag nők érdeklik, mégis férjhez ment Dovidhoz, és csendes, esetenként zavaróan csendes zsidó asszonyi életet él, miközben Ronit leginkább az ő szabadságcentrikusságára emlékezik vissza. Ezzel szemben most egy másik kapcsolatban Esti nyugalmat talált, valamiféle boldogságot. Ott, ahol felnőtt, és ahol így folyamatosan ki volt szolgáltatva a vele élő emlékeknek.

Estin keresztül nagyon sok mindent tudunk meg Istenről is. Például azt, hogy önkényesen tiltja meg, hogy két nő szerethesse egymást, hiszen ha isten önkénye alkotta a teremtést, akkor Isten önkényéből következik, hogy az, hogy két nő nem foganthat gyermeket, az csak is az Isten felelőssége. De ez nem hoz létre benne Istennel való szembefordulást. Azt gondolja, hogy ő megalkudott az Istennel:

De én úgy gondolom, ha Isten büntetni akar engem, hát tegye; ehhez Neki joga van. Nekem viszont jogom van nem engedelmeskedni.

Míg Ronitnak adott egy engedetlen pozíció, addig Estinek küzdenie kell érte, és ez a küzdelem nem akármi. Egyfajta engedetlenség kilépni egy közösségből, ami nem tűr meg, és egy másik benne maradni, és megváltoztatni. Esti minden kétséget kizáróan a másodikat választja, és bár azt gondolom, hogy elnagyolt, vagy, vállaltan légből kapott ennek a történetnek az elvarrása, minden kétséget kizáróan szép, és nagyon pozitív olvasmányélménnyé tette az egyébként is erős könyvet.

A könyv közben mindvégig egy helyezkedésregény. A három fiatal szereplő, Ronit, Esti és Dovid megígérik egymásnak kamaszkorukban, hogy vagy mind elmennek, vagy mind itt maradnak, és Ronit elment. Ez a feloldhatatlannak tűnő probléma sokszállról magyarázódik a regényben. Egyrészt a Dávid és Jonatán történetben, amiben Dávid kvázi szerelmet vall Jonatánnak, aki később meghal, Dávid pedig feleségül veszi Jonatán nővérét, Michaelt, akivel boldogtalan házasságban élnek, mégis közel álltak Jonatánhoz, és Michael hasonló volt hozzá. Másrészt pedig szó esik a világivá válásról, és a világ kinyitásáról, elsősorban Esti számára, és végül kialakult egy harmadik, talán váratlan, talán elnagyoltan ideális állapot, amit mégis nagyon lehetett szeretni. Mint a mese végét.

Ajánlom a könyvet szeretettel annak, aki olvasna valamit, aminek sok kis tétje van, aki nyitott az európai kultúrában maradva, de valami mást olvasni. Ajánlom azoknak, akik egy jó zsidó hátterű történetre vágynak, és ajánlom azoknak, akik tudják, hogy szét kell feszíteni az általunk kreált társadalmi kereteket, hogy mind kényelemesen elférjünk benne. Nekik ajánlom elsősorban.

Naomi Alderman: Engedetlenség
XXI. Század Kiadó, 2018
302. oldal
Így olvastam: 10 napig, rövidebb etapokban. Egyrészt elfoglalt is voltam, másrészt viszont a szöveg is tele volt. Nagyon sokat tanultam belőle a kultúráról, így elsősorban én is a lasabb, befogadó olvasást ajánlom hozzá. 🙂 Megéri. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek facebookon további háttértartalmakért. 🙂 Ha az is érdekel, ki áll a blog mögött, akkor pedig less be instagramra.

A következő posztig pedig semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 októberi summa

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

számomra hihetetlen, de ismét eltelt egy hónap, sőt, és nem is akármilyen volt. Nagyon sok minden történt, miközben nem is éreztem az idő múlását. És a nagyon sok történés között nagyon sok, 50 feletti könyv beszerzés, és 15 olvasás is helyet kapott. Így meglett a 100 könyv, amit idén sikerült elolvasni, és betelt a polcom, amit hamarosan át kell rendeznem. De nézzük sorra!

Idén a polcomról fogok olvasni…

Azt terveztem januárban, hogy idén a polcomról fogok olvasni. Tehát nem veszek könyveket. Aztán ez arra finomult, hogy nem veszek könyveket, kedvezmény nélkül. És ennek a kitételnek volt a csúcsa ez a hónap, ugyanis több könyv frissen jelent meg, többet a Margó Irodalmi Fesztiválon szereztem be, és volt egy nagy Európa Kiadós leárazás is, ahol elvesztettem a fejem.

1.) Magyar Könyvkiadók napja, Könyvvásár és Kreatív könyvtárosok Társasága barter

Az egyetemünk másodszor szervezi meg a programsorozatot, ahol szépirodalmi kiadók mutatják be friss kiadványaikat, és érdekes beszélgetéseket hallhatunk kiadásról, írásról, tanulmányírásról… Ennek a keretében van lehetőség könyvet cserélni, és én így szereztem meg:

George Orwell: Állatfarm
A kisregény egy diktatúra alakulását mutatja be egy állatfarmon keresztül, ahol az állatok megszerzik a hatalmat, és a disznók, akik a legokosabbak, igyekeznek elirányítani a többi állat életét, egyre diktatórikusabb módszerekkel. Nem véletlenül alapmű a könyv, nagyon komikus, ugyanakkor az emberi gondolkodást alaposan modellező rövid könyvecskéről van szó, amit már olvastam is.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Szerb Antal könyve szintén alapmű, de még nem olvastam, és nem is tudok róla semmit azon kívül, hogy mindenki nagyon szereti. Remélem én is fogom. 🙂

Vera Panova: Hány óra van?
Az igazat megvallva semmit nem tudok erről a könyvről, de a borítója eléggé megfogott, és a fülszövege sem segített, hogy ott hagyjam. Mutatom:

Nyolc évvel a szerzőnő halála után látott napvilágot a különös hangvételű, költészet és valóság határvidékén játszódó meseregény. A tébolydából szökött őrültek s a fogyatékos tudású, halandó mivoltától rettegő kispolgár szövetségre lépnek, s a békés kisváros életét szétdúlják. A visszafelé forgatott idő köré hamis ideológiát gyártva, hadba küldik a gyermekeket is, meggyalázzák a szerelmet, kiforgatják a nemes szándékokat. Sok mindennek kell történnie, míg az emberek visszatérhetnek az előrehaladó időhöz és gondolatokhoz. Lírai színekkel átszőtt, izgalmas, lebilincselő prózát tart kezében az olvasó, mely egyszerre irodalmi kuriózum és gondolkodva pihentető olvasmány.

És, bár nem aznap vettem meg, de a nap első könyvbemutatója ezen könyv köré szerveződött, szóval ide írom be, hogy megvettem októberben Hódosy Annamária: Biomozi című könyvét, ami a mai, populáris filmeket vizsgálja közérthetően és olvasmányosan az irodalomelmélet ökokritikai olvasataiban. Ide kattintva egy nagyon szuper honlapon böngészhetsz erről bővebben. Bár hónap végén vettem meg a könyvet, a hónapom legkönnyebb vásárlása volt, mert több órát tartott és vettem fel én is a tanárnőnél, és amellett, hogy rendkívül szerethető, és rendkívül okos, nagyon összetetten gondolkozik a világról, ami a könyvében is kiderül.

2.) Aztán megjelentek új verseskötetek:

Simon Márton: Rókák esküvője
Szóval Simon Marci új könyvét meg kellett venni, és el is kellett olvasni, és milyen jól van ez így. Egyrészt megszólalásmódjában hozott valami rendkívül ismerőst, ami közel áll ahhoz a slam poetryhez, amit ő képvisel, másrészt viszont sokkal komplexebbek lettek a szövegei, abszolút olvasásra szántak. Nagyon egyszeri, de jól működő, akár esetleges képeket használ, azzal az önkénnyel, hogy például ír a hűtőmágnes készítésről. Egy nagyon izgalmas kötetet kapunk, meglepően nagy terjedelemben. Érdesek fúziója ez a slamnek és a költészetnek, de, bár én inkább efelől olvastam, nem zár ki más olvasatot. Szerettem, na.

Izsó Zita: Éjszakai földet érés
Izsó Zita kötete fantasztikus. Nagyon erős, a társadalomban élő olvasó számára nagyon gyenge pontokat mozgat, mint amilyen a migráció, a nevelőintézet, az abortusz vagy a meddőség. És teszi mindezt a legemberibb mértékkel, mérhetetlen érzékenységgel és empátiával, női sorosokon keresztül. Óriási kötet, a kis méretétől függetlenül, és nagyon nagyon ajánlom.

Vajna Ádám: Oda
Vaja Ádám baromi jó fej srác, ezt tudhattuk a kötet előtt is. De ha mégsem, a kötetből nyilvánvalóvá vált. A versek igyekeznek valamiféle párbeszédet létrehozni a mai költészet és a posztmodern lírahagyomány között, ami általában jól működik, de nem én vagyok az ideális olvasója ennek a kötetnek, legalábbis még. Ettől függetlenül, vagy pont ezért nagyon várom a kritikáit a kötetnek, és kíváncsian, tudásszomjasan fogom olvasni őket.

3.) Aztán akciósak voltak a Libirben a Jaffa Kiadó Michael Cunningham könyvei

Michael Cuningham az Otthon a világ végénnel egy nagyon korai, de nagyon szeretett olvasmányélményem, és most beszereztem tőle a legismertebb, feminista diskurzusokban is gyakran előcitált Az órák című könyvét, illetve a Mire leszáll az éjt, és A hókirálynőt. Mert nagyon bízom a szerzőben.

4.) És a Líra is belehúzott

David Levithan: Engedj közelebb
A Will&Will spinoff musicalének a szövegkönyve ez, és hamarosan érkezik róla az értékelés. 😉

Takács Zsuzsa: A test imádásra / India
Takács Zsuzsa költőnőt hagyományában Pilinszkyhez tudnám hasonlítani, mert nehéz szövegeket írnak. Mindkettőről azt gondolom, hogy óriási szerzők, akikhez még nem nőttem fel ahhoz, hogy élvezzem a verseiket, de egy fontos első lépés volt Takács felé, hogy megvettem az egyik kötetét.

Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet
Bartis Attila és Kemény István két kortárs szerző, akik nagyon okosak, és ők leültek egymással beszélgetni. Hiszen barátok. És biztosan fontos dolgokról beszélgetnek, mert arról szoktak a fontos emberek a beszélgetős könyveikben. Én pedig majd kíváncsian olvasom.

5.) Aztán voltam kint a vásárban, ahol már arra jutottam, hogy bármit vehetek, csak könyvet nem. Ahogy azt Móricka elképzelte, ugye.

Salman Rushdie: Talpa alatt a föld
Salman Rushide nagyon népszerű író manapság, és nem olvastam még semmit tőle, és nem is vagyok kimondottan tájékozott ezügyben sem, de nagyon szeretnék. Nem ezzel a könyvvel kezdtem volna magamtól, de 700 Ft volt. És vadi új.

6.) Országos Könyvtári Napok, Könyves vasárnap a Somogyi Könyvtárban

A városi könyvtárban egy napijegy áráért lehetett beiratkozni félévre, és arra gondoltam, hogy ha már három éve itt élek, ideje volna beiratkozni. És voltak eladó könyveik is nyilván, vadi újak, és 500 Ft-ért dobálták utánunk, szóval vettem még két verseskötetet.

Marno János: Hideghullám
Marno Jánostól még nem olvastam, de mindenki nagyon szereti, így ez a vaskosabb kötet tőle kezdésnek jónak tűnik.

Gál Ferenc: Az élet sűrűjében
Gál Ferencről, mint költő nem igazán hallottam még, de a Pre adta ki, és belelapozva nem volt rossz, így ennek a beszerzését is eszközöltem.

7.) És még voltam Bödön Piacon is, ahol a Kóborló könyvesbolttól sikerült beszereznem néhány könyvet.

Ismét, de ez minden hónapban be van tervezve.

Delphine de Vigan: No és Én
A könyvről azt kell tudni, hogy egy lányról szól, aki koraérett, és gimnazista, és egy hajléktalan lánnyal köt barátságot. És ez nem lesz giccses, nem lesz rózsaszín, ami nagyon jót tesz a könyvnek. Egy könnyed ifjúsági könyvet olvastam a képében. Valamiért azt képzeltem, hogy LMBT, de nem találtam erről semmit, szóval valószínűleg ez csak az én kényszerképzetem volt. 😀 Ezzel együtt egy jobb ifjúsági könyvet olvastam, és örülök, hogy így alakult.

Janikovszky Éva: Felnőtteknek írtam
Janikovszky Éva könyveit nagyon szerettem gyerekkoromban, és kíváncsi vagyok, mit írt felnőtteknek. Ennyi. 🙂

Németh Gábor: Egy mormota nyara
Szóval Németh Gábor nagyon jól ír, és azt mondják az Egy mormota nyara a legjobb regénye. Ennyit tudtam róla, és ennyi nekem itt is elég.

Milan Kundera: Tréfa
Kunderától már nyáron olvastam A lét elviselhetetlen könnyűségét, amit nagyon szerettem, filozofikus és közben egyszerűen regényszerű volt. A Tréfa nem volt akciós az Alexandrán, így nagyon örültem, amikor megláttam, és meg is vettem. Így ebben a hónapban négy Kunderát szereztem be, de őt megéri azt hiszem. 🙂

8.) És molyon is sefteltem

Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál
Augusten Borroughs második könyvét, a Kiszáradvát nagyon szerettem. Ott az alkoholizmusáról és egy meleg elvonóról mesél, ebben pedig a gyermekkora, és elsősorban az apjával való kapcsolata kerül terítékre. Nem volt akkora olvasmányélmény, mint a Kiszáradva, de érdekes volt, és örülök, hogy elolvastam.

Ashley Woodfolk: Ami utánad maradt
A könyv a GABO Kiadó LMBT újdonsága, egy ifjúsági könyv a gyászfeldolgozásról. Nem tudom, hogy mikor fogom elolvasni, de tudom, hogy meglesz az a pillanat.

9.) És megérkezett egy újabb recenzió, amiről már a következő bejegyzésben mesélek.

De elöljáróban annyit, hogy Naomi Alderman: Engedetlenség című könyve eléggé tetszik, és nagyon hálás vagyok a XXI. Század Kiadónak, hogy megtisztelt bizalmával.

10.) És akkor az Alexandra webshop hatalmas Európa Kiadós akciózásba kezdet,

én pedig, szóval elkezdtem vásárolni.

Innen szereztem be Milan Kunderától Az élet máshol van, A regény művészete és a Halhatatlanság című regényét, és a Zabhegyező írójának, J. D. Salingernek Franny és Zooey című könyvét.

Illetve még sokat:

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Egy családtörténet mögé bújtatott triller, ami érzékenyen mutatja be, hogyan reagál egy kínai-amerikai család arra, hogy az egyik lányuk, a szülei nagy reménysége meghal. Nem emlékszem, hogy hogy került a könyv a kívánságlistámra, mert nem igazán olvasok trillert, de tudom, hogy nagyon kíváncsi voltam rá sokáig.

Nick Hornby: A Meztelen Juliet
A filmről lemaradtam a szegedi mozikban, mert előbb akartam elolvasni a könyvet, de megérte így is. A könyv egy fantasztikus romantikus komédia, amiben egy férfi őrülten rajong egy zenészért, aki 20 éve nem adott életjelet magáról, és ebbe a rajongásába magával viszi a barátnőjét is, aki egyre biztosabb benne, hogy elcseszte az elmúlt 15 évét. És akkor ímélezni kezdenek a zenésszel, aki élete elmúlt 20 évét cseszte el. Rendkívül jó könyv, és biztosan a film is az. 🙂

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Oké, itt a borító fogott meg először. Aztán az, hogy Wurtzel megragadja a torkánál fogva a depressziót és kendőzetlenül leírja nekünk, majd beszél arról, miért probléma az, hogyha minden depresszióst kemikáliákkal, nevesítve Prozackal kezelünk, ahogy azt az ezredforduló Amerikájában űzték. Nagyon sokat várok a könyvtől. 🙂

Aztán mivel az abszolút kedvenc olvasásom evör Patrick Nesstől a Soha nincs vége (itt írtam 20 pontban arról, miért neked szól ez a könyv), ezért nem volt kérdés, hogy megveszem a Daruasszonyt tőle, anélkül, hogy bármit tudnék róla. Ha Patrick Ness elkezd akciósan porszívó használati utasításokat kiadni, akkor az is érdekelni fog. Ebben majdhogynem biztos vagyok.

És akkor még az LMBT-kről nem is beszéltünk.

Philip Roth: Kiégés
A könyv elvileg egy kiöregedett színész élethez ragaszkodását, és tenni vágyását írja meg. Ennél többet majd, ha olvastam. 🙂

Truman Capone: Pille a lángban
Megint valaki, akivel nem vagyok tisztába, pedig a Hidegvérrel című regényét Simon Marci ajánlotta csak nekem (igen, az a Simon Marci, a fenti :D) a 2016-os Országos Slam Poetry Találkozón Szegeden. Nyilván nem fogja ezt olvasni, de szánom, hogy azóta sem olvastam el, de beszereztem a szerző korábbi novelláit, szóval nagy terveim vannak vele. Legyen ez mentségem, mert más nincs. 😉

Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj
Reinardo Arenas kubai meleg író, aki vállalta szexuális orientációját, ezért a Castro rendszer börtönbe küldte, majd később az USA-ban talált menedéket. Élete utolsó éveiben AIDS-esen publikálta számos nagy munkáját, de ez az életrajzi regénye, amiben elsősorban a homoszexualitását és a Castro rendszerrel való ütközését firtatja, csak halála után került kiadásra. Ez a könyv az.

Perihan Magden: Ali és Ramazan
Az Ali és Ramazan egy török helyszínen játszódó, ám a jól ismert árvaházi történettel dolgozó regény. Itt két srác együtt nő fel az árvaházba, és aztán szinte együtt kerülnek ki Isztambul utcáira, ahol semmit nem ismernek, és ahol csak egymásra számíthatnak. Felütésnek egyáltalán nem rossz.

11.) És végezetül voltam Budapesten,

amiről már írtam korábban (katt a képre a bejegyzésért), így csak felsorolás szerűen:

Könyvudvarból szereztem:
Géczi János: Kívül
Jean Mattern: Király Fürdő
Németh Gábor: Zsidó vagy?
Németh Gábor: A tejszínről
Lux Terka: Budapest
Patrick McCabe: Reggeli a Plútón
Helen Cross: Szerelmem nyara
Martin C. Putna: János nevében

Poket:
Virginia Wolf: Orlando
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Margó Fesztivál:
Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra
Cserna Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Susan Faludi: Előhívás, mindent apámról
Fenyvesi Orsolya: A látvány, Kommentárok meg nem írt versekhez
Juhász Tibor: Salgó blues
Géczi János – Csányi Vilmos: Őszi kék
Szvoren Edina: Verseim
Szvoren Edina: Pertu
Szálinger Balázs: 361°
Rakovszky Zsuzsa: Történések
Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni
Fehér Boldizsár: Vak majom

Úgy mondják, ez gombócból is sok, és a hétvégémet épp ezért a summaírás mellett a polcrendezéssel is töltöttem, és a facebookon hamarosan ennek az eredményeit is láthatjátok. 🙂

Idén 70 könyvet fogok elolvasni, és akad néhány kategória is

A másik dolog, amit az év elején beterveztem, az az, hogy elolvasok hetven könyvet idén, és októberben túlléptem a 100 olvasáson. De nézzük, hogy mikkel is:

Szép Ernő: Emberszag
Szép Ernő ezen regénye egy holokausztregény, de nem feltétlenül a Sorstalanság fajtájából. Nem a haláltáborokról beszél, hanem egy magyarországi munkatáborba vitték, és bár a körülmények hasonlóak, a táborhoz való hozzáállás rendkívül különböző. Szép Ernő regénye legalább közömbös, de néha még vidám is, akár. Egy idősebb férfi nézőpontjából nézzük az egészet, aki híres író, mint ahogy Szép Ernő az, és tárgyilagosan tudósít arról, amit tapasztal. Szerettem, hogy még az általunk ismert holokausztnarratívák előtt született, és hogy olvasmányos volt.

Izsó Zita: Éjszakai földet érés
már fentebb írtam róla.

Vajna Ádám: Oda
Szintén fent.

Kádár Judit: Engedelmes lázadók
Ez egy irodalomtudományos, irodalomtörténeti, talán irodalomszociológiai monográfia, a múlt század magyar női írósorsairól és regényeiről. Egyetemre olvastam, de még a nyáron szereztem be, hogy egyszer majd elolvasom. Örülök, hogy a következő könyv alkalmat adott rá.

Erdős Renée: A nagy sikoly
Erdős Renée regénye egy magyar regény a viktoriánus hagyománnyal párbeszédben. Főhőse, Dóra prűd, és nem élvezi a szexualitását. Alapvetően ebből indul ki az egész regény. Dórát nagyon sok hatás éri, olyan, aki szerint a nőnek meg kell élnie a szexualitását, és olyan, aki szerint be kell simulni, háziangyallá válni, és gyermekeket szülni. És ebben a hosszú és nehezen olvasható, talán vontatott regényben egy lány életéről olvashatunk, aki csak meg akar felelni, aki kapcsán mindenki elmondja a saját morális gondolatait, és ami egyáltalán felveti a női szexualitását. Szerintem fontos regény, és nagyon szerettem benne a szereplők kis esszészerű monológjait. Lehet, hogy ebből írok majd beadandót.

Simon Márton: Rókák esküvője
Lásd fent.

George Orwell: Állatfarm
Szintén fent írtam róla.

David Levithan: Engedj közelebb
Pár szót írtam fent, de a hónapban érkezik róla az értékelés

Augusten Borroughs: Farkas az asztalnál
Pár szót szintén találsz fent, de írni is fogok róla.

Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Általában a film felől ismerik az emberek a könyvet, de ez ebben az esetben rendben is van így. A könyv a fekete női élő számítógépekről, matematikus zsenikről szól, akik a NASA-nál dolgoztak a háború után, egészen a Holdra szállásig. A film elsősorban egy hangulatot mutat be, és az érzéseinkre próbál hatni nagyon szemléletes, okos, és reális példákon keresztül, hogy bemutassa, miért volt szükség a feketék polgárjogi mozgalmára, és hogy milyen hétköznapi tereken játszódott a diszkrimináció, miközben valamennyire a tudást és a matematikát is dramatizálja. Ehhez képest a könyv sokkal tárgyilagosabb, alaposan bemutatja annak a néhány nőnek a történet előtti sorsát, hogy hogy kellett küzdeniük a szegregált oktatásban, és hogy mi mindent kellett feláldozniuk, hogy a matematikának szenteljék az életüket. A könyv mégis sokkal dokumentalistább, nem értékel és nem direkt hat. És tovább is megy a könyv a filmnél időben, mégis nagyon jól kiegészítik egymást. A kedvenc adaptáció – könyv párosom lett.

Naomi Alderman: Engedetlenség
A következő posztban hosszan fogok beszélni erről a remek, ortodox zsidó közegben játszódó, leszbikus témát is eléggé felhozó regényről, és arról, mennyire badass az egész.

Fehér Boldizsár: Vak majom
Fehér Boldizsár a legfiatalabb milliárdos szerepéből ír egy első szám első személyű elbeszélésben, arról, hogy egy szállodában két Nobel-díjas boldogságkutató tudós bejelenti, ők mostantól egy kísérlet részesei. És nem mondanak többet. Nagyon vicces, egy picit talán Rejtőien abszurd elbeszélés ez, miközben komoly mondanivalója van a döntésképtelenségről. Nagyon szerettem. Frissen, ropogósan olvastam.

Géczi János – Csányi Vilmos: Őszi Kék
Szóval ez megint egy beszélgetőkönyv. Két barátról. Géczi kérdez, egy picit mesterkélten, okoskodóan, ahogy ír és ahogy él, azt hiszem, és Csányi Vilmos beszél, nagyon puritánon, de nagyon okosan. Csányi Vilmos az egyik olyan szerző, akitől mindent el akarok olvasni. Baromi ügyes etológia könyvet írt a kentaurokról, ebben a könyvben pedig az életről beszéltek. A kultúráról, az ételekről, az utazásról, a barátságról, a halálról és további ilyen apró-cseprő dolgokról. És a hónap végére dedikálódott is a könyv, sőt, Csányi Vilmos kutyáját, Jankát, a husky pumi keveréket is megsimogathattam, ami külön öröm. 🙂

Fejes Endre: Rozsdatemető
A könyv egy krimi akar lenni az első oldalak szerint, de csak viccesen az. Vagy talán nem is, mert végig bennünk marad a feszültség, hogy bizony minket Fejes Endre átver. Fejes Endre egy gyilkosság apropóján beszél egy család két generációjáról, akik Budapesten élnek, gyermekeket szülnek, házasodnak, válnak, és közben elhalad mellettük a történelem. Számomra hatalmas olvasási élmény volt, hogy ennyire lehet írni arról, hogy semmi izgalmas nem történik, sok tekintetben a Száz év magánnyal rokon, ahogy azt a kritika rendre említi. A szocialista realizmus vitathatatlanul fontos darabja.

És végül:

Delphine de Vigan: No és Én
Amiről már szintén írtam fent.

És akkor nézzük a meghatározott kategóriákat

Kötelező olvasmány: Emberszag, A nagy sikoly, Rozsdatemető
Kortárs szépirodalmi próza: Őszi kék, Vak majom
Szórakoztató irodalom: A számolás joga
LMBT címkés: Engedj közelebb!, Farkas az asztalnál, Engedetlenség
Nem angol vagy magyar szerző: No és Én
2017-18-as megjelenések: Éjszakai földet érés, Oda, Rókák esküvője, A számolás joga, Engedetlenség, Vak majom
LMBT szerző könyve: Farkas az asztalnál

A blogról is essen pár szó

Szeptemberben az volt a cél, hogy a havi hat bejegyzés meg tudjon maradni, és októberben ez a szám öt volt. Ebből kettő bejegyzés szólt az előbújásról, amit nagyon szerettem megírni nektek:

Kettő értékelést olvashattatok. Az egyiket az Éjszakai fürdésről, a másikat az Uszadékfáról. És végül olvashattatok a Margóról, ami már ebben a posztban előkerült. Novemberben a terveim szerint marad a 2-3 értékelés, és érkeznek majd a kibeszélős sorozat következő részei. 🙂

Ennyi lett volna az október, köszönöm szépen a türelmet, és hogy velem tartottatok ebben a hónapban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha gyakoribb háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És semmiképp se feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős#2 Könyvek, amiket megvettem, és azóta rájuk se néztem

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.04.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzés egy rövidebb kis kiírni való lesz, annak kapcsán, hogy én sokszor, ha bemegyek egy antikváriumba vagy egy könyvesbolt akciós részlegére, akkor megbolondulok. És megveszek olyan könyveket, amik olcsók, de érdekesnek tűnnek épp az akkori hangulatom szerint. És csak az akkori hangulatom szerint.

Mármint hogy hazahozom őket, felrakom a polcra, és ha egy héten belül nem szedem le, akkor valószínűleg az idők végezetéig ott maradna, ha végtelen férőhely volna a polcomon. De szerencsére, bár nem mindig érzem így, nincs végtelen polcom. Sőt, most betelt, ami nem is lesz számotokra meglepő, ha majd befejeztem az októberi summát. Ennek kapcsán elkezdtem nézegetni, milyen ilyen könyvek vannak a polcomon, és hogy miért nem adományozom oda valakinak, hiszen többségük jó állapotú, legtöbbször egyszer sem olvasott.

Arra jutottam, hogy azért nem szeretném, mert érdekelnek. Egy nagyon picit. Tényleg szeretném tudni, hogy mi van bennük, és nem szeretném, hogy olvasatlanul továbbadjam őket. De kell a hely a polcon, így felkészülve az antikrisztusra, a második könyvet olvasom így. Hogy ha nem tetszik, majd továbbadom. Az első egy Vörös pöttyös könyv, amiről az antikváriumban azt hittem, hogy LMBT témájú, de aztán rájöttem, hogy nem, de már nem volt vissza út. De ez csak két hetet ált a polcon. A következő viszont elég régóta vendégeskedik nálam, és most azt olvasom, és könnyen lehet, hogy köszöni, marad.

Angyalosy Eszter és Baranyai Ákos könyve tipikusan olyan, amit impulzusvásárlóként betettem a kosaramba. És aztán kivettem, és nem olvastam el, mert magyar szerzős. Mert ifjúsági. Mert ketten írták. Mert nem is érdekel. Mert molyon 70%-on áll. Mert hatásvadász a címe. Mert a zenéről szól, meg a zenekarozásról, ami engem halálmódon nem érdekel.

De most, hogy betelt a polcom, levettem. Valóban magyar szerzős, és magyar környezetben játszik a sztárrá válással, de mégis érdekes tud lenni. Valóban egyszerű a nyelve, sőt néhol botlik is, van, hogy egy mondatból sokáig nem jön ki. De ezzel együtt nagyon meg tudtam szeretni. Nem lesz egy kedvenc olvasmányom, de talán marad a polcomon, mert jó hangulata van. Mert alapos, és mert jó olvasni. És majdnem kipakoltam, mert nem fogom sosem elolvasni. Ezt egy picit most nehezen viselem magamtól.

Szóval, most ezt fogom csinálni. A türelmetlenül kíváncsi vagyok rájuk könyvek közé bepakolom azokat, amik egyszer jó ötletnek tűntek. Mert könnyen lehet, hogy jó ténylegesen jó ötletek, jó könyvek, jó olvasmányok, csak már nem voltam nyitott rájuk. Ha meg nem, hát akkor lesz hely a polcomon. 🙂

Érdekel, ti mit gondoltok erről, hogy nektek vannak-e impulzusvásárlásaitok, és mit csináltok, ha nem akarjátok elolvasni őket, vagy hogy hogy gazdálkodtok a hellyel. Minden érdekel, amit idevágónak éreztek. 🙂

Én igyekszem érkezni a summával, de nem ígérek most időpontot, mert nem biztos, hogy tartani tudom, de facebookon igyekszem frissebben jelen lenni. 🙂 Ha nem szeretnél lemaradni a blog következő tartalmairól, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon. Instagramon pedig a bloggal kevésbé szorosan kapcsolódó, inkább a saját tartalmaimat találod!

Ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió