Olvasmányélmények a szivárványon innen

Címke: vallás

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok mesélni, amiről már sokszor volt szó az elmúlt három évben a blogon. Az egyik kedvenc LMBT könyvem volt, amikor elkezdtem blogolni, de sokáig nem volt belőle saját példányom, aztán pedig folyamatosan tologattam az olvasását. Egészen eddig. Jeanette Winterson önéletrajzi könyvéről van szó, amiben a leszbikusságáról, elsőgenerációs értelmiségiségéről és elsősorban a nevelőanyjával való terhelt kapcsolatáról ír. Most sokkal jobban értem, mint 16-17 évesen értettem, és örülök, hogy végre megmutathatom nektek:jeanette_winterson.png

Jeanette Winterson már sikeres többkötetes íróként vágott bele abba, hogy egy regényben tisztázza a nevelőanyjához és a szeretethez való viszonyát. A szerző a kötet elején még nem tudja, hogy hová fog eljutni a személyes története, valós időben írta, és egyértelműen kiválik belőle, hogy Winterson tényleg meg akarja érteni az életét. Jeanette-t örökbe fogadták nem sokkal születése után. A gyermekkorát egy kisvárosi munkásosztálybeli pünkösdista családban töltötte, és a családi életüket elsősorban Mrs. Winterson határozta meg, ugyanis hagyományos családmodellben éltek.

Mrs. Winterson boldogtalan volt. A házasélete annyiból állt, hogy egész éjjel fennmaradt sütni-főzni, hogy ne kelljen a férje mellé feküdnie, az anyaság, amitől megváltást várt csupa kudarcot hozott számára. A vallásban kereste a kiutat, mint ahogy a közelében szinte mindenki, és bár ismerte a teljes Bibliát, ő maga az ószövetségi istenben hitt, aki csak áldozatok árán képes megbocsájtani. Az élete egy olyan terhet jelentett számára, amit kénytelen a sírig cipelni, de igazán az Apokalipszist várta mindvégig, és szabadidejében a pokolról olvasott beszámolókat. Jeanette-tel sok mindenen vitatkoztak, a lányt rengetegszer zárták ki éjszaka, de kettejük csatái mégis nagyobb ívben zajlottak, igazán a boldogság és a boldogtalanság örök harca volt.

Sosem kérdeztem, hogy szeret-e. Szeretett azokon a napokon, amikor képes volt szeretni. Komolyan hiszem, hogy ez volt a legtöbb, ami tőle telt.

Jeanette-be egész gyermekkorában azt sújkolták, hogy rossz kiságyhoz vezette az ördög a nevelőszüleit az örökbefogadáskor. Az anyjával folytatott harcban nem volt segítsége, és csak 15-16 évesen jött rá, mennyire hiányzik neki valaki, aki mellett biztonságban lehet, és egy hely, egy otthon, ahol nem készenlétben élnie.

Fogtuk egymás kezét. Milyen lenne, tűnődtem, ha lenne saját otthonom, ahol kedvemre jöhetek-mehetek, szívesen láthatom a vendégeimet, és soha többé nem kellene félnem…

Saját otthon hiányában viszont egy ideges, mindig éberen figyelő gyerek volt, egy igazi problémás gyerek, aki elébe ment annak, hogy valaki megverje vagy sírni lássa. A gyermekből egy olyan felnőtt lett, aki nehezen viseli el egy másik ember állandó társaságát, miközben őszintén vágyik arra, hogy a szerelmével éljen. Ahogy ő írja:

A szeretet nem érzelem, hanem lebombázott terület.

Tudja, hogy felnőttként meg kell tanulnia azt, hogy hogyan kell szeretni. A gyermekkönyveit ugyanide vezeti vissza, saját magát is tébolygó lénynek, elkallódott gyereknek tartja, aki nem érti, hogy az anyja miért nem büszke rá. Az igazi szeretetet 15 évesen tapasztalta meg először. Egy idősebb lánytól tanulta a gyülekezetben. Izgalmas, ahogy Jeanette visszaemlékezik az első tapasztataira, arra, ahogy gondolkozik egy lányról, akivel eddig nem történt semmi az együttalváson kívül, vagy egy másikkal, aki szívesen tölt időt vele, de a fiúkkal is.

Nem igazán volt ekkor még leszbikus nő képe, előképe. Az édességboltos nők együtt éltek ugyan, és nem foglalkoztak azzal, hogy mások nevetnek rajtuk vagy elítélik őket, a kettejük kapcsolata mégsem volt igazán látványos.

Jeanette viszont radikális változásként élte meg a saját szexuális ébredését, de ott marad bennünk a kérdés, hogy vajon ez akkor is így lett volna, ha egy férfi iránt érez szerelmet és vágyat:

Ígéretet tettem. Helen különben is elment. Csakhogy én már másvalaki voltam, olyan, aki meztelenkedni akar egy másik emberrel. Olyan, aki szereti a bőr tapintását, a verejtékező testet, a csókolózást, az élvezetet. Szex kellett, meghitt ölelés.

Meg volt írva, hogy új szeretőm legyen. Anyám tudta.

Az anyjával való zaklatott kapcsolatában Jeanette leszbikussága jelentette az utolsó nehézséget, ugyanakkor ez a kapcsolat érezhetően nem Jeanette leszbikusságán múlt, csupán itt csúcsosodott ki a feszültség. Jeanette nem ír arról, hogy igazából az anyja vallásos volta számítana ebben a viszonyban, érezhetően sokrétűbb az anya szerepe ennél, amit szerettem ebben a regényben.

Ezzel együtt a valóság meghackeli a regény progresszív leszbikus narratíváját. Beszél a szerző arról, hogy egy idősebb lány vezette be a leszbikusság világában, vagy arról, hogy a szülei egy fiút szerettek volna örökbe fogadni, és a szegények voltak más ruhát venni, így élete első heteiben fiú ruhában volt. Ugyan ő maga is elmondja, hogy ez nem határozza meg az ember önazonosságát vagy szexuális irányultságát, mégis vicces, ugyanakkor a szerző múlttal való szembenézését támogató gesztusok ezek. És az igazat megvallva elvált szülők gyermekeként, akit csak az anyja nevelt, értem, hogy nem lehet mit kezdeni a sztereotípiákkal.

A regény nagy meglepetése volt számomra az, hogy mennyire társadalmilag érzékenyen ír. Jeanette Winterson a szegény munkásosztálybeli közegből érkezett, és ír a saját mobilitásáról és arról, hogy milyen dilemmái vannak ennek a sorsnak. Jeanette szülei olyan közegből jönnek, akikből a tömegek állnak sorban a gyárkapuknál, és akik csütörtökön már sötétben eszik a főt hagymát vagy főt krumplit, mert nincs pénzük gázra és villanyra, pénteken érkezik meg a heti bér. Ők ugyanakkor nem szegényebbek más, közelükben élő családoknál, akiknek szintén a vallás ad reményt:

Nem voltak tanult emberek: elméjük a Biblia tanulmányozásával csiszolódott. Munka után találkoztak, és nagyokat vitatkoztak, jó hangosan. Az érzés, hogy valami nagyhoz, valami fontoshoz tartoznak, összetartotta őket, és értelmet adott az életüknek.

Ebből a munkásosztálybeli világból igazán az individualizmus mutat kiutat a szerzőnek. Az egyén képes áttörni falakat és távolra jutni, de ő maga is látja, hogy a közössége vagy akár a teljes társadalom nem volna képes együtt ekkora utat megtenni. Ő ugyanakkor a maga kisvárosából csak az élet utáni vágyat érezte, és a saját burkába menekült:

Külön világban éltem, könyvek voltak benne és szerelem. Élénk színekben pompázott ez a világ, és érintetlen volt. Ismét szabadnak éreztem magam.

Az egyetemtől számítandó élet hozta el számára azt a szellemi és fizikai szabadságot, amire az angol irodalmat ABC rendben olvasó lány vágyott. Rájött, hogy az írók éppen úgy száműzöttek, ahogy ő, és barátokra lelt a könyvekben és a szellemi munkában. Fél mondat erejéig, de előkerül a történetben Ali Smith (a Hogy lehetnél mindkettő írója) is, akivel csak úgy barátnők, mindegy jelezve azt, hogy a szerző máshol tart, nem fogadta el a genetikai és nevelésbéli adottságait, hanem mintha az individualizmus valóban megoldást hozott volna.

Ugyanakkor (ezen a fordulaton egy kedves barátom, akivel nemrég beszélgettünk a baloldali értelmiségiek ’rossz közérzet prókátora’ szerepéről, ami szerintem és szerinte is egy szuperizgalmas jelenség) Winterson nem felejtette el, hogy honnan jött. Úgy fogalmaz a regény egy pontján, hogy a vidéki munkásosztálybeli származású írónőnek lenni az politika. Ő maga is sokat foglalkozik azzal a regény kapcsán, hogy mindegy véletlen az, hogy ő megtalálta a kitörésnek a rögös útjait, de nem vágyik jobban a valódi dolgok megértésére vagy az érdekes beszélgetésre, mint ahogy azt akár otthon a vallásos közösségben, akár majd egy másik közösségben láttatja is.

Ebből a szempontból is izgalmas a regény terében megjelenve Margaret Thatcher 1979-es kampánya, és a szerző abból való kiábrándulása. A későbbi Vaslady azzal kampányolt, hogy tudja, mennyibe kerül egy vekni kenyér, ám hosszú regnálása nem hozott valódi szociális reformokat a munkásosztály számára.

Ez a kiábrándulás tapasztalat is tovább árnyalja az anya, Mrs. Winterson képét. A magára hagyott nő rokkant bele a saját életébe abból a társadalmi osztályból, amely számára senki nem nyújt eleget a méltóságát megőrzött élethez. Jeanette Winterson elhitte Thatchernek, hogy tudja mit jelent egy vekni kenyér, és nem csak az árával van tisztába, ebbéli csalódásáról így ír:

Még nem ismertem föl, hogy amikor a pénz lesz a legfontosabb érték, akkor az oktatás a közvetlenül hasznosítható képzéseket helyezi előtérbe, az intellektuális terméket pedig csak akkor tekintik a javak részének, ha mérhető eredményeket hoz. Hogy a közszolgálati létesítmények már nem lesznek fontosak. Hogy az olcsó bérlakások eltűnésével egyre nehezebb lesz az élet, mert minden jövedelmünket fölemészti a lakásunk. Hogy amikor szétesnek a közösségek, csak a nyomor és az összeférhetetlenség marad.

Összefoglalva mindezt, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyv leginkább olyan, mintha Jeanette Winterson, befutott szerzőként egy riportkönyvet írt volna arról a fiatal Jeanette-ről, aki később író lesz. De persze ez nem olyan klasszikus riportkötet, nincsenek benne nagy tabuk vagy hatalmas fordulatok, de bemutatja azt az embert, aki íróvá vált, óhatatlanul értelmez utólag helyzeteket, bemutatja a teljes politikai és közéleti hátteret, miközben a kötet végén még azon is elgondolkozhatunk, hogy mennyire más élete volna, ha a családja elfogadja és támogatja őt mindenben.

Ez a kötet nem keresi a szenzációt, csak elmesél egy történetet. Elsősorban olyanoknak mesél, akik már őt nagy íróként ismerik, de nekünk, a vele ismerkedőknek is remek lehetőség arra, hogy belépjünk egy író traumái közé, és megismerjük azt a rendszert, amelyben és amelynek a dacéra a műveit létrehozza. Több könyvem áll már a polcomon a szerzőtől olvasatlanul, biztosan lesz még róluk szó.

Kedvenc részem: Van egy kis epizód a regényben, ahol emberek beszélgetnek kedélyesen a világ nagy dolgairól, és csak Jeanette-nek van ott diplomája, és ezen elgondolkozik. Hogy körülötte mindenki a nagy kérdéseket teszi fel, de ha az oktatás csak a hasznosságot tartja szem előtt, akkor bizonyos válaszok nem lesznek láthatóak. Ez a kérdés most egyébként is mozgat, és jó volt ezt az egész könyvön át olvasható üzenetet egy ilyen szép pillanatba sűrítve látni.

És van még egy idézetem, de tök más, és kedves kedvenc:

Azt hittem, végzek a mosással, mielőtt megjössz.

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne valami könnyen olvasható, de okos szöveget olvasni. Azoknak, akiket érdekel a személyes sorsokon keresztül a történelemről (hiszen azért ezek ma már mégiscsak történelmi távlatok is) és társadalomról valami, és persze azoknak, akik megerősítést keresnek, hogy nem a normális élet a fontos, hanem a boldog. Én ezt a megerősítést kaptam akkor tizenhat évesen, most pedig még jött hozzá egy csomó minden. 🙂

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Park Könyvkiadó, 2013
261. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható a nyelve, és a rövidebb 15-20 oldalas címmel ellátott fejezetek jó kilépési, belépési pontokat adnak, ezért akár fejezetenként is tudtam haladni vele. Éppen ezért most lassabban haladtam vele, olvastam mást is mellette, mert lehetett.
Alternatív fülszöveget itt írtam hozzá.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek vagy megjegyzésetek fogalmazódott meg a könyvvel vagy az olvasottakkal, vagy bármivel kapcsolatban, hagyjatok lent építő kommentet, most a nyári szünet miatt lehet, hogy akadozni fog a diskurzus, de igyekszem rájuk válaszolni majd.

Éppen a nyári szünet miatt lehet, hogy a következő bejegyzés már a summa lesz, de ha nem szeretnél arról sem lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek less be facebookra, vagy az áprilisban létrehozott személyes blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézz be twitterre vagy instagramra, és szintén április óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő találkozásig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Daryl Gregory: Afterpaty

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy véletlen találatről fogok mesélni. Egy olyan sci-fi regényt mutatok be nektek, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és csak utána tudtam meg, hogy LMBT könyv, sőt, nagyon jó, izgalmas LMBT könyv egy felnőtt leszbikus nő főszereplésével. De mutatom az egészet:after.JPGNéhány év múlva elérkezik a ma ismert társadalmunk az “okosdrog-forradalom”-hoz, amivel bárki számára lehetséges lesz otthon drogot nyomtatni és különböző összetevőkkel kísérletezni. Ezzel a technikával áll neki egy rendkívül okos, kémiában és neurológiában verhetetlen négy majd később öt fős csapat annak, hogy megbütykölje az idegrendszerünk mentális zavarokért felelős részeit. A kísérleti patkányaik a 109. kísérletben nem esznek, a legsötétebb sarokba húzódnak és végül meghalnak (feltalálják a depressziót), a 110-es kísérlet pedig úgy tűnik végre eredményhez vezet. Az ÚME 110 állatai békések lesznek és boldognak tűnnek. Csak akkor derül ki, hogy ez valójában mit is jelent, amikor egyikük kipróbálja a szert, és észrevétlenül a függője lesz.

A drog évekkel később utcai használatra kerül, és egy lány a pszichiátriai intézetben öngyilkos lesz az elvonási tünetek hatására. Ugyanebben az intézetben kezelik évek óta a szer egyik feltalálóját, Lydat, aki túladagolással került be a kórházba. A Jelenlét néven létező drog hatására az agy elhiteti az emberrel, hogy érzi, sőt látja Istent, aki vigyáz rá és óvja őt. Az Isten persze mindenkihez a legjobban illő alakban jelenik meg, de kivétel nélkül minden használó ugyanarról a transzcendens élményről számolhatnak be. A szer túladagolása esetén pedig ez az Isten nem tűnik el sosem. Ezzel a helyzettel igyekeznek évek óta kezelni Lydát, aki viszont nem szedi be a gyógyszereit.

A történet két igazi szála közül az egyik a szer feltalálását és a csapatmunkát mutatja be, amelyen keresztül láthatjuk Lyda és a felesége történetét is, aki a túladagolással telt éjszakát követően leszúrva találnak. A történet másik szála azzal dolgozik, hogy Lyda és a többi társa megfogadja, hogy ez a szer sosem kerülhet ki az utcára, ám úgy tűnik, valaki megszegte ezt a megállapodást. Lyda és a pszichiátrián megismert hírszerző barátnője ezután nyomoz a regény nagy részében egy rendkívül fordulatos, road movie szerű menekülős regényben.

A regény központi kérdése a hit, amit a Jelenlét birizgál. Nagyon erőteljes állítás az, hogy a hit ebben a világban egy előállítható biokémiai folyamat, amellyel a regénytérben lévő kiépülőfélben lévő szekta kifejezetten azokra az elesettekre és deviánsokra koncentrál, akikre akár a keresztény hit, akár a szerhasználat egyáltalán épít a mai világunkban is. Olyan emberekre, akik nem képesek beilleszkedni a társadalom normái közé.

Az egyház és a drog nagyon erős gyakorlati metaforákban kapcsolódik össze itt. A papírt, amire a Jelenlétet nyomtatták egy úrvacsora szerű gesztussal veszik magukhoz a hívek, vagy épp a maffiavilágból is ismert omera dolgozik a szekta lelki vezetőikben is, nem mondhatják el, hogy honnan szereztek maguknak nyomtatót. Kötelességük hallgatni, hogy ne árulják el terjesztői hálózatot, és nem árulhatják el az isteneiket sem. A regény oldalain olvashatunk így a szekta első mártírjairól, akik meg akarják téríteni a kínzóikat, és nem árulják el a hitüket. Erkölcsi kötelességük kitartani

A szer képes új kapukat nyitni a világ észlelésének, ahogy azt Lyda és Dr. Glória esetében láthatjuk. Az angyal egyfajta rögzített erkölcsi iránytű, ha tetszik, egyfajta hangosabb lelkiismeret, amely a tudatalattiból szól. És éppen ez a tudatalattiság miatt észre vesz olyan dolgokat, amik felett egyébként elsiklanánk, viszont ennek a használatához folyamatos és erős önkontrollra van szükség. Mindig tudniuk kell, hogy ez az isten nem valóságos és ezt soha nem is szabad elfelejteni. A Jelenlét másik veszélye, hogy sokkal nehezebb lejönni róla, mint bármilyen más szerről. Az elvonási tünetek általában  minden drognál nehezen viselhetőek, kiszürkül a használó világa és depressziós lesz, a Jelenlétről való leszokás viszont azt is jelentené, hogy elistentelenedik az ember és ezzel megszűnik az a transzcendens védelem, amit ő eddig valóságként észlelt. Pontosan ezért hozzák meg a létrehozók azt a döntést, hogy ez a szer nem kerülhet az utcára.

A kötet egyik nagy kérdése számomra, hogy milyen is lett a világ attól, hogy a drogok íjmódon elérhetőek lettek. Nem tudunk meg igazán többet sem a drogok szabályozottságáról, akár legalizálásáról sem, csak látunk még hagyományos drogkarteleket és kis dílereket, akik egyaránt utaznak gyógyszerben, ma is ismert drogokban és nyomtatott vegyületekben is. A drogkultúra talán egyetlen igazi megjelenése egy egyetemi kolesz, ahol heteró fiúk teljesen tudatosan szednek be olyan papírt, ami meleggé teszi őket egy éjszakára, és féktelen partit csapnak, de egyrészt itt sem tartózkodunk túl sokat, másrészt egyetemista vagyok, és bár azt gondolom, hogy a filmek eltúlozzák az egyetemi drogozást, azért mind láttunk már dolgokat. Viszont képtelenség az, hogy egy ilyen forradalomnak nevezett, és ténylegesen forradalminak tekinthető változás ne fordítaná ki alapjaiból a drogkultúrát. Úgy érzem, hogy nem igazán tudtunk meg sokat a háttérről, mondjuk nem is igazán van rá idő.

Mert cserébe minden oldalon történik valami, de tényleg. Ez a regény annyiban sci-fi, hogy kapunk egy tudományosabb közeget és nyelvet, valamint egy technikailag fejlettebb jövőt, de a szíve mélyén egy izgalmas krimi akar lenni road movie szerelemgyerekként. A regény első fejezeteiben Lyda ki akar jutni az intézetből, majd megkeresi a dílerét, belebotlik a maffiába, át kell kelnie illegálisan a határon, és mindebben egy paranoiás, traumákkal teli exügynök és egy nem létező, de annál sértődékenyebb angyal segít neki, és közben próbál menekülni a saját múltjának általa sem megoldott rejtélyei elől. Avagy azt is jó volna tudni, ki ölte meg a feleségét azon a túladagolt éjszakán.

A szereplők pedig mind ilyenek. Elsősorban hitelesek, nem moralizálóak, pláne nem jó emberek. A jóság alapvető létét is megkérdőjelezi a szöveg egy ponton, amikor arról beszél, hogy ha, akár csak a hit, minden döntésünk és érzésünk programozható, akkor hol a tere a szabad döntésnek?

Az agy egy közösség, gondolkodó modulok hatalmas tömege. Nem döntést hoz hanem kiköt egynél.

És ezek a hősök nem hoznak mindig jó döntéseket, de mind aktív ágensek, akik alakítói a világnak. Nagyon különböző a motivációjuk, és egyiküké sem igazán hősies. Nem papírszereplők, akik akkor jöttek létre, amikor kinyitottuk a könyvet, hanem múlttal rendelkező felnőtt emberek, akik magukkal cipelik a sérüléseiket és a sérelmeiket. Nem fogjuk megszeretni őket, de érteni igen, és ez nagyon szuper.

Lyda tehát egy felnőtt nő, akinek a leszbikussága a legkisebb baja. A környezete nem kérdőjelezi meg, egyszer van egy féltékenykedő jelenet, amit állati viccesen kezel Lyda, de ez sem igazán a világból, semmint egy mentális problémából következik. Nincs igazán tétje a leszbikusságnak a szövegben, hacsak az nem, hogy ebben a világban már születhet gyermek két petesejtből is. Lyda kapcsolatai problémásak, akár a házasságát, akár az ügynökkel, Ollie-val történő, hát… összekerülésüket nézzük, de ezek Lyda kamaszos félrekezelésének a következményei vagy a még ebben a térben is hódoló faji és osztálybeli különbségekre is vissza tudunk vezetni néhányat.

Azt hiszem már kivehető az értékelésemből, hogy ez egy elég különleges könyv. Nem igazán keresi azokat a kategóriákat, amik közé be lehet sorolni, a cselekmény működteti, de közben tök erős jellemeket is mozgat. Nem feltétlenül mélyül el kérdésekben, de nagyon sok ponton reflektál a szöveg a már elhangzott dolgokra, és ezzel stabillá teszi a világot. Reflektál a jelenünkre. A regény elbeszélőjének a cinizmusa annyira ismerős, mint a hajnalban részegen vágyott kétszázforintos pizzaszelet íze, és nagyon imádtam.

Ugyanakkor a gyorsaság, az időbeli ugrálás vagy a regény besorolhatatlansága lehet, hogy másoknak zavaró. Szóval azt akarom mondani ezzel, hogy nálam rettenetesen betalált a szöveg, most nálam a hit kérdése nagyon akut téma, sokat olvasok és gondolkodom róla, és nagyon jó volt egy pörgős, jól olvasható regényen keresztül találkozni egy nagyon másik szemszöggel, de tök sokan tették le ezt a könyvet csalódottan, akár úgy is, hogy ők is azt gondolják, hogy azért érdemes egyszer elolvasni. Én nagyon örülök, hogy olvastam, és bátran ajánlom is, ha nem is hozza az elvárásainkat, azt hiszem vitathatatlanul fontos szöveg.

Kedvenc részem: Az út vége. És a ház. Meg a ház körül majdnem minden. Az jó volt, szép, és sajnálom, hogy nem beszélhetek róla többet, merthát spoileres volna.

Végezetül szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik többet gondolnak a világról, és elég nyitottnak érzik magukat a hit ennyire másféle megtapasztalására. Azoknak, akik kíváncsiak szokatlanul aktív leszbikus szálra, ahol a szereplő csak úgy leszbikus, hiszen miért is ne lehetne. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a drog téma, és nem feltétlenül a morális aspektusai érdeklik, hanem mint társadalmi jelenség. És persze bátran, mindenkinek, akinek felkeltette ez az értékelés a figyelmét.

Daryl Grerory: Afterparty
GABO, GABO SFF, 2015
408 oldal
Így olvastam: Egy olvasási válság közepén öt napon át. Volt, hogy egy-egy nap nem is olvastam, de ha belelendültem egy százassal simán tudtam haladni, könnyű a nyelve, friss a humora, és izgalmas annyira, hogy ne fáradj el benne.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv

Sziasztok,

ma egy olyan ifjúsági regényről fogok nektek mesélni, ami már akkor meggyőzte a hazai LMBT olvasókat is, amikor még csak angolul lehetett olvasni, így együtt tudtunk örülni annak, hogy november végén már magyarul is megjelent. A könyv egy queer srác története, egy egyszerűnek tűnő young adult, amit könnyű szeretni, mert hamar az ember szívébe lopja magát.kepkivagasxdddd.JPG

A főhős, Tanner Scott és a legjobb barátnője Autumn végzősök a városi gimiben. Tanner úgy gondolja, hogy lazára veszi az utolsó félévet, hisz, ha csak nagyon nem cseszi el, akkor bekerülhet bármelyik egyetemre, amelyikre csak szeretne. Autumnnak viszont más tervei vannak. Megpályázza a nagybetűs Szemináriumot, ahol kreatív-írást tanulnak, és aminek hatására az előző félévben egy srácnak már sikerült szerződést kötnie egy kiadóval, és a kötet során az első regény is megjelenik. Tanner pedig vele tart. Mindenki másnak kész tervei vannak a kurzusra, ő pedig úgy érzi, oda a lébecolás, amit a félévre tervezett.

És ez teljesen átlagos YA regényhelyzet, amit az tesz érdekessé, hogy egy mélyen vallásos, mormon környezetben játszódik mindez, ahol mindössze ők ketten és a családjaik nem vallásosak. Ebből következik, hogy Tanner szerelme is vallásos lesz, mégpedig a mormon püspök fia, Sebastian, a srác, akinek szerződése van egy kiadóval az előző félévben írt regénye kapcsán, és aki (ezt csak a hangsúlyozás kedvéért ismétlem meg) a mormon püspök fia, és az egyház fontos építője.

Az, hogy Sebastian viszonozza, illetve viszonozhatja az érzelmeket, az csak sokára derül ki, és ez nem is vállalható fel igazán az életében. A mormon közösség ebben a regényben rendkívül bigottan és konzervatívan van leírva. Amikor a regényben megismerjük Sebastiant a könyvére, illetve a megjelenést követő turnéjára koncentrál, aztán két évre missziós küldetésre kell majd mennie, ahol nem tarthatja a kapcsolatot a barátaival. És persze Sebastian mormon, és az egyház elfogadja a vágyat, de nem fogadja el a testiséget vagy hogy egyáltalán engednek bárhogyan is a vágynak.

A regényben két nagyon különböző embert ismerünk meg, akik az önelfogadásuk még egészen más részénél állnak. Tanner számára természetes, ha csókolózik egy fiúval, Sebastiannak ezt le kell játszania magával, hiszen azt sem tartja természetesnek még, hogy egyáltalán vágyik egy fiú csókjára. És, ha vágyik is, nem akar belehelyezkedni a meleg címkébe, mert tudja, hogy a melegeket a szüleik és a közösége megveti, miközben ő elismert tagja a közösségüknek, és soha nem élt ezen kívül.

Sebastian szülei nem tudják kezelni mégcsak a felvetést sem, hogy meleg lenne a családban, miközben Tanner szülei sokszor már viccesen állnak a ló másik oldalán. A házuk olyan lehet, mint a pride vonulás a leírásuk alapján, és még a kötényükkel is kifejezik, hogy támogatják és elfogadják a gyermeküket. Mármint egészen addig, amíg nem egy mormont hoz haza. Tanner édesanyja mormon családból érkezett és a testvére leszbikus, így közelről láthatta azt, hogy mit kell kiállnia a közösséggel szemben egy családtagnak, és ezt egy anya nem kívánhatja a fiának.

Egyszerre ér ebben össze Tanner önfelvállalása és a szülők akarata. Nem az erdőkben bujkálva vagy titokban összemosolyogva képzelik el a szerelmen alapuló kapcsolatukat, és ez a regényen át vezető konfliktus. Tanner a szemináriumra is a kettejük kapcsolatáról ír, és nem tud másról, miközben ennek a helyzetnek a felvállalása még a tanár előtt is egy nagyon erős gesztus volna, amire Sebastian nem áll készen.

És bár Tanner a regény főszereplője, amit tök megértek, mert egy szerethető, érzékeny és jó fej szomszéd srác, aki szerelmes tud lenni, az igazán nagy fejlődést Sebastian tudja meghozni. Tanner kész van, tudja, hogy el fogja hagyni a kisvárost, ahol él, egy életre foglalt a legjobb barátnőjének a pozíciója, és igazából semmi nem változik az ő nézőpontjából. Az igazi konfliktusokat Sebastian életében látjuk, viszont jó, hogy egy hozzánk közelebb álló szemén keresztül nézünk erre. Így tudunk összehasonlítani egy olyan családi beszélgetést, amiben a résztvevők figyelnek egymásra és mesélnek magukról egy olyannal, ahol mindenki tojáshéjakon lépked. És ez a dilemma az egész regényen át vezet.

Összességében tehát az Autoboyography egy jó könyv, szerethető ifjúsági karakterrel, aki a queerségével új színt hoz a magyar LMBT közeg számára is. Jól épül fel a világa, amiben ő az átlagosságával mégis különcnek számít, jól működött a szöveg, és meg lehetett rajta bizonyos pontokon hatódni is.

Kedvenc részem: Amikor imádkozás közben Sebastian úgy érzi, hogy a Tanner iránti szeretetében nincs semmi bűnös. Ez egyrészt tök fontos állítás, másrészt nekem is volt egy nagyon hasonló élményem, amit majd, ha elfogynak a vallási témájú meleg könyvek (még három biztosan van), akkor majd elmesélek, de addig szeretnék minél több nézőpontot elolvasni.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik egy könnyű ifjúágira vágynak. Azoknak, akik már most szerelmesek az Autoboyography történetébe, és azoknak, akik ezután lesznek. Azoknak, akik olvasnának valamit, ami elgondolkodtatja őket, de mégis szórakoztató, azoknak, akik olvasnának egy jót az első szerelemről, és azoknak persze, akiknek ez az értékelés felkeltette az érdeklődését.

Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv
Könyvmolyképző, Vörös pöttyös könyvek, 2019.
382. oldal.
Így olvastam: Egy nap alatt, pihenésképpen a szorgalmi időszak végén. Nem dobott ki a szöveg, könnyen rá lehetett kapcsolódni. Működött.
Itt írtam róla alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha van kérdésetek, vagy olvastátok már a könyvet, hagyjatok bátran hozzászólást a komment szekcióban, igyekszem minél gyorsabban válaszolni. Éppen így igyekszem érkezni a következő bejegyzéssel, ami a januári summa lesz, de jönnek majd értékelések is.

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található bejegyzés gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra, vagy a nemrég kezdett twitterre.

És semmi esetre se felejtsd, vagy legalább a következő posztig ne:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Cristina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről mesélek, ami már a megjelenés előtt is sikerkönyvnek számított Magyarországon, hiszen az egyik legolvasottabb angol nyelvű ifjúságiról lesz szó. Különösen öröm számomra, hogy bár a szöveg gyakran összemossa a biszexualitást és a queer személyiséget a könnyebben megmagyarázhatóság érdekében, de mégis egy jó queer főszereplőről és egy jó könyvről mesélhetek, először a nagy értékelés előtt egy rövidebb, ajánló jellegű bejegyzésben:

autoboyography.jpg„Nem több, mint egy srác története, a legszánalmasabb önéletrajz, ami arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.”

Tanner egy queer kamasz srác, aki néhány éve a mormonok lakta Utah beli kisvárosban találta magát ateista családjával, akik büszkék a fiúk queerségére. Az egyetlen barátja a szintén ateista Autumn, aki a gimnázium utolsó félévében végre szeretett volna beiratkozni az iskolájuk híres kreatív-írás szemináriumára, és örülne, ha Tanner vele tartana.

A szemináriumon segítséget nyújt neki a tavaly végzett Sebastian, akinek az első regénye már kiadónál van, és egyébként a mormon püspök fia. Kettejük kapcsolatán át láthatjuk az ébredő felismerést,
az ateista és mormon szocializáció, és az elfogadó-elutasító család különbségeit, és közben egy regény is születik, amit semmiképpen sem szabad másoknak elolvasni. Mert egy szép szánalmas kis önéletrajz arról, ahogy két ember szerelmes lesz, és próbálják átlépni az őket gúzsba kötő világokat, és igyekeznek megtanulni élni.

Hamarosan érkezem róla hosszabb értékeléssel!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 és 6: A februári kedvencem, és hat cím, amit márciusban olvasni szeretnék

Sziasztok,

elkezdődött egy újabb hónap, és úgy vettem észre, hogy tetszett nektek a februárra írt első 1 és 6, így most megírom a második részt. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a március, április itt most nagyon kiszámíthatatlan lesz, mert az egyetemre fókuszálom a nagy erőimet, de a listán láthatjátok, hogy mik azok a projektek, amikben gondolkodom, és ha márciusban nem is sikerül minden, ami késik, ugye. 🙂 És most kezdjük:

1es62.JPG

A februári kedvencem:

1549128_3.jpgKele Fodor Ákos: A szív vége
A könyv alcíme, hogy Cigány Újmesék, és ezt a könyv hozza is. Mesék ezek, felnőtt mesék, amik a roma mitológiából építkeznek. Végigolvasva a könyvet, eljutunk a teremtéstörténettől egészen az ártó szellemekig és sorstündérekig, akik befolyásolják a cigányok sorsát. Egy nagyon erősen mitikus világban történik ez, ahol az ártó szellemek, boszorkányok, démonok egy világban élnek velünk, és a világ nagy dolgait (mint minden mitológiában) ők okozzák. De számomra meglepő élő kapcsolat volt a cigányok és a lények között, ahol a tündérkirálynő béka képében elugrálhat előttünk, ahol a szomszédunk fekete tyúkjának ki nem tojt tojásában lehet egy démon összes ereje, vagy ahol a démonok közösülés után a leggyengébbek és így a legvédtelenebbek.
És ebben az univerzumban magyarázza el a könyv a cigány szokásokat, a dalokat, rámondásokat, a gyógyszernek számító kotyvalékokat, és többször kapunk betekintést a halotttisztelet formáiba, vagy a túlvilági életbe is, ami mind egy következő szint, szintén könnyen ráépül a világunkra.
Kele Fodor Ákos azt mondta a könyvbemutatóján, hogy ebben a könyvben ő nem talált ki semmit, csak összegezte és összetette az etnográfiai adatokat, és konstruált egy lehetséges nyelvet, amin ezek a mesék megszólalhatnak, és összekapcsolta a mitológiát és a hagyományokat.És nekem ez abszolút bejött. Ha nagyon értenék a fantasyhoz azt is mondhatnám, hogy egy nagyon jól működő, folyamatosan épülő varázslatos univerzumot működtet a könyv, amiből én szívesen olvasnék további fantasy szerűbb szövegeket. És bár tényleg így gondolom, Fekete I. Alfonz sokkal okosabban és királyabban ír erről a Revizoron, ahová biztosan benéznék a helyetekben, és egy interjút is készített a szerzővel, ami a Próza Nostrán olvasható.
Mindkettőt nagyon ajánlom, a könyvet pedig különösen nagyon! 🙂
És majdnem elfelejtettem, egy gyönyörű könyvtárgyról is szó van.  A védőborító hátoldalán szinte ott a regény egész univerzuma, a borító teljesen fekete, a lapélek is, és a mesék között gyönyörű fotómanipulációk találhatóak, amiket Bán Sarolta készített. Már csak azért is érdemes megnézni. 🙂 Tényleg. 🙂

És ezeket szeretném olvasni márciusban:

covers_59061.jpgAlice Walker: Kedves Jóisten
A könyv, ami a februári 1 és 6-ban is szerepelt, és jelentem, lassan végzem vele. A könyv, amiről elfelejtettem, milyen mocskosul jó és erős regény. Nagyon. A könyv főszereplője a ronda, tanulatlan néger nő az USA déli részén, aki kiszolgáltatott, rendkívül. És ehhez hozzá tartozik, hogy világéletében nem nézett férfiakat, csak nőket, így a férje szeretőjét például, aki egy egész más női szerepben van. Ez a regény a maga 250 oldalával óriásai, hatalmas és fontos dolgokat mond ki nőiségről, színesbőrűségről, tanulásról és kiszolgáltatottságról. Újra beleszeretek ebbe a könyvbe, és nem értem, miért nem olvastam eddig újra. A hónap közepén igyekszem róla egy részletes elemzést hozni, mert nagyon szerettem. 🙂

covers_531314.jpgGarrald Conley: Eltörölt fiú
Még csak bele-bele lapoztam, de ez egy második átnevelő táborról szóló könyv, amiben a szerző a saját tapasztalatait és élményét írja le a táborról, ahol ki szerették volna belőle nevelni a melegségét. Nagyon várom a könyvet, és napokon belül érkezik. 🙂

covers_339747.jpgMarkus C. Putna: János nevében
Markis C. Putna, az ismert cseh irodalmár meleg és hívő katolikus, aki ebben a szövegében azt kutatja, hogy a melegség és a vallás valóban örök és kibékíthetetlen ellenségek-e. A tartalomjegyzék szerint elég sokféleképpen értelmezi a kérdést, és már régóta kíváncsi voltam rá. A probléma alapvetően a saját életemben is fontos, és már a Kereszt a szekrényben kapcsán is gondolkodtam azon, hogy többet kellene írni erről a blogon, de most a Cameron Post rossz nevelése és az Eltörött fiú megjelenése kapcsán ez egyre sürgetőbb belső igénnyé kezd válni, amit szeretnék kiírni magamból, miután a legtöbb területről szereztem ismereteket.

halallal2.jpgBirtalan Balázs: Halállal lakoljanak?
Birtalan Balázs valamennyire a János nevében magyar párját írta meg 1997-ben, miközben erről persze még sincs szó. Ebben a könyvben inkább a melegséget a mintákon keresztül vizsgálhatjuk. A keresztény dogmákon keresztül, arra a kérdésre próbál válaszokat találni, hogy hol a helye a melegségnek a teremtésben, és persze talán megmutatni, hogy nem feltétlenül szükséges halállal lakolnunk. Birtalan Balázs egyébként több évig tanult teológiát majd pszichológiát, kiközösítették egy katolikus csoportból homoszexualitása miatt, aminek hatására igyekezett kiépíteni barátaival a magyarországi meleg-keresztény mozgalmat. És amúgy költő is volt. Az első meleg témájú írásomban az ő két mondatát használtam mottónak, amit ma is nagyon szeretek, mert szerintem mocskosul szemléletes:

A szexualitás magánügy. Az igazságtalanság közügy.

covers_373258.jpgMárkus András: Paraszttartók kézikönyve
A könyv, amire nagyon kíváncsi vagyok. Az egyik legmegbízhatóbban olvasó barátom szerint ez a könyv zseniális, mert az egész egy nagy, eltúlzott, de részletekbe menően kidolgozott és hatalmas szatíra, ami pont a középkorba van helyezve, de az egész könyv egy hatalmas kikacsintás. És nagyon gonosz, azt is halottam, és azt hiszem ez volt a hívószó, amiért a kezembe vettem, és nagyon-nagyon-nagyon jól fog esni a rém idegtépő áttanult órák közben, amikor az ember már nagyon nem tud szépeket gondolni. 😀

covers_373154_1.jpgSzerb Antal: Utas és holdvilág
Szerb Antal emblematikus könyve szerepel a 22 könyv, amit el kellene olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listán, magyar szakosként alapmű, így ne kapjak addig diplomát, amíg nem olvastam el, és mindenki nagyon de nagyon szereti, kivéve Andit az Inside my head csatornától, akinek már ezer éve megígértem, hogy ha elolvasom, és tetszik, akkor megmondom, miért. Szóval elég sok munícióm van hozzá. Utas a nászútján Velencében otthagyja a feleségét, és elindul bele a kalandos külvilágba, ha jól értem, és talán egy nagy lelki utazást tesz, míg habzsolja az élvezeteket, vagy ilyesmi, de lehet tök nem, csak így képzelem. Mindenesetre nagyon égeti már a polcomat a könyv, az oldalamat pedig a kíváncsiság.

 

És végül ennyi lettem volna mára, és ez várható a következő hetekben.
Ha tetszik ez az új formátum, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran a komment szekcióban, én hamarosan érkezem a következő poszttal. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek két bejegyzés között, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az első magyar nyelven is megjelenő, átnevelőtáborról szóló könyvről hoztam értékelést, amelyben Cameron Postot ismerjük meg, a fiatal, 12, majd 14 éves Egyesült Államok béli lányt, aki épp ismerkedik a saját szexualitásával, és a történet bizonyos pontján az Isteni Ígéret bentlakásos nevelőprogramjába kerül. De nézzük is.

cameron_post.JPG

A könyv első fejezetei 1989 nyarán játszódnak. Cameron szülei szokásos nyári utazásukat töltik, Cameron pedig otthon marad engedékeny nagymamájával, aki hagyja, hogy minden időt a legjobb barátnőjével, Irenevel töltsön. Irene és ő ténylegesen össze vannak nőve, ők a legjobb képességű lányok az osztályban, és folyamatos versengés jellemzi a kapcsolatukat. Ilyen versengés közben kerül sor az első érintkezésekre és az első csókokra is. Egy kihívás, ami jellemzi a kapcsolatukat, mégis mindketten érzik, hogy ez több ennél, valami, amit titkolni kell.

Épp egy ágyban fekszenek, órákkal az első csók után, amikor egy telefonhívás mindent megváltoztat. Cameront haza kell vinni, és Cameron biztos benne, hogy lebuktak. Amikor megtudja, hogy a szüleik autóbalesetben meghaltak, az első érzései a megmaradt titok köré szerveződnek, amit a nagyanyja meglepetésnek és gyászreakciónak vél, és úgy is kezeli. Nagy szeretettel, amire Cameron nem tartja méltónak magát, és folyamatos fájdalmat érez. A regény legvégigvezetettebb mozzanata ez, ami az egész cselekményen átkíséri Cameront.

A gyász összekeveredik ebben a regényben, a társadalom szemében abszolút elfogadhatatlannal és titkolni valóval, ami mégis működteti magát. Elkezd Bibliát olvasni, hogy egyfajta válaszokat találjon az új, alakuló identitása által felvetett kérdésekre, és rengeteg filmet néz, szinte mindent, amiben bármiféle leszbikus vagy meleg reprezentáció található, és abból próbál ellesni viselkedésmintákat.

És aztán a történetben három évvel később találjuk magunkat, 1992 nyarán, amikor egy, már kialakult, másfajta családot látunk Cameron nagymamájával és nagynénjével. Cameron a középiskola előtt áll, és az úszóversenyeken megismert Lindseyt látják vendégül, amíg a kis városukban úszóversenyt tartanak. Lindsey Seattle-ben él, ami már ekkor egy sokkal befogadóbb nagyváros saját meleg kultúrával. Lindsey mondhatni felvállalja a saját leszbikusságát, úgy érzi a leszbikusság egy politikai, forradalmi és ellenkulturális akció is, és ő mesél először a Pride-ról is. Nagyon izgalmas kontraszt ő Cameronnal szemben, aki azt mondja:

Egyszerűen csak azért szeretem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ellene.

A középiskolában érkezik az első igazi nagy szerelem Coley Taylor személyében, aki egy ideális kamasz kapcsolatban van a barátjával. Egy erős baráti, testvérszerű kapcsolat alakul ki a két lány között, ami Cameronnál vonzalommá majd szerelemmé válik, és ami egy szép hétvége hatására be is teljesül. Coley karaktere állati izgalmas, és érdekes lehet, mint a nő, aki megérti, hogy volna más lehetősége a klasszikus vidéki lányon túl, de megrémül tőle egy ponton, és visszazuhan.  Nagyon sok érvényes kérdést vethet fel, de ezekre nem kapunk választ, hiszen a regényben Cameront követjük, aki a beharangozott átnevelő táborba kerül.

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.

állítja az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont prospektusa. És kvázi ebben a szellemben is működteti egy Krisztushoz visszatért férfi és a pszichológus nagynénje. A bentlakás első fél évében nem lehetséges a látogatás, csak ellenőrzött leveleket és csomagokat kaphat három hónap után, és sok csoportterápián illetve négyszemközti ülésen kell részt venniük. Az intézmény célja, hogy a tanulók egészségesen viszonyuljanak a nemükhöz, megszilárdítsák a szerepeit, és ezzel együtt erősítsék bennük, hogy a társadalomban mennyire fontos az azonos neműek közti egészséges barátság.

Hiszik, hogy a homoszexuális identitás csak mítosz, amit az úgy nevezett melegjogi mozgalmak szilárdítanak meg, és nem von mérleget bibliai értelembe vett bűn és bűn között:

Ha valaki a gyilkosság bűnét követi el, talán azt mondjuk rá, hogy tagja egy csoportnak, amelyiknek az identitásában ez a közös vonás? Hagyjuk, hogy a gyilkosok felvonulásokat rendezzenek és gyilkosklubbokba járjanak, ahol berúgnak, és áttáncolják az éjszakát, és aztán együtt elmennek gyilkolni? Ezt egyszerűen az identitásuk egyik aspektusának nevezzük?

Ezzel együtt ez a tábor nem rémisztő úgy, ahogy más nem fikciós táborról hallunk. Nagyon erősen reflektál a könyv arra, hogy jót akarnak nekik, ahogy jót akart Coley és a nagynéni is, amikor ide juttatták. És a gondozók is azt hiszik, hogy a legjobb dolog, amit tesznek, hisz így a gyermekek visszakerülhetnek Krisztushoz. Ez persze nem legitimálja őket, ahogy nem oldozza fel a társadalmat sem az alól, hogy nem fékezi meg az ilyen híveket. De a könyvben valahogy ez mégis sokszor kerül előtérbe. Talán mert ez a remény utolsó szála. Meg általában szeretjük hinni, hogy a világ összességében mégiscsak jó.

Cameron nem tanítható szívvel érkezett az intézménybe, azaz kritikus volt vele, nem hitt benne, de így hamar kiismerte a rendszert, és ráérzett, hogyan kell túlélni benne. Lindsey hangján szólalnak meg cinikus gondolatok a rendszerszintű logikátlanságokkal szemben, aki erős szimbóluma lesz így a regénynek, mint valami védekezési mechanizmus.

Ugyanakkor a tanítványok nem kerülnek ki a gyógyulás lehetőségéből így sem. Az intézmény célja kifejezetten az, hogy az ember belássa, hogy a múltja nem a helyes múlt. De a melegségen kívül még állati sok minden van a múltban, például mindaz, amit identitásnak gondolunk. Úgy mondják, eltűnsz, láthatatlanná tesznek vagy elfejeted önmagad. Mert minden sokszor hangzik el, és mindig ragad valami belőlük a tanítványokra.

Két hasonló tanítvánnyal Adammal és Jane-nel kialakítanak valami véd- és dacszövetséget a rendszer ellen, mert tudják, hogy szívás itt lenni, és ők igazából nem is akarnak. Sokat beszélgetnek, de ezek a beszélgetések az idő előrehaladtával egyre üresebbek, csak életben tartó szituációs komédiák, amik állati erős válságtünetek. Mert nem maradt más.

És persze sokkal jobban eltűnsz, ha komolyan veszed az egészet. Adam szobatársa ki akar gyógyulni, és mintadiák is. Betéve tudja a Bibliát, és megtört. Sikerült meggyűlöltetni vele saját magát, az embert a bűnös gondolatok mögött, aki nem elég erős legyőzni azokat, és drámai következményei voltak ennek, és nagyon erősen kiemeli, hogy ki nem alakult személyiségek lelkére megy a játék az ilyen intézményekben. És ezt nem lehet elégszer aláhúzni.

Állati erős kötetről van szó, nagyon örülök, hogy végre magyarul is olvashattunk ebben a témában, abszolút hiánypótló volt. Nagyon fontos beszélnünk erről, mert ez egyszerűen emberjogi, sőt, gyermekjogi kérdés, amiből nem volna szabad engedni. Mindig nagyon örülök, ha valahol betiltják az ilyen intézményeket, és bízom benne, hogy az ilyen könyvek, és azt azokat körülvevő hírverés segítségével kevesebb gyermek kerül ilyen válságokban, az egyébként sem könnyű LMBT kamaszkorban, vagy egyáltalán.

Kedvenc részem: A személyes ülések, de ez belőlem táplálkozik. Mindig állati izgalmas megtapasztalni, hogy különféle logikák élnek egymás mellett, akár hamis kiindulásokból, és ennél a regénynék abszolút ez volt az élményem.

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, mert mindenki meg fogja benne találni a saját érdeklődését.Cameron poszt ebben a regényben megismeri a saját szexualitását, viselkedésmintákat les el, beszélget róla, aztán a táboron keresztül felnő. Hatalmassá és emberivé, olyanná, aki érzi már a felelősségét a dolgokban. És közben a regény pszichologizál, és beszél a táborról, gondolkodik Istenről, és működik az egész, teljes egységben.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Athenaeum, 2019
439. oldal
Így olvastam: 5 nap alatt, napi két ülésben, kb. 40-50 oldalával. A könyv szedése és a történet is nagyon sűrű, kell neki a pihentetés, és könnyebb is úgy, ha van időd átgondolni a dolgokat. Én verset olvastam mellette.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak a példányt és a megtisztelő bizalmukat. Nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

Sziasztok,

a mai posztban egy vallásos ember könyvét hoztam nektek. Egy mélyen hívő izgalmas kalandját, aki egy év alatt (és persze az előkészületekkel és a könyv megírásával is telt el idő) hatalmas utat tett meg: Egy mélyen konzervatív és nem túl melegbarát gyülekezet oszlopos tagjaként indult, és megismerte miről is szól igazán a meleg élet… és ha ez még nem volna elég, egy könyvet is írt belőle. 🙂

keresztki.JPG

Szóval, Timothyt úgy ismerjük meg, mint lelkes konzervatív gyülekezeti tag, aki vallásos iskolába járt, vitatkozott LMBT aktivistákkal isten igéjéről, de lenézte őket, és a gyülekezet keménymagja volt, aki sosem kérdőjelezhetné meg a hitét. Aztán ez a Timothy találkozott egy lánnyal a gyülekezetből, akinek elég rossz sorsa lett, mert leszbikus, és kitagadták. És akkor Timothyban felmerült, hogy mi is a krisztusi tanítás, meghogy hogy ítélhet el embereket, akiket nem ismer (de úgyis bűnösök, hisz a homoszexuális névben magába foglaltatik, hogy őknáluk csak férfi férfival hál, ami alapból elég utálatosság), csak a sztereotípiákon át látja őket, és így is tudja csak elképzelni. Igen, bocsánat, egy picit didaktikus, vagy szájbarágós, de a könyv is az. Aranyosan, de az. 🙂

Ez a Tim, akit megismerünk, kitalálja, hogy egy évig melegnek adja ki magát, és megnézi miben változik a stigmatizált élet. És ez egy nagyon izgalmas kalandnak tűnik, nagyon fontos kimondott és megélt dolgokkal, amiket heteróként nem érthetünk, melegként pedig természetesnek gondoltunk, és ezekre különös ráismerni és rácsodálkozni.

Alapjaiban járja végig a meleg élet aspektusait a szerző, és mindenhonnan hagy nyomot. Egy meleg kávézóban találkozunk vele, ismerősökkel és ismeretlenekkel, megtanulja kezelni, hogy nyomulnak rá, és egy helyes kedves srác marad, aki önkritikus, végig, és bár a történet igaz, a maga egy évét írta meg a szerző, érdekes történetmesélési szálakat húz be a történetbe jókor. Visszaemlékezik, kíséri egy bigott farizeus képzeletbeli barátja, aki a neveltetését és az eddig beleszokott értékrendszerét képviseli, és érdekes ahogy harcol vele, ahogy küzd ellene, nagyon ötletes kreatív.

És a könyv: meleg könyv, szembenézés a saját előítéleteinkkel, vagy legalábbis az övével, és azzal a világgal, amelyben melegnek lenni kellett 2009-ben. (2009-ben volt a kísérlet, 2011-re születik meg a könyv.)
A 18. oldalon kimondja, hogy 2009-ben is vannak országok ahol kivégezhetnek valakit, mert meleg. Csak mert meleg. Utal az ENSZ és a Vatikán vitájára arról, hogy elítéljék-e a homoszexualitás (igen, itt főleg a férfiak köztiről van szó) büntethetőségét, és egyáltalán az egész katolicizmusról, amely XVI. Benedek korában nem volt annyira melegbarát, sőt, nagyon erős kampányokat folytatott a melegek egyházból történő kitakarításáért (UPDATE: az ő pápasága alatt lettem előáldozó és bérmálkozó, puszi, Szilvió). 

A kísérlet elején előbújik gyülekezetének és a szüleinek, és nagyon őszintén írja meg a fogadtatást, amit egyébkbént az egyik kedvenc és szerintem legfontosabb legfontosabb Martin Luther King idézettel vezet fel, és nem is szeretnék többet hozzáfűzni:

mlk.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.

És miközben távolodik el korábbi életéről egyre inkább megtalálja magát, vagy legalábbis talál magának egy közösséget, akik közül vannak akik hisznek Jézusban, és azt gondolják, hogy az Isten ismeri az emberek lelkét, a meleg emberekét is. Meg persze vannak, akik nem, de az a közösség, amibe csöppent, nagyon tudatos, pontosan tudják, hogy az öngyilkosok mekkora számban bújnak elő öngyilkosságuk előtt melegként, és épp ezért vigyáznak egymásra, és szeretik egymást minden képmutatás nélkül, ha nem is a krisztusi úton, de valahogy mégis. (Két mondatos helyzetjelentés itthonról: Amúgy hol a picsába vannak ilyen közösségek itthon? Vagy ez itt nem probléma? DE! Kurvára! Hahó!)

Megismerünk egy karaktert, akit a “ne kérdezd, ne mondd” törvény miatt menesztettek a hadseregből, csak mert az USA 2011.-ig nem kért olyan emberek szolgálatából, akik az azonos neműeket szeretik, és azon keresztül egy egész derékba tört karriert ismerünk meg.

A regényben fontos szerepet kap még az erőszakmentes demonstráció (aminek a kultúráját itthon amúgy hiányolok.), és az AIDS is, és a velük kapcsolatos tévhitek is tisztázásra kerülnek, szintén fontosak és pozitívak.

Ami idegesített: A könyv rettenetesen didaktikus, és kinyilatkoztatás szerű, miközben a konzervatív keresztény álláspont alternatív igazságait taglalja, ahhoz képest a mű végére egy picit önfényezébe csap át, nyilván ettől nem lesz kevésbé fontos az üzenete és az ügye, de visszás volt nekem. És másoknak is…
Illetőleg hiányzott nekem egy picit egy rossz meleg karakter. Leírja, hogy a melegek között, mint bármilyen szociológiai csoportban, vannak jók és rosszak, de a rosszak itt nem szerepelnek, és ez nem tudom mennyire ábrázolja a valós tapasztalatot (vannak sejtéseim), és mennyire lehet (megfontolt?) írói szándék, de visszás.
Jah, és a melegbarát templomot a Szeplőtelen fogadtatásnak szentelték. Érted, a melegbarát templomot. A szeplőtelen fogantatásnak.

lol.jpg

A kedvenc részek: egyértelműen a farizeussal folytatott párbeszédek, meg egy pillanat, amikor megláttuk Jézust női ruhában. Ott egy picit letettem a könyvet, és megköszöntem a világnak, hogy létezik.:)

És végezetül szeretnék azzal búcsúzni, ami szerintem a könyv fő üzenete, és fontosnak tartom, hogy itt elhangozzon, mégha már a facebookon futó #ugyanazaszeret kampányban olvashattátok:

dec18.JPG

És ez vonatkozzon most mindenkire, ha már úgyis karácsony közeleg. 🙂

Ennyi lettünk volna mára, és ami azt illeti, idénre is. Mármint én, és a cinikus énem. 🙂 A következő poszttal már január 3-án tervezem érkezni, most megint a kis faluba utazom, ahol sem térerő sem bármi, az ünnepekre, szóval, bár facebookon még kommunikálunk, tehát keress ott, ha eddig nem tetted volna, itt szeretnék áldott ünnepeket kívánni, és megköszönni az egész éves (majdnem, február közepén indult a blog) követésedet. 🙂

Ha jövőre sem szeretnél lemaradni a tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, akkor keress facebookon, ha érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, ha pedig szeretnél valamit elmondani, ne fogd magadba, használd a komment szekciót. 🙂

Jövőre pedig megyünk tovább: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén