Zsolmár János: Hibiszkusz herceg

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régi magyar könyvről fogok mesélni, ami 1991-ben jelent meg, és azóta is fel-felréved a magyar antikváriumokban. A könyv fő különlegessége, hogy egy igaz történetet mesél el, a rendszerváltás előtti Magyarország utolsó hónapjaiból, és pusztán az író neve fikció, és az egészet naplószerűen datált történetek alkotják, csupa piros betűvel. De nézzük.

1989-ben korán volt húsvét, és a szerző, János, egyedül ünnepelt. Annyira, hogy hétfőn kiment már a korzóra, a Duna korzóra Budapesten, hogy felszedjen valakit. Illetve nem is hogy felszedjen valakit, mert János nem olyan. János szerelmet keres. És meg is találja, egy elegáns roma srác képében, aki kecses kézmozdulattal ajánl helyet maga mellett a padon, és aki történetesen árulja a szerelmet. Dolgozik persze, szakmunkásként, de amellett, mondhatni maszekba, szerelmet árul, de amíg nem érkezik vásárló, mint nálunk Gizi a kisboltban, szívesen elbeszélget Jánossal. Aki végül felcsalja magához, de nem ígér pénzt és mint polgári úriember, elmondja, hogy ő bizony szerelmet keres, nem a megvehető fajtából.

De Pista piszkosul jól néz ki. És Jánosnak egyébként is a sötét bőrtónus az esete. És Pista, mint már mondtam, igen-igen jól néz ki. János bele tudna szeretni, sőt, mire az olvasó egyet pillant, máris beleszeret. És tudja, hogy Pista nem szereti viszont, sőt, potenciális ügyfélként tekint rá, ő mégis szereti, igényli a társaságát, és szívesen meg is fizeti, hisz van pénze, épp most kapott jutalmat, prémiumot, fizeti persze. 

És ahogy a madarakat etetni kell egész télen, ha az etetőnköz szoktattuk őket, nos, így van ez Pistával is, aki folyamatosan egyre több pénzt és ruhát és ajándékot és ételt és pénzt és pénz vár Jánostól, aki pedig ezeket újra és újra előteremti… mert neki van.

János egy polgári, negyvenes életet él. Az államigazgatásban dolgozik, kis csinovnyigként, amiben még él a jó elvtársi rendszer, amiben mindig minden megoldható, minden egy telefonhívásra van, és minden ügyhöz tartozik egy megfelelő ember. János a munkája monotonságát a zenében oldja fel és szeret színházba járni, utazni, volt már Párizsban és többször Bécsben, sokszínű baráti kapcsolatai és egy elfogadó lánytestvére van. Ő az a kisember, akinek van mit vesztenie ebben a rendszerben. És szerelmes.

Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza kapcsán mesélt egy könyvbemutatón arról, hogy a melegségben az a csodálatos, hogy 40 évesen is tud olyan szerelmes lenni az ember a villamoson szemben állóba, mint ha tizenhét éves lenne. És János ennyire szerelmes. Annyira, hogy többször ráeszmél, hogy semmi keresnivalója nincs Pistának az ő életében, de mindig győz a vak és nagyon-nagyon durva irrealitás. Mert Pista kihasználja a türelmét, kihasználja a szerelemre sóvárgását, módszeresen visszaél a bizalmával, lapátolja ki a pénzt János életéből, és mégis mindig vissza lesz fogadva.

Az egyetlen dolog, ami legitimálja Pistát, hogy az elején elmondja, hogy nem szereti Jánost, hogy nem tudja szeretni, mert mást szeret. És ebben Pista valóban őszinte volt (vagy legalábbis nem derül ki ennek az ellenkezője sem). De semmi másban. És ezért cserébe kérhet, parancsolhat, megalázhatja Jánost a barátai előtt… És János elfogadja ezt, mert ahogy ő érvel, a szerelem mégsem képezheti üzlet tárgyát, de ő mégis minden alkalommal megmutatja, hogy szereti, és mindent megtesz, amit Pista kér tőle. És ha elege van, egyszer csak elkiáltja magát: 

Engem már szerettek.

Aztán minden megy tovább a régi kerékvágásban. A regényben végig Pista hívja Jánost, ígéri, hogy megy, aztán János vár, de Pista nem jön, János kimegy a korzóra megkeresni, ott van, de nincs semmi üzlet, és elmennek Jánoshoz, ahol nem történik semmi. És ennek a balladaszerű ismétlődése adja a regény cselekményét, talán még ma is. És ha Pista keresne is kibúvót, mentséget, ami nyilván kamu volna, de legalább egy gesztus, akkor 

Nem hiszem el az egészet, ne beszéljünk róla többet.

És nyilván igaza van, mert az egészből mi sem volna igaz, és tétje sem volna, mert 

Ilyen vagyok, János, sajnálom. Vagy kellek így, vagy nem!

És hát kell, persze. És én ezt nagyon gyűlölöm ebben a könyvben. Elmondhatatlanul. Mélyen az ízlésem ellen való az áldozathibáztatásnak bármilyen morzsája egyébként, de ennek a könyvnek a felénél egyet értettem Pistával, igen, az ilyennek a szemét is ki kell lopni, majd a kétharmadánál drukkolni kezdtem, hogy remélem azért a végén még Pista rágyújtja  a lakást. És nagyon kellemetlenül érzem magam, amiért nyilvánvalóan áldozathibáztatónak kell lennem, és rühellem, hogy erre kényszerít ez a könyv. Tényleg.

Pedig, milyen klassz dolgok is vannak benne. Mesél például a nagy internet előtti meleg világról, ahol a Korzón ismerkednek az emberek, és ahol Németországból csempésznek pornóújságokat. Beszélhetne bővebben a prostitúcióról és a futtatásról azokból az időkből, amikor a K-t és a K kettőt is forgatták, a nagy prostitúcióval foglalkozó dokumentumfilm, beszél a kissebbségi helyzetről Pistán keresztül, olvassuk arról, hogy a coming outra még nincs szó a társadalomban, ezért a „nagy vallomás” kifejezést használja, és ezzel együtt ezt kell olvasnunk. Basszus.

Bár a kiadó az előszavában azt pedzegeti, hogy mekkora kockázatot vállal a könyv kiadásával, és hogy mennyire bízik benne, hogy ez a könyv jót tesz a melegreprezentációnak. És ehhez most már tényleg nem fűznék hozzá semmit. 

Igazából talán annak tudom ajánlani, aki szeretne olvasni valami magyar meleget a múltból, és hajlandó érte szenvedni, Nagyon nyögvenyelős a nyelve, abszurdak a datálások, és hát a története is olyan amilyen, tehát a mi tehenünk borja, ha szeretnéd, birkózz meg vele. 🙂

Végezetül még szeretném ajánlani, hogy fut a blogon egy második születésnapi nyereményjáték. Ha kitöltesz egy rövid értékelést arról, hogy mit gondolsz a blogról, szerinted hogyan tudna fejlődni, akkor nyerhetsz egyet a képen látható könyvjelzők közül. Katt a képre! 🙂

Ennyi lettem volna mára, ez most így sikerült, tényleg nem szerettem ezt a könyvet. 🙂 Viszont igyekszem hamarosan jönni a következő bejegyzéssel, ami reményeink szerint vidámabb lesz. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni erről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha két bejegyzés között háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió