1 és 6: A júliusi kedvencem, és hat cím, amit augusztusban el szeretnék olvasni

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a múlt hónap kedvenc olvasmányát fogom nektek bemutatni, és a már zajló augusztusra tervezett olvasmányaimról is mesélek. Mozgalmas könyvek elé nézek úgy érzem, és nagyon klassz hónapot is zártam, de elég könnyű volt választanom, mert egy új kedvencet avattam, mutatom is:

1: A júliusi kedvencem

Sally Rooney: Normális emberek

A Normális emberek a XXI. Század könyvkiadó Kult Könyvek sorozatának idén könyvhétre megjelent legújabb darabja, aminél már elég volt a borító is ahhoz, hogy a kosaramba másszon.

Connell és Marianne két középiskolás, akikben szinte semmi közös nincs. Conell egy munkásosztálybeli srác, aki népszerű, az iskolai kosárcsapat tagja, és okos. Marianne egy gazdag családban él, nem beszél senkivel az iskolából, és szintén megvan a magához való esze. Conell édesanyját Marianne szülei alkalmazzák, így bár esélytelen, hogy ez a két karakter az iskolában kapcsolatba kerüljön egymással, azok az időszakok, amíg Conell az édesanyját várja, alkalmat teremtenek rá. És a két gimnazista, akik tele vannak kérdésekkel az identitásukkal, testükkel, életükkel kapcsolatban, könnyen egymásra tud hangolódni. Szóval mondhatnánk, hogy ez egy klasszikus ifjúsági regény, ha összejönnének, és vége lenne, de ezek közül egyik sem áll fent. Az ír kisvárosból ahol élnek mindketten Dublinba kerülnek egyetemre, ahol le kell számolniuk ezúttal egy közös identitással, a vidékiséggel, és élvezniük kellene azt a majdnem tiszta lapot, amit így kaptak.

Az író nagyon sokat merít a klasszikus középiskolai problémákról szóló young adult és a fenőtté válás problémáját feldolgozó new adult irodalom hagyományaiból. Beszél a gimnáziumi hierarchiákról, a kamaszérzelmekről, az életkezdésről, miközben rendkívül igényes, szépirodalmi nyelvvel és világlátással létrehozott szöveg ez. Például még soha nem éreztem ennél nagyobb késztetést, hogy olvassam el a kommunista kiáltványt…

Sokáig azt hittem, hogy csak a könyv marketingje fogott meg, de nem, erről szó sincs, ez a könyv szólított, engem akart. És nagyon örülök, hogy hallgattam rá, mert igaza volt. 🙂

És: Ma láttam a Könyvesblogon, hogy 2020-ra érkezik az adaptáció. Kíváncsi vagyok, és lelkes.

és

6: A hat augusztusra betervezett cím

Garaczi László: Hasítás
Garaczi László legfrissebb regénye ez, ami 2018-ban jelent meg a könyvhétre. Az Egy lemur vallomásai sorozat ötödik része. Eddig egyetlen könyvét és számos random szemelvényt olvastam Garaczitól, és azt kell róla tudni, hogy nagyon okos, és hogy rendkívüli troll. Ő egy olyan ember, aki nagyon érti a posztmodernt, nem igazán akar nagy történeteket írni. Talán csak szórakoztatni akar, kiadni a szöveget, és ha valami ragad ránk belőle, az a miénk marad. És bár ez megúszósan hangzik, nagyon nem az. Tök nehéz világot épít fel a regényeiben, amik koherensek, következnek egymásból, viccesek és őszinték. Eddig a Pompásan buszozunkot olvastam tőle, amiben kifejezetten kamaszévekről olvashatunk, a Hasítás pedig az íróvá válást mutatja be, miközben a gyermekkorába is betekintést kapunk néhány történeten keresztül.

Chloe Benjamin: A halhatatlanok
Négy zsidó kamasz testvér a holdraszállás és a Stonewall lázadás évében, 1969-ben felkeresi a hírhedt jósnőt, aki képes megmondani a halálunk időpontját. És bár látszólag nem igazán hisznek ebben a tudásban, mégis ahogy az életüket, sorsukat, személyiségüket alakítják, kiderül, hogy használják ezt a tudást, akár korai halált, akár hosszú életet jósolt nekik a jósnő. Nagyon izgalmas kötet, ami végigveszi a szereplők sorsán keresztül a történelmi korszakokat és eseményeket, rögtön az első történetben az AIDS megjelenésekor találkozunk az egyik testvérrel, de lesz szó 9/11-ről is, a mágia és a bűvészet csodáiról, és mindezt egy erős családi történetben, ahol minden ágnak végig kell járnia a saját útját.

Szvoren Edina: Pertu
Szvoren Edina az egyik legjelentősebb kortárs prózaíró, aki nagyon karcos hangú, sötétebb, hidegebb rövidprózákat ír, és ez a debütkötete. A múlt hónapban olvastam tőle a legfrissebb könyvét, a tizenhárom novellát tartalmazó Verseim című könyvet, és nem érkezett meg az a nagy olvasmányélmény, amit a Pertu első olvasásánál éreztem, így most szeretném újraolvasni ezt. Mert kíváncsi vagyok rá. Jó lesz, de kíváncsi vagyok, hogy ismét akkora lesz-e a hatása bennem. Pár éve, akkor még nem igazán ismerve a kortárs próza nyelveit és eljárásait, nagyon szerettem.

China Miéville:
A város és a város között
China Miéville egy olyan okos fantasy szerző, akinek nagyon régóta szerettem volna olvasni a könyveit, és mindig elfelejtettem, hogy az egyiket már decemberben be is szereztem. De már beragadt szóval most már muszáj lesz elolvasnom. Ez most egy krimi, ami osztályhelyzetről beszél két egymás mellett létező város esetén. Ami rendszerekről, társadalmi tabukról és mítoszokról beszél. Két városról, amik külön szabályrendszerben élnek egymás mellett, és amik, például a regény cselekményét adó gyilkossági nyomozás során óhatatlanul kapcsolatba kerülnek egymással. Én magam nagyon szeretem a város témáját, így nagyon kíváncsi vagyok, mit fog ebből a szerző kihozni.

John Green: Papírvárosok
John Greent az egyik legnagyobb kortárs young adult szerzőnek tartják, én mégsem olvastam tőle eddig saját könyvet, csak a David Levithannal közösen jegyzett Will&Will-t. Sokáig azt gondoltam, hogy a Teknősök végtelen sora lesz az a könyv, amivel elvesztem a John Green szüzességem, azonban random megláttam antikváriumban a Papírvárosokat, ami egy visszahúzódó srác és egy kalandvágyó lány történetét meséli el egy rejtély megoldása közben. Nem fogok hazudni, nem tudom milyen lesz, nem tudom, mennyire fogom szeretni, nem igazán tudom, hogy mit várhatok tőle… De olyan ne legyen már, hogy még nem olvastam John Greentől. Ugye? Ugye.

Elizabeth Wurtzel:
Prozac-ország
Fiatalon és depressziósan Amerikában
Wurtzel ezen regénye a depresszióirodalom magját adó Prozac jelenséget világítja meg másként. A gyógyszer köré vont pozitivista hitet, annak az árnyoldalát mutatja be. Hittek abban a kilencvenes években, hogy a depressziót képes meggyógyítani a Prozac, így a betegség első tüneteire mindenkinek felírták a gyógyszert, és azt elegendő kezelésnek tartották. Wurzel húsba maróan ír a saját kamaszkora óta zajló depressziójáról, a szüleivel való kapcsolatáról, a szexuális kalandjairól, szenvedélyekről és szenvedésről, pszichológusokról és pszichiáterekről, öngyilkossági kísérletéről és barátairól, akik igyekeztek segíteni. Nagyon sok szövegben találkoztam már a Prozac jelenséggel és szeretnék még több szempontból olvasni róla, különösen mert a könyv alapdarabja a témának.

Ez az, ami biztosan várható a következő hónapban. Ezek nagy része régóta tologatott, de nagyon kíváncsian várt könyvek, amik így most egy sokszínű hónapnak ígérkezik. A héten igyekszem érkezni egy rendkívül szubjektív Ördögkatlan Fesztivál beszámolóval, értékelések is érkeznek… és olvasok meg blogolok tovább. 🙂

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra vagy keress facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be bátran instagramra.

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió