Sziasztok,

hónap eleje van, így hozom is az ilyenkor, hónap elején szokásosat, amiben egy kedvenc februári olvasmányom erejéig visszanézünk a múlt hónapra, és megnézzük, hogy mi mindent terveztem be a következő időszakra. Elég súlyos bejegyzés lesz, tele a kortárs magyar irodalom legnagyobb szerzőivel, picit félek is, hogy mi lesz, ha márciusban tényleg mindent sikerül elolvasnom, de közben meg most nagyon gondolkozom mindegyik szövegben, szóval. Kezdjük el a havi 1 és 6-ot:

1: A kedvenc februári olvasmányom:

Kertész Erzsi: Az éjszakai kert
Misztikus meseregény
Kezdetben vala a könyvtárgy. Ez egy elképesztően szépen kiállított könyv, keményfedeles borító, a cica szeme világít a sötétben, Zsoldos Réka illusztrátor fantasztikus munkát végzett a könyv illusztrálásával, amely két részre vállt aszerint, hogy az éjszakai kertben, vagy a külvilágban történik-e a cselekvés. Szerencsére a szöveg is hihetetlenül gyönyörű, bár lehet, hogy egy kilencéves gyerek számára bonyolult lehet (a 8+ korcsoport szerepel a borítón), de később, vagy felnőtt olvasóval könnyen bele lehet veszni a könyv tényleg zseniális világába.

A regényben két detektívet követünk, a szétszórt Miss Spontán Teóriát, és a minden körülmények között precíz Mr. Korrekt Tódort, akik Senora Cupapanas (ejtsd: Szenyora Csupapanasz) eltűnt kerti tavát igyekszik megkeresni az éjszakai kert kertészének körbevezetésével. A meseregény legfőbb eszköze az, hogy a Senora házától pár saroknyira létrehoz egy egészen mástípusú belső világot, aminek a rejtélyességét a kertész meséi oldanak lassan fel. Ebben a kertben minden furcsasággal kapcsolatban nagyon egyértelmű az elfogadás, a szeretet működteti az egész világot: azért lesz tavasz, mert a Rügyeket éneklők képesek legyőzni a lustaságukat és hitetlenségüket a tavasz eljövetelével kapcsolatban, és lélekből énekelnek a fáknak, és mert a Varjakat vigasztalók képesek nevükön nevezni és megnyugtatni a varjakat, hogy lesz még hideg majd később, nyugodjanak meg, de láthatunk egy fiút is, akinek a neve: Az, aki a Feje Tetején Áll, vagy egy lányt, aki A Lány, aki a Csillagokat is Lehazudja az Égről nevet viseli, utóbbi kapcsán felmerül a regényben is, hogy mennyire rossz is, hogy ez a neve, mert várhatunk-e mást egy lánytól, akit így nevezünk, minthogy lehazudja a csillagokat az égről… Szóval így, ez egy nagyon kedves könyv.

Amiért mégsem egyértelmű a viszonyom vele, az az (igyekszem konkrétumok nélkül, spoilermentesen, mert a végéről lesz szó), hogy valójában a szöveg logikája tökre azt diktálja, hogy ebből a sok szeretetből, amiben mi olvasóként is részesülhettünk, kerüljön ki a külvilágba is, de ez állati furán, szinte rezervátumszerűen nem történik meg. És nyilván igen, ez egy meleg blog, szóval lehessen kimondani a különcség és az azzal járó szeretet ebben a könyvben tökre a négy fal között marad, miközben ennek tökre nem így kellene lennie. Picit az van, hogy minden tó alján kellene, hogy legyenek csillagok (azért jó ez, mert jelentése van a történet kontextusában is, de azon túl is értjük, hogy mit jelent), és nem körbekeríteni magunkat. A szöveg elején kapunk egy tök színes, tobzódó leírást arról, mennyire színes, mennyire tobzódó, mennyire diverz a két detektív, és ez a világ állatira elbírna többet a különbözőségből. Szóval szerettem, kedvencem lett a könyv, különösen a Rügyeket éneklők (Picit magamra ismertem bennük.) története, de nagyon nem tartom sikerültnek a végét, és bízom benne, hogy azért nem, mert folytatás lesz hozzá.

és

6: A márciusra betervezett címek:

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Selyem Zsuzsa novelláskötetének az újraolvasását a múlt hónapból húztam át, és védhetetlen, hogy így kellett tennem, hiszen a Moszkvában esik című regényét nagyon szerettem, sőt, első olvasáskor ezt a könyvet is nagyon szeretem, és egyébként most is folyamatban lévő olvasásként. Ebben a kötetben van például a világ legkedvesebb és legszomorúbb novellája a kis csillagról és a kis gazdáiról, aminek ráadásul lesz folytatása a kötet további részében, mégis, most mindig közbejött valami más. Selyem Zsuzsa kötete ezzel együtt csodálatos, alapvetően a térséget jobban érintő globális problémák foglalkoztatják kis emberi narratívákon keresztül. Az első szövegben a román-magyar határon járunk a román forradalom előtt, de látunk szöveget a migrációról, szexuális kizsákmányolásról, kísérleti állatokról vagy egy valóságshow működéséről is. Selyem Zsuzsa kutatóként és publicistaként mindig állati friss és progresszív, és ez világlik ki a szövegeiből is. Szeretem és ajánlom, magamnak is.

Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Ez már akár a summa is lehetne, mert ebben a hónapban szereztem be, és most olvasom. Szegeden árulta egy lány Facebookon, és lecsaptam rá: 2016-os, olvasatlan első kiadás. Lassan a századik oldalnál tartok, és megint nagyon megszerettem EP-t. A hasnyálmirigyrákkal küzdő szerző elkezdett naplót írni a gondolatairól, amint diagnosztizálták, és addig, ahol tartok a könyvben, az egész nagyon EP-re vall, mert játékos, sőt, vicces, kedves, és a sok-sok kis gondolategységben kirajzolódik az első döbbenet, és hogy ez a nyelv és mögötte az elbeszélő nem tud mit kezdeni a halállal, mint lehetséges kimenetellel. És közben a szöveg arról is szól, mint egy napló, hogy milyen a még élő EP-nek lenni, aki tényleg egy rocksztár volt az irodalmával, akit a kórházi takarítónő is megismert, és akinek őszintén örülnek a kulturális élet nagy alakjai. És közben ennek a könyvnek gyönyörű a nyelve is. Visz, egyik igényes apróságtól a másikig, és bele lehet dőlni, elég erős ahhoz, hogy megtartson. Nem csak igényes, hanem összetéveszthetetlen tartása és huzata van. Szeretek EP-t olvasni, bár nem tettem eddig olyan gyakran, és az is van, hogy most fogom fel ezen könyv kapcsán, hogy EP nekem már nem kortárs, mert nem kaptam a szövegeinek az igazi nagyságából, amíg élt, és hogy nagyon fura ez az az érzés. Hogy egy csomó barátom aktív, fiatal irodalmár volt akkor, amikor ez a szöveg születik. Jaj, sok mindent gondolok erről a könyvről, és nem is mindre tudom még a megfelelő szavakat, de most szeretek ilyen dolgokon gondolkodni.

Tompa Andrea: Haza
Márciusban el kell olvasnom Tompa Andrea új könyvét. A könyv szerintem azért lesz tök izgalmas, mert Tompa Andreától azt szoktunk várni, hogy 3-4 évente ír egy erdélyi XX. század regényt, és ehhez képest most a jelen Magyarországát és a jelen Erdélyét látjuk. A tipikus határhelyzetet egy elsőgenerációs értelmiségi pozíciójából is értelmezhető persze, hazamenni valahová, ahonnan a regény főhőse harminc éve eljött, és ahol őt az emlékeken kívül semmi nem várja. Egy osztálytalálkozó és a múlttal való szembenézés regénye ez, és most tök sok minden miatt nagyon akut módon foglalkoztat. Várom, a jövő héten kezdem olvasni.

Gaston Bachelard: A tér poétikája
Az egyetemre kell olvasni, de valójában régebbi a motivációm ennél. Nyilván a városról és a térről van szó benne, otthonról, terekről, és erről, ha jól látom egy nagyon tág humántudományi elméleti keretben igyekszik nagyon érvényeseket mondani. Minden ismerősöm úgy hivatkozik erre a könyvre, mint valami, ami kulcs a nagyvilágra, de a bevezető alapján egyelőre csak annyit látok, hogy ez egy nagyon bonyolult szöveg. Ezzel együtt is várom, hogy részesedjek abból a tudásból, amit ez a könyv hordozni ígér.

Juhász Tibor: Amire telik
Verseskötet. Juhász Tibornak pár éve jelent meg a Salgó blues című novelláskötete, amiben a salgótarjáni posztszocialista urbánus világot mutatta be. Egy elég részvétlen, regisztráló szöveg volt, amit nagyon szerettem, az Amire telik ezt a témát viszi tovább, az első versei azonnal a cigánytémát, a kisebbségi-többségi együttélést problematizálja egy ilyen elszegényedő közegben, szerintem jól és érdekesen. Szeretni szándékozom ezt a kötetet, érdekel, hogy mit kezd majd az alanyisággal és a líraissággal ez a fajta peremközeg. Meglátjuk.

Borbély Szilárd: Nincstelenek
Fura amúgy, úgy érzem, hogy most nagyon egyívásúak a tervezett könyvek, de hát legyen az. Borbély Szilárd könyvét a kortárs írók a 2010-es évek legjelentősebb könyvének tartották, és érezhetően ez nem csak pusztán a szövegtörzsnek járó plecsni. Borbély Szilárd 2013-ban megjelenő regénye alapjaiban mozgatta újra a vidékleírást, színes, lírai nyelvével és érzelmi motiváltságával egy nagyon felismerhető és szókimondó, a nyomor romantizálásából kilépő, de a nyomorpornónál igazabb szöveget hozott létre, miközben az elbeszélő a saját gyerekségéről és az elsőgenerációs értelmiségi voltáról beszél. Tudom, hogy nagyon fontos szöveg, de eddig kvázi beszerezhetetlen volt (ha nagyon akartam volna, kikönyvtárazhattam volna, de mindig csak akut – most kell – típusú könyveket kölcsönzök), most viszont megjelent egy csodálatos kiadásban a Jelenkor gondozásában. Pár oldalt már olvastam, ami nagyon ígéretes volt, de aztán jött és elvitt tőle a Hasnyálmirigynapló. Nem tudom, hogy valóban marad-e rá időm a Haza és EP mellett, de nagyon szeretném, hogy maradjon.

Nagyon várom ezt a hónapot, azt érzem, hogy vinni fog benne a lendület, remélem tényleg így lesz. Ha olvastátok már valamelyik posztban szereplő könyvet, vagy szeretnétek megosztani a márciusi terveiteket, akkor hagyjatok bátran kommentet, szívesen olvasok róla. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió