Sziasztok,

mondanám, hogy észrevétlenül tűnt el ez a hónap, és igaz is volna, méghozzá a legkevésbé csak azért, mert 28 napunk volt a februárban élni, de ez most mindegy is, a lényeg, hogy vasárnap véget ért a hónap, és íme a summája: 16 új beszerzett könyv, 9 elolvasott cím, 6 blogbejegyzés. Minderről írok bővebben, kezdjük.

16 könyvet szereztem be februárban:

Susane Clarke: Piranesi
Ezt a könyvet a booktube miatt vettem meg, de fontos vele kapcsolatban elmondani, hogy noha fantasy, a minőségi nyelve miatt a szépirodalmi kritika is pajzsán hordozza. Úgy hallatszik, hogy meglepő, hogy egy fantasy lehet ilyen is, mert rengeteg új dolgot hoz. Eddig első két fejezetet olvastam csak, mert elvitte az olvasást az, hogy sok-sok mást kellett olvasnom, de az egyik barátom szerint alapvetően az épített világ legtöbb információját birtoklom már a könyvről: Piranesi egy nagy házban jár, amelyik tele van szobrokkal és csarnokokkal, illetve be van zárva ebbe a házba egy óceán is, amelynek a dagályát igyekszik megfigyelni, kiszámolni a főhős, amikor megtaláljuk. Piranesi egy kultúrantropológus alaposságával igyekszik felmérni, hogy mi ez a ház, ami számára a világot jelenti, és hogy mi ennek a háznak a története. Hajlandó vagyok hagyni, hogy ez a szöveg lenyűgözzön, biztosan nemsokára sort is kerítek rá.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
A Tilos az Á friss megjelenéséről van szó, amelynek a középpontjában a zene, a Hegedűs a háztetőn iskolai musicalelőadása, valamint a holokauszt története áll egy kamasz lány szemszögéből, aki megtalálja a padlásukon a holokauszttúlélő nagyapja hegedűjét. Nagyon szeretném, hogy jó legyen a könyv, mert izgalmas lehet, hogy a holokauszt témáját egy iskolai környezetbe helyezve mesélik el, és jó, hogy ebből fiataloknak szóló szövegek szólnak a maguk műfaj szerint elvárt jegyeivel, mint az iskola, a musical vagy a lehetséges szerelmi szál. Márciusban kritikát kell írnom erről a könyvről.

Kertész Erzsi: Éjszakai kert
Ez egy meseregény, ami nagy kedvencem volt ebben a hónapban, noha egyáltalán nem vagyok elégedett a regény végével és annak az üzenetével. A regényben egy fantasztikus világot látunk, amiben ellopnak egy tavat. A tó nyomát egy szétszórt és egy mérhetetlenül precíz detektív is keresi, akik kénytelenek voltak belépni az éjszakai kertbe, és meghallgatni a kertész érdekes, különös, de nagyon humoros, elmondhatatlanul kedves és fontos történeteit. Ebben a világban tündérek ébresztik a fákat, van egy fiú, aki fejjel lefelé áll, az árnyékokban meseszerető kis lények bújnak meg, valaki levelet ír arról, hogy nem lesz tavasz, de valójában mégis lesz tavasz… És ez a regény tényleg állati csodálatos, viszont a szerző úgy dönt, hogy ezt a csodát a kertben hagyja, és ez szerintem nem volt jó döntés. Egyrészt mert nem következik a regény logikájából igazán, másrészt mert nem is túl kedves gesztus csodálatosan másnak lenni egy kerítésen belül. A regény nagy erőssége, hogy kérdés nélkül elfogad különleges karaktereket, és szerintem minden tó alján kellene, hogy legyenek csillagok. Remélem folytatódni fog a történet, nagyon sok lehetőség maradt benne, és nagyon bízom ezekben.

Priya Parmar: Vanessa és Virginia
Nem szeretem azt mondani, hogy megszerettem Virginia Woolf világát, és kíváncsi vagyok erre a regényre, miközben persze, erről van szó, csak picit ez a könyves tartalomgyártói közegben nem jelent semmit, mert mindenki nagyon szereti Woolfot, méltán. Ha újra kéne kezdenem ezt a bekezdést, azt írnám, hogy érdekel, hogy milyen az a londoni polgári értelmiségi világ, amiben később megszületik a Saját szoba, és az Orlando, és a regény pont ezekbe az időkbe vezet vissza. Virginia és a nővére történetét látjuk, akik egy igazi progresszív művészeti, filozófiai kört szerveznek maguk köré a századfordulón. Nagyon frissnek és tobzódónak képzelem ezt az időszakot, remélem a könyv is ilyen lesz. Nagyon kellemes akcióban volt (a következő könyvhöz hasonlóan), ezért vásároltam meg most, de nem hiszem, hogy akut olvasmány lesz.

Mackenzi Lee: Útmutató hölgyeknek a kalózélethez
A könyv a Montague testvérek sorozat második része. Még a sorozat első részét, Az úriemberek kézikönyve: bujaságtól az erényekiget sem olvastam, pedig egy izgalmas és sokak által kedvelt történelmi LMBT könyv egy elég laza, közel punk lázadó főhőssel, aki beutazza az angol nemesi hagyomány szerint Európát a tanulmányai alatt, és ettől a könyvtől is azt várom, hogy írja újra az újkornak tudott nemi szerepeket, mutasson egy menő punk női alternatívát. Várom, hogy eljöjjön ennek a sorozatnak az ideje, és bízom benne, hogy akkor nagyon jó lesz majd.

Oravecz Imre: Kedves John – Levelek Kaliforniába
Oravecz Imre az egyik ma élő nagy öreg szerző, aki művészetében a posztmodernt és az Illés Gyula felől az irodalomban létező szociográfiai jellegű vidék és parasztábrázolást össze tudta írni. És ezzel szinte el is mondtam, hogy miért is nem olvastam őt korábban, noha tudom, hogy ír mást is, az 1972. szeptember című verseskötete vagy A hopik könyve például érdekel, de a hozzá társított parasztábrázolás téma mindig távol tartott tőle. Ebben a könyvében viszont irodalmi leveleket ír fiatal felnőttként, az amerikai tanulmányútjáról visszatérve. Úgy érzem, hogy ez a könyv lesz a kapu számomra Oravecz fontos világához.

Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben
Ezt, és a következő két könyvet szépséghibásan vettem olcsóbban, és bár nem voltak betervezve, örülök, hogy random a polcomra kerültek. Győrfi Ákos egy elég póztalan költő, aki kifejezetten hivatkozási alap a generációnkban, és nekem még nem volt Győrfi Ákos kötetem, eddig. Belelapozva szuper verseket tartalmaz, a címadó versben a Szent Márton legenda újraírásával a léten önmagán is gondolkozik, anélkül, hogy egy ilyen lila bölcsészkedés volna, a többi versben pedig hétköznapi helyzeteket húz ki a személytelen térbe. Nem tudok versekről írni, mindig erre jövök rá ilyen mondatok után.

Olivia Laing: A magányos város
Ezt a könyvet először akkor dobta elém az internet, amikor városos elméleti szövegeket kerestem, de akkor kiderült, hogy ez a könyv sokkal inkább a magányról szól, mint a városról. De aztán beleolvastam a könyvbe és a fülszövegre, és kiviláglott, hogy a személyességről szól, és a művészetről, amely képes azt közvetíteni egy bármilyen magányos világban is. Esszészerű, de személyesebb annál, és valahogy berántott annyira, hogy megvegyem, sőt, szerintem rövidesen elkezdem majd olvasni is.

Piroschka Dossi: Hype! Művészet és pénz
És akkor ez itt a harmadik akciós könyv, amiről sosem hallottam, de szépséghibás volt, és a múlt félévben több irodalom és gazdaság témájú tanulmányt kellett olvasnunk, amik felkeltették a figyelmemet. Mert a könyvek és a művészetek is piacokon értékesülnek mégiscsak, mert a művészet reflektál a maga piaciságára, vagy mert a pénzérmék és bankjegyek maguk is művészeti alkotások, vagy… egy csomó minden más miatt is. Érdekel, hogy ez a könyv mit emel ki ebből, egyébként is szívesen gondolkozom ezeken a témákon, kérdéseken, így isten hozta a polcomon.

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha
Szlukovényi Katalin verseskötet tavaly jelent meg, és azt ígérte a fülszövege, hogy újraírja a negyven év körüli létösszegző gyakorlatot, és a mindennapok szintjén vizsgálja meg azt. És valójában ez is történik, de ez a munka nem igazán sikerült irodalmilag jól. Ebben a kötetben korrekt versek vannak, amik meg vannak írva, de a versek leginkább súlytalanok, a szavak pusztán azt jelentik, ami oda van írva. Egyfajta iróniával próbálkozik, de valójában ez az irónia hihetetlenül üres, mert bármi kimondható volna nélküle is. Nagyon sokat vártam tőle, és szinte semmit nem kaptam, írtam erről a Tiszatáj online-nak bővebben.

Linda Boström Knausgard: Isten hozott Amerikában
Nagyon régóta gondolkoztam azon, hogy szeretném-e megvenni ezt a könyvet, végül szintén akciósan megvettem, majd el is olvastam, ami jó döntésnek bizonyult. Ez a könyv egy tizenegyéves kislány történetét meséli el, akinek a mentálisan sérült és bántalmazó apja meghalt. A kislány biztos benne, hogy ő és az Isten tehetnek az apa haláláról, hiszen ő imádkozott érte, ezért ezen gondolatok mentén nem mer többet megszólalni, miközben a családban egyébként is mindenki a saját magányába fordul. A valódi súlya a szövegnek egyrészt az az eltökéltség, hogy nem szólalni meg többet, másrészt az a tapasztalat, hogy mindenhogyan lehet egy élhető életet élni. A rövid, leginkább tompának mondható elbeszélés nagyon igényes nyelven szólal meg, érzékenyen és figyelmesen nyúl a témájához, és könnyű olvasni. Mostanában pihenésképpen ilyen szövegekre van szükségem.

Lidia Amejko: A telepi szentek élete
Azt várom ettől a novelláskötettől, hogy releváns lesz, és mókás. A lakótelepekről szól, novelláskötet, ez a címe. Nem tudom, mi mást is mondhatnék.

BitterSweet: Sotus
A dél-koreai BBL (boy-boy love) melegirodalom egyik első magyar nyelven olvasható kötete ez. A Művelt Nép Kiadó tavaly novemberben beállt ezen könyvek mögé, és rögtön három kötetet ki is adott, amiből ez az egyik. A Sotus egy elég diktatórikus főiskolai mentorrendszer, amiben harmadévesek vezetnek gólyákat az egyetemi élet útvesztőin. Az egyik kisgólya ellenáll a rendszernek, amivel felhívja magára a mentora figyelmét. Okés, innentől értjük is az egészet, de a BLL sorozatok közül ez az egyik legnépszerűbb, az egyik kedves barátom és molytársam rajong érte, így én is kíváncsi vagyok rá, hogy milyen csodálatosan gejl szerelmes limonádé szöveg is lesz ez. Természetesen mindezt a lehető legjobb értelembe véve.

Paul McVeigh: A jó fiú
A következő két könyvet a Typotex Kiadótól kaptam azzal a legkedvesebb és legőszintébb megegyezéssel, hogy évekkel ezelőtti könyvek, szóval ráérnek, de egyszer majd írjak róluk. És így is fog lenni, mert az időbeosztásom szétcsúszása ellenére is, ezek a könyvek állati érdekesek. A jó fiú egy kellemes kiskamasz regény egy nyáriszünetről, amelyet a nyolcvanas évek északír vallási harcai kereteznek. Mickey érzékeny kissrácként ezen a nyáron belecsöppen az életbe, noha kerülni igyekszik azt. A fülszöveg felsorolása szerint lát halált, reménytelenséget, küzdelmet, hűséget és árulást, erőszakot és végtelen szeretetet, sőt még smárolni is megtanul. És közben humoros és kedves marad. Az ilyen könyveknek az szokott a sorsa lenni, hogy elegem lesz az életből, és egy-két csendes délután alatt elolvasom, hogy feltöltsön életigenléssel és szeretettel. Várom, hogy olvassam.

Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz
A lengyel Sylwia Chutnik könyvébe már belekaptam néhány oldal erejéig, és eléggé tetszik. Ha jól értem, ebben a regényben egy erősen posztszocialista társadalmat kíván bemutatni a női szerepeken és a fontosabb tereken keresztül. Az első fejezetben a bazársoron járunk és egyes női eladók, kofák jellemzését látjuk az őket körülvevő mikrovilágon keresztül. Egy izgalmasan hideg, személytelen, kihívó prózát kapunk a szövegben, ez is egy olyan befogadásra hív, mint az Isten hozott Amerikában. Azt hiszem tetszeni fog, mert Varsót látjuk, és a feminizmus, mint egy városhasználati gyakorlat, ami  rámutatásra hív észrevétlen működésekkel szemben.

Szilasi László: Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét
Szilasi nekem tipikusan az, ami szerintem a bajom a bölcsészetben megérkezéssel. 2014-ben jelent meg a sokak szerint ma is legjelentősebb kötete, a Harmadik híd, én pedig 2015 óta olvasok valamennyire gyakran, 2017 óta meg különösen gyakran kortárs irodalmat. Az első Szilasi, amit olvastam, a 2017-es Amíg másokkal voltunk, aztán folyamatosan olvasom az új megjelenéseit, azon kevesek között vagyok, akik a legújabbért kifejezetten rajonganak is, de a régi könyveit nem sikerült még elolvasni, mert 2015 vagy 2017 óta mindent nem lehetett bepótolni. Az egyik ilyen adósságom a Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét című esszékötet, ami még a születésem előtt jelent meg (ily módon nem olvastam frissen, nyilván), és egy egészen más irodalomtudományos közegben, a szegedi irodalomtudományos élet fénykorának első éveibe érkezett meg. Esszéket ír benne, mi most esszéket tanulunk írni vele, és ha már így alakult, kíváncsi vagyok arra, hogy mit írt ő össze ebben a gyűjteményben.

9 könyvet sikerült elolvasnom februárban:

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik
Selyem Zsuzsa egy rendkívül különös hangú és nagyon érzékeny író, aki ebben a regényében egy erdélyi nemes család második világháború utáni kitelepülését meséli el egészen nagy keretben. A mozaikszerűen felépített regény történeteiben nagyrészt állatok mesélik el, hogy hogyan látták az adott eseményeket. Baglyok, kutyák, perspektívájából kapunk képet városi pletykákról vagy épp gazdai hűségről, és közben érezzük, hogy a kényszermunkára küldött család nem csupán a nemesi rangot őrzi, hanem a nemességnek valamiféle erényeit is. Egy nagyon szép szöveg ez, ami tavaly robbant be külföldön igazán, angolszász területeken 2020 egyik legjelentősebb világirodalmi fordításaként tartják számon. Örülök, hogy ennek, illetve a tavaly megjelent Az első világvége, amit együtt töltöttünk című novelláskötetének hála dolgom akadt ezzel a regénnyel is, mert mindig nézegettem, de féltem megvenni. Épp most olvasom újra a novelláskötetet.

Kopriva Nikolett: Amire csak a fák emlékeznek
Kopriva Nikolett szintén Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt velem az utóbbi fél évben, és a kötetének a megjelenése utáni napon találkoztunk egy ösztöndíjas rendezvényen, és nagyon megtisztelt, hogy kaptam egyet a verseskötetéből. A könyv ugyanakkor egy picit tipikus első kötet. Miközben tök jó és erős aurákat épít például a fa és a tenger szimbólumokkal, addig egy picit túlírt is lesz. Minden szavával esztétizálni akar, amitől néha elveszik a fókusz a fő állásáról. De persze ezek tanulható, és technikai dolgok, amikben már az utolsó két ciklus versei jobban is működnek. Mint egy első kötet, a költő eddigi munkáit tartalmazza, és látszik, hogy tanul, épül, miközben már az első verseknél látszik, hogy érti, hogy mik azok a képek, gondolatok, amik megírásra, megőrzésre érdemesek.

Halász Rita: Mély levegő
Halász Rita Mély levegő című könyve is olyan, amit most azért olvastam újra, mert dolgom volt vele, de nagyon szerettem másodszor is újraolvasni így rövid időn belül. Voltak részek, amikre emlékeztem, hogy nagyon jók lesznek, és vártam, meg voltak, amikről nem gondoltam, hogy ennyire ügyesek, mert elsőre nem tűnt fel. Halász Rita könyvéről továbbra is azt gondolom, hogy tényleg nagyon klassz könyv. Elég felkapott most, nagy a sajtója, és tényleg nem érdemtelenül. Egy válás történetét meséli el, amiben a nő igyekszik kétgyerekes anyaként megérteni, ki is ő, aki lassan beleszürkült a házasságába. A szöveg okosan dolgozik az identitásokkal, jó szerepelvárásokat mozgat, okos, sokhelyütt vicces szöveg. Tényleg nagyon kedvelem, ajánlom bátran.

Kertész Erzsi: Éjszakai kert
(Fent már írtam róla.)

Kele Fodor Ákos: A szív vége
A szív vége egy felnőtt mesekönyv, amiben a szerző a cigány mesevilág működését kívánja egésszé konstruálni. Az könyv egy hihetetlenül okos szimuláció, ami bemutatja, hogy milyen mesevilágot hittek a cigány emberek, milyen volt a maguk sajátos, az írások nélküli társadalom szerinti a hitet, a meséket és a való életet együtt kezelő világképük, amivel élni és például gyógyítani próbáltak. A jól megírt történetek és az elképesztően gyönyörű fekete alapú, fekete lapélű könyvtárgy a szürreális fotómanipulációival egy egészen nagy vállalást visznek végig csont nélkül, és nagyon szeretem ezt. Régóta kellene róla írnom, most már ki van jegyzetelve, reményeim szerint a héten akad majd rá időm is.

Szlukovényi Katalin: Álomkonyha
(Fent már írtam róla.)

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna a magyar irodalmi élet egyik fontos és tekintélyes alakja, izgalmas dolgokról szokott írni, és amikor beszél a kulturális élet jelenségeiről, akkor érdemes figyelni rá. Ez a könyv is egy fontos könyv, igényes darab, amely nagyrészt az önéletírásról szól, nem elméleti, hanem elemző szemmel. És ez nagyon király. Most én is az önéletírásról kutatok, és jól tudtam használni a munkáját, megnyitott új gondolatokat, lehetőségeket. Sajnos ebbe a kötetbe beleszerkesztette a Korunk folyóiratban megjelent booktube-ról szóló tanulmányát, esszéjét, amiben viszont nem tudott túllépni a saját elitkulturális beágyazottságán, és az irodalmi kritika műfaji elvárásain, amit nagyon sajnálok. Szörnyen károsnak tartanám, ha ezek a gondolatok dolgoznának tovább az irodalmi élet és a web 2.0-ás tartalomgyártás között, ennek kapcsán igyekeztem tisztázni én is a kibeszélős bejegyzésben, hogy mi az a blogbejegyzés, mi a kritika, mi az a recenzió, és egyáltalán, hogy kerülnek civilek a könyvekről való diskurzusba, és mit akarnak itt.

Linda Boström Knausgard: Isten hozott Amerikában
(Fent már írtam róla.)

Michel Foucault bemutatásában: Herculine Barbin, más néven Alexina B.
Foucault ezen könyvét az egyetemre kellett olvasni, de nagyon örülök, hogy alkalmam adódott rá, mert eddig nem tudtam, hogy egyáltalán a világon van ez a könyv, és nem tudtam volna ennyire jól átbeszélni a fontosabb gondolataimat róla. A XIX. századi Franciaországban járunk, ahol egy apácák által fenntartott nevelőintézetben lassan tanítónővé sarjad egy fiatal lány. A lány később tanítónőként vidékre kerül, ahol szerelmes lesz a főnöke egyik lányába, és közben mindvégig őrzi a saját hermafrodita voltának titkát. A gyönyörűen megírt könyvnek az igazi fájdalmát az adja, hogy ez egy valódi önéletrajz, amit a kiváló francia filozófus, Foucault tár elénk, mindegy igazolva azt, amit a társadalmi működés önszabályozó intoleranciájáról ír. Fontos szöveg, lesz róla értékelés, és már olvashatjátok az alternatív fülszöveget hozzá.

6 bejegyzés született februárban:

Szerintem ez nem rossz, nem tragikus. Amit sajnálok, hogy nem lett egészen új értékelés valójában, de a hónap elejét elvitte a félév eleje, a hónap végét pedig a konferencia. Viszont azokat a tartalmakat, amiket megírtam, azokat szeretem, szóval nézzük is.

Február másodikán érkeztem az februári 1 és 6-tal, a tervezett könyvek közül 3 könyvet nem olvastam még, de ezeket tényleg el kell majd, szóval márciusra csúsznak, illetve az egyiket most olvasom épp. Utána érkezett a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk értékelése, amit nagyon szerettem. A könyv az egyik kedvenc könyvem, írtam belőle egy hosszú irodalmi kritikát és most a konferencián is ezzel a könyvvel kapcsolatban kutattam az önéletírást, így nagyon igyekeztem, hogy jól sikerüljön a blogbejegyzés is belőle, mert egyébként elképesztően lelkesen ajánlom. Február 8-án Moesko Péterrel beszélgettem az #LMBT-t olvasunk interjúsorozat keretében arról, hogy hogyan lettek LMBT szereplők a novelláiba, és mit tartott ő érdekesnek bennük, vagy hogy ő maga hogyan látja az irodalmi térben a melegségénk a felvállalását.

Egy hétre rá, február 15-én négy éves lett a blog, ezt nem szerettem volna nagyon nagy hírverésnek kitenni, mert az utóbbi egy évben voltak megingások, és jobban akarom csinálni ennél, így csak kitöltöttem a blogtörténet book taget, és írtam pár szót az elmúlt év tanulságairól.

A hónap nagy, és számomra hihetetlenül fontos bejegyzése a Kibeszélős bejegyzés volt, amiben, mint már mondtam, a web 2.0-val tartalmat gyártókat és az irodalmi intézményrendszer felől érkezőket igyekeztem bemutatni egymásnak. Arról írtam, hogy mik a blogoknak a vállalásai, mik a kritikaírásnak a paraméterei, és hogy nem kellene különböző szándékokat feltételeznünk egymásnak, mert az nem igazán építi a diskurzust. Az utolsó bejegyzésemben A Herculine Barbin, másnéven Alexina B.-ről írtam egy alternatív fülszöveget.

Ennyi volt a február a blogon, visszavonhatatlanul itt a március, talán már visszavonhatatlanul itt a tavasz is, igyekszem töltekezni a napfényből a lehető legtöbbet és hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió