Sziasztok,
a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben Moesko Péterrel beszélgettünk, akinek 2019-ben jelent meg az első novelláskötete, a Megyünk haza (itt írtam már róla) a Műút könyvek kiadói sorozatban. A kötet szövegei egy diverz világot mutatnak, amit az otthonhoz való sarkos viszonyok határoznak meg. A novellákban több meleg és leszbikus karaktert is látunk izgalmasan működni, így erről, és egyáltalán az LMBT+ olvasásról kérdeztem a szerzőt.
Egy meleg srác olvas: Milyen LMBT+ szöveget olvastál legutóbb?
Moesko Péter: Nemrég olvastam Nádasdy Ádám tematikus novelláskötetét A szakállas Neptunt. Nádasdyra nagyon felnézek, mindig is felnéztem rá, ez a kötet mégsem került hozzám közel. A Családban marad című novella azért elég emlékezetes, és persze több jó is van benne. Ezen kívül viszonylag friss élmény még Augusten Burroughs önéletrajzi könyve, a tengerentúlon nagy kultusznak örvendő Running With Scissors. Kattant sztori, de érdekes és bőven Hollywood-kompatibilis, szerintem megéri. Mást nem nagyon olvastam, viszont több kedvenc lmbt-filmemet újranéztem tavaly: Mysterious Skin, L.I.E., Beautiful Thing, La mala educación, Du er ikke alene, ajánlom mindet.
EMSO: A 2019-ben megjelent Megyünk haza című debütáló novellásköteted több hőse vagy mellékszereplője leszbikus vagy meleg karakter. Voltak irodalmi előképeid, szövegtapasztalataid a karakterek felépítésében? Miből születtek ők meg?
MP: Alapvetően valakinek a melegsége vagy leszbikussága mint főtéma engem ritkán érdekel befogadóként és íróként is. A szél című novellámban kiderül ugyan, hogy a nő leszbikus, de ennek dramaturgiai szerepe nincs, így ma már talán nem is írnám bele. A Leginkább szükséged alapszituációja már konkrétabban tematizálja a melegséget, és az alapötlet is innen indult: egy hűvös apa-fiú kapcsolat, ahol nem a gyerek coming outol a szülőnek, hanem fordítva. Ugyanakkor nekem ez a novella sem a melegségről szól, hanem a szűk családi légkörről, nehezen megtett közeledési kísérletekről és néhány kifordított szituációról, ahol elvárnánk valamit, és mégsem az történik. Engem mindig érdekel a tanácstalanság, a tehetetlenség, és hogy mi történik ebben a holtidőben, amíg megszületik egy emberben a reakció.
EMSO: Az LMBT+ szereplőkön túl is diverzek a novellásköteted szereplői, akiket valóban ebben az otthontalanság érzésben érünk tetten olvasóként. Volt célod akár direkt láttatni, prezentálni a kisebbségi kríziseket, vagy inkább arról van szó, hogy minden boldogtalan család a maga módján az?
MP: Nem volt társadalmi érzékenyítés a célom, és talán maguk a novellák sem igazán alkalmasak rá. Érdekelnek a kilógó, de kilógni nem akaró outsider emberek, de nem annyira mint téma, hanem inkább mint közeg. Mondhatnám, hogy ebben a közegben mozgok ismerősebben, de ez csak részben lehet igaz, hiszen – ahogy te is fogalmaztál – minden család és mindenki a maga módján boldogtalan, és a maga módján is lóg ki. Az viszont nem volt tudatos döntés, hogy sok „nehéz” téma és körülmény kerüljön a könyvbe. Ugyanakkor küzdeni sem akartam ellene. Távol áll tőlem az olyasmi, hogy inkább hagyjunk ki egy-két „kényelmetlen” novellát, nehogy valaki rosszakat mondjon vagy írjon a kötetről.
Emso: Te is vállaltan meleg vagy, ez számomra a tavaly nyári Jelenkorhoz írt bemutatkozódban lett egyértelmű, ahol tök természetesen, egy férjem szó erejéig erről is írtál. Akkor nekem is kellett egy ilyet írnom magamról, és gondolkoztam, hogy írjak-e erről. Végül a blog kapcsán megtettem, de emlékszem, hogy sokat gondolkoztam, hogy oda való-e, akarom-e, hogy ott legyen… Neked voltak ezzel kapcsolatban fenttartásaid, vagy ehhez a vállaláshoz is ez a gondolat vezetett?
MP: Nem voltak fenntartásaim. A coming out utáni kezdeti nehézségek leküzdése óta transzparensen élek, nincs is energiám máshogy. Folyton résen lenni meg ügyesen kibújni kérdések alól? Isten ments. Ahol többes számban beszélek az életemről, ott nem kezdek finomkodni azzal, hogy a párom vagy a kedvesem, hiszen a férjem, és nagyon boldog vagyok, hogy az. Másfelől ez azért nem is egy nagy horderejű infó valakiről, még Magyarországon sem. Ha valakinek mégis az, és zavarja őt, vagy mondjuk nincs baja a melegekkel, „de”, akkor lapozzon tovább, szerencsére a Jelenkor lapszámai mindig jók és sokszínűek.
Emso: A Műút könyvekben való megjelenésnek talán az az egyetlen hátránya lehet az, hogy nincsenek szem előtt a nagyközönségnek, nem vesznek részt a könyves bolthálózati terjesztésben. Mennyire találta meg a könyvedet az LMBT+ olvasó közeg, vannak tapasztalataid ezzel az olvasói közeggel?
MP: Nem nagyon, nincs közvetlen tapasztalatom. Aki akarta, megtalálta a könyvet a szűkkörű terjesztés ellenére is, hiszen amúgy könnyen fellelhető. De ez elég unalmas válasz, így inkább elmesélem, hogy tavaly januárban Budapesten volt dolgom, a négyes metrón utaztam, céltalanul nyomkodtam a telefonom, és hirtelen odalépett, vagy talán már eleve ott állt mellettem egy srác, és egyszer csak azt mondja nekem, hogy olvasta a könyvem, és tetszett neki. Asszem, itt tudatosult bennem először, hogy tök idegenek is olvassák a könyvem.
Emso: 2019-ben jelent meg a Megyünk haza, publikálsz is új szövegeket, várható, hogy idegenek új könyvedet olvassák valamikor?
MP: A Megyünk haza óta három új novellám jelent meg a Kalligram, a Jelenkor és az Alföld folyóiratokban. Egy ideig újabb novelláskötetben gondolkodtam, de ezt végül félretettem, és most egy régóta tervezésben lévő regényen kezdtem el dolgozni. Jó ideje nem lelkesítenek már a saját szövegeim, így szuper érzés most új lendületet venni.
Emso: Van még valami, amit üzensz az LMBT+ olvasó közösség számára?
MP: Olvasva és hallva a magyarországi híreket mit is lehetne üzenni az LMBT-közösségnek? Vagy bármilyen kisebbségnek? Hogy ne adják föl a reményt? Hogy ne hagyják magukat? Hogy lesz ez még így se? Azért tényleg vannak bizakodásra okot adó történések is, mint legutóbb Pál Marci és Hanol Ádám civil akciója. Meg hát maradjunk témánál: szerencsére még a jelenlegi vírusos helyzetben is sok jó és érzékeny könyv jelenik meg – olvassuk őket! Az én legutóbbi kedvencem Szaniszló Judit könyve volt, a Leli élete, következőnek pedig Kiss Tibor Noé regényét, a Beláthatatlan tájat tervezem olvasni.
Köszönöm szépen Moesko Péternek az interjút és az őszinteségét, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. #LMBT-t olvasunk interjúval három hét múlva, már márciusban érkezem legközelebb, de más tartalmak még bőven érkeznek addig. Csak el ne felejtsétek:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió