Halihó,

ma egy különleges könyvről hoztam nektek értékelést: Moesko Péter debütkötetéről fogok mesélni. Moesko első novellásköte egy izgalmas szöveggyűjtemény, ami idén tavasszal jelent meg, és nagyon sokan nagyon szerették, így én nagyon kíváncsi voltam már rá. Örülök, hogy a hónap elején végre nekem is sikerült beszereznem, és meglepődtem, amikor kiderült, több meleg, leszbikus témát is felhozó szöveget tartalmaz. Szóval hamar rájöttem, hogy nem csak szórakozásból kell olvasnom ezt a kötetet, hanem dolgom is van vele. Most ezt láthatjátok:

megyunk_haza.JPG

Moesko Péter novelláskötete a hazatérést járja körül. Olyan karaktereket mozgat, akiknek dolguk van a gyökereikkel, otthonukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. A mozgat persze túlzás. Leírják a szövegek ezeket a karaktereket. Ránagyít azokra a kis dolgokra, amiken egy kapcsolat valóban múlhat. Rögtön az első novellában a szülő segít, hogy valamennyire valóra váljon az, amire a gyermeke vágyik, majd egy olyan novellában találjuk magunkat, ahol az idős szülőnek gondozásra van szüksége ahhoz, hogy hogy otthon maradjon. A harmadik történetben egy meleg fiú és egy meleg apa kapcsolatába tekinthetünk be, akik lassan hidegülnek el egymástól. De tovább olvasva belátást nyerünk még, a teljesség igénye nélkül, egy szellemi fogyatékos srác mindennapjaiba és otthonkrízisébe, másutt egy olyan férfi életébe, aki külföldön vállalt munkát és próbált boldogulni a családja nélkül, vagy egy leszbikus lányról is olvashatunk, aki képtelen szembenézni az anyja kicsinyességeivel és földhözragadtságával. A kötet utolsó főszeplője pedig már elszökik otthonról.

Nagyon izgalmas narratívát vet fel ez a kötetben szereplő szövegek köré. A kötetet önmagában szervezi az, hogy minden novella a „Mindenhol jó, de legjobb otthon” mondat mögé néz be, és állít téziseket vele szemben. Nagyon erősen egy elsőgenerációs-értelmiségi hang ez, akinek tanultan kell szembenéznie mindazzal, amit otthon tapasztal. Ugyanakkor a kötetet szervezi egyfajta nehézség is. A kötet második felében aktívabbak a szereplők, nem csak kiszolgáltatottak, de ha ki is tudnak lépni a szövegvilág kitettségéből, leginkább csak  hiányt hagynak maguk után. Egyfajta izgalmas játék, hogy a kötet első darabjának gyermekszereplője még beszélget az édesanyjával, és együtt lépik át a család küszöbét, addig az utolsó főszereplő, aki idősebb kamasz, már kiszökik otthonról, és nem is az ajtót használja.

A kötet sok szempontból reflektál a minket körülvevő gyűlöletre, az egyik novellában egy bevándorló hátterű szereplő segít a főhősön, amit az anya nem néz jó szemmel, az utolsó előtti szövegben pedig valószínűleg antiszemitizmust sejthetünk, a szövegben meg nem jelenő, de a történéseknek ma is középpontjában álló férfi mögött. Izgalmas kérdéseket vet fel a novella a generációkon át örökölt és átadott traumákról, ami megint egy fontos és releváns kérdés.

És ezek a novellák nem akarnak egyértelmű választ adni vagy értékelni. A leírás szándékával szólnak generációkról. Nagyon egyértelmű, amikor anya-gyerek, vagy nagyszülő-gyerek síkon történik valami a szövegben, de a testvérek is általában nagyon idősebben, a testvér gyerekei pedig nagyon fiatalnak vannak ábrázolva, például a Bontás című novellában. De persze ez szinte nem jelent semmit. A fiatalok éppúgy követik az apjukat, ahogy azt megszoktuk vidéken. Az igazi különbség mindig a főhős és a többiek között van. Két novellában pedig LMBT főhősöket találunk:

A szél című novella egy anya-lánya kapcsolat mögé tekint, ahol a lány gyermeket szeretne, beültetéssel, mert nincs senkije, és ha lenne sem férfi lenne. A főhős tele van frusztrációval már attól, hogy az anyjával kell beszéljen, és ahogy a szövegben egyre közelebb kerülünk az asszonyhoz, ezt egyre jobban értjük. Nem gonosz persze, csak elmaradott, egyszerű asszony, aki most repül először, fél az araboktól, és a lánya nem mer neki előbújni. Nagyon ismerős és emberi történetet visz a szerző végig ebből a helyzetből egy egészen valószínűtlen megoldásig.

Eggyel bonyolultabb a helyzet a Leginkább szükséged című novellában, ahol először egy apa-fia nyaralást látunk, majd egy meleg apát, aki összeveszik a gyermekével, mert nem tudja megmagyarázni, hogy miért feküdt össze egy nővel korábban, és miért tartotta meg a gyermeküket, pláne, miért házasodtak össze. Ekkor már együtt élnek. Az apa, az apa barátja, és a fiú, egy családként. A fiú is meleg, és most van túl élete első szakításán. Persze az apa ezt is a barátjától tudja meg. A novella leginkább az apa szembenézéséről szól. Arról, hogy próbálta betakargatni a saját megválaszolatlan kérdéseit. Nagyon igyekezett őket besöpörni a szőnyeg alá, csak már felpúposodott tőle a szőnyeg, és a tévét sem lehet tőle igazán látni…

Nagyon kemény kötet Moesko Péteré. Emberien hoz közel minket olyan szituációkhoz, amik távol állnak az emberségtől, de nem feketék ezek a szövegek. Nem akar távol tartani az eseményektől, ahogy ezt egy ilyen novelláskötettől elvárnánk. Lehetünk empatikusak is, sőt. A nyelv megadja a fogódzót minden szereplő felé. Könnyű olvasni a szöveget, olvasmányosak a mondatok, de lehet, hogy érdemes megállni a novellák között. Aztán továbbolvasni, mindenképpen.

Ma pedig még érdemes neki drukkolni, mert a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében ma átadják a Margó-dijat, fiatal, tehetséges elsőkötetes prózaírók számára, és Moesko Péter is a jelöltek között. Nagyon megérdemelné.

Kedvenc részem: Egyrészt A szél, másrészt a Bontás. Nyilván ezt a pszichológusommal kellene inkább megbeszélnem, de mindkettő olyan novella, amelyik a családdal való szembenézést járja körül egy külföldre került, értelmiségi szemszögből. És ez nekem nagyon ismerős volt, bár itthon élek. Egy picit Rorschach-tesztnek éreztem ezeket a novellákat, és nálam nagyon betaláltak. Értettem. Érteni véltem.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a novellákat, és azoknak, akik ismerkednének a kortárs szépirodalommal, mert az olvasmányos nyelve és nagyon pontosan gondolkodik a világról. És persze ajánlom gyakorlott szépirodalom olvasóknak, és mindenkinek, akinek meghozta a kedvét a bejegyzésem. 🙂

Moesko Péter: Megyünk haza
Szépmesterek Alapítvány, Műút-könyvek, 2019
96. oldal
Így olvastam: Jaj, nagyon vártam ezt a könyvet, szóval egy nap alatt simán el tudtam olvasni. Egyébként sincs száz oldal, és olvastatja magát. Szerettem, fogom még olvasni.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. Nagyon drukkolok a Megyünk hazának Margón, és nagyon örülök, hogy végre sikerült elolvasnom, és különösen örülök, hogy a blogon is tudtam róla mesélni. 🙂

Ha kérdésetek és megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió