LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: novella

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Sziasztok,

ma egy olyan friss könyvről fogok nektek mesélni, ami jókor talált meg. Éppen akkor, amikor úgy éreztem, nincs szükségem könyvre, hanem csak egy filmet akarok. Egyetlen szerencsétlen filmet, ami egy picit is rólam és a kríziseimről szól, de nem szupernépszerű. Végül egy német-osztrák filmet sikerült találnom (Aus der Haut, 2015) nehezen, pedig fizetni is hajlandó lettem volna. Aztán pedig jött ez a könyv, és ez visszavonhatatlanul rólam szólt. Meg a kríziseimről. És ez nagyon üdítő volt. a_szakallas_neptun.JPG

Nádasdy Ádám sokakkal együtt számomra is egy kulturális ikon. Szeretem a költészetét, ami a legújabb Jól láthatóan lógok itt címet viselő kötetében is meg tudott újulni. Szeretem, ahogy gondolkozik, legyen szó versekről, nyelvről vagy akár pont a melegségéről (a melegségével foglalkozó tárcáinak a kötetéről, A vastagbőrű mimózáról itt írtam). Szeretem, hogy polgári, mert jól áll a nagypolgári attitűdjének az, hogy titkokról beszél és hogy kimond dolgokat, tisztáz helyzeteket. Nádasdy új műfajban jelent meg 73 évesen. Novellákon keresztül beszél a melegségről és a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekről. De ez ne tévesszen meg senkit. Ugyanazt csinálja, amit eddig: Beszél, szeretettel.

Ja, képzeld, még nem is mondtam.

– mondja Nádasdy hőse az első mondatban, aztán Nádasdy is mesélni kezd.

A 12 novellát tartalmazó kötetben nagyon különböző hősöket találunk. A kis leválasztott cselédszoba albérlőjétől középiskolás fiatalokon át önálló egzisztenciával rendelkező értelmiségiig vagy New Yorkban élő, néha hazautazó, a tapasztalatait csak egyes szám első személyben elmesélő férfiig mindenkivel találkozhatunk, akikkel érdemes találkozni.

A kötet talán fő szervező elve, hogy az identitáskrízisektől eljutunk egészen az életszervezésig. Az első novellában két szinte ártatlan kamaszt látunk, akik a rakparton néha egymáshoz érnek és esténként bemásznak egymás ablakán. Ők még keresik azt a módot, ahogy beszélhetnének kettejükről és megélhetnék a kapcsolatukat. Egyikük ódzkodik a buziság szótól, hiszen tudja, hogy a lányokat kell nézni, mert hát, ugye, őket kell, és tudja, hogy két fiú között nem lehet életre elegendő bármi is:

Különben is vedd már tudomásul, hogy két fiú között nincs olyan, hogy szerelem. Folyton ezzel jössz. Szerelem! Ahhoz egy fiú kell meg egy lány. Jó, parancsolj, akkor most melyikünk a lány?

A második novella hősei még mindig keresik a maguk útját a szexualitáson keresztül, a novella igazi tétje a bátortalanság egy szókimondásokkal teli világban. Ahogy haladunk a köteteben egyre inkább az elmondhatóság és a titok tematizálódik, olyan kapcsolatokat látunk, ahol már nem az első szerelmüket vagy viszonyukat gyepálják a szereplők, míg a végén már egy potenciális család képét látjuk magunk előtt. Az utolsó novella két hőse már akár alkalmas arra, hogy egymáshoz csiszolódjanak.

Persze ez az ív nem ennyire didaktikus, hiszen Nádasdy nem kevesebbet vállal, mint hogy körbevezet minket a rendszerváltás utáni meleg életen. És nem turistaként vezet minket, hanem mint aki tényleg meg akarja mutatni a mindennapokat.

Megismerjük a füstös meleg kocsmák öreg törzsvendégét, aki picit már a berendezés része, valami véletlen oknál fogva mégis mindent tudnak a világról, amit tudni érdemes, elkezdjük átlátni a meleg férfiak A-B kategóriáit, ezzel megcáfolva azt, hogy az internet által vált húspiaccá a társkeresés, de látunk értelmiségi meleget, aki a biztosan kitartott és talán szeretett egyetemista szeretőjét viszi Bécsbe, vagy látunk egyedül álló férfit, aki a szeretőjével beszél meg személyes dolgokat, hiszen egyébként egyedül van.

A kötetben olvasható novellákban a kapcsolatokon túl is széttartó szociális kapcsolatok látunk. Olyan családokat, amikben lehetetlen együtt karácsonyozni, olyanokat, akiknek nem lehet mesélni arról, hogy esetleg ketten élünk valakivel, és látunk elfogadó, vagy csak mindent tudó nagynéiniket, nő rokonokat, nekünk drukkoló szomszédokat, de egy novellában egy exkluzívra sikerült egyetemi KISZ kirándulásra is elmegyünk.

A széttartó tapasztatok helyszínei általában Budapesthez kötődnek, de járunk New Yorkban, Londonban, Rómában és a szívemnek elmondhatatlanul kedves Szegeden. Amerikába kell élnünk a nyolcvanas években, hogy olyan szomszédokkal éljünk, akik drukkolnak nekem és az exemnek. Csak Londonban mutathatja meg a rendőr merre is van a meleg kocsma. Nyugaton hallunk először nyíltan az AIDS-ről. És közben a magyar meleg csak igyekszik:

Nagyon remélte, hogy nem látszik rajta a szocializmus.

Az utazó, világjáró vagy akár csak a saját életükben kerengő karakterek közül vannak ugyan, akik inkább csak testiséget keresnek, de többségük mégis javíthatatlanul romantikus. Nádasdy azt mondta egyszer Szegeden, hogy a meleg férfiak többsége nem nőtte ki a kamasz szerelmet, és ez a történetekben is látszik. A címadó novella hősét csalódottan látjuk egy szobor előtt Rómában, ahová egy ígéretes szerelem után utazott, az első novella hőse a férfi kapcsolatban keresi társát, a Londonba utazó Gay-za (Imádom.) vár valakit:

Én is várok valakire! Tudod, szívem, mi mindnyájan várunk valakire, haha!

Amikor 2016-ban dedikáltattam Nádasdyval A vastagbőrű mimózát, azt mondta, biztosan egy nagyon helyes Szilveszter nevű srácnak viszem ajándékba a könyvet. Picit ilyen ez a könyv is, kedves, meleg, szeretettel teli. Akkor azt mondtam neki, hogy nem sajnos, mert ha így állna a helyzet, akkor két könyvet vittem volna. És most ez a könyv is olyan, amit nagyon el tudnék vinni két példányban.

És nem csak ebben a nagypolgári, finom, érzékeny gesztusokkal teliségtől lett vitathatatlanul Nádasdys ez a könyv, mint amilyen ez:

Két jóbarát így nem hallgat. Így csak egy pár hallgat.

vagy ez:

nincs szomorúbb, mint egy öreg transzvesztita férfiruhában

Hanem attól is, ahogy beszél a melegségről. A meleg közösségben akárkivel beszélek, tudjuk róla, hogy ő nem LMBT, hanem egy közönséges buzi. Ezt ő mondja magáról, így. És ez a kötet is ilyen. Vannak szereplők, akik köcsögnek becézik egymást, és ezzel kioltják az élét a szitoknak. Ugyanígy, amikor a sokat emlegetett első novella hős az identitását keresi, a buzi szóhoz talál. Én alapvetően tök támogatom a buzi szó visszafoglalását (erről például kellene írnom egy kibeszélős posztot), és értem Nádasdy törekvéseit is, és klassz, hogy olyan környezetben vetette fel ezeket a problémákat, ahol azok hitelesek, hiszen a múlt század második felében még nem igazán forgott közszájon a meleg szó, és nem feltétlenül identitást, hanem szexuális preferenciát jelentettet. Nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, hogy ezt is tematizálja az első novella, ugye?

Nem tudom, hogy miért, de féltem ettől a könyvtől. Pedig tudtam, hogy Nádasdy nem ír dohszagúan, de mégis féltem, hogy az lesz. Féltem, hogy inkább egy letűnt világról fog beszélni, és hogy nem fog igazat mondani. Nem direkt, de az emlékek csalnak és az utókor egyébként is romantizál. Szerencsére egyik félelmem megalapozatlanabbnak bizonyult, mint a másik. Nádasdy mesélt, és rólam is beszélt. Könnyen bele tudtam helyezkedni a főszereplők kríziseibe és apró-cseprő ügyeibe. Olyan szituációk voltak, amiket ismerek vagy akár ismerhetnék. Emberi ez a novelláskötet, de hát rengetek féle ember van. És ez a könyv megmutatta.

Azt mondja, szépek vagyunk így négyen, és nagyon különbözőek. Mutassuk meg Neptunnak, hányféle emberfaj van.

Kedvenc részem: Egyrészt mondatok tetszettek. Mert Nádasdy szépen ír. Birtokában van a nyelv. Ezért igyekeztem sok idézetet hozni. Másrészt nagyon megkapott a KISZ kirándulásos novella, taxizással, erkölccsel, párttal, fiúkkal, lányokkal, párokkal, kis konfliktusokkal. Abból a novellából szívesen olvastam volna még. A második novellának pedig zseniális volt az aurája. Az angol-magyar diskurzus és Helga túlhangsúlyozott, de valójában értelmetlen kisnemesi származása, és az egész történet:

De ők élvezték, az angolt is meg a pózolást is, szabadságíze volt, más dolgokat lehetett angolul mondani, mint magyarul, más súlya volt a témáknak.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami kedveset, de kétségtelenül érvényeset szeretnének olvasni. Akik szeretik Nádasdyt, azoknak nem kell, de azért mégiscsak nekik is. Akik lassú dolgokat olvasnánk lényegtelen dolgokról, amelyek aztán mégis összeáll valamivé, ami fontos, és nem is lehet másként elmondani. Akik keresik a szépirodalommal a fogódzókat, és akiknek ez már rég megvan. Szóval így, mindenkinek, akinek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Magvető, 2020
193 oldal
Így olvastam: Három nap alatt, egyenként a novellákat. Szerintem így nagyon jól működik. Lassú, megfontolt, figyelmes olvasással, de a nyelve megengedi, hogy gyorsan áthaladj rajta, de szerintem nem érdemes.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy az áprilisban létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és szintén áprilid óta patreonon is támogathatjátok a munkámat.

Igyekszem hamarosan jönni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Moesko Péter: Megyünk haza

Halihó,

ma egy különleges könyvről hoztam nektek értékelést: Moesko Péter debütkötetéről fogok mesélni. Moesko első novellásköte egy izgalmas szöveggyűjtemény, ami idén tavasszal jelent meg, és nagyon sokan nagyon szerették, így én nagyon kíváncsi voltam már rá. Örülök, hogy a hónap elején végre nekem is sikerült beszereznem, és meglepődtem, amikor kiderült, több meleg, leszbikus témát is felhozó szöveget tartalmaz. Szóval hamar rájöttem, hogy nem csak szórakozásból kell olvasnom ezt a kötetet, hanem dolgom is van vele. Most ezt láthatjátok:

megyunk_haza.JPG

Moesko Péter novelláskötete a hazatérést járja körül. Olyan karaktereket mozgat, akiknek dolguk van a gyökereikkel, otthonukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. A mozgat persze túlzás. Leírják a szövegek ezeket a karaktereket. Ránagyít azokra a kis dolgokra, amiken egy kapcsolat valóban múlhat. Rögtön az első novellában a szülő segít, hogy valamennyire valóra váljon az, amire a gyermeke vágyik, majd egy olyan novellában találjuk magunkat, ahol az idős szülőnek gondozásra van szüksége ahhoz, hogy hogy otthon maradjon. A harmadik történetben egy meleg fiú és egy meleg apa kapcsolatába tekinthetünk be, akik lassan hidegülnek el egymástól. De tovább olvasva belátást nyerünk még, a teljesség igénye nélkül, egy szellemi fogyatékos srác mindennapjaiba és otthonkrízisébe, másutt egy olyan férfi életébe, aki külföldön vállalt munkát és próbált boldogulni a családja nélkül, vagy egy leszbikus lányról is olvashatunk, aki képtelen szembenézni az anyja kicsinyességeivel és földhözragadtságával. A kötet utolsó főszeplője pedig már elszökik otthonról.

Nagyon izgalmas narratívát vet fel ez a kötetben szereplő szövegek köré. A kötetet önmagában szervezi az, hogy minden novella a „Mindenhol jó, de legjobb otthon” mondat mögé néz be, és állít téziseket vele szemben. Nagyon erősen egy elsőgenerációs-értelmiségi hang ez, akinek tanultan kell szembenéznie mindazzal, amit otthon tapasztal. Ugyanakkor a kötetet szervezi egyfajta nehézség is. A kötet második felében aktívabbak a szereplők, nem csak kiszolgáltatottak, de ha ki is tudnak lépni a szövegvilág kitettségéből, leginkább csak  hiányt hagynak maguk után. Egyfajta izgalmas játék, hogy a kötet első darabjának gyermekszereplője még beszélget az édesanyjával, és együtt lépik át a család küszöbét, addig az utolsó főszereplő, aki idősebb kamasz, már kiszökik otthonról, és nem is az ajtót használja.

A kötet sok szempontból reflektál a minket körülvevő gyűlöletre, az egyik novellában egy bevándorló hátterű szereplő segít a főhősön, amit az anya nem néz jó szemmel, az utolsó előtti szövegben pedig valószínűleg antiszemitizmust sejthetünk, a szövegben meg nem jelenő, de a történéseknek ma is középpontjában álló férfi mögött. Izgalmas kérdéseket vet fel a novella a generációkon át örökölt és átadott traumákról, ami megint egy fontos és releváns kérdés.

És ezek a novellák nem akarnak egyértelmű választ adni vagy értékelni. A leírás szándékával szólnak generációkról. Nagyon egyértelmű, amikor anya-gyerek, vagy nagyszülő-gyerek síkon történik valami a szövegben, de a testvérek is általában nagyon idősebben, a testvér gyerekei pedig nagyon fiatalnak vannak ábrázolva, például a Bontás című novellában. De persze ez szinte nem jelent semmit. A fiatalok éppúgy követik az apjukat, ahogy azt megszoktuk vidéken. Az igazi különbség mindig a főhős és a többiek között van. Két novellában pedig LMBT főhősöket találunk:

A szél című novella egy anya-lánya kapcsolat mögé tekint, ahol a lány gyermeket szeretne, beültetéssel, mert nincs senkije, és ha lenne sem férfi lenne. A főhős tele van frusztrációval már attól, hogy az anyjával kell beszéljen, és ahogy a szövegben egyre közelebb kerülünk az asszonyhoz, ezt egyre jobban értjük. Nem gonosz persze, csak elmaradott, egyszerű asszony, aki most repül először, fél az araboktól, és a lánya nem mer neki előbújni. Nagyon ismerős és emberi történetet visz a szerző végig ebből a helyzetből egy egészen valószínűtlen megoldásig.

Eggyel bonyolultabb a helyzet a Leginkább szükséged című novellában, ahol először egy apa-fia nyaralást látunk, majd egy meleg apát, aki összeveszik a gyermekével, mert nem tudja megmagyarázni, hogy miért feküdt össze egy nővel korábban, és miért tartotta meg a gyermeküket, pláne, miért házasodtak össze. Ekkor már együtt élnek. Az apa, az apa barátja, és a fiú, egy családként. A fiú is meleg, és most van túl élete első szakításán. Persze az apa ezt is a barátjától tudja meg. A novella leginkább az apa szembenézéséről szól. Arról, hogy próbálta betakargatni a saját megválaszolatlan kérdéseit. Nagyon igyekezett őket besöpörni a szőnyeg alá, csak már felpúposodott tőle a szőnyeg, és a tévét sem lehet tőle igazán látni…

Nagyon kemény kötet Moesko Péteré. Emberien hoz közel minket olyan szituációkhoz, amik távol állnak az emberségtől, de nem feketék ezek a szövegek. Nem akar távol tartani az eseményektől, ahogy ezt egy ilyen novelláskötettől elvárnánk. Lehetünk empatikusak is, sőt. A nyelv megadja a fogódzót minden szereplő felé. Könnyű olvasni a szöveget, olvasmányosak a mondatok, de lehet, hogy érdemes megállni a novellák között. Aztán továbbolvasni, mindenképpen.

Ma pedig még érdemes neki drukkolni, mert a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében ma átadják a Margó-dijat, fiatal, tehetséges elsőkötetes prózaírók számára, és Moesko Péter is a jelöltek között. Nagyon megérdemelné.

Kedvenc részem: Egyrészt A szél, másrészt a Bontás. Nyilván ezt a pszichológusommal kellene inkább megbeszélnem, de mindkettő olyan novella, amelyik a családdal való szembenézést járja körül egy külföldre került, értelmiségi szemszögből. És ez nekem nagyon ismerős volt, bár itthon élek. Egy picit Rorschach-tesztnek éreztem ezeket a novellákat, és nálam nagyon betaláltak. Értettem. Érteni véltem.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a novellákat, és azoknak, akik ismerkednének a kortárs szépirodalommal, mert az olvasmányos nyelve és nagyon pontosan gondolkodik a világról. És persze ajánlom gyakorlott szépirodalom olvasóknak, és mindenkinek, akinek meghozta a kedvét a bejegyzésem. 🙂

Moesko Péter: Megyünk haza
Szépmesterek Alapítvány, Műút-könyvek, 2019
96. oldal
Így olvastam: Jaj, nagyon vártam ezt a könyvet, szóval egy nap alatt simán el tudtam olvasni. Egyébként sincs száz oldal, és olvastatja magát. Szerettem, fogom még olvasni.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. Nagyon drukkolok a Megyünk hazának Margón, és nagyon örülök, hogy végre sikerült elolvasnom, és különösen örülök, hogy a blogon is tudtam róla mesélni. 🙂

Ha kérdésetek és megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Michal Witkowski: Kéjpart

Sziasztok,

kedves Queer as folk sorozat rajongótársak: Megtaláltam a szívünknek oly kedves sorozat kelet-európai, kommunista, strandra, sikátorokba és bokrok mögé megbújt változatát és az a nagy büdös igazság, hogy imádom, imádtam minden sorát.

Mert ez az a könyv, amiben mindenki meleg valahogy a maga kelet-európai szubkultúrájában, és megfogalmazza a világ egyik legbölcsebb életigazságát, és ezzel kiérdemel minden figyelmet:

A világból csak annyi a tied amit kiszopsz magadnak.

Szóval, ha ez az idézet nem veri ki nálad a biztosítékot, akkor ez a könyv neked szól.

Az összetevők: Vegyél egy nagy adag lengyel valóságot, fűszerezd meg némi szovjet elnyomással, és rotyogtasd jól egy kiválasztott társadalmon kívüli nézőponton.

Az eredmény: Az igazi keleteurópai passzív meleg élet kiszolgáltatottsága és groteszksége egy kisregényt, jó néhány novellát és egy verset tartalmazó kötetbe sűrítve. A főhősök faszra éhesek, és mindent megtennének érte, mert tényleg ennyi a világuk. A szerző nyanyusokként hivatkozik rájuk, és egymás között ők is nőként mesélnek magukról… és miután az egész vad rendszert megszokod, meglátod ebben a természetest, az őszintét, a humorost, és talán a romantikust is…
Mert ezek a történetek csak emberekről szólnak. Emberekről, akik közül valakinek (például a szerzőnek) bejött az élet, és emberekről, akiknek nem. Van benne minden, ami az életben is. Szerelem, vágy, törődés, szeretet, halál, gyász, csend, remény és benne van a reménytelen is (az az egész könyvet körüllengő nyomorban ott van)… A legüdítőbb az volt, amikor rájöttem, hogy ezek a kis rövid történetek rólam (is) szólnak, csak a keret más, meg (talán) a szexualitáshoz való hozzáállás, de könyvben megírtak szintjén én is csak egy nyanyus vagyok, aki hisz az istenben, mert…

hogy ne hinnének a nyanyusok istenben? Sőt, több istenben is hisznek. A sarkon bármikor befordulhat egy férfiisten.

Kedvenc részem: Nagyon sok kifejezetten „szerethető” karaktere és története van a könyvnek, és részek szintjén nem tudnék választani… Maga a rendszerváltás vesztesei gondolat tetszik a legjobban a könyvben, a könyv egész történetében, mert szokás társadalmi csoportokra a rendszerváltás veszteseiként hivatkozni, de egészen rendkívüli, ahogy és amiért ez a könyv a nyanyusokat nevezi annak úgy, hogy a rendszerváltás után jelennek meg az igazi meleg szórakozóhelyek és lát egyáltalán napvilágot a meleg téma.

—————————

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén