LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Moesko_Péter

#LMBT-t olvasunk: Moesko Péter

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben Moesko Péterrel beszélgettünk, akinek 2019-ben jelent meg az első novelláskötete, a Megyünk haza (itt írtam már róla) a Műút könyvek kiadói sorozatban. A kötet szövegei egy diverz világot mutatnak, amit az otthonhoz való sarkos viszonyok határoznak meg. A novellákban több meleg és leszbikus karaktert is látunk izgalmasan működni, így erről, és egyáltalán az LMBT+ olvasásról kérdeztem a szerzőt.

Fotó: Tóth Tibor / PIÜ

Egy meleg srác olvas: Milyen LMBT+ szöveget olvastál legutóbb?

Moesko Péter: Nemrég olvastam Nádasdy Ádám tematikus novelláskötetét A szakállas Neptunt. Nádasdyra nagyon felnézek, mindig is felnéztem rá, ez a kötet mégsem került hozzám közel. A Családban marad című novella azért elég emlékezetes, és persze több jó is van benne. Ezen kívül viszonylag friss élmény még Augusten Burroughs önéletrajzi könyve, a tengerentúlon nagy kultusznak örvendő Running With Scissors. Kattant sztori, de érdekes és bőven Hollywood-kompatibilis, szerintem megéri. Mást nem nagyon olvastam, viszont több kedvenc lmbt-filmemet újranéztem tavaly: Mysterious Skin, L.I.E., Beautiful Thing, La mala educación, Du er ikke alene, ajánlom mindet. 

EMSO: A 2019-ben megjelent Megyünk haza című debütáló novellásköteted több hőse vagy mellékszereplője leszbikus vagy meleg karakter. Voltak irodalmi előképeid, szövegtapasztalataid a karakterek felépítésében? Miből születtek ők meg?

MP: Alapvetően valakinek a melegsége vagy leszbikussága mint főtéma engem ritkán érdekel befogadóként és íróként is. A szél című novellámban kiderül ugyan, hogy a nő leszbikus, de ennek dramaturgiai szerepe nincs, így ma már talán nem is írnám bele. A Leginkább szükséged alapszituációja már konkrétabban tematizálja a melegséget, és az alapötlet is innen indult: egy hűvös apa-fiú kapcsolat, ahol nem a gyerek coming outol a szülőnek, hanem fordítva. Ugyanakkor nekem ez a novella sem a melegségről szól, hanem a szűk családi légkörről, nehezen megtett közeledési kísérletekről és néhány kifordított szituációról, ahol elvárnánk valamit, és mégsem az történik. Engem mindig érdekel a tanácstalanság, a tehetetlenség, és hogy mi történik ebben a holtidőben, amíg megszületik egy emberben a reakció.

EMSO: Az LMBT+ szereplőkön túl is diverzek a novellásköteted szereplői, akiket valóban ebben az otthontalanság érzésben érünk tetten olvasóként. Volt célod akár direkt láttatni, prezentálni a kisebbségi kríziseket, vagy inkább arról van szó, hogy minden boldogtalan család a maga módján az?

MP: Nem volt társadalmi érzékenyítés a célom, és talán maguk a novellák sem igazán alkalmasak rá. Érdekelnek a kilógó, de kilógni nem akaró outsider emberek, de nem annyira mint téma, hanem inkább mint közeg. Mondhatnám, hogy ebben a közegben mozgok ismerősebben, de ez csak részben lehet igaz, hiszen – ahogy te is fogalmaztál – minden család és mindenki a maga módján boldogtalan, és a maga módján is lóg ki. Az viszont nem volt tudatos döntés, hogy sok “nehéz” téma és körülmény kerüljön a könyvbe. Ugyanakkor küzdeni sem akartam ellene. Távol áll tőlem az olyasmi, hogy inkább hagyjunk ki egy-két “kényelmetlen” novellát, nehogy valaki rosszakat mondjon vagy írjon a kötetről.

Emso: Te is vállaltan meleg vagy, ez számomra a tavaly nyári Jelenkorhoz írt bemutatkozódban lett egyértelmű, ahol tök természetesen, egy férjem szó erejéig erről is írtál. Akkor nekem is kellett egy ilyet írnom magamról, és gondolkoztam, hogy írjak-e erről. Végül a blog kapcsán megtettem, de emlékszem, hogy sokat gondolkoztam, hogy oda való-e, akarom-e, hogy ott legyen… Neked voltak ezzel kapcsolatban fenttartásaid, vagy ehhez a vállaláshoz is ez a gondolat vezetett?

MP: Nem voltak fenntartásaim. A coming out utáni kezdeti nehézségek leküzdése óta transzparensen élek, nincs is energiám máshogy. Folyton résen lenni meg ügyesen kibújni kérdések alól? Isten ments. Ahol többes számban beszélek az életemről, ott nem kezdek finomkodni azzal, hogy a párom vagy a kedvesem, hiszen a férjem, és nagyon boldog vagyok, hogy az. Másfelől ez azért nem is egy nagy horderejű infó valakiről, még Magyarországon sem. Ha valakinek mégis az, és zavarja őt, vagy mondjuk nincs baja a melegekkel, “de”, akkor lapozzon tovább, szerencsére a Jelenkor lapszámai mindig jók és sokszínűek.

Emso: A Műút könyvekben való megjelenésnek talán az az egyetlen hátránya lehet az, hogy nincsenek szem előtt a nagyközönségnek, nem vesznek részt a könyves bolthálózati terjesztésben. Mennyire találta meg a könyvedet az LMBT+ olvasó közeg, vannak tapasztalataid ezzel az olvasói közeggel?

MP: Nem nagyon, nincs közvetlen tapasztalatom. Aki akarta, megtalálta a könyvet a szűkkörű terjesztés ellenére is, hiszen amúgy könnyen fellelhető. De ez elég unalmas válasz, így inkább elmesélem, hogy tavaly januárban Budapesten volt dolgom, a négyes metrón utaztam, céltalanul nyomkodtam a telefonom, és hirtelen odalépett, vagy talán már eleve ott állt mellettem egy srác, és egyszer csak azt mondja nekem, hogy olvasta a könyvem, és tetszett neki. Asszem, itt tudatosult bennem először, hogy tök idegenek is olvassák a könyvem. 

Emso: 2019-ben jelent meg a Megyünk haza, publikálsz is új szövegeket, várható, hogy idegenek új könyvedet olvassák valamikor?

MP: A Megyünk haza óta három új novellám jelent meg a Kalligram, a Jelenkor és az Alföld folyóiratokban. Egy ideig újabb novelláskötetben gondolkodtam, de ezt végül félretettem, és most egy régóta tervezésben lévő regényen kezdtem el dolgozni. Jó ideje nem lelkesítenek már a saját szövegeim, így szuper érzés most új lendületet venni.

Emso: Van még valami, amit üzensz az LMBT+ olvasó közösség számára?

MP: Olvasva és hallva a magyarországi híreket mit is lehetne üzenni az LMBT-közösségnek? Vagy bármilyen kisebbségnek? Hogy ne adják föl a reményt? Hogy ne hagyják magukat? Hogy lesz ez még így se? Azért tényleg vannak bizakodásra okot adó történések is, mint legutóbb Pál Marci és Hanol Ádám civil akciója. Meg hát maradjunk témánál: szerencsére még a jelenlegi vírusos helyzetben is sok jó és érzékeny könyv jelenik meg – olvassuk őket! Az én legutóbbi kedvencem Szaniszló Judit könyve volt, a Leli élete, következőnek pedig Kiss Tibor Noé regényét, a Beláthatatlan tájat tervezem olvasni. 

Köszönöm szépen Moesko Péternek az interjút és az őszinteségét, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. #LMBT-t olvasunk interjúval három hét múlva, már márciusban érkezem legközelebb, de más tartalmak még bőven érkeznek addig. Csak el ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Moesko Péter: Megyünk haza

Halihó,

ma egy különleges könyvről hoztam nektek értékelést: Moesko Péter debütkötetéről fogok mesélni. Moesko első novellásköte egy izgalmas szöveggyűjtemény, ami idén tavasszal jelent meg, és nagyon sokan nagyon szerették, így én nagyon kíváncsi voltam már rá. Örülök, hogy a hónap elején végre nekem is sikerült beszereznem, és meglepődtem, amikor kiderült, több meleg, leszbikus témát is felhozó szöveget tartalmaz. Szóval hamar rájöttem, hogy nem csak szórakozásból kell olvasnom ezt a kötetet, hanem dolgom is van vele. Most ezt láthatjátok:

megyunk_haza.JPG

Moesko Péter novelláskötete a hazatérést járja körül. Olyan karaktereket mozgat, akiknek dolguk van a gyökereikkel, otthonukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. A mozgat persze túlzás. Leírják a szövegek ezeket a karaktereket. Ránagyít azokra a kis dolgokra, amiken egy kapcsolat valóban múlhat. Rögtön az első novellában a szülő segít, hogy valamennyire valóra váljon az, amire a gyermeke vágyik, majd egy olyan novellában találjuk magunkat, ahol az idős szülőnek gondozásra van szüksége ahhoz, hogy hogy otthon maradjon. A harmadik történetben egy meleg fiú és egy meleg apa kapcsolatába tekinthetünk be, akik lassan hidegülnek el egymástól. De tovább olvasva belátást nyerünk még, a teljesség igénye nélkül, egy szellemi fogyatékos srác mindennapjaiba és otthonkrízisébe, másutt egy olyan férfi életébe, aki külföldön vállalt munkát és próbált boldogulni a családja nélkül, vagy egy leszbikus lányról is olvashatunk, aki képtelen szembenézni az anyja kicsinyességeivel és földhözragadtságával. A kötet utolsó főszeplője pedig már elszökik otthonról.

Nagyon izgalmas narratívát vet fel ez a kötetben szereplő szövegek köré. A kötetet önmagában szervezi az, hogy minden novella a “Mindenhol jó, de legjobb otthon” mondat mögé néz be, és állít téziseket vele szemben. Nagyon erősen egy elsőgenerációs-értelmiségi hang ez, akinek tanultan kell szembenéznie mindazzal, amit otthon tapasztal. Ugyanakkor a kötetet szervezi egyfajta nehézség is. A kötet második felében aktívabbak a szereplők, nem csak kiszolgáltatottak, de ha ki is tudnak lépni a szövegvilág kitettségéből, leginkább csak  hiányt hagynak maguk után. Egyfajta izgalmas játék, hogy a kötet első darabjának gyermekszereplője még beszélget az édesanyjával, és együtt lépik át a család küszöbét, addig az utolsó főszereplő, aki idősebb kamasz, már kiszökik otthonról, és nem is az ajtót használja.

A kötet sok szempontból reflektál a minket körülvevő gyűlöletre, az egyik novellában egy bevándorló hátterű szereplő segít a főhősön, amit az anya nem néz jó szemmel, az utolsó előtti szövegben pedig valószínűleg antiszemitizmust sejthetünk, a szövegben meg nem jelenő, de a történéseknek ma is középpontjában álló férfi mögött. Izgalmas kérdéseket vet fel a novella a generációkon át örökölt és átadott traumákról, ami megint egy fontos és releváns kérdés.

És ezek a novellák nem akarnak egyértelmű választ adni vagy értékelni. A leírás szándékával szólnak generációkról. Nagyon egyértelmű, amikor anya-gyerek, vagy nagyszülő-gyerek síkon történik valami a szövegben, de a testvérek is általában nagyon idősebben, a testvér gyerekei pedig nagyon fiatalnak vannak ábrázolva, például a Bontás című novellában. De persze ez szinte nem jelent semmit. A fiatalok éppúgy követik az apjukat, ahogy azt megszoktuk vidéken. Az igazi különbség mindig a főhős és a többiek között van. Két novellában pedig LMBT főhősöket találunk:

A szél című novella egy anya-lánya kapcsolat mögé tekint, ahol a lány gyermeket szeretne, beültetéssel, mert nincs senkije, és ha lenne sem férfi lenne. A főhős tele van frusztrációval már attól, hogy az anyjával kell beszéljen, és ahogy a szövegben egyre közelebb kerülünk az asszonyhoz, ezt egyre jobban értjük. Nem gonosz persze, csak elmaradott, egyszerű asszony, aki most repül először, fél az araboktól, és a lánya nem mer neki előbújni. Nagyon ismerős és emberi történetet visz a szerző végig ebből a helyzetből egy egészen valószínűtlen megoldásig.

Eggyel bonyolultabb a helyzet a Leginkább szükséged című novellában, ahol először egy apa-fia nyaralást látunk, majd egy meleg apát, aki összeveszik a gyermekével, mert nem tudja megmagyarázni, hogy miért feküdt össze egy nővel korábban, és miért tartotta meg a gyermeküket, pláne, miért házasodtak össze. Ekkor már együtt élnek. Az apa, az apa barátja, és a fiú, egy családként. A fiú is meleg, és most van túl élete első szakításán. Persze az apa ezt is a barátjától tudja meg. A novella leginkább az apa szembenézéséről szól. Arról, hogy próbálta betakargatni a saját megválaszolatlan kérdéseit. Nagyon igyekezett őket besöpörni a szőnyeg alá, csak már felpúposodott tőle a szőnyeg, és a tévét sem lehet tőle igazán látni…

Nagyon kemény kötet Moesko Péteré. Emberien hoz közel minket olyan szituációkhoz, amik távol állnak az emberségtől, de nem feketék ezek a szövegek. Nem akar távol tartani az eseményektől, ahogy ezt egy ilyen novelláskötettől elvárnánk. Lehetünk empatikusak is, sőt. A nyelv megadja a fogódzót minden szereplő felé. Könnyű olvasni a szöveget, olvasmányosak a mondatok, de lehet, hogy érdemes megállni a novellák között. Aztán továbbolvasni, mindenképpen.

Ma pedig még érdemes neki drukkolni, mert a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében ma átadják a Margó-dijat, fiatal, tehetséges elsőkötetes prózaírók számára, és Moesko Péter is a jelöltek között. Nagyon megérdemelné.

Kedvenc részem: Egyrészt A szél, másrészt a Bontás. Nyilván ezt a pszichológusommal kellene inkább megbeszélnem, de mindkettő olyan novella, amelyik a családdal való szembenézést járja körül egy külföldre került, értelmiségi szemszögből. És ez nekem nagyon ismerős volt, bár itthon élek. Egy picit Rorschach-tesztnek éreztem ezeket a novellákat, és nálam nagyon betaláltak. Értettem. Érteni véltem.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a novellákat, és azoknak, akik ismerkednének a kortárs szépirodalommal, mert az olvasmányos nyelve és nagyon pontosan gondolkodik a világról. És persze ajánlom gyakorlott szépirodalom olvasóknak, és mindenkinek, akinek meghozta a kedvét a bejegyzésem. 🙂

Moesko Péter: Megyünk haza
Szépmesterek Alapítvány, Műút-könyvek, 2019
96. oldal
Így olvastam: Jaj, nagyon vártam ezt a könyvet, szóval egy nap alatt simán el tudtam olvasni. Egyébként sincs száz oldal, és olvastatja magát. Szerettem, fogom még olvasni.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. Nagyon drukkolok a Megyünk hazának Margón, és nagyon örülök, hogy végre sikerült elolvasnom, és különösen örülök, hogy a blogon is tudtam róla mesélni. 🙂

Ha kérdésetek és megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén