Sziasztok,

új hónap, új 1 és 6, amiben egy kedvenc könyv erejéig visszatekintünk a múlt havi olvasmányok közé, de már vadul tervezzük a májusi olvasásokat. Egyrészt a könyvek miatt is állati lelkes vagyok, másrészt most úgy érzem, hogy ebben a bejegyzésben nagyon elememben voltam. Picit cinikus, picit viccelődős, de nyitott, és kifejezetten izgatott voltam, remélem ez nektek is átjön majd, de tudom, hogy mindent elcseszhet, ha az elején túlmagyarázom, szóval nem is szaporítom a szót:

1: a kedvenc áprilisi olvasmányom:

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Alapvetően nagyon fontosnak tartom ezt a könyvet, noha az is van, hogy nem igazán működik ifjúságiként, 12+ éveseknél, mégha a kiadó ezt a korcsoportot is nevezte meg közönségének. A könyv maga a holokauszt történetét kívánja fiatalok által befogadhatóan elmesélni, és ezt meg is teszi, ugyanakkor azt a magyar 12 évesek számára szintén nem ismert 9/11-es tragédián keresztül mutatja be. Ezzel együtt felnőtt olvasóként – noha a könyv nyelvezetén és a könyvtárgy jellemzőin (mint például a betűméreten) is látszik, hogy ez nem nekünk szól elsősorban – izgalmas az, ahogy a könyv általában kíván beszélni arról, hogy mit is jelent az, hogy valakik elszenvedői vagy akár csak tanúi történelmi időknek.

2002 telén vagyunk New Yorkban egy zenei középiskolában, ahol az éves musicalbemutató az iskola nagy eseménye. Ebben a tanévben a Hegedűs a háztetőn musicalt adják elő, és Shirli, az anyát játszó lány ezen a századfordulós zsidóüldözést tematizáló musicalen keresztül a nagyapja holokauszttörténetéhez is közelebb kerül. Izgalmas, ahogy a jelen, a holokauszt és az oroszországi zsidóüldözések egymásra olvasódnak a regényben, én is kaptam új élményeket, felismeréseket, mégis az egész rendkívül egyszerű volt, sulis darab, első szerelem, legjobb barátnő, kedves család, tényleg megértem, hogy miért tűnt jó ötletnek kiadni, csak a 9/11 reflexiók miatt nem tudna gyerekek számára igazán működni. Felnőttként, viszont tényleg izgalmas volt, különösen azért, mert én saját magamat egy picit ilyen 911 álltúlélőnek érzem, mert négyéves voltam 2001-ben, és semmi emlékem nincs az egészről (itt megjegyzem, a nővéremmel ugyanez van Csernobil kapcsán). Egyszerre vagyok azt hiszem kint és bent ebben a traumában, hiszen egy olyan világba kellett végsősoron szocializálódnunk, ahol a globális terrorizmus ekkora léptékekkel létezik.

A könyv szereplői viszont viselik a traumákat, látják, hogy az ikertornyok elvesztek a folyó túloldalán, és többé nem lesznek benne a városképben (ebben a tekintetben meg az is izgalmas, hogy most nézem a Jóbarátokat, ahol néha látszanak a tornyok, és hogy csak úgy ott vannak, jelöletlenül, miközben nekem már szinte csak jelölten van meg a két torony képe). Van, akinek a szülője a közelben dolgozott, és szinte minden család vesztett el egy családtagot, barátot. Egy nagyon bátor világújratalnulási-krízis regény is ez a hátterében, és szerettem, hogy így van, figyelmes volt, okos, és jól működött, örülök, hogy olvastam.

és

6: A májusra betervezett címek

Nina George: Levendulaszoba
Ez nem csak egy romantikus regény, ezzel tisztába voltam már akkor, amikor kezembe vettem a könyvet. De akkor csak azt hittem, hogy azért több egyszerű romantikus regénynél, mert egy kedves barátom számára sokat jelent. Aztán kiderült, hogy ebben a könyvben, az elképesztően giccses borítója ellenére rengeteg elképesztően igényes szépség és bölcsesség van. A regényben egy könyvesbolt hajó tulajdonosát követjük, aki őszintén hisz abban, hogy minden érzésre létezik egy könyv, ami átviszi vagy átsegíti az olvasóját, ő maga ugyanakkor nem tud megküzdeni egy húsz éves szerelmi történettel. A mindennapokban a hajó már régóta egy kikötőben áll Párizsban egy lakóházzal szemben, és a könyvárus jól ismeri a vele szemben álló ház lakóit. A regény terében egy eltűnni vágyó íróval és egy frissen elválló nővel ismerkedik meg közelebbről, de erről több a regény egytizedénél (itt tartok most) még nem igazán derül ki. Arra viszont jó volt ez a negyven oldal, hogy megértsem, mennyire csodálatos ez a könyv, hiszen olyan mondatok vannak benne, minthogy: „Úgy sírt, mint aki tudja, hogy természetesen nem fog ebbe a kis drámába belepusztulni.” Érzékeny, figyelmes, kedves, fontos olvasmány lesz ez számomra, tízpercenként írok rá arra, aki ajánlotta, hogy tényleg mennyire szép.

Patricia Hihsmith: Carol
Nagyon sokat beszélgetünk arról néhányan, hogy vannak filmek, sorozatok, amik nagyon jók arra is, hogy egy szerzőt vagy akár csak egyetlen könyvet újra felfedezzen a piac (jegyzem meg, erre a díjak is jók), és ez a helyzet Patricia Highsmith-tel, akinek egyébként az életművét főleg a krimik teszik ki, és a Carol című regényével nem ért el igazán tömegeket az életében. A Carol ezzel együtt ma fontos darabja a leszbikus reprezentációnak, azt gondolom, hogy én is szeretni fogom, mert olyan általam nagyon kedvelt női ébredéstörténetek nyomában jár, mint a Bovaryné vagy az általam nagyon fontos regénynek tartott A nagy sikoly Erdős Renée-től. Ezzel együtt is, nagyon régóta van a könyv a polcomon, és ideje lesz végre elolvasni és írni róla… A blog ötödik évében…

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország Mindenkié
Ha már kötelező, de eddig elmaradt dolgok, akkor szeretném májusban befejezni a Meseország Mindenkiét is, mert szintén tarthatatlan, hogy nem volt róla még szó a blogon. Ugyanakkor két viszonyom van a könyvhöz: Egyrészt nagyon fontosnak tartom a kötet aktivista jellegét, amit egyszerűen kár tagadni: egy civil egyesület adta ki, célja a kötetnek, hogy a társadalmi érzékenységet növelje, és ahhoz mutasson meséket. Nagyon durvának érzem mindkét irányból a kiabálást a kötetre. Azt hiszem Nagy Boldizsár nem állt készen arra, hogy keményen vigye a mesekönyv társadalmi szerepvállalását, mert azt hiszem fontos lett volna pontosan beszélni erről a helyzetről, éppen azért, hogy érthető és stabil válaszok szülessenek a támadásokra. (Ebben a tekintetben #acsaládazcsalád kampány sokkal sikeresebb, mert végig ők tematizálják az ügyeiket.)

Másrészt viszont nem biztos, hogy el leszek ájulva a szövegektől, és szeretném, hogy a véleményem anélkül hangozzon el a könyvről, hogy összenácizzanak. A könyv első meséje, Molnár Krisztina Rita Rubintpiros madár című meséje például egy lányról kezd mesélni, akit bántanak, és mivel bántják, eszébe jut, hogy férfi szeretne lenni, aki meg tudja védeni magát. Ez egy Ovidius által lejegyzett, nem gyerekeknek szánt történet, amiben azért elképesztően durva az az üzenet, hogy ha lány vagy és bántanak, legyél férfi, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy nyilván a transzneműség nem is így működik. Egyszerűen tele vagyok dilemmával a könyvvel kapcsolatban, de fogok róla írni, és meg fogom osztani ezeket a gondolatokat, mert ez így korrekt.

Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót
Ha már gyermek és ifjúsági irodalom (amiből egyébként többet fogok olvasni az elmúlt hónapban, mert leraboltam kölcsönkérésileg a gyermek- és ifjúsági irodalomkutató barátom polcát, és még én is rendeltem egy könyvet, ami lehet, hogy több lesz, mert a hónapban sok gyerekkönyves akció van, vivát gyereknap), akkor biztosan elolvasom ebben a hónapban Lipták Anikó Csak neked akartunk jót című regényét, amelyben egy felsős lány kap egy kabátot a nevelőapjától, amely azonban eltűnik az iskolában, így a lány egy tanárától kap az iskolában egy másik kabátot. A két kabát ezzel együtt identitáskrízissé válik, a főhős mélyszegénységben él, és ez az élethelyzet a fiatal életének szinte minden gesztusában láthatóvá és korlátozóvá válik, a tanára által adott kabát ebből az élethelyzetből kíván számára valamiféle látszólagos kijutást adni, de ezzel persze új szégyenekkel, kimondásokkal is szembenéz. Izgalmas regény, ígéretesnek tűnik így megfogni a szegénységet, várom, hogy olvassam.

Linn Skaber – Lisa Aisato: A szívem egy bezárt bódé
Vannak könyvek, amiket már csak el kéne újra olvasnom, és tök gyorsan megvolna róla a kritikám, amit beígértem, de nem olvasom, mert… mert nincs rá időm, pedig lenne…, mert nem hosszú olvasmány, mert nem tudok nekiülni egyszerűen, pedig szeretem, és lelkesít, csak tologatom. Na, ez a könyv is ilyen. Kamaszmonológokat tartalmaz arról, milyen érzés ma kamasznak lenni (mi másról, ugye… kamaszmonológok), mik a szülőkkel való legvadabb konfliktusok, mik a testünkkel vagy a kortársaikkal való bizonytalanságok, félelmek, vagy hogy hogyan élik meg azt, amit mondjuk kamaszszerelemnek hívhatunk a legegyszerűbben. Klassz könyv, szerettem, bár a könyvtárggyal kapcsolatban például vannak kérdéseim, noha elképesztően szépen kiállított kötetről van szó. Várom, hogy megérkezzen a pillanat, amikor leülök és elolvasom.

Ploniczky Tamás: Hugyos malac
Még 2010 körül a barátainkkal olyan képeken jelöltük meg egymást a facebookon, hogy csak annyi volt rajta: Haverok, buli, kannásbor. Nyilván tettük ezt a 12-13 évesen naiv ártatlanságával, és valahogy ilyennek tűnik ez az egész kötet a fülszöveg alapján, de közben meg érdekel, hogy hátha nem ilyen lesz. Kocsmapróza és tinédzsermonológ, bulinovella és pszichopornó, drogelbeszélés és szexsztori – ígéri a fülszöveg, és közben tétjének érzi a könyv, hogy megbotránkoztassa az irodalmat, mint olyat (talán nem is sejtve, hogy az irodalom már köszöni, meg van botránkozva), és olyanokat vállal, hogy picit Gépnarancs (amit nagyon-nagyon szeretek), picit Amerikai psychó, picit Bukowski, picit Hazai Attila, picit Chuck Palahniuk. A könyv és a fülszöveg adott, én meg cinikus vagyok és kétkedő, de kíváncsi és meggyőzhető is.

Hát, így. Ez lesz a hónap olvasásokban, meglátjuk, hogy mire is lesz pontosan elég ez az idő. Bejegyzésekben viszont most szeretnék nagyobbat menni, ebben a hónapban szeretnék több értékeléssel érkezni, mert az az 1-1 értékelés, amivel ezidáig pötyörögtünk, nyilván nem optimális, és egyébként is, durva lemaradásaim vannak. Nyilván nem fogok tudni mindent májusban lehozni, de nagy és fontos célom, hogy elkezdjem. Két értékelés nagyon biztosan van tervben ebben a hónapban, de jobb pillanataimban a néggyel is kacérkodom, ezt is meglátjuk.

A hétvégén már érkezem az első alternatív fülszöveggel, de addig se felejtségek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió