Sziasztok,

a mai rövid alternatív fülszövegben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, amiről elképesztően kevés szó esik, mert mindenkit elriaszt, hogy az emberi perverzió legmélyéről tudósít, mégis, számomra éppen ezért (mármint azért, amit ezen a perverzión keresztül mutatni tud) az európai kultúra egyik legkedvesebb regénye, amiről kvázi nincs is magyar nyelvű alaposabb elemzés. A mai bejegyzésben egy rövid ajánlót hozok, aztán várhatóan a hét második felében érkezem majd az értékeléssel, amivel sok mindenről fogok beszélni, amit ebben a bejegyzésben még csak megnyitni lehet. Szóval, kedves ti, íme a csodálatos szürrealista író, Guillaume Apollinaire Tizenegyezer vessző című regénye:

Mony Bebascu román herceg veszi a sátorfáját és Párizsba megy, hogy ott jól éljen. Rögtön az első párizsi éjszakán ígéretet tesz a Puncilina de Chegbecourte-nak:

„Hússzor egymás után bizonyítanám érzelmem szilárdságát. Sújtson le rám a tizenegyezer szűz haragja, vagy testemet tizenegyezer vessző harapja, ha tódítok.”

A szexuálisan túlfűtött botrányregény minden határt megszeg, amit az irodalom korábban fenntartott, hogy egy olyan világról tudósítson, amilyet még nem látott a civilizáció. A háború előtt álló Európa nem csak katonai értelemben forrong, az elméjében támadják a legelfojtottabb ösztönös vágyak, amelyben az élet a halállal, az ember az állattal, a legnagyobb tabuk is puszta kéjtárgyként olvadnak össze. Csak a legbátrabbaknak ajánljuk.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió