Áprilisi summa

Sziasztok,

észre sem vettem, hogy máris itt a hónap vége, szóval (bár reményeim szerint nem veszitek majd észre) most vadul, és picit hadarva, és valamelyest kapkodva a figyelmemet, összeszedtem, hogy mi minden történt ebben a hónapban. (Itt jegyzetem meg, hogy ezen a ponton még azt hittem, van rá esély, hogy 30-án kikerül majd a bejegyzés, nem tudom, hogy gondoltam.) Áprilisban 8 könyvvel bővült a könyvespolcom, nagyrészt a költészet napi újdonságokkal, 6 könyvet olvastam el, 5 bejegyzés született a hónapban, az év eleje óta most először maradt el a Kibeszélős bejegyzés a múlt hét pénteken, és igen, látom, hogy vitathatatlanul zavaros, de klassz hónap lett ez. Mutatom bővebben:

8 könyvet sikerült megszereznem a hónapban:

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány
Vida Kamilla verseskötetéről talán azt kell, már-már közhelyszerűen elmondani, hogy a fiatal kortárs líra egyik legjobban várt kötete volt, és nagyon üdítő benne, hogy a kötet maga hozza tényleg megérdemelte ezt a várakozást. Egyszerre paródia és egyszerre vállalás a kötet címében szereplő konstruktív szó, amely azt hiszem az egész kötetnek egy ilyen jó metaforája. Konstruktív, mint egy olyan érték, figyelem, amit így haladó értelmiségiként (soha nem használjuk magunkra a szót, de persze, mi vagyunk azok) fontosnak tartunk, miközben a szónak van egy dohosabb túlhasználtsága is, ami miatt nem szívesen mondjuk ki. Vida kötete ezzel néz szembe, közéleti, politikai vállalásokkal, falun, szülőktől, kortársaktól és irodalmároktól tanult mintákról beszél, és azt hiszem, hogy keresi a határát a versszerűségnek és a versben kimondhatóságnak. Egy nagyon erős generációs tapasztalatot közvetít ez a kötet, tele nagyon erős ráismerésekkel, humorral és önreflexióval. Szerettem végigolvasni, bár a versek nagyrészét külön-külön már szinte mind ismerem, és hát, bátran ajánlom mindenkinek, aki valami a sztereotipikus versszerűségtől elütő, közéleti, generációs dolgot olvasna.

Röhrig Géza: Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit
Röhrig Gézának ez a kötete volt az első, ami a Saul fia után megjelent, és rám jellemző a szkepszis olyan könyvekkel kapcsolatban, amiket valami nagy előz meg, ezért eddig nem olvastam és nem is szereztem be a kötetet, csak a vegyes kritika által igazoltam, hogy jó, hogy nem vettem meg, ilyenek. Most megvettem végül akciósan. Még nem olvastam.

Mesterházi Mónika: Nem félek
Nem tudom eléggé tematizálni azt, hogy mennyire istentelenül rosszak a kortárs irodalomban a fülszövegek. Merhogy ez megint egy olyan könyv, amiről a fülszövegben nem derül ki szinte semmi. 12 ciklus, szociofotó szerű figyelmesség, gyász, önirónia, ilyenek. Mesterházi Mónika kiváló fordító, szeretem a munkáit, kíváncsi voltam, mit írt, és ez a frissen megjelent kötete.

Székely Szabolcs: A beszélgetés története
Székely Szabolcs friss kötetéből néhány verset olvastam, ami eléggé lelkesítő volt, de van bennem félelem, hogy úgy járok vele, mint Szlukovényi Katalin Álomkonyha című kötetével. A félelem alapja, hogy mindkét kötet valahogy a családi létezést, az igazi középkorú felnőttkort tematizálja iróniával, visszagondolással. Szlukovényi kötete elképesztően súlytalan és veszélytelen volt, nagyon bízom viszont Székely Szabolcs kötetében, mert fontos volna beszélni arról, hogy lehet-e írni egyáltalán az úgynevezett boldog családról. Tolsztoj szerint, ugye, nem igazán.

Horváth László Imre: A hajó, ami nőket szállított
Szerelmes verseskötet. Kemény István szerint nem rossz versekkel, de hát mit írjon a fülszövegíró, ha nem ezt. Őszintén: 500 forint volt a Lírában, és tetszett pár sor a beleolvasás alapján. Megvettem.

André Ferenc – Horváth Benji (szerk.): Címtelen föld
fiatal erdélyi metamodern líra
A Helikon folyóirat két szerkesztője létrehozta a fiatal erdélyi irodalom jelentős kortárs antológiáját, ami, mint a legtöbb antológia, arra jó, hogy felhívja olyan szerzőkre a figyelmet, akiknek az első kötetei vagy egyáltalán az első publikációi mellett egyébként elmennénk. Picit közhelyszámba megy, hogy ha van egyáltalán olyan, hogy erdélyi líra, akkor az elképesztően menő, lelkesítő, más, talán az alcímben szereplő metamodern szó sem jelent többet ennél. Régóta szemeztem a könyvvel, de az f21.hu költészet napi, az erdélyi líra jelenéről szóló beszélgetése volt az utolsó gesztus, ami után betettem a könyvet a kosaramba.

Marcutiu-Rácz Dóra: Már minden nő hazament
Marcutiu-Rácz Dóra debütáló verseskötete egy itthon azt hiszem nagyobb figyelmet kapott erdélyi lírakötet, ami a kezdőverseiben azt a nők által ismert helyzetet járja körül, hogy mit jelent az anyáddal beszélgetni hazafelé éjszaka, mert félsz az utcán, vagy borravalót adni a taxisnak, ha nem tett rád megjegyzéseket út közben. Társadalmilag is most tanuljuk ezt, és én személyesen is most értem meg, hogy a lánybarátaim milyen helyzetekben találják magukat, ily módon tematikusan is betalált ez a kötet most nálam, de van egy nagyon frissítő póztalansága is a kötetnek, amit szeretek, és amivel remélem a kötet majd kezd valamit, mert egyébként izgalmas gesztus volna.

Szűts Zoltán: A világháló metaforái
Bevezetés az új média művészetébe
Ezt a könyvet már régóta nézegetem, mert egy időben egy kedves barátom alaposabban dolgozott a hálózatossággal, webbel, linkelhetőséggel, és úgy éreztem, hogy érdekel engem is ez a téma annyira, hogy elolvassam, mit mond ez a könyv arról, milyen hatással lesz a világháló a művészetekre és a művészetbefogadásra, művészetértésre, művészetkutatásra. Most pedig 200 forint volt a Lírában, így elérkezettnek éreztem, hogy megvegyem. Picit ennek a könyvnek a hatására is újra felvettem egy ősszel félbehagyott olvasmányomat, amelyik a minket körülvevő világról beszél, aztán elolvasom ezt is, mert az a bántó igazság, hogy érdekelnek ezek, mint blogger, aki városi blogot is üzemeltet, meg művész, akinek blogon is jönnek dolgai, meg mint bölcsész, aki szeret ilyenekről beszélgetni. Remélem nem hangzik túl szomorúan.

6 könyvet fejeztem be májusba:

Pier Paolo Pasolini: Egy erőszakos élet
Pasoliniről a legtöbben talán azt tudják itthon, hogy filmrendezőként működött, de valójában jelentős volt a filozófiai és irodalmi munkássága is, a városi térről való, szociálisan érzékeny, a szegénység alternatív várostapasztalatára építő szövegei legalább annyira munkáltak, és érdekesek, mint a filmjei, amelyekkel együtt hozott létre egy nagy Pasolini univerzumot, amivel én is még csak ismerkedem ezen a regényen keresztül. Az Egy erőszakos élet pontosan az, amit a címében vállal. Róma utcáin járunk benne egy mélyszegény gyerekkorban a hatvanas-hetvenes évek valóságában, ahol szegény emberek ezrei élnek még összetákolt barakkokba az árvíznek kitett területen, ahol utcagyerek világ van, ahol a szexuális élet csak a nádasban képzelhető el, és ahol mindenki érti, mit jelent, ha egy rendszer megfeledkezik róluk. Ezzel együtt Pasolini nem hazudik, nem romantizál, nem ment fel, nem is kér feloldozást. Csak érti, hogy mi az a pillanat, amikor a tömeg (tele anyával) nekimegy a rendőröknek, mert el akarnak vinni egy fiatalt. És ez valahogy mégis elképesztően szép lesz attól, hogy igaz. A következő könyv, amit olvasni fogok tőle, az a Korom vallomása című verseskötet.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Ez egy ifjúsági regény, amiben a főhős lány megkapja a középiskolai darabban a legfontosabb főszerepet a Hegedűs a háztetőnben, és ahogy lassan egyre mélyebbre kerülünk a regényben, úgy a lány is egyre mélyebbre kerül a családja történetében, és lassan eleven, felfogható valósággá válik számára a nagyapja eddig elhallgatott holokauszttörténete. A regény állati fontos dolgot visz végbe, amikor az ifjúsági regények nyelvén és valóságában beszél a holokauszt témájáról, ugyanakkor elbukik a nem felnőtt magyar olvasók felől, hiszen azt nagyrészt egy másik traumához, a 9/11-hez hasonlítja, ami a 2002 januárjában New Yorkban játszódó regénynél nyilván jól működik, de a mai magyar 12+-os közösségben kevésbé. Dolgozom egy kritikán, ami nagyrészt ezt tematizálja majd, ha elkészül, úgyis megosztom.

Nico Walker: Kopasz
Na, ez a könyv volt az, ami sok mindenen átkísért ebben a hónapban. A legfontosabb talán, hogy ebben a hónapban volt egy feszültséggel teli országos verseny, amire rengeteg időt és energiát égettem el, és ez a barimra igényes, jól megírt, vicces, kellemes ponyva volt a támaszom, pont azért, mert annyit adott, amennyit elvártam tőle, és azt tényleg a maximumon nyújtotta. A szerző szerelmi csalódásból jelentkezett katonának, majd Irakban harcolt egy évet, visszatérve azonban nem tudott beilleszkedni a társadalomba, és drogfüggő lett. A függésben egyre jobban lecsúszott ő is és a barátnője is, elkezdett kirabolni bankokat, majd egyszercsak elkapták, és most börtönben ül. Ez a regény pedig egy önéletrajzi regény, ami ironizál, cinikus, faszfej, és baromi minőségin szép, olyan, ami viszi az oldalakat, de nem kell sokat gondolkozni rajta. A legjobb döntés volt a verseny előtt ezt levenni a polcról. Tényleg.

Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány
(Fent már írtam róla)

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző
Amúgy nagyon rossz érzés az, hogy erről a könyvről alig van szó. Apollinaire egy tipikusan olyan szerző, aki felett átlapoz az irodalomoktatás, és onnan van meg a neve mindenkinek, hogy ő írta a szökőkutas képverset a tizenegyedikes szöveggyűjtemény végében. És közben ő írta az Égöv című verset is, meg egy csomó mindent, ami miatt fontos lehetne beszélni róla, meg az avangárdról egyáltalán, ami valamivel érthetőbbé tenné például a kortárs képzőművészetet, meg így egyáltalán azt, ami a művészetben az elmúlt száz évben történt. Nade, ez messzire vezet. Azt, hogy a Tizenegyezer vessző nincs a középsulis tematikában, azt megértjük, ugyanis első látásra egy nagyon vad pornográf regénynek tűnik, sőt, ne is tagadjuk, ezek vad orgiaszerű jelenetek, amelyek egymást követik. És persze ez szerintem egy zseniális emberiségregény is. Lesz még szó róla a blogon, azt hiszem ez lesz a következő értékelés tárgya, csak azoknak ajánlom, akik hajlandóak felülemelkedni nagyon undorító dolgokon, és meglátni azt, amiről csak így lehet tudósítani. Én legalábbis ezzel az attitűddel elképesztően lelkesen olvastam ezt a kisregényt.

Juhász Tibor: Amire telik
Juhász Tibor új verseskötete a szegénységgel foglalkozik, és azzal, hogy mi hogyan élünk a szegénységgel, mit gondolunk róluk, akarunk-e rajtuk segíteni, akarunk-e rajtuk segíteni. Foglalkozik azzal, mi a különbség a cigány és a nem cigány ember között (ők és mi), ír arról, hogy milyen egy putriban, vagy milyen ezt csak kívülről látni, ez egy tök menő szociolíra, ami leginkább regisztrál. Eléggé bírom, szintén rövidesen írok majd róla, és jól megosztom majd.

5 bejegyzés született a hónapban:

Április 2-án érkezett a hónap első Kibeszélős bejegyzése, amiben azt a kérdést jártam körül, hogy hogyan kell kérdezni az LMBT+ emberektől az LMBT+ státuszuk kapcsán, és hogy egyáltalán, miért is akarunk kérdezősködni. Ezt a bejegyzést rögtön másnap követte a márciusi summa, majd hat nappal később az 1 és 6 (a beígértek közül kettőt nem sikerült elolvasnom, de fogom majd őket, Tompa Andrea: Haza című regénye hónapról-hónapra tolódik és nagyon sajnálom, hogy így van), majd készült egy izgalmas #LMBT-t olvasunk interjú Gáborral, a Society youtube csatorna youtuberével, végül pedig egy régóta halogatott értékelés érkezett egy kedves történelmi romantikus regényről, Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye című regényéről, ez a summa pedig a hatodik bejegyzés (lett volna) ebben a hónapban.

Májusban reményeim szerint az értékeléseké lesz a főszerep, régóta tologatott bejegyzéseket szeretnék megírni, de igyekszem majd pótolni a múlt hét pénteken kimaradt Kibeszélős bejegyzést is. Mindezek mellett most elmarad hétfőn esedékes #LMBT-t olvasunk bejegyzés is, nem tudom, hogy fogom-e tudni pótolni, de semmiképp nem szeretném, ha a három hetente jelentkező bejegyzések hosszútávon elmaradnának. Szóval így, rendkívülien, de bízva benne, hogy a rendszer felé tartva bizakodom a következő bejegyzésig.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió