Sziasztok,

új hónap, új hó eleji bejegyzés, szokás szerint egy kedvenc múlt havi olvasmányról, és hat betervezett címmel, amik közé ismét olyanokat válogattam, amikkel dolgom lesz (vagy már a múlt hónapban dolgom volt), de ez ugye nem jelenti azt, hogy mindent ki fogok pipálni, sokkal inkább azt jelenti, hogy nagyok a reményeim. Lássuk is bővebben:

1: A kedvenc márciusi olvasmányom

Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
A kedves olvasó Peruban jár a huszadik század második felében, közel egy katonai támaszponthoz, így a regény világában egyszerre tűnik elő a spanyolos perui közösség a saját kocsmáival, kocsmárosaival, rendőrségével és rendőreivel, nyomozóival, valamint a katonai világ a maguk parancsnokaival és rendetlen tisztjeivel. A két világ között szinte lehetetlen az átjárás, de Palomino Moleró mégis megtette ezt az utat. Bár a fiatal férfi nem a katonaságba vágyó erős fiatal férfiak közül való, a szerelem és az élet úgy hozta, hogy nem volt más választása, minthogy bevonuljon a seregbe.

A regény kezdetén Palomino Moleró különös kegyetlenséggel meggyilkolt holttestére bukkanunk, és a kis közösség két nyomozója, a helyi viszonyokat jól ismerő tapasztalt öreg és a fiatal teszetosza, vak tyúk is talál szemet alapon az ügyön dolgozó nyomozó igyekeznek kideríteni, hogy ki is az a Palomino Moleró, akinek boleróénekléseit az egész közösség hiányolni fogja. Bár a szöveg egyik igazi tétje az a nihili spanyolos, délamerikai hangulat, amiben járunk, a történet apropója mégis egy krimitörténet, amiben a címben is szereplő kérdésre keressük a választ: Ki ölte meg Palomino Molerót?

A történet középpontjában a szerelmes és a szexuális szenvedély áll két szerelmes történeten keresztül, amelyben az egyik végtelenül szép és tiszta, így eredendően el kell pusztulnia, a másik pedig büdös és kéjsóvár így eredendően ki kell nevessük azt. Valójában Llosa leginkább itt a világról beszél, ahol minden mindegy, az igazság elnyeri méltó büntetését, miközben mindenki nagyokat röhögünk rajta, a valódi okok pedig, mint bármi is az életben, senkit nem érdekelnek. Fantasztikus szöveg, hihetetlenül minőségi, könnyen olvasható, jó azonosulni vele, vicces, és közben tényleg fontos és szép. Szeretettel ajánlom nektek.

és

6: Az áprilisra tervezett olvasmányok

Nico Walker: Kopasz
Ez a könyv lesz szimbolikusan is az a könyv ebben a listában, amivel nincs dolgom. Amiről nem kell majd írnom sehová, és ami nem LMBT+ könyv, hanem csak úgy olvasom. Azért szimbolikus ez számomra, mert a márciusom nagyon kötelező központú volt, és, reményeim szerint utoljára talán, az áprilisom is az lesz (beértek a túlvállalások igazából, de mostantól okosabban fogom csinálni), de a tavaszi szünet első napján leültem, és elkezdtem ezt a könyvet olvasni, és nagyon jó, pihentető, iroikus, lázadó, de szuper igényes maradt közben, és nekem erre van szükségem most, hogy tudjak mellette kötelezőket és elvállaltakat olvasni. A könyv egy bankrabló önéletírása, aki jelentkezett katonának szerelmi csalódásból, megjárta az iraki háborút, majd a poszttraumás stresz-szindrómától nem tudott visszailleszkedni a társadalomba, aktív heroinista lett a barátnőjével, és végkép lezüllöttek, végül bankrablásra adták a fejüket. Állati kemény és bátor, fiatalos történet, de nagyon olvasmányos és tényleg üdítően friss a nyelve, nekem is ajánlották, és én is bátran ajánlom.

Tompa Andrea: Haza
Tompa Andrea könyve szintén egy olyan tavalyi megjelenés, amit már régóta vártam, de eddig nem tudtam rá időt szakítani, áprilisban viszont már tényleg muszáj lesz. A szerző irodalmi megjelenéseiről azt érdemes tudni, hogy három-négyévente jelenik meg egy-egy vaskos nagyregénye Erdély huszadik századi történetéről, de ezzel a regényével most egészen mást csinált. A jelenben vagyunk és egy írónőt követünk, aki évtizedekkel korábban eljött Erdélyből, Budapestre, és egy osztálytalálkozóra készül, miközben egy skandináv konferenciára is meghívták, ahol a hazához való viszonyáról fog beszélgetni. Szóval a regény a haza szó körül fog keringeni, ha jól gondolom a regény legfontosabb gesztusa az lesz, hogy ezt a keringést ő nem patetikusan teszi majd. Egyébként pedig várom, hogy olvassam.

Juhász Tibor: Amire telik
Juhász Tibor frissen megjelent verseskötetét nagyon-nagyon vártam, mert egy izgalmas szegénység-, nincstelenség-, eszköztelenséglírát láttam eddig belőle, ami nem alanyi abban az értelemben, hogy ő maga nem ebből a perspektívából beszél, hanem egy empatikus, de szenvtelen, és tárgyilagos lejegyzőt mozgat, aki megkeresi a versé tehető viszonyokat és tárgyakat. Juhász Tibor előző kötete, a Salgó blues egy szintén nagyon leíró novelláskötet volt, ahol a posztkádári k-európai Salgótarján képét írta le kis kocsmákkal, foszló Puskás plakátokkal. Azt éreztem abban a kötetben, hogy nem spórólja meg a szembenézést, és jó benne az is, hogy nem kínál megoldást (Merthogy van-e egyáltalán, vagy van-e egyáltalán bármilyen megoldás, ami nem a szembenézéssel kezdődik?). Tibor kötete jó lesz, várom már.

Linn Skaber – Lisa Aisato: A szívem egy bezárt bódé
Ezt a könyvet már olvastam korábban, de akkor még nem tudtam, hogy fogok valaha nem a blogra ifjúsági szövegekről írni. Aztán meg kiderült, hogy persze, hogy fogok, és van is egy csomó-csomó gondolatom erről a könyvről. Talán azzal kell ezt kezdeni, hogy ez egy elképesztően szép könyv, ami kamaszmonológokat tartalmaz irodalommá téve, Linn Skaber által újraírva. Azt is el kell róla mondani, hogy Lisa Aisato illusztrációi fantasztikusan szépek, és jól mutatják be, azt, hogy mennyire mások az arányaik a kamaszoknak a világhoz és a testükhöz. És talán, ami a legfontosabb ebből, hogy ez a könyv metaforákat keres, hogy megértsük valamennyire, mi is az a kamaszság, amit mi már ugyan átéltünk, de mindenki tegye a szívére a kezét, aki még nem becsült le szóban kamaszhisztiket. Na, erre például tök jó ez a könyv. Meg elképesztően szép amúgy, de ezt már mondtam.

Eric Walters – Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje
Egy újabb ifjúsági, ami már idén jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában, és nem kisebb dolog elbeszélhetőségét vállalja, mint a holokausztét. A könyv egy általános iskolai Hegedűs a háztetőn musical előadás próbafolyamatait írja le, amiben nem a magát tehetségesnek valló és eltökélt Shirli kapta a főszerepet. A történetben egyszerre találjuk magunkat ezen előadás próbái között, és Shirli családjában, a lány nagyapja ugyanis holokauszttúlélő, aki utálja a zenét. Mindkét síkon zajlik a történet, de egy ponton a főhős megtalálja a padláson a nagyapja hegedűjét, ami kinyitja egy mélyebb családi szembenézésnek a kapuját, amiben az oroszországi zsidó családról szóló musical is új jelentéseket kap. Nagyon sok lehetőség van a könyvben érthetően és érzékenyen beszélni a múlt század traumáiról, várom, hogy olvashassam.

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző
A szexussal, szexusirodalommal foglalkozó kurzusomnál ez volt A Bánatos kurváim emlékezete mellett a másik szöveg, amit én választottam, mégpedig egyszerűen azért, mert érdekelt ez a regény, de magamtól valószínűleg soha nem vettem volna rá magam. Apollinaire pornót írt, szadistát, igazi húsba marót a fájdalomról és az extázisról, de valójában ez egy hihetetlenül minőségi szöveg is, mindezek között a világégések felé tartó világról és az emberi érzések, érzetek radikális éhségéről beszél benne, ahogy a századforduló radikálisan más művészeti irányzatai iránt lelkesedő pezsgését is elképzeljük. Nagyon várom, hogy olvashassam a szöveget, és meglátjuk, hogy mennyire fogok lelkesedni érte.

Ez lesz várhatóan ez a hónap, bízom, mint minden 1 és 6 végén, meglátjuk, hogy s mint lesz mindez. Hétfőn érkezem egy izgalmas #LMBT-t olvasunk interjúval, és igyekszem jönni az Üldözöttek gyűjteménye értékeléssel is, meglátjuk. Ami viszont biztos, az a kérés, hogy ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió