Sziasztok,

ma végre megnéztem a Carol című filmet, amit eddig nem láttam, mert valahogy tényleg fontos számomra, hogy ezeknél a könyveket olvassam el előbb, és most, lám, elolvastam a könyvet, meg is írtam róla a magamét, és most még jövök egy ilyen picit zavaros gondolatmorzsapartival a könyv és a film kapcsán. Szóval, tíz gondolat a Carol című filmről a regény tükrében:

1.) A film nem tudott olyan összeszedett lenni, mint a regény

Sok helyen változtat a film a regényhez képest, ami nyilván nem baj, hiszen én is írtam arról, hogy a regény többhelyütt vontatottá vált mára, mégis nagyon értékes pillanatok vesztek el a regényben. Az utazás feletti boldogság csupán néhány vágókép erejéig volt jelen, a road movie pillanatok, vagy a menekülések a magándetektív elől teljesen kimaradtak, amit egyszerűen csak sajnálok – hiszen, mint írtam az értékelésemben, a detektívesek például a kedvenc jeleneteim voltak –, de vannak olyan kihagyások, amik a film narratívájából is hiányoznak, ebből a leginkább szembeötlő példa Therese sírása a vonaton; miért történik? Miért sír pontosan?

2.) A fő kérdés Carol társadalmi szerepe lett

Miközben a könyv címszereplője Carol, a regényben Therese-t látjuk, ahogy elkezd viszonyulni ehhez a karakterhez. A film fő fókusza ebben az egészben Carol, már a könyvben nem szereplő prológus jelenettől kezdve. Miközben a regényben Carol gyermekkori barátja azért fontos, mert az egész leszbikus világot reprezentálja, addig itt tényleg teljes ellenpontja Theresének. Carol csak Therese mellett vesztheti el a társadalmi rangját, sőt, Carol a regényből nem ismert áldozatokat hoz meg a társadalmi megbecsültsége és lánya visszaszerzéséért.

3.) Egyetlen éjszakán múlt-e minden?

A regényben nagyon hosszú idő és tér maradt a magánnyomozónak, Carol lakásában is maradtak a két nő viszonyából nyomok, itt azonban minderről szó sincs, itt csupán az egyetlen waterloo-i éjszaka elég volt, hogy megpecsételődjön (elbukjon – érted…) Carol sorsa. Szerintem lélektanilag sem igazán jó ez, egyetlen hibát véteni ,úgy kézelem, hogy feldolgozhatatlan lehet, míg több hiba közül belebukni egybe, az azért más. És akkor több hely marad a detektívnek is kibontakozni, mert egyébként az a kis másik epizódja botrányosan érdektelenre sikerült.

4.) Therese változásáról szinte szó sincs

A regényben két ponton tesz Therese azért, hogy változtasson, a filmben ebből egy marad meg, amikor összepakol az utazásra, és elküldi Richardot oda, ahová való. De sem a filmben, sem a könyvben nem változik Therese jelleme attól, hogy erre az utazásra igent mond, a regény végi karakterfejlődést talán szimbolizálja a filmben, hogy a nőnek rendezettebb lesz a haja, de ezt csak a regény olvasói érthetik (rá).

5.) Therese baba maradt

És ez persze már a fent leírtakból következik. A regényben nagyon sokféleképpen ábrázolódik Threse babasága, kiszolgáltatottsága, és ez a filmben is tök ügyesen jelenik meg, nyilván a vizuális megjeleníthetőség új jeleneteket tesz lehetővé, jól elkapott pillanatokat, vágóképeket. Elmarad a tejes jelenet, de Carol kisminkeli a lányt, szinte saját képére teremti, és Therese nem válik nővé igazán a regény végén sem. A könyv ebben nagyot alkot, a filmben ez elmarad. Tényleg kár, mert a babaság ábrázolása gyönyörűen sikerült, vártam, hogy mit kezd azzal a rendező, hogy ebből egy ponton ki kell vetkőztetnie a szereplőjét.

6.) Harge szerelmes

Mivel a könyvben csak annyit tudunk meg Carolról, amennyit Therese is tud, ezért alig van szó arról, hogy mi is motiválja Harge haragját, azt a szándékot, hogy megkeserítse Carol életét. Nos, a film ezt tök ügyesen észreveszi. A férfi – nyilván tök egészséges amúgy – úgy érzi, hogy Carol a leszbikus viszonyaival őt és a szerelmét árulja el, bosszút kíván állni a nőn, és ezt ügyesen építi fel a film, kedveltem a behozott anyós jeleneteket, és szerettem, hogy Harge is jelöltebben vesz részt, amikor szerepel.

7.) Richardról alig van szó

És ha már arról beszéltünk, hogy Harge többet szerepel, akkor meg kell említeni, hogy Richard sokkal, de sokkal kevesebbet, és ez szerintem azért baj, mert így szinte elmarad a filmben a regény fontos feminista olvasata: mi az a szereplehetőség, amiből Therese kilép? Mit jelent egy férfi mellett lenni egyáltalán, aki princípiumokat vár el és uralni akarja az életed? Jó, hogy a filmben Therese azzal üti el a Richardra vonatkozó kérdéseket, hogy még azt sem tudja, hogy egy étteremben mit kérhet, de a valódi badass állítások Richard kontrasztjával tehetőek.

8.) Nincs ideje a történetnek

Miközben a regényben az utazás valóban napoknak, heteknek látszik, itt olyan, mintha egy-két éjszakáról volna szó. Ugyanez a helyzet a találkozástól-karácsonyig, és a karácsonytól az utazásig eltelt idővel. Ez a regény lassú, hagy időt arra, hogy Therese a maga tempójában ismerje fel az érzéseit, Carol pedig vérmérséklete szerint intézze a társas dolgait. A film kapkod, tudom, erről volt már szó, de ez az időkezelésben a leglátványosabb.

9.) Az ötvenes évek regénye filmként visszanézve már szexualizáltabb

És ezzel már közeledünk is a végéhez, szinte utolsó kritikai megjegyzés. A filmben látható Rooney Mara mellbimbói, és bár tök ízléses felvételek vannak, az ábrázolás egészen szexualizált, a ma megszokotthoz képest persze még mindig visszafogott. De az ötvenes évek regénye nem mert ennyire sem nyílt lenni, és izgalmas volt, hogy a 2015-ös feldolgozás megidézi ezt a visszafogottságot, de ez a megidézés már szexualizáltabb a visszafogottságában is. Vágom, hogy ebben a bekezdésben tök önismétlő vagyok, de félek, hogy nem vagyok érthető, és hogy csak olyan nektek, mintha össze-vissza beszélnék. (-.-’)

10.) Én tök másként csináltam volna

Én is Cate Blanchettet kértem volna fel a főszerepre, de mivel tudom, hogy csodás színésznő, sokkal-sokkal-sokkal többet játszana nálam. Mármint értem ezalatt azt, hogy helyzetekben tovább maradna, és jobban rámennék Carol lelkére, meg ha már itt tartunk Therese lelkére. Nem érzem, hogy ez a film nagyon felfogta volna azt, hogy a regény a nagy ötvenes évek díszletek között igazából lélekben zajlik, talán ezt kompenzálják a sűrű jelenetek, de nem érzem ezt szerencsésnek. Az én Carolom lassú volna, Carol itt is odaégetné a tejet, mert Carol tényleg olyan, aki odaégeti, és sokat néznék az utat. Jó lenne.

Szóval így. Nyilván tudjátok, hogy nem igazán értek a filmekhez, nem is szoktam egy nagy kerek bejegyzést csinálni könyvek filmadaptációja kapcsán (lsd. a Love, Simon – még mindig nem vagyok hajlandó leírni a magyar címét, vagy a Szólíts a neveden esetét), de ezek így mind eszembe jutottak a film kapcsán, amire jobban vártam, mint amennyire azt gondolom, hogy érdemes volt, utólag örülök is talán, hogy nem moziban néztem, bár 18 évesen, kezdő nyíltan vállalt melegként biztosan más lett volna azért. Mindenesetre erre a bejegyzésre ennyi lettem volna, holnap érkezem egy kibeszélőssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió