Sziasztok,
már két posztban beszéltem a Szólíts a neveden könyv iránti rajongásomról (értékelés itt), és 7+1 pontban össze is gyűjtöttem, mire vagyok nagyon kíváncsi a Luca Guadagnino által vászonra vitt filmadaptációban, ami csütörtök óta látható a mozikban, és tegnap végre én is meg tudtam nézni. 🙂
Wow. Azt hiszem, ha erről a filmről beszélünk, így kell kezdeni. 🙂 Nagyon tetszett, viszont mielőtt beszélnénk róla, nézzük meg az előzetest, mert (1.) imádjuk a dalt, (2.) mert tovább nézhetjük a tájat, és mert (3) így nem kell egy harmadik posztban is a történetről mesélnem.
Mindenki kiemeli, hogy baromi szép tájakon játszódik, és ez valóban letaglózott. Nagyon sok teret használ, akár az otthonról, akár a városról, akár a folyóról vagy a tengerről van szó, remek, művészi képeket sikerült elénk tárni, mégha az eredeti könyv ezt nem is, vagy nem is így vette volna igénybe.
Luca Guadagnino remekül nyúlt a könyv finom belső utalásrendszeréhez, és nem borította fel, pedig sok új fejleménnyel gazdagodott a film, de ezek illeszkedni tudtak a történetbe. Nagyobb hangsúlyt kapott a zsidóság, és őszintébb lett az intimitás a két férfi között, amiket könnyű volt értékelni.
Nem tudom mennyire volt tudatos, de sokszor éreztem azt, hogy a rendező kikacsint ránk, olvasókra. Nagyon sok történetelem maradt el, viszont ezek közül több simán lehetett volna, gondolok itt például a barackszedésre vagy a korlátról való kihajolásra, ahol tudtam olvasóként, hogy ez és ez fog történni, ami aztán mégsem történt meg, és ez nagyon üdítő volt, bár másutt lehet, hogy tomboltam volna. 🙂
Viszont van a könyvben egy visszatérő barack motívum, ami legalább három ponton lesz fontos, ebből egy, talán másfél jelenik meg a vásznon, amit sajnáltam, hiszen itt sérült egy picit a történet, és öncélúvá vállt, de nem tudom, hogy ez csak nekem hiányzott-e, vagy más sem tudta kontextusba helyezni.
És ha már a sérült kontextusról beszélünk, a „Later”-nek mocsok nagy szerepe van a könyvben és a filmben is, és „csá!”-ként lett fordítva, illetve Elio kedvenc helyén is megbicsaklott a felirat, amiért kár volt. 🙁
Az apa nagyon kedvenc karakterem volt a könyvben is, és nagyon ki lett találva, csodálatos és szabad volt látni, amikor Elio a szülei ölébe fekszik 17 évesen, és úgy beszélgetnek, illetve a történet végén van egy apa-fia beszélgetés (amiből pont az öt kedvenc soromat hagyták ki), ami a filmben is és a könyvben is csodálatos volt, és jó volt még úgy is hallani, hogy nekem semmi közöm hozzá, sőt, színészet zajlik. 🙂
Azt a szabadságot mindenkinek ajánlom, amit akkor a moziban éreztem.
A 7+1 pont közül, amit én gyűjtöttem ki, legkarakteresebben a 80-as évek volt jelen. (Basszus az a cipő és zokni de ocsmány autentikus volt.) Nagyon hozta a film: minden megszólalásban, háttérszerepben, eszközben, utakban, vonatokban, és egyáltalán az életben. Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy mi volna, ha ez a film akkor jelent volna meg, vajon előrébb tartana-e a világ bármiben, és persze nem tudtam a választ, mindenesetre örülök, hogy legalább most megtörtént. 🙂
Jah, és majdnem kifelejtettem, voltak különböző színű fürdőnadrágok.
Szóval ajánlom a filmet mindenkinek, két olyan srácról, aki a lényegről szinte semmit sem tudnak, és ebben a filmben mégis: a lényegről szinte minden benne van. 🙂
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok abban a posztban, amiben megmutattam, miért nem írok filmekről általában. 🙂
Hét elején már új értékeléssel érkezem. Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalom is érdekel titeket, keressetek facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, irány az instagram. 🙂
A következő posztig pedig semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvó