Sziasztok,
nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mikorra datáljam a blog születésnapját, mivel úgy vagyunk, mint a párkapcsolatok esetén. Az első randink, az első csókunk nagyrészt pontosan datálhatóak is, de valamikor meg kell ünnepelni az évfordulókat akkor is, ha kezdetben nem igazán mondtuk ki, mi lesz ebből, és valahogy lassan, egy pontban meg nem határozható pillanatban az életünk részévé olvadt. 🙂 Az időpont végül az blog tényleges, ám még tartalom nélküli megjelenése lett, aminek immáron 365 napja. 🙂 Ebben a posztban szeretnék nektek mesélni a kezdetek kezdetéről, a botlásokról és nagy visszatérésekről, fontos pontokról, meg azokról a dolgokról, amikért nagyon nagyon hálás vagyok embereknek. 🙂
A kezdetek
1. A kamasz blogok
Körülbelül 14 éves korom óta vagyok jelen különböző, kínosabbnál-kínosabb online felületeken, mint amilyen a hupont.hu-s oldalak egy része, 16 évesen találtam rá a blog.hu-ra, ahol szintén több felület futott a kezem alatt álneveken és a Szilvió felhasználó névvel, főleg a melegség és az írás szigorúan különbontott tárgykörében, hiszen érettségiig nem voltam előbújva a nagy nyilvánosságnak. (Mondjuk a blogjaimat sem olvasták, de ez mindegy is volt.) Ezekben a blogokban a kezdetlegesség volt a fő hasonlóság, hiszen én magam sem tudtam, hogy hogyan lehet ezt komolyan venni, nem is láttam, hogy értelme volna, de ki akartam írni a dolgaimat.
A blog mint felület az életemben ekkor egy napló volt, amibe beleírtam a dolgaimat, és zömében nem olvasta senki… De voltak filmajánlók, könyvajánlók, írtam az előbújásról, prideról, az elfogadásról, szóval kezdetnek nem volt rossz. 🙂
Nagy előképem volt az Élni és élni hagyni blog, ami épp akkor fejezte be a működését, amikor én rátaláltam, és de betéve tudtam mindent, amit oDeey írt, és ma is úgy érzem, nagyon fontos lépcsője volt annak, hogy elfogadom magam, hogy így fogadtam el magam, és hogy megismertem az igazi blog műfajt, ami tud segíteni másoknak, és minőséget tud képviselni. 🙂
2. Az olvasás
Mindig is szerettem olvasni, és amikor elkezdtem beletörődni, majd később elfogadni a melegségemet, akkor az Élni és élni hagyni blog mellett még elkezdtem LMBT könyveket olvasni, minden szexuális kisebbség témából, ami a piacon volt és megvolt a pécsi Tudásközpontban. Aztán mikor kifogyott, elkezdem vásárolni, és az olvasás és utánajárás szenvedélyé duzzadt, aminek igazából végterméke a blog. 🙂
3. Az LMBT címke
Amikor megtaláltam a moly.hu-t, ennek is már négy éve, elkezdtem ott keresni az LMBT címkével jelölt könyveket, és többnél tapasztaltam, hogy nem igazán azt kapom ebből, ami engem érdekel. A nagy fordulat az volt, amikor meg akartam venni a Kedves halottak! című könyvet (értékelés itt), ami baromi érdekesnek tűnt, és egyébként az is, de a molyon ott volt az LMBT címke, és sehol nem találtam olyan tartalmat, ami taglalta volna, hogy mitől LMBT. Akkor elkezdett foglalkoztatni, hogy miért nincs ilyen tartalom, és ha már nincs, miért nem csinálom meg én?
4. A szülés és az első lépések
2017. február 15-én, egy nappal a Kedves halottak! és egyébként a Simon és a homo sapiens-lobbi megváráslása után, korán keltem, és elkezdtem megcsinálni a blogot, aminek felületében nagyon lényeges változások nem történtek, maradt ugyanaz a sablon, háttér, betűtípus, fejlécháttér, alcím, logó, mert akkor ott igyekeztem alapos lenni. Az első perctől egy jól átlátható, szép, és komolyan vehető, de felhasználóbarát blogot szerettem volna, és úgy érzem, az ezekkel kapcsolatos elvárásokat sikerült többé-kevésbé tartanom. 😉
A blog születése pillanatát közvetítettem facebook chaten keresztül egy barátnőmnek, aki folyamatosan visszajelzett, és főleg biztatott, így a nap végére valamennyire már késznek, de mindenképpen befogadhatónak tűnt a blog, viszont a tartalmakra még négy napot várni kellett.
5. Amiket jól csináltam, és amiket másként csinálnék
Jó hír, hogy az utóbbiakban változtak is azóta, de mégis le kell írnom, mert így volt, és tanulságos lehet.
- Egy meleg srác olvas: Ez a blogom címe ma, és nagyon régóta, de nem a kezdetektől. Az első cím a frappáns és szuper: Meleg témájú könyvek volt, viszont hamar rájöttem, hogy engem az LMBT témából az M-en túli irodalom is érdekel, hogy nem szeretnék (és nem is tudnék) objektív leírásokat adni, illetve, hogy nem csak könyvekről kell szóljon, hanem rólam, rólatok, rólunk, és a könyvekről, az olvasásról, és így jött a cím, ami már köszöni, jól van, és marad. 🙂
- Bemutatkozás: Ez a poszt csak később kezdett el hiányozni, és akkor próbáltam is pótolni a Felelj, ha mersz kihívással, de ha most kezdeném, mindenképp írnék egy bejegyzést a terveimről… és talán ez is a mentségem. Ha valaki azt mondta volna, hogy ez a blog ezzé válik egyáltalán, és ilyen fontos szerepet fog betölteni az életemben, szemberöhögöm, nagyon látványosan, aztán meg elgondolkoznék rajta, hogy wáó, végre egy olyan projekt, amit nem adtam fel. Ennek még később lesz jelentősége.
- Legyenek posztjaid, mielőtt elindulsz!: Engem zavart, hogy négy napig üres a blog, és hogy utána is majd egy hetet kellett várni a következő posztra, amiket egyébként senki nem olvasott, de mégis zavart. Ma már igyekszem előre olvasni, és blogolni, mert így 1.) bármilyen vész esetén van tartalmam, 2.) mert látod előre, mi fog történni, és tudod ehhez alakítani a fórumaidat, 3.) és ez a legegyszerűbb: többször át tudod olvasni és nézni, mielőtt kimegy.
- Elköszönés: Visszakereshetően nagyon sokáig nem tudtam, hogyan kell lezárni egy posztot, ezért kicsit leválasztva szabadkoztam a poszt esetleges hibáiért (A korai posztoknak nem volt meg a saját hangjuk – ez mondjuk igaz.) és csak utána köszöntem meg az olvasásokat.
- Könyvekkel a szivárványig!: Az első poszttól ez az elköszönő formulám, amivel lezárom a posztot, és nagyon szeretem, mert egy picit utópikus vagy idealista, de kifejezi azt, ami a blogon akar történni (anélkül, hogy itt, vagy bárhol feloldanám), és klassz lezárás, amivel ott merlek hagyni titeket. 😉
Egyébként a tematikához kapcsolódó elköszönést Sáritól a Szegedi Egyetemi Disputa Klub vezetőjétől tanultam el, aki ha néha beszámol a dispután történtekről a SzEDiK blogján úgy köszön el, hogy: Vitára fel!
Már benne
6. A hónap, amikor nem volt kint poszt
Február utolsó hetében már elolvastam a Simon és a homo sapiens-lobbit ami első pillanattól kedvenc, de nagyon sokáig, majd két hétig nem tudtam róla írni, és utána olvasni sem tudtam mást. Azt értékelés sem sikerült túl jól, és valószínűleg valamikor újraírom majd, mert az újraolvasásaimkor csak foltozgattam.
Azt éreztem, hogy nem tudok blogolni. Ehhez mérten úgy képzeltem, hogy lett egy újabb blogom, amit nem használok, na bumm…
És ez így ment, legalább március 28-ig, amikor D. Tóth Kriszta Szegeden tartott pódiumbeszélgetést. Azt mondta, hogy, ha van egy tartalom, ami hiányzik, és meg tudnád csinálni, akkor csináld meg, és ez az egész annyira egyszerű volt, hogy lett egy blogom, amit végre használok is, mert a tartalma hiányzik, és mert (úgy érzem) meg tudom csinálni.
És igazából nem volt azóta olyan pont, ahol azt éreztem volna, hogy ki tudnék és akarok szállni, és jól is van ez így. 🙂
7. Az első nagy könyvmoly rendezvény
A tavalyi könyvfesztivál szombati napjáról két poszt is készült, az egyik maga a könyvfesztiválos élménybeszámoló, a másik pedig a Leszámolás velem színházi előadásról szólt, és akkor kezdtem el először igazán az olvasó közösséget olvasó közösségnek érezni, olyannak, akiknek jó posztokat írni. 🙂
Idén is találkozunk. 😉
8. #LMBT-t olvasunk sorozat
Kivétel nélkül nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett eddig az interjúsorozatban, hiszen amikor elkezdtem, még egy nagyon friss és tapasztalatlan könyves blogger voltam, aki csak az utolsó részben kezdte megérteni, hogy ő maga mit szeretne ezekkel az interjúkkal, és biztosan nem volt könnyű velem. Nagyon hálás vagyok Andinak, az Inside my head tartalomgyártójának a beszélgetésekért, Zsófinak az OlvaZsófi, Levinek a Levi the Booktuber és Patriknak a Read That Book youtube csatornától az interjúért. És különösen hálás vagyok (a szombaton újrainduló) Az Uranista blog vezetőjének, akivel remek beszélgetések, viták állnak mögöttünk és bizonyára előttünk is. 🙂
9. Recenziók
Amikor a Park kiadó tavaly nyáron megkeresett azzal, hogy érkezik A magány kútja, és szeretnék, ha recenziót írnék róla, nem igazán tudtam, hogy mihez kapjak, azon túl, hogy nagyon örültem neki, mert nagyon menő vállalásnak tűnt, és nagyon hálás vagyok a kiadó bizalmáért ma is. 🙂 Azóta sikerült az Athenaeummal, a Menő Könyvekkel és az Ad Librum Kiadóval is felvenni a kapcsolatot. Nem is számoltam ezzel egy éve ilyenkor, mégis örülök, hogy megtörténnek ezek az e-mail váltások, ami mellett nyugodtan közölhetem a saját véleményemet a könyvekről. 🙂
Köszönöm a kiadóknak a példányokat, és a belém helyezett bizalmukat (Azt főleg.)! 🙂
10. Beszélgetünk, és visszajeleztek
Egyre gyakrabban bonyolódom párbeszédekbe veletek, akár úgy, hogy egy adott témával kapcsolatban rám írtok, akár moly.hu-s hozzászólásokban, akár instagramon. Lehet, hogy furcsán tud hangozni, de nagyon sokat jelent számomra, ha jó vagy építő kritikát fogalmaztok meg, vagy egy-egy problémával hozzám fordultok, és köszönöm mindenkinek, aki így tett, vagy így fog tenni.
És tovább
11. Tőlünk az, ami
Nem tudom mennyire hangzik furán, vagy dislikeoltok ki majd facebookon emiatt, de néha olyan érzésem van, hogy mi ismerjük egymást. 🙂 Én beszélek nektek magamról, egy törzsközönség és friss betérő emberek olvasnak és visszajeleznek, akár egy lájkkal, akár egy csillaggal, akár egy hozzászólással, és azokat, akik gyakran teszik, névről biztosan ismerem, a profilkép miatt talán már az arcuk is meg van, és néha azt hiszem, hogy várta a tartalmat, vagy hogy csak őszintén örül, hogy kikerült. 🙂 Valószínűleg óriási butaság, de mikor legyen az ember szentimentális, ha nem ilyenkor?
Köszönöm, ha velem vagytok ebben a projektben, köszönöm, ha követsz már egy ideje, vagy ha most először olvasol. 🙂 Ha tetszett, és nem szeretnél lemaradni a következő, de már komolyabb tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba található követés gombra kattintva, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagramra. 🙂
A következő posztban már komolyabban megyünk tovább:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió