LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: mesélős 1 / 7 oldal

Egy hétig jók voltunk – a 14. Ördögkatlan Fesztiválon

Sziasztok,

a mai bejegyzés már szinte hagyomány. Több éve összegzek az épp túlélt Ördögkatlan fesztiválról szeretettel és csöpögéssel telien, és hát, végre újra találkozhattunk egymással, a katlanfalvakkal, a fesztivállal, sok jó emberrel, mert, hát, az Ördögkatlannak ez a lényege. Azoknak, akik esetleg kevésbé ismerik a fesztivált, tulajdonképpen azt kell tudni róla, hogy néhány Baranya megyei, Villány melletti településen sok fantasztikus ember munkájából összeáll egy olyan összművészeti fesztivál, aminél – ugyan semmi nem adott hozzá, hogy így legyen, mégis – csodálatosabbat aligha lehetne elképzelni. Az idén tizennegyedszer megrendezett fesztivál két védnöke Cseh Tamás és Törőcsik Mari, akiknek a művészeti szellemiségében működik ez az egész kaland, és ahogy Törőcsik Mari szavai nyomán a fesztivál elején és végén büszkén kiabálva meg szoktuk fogalmazni: az Ördögkatlan az a jó hely, ahol „nem vagyunk normálisak”, és ez tök jó és tök rendben is van így.

Indulás, utazás, érkezés

Eddig mindig úgy mentem katlanra, hogy volt pár napom lelassulni hozzá. Nem csak úgy készülni, hogy a régi programokon gondolkozzak, azokat a zenéket hallgassam, amiket ott hallhatunk újra, hanem lelassulni ahhoz, hogy ott bármi lehet, és éljünk csak nyugodtan, szépen. Az idei év készülődéséről ez aligha mondható el, vasárnap volt egy slam poetry est Szegeden a Törpe tetőn, amúgy is, blogolni, kritikát, slamet írni igyekeztem az utolsó pillanatig, hétfőn utaztam csak haza, kedden pedig indulni kellett. Féltem, hogy idő lesz, míg átállok a katlan helyi időszámítására, de valahogy minden hamar sikerült.

A buszon egy bajszos, napszemüveges, kétezresévek disco slágereit hallgató bácsi volt a sofőr (hazafelé is ő hozott vasárnap reggel), akinek a figurája teremtett valamiféle aurát, majd gördülékenyen átvettem a jegyemet (nem a göndör hajú lánytól, aki ott szokott lenni – remélem minden rendben vele, és csak nem tudta vállalni a munkát, ugyanezt remélem a kedves információs hölgyről, aki szintén hiányzott), és elindultam a magánszállásom felé. Nem jelentkeztem be, de tavaly előtt is az udvarukban sátraztam, akkor megígértem, hogy jövök, és ők úgy is fogadtak. Megjöttél, néztek rám mosolyogva, jó érzés így. Megérkezni. Miközben felvertem a sátram a középiskolás éveimben hallgatott Rokokó Rosé állt be a közeli színpadon, megérkezve éreztem magam.

Az első program számunkra hagyományosan a Katlan Nyitány, Bérczes László szétszórt, Kiss Móni gyönyörű, Afrodité, meghívott vendégek néhány percben, olyanok, mint az egész Ördögkatlan, esetlen, tele van kapcsolódási pillanatokkal, emlékezünk a csodálatos Cseh Tamásra és a csodálatos Törőcsik Marira, most épp a Micsoda útjaimat hallgattuk Maritól. A nyitány után azonnal Oláh Ibolya vette át a színpadot, Marira is emlékezve, aki nagyon kedvelte Ibolyát. Oláh Ibolya néhány éve már járt az Ördögkatlanon az Ibolyántúl című előadásával, ami egy jobban működő, intim színházi előadás volt, az énekesnő is reflektált arra, hogy rég állt már színpadon, és az előadás is a koncert és a szerzői est között igyekezett működni valahogy, mégis, arra jó volt, hogy óhatatlanul elindította a fesztivált.

Az estét én az Árokpart bár színpadnál zártam, ami talán a fesztivál legkedvesebb helye. Kis alter formációk játszanak ott, a központon van, szeretem, hogy elképesztően demokratikus hely, egy sarkon van, bárki bárhonnan élvezheti a koncerteket… és most ezt az élményt a vírus egy picit áthúzta, drótkerítés került egy belső tér köré, és most a hangosítás is erre a bekerített térre irányult inkább. Én kint ültem az árok partján, végül az lett az egyik székhelyem, ittam a Tóth pince csodás rozéfröccsét – azt hiszem a fesztiválon picit identitást hazudunk magunknak aszerint, hogy honnan iszunk bort, mi mindig a Tóth bácsitól és nénitől – Lázár tesókat hallgattunk, aztán Felső tízezret, utóbbi formációt nem ismertem korábban, és mivel nem az egész központra figyelt a hangosítás, ezért a szövegekből kevesebbet vettem ki náluk, de egy nagyon üdítő, vidám, popprockos hangzás, és társadalmilag érzékeny, ironikus-cinikus szövegvilág jellemzi őket, azóta letöltöttem az albumaikat Spotyn.

Szerdai randomságok

Ezt a napot nem szerveztem túl, mégis nagyon jó helyeken voltam. A nap a Modernia – FuvoLand klasszikus zenei előadás első részével indult, Mona Dániel állati király és sodró előadást tartott, amit gyerekeknek szánt ugyan (akik a közönsége egészen kicsi részét adták), de számomra, érdeklődő, de kevésbé hozzáértő embernek is sokat adott, az Opera zenészei mutatták be a darabokat, amikről beszélt, nagyon lelkesítő előadás volt, sajnos a másnapi eső miatt nem keltem fel időben az előadása második részére, és ez tényleg egy olyan pont, amit bánok.

Az előadás utáni rám szabadult holtidőben kiállításokat mentem nézni. Valahogy a korábbi katlanok alatt elkerültek a Törőcsik Mari és Cseh Tamás fotóinak szentelt szobák, pedig megnyitják az életműveket (Cseh Tamás például rengeteg filmben szerepelt, amelyeket egytől egyig mind meg kell néznem), a fő attrakció számomra mégis a drMáriás kiállítás volt (a szerzővel való viszonyomat épp az előző bejegyzésben részleteztem annak kapcsán, hogy lett egy albumom), amely elvarázsolt, ahogy drMáriás tud a maga hihetetlenül békés, de szuperreflektált alkotói világával.

A kiállításnézegetést Both Miklós udvarában folytattam, ahol „A népzene tehát a természet tüneménye” címmel egy széles tárlat tudósított a magyarországi és a számi (lapp) népzenegyűjtés helyzeteiről, fő problémáiról. Mivel kutatóként a roma népmesékkel foglalkozom, nyilván volt bennem valamiféle érdeklődés a téma iránt, de ezekkel a kiállításokkal szkeptikus vagyok, ezek a fotók legtöbbször nem kiállításra, hanem kutatói pályázatok dokumentációjaként születnek meg, és hát a kurátor is egy szakma, de egy tudatosabb kiállításszerkesztés is elég tudott volna lenni ahhoz, hogy jól működjön, így esetlen volt ez az anyag, nem tudtam, hogy mik a fő pontjai, állításai a kiállításnak, ami mindig zavar az ilyeneknél. Az anyagot a két órakor kezdődő előadás szervezte számomra egésszé, amelyben Tamás Ildikó néprajztudós beszélt a számi jojkaéneklés hagyományáról, annak a számik kisebbségi és pogány, nomád létük üldözéséből származó visszaszorulásáról és a mostani revitalizációjából. Izgalmas volt az előadásban, hogy itt is arról beszélhetünk, hogy a jojkaéneklés, ami a számi közösségnek az egész világot jelentette, valamiféle fősodorbeli, zenei intézményrendszerbeli legitimációt és közönséget, figyelmet keres, ugyanezt figyelem a roma mesék kapcsán, és tök jó volt erre kapcsolódni az Ördögkatlan közepén egy szalmabálán ülve.

A következő órák a sátram körül teltek, olvastam, pihentem, és úgy érzem, itt kell megemlítenem, hogy nagyon hiányzott számomra a Mezítlábas menza a fesztiválról. A fesztivál központjában volt korábban egy sátor, ahol talán egy százasért lehetett zsíros kenyeret és teát kapni, és volt egy csomó babzsák, és csak úgy be lehetett ülni olvasni, beszélgetni, időt tölteni, ad abszurdum enni. Nem gondoltam még a működése közben, hogy ez egy fontos hely, de a hiányában mindenképpen azzá vált, biztosan sokan örülnénk, ha a következő években ez visszatérne.

A jobbik részem című estig tulajdonképpen így létezgettem, ott Bereményi mesélt az életrajzi könyvéből, olvasott fel vagy szavalt olyan dalszövegeket, amiket mi Cseh Tamás hangján ismertünk, Járai Márk pedig énekelt, szépen, ahogy az a srác elképesztően tud. Szép találkozás volt az övüké, szerettem. Járai hangja bármikor képes elvarázsolni, imádom, hogy a rádió is adja, Bereményi pedig fejből olvas fel, tudja kívülről, és e4zt imádom. Az est végén felrohantam a Pécsi Bölcsész udvarban, ahol a megérkezésem előtti percekben indult az Anyám és más futóbolondok a családból című film (de nagyon szerettem, pedig már többször láttam: úgy kell szerelmesnek lenni, ahogy Ónodi Eszter és Gáspár Tibor mutatja, Básti Juli meg, ugye, hát, csodálatos – ha nem a Kétvilág lenne a kedvenc magyar filmem, akkor ez lenne), és épp a Kaposvári sétatárs instagram oldal gazdája mellett volt hely, akivel amúgy sokat beszélgetünk, de most először találkoztunk, nem megbeszéltem, durván randomul, katlanosan, akivel a nagyszínpad felé hosszas szimpóziumot ültünk, például, hogy így kéne a történelemről, meg amúgy leheletfinoman az Alzheimer-kórról beszélni, ahogy ez a film teszi.

Csütörtök, lézengés, jóság

Ez a nap más lett, és jó volt másként. Barátaim jöttek, most csak egy napra. Az árokparton ültünk főleg, meg a Tóthéknál. Én a reggeli terveimet elaludtam, mert aznap éjjel esett az eső, és nem volt kedvem kikelni a leponyvázott sátramból, így csak ez a közös lassú létezés maradt, de ők azok az arcok, akikkel lassan létezni a legjobb. Átmentünk Beremendre megnézni Hajdu Levente kiállítását, amin rozsdalemezekre festett képeket állított ki, eléggé elvitt a kiállítás, már előző este beszélgettünk arról a Kaposvári sétatárs bloggerével, hogy konceptuálisan tök izgalmas lehet az anyag, mert egyszerre ott egy kép, amit a rozsda mar bele az anyagba, és amely sosem fejeződik be igazán, meg ott egy tudatos alkotás is a képen, és hogy most amúgy is eléggé éljük az antropocén utáni világot, amelynek kezdenie kellene valamit azzal, hogy a vas és a beton ittmarad a Földön, miközben lehet, hogy az emberiség nem… És ja, ilyenek, és klassz volt már az is, hogy ennek a kiállításnak a kapcsán erről megint hiperventillálhattunk néhány sort.

A nap további részében tulajdonképpen tovább lézengtünk, fáradtan, az eső miatt furán aludtam, korán kezdtük a borozást, és az elképesztően hosszú Beremenden is átsétáltunk, én visszajöttem Csillagerdő koncertre az árokpartra, sajnos végig esett a koncertjükön, de mégis csodálatosak voltak. Ők egy alternatív zenekar, akik nagyon szépen szólnak, népzene és roma népzene keveredik a dalaik világába, és valami ilyen tök szép és tiszta dolgot csinálnak, amiből kevés van. A zenekar a szegedi létezésem egyik fontos pontja, Józsit, a frontemberüket szerencsém van ismerni, és hát jó dolog valami otthoni jó dolgot egy olyan helyen látni, amit tényleg az otthonomnak tartok.

Péntek, és az igazi megérkezés

Pénteken nagyon színházba akartam menni, de nem sorsoltak be semmire, én pedig idegenkedek a sorszámos sorbanállás műfajától, ami a fesztiválon a korlátozott befogadójú előadótermek sajátja – megjegyzem, a fesztiválon kívül is idegenkedem a színházi világ ilyen dolgaitól, a Pál utcai fiúk musicalt soha nem fogom látni, pedig szeretem a regényt, de nem vagyok hajlandó versenyt futni a jegyekért, valszeg egyszerűen arról van szó, hogy nekem ez nem fontos annyira. És valójában ennek szellemében programtalanul, olvasva telt a délelőtt. Kettőkor a csodálatos Lencse Máté társasjáték-tervező mutatta be a társasjétékait, így elnéztem arra, de azt hittem, hogy a programnak lesz egy beszélgetős része és egy játékosabb, de inkább csak társasozni lehetett, így 13:58-kor összefújt minket a szél egy kézfogásig – amúgy Lencse Máté tökre olyan menő, ahogy képzeltem, kövessétek őt is Instagramon, lelkesítően kedvesek a kontentjei, meg hát vegyétek a társasjátékait, és ha már itt tartunk, olvassátok az interjúját, amit én csináltam vele az f21-nek korábban –, de ezzel el tudtam indulni a tisztességes katlan napozás útján, mégha ez lézengést, és unalomevést is jelent bizonyos péntek délutánokon.

A valódi program Németh Juci – G. Szabó Hunor közös koncertje volt, akiket nagyon bírok, éppen azért, mert nem olyanok, akik komolyan vennék magukat, kellemes a zenéjük, szeretik egymást – házasok –, békességben, hosszasan monologizálnak értelem nélkül, tele szeretettel, míg a másik beáll, és nagyon olyan volt az egész. 1700 szónál tartok, pontosan tudjátok, hogy milyen. Ugyanezen a helyszínen a programot a Vecsei H. Miklós által megalkotott Párbeszéd sötétben című koncertszínházi előadás vitte, melyet Csoóri Sándor munkásságából, gyermekkort idéző, szerelmes és közéleti költészetéből építettek fel. Helyenként persze hajlott az előadás a giccsre, talán túlzó volt itt-ott a stockvideó használata, de mégis értem, hogy Hasi és csapata fontos missziót vállalnak azzal, hogy értékes dolgokról beszéljenek az őket követőknek, és bár én általában nem érzem magam köztök, mégis, egy vállalható képet kaptam Csoóriról, és arra is jutottam közben, hogy többet kéne olvasnom tőle, mint eddig.

Aztán a nap felrobbant. Péterfy Bori & Love Band. Petőfi nagyszínpad. Szóval Bori a kedvenc dolgom. Talán meg is érne egy mondatot, hogy amikor július elején Parno Graszt koncerten voltunk Kishegyesen, az volt még ilyen. Felszabadultam, táncoltam, boldog voltam – épp azon az estén, amikor a nemzet bátor fiai lefóliáztatják az LMBT+ könyveket –, Bori megmentet, és jó, hogy ez így történt. Egy csomó covidos reflexió volt, kedvenc mondatom, hogy:

Itt a világvége, ezt most már végigcsináljuk.

mert Borinak elhiszem, hogy frankón így van, és rock and roll. Amikor a koncerten néha elhalkult a taps és a sikoly a következő dal előtt, azt mondta, hogy „NEM LEHET CSEND!”, és tökre nem lehet csend, mert ezt most már végig kell csinálni. Sokat panaszkodtam azon, hogy nehéz félév volt ez, a Dombos Fesztnek és az Ördögkatlannak tétje volt, hogy ezt szublimálja, kivezesse, és a Parno Graszt koncert meg Bori koncertjének a végigugrálása nagyon-nagyon nagy szerepet játszott ebben. Tényleg. És készen állok asszem, bár még nem fogtam fel, hogy nincs mindig Ördögkatlan – milyen jó is lenne, ha…

Szombat, arconpörgés, utolsó nap.

Utolsó nap. Itt már arconpörgés kell legyen. Bepótolni, hogy még nem voltam délelőtt Nagyharsányon kívül, és egyébként is mindent befalni, amit még az utolsó napon lehet. Beremenden indult a nap, ahol Alinda drMáriással beszélgetett például arról a kívülálló szerepről, amit drMáriás képzőművészként visel, arról a fajta balkáni melankóliáról, ami árad a munkáiból – mióta Domboson Péntek Orsolya beszélt erről, azóta nagyon sokat gondolkozom ezen én is – , és arról az estéről, amikor drMáriás a besorozása után Jugoszláviából Magyarországra szökött. Nagyon jó beszélgetés volt, megnyitotta a drMáriás képeket, és ez jó volt, így kellett indulnia a napnak. Meg közben paradicsomos fetás gomolya sajtot ettem, amit egy kistermelő árult az udvarba. Reggel, úgymond.

Kettőre lett színházi sorszámom. Egy német sors. Molnár Piroska játssza Goebbels titkárnőjét, aki semmiről sem tudott. Beszorongató előadás volt. Arról is szólt, hogy alig volt valaki igazán náci, és hogy a nép, amelyet az emberiség legnagyobb bűnének elkövetésével vádolnak, alig tudott bármiről is, miközben autópályák épültek és működni látszott a gazdaság. Volt szó benne arról, hogy ha fel is tűnt valami, arról sem beszéltek, nem tűnt fontosnak, és – bár tényleg ízléstelennek tartom az efféle méregetéseket, és fogjuk a rendezésre, hiszen a néző ilyenkor mindig ártatlan – óhatatlanul a könyvek befóliázása is felmerült bennem. Hogy vajon van-e olyan pont, ahol észhez kell térnünk, vagy egyszer csak átkutatnak minket egy bunkerben, miközben nekünk senki nem adott ciánkapszulát, és valószínűleg nem is tudnánk bevenni, mert szeretünk élni.

A következő program a katlan másik végén volt a Vylyan Teraszon szokásos slam poetry előadás, amiről így konkrétan mindenki beszélt egész nap, ha csak leültem azt a csodálatos sajtot enni Beremenden, mellettem akkor is arról beszéltek. Egy órával előbb értem le, és elég szétszórt és lassú volt a büfésor – amúgy szuperkedves, és tényleg lelkiismeretes srácokkal –, így szinte csak a slam kezdetére vadásztam kaját (picit az az élményem, hogy az utolsó két napot végigettem, de remélem ez nem fedi teljesen a valóságot). Általában nem veszek részt az Ördögkatlan slam rendezvényén, mert nagyrészt általam már ismert szövegeket mondanak el, a pandémia után viszont már tényleg kedvem is van programokra menni (Egy hónap múlva újra lesz klub Szegeden!), meg új szövegek voltak, szerettem.

Az Ördögkatlan másik csúcsprogramja számomra idén is a Kubalibre zenekar árokparti koncertje volt, hatalmas elképesztően jó hangulatú mulatozás kedves, vicces, fantasztikus nagyzenekarral, akikről lesül, hogy valami hihetetlenül szívesen zenélnek, és nagyon szeretik egymást, a közösségüket, az Ördögkatlant, Pécset, a zenét… A már említett Parno Graszt – Péterfy Bori szint ők is a lelkem biztonságánál, Tudósok koncerttel és Esti Kornéllal volt egyidőbe szervezve, de nem volt kérdés, hogy erre megyek.

Aztán már véget ért, 30Y, inkább ülős koncertre futotta már az erőmből, de néhány kedvenc dal kedvéért azért fel-felugráltam. Az utolsó nagykoncert végén hagyományosan Bérczes még egyszer szól hozzánk, Kiss Móni még egyszer megtekint minket, megtapsoljuk azokat, akiknek a munkája ezt a csodát mind lehetővé teszi, elkiabáljuk az elkiabálni valót, és ez az egész mindig megható. Hogy ez a tizennegyedik fesztivál, és még mindig ugyanarról beszélnek, hogy olyan az egész, amilyenné mi tesszük, és attól jó, hogy jók vagyunk benne.

Szóval ez volt, és jövőre újra, ugyanitt, addig pedig vigyázzunk egymásra, magunkra, és igyekezzünk nagyon jónak lenni, hátha a világ is olyan, mint az Ördögkatlan!

Szilvió

Négy évesek lettünk!

Sziasztok,

ez a nap más, mint a többi, ezt jobb, ha ti is tudjátok, mert másként kelt fel reggel a nap, és egyébként is, a negyedik születésnapját ünnepli az Egy meleg srác olvas blog. A három korábbi születésnapokon nagyon különböző bejegyzéseket hoztam, idén arra gondoltam, hogy hozok egy könyebb tag-et, a booktube-on népszerű chanel history tag-et, amiben a booktuberek a csatornájuk történetéből, így én most a blogomnak a történetéből mesélek el néhány kis epizódot.

Szerintem ez egy tök izgalmas tartalomtípus, mert olyan dolgokra is rákérdez, amit amúgy nem biztos, hogy el szoktunk mesélni, de közben meg megmarad a maga kis csevegésében, könnyűségében. Itthon Zsófi készítette el a videót először, én is nála láttam, és ő sem találta az eredetit, szóval Zsófinak jár kredit érte, ha van kedvetek nézzétek meg az ő videóját is a bejegyzés után, közben, helyett… tudjátok.

A legelső bejegyzés és az életszakasz, amiben feltöltöttem azt:
Szilvió ekkor 19 éves, magyar szakon tanul. másodéves, és azt hiszi mindent ért a világból, pedig dehogy. Az az igazság, hogy életem legjobb döntésének tartom, hogy azon a négy évvel korábbi szerda reggelen elindítottam hirtelen haragból ezt a blogot, mert tudom, hogy ha gondolkoztam volna rajta, akkor sosem indult volna el, de ezzel együtt is: Nagyon sok mindent csináltam állati hülyén. Az első bejegyzésem egy olyan kiadó és írónő sorozatáról szólt, akit ma már nem olvasok és nem követek, és nem is igazán tartom követésre érdemesnek őket, de öntudatos kis bölcsészként még az is hibázik, aki nem csinál semmit. Akkor még a bejegyzések típusával is voltak gondok. Nem tudtam, hogy mit akarok, ezért persze sokféle szöveg jelent meg értékelés címszóval, vannak köztük egészen furcsák is…

A legolvasottabb bejegyzésemről:
A három és fél évnyi blog.hu-s olvasással összevetve két nagyon népszerű bejegyzés van, mindkettő azért, mert az Index főcímlapján járt nagyon jó kísérőszöveggel. Az egyik Takács Judit: Meleg század című történelemtudományos munkájáról szól, amelyben láthatjuk, hogy milyen az az évszázad Magyarországon és Budapesten, amelynek az elején a homoszexualitást betegségnek és bűnnek tartják, a végén pedig megalakulnak az első melegszervezetek és a melegség identitássá válik. A másik egy kibeszélős bejegyzés, amiben arról gondolkodtam, hogy szerintem mit kellene kezdenünk a buzi szóval. Az utóbbi bejegyzésre érkezik több kattintás mostanában és összességében nincs is köztük 50 olvasónyi különbség, szóval rövidesen az lesz a legolvasottabb.

A bejegyzések, amit nagyon lelkesen készítettem:
Számomra most ezek a bejegyzések a kibeszélős bejegyzések, amikben jól körül tudok járni egy-egy témát, tudok hozni példákat, mondhatok olyan dolgokat, amikkel nem egyetértenetek kell, csak elgondolkozni rajta, és én ezt nagyon-nagy szabadságnak élem meg. Nagyon szerettem arról írni, hogy én miért használnám többet a buzi szót, imádtam azon gondolkozni, hogy mi mindent gondolok valójában az LMBT kánonról, szerettem összeszedni, hogy melyik filmes LMBT reprezentációt miért tartom jónak, szerettem azon gondolkozni, hogy hogyan írják le könyvek a homofóbiát, szerettem elgondolkozni azon, mi is az előbújással járó szabadságnak az ára… Ezekben a szövegekben érzem most a legjobban magam, mert tényleg szabadok, bennük a saját gondolataimból kellett valamit teremtenem.

Ami számomra nehézséget jelent:
Ide az időt írom, de valójában talán nem az idővel van baj. Azzal van baj, hogy időnként elfelejtem, hogy szeretek blogolni, és ha a ritka feszített napirendbembe szakítok rá időt, akkor a blogolás fel fog tölteni. Hiába ugyanúgy könyvekkel és szövegekkel való munka, mint az összes többi, ezt tényleg akarom.

Amire kifejezetten büszke vagyok:
Amit eredetileg ide írtam, azt végül lejjebb tettem kettő kérdéssel, ide pedig azt írom, hogy arra vagyok büszke, hogy a szerzők közül is tök sokan megosztják azt, ha írok a könyvükről, akár csak a summák között is egy-egy bekezdésnyit. Van, akinél az értékelésem a honlapján, vagy a szerzői facebook oldalán is kint van. Ez mindig jó érzés, mivel törekszem arra, hogy igényes, releváns tartalmat adjak (persze a blogírás keretein belül – erről még lesz szó a héten), és ha mások alkalmasnak találják arra a szövegemet, hogy irodalomkritikai munkák között legyen, vagy hogy az én gondolataimat is bedobják a könyvükről való, azt kvázi értékesíteni kívánó diskurzusba, az egy jó megerősítés, és mindig örülök, ha tőlük is találnak meg olvasók, mert azért a blognak van egy pejoratív jelentése is, talán azt jelenti, nem elég kritikusnak… De erről tényleg lesz szó pénteken a kibeszélős bejegyzésben.

Ami még mindig nehézséget jelent:
Az egyik a már felhozott motiváció, a másik pedig az átolvasás. De tényleg. Utálok olyan szövegeket újraolvasni, amiket nemrég írtam vagy nemrég olvastam. Nem is tudok rájuk figyelni, viszont muszáj megtenni, mert még messze nem írok hibátlanul, még ha, szerintem már sokat fejlődtem az elmúlt évek alatt. (Egyébként nyilvános beszédben is sokkal mondatszerűbben tudok megnyilatkozni, ami nyilván annak köszönhető, hogy kvázi élőbeszédszerű mondatokat írok évek óta ide.)

Egy történet, ami azért történhetett meg, mert a könyves tartalomgyártás részese vagy:
A TEDx Szeged előadásom és a Nyitottak vagyunk projekt Számít a történeted kampányát tudom idehozni. Mert én elmondhatom sokszor a blogon, vagy személyesen a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy számomra ez egy fontos és kedves ügy, de jó érzés, amikor olyan emberekkel találkozhatok és beszélgethetek, akik tényleg értik ezt, és velük beszélgetve én is jobban ráláthatok mindarra, ami itt tök véletlenül zajlik. Ha történet kell, akkor talán legyen az, hogy azt gondolták a szervezők, hogy az enyém a legérzelmesebb TEDx előadás, ezért az enyém került az ebédszünet elé. Ezt például jó érzés volt tudni, és a blog nélkül ebben a sok továbbvivő érzelemből semmi nem lenne. Jó, hogy van.

Más blogok, akiket lelkesen ajánlok a figyelmetekbe:
Masni és Köffér Tzitza két nagyon kedvenc bloggerem az utóbbi egy évben, Masninak van egy nagyon jó várólistacsökkentő projektje, amit nagyon szeretek, bár nem tudnám vállalni, hogy részt vegyek rajta, de amikor azon kívüli dolgokról ír, az is csodálatos, Köffér Tzitzával pedig általában nagyon hasonlóan látunk könyveket, és szeretem a mondatait, sokkal letisztultabbak és szebbek, mint az enyémek, amik soha nem tudnak véget érni, mert mindig kell egy vessző még egy bővített mondatnak, ugye… Két kedvenc könyvem iránt nagyon lelkesedő értékelést linkeltem be tőlük, olvassátok őket.

+1: Az elmúlt év tanulságai:

Picit azért is nem szerettem volna nagy ünneplős bejegyzést mára, mert egyszerűen több hónapig nem működött a blog, és úgy érzem, hogy most, hogy másfél-két hónapja újra van állandó tartalom, az még nem jelent semmi nagyon ünneplendőt. Ennek az időszaknak és az elmúlt egy évnek a tanulságai a legfontosabbak, miszerint:

  • Naptári alkalommá kell tennem a bloggal való munkát, ha nem szeretnék eltűnni vele.
  • Meg kell jegyeznem (ez egyébként megy mostanában, de ha mégis elfelejteném), hogy szeretek a bloggal foglalkozni, ez feltölt, akkor is, ha nyűgnek képzelem el, rá fogok jönni, hogy nem az. Mert tényleg nem.
  • Mindenre képes vagyok. Tényleg. Mindenre. A blog költöztetése és saját lábra állítása azt hittem jobban meg fog viselni, azt hittem, hogy nehezebben fogok majd adaptálódni, de jól sikerült, ismerem az új oldalt, és szeretem azt, amivé vált, és szeretem, hogy ezt én hoztam létre.

Fura egy év volt ez, új oldal, naptárba beírt bejegyzések, erősebb igyekezetek. Ez volt a negyedik, de megyünk tovább, tudjátok:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

21 dolog, amiért baromi hálás vagyok 2020-ban

Sziasztok,

az idei utolsó bejegyzésben arról gondoltam írni, hogy mi mindent jelentett nekem 2020, aminek ugyan a nagy kereteit a koronavírus adta meg, mégis, azt tudom mondani, hogy egy hihetetlenül izgalmas, tartalmas, bátor és önismeretben gazdag év volt számomra. A mai bejegyzéshez visszapörgettem az instagramomat és a facebookomat, és mutatom azt a 20 dolgot, ami idén történt velem, és amikre elképesztően büszke, vagy amikért elképesztően hálás vagyok:

1.) Megjelentem a WMN-en

Van egy srác, Tomi, aki most érettségizett, és külföldön tanul tovább. Írt egy cikket arról a WMN-nek, hogy nem bújik elő, mert sem a mikrokörnyezete, sem az ország nem olyan, amiben könnyen előbújik az ember. Én abban a cikkben ráismertem azokra a gondolatokra, amik 16-17 évesen engem is meghatároztak, és arra gondoltam, hogy írok neki egy választ a mostról. Ilyeneket írtam bele, hogy:

Az életben nem leszel „egy meleg srác”. Egy srác leszel. Tomi. Aki szeret focizni. Aki jól tanul. Aki magyar, de úgy döntött, hogy külföldön folytatja. És amúgy, meleg leszel. Mert nem fontos a melegséged, ha focizol. Nem fontos a melegséged, ha tanulsz. Nem fontos a melegséged akkor sem, ha néha majd eldúdolod a Himnuszt magadban az idegen, de már belakott városok utcáit járva, és akkor sem, ha nem fogod tudni meghallgatni, mert az egésztől rosszul leszel. A melegséged az életed sokkal kisebb részét határozza meg igazából, mint gondolnád, és ebbe majd beletanulsz.

Itt találjátok az egész cikket.

2.) Generációs slam

Januárban megírtam és előadtam a kedvenc saját slam poetry szövegemet. Nagyon régóta felcseszem magam azon, hogy lenézik emberek a generációnkat, mert nem értik meg, hogy egy más világban kell helytállnunk, mint nekik, és hogy az életünk elején nem tudunk máris felmutatni teljesítményeket, noha ismerve a jogainkat, jogszerűen működő munkahelyet szeretnénk, esetleg tisztességes bért is. Nagyon régóta kerestem ennek a típusú elégedetlenségnek a nyelvét, és Purosz Leonidasz: Egy férfi nem hagyja félbe című verseskötete azt hiszem megoldotta a problémát. Úgy éreztem, hogy itt lehetett dühösnek lenni, lehetett vagdalkozni, és legitim dolog volt számonkérni a meg nem értés szándékát. Tényleg dühös és vagdalkozós szöveg lett, de ez az, amire tényleg a legbüszkébb vagyok a slamben töltött öt és fél évem alatt.

3.) Szilvió blogol bele a nagyvilágba

Április 1. Karantén van már hetek óta, de lassan túlesünk az első két hét sokkján és rájövünk, hogy kezdenünk kell valamit a kialakult helyzettel. Én blogolni kezdek. Nyitok egy saját blogot, ahol saját magamról írok. Áprilisban indult a 20on.hu-n a KarantÉn önismereti gyakorlófüzet, 30 feladattal, hogy minden nap gondolkozzunk valamin, és én azok kapcsán írtam minden nap. Aztán meg a szívemhez nőt ez a felület, bár keveset írok, írtam rá azóta. Még áprilisban írtam magamhoz használati utasítást, vagy levelet a tündérkeresztanyámnak, de beszéltem itt arról is, hogy nem csak a homo- és transzfóbia ellenes küzdelem napján fontosak a szivárványzászlók, hogy nekem is fáj Trianon vagy hogy Bogdán László hiánya megrázó a magyar közéletben. Szeretem ezt a blogot, mert random ötlet volt, megcsináltam, és valami jó sült ki belőle. Mert itt aztán tényleg bármiről írhatok, és ha valami nem hagy nyugodni, írni is fogok róla.

(A poszt írása után arra jutottam, hogy lehet, hogy ezt a bejegyzést például a Szilvió random blogol blogra kellett volna kitenni, de késő bánat, meg már be is szerkesztettem ide, ugye.)

4.) Talán érdekes lehet, amit csinálok?

Ez 2020 egyik nagy tanulsága. Mármint tényleg. Lett Twitterem, ahová a bármilyen kis szar dolgaimat ki tudom szórni, Instagramon kialakult egy vizuális nyelvem, több új projektbe is belekezdtem, és vannak mindig emberek, akik olvasnak, figyelnek, valamilyen érthetetlen okból kedvelnek egy adott ügy mentén. És ez tök butaságnak hangzik, de hogy nem voltam túl erős önbizalomban. 2020 nagy tanulsága az, hogy megszólalhatok. Gondolhatok valamit, gondolkodhatok dolgokról, akár ortó nagy baromságokról, valakit meg fog találni. A barátaimmal van most egy ilyen mantránk, hogy legitim, amit érzünk, gondolunk, és 2020 nekem az az év volt, amikor ezt azt hiszem tényleg megértettem.

5.) Vizi Dávid elmondja a Leomlott reggelre című versem

Küldött egy e-mailt Máté Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színész, a Katona József Színház igazgatója, hogy a Katona a költészet napján egy youtube versvideó sorozatot tesz ki a Szép versek 2019 antológiából, és elmondhatnák-e az én versemet is. Nyilván, nézzük reálisan, nem hiszem, hogy Máté Gábor személyesen levelezget ilyen ügyekben, de akkor is. Ez egy nagyon jó dolog volt. Vízi Dávid pedig nagyon máshogy szavalta, mint ahogy én szavaltam volna, és nagyon szeretem, hogy így van.

6.) Lehetnék bárki versantológia

Egy nagyon hasonló megkeresést találtam Péczely Dórától, aki egyszer csak rám írt, hogy a 2017-ben megjelent, általam is hihetetlenül sokra tartott Szívlapát antológia után ismét egy kortárs antológiát szerkeszt, és nem csak az van, hogy beválasztotta két versemet, de az egyik verssoromban meglátta a könyvnek a címét. A kötet maga mostani pályakezdők és már halott szerzők harmincéves koruk előtt született verseit tartalmazzák, azt gondolom, hogy egy izgalmas lenyomata a 2017 utáni folyamatoknak, amikor is rárobbantak a fiatalok az irodalmi életre. Nem minden vers baromi erős, de minden vers mögött ott van egy lehetséges baromi jó költői életút lehetősége, és elmondhatatlanul megtisztelő, hogy ezt az egészet az egyik versem sora fogja össze.

7.) Jelenkor publikáció

Nincs olyan magyar nyelvű irodalmi folyóirat, amit többre tartanék a Jelenkor Folyóiratnál, és az egyértelműen mindig magas színvonalú szerkesztés mellett itt a pécsiségét is meg kell említeni. Nem mondom, hogy a középiskolás éveim alatt sokat értettem belőle, amikor kinyitottam, de mindig volt valami, amit jónak találtam, amikor városszerte random helyeken megtaláltam. És nekem ebből a szempontból is hihetetlenül nagy dolog ez. Hogy most valaki az én versemet is elolvashatja egy random valahol fekvő Jelenkorban.

8.) Új felületre költöztünk

Ezen már régóta gondolkoztam, de soha nem tettem meg, mert az igazat megvallva, nekem és az Egy meleg srác olvas blognak nagyon jó helyünk volt az blog.hu-nál. Az Index csapatának nagy közös felállása mégis egyértelmű helyzetet teremtett, és örülök, hogy ez megtörtént, mert kiderült, hogy képes voltam létrehozni egy új felületet, és nem omlott be az egész. Ti, olvasók is maradtatok, és minden rendben, noha a régi bejegyzések képeinek az átszerkesztése még mindig nem sikerült teljesen. Örülök, hogy állunk, és hogy nem állunk rosszul. Megtanultam ezt a kezelőfelületet is, és a nagyobb felelősség sem szakadt még rám.

9.) Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj

A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat az irodalmi intézményrendszer írószervezetei olyan fiatal alkotóknak adják egy készülő kötet munkatervére. Idén 13-an kaptuk meg fél évre ezt az ösztöndíjat, és ez nagyon sok mindenre adott lehetőséget számomra. Sokkal nyugodtabban tudtam belevágni az őszi szemeszterbe, mert volt tartalékom arra az esetre, ha ismét ki kellett volna költöznöm a kollégiumból, lehetővé tette azt, hogy megjelenésükkor beszerezzem az kortárs irodalmi anyagokat, pszichológushoz járok belőle, utaztam is, mert városokból írom a verseskötetem, és vállaltam utazásokat, és közben Orcsik Rolanddal és Zilahi Annával dolgoztunk keményen a kötet anyagain. Nagyon hálás vagyok ennek az ösztöndíjnak, jól jött, jókor jött, és amit elköltöttem belőle, az mind jó helyre ment.

10.) Veszprém, te csodálatos

Veszprémi Szilveszternek hívnak, és nem szeretem ezt a nevet az apámmal való kapcsolatom rendezetlensége miatt. Ugyanakkor Veszprém nevét boldogan viselem, mert ebbe a városba az első pillanattól szerelmes vagyok. Az van, hogy ez a város szép, gyönyörű. Tele van kis utcákkal, sikátorokkal, jól sétálható a belvárosa, lassú, tele van nehezen megtalálható, de megtalálni érdemes helyekkel, és egyszerűen csak jó dolog sétálgatni ott. A lelkem egy darabja az a város, és idén találtam meg. Ez jó volt.

11.) Elkezdtem a mesterszakot

Mostantól végre mesterszakon tanulok, és ez egészen jó dolog. Állati izgalmas dolgokat is tanulunk, sokkal gyakorlatibbak az óráink, alkalmazható tudást kapunk, és a tanáraink partnerként tekintenek ránk, hajlandóak a gondolataink és akár a kutatásaink mentén is gondolkodni. Bár nagyon jó és nagyon rossz óráink is voltak a félévben, meg ugye a fele online ment le, mégis stabil volt az egész, mert négy elmondhatatlanul fantasztikus és különböző emberrel vagyunk együtt, szupermódon vicces és támogató a csoportchatünk, néha átisszuk és beszélgetjük a kijárási korlátozást, és baromira megfejtjük közben a világot. Szóval ja, elkezdtem a mesterképzést, és eddig tényleg olyan, mint a nagykönyvben, és elmondhatatlanul hálás vagyok néhány tanárunknak és a csoporttársaimnak, hogy ez egy ennyire jó történés.

12.) Pszichológushoz járok

Ez egy fura dolog, mert mindig is azt hittem, hogy nagyon gyenge lábakon áll a mentális egészségem. Mindig azt gondoltam magamról, hogy depressziós vagyok, de most lett a Móricz miatt olyan anyagi helyzetem, hogy nem hiányzik a havi 4-5 pszichológiai ülés ára a pénztárcámból. A jó hír, hogy nem vagyok depressziós, és nagyjából 10-15 ülés alatt már értem, hogy mi mindent cipeltem eddig, és mi minden választott el attól az embertől, aki valójában lehetek. Sokkal könnyebben nyitok most emberek felé, nem szorongok, ha csevegnem kell egy-egy helyzetben, és elkezdtem bízni magamban, a megszólalásomban és teljesítményemben. Nem mondom, hogy minden helyzetben sikerült átlépnem a korlátozó gondolataimat, de sokkal halkabbak, és tanulom nekik azt mondani, hogy nincs igazuk. Egyszer kimondtam a félelmeimet, és neki kellett állnom nevetni a terápia alatt, annyira abszurdak voltak, és ez egy baromi erős tapasztalat.

13.) Jobb barát vagyok, mint amilyen korábban lehettem

Ezt tudom a legkevésbé megfogni, miközben tényleg iszonyatosan érzem ezt. Sokkal jobban igyekszem támogatni a barátaimat, jelen lenni a krízisükben vagy a mindennapi örömeikben, és tanulni azt, hogy mik a jó szavak egy-egy adott helyzetben. Igyekszem őket is lebeszélni a káros mantráikról, tanuljuk észrevenni, hogy mit csinálunk jól, és igyekszem én is jobban kiadni magam nekik. Hihetetlenül nagyra becsülöm most a jó és építő embereket magam körül, szeretem, ha szeretnek, és jó jókat beszélgetni. Ez most tök hülyeség, meg általánosság, de nekem ez biztosan 2020.

14.) Dik, egy szegedi homlokzat

Az első pszichológus utáni pénteken láttam egy házat, ami mellett nap mint nap elmegyek, de eddig nem néztem fel. Lefotóztam, kitettem instára #mamilyenházvagy, és ennyi. Pár nap múlva történt egy hasonló. A harmadik ilyennél arra jöttem rá, hogy kellene erre egy instaoldalt csinálni, majd a villamosmegállóban létre is hozam. Dik, egy szegedi homlokzat a neve, és mindenféle homlokzat van rajta, telefonnal fotózva, ahogy szembe jönnek velünk az után, ha figyelmesen nézünk. És az emberek azt hiszem értik ezt a figyelmes felfelé nézelődést, és ez klassz dolog. Szeretem, bár a karantén és az online oktatás magába zárja most. Mégis, jó, hogy akkor, csütörtökön, négy után egy-két perccel megcsináltam, lesz még rajta tartalom úgyis.

15.) Törzsasztal Műhely, és mindaz, amit jelent

A Törzsasztal Műhely a legkedvesebb dolog, ami az irodalmi életből történt velem. A Törzsasztal egy szegedi irodalmi intézménysorozat, amelyik havonta fiatal alkotókat hív meg. Egy, a szerzővel való műhely keretében bárki megmutathatja a verseit a többieknek, majd egy esti zenés irodalmi beszélgetésen beszélnek a szerző friss kötetéről, új munkáiról. És ez az egész Törzsasztal baromi vicces, laza, kedves, olyan, aminek jó a tagjának lenni. Nekem volt szerencsém az első alkalomtól részt venni a csoport munkájában, műhelyalkalmain, de azt érzem, hogy idén érkeztem meg hozzájuk igazán, és jó, hogy részt tudok venni benne. Nyáron volt egy szuperjó felolvasássorozatunk, aztán szerveztünk egy támogatói bazárt szeptemberben, aminek én a könyvvásáros részéért feleltem, és nagyon jól esett a lelkemnek figyelni azt, ahogy ez magától működik ilyen baromi kedvesen. Nagyon nagy öröm számomra ez a megérkezés és megértés, és tök hálás vagyok érte.

16.) Eközben Szegeden blog

Ez egy valóra vált álom. De tényleg. Csodálatos fotós és író barátokat hívtam össze, és együtt csinálunk valamit, ami túlmutat rajtunk. Korábban nem igazán láttuk sem az irodalomban, sem a fotózásban azt a Szegedet, amit mi megélünk nap mint nap, ezért megteremtettük azt fotók és tárcák párbeszédeként. Szeretnénk egy olyan városi tapasztalatot mutatni, amelyik nyitott és kíváncsi, keresi a mindennapok témáját, és olyan dolgokat tesz elmesélhetővé, amik egyébként nem feltétlenül hírértékűek, mégis a város működéséről szólnak. Nagyon izgalmas munka volt, ahogy ez a blog összeállt, jó ennek a motorja lenni, és jó látni, hogy az emberek kíváncsiak ránk, és értenek minket. Nagy terveink vannak, az Eközben Szegedent nem blogként, hanem projektként látjuk, és szeretnénk terjeszteni az igét erről. Az oldalt ide kattintva érhetitek el, és arra gondoltam, hogy beszúrom ide a tényleg csodálatos imázsfilmünket, amit néha csak azért nézek meg, hogy tényleg elhiggyem.

17.) Kibeszélős bejegyzések

Szóval nem tudok igazán sok mindent kiemelni a blogon idén, talán a Kibeszélős bejegyzések rendszerszerű működése az egyetlen, amit igazán jónak tartok, azt viszont abszolút. Olyan dolgokról értekeztem, mint hogy milyen szerintem a jó LMBT+ reprezentáció, mit jelent az, hogy LMBT+ kánon, mit tudunk kezdeni a buzi szóval, igaza van-e Toroczkai Lászlónak, aki mindenhol szivárványos propagandát lát, vagy hogy melyik könyvek kísértek el életem 1-1 meghatározó szakaszában… Szeretem ezt a bejegyzéstípust, jó látni, hogy megtalálta a helyét, kevés dolog biztosabb annál, minthogy ez háromhetente továbbra is lesz.

18.) Pezsgőzz hétfőn

Sokat beszéltem már a mentális egészségről ebben a bejegyzésben is, de úgy érzem, hogy ez a történet megérdemel egy külön pontot, mert precedenst teremtettünk arra az egyik csodálatos barátommal arra, hogy bármit meg lehet csinálni, hiszen mi egy hétfőn pezsgőt rendeltünk, jéggel, és jegesbödönnel és minden fenszivel együtt. És ez a fajta céltalan merészség a kedvenc metaforám lett. A miért is ne?-nek a metaforája, és annak, hogy lehet, bármit lehet, és ez azért is jó, mert bárkinek elmeséltem de azt nem lehet helyzetek kapcsán, értették, hogy de igen, lehet. És ez baromi jó, szóval ti is pezsgőzzetek hétfőn, meg csináljatok mindent, mert amúgy lehet mindent, amit csak szeretnétek.

19.) Petri-díj jelölés

A Petri-díj az irodalmi térben egy lehetőséget jelent évente egy pályakezdő szerzőnek, hogy a Magvető Kiadónál jelenjen meg az első kötete, és idén én is a jelöltek között voltam, ami minden a következőkben leírtak ellenére nagyon megtisztelő dolog. Pályakezdőként számomra minden ilyen megerősítő gesztus nagyon sokat jelent. Ugyanakkor az irodalmi intézményrendszerben ez egy nagyon vitatott elismerés, mert nem mindig azok kapják meg, akikről azt gondolja az irodalmi közhangulat, hogy igazán a legérdemesebb rá. Épp az ilyen kritikák miatt idén valamennyire transzparensebb lett a jelölés, mégis egy olyan művész kapta meg, aki nem igazán publikált korábban, és nem is vett részt az irodalmi életben, miközben három bivalyerős anyag is volt a bírálók előtt, akikre szórnám a kötetet. És hogy asszem túl kezdő irodalmár vagyok még ahhoz, hogy ne csesszenek fel az intézményrendszerek visszásságai, noha tényleg nem gondolom, hogy engem rövidített volna meg. De mindegy, a jelölés maga nagyon jó dolog, megtisztelő volt ezekkel az alkotókkal egy névsorban is lenni.

20.) Releváns lehetek?

Ez megint egy visszatérő dolog, de határozottan egy dologra gondolok most. Elkezdem irodalmi kritikát, interjúkat és recenziókat írni, és kisebb fennakadásokkal, de úgy érzem, hogy ez nekem menni fog majd. Nyilván még egy pálya legelején vagyok, és még rengeteget kell tanulnom, de úgy érzem, nagyon nem bukhatok bele. Ennek a pontnak az egyik eredménye, hogy novemberben megjelent egy interjú Nádasdy Ádámmal a Tiszatáj online-on, amit én csináltam, de hamarosan ugyanott jön majd egy recenzióm 2020 szerintem egyik legjelentősebb lírakötetéről; az új kedvenc könyvemről írtam egy hosszú kritikát az egyik legfontosabb irodalmi folyóiratba, ami jövőre szintén megjelenik; dolgoztam egy recenzión, ami szintén jövőre jelenik meg egy számomra fontos helyen, és dolgozom is új dolgokon. Jó érzés jó visszacsatolásokat kapni, szeretek gondolkozni szövegeken, szeretem, hogy nem csak a fejemben van valami, hanem le is tudom a gondolataimat írni, és szeretem, hogy talán ennek is van értelme.

21.) Nyitottak vagyunk projekt Számít a történeted! kampány

Végül az év végén én is elkezdem feltűnni a Nyitottak vagyunk projekt Számít a történeted! kampányába, amiben a blogról és a bloggerré válásomról mesélhettem. A projekt célja, hogy a kisebbségi csoportok tagjai előtt megosztható, továbbmesélhető pozitív történetek is álljanak, amik arról beszélnek, hogy a kisebbségi élet is tele van lehetőséggel. Örülök, hogy a kampány az én történetemet is megosztásra érdemesnek találta, a kampány főoldalán kívül a Glamur online oldalán is megjelent egy interjú velem.

Szóval ilyen volt ez az év

Pár hete a dohányzóban azt tudtam mondani a szobatársamnak, hogy nagyon jó év volt ez, és hog még egy ilyet. Nyilván kevésbé gondolom végig, hogy mi mindent jelentett ez. Nekem is hiányoznak a kocsmaasztal melletti beszélgetések, hiányzik a slam poetry, örülök, hogy megtanultunk a szemünkkel mosolyogni, de jó volna végre a szánkkal is. Nagyon nyomasztónak éltem meg a karantént és a karantén második eljövetelének levegőben lévő ígéretét, sajnálom, hogy a lelkem most nem töltőthedett fel az Ördögkatlan fesztiválon… Nem panaszként mondom, csak nem volna igaz, ha 2020-ról egy csupa ömlengős posztot írnék.

Mégis, az a helyzet, hogy 2020 talán életem legsikeresebb éve volt. Közel kerültem ahhoz az emberhez, aki lenni szeretnék, és elindultam valamerre, amerre talán még nem vezet határozott cél, de tudom, hogy jó felé visz. 2020 számomra egy csodálatos alap volt, amire tudok majd építeni, és szeretek építkezni. Nincs bajom a munkával.

Jövőre már okosabban, építkezősen megyünk könyvekkel is a szivárványig!

Szilvió

Februári summa

Sziasztok,

megint itt a hónap vége, és bár nem azért, mert egy nappal rövidebb volt a hónap, de rövidebbre sikerül majd ez a summa is, mert ebben a hónapban csak négy könyvet szereztem be, ebből csak egyet vásároltam, 500 Ft-ért, és csupán kilenc könyvet sikerült befejeznem, ami lehetne ugyan jobb is, de egy vállalható minimum. Ezzel együtt is ez a kilenc könyv jól tükrözte, milyen olvasási célokat tűztem ki magam elé, és a hónap második fele óta egy kis megingással ugyan, de van kedvem blogolni is, szóval mégiscsak jó hónapot mondhatok magaménak. Mutatom bőven:

februar_1.JPG

Négy könyvet sikerült beszereznem ebben a hónapban:

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
A hónap elején érkezett hozzám Völgyi Anna első, novemberben megjelent regénye az Atlantic Press kiadótól recenzióra, és napokon belül érkezik róla értékelés is. Összegezve a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! egy izgalmas regény Sáráról, aki Bristolban egy indiai étteremben volt kisegítő, de hazajött, és itthon próbált a saját szakmájában, laboránsként elhelyezkedni. A friss munkahelyén azonban Sára beleszeret a gyönyörű, nála idősebb, titkokkal teli kolléganőjébe, Laurába. Működik a regény, akár a kortárs magyar helyzetet, akár az első generációs értelmiségiség, akár a kivándorlás tereit vizsgáljuk, és persze a regény oldalain keresztül éled fel Sárában a biszexualitás. Lesz még róla szó a blogon.

Polcz Alaine: Asszony a fronton
Polcz Alaine és ez a regénye kifejezetten alapműve a kortárs magyar irodalomnak és egy nagyon határozott narratívát képvisel a második világháború és az akkor tomboló izmusok kapcsán. Az elhallgattatott és otthon hagyott nők történetét mondja el, akiknek a háború betört az otthonaikba és az utcáikba. Egy olyan fiatal lány mesél, aki látott az utcán zsidókat sárga csillaggal mászkálni, aki éhezett és menekült óvóhelyekre légiriadók alatt, és aki be tud számolni arról az erőszakról, amit a megszálló orosz csapatok követtek el. Egy nagyon megrázó szöveget várok a könyvtől, ami bemutatja a másik háború borzalmait, és elmeséli az elmesélhetetlennek gondolt dolgokat, amiknek nem is lehetett fóruma  a háborús történetekben. Könyves ajándékozáson kaptam, és tényleg régóta hiányzott a polcomról.

H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Ezt a könyvet slam poetryn nyertem, de nagyon örülök neki, mert idén meg akarom ismerni a zsánerirodalom alapjait, és Lovecraft egyértelműen az egyik alapja a fantasy, dark fantasy, horror műfajok irodalmának. Általában a különböző emberen túli entitásokat mozgatja a szövegeiben egy elvileg nagyon speciális misztikus, titokzatos ködön keresztül, ez a könyv pedig néhány novelláját tartalmazza. Kíváncsi vagyok rá.

David Wong: John meghal a végén
Ezzel a könyvvel csak azért szemezek ezer éve, mert van egy Adam Silvera könyv, amit talán soha senki nem fog kiadni magyarul (érthetetlen és felfoghatatlan módon), amiben a két főhős srác meghal a végén, mert egy olyan utópiában játszódik, ahol mindenkinek szólnak a haláluk előtt egy nappal, és összekötik őket más ilyen helyzetben lévővel. És ennek semmi köze ehhez a könyvhöz. Ezt a könyvet nem sokan szeretik, de akik igen, az a vicces horror egyik nagyon jó szövegének tartják, a fülszöveg pedig szinte alig árul el többet ennél. Mint már mondtam, régóta szemeztem vele tehát, mintegy véletlen találatként, és 500 Ft-ért árulta egy hölgy molyon Szegedről, én pedig 500-ért hajlandó vagyok vele tenni egy próbát.

Kilenc könyvet olvastam a hónapban

Peter Stjernström: A világ legjobb könyve
A világ legjobb könyve egy olyan regény volt, amit már sokszor megrendeltem volna, de az utolsó pillanatban mindig kikerült a kosaramból, és bár nem volt rossz olvasmány, azért örülök, hogy nem kellett fizetnem érte, hanem ajándékba megkaptam. A regény Titusról mesél, aki már több zajtalanul maradt regényt megírt, és most egy lezüllött alkoholista, aki slam poetry fesztiválfellépéseken hangolja fel a közönséget azzal, hogy különböző elavult társadalmi illemkódexekből vagy szakkönyvekből olvas fel. Egy éjszaka azonban Titusnak és slammer, költő barátjának eszébe jutott, hogy meg kellene írniuk a világ legjobb könyvét, ami ugyanúgy a receptkönyvek, a krimik, és az irodalmi listák első helyeit is be tudja zsebelni. De kettejük közül csak egyvalaki írhatja meg ezt a könyvet, és ezt szinte az első perctől tudják. A regényben Titus megtisztulásáról és józanná válásáról, illetve a két író közti cselekkel és már-már vérre menő versengéssel teli néhány hónapjáról olvashatunk, könnyeden, viccesen. Nem váltja meg a szöveg a világot, de egy szórakoztató olvasmánynak elég.

Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Az emberek országa
A két általam nagyon nagyra tartott író írt egy közös disztópiát, és hát tudtam, hogy imádni fogom. A regény a harmadik világháború és a klímakatasztrófa után játszódik, és két ifjúsági főszereplőt, egy fiút és egy lányt követünk benne. Mindketten kiválasztottak, akik az emberek országának az elitképző iskolájában tanulnak, hogy majd az állam fenttartásán dolgozzanak. Lassan a napok múlásával egyre nagyobb betekintést kapunk egy eminens lány és egy álmoktól gyötrődő fiú mindennapjain keresztül az állam központosított működésébe. Ebben a regényben minden szereplő a lehetőségeihez, génjeihez, képességeihez, hajlamaihoz képest a neki legjobb szakterületen képviseli magát és építi tovább az államot, mindenkinek saját ajánlott időbeosztása van, amit érdemes betartani, de nem szankcionálják, ha eltérnek tőle, és mindenki össze van nőve egy digitális eszközzel, ami azonosítja is őt. A két szereplőnek azonban lassan ki kell látnia a köréjük épített díszletek mögül, aminek a módjáról és a mögötte létható dolgokról már hatalmas spoiler volna beszélni. Ezzel együtt egy nagyon klassz kötet, váltott nézőpontú fejezetekkel, térképpel és minden fejezet elején értelmező szótárral. Szerettem. Működött. Ajánlom.

Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Többször voltam már olyan könyvbemutatókon, beszélgetéseken, ahol Ferencz Mónikának kellett a kötetéről beszélnie, és soha nem szólított meg. Arról, ahogy ő mesélt róla, egy egyszerű kötetnek tűnt, a dél a gyerekkor, az észak a jövő, és nincs túlgondolva. És kötetszervező elvként ez tényleg nincs, viszont nagyon erős megszólalásmód jellemzi, tele nagyon jól működő szimbólumokkal, amik megkülönböztették az újkomolynak tartott többi elsőgenerációs kötettől, miközben alapjaiban tematizálja a generációs ki tudja merre van északiságot, és a leleplezi a gyermekkor legnagyobb hazugságát: „bármerre fordulsz északnak tartasz”.

Anthony Burgess: Gépnarancs
Ez. A. Könyv. Istentelenül. Zseniális. Még azt hiszem sosem voltam ennyire hálás, hogy ajánlottak egy regényt. A könyv egy kamasz banda vezetőjét követi, aki a regény első felében kevert orosz szlengséggel irányítja kisebb házak kirablását és járókelők éjszakai megszégyenítését rendkívül polgárpukkasztó és öncélú, cserébe közveszélyes módon. Aztán elkapják őt, börtönbe kerül, ahol egy új technikát próbálnak ki rajta, amely szerint ezentúl nem lehet más választása, mint az, hogy jó ember legyen… És ez még bőven nem a vége.
A Gépnarancs egyszerre szól a Zabhegyezőből ismert generációs élmény ugyan radikálisan kifordított tapasztalatáról, a hidegháborús erőszak önkényének ünnepléséről és az 1984-nek is alaphangulatot adó minden gondolatot uralni vágyó hatalmi struktúráról.  Fantasztikus könyv. Imádtam. Olvassátok és rajongjatok érte, mert ha akad néhány anarchista órátok, akkor ez a könyv legjobb dolog, ami történhet veletek.

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra Laurám!
Fent már írtam róla.

Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard francia egyetemi tanár, amellett, hogy néhány gyakorlati tanáccsal lát el arra az esetre, ha nem olvastuk azt a könyvet, amiről beszélnünk kell, elsősorban azt állítja, hogy nagyon különbözőféle nem olvasások vannak. Nem olvastam, csak belelapoztam, nem olvastam, de olvastam róla kritikákat, hallottam róla, nem olvastam, de el tudom helyezni az irodalomban vagy bármilyen más struktúrában. És elmondja, hogy nem biztos, hogy mások is olvasták azt a könyvet, amiről beszélnek vagy akár kritikát írnak, és egyszerűen szinte biztosan nem tudunk besülni, ha hazudunk a könyvről, mert nem emlékeznek mindenre pontosan, ahogy az nekünk sem dolgunk. Ez például egy tipp tőle, hogy nektek ne kelljen elolvasnotok. A másik pedig, hogy mindig állítsd magabiztosan, az emberek a legkisebb valószínűséggel fognak arra gondolni, hogy nem olvastad el a könyvet. Hasznos volt, bár számomra gyakorlati újdonságokat nem hozott, de mégis, mindent nem lehet elolvasni. Magyar szakon sem, például. 

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
Katz Katalin izraeli szociológus, aki a holokauszttúlélő édesapjáról hallott arról, hogy voltak cigányok is a koncentrációs táborokban, de sokáig ennek alig találta bizonyítékát. És ez tényszerűen így van. A hetvenes évekig sem Magyarországon, sem a világban nemigen tematizálták azt, hogy a nácik áldozatai között lettek volna cigányok is. Katz Katalin a kutatásait már később, a 90-es évek elején kezdte Magyarországon, interjúkat vett fel, és ezen esetek kapcsán igyekezett egységesíteni a magyarországi roma holokauszt történetét, aminek például egy fontos állomásán, Komáromban a mai napig nincs semmi arra utaló dolog, hogy ott roma honfitársak tömeges kivégzése zajlott volna. De találkozunk koncentrációs táborból hazatértekkel is, olyanokkal, akik szerint meg kell élniük és el kell mesélniük az emlékeiket, míg más mesélő szerint egyszerűen el kell hallgatniuk. De beszél olyan erőltetett menetről is, ahol magyar katonák a saját honfitársukat bántalmazta vagy hagyta cserben, és a könyv végén egy olyan történet darabjai is összeállnak, amiben egy falu a teljes roma közösségét kiírtotta és elfelejtette, úgy, hogy pusztán néhány túlélő emlékezhet rá, külön-külön…
Mindezek után pedig kapunk egy nagyobb, filozófiaibb holokauszt-kutatás áttekintést, amiben megérthetjük a népírtás, a holokauszt és a roma holokauszt közti nem tisztázott különbségeket, vitákat, és azt, hogy hogyan alakult ez az elmúlt 50 évben. Nagyon erős és izgalmas szöveg volt Katz Kataliné, főleg az életutakat nehéz volt olvasni, de vitathatatlanul fontos munka az övé.

Don DeLillo: Cosmopolis
Eric Parkel, a fiatal milliárdos úgy dönt egy teljesen esetleges áprilisi hajnalon, hogy el kell mennie fodrászhoz, így beülnek egy limuzinba, és áthajtanak a városon. Nagyjából ez történik. Csakhogy ez egy nem teljesen átlagos áprilisi nap. Ma érkezik az elnök látogatóba, tele van a belváros tűntetőkkel, a kapitalista gazdaságot jelképező patkányok lepik el a fontos tereket, és Ericnek határozott célja, hogy bedöntse a jent. Szóval ezen a szép áprilisi napon különböző szakértők, orvosok, barátnők jelennek meg a limuzin hátsó ülésén és a közeli vendéglátóhelyeken. Izgalmas szöveg, mert benne mindenki Erichez viszonyul, követhetjük az ő gondolatait, amelyek egy picit világgyűlölők, amelyek megvetik a plebsz tömegeket, és közben halál filozofikusok és randomak. DeLillot sokan az amerikai posztmodern kezdőkarakterének látják, és tényleg megvan benne az az elemelt gesztus, hogy a cselekménytől majdhogynem függetlenül beszél és gondolkodik a szereplő, és ügyesen épít fel esetleges, de jó tempóban visszatérő, megmosolyogtató szimbólumokat. Szerettem.

Lewis Caroll: Alice Csodaországban
Szóval mind ismerjük a történetet. Alice beleugrik egy nyúlüregbe és kicsivé majd naggyá majd megint kicsivé válik majd megint naggyá, és közben történnek dolgok. Szóval az a helyzet, hogy én sokkal, de sokkal többet vártam ettől a könyvtől. Azt vártam, hogy Alice és a világ zavarodottsága vezet majd valahová, de ez nem igazán történt meg. Számomra ez a szöveg sokkal öncélúbb volt, mint majdnem bármi, amit a posztmodern címke alatt öncélúsággal vádolnak. És olvasóként sem rántott be. Értem, hogy miért lehet fontos szövege az irodalomnak, és szerintem van tere a világokról való gondolkodásban az Alice körüli párbeszédben, de engem olvasóként ez most kevésbé vett meg.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: Gépnarancs, Alice Csodaországban
Nonfiction: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?, Visszafojtott emlékezet
Cigány irodalom: Visszafojtott emlékezet
Megismerni a várost: Cosmopolis
Zsáner: Az emberek országa, Gépnarancs, Cosmopolis, Alice Csodaországban
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: A világ legjobb könyve (svéd), Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? (francia)
LMBT: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Így blogoltam a hónapban:

Ez lesz a hetedik bejegyzés a hónapban, viszont csak egy értékelés volt, szóval nem vagyok kimondottan büszke, de így alakult. Február közepén elért egy olvasási válság, és ez a bloggal együtt is működött, és még mindig van az is, hogy lett HBO GO-m telis-tele szuper sorozatokkal, amik szintén kemény órákat vesznek el… De igyekszem jól csinálni, és ez azt is jelenti, hogy ha úgy érzem, hogy nem tudnám jót hozni, akkor nem írok bejegyzést. Remélem megértitek…

Mindenesetre február 5-én indult a hónap az 1 és 6 bejegyzéssel. A hat betervezett könyvből ötöt sikerült elolvasnom, a hatodikat (Eberhard Staub: Az élő város) tegnap kezdtem el, nagyon klassz, nagyon olvasmányos esszé, de valamennyi biztosan át fog csúszni belőle márciusra. Ezt követte Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit alternatív fülszövege, majd Valentin-napra érkezett, elsősorban kifejezetten azért, hogy az index emelje ki, egy LMBT könyvekből vett idézetes poszt, ami megmutatja, hogy a szerelem mennyire egyforma is. Aztán megünnepeltük egy bejegyzésben, hogy óvodaérettek lettünk, vagyis három éves lett a blog, és úgy éreztem leginkább arról tudok mesélni, hogy sokkal könnyebb bátornak lenni, ha van egy három éves blogod. Ez után sokára megjelent a Minden szív kaput nyit értékelése, majd a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! alternatív fülszövege. A következő hónapban szeretnék folyamatosabban jönni az értékelésekkel, erről már a hétvégén igyekszem készülni. 🙂

Szóval hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂 Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha kérdéseid, megjegyzéseid volnának, írj bátran facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be insagramra vagy twitterre. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Óvodaérettek lettünk, és bátran nézünk a táguló világra

Sziasztok,

egyszerre olyan most ezt a bejegyzést írva, mintha mindig is lett volna ez a blog, és olyan is, mintha tegnap lett volna az a szerda reggel nyolc és dél között, amikor létrejött az a felület, amit most olvasol. Pedig ennek már három éve. Pont három éve. És ez most valahogy fontossá lett számomra, mert azt mondták korábban, hogy fontos. VargAda arról is beszélt  a 2018-ban a könyvfesztiválon a könyves bloggereknek, hogy szerinte a három év az, amikor kiderül, hogy valaki könyves blogger lett és marad. Mert sokan adják fel, ha nincs rá idejük, vagy amikor nem hullnak az ölükbe az ingyen könyvek vagy nem jönnek a számok, és sokan keresnek más témákat is. Szerinte ez a három év fontos határ, és egy picit szerintem is. Nagyon más volt az elmúlt egy év, amire visszanézhetek, mint a korábbi kettő, de egy dologgal talán össze tudom foglalni:

szulinap_1.JPG

Bátor lettem. Ez majdnem teljesen ilyen egyszerű. Most már könnyű bátornak lenni. Kiismerem magam a könyves közegekben. Követem a fő trendeket, olvasom a legfontosabb bloggereket, néhányukkal ismerősök vagyunk a facebookon is, persze követjük egymást molyon, beszélgetünk egymással egy-egy könyves eseményen, vagy egymásra írunk egy-egy jól sikerült tartalmunk apropóján.

Azt hiszem a részese lettem lassan a könyves életnek, még akkor is, ha a könyves tartalomgyártók alapvetően szűk rétegközönségéből én egy még szűkebb rétegből szakítok. Egyre gyakrabban futok bele ismeretlen embereknél is abba, hogy ismerik a blogomat, ti is egyre gyakrabban szólítotok le (amit még mindig nem tudok kezelni, de nagyon jó érzés, napokig tudok örülni neki), és ez az egész kinyitott engem is. Általában zárkózott ember vagyok, tele vagyok kétségekkel azzal kapcsolatban, amit csinálok, viszont a harmadik évben lett egy olyan szilárd alapom, amit fel tudok mutatni. Mert igen, van, hogy egy bejegyzés nem sikerül úgy, én sem vagyok rá büszke mindig, és tudom, hogy nem csinálok mindent tökéletesen, azzal együtt sem, hogy a tökéletesség nem is cél… Mégis ebben az évben meggyőződtem arról, hogy blog, amin dolgozom jó, és egy jó alap, amihez vissza lehet térni akkor is, ha valami pont félremegy.

És ez büszkeséggel tölt el. Tényleg. Minden nap. Az októberi Szegedi TEDx beszédem után meséltem arról, hogy hetekig csak mosolyogva és kihúzva tudtam járni, mert úgy éreztem, hogy egy érdekes ember vagyok, akinek van egy jó története és inspirálni tud másokat, de azt hiszem ez előbb kezdődött. Valahol ott, hogy jelentkeztem a TED-re, vagy előbb… De ezt mindenképpen a blognak köszönhetem.

Már közhelyszerűen mondom magamról, hogy zárkózott vagyok, nehezen kezelek szociális helyzeteket, de ezt fontos értenetek ahhoz, hogy mit jelent számomra a blogolás elmúlt egy éve. Jelentkeztem TEDx előadónak, több szerzővel készítettem interjút, írtam egy vendégcikket a wmn.hu-ra, elhívtam egy kávéra Teklát, aki már hat éve blogol, és a google a Könyvesblog professzionális tartalomgyártó után másodikként dob ki a ‘könyves blog’ keresésre, és akit most már youtube-on is követhettek.

Ez most négy nagyon más példa, de nagyon hasonló dolgok állnak mögöttük. A TED videók azóta vonzanak, mióta az eszemet tudom. Nagyjából egy időben találtam rá, az akkor magyarul még szinte csak feliratokkal elérhető angol nyelvű beszédekre és a meleg könyvekre. D. Tóth Kriszta és a WMN már bőven dübörgött, amikor blogolni kezdtem, és a blog történetében fontos szerepet játszót D. Tóth Kriszta egy egyetemi pódiumbeszélgetésen elhangzott mondata mondata, ami bátorított arra, hogy írjon mindenki, akinek hiányzik egy tartalom, és úgy érzi, hogy be tudná dönteni. Tekla pedig szinte ősblogger volt azokban az időkben is, akit mindig ámulattal tudtam figyelni, mert nem lett egy klasszikus híreket közlő könyves blog, hanem az értékelések maradtak a fő profilja, miközben most épp gőzerővel dolgozik azon, hogy a saját márkáját építse.

Nem számítottam rá, hogy már nem a Szilvió nicknév mögé fogok bújni, és ötszáz ember előtt fogok beszélni a blogomról. Nem gondoltam, hogy valaha engem fognak olvasni WMN olvasók, szintén a saját nevem alatt, és igen, azt sem gondoltam volna, hogy Teklával el tudunk beszélgetni egyenlő partnerként egy kávé mellett… Pedig ezek mint adottak voltak. Nem változott meg a világ körülöttem az elmúlt egy évben és nem is gondolkozom róla másként. Csak bátrabb lettem. Mertem jelentkezni a TEDx Szeged felhívására. Mertem írni a WMN-nek, rá mertem írni szerzőkre és Teklára is. Mert azt gondolom, hogy lehetek partneri viszonyban velük, és bízom benne, hogy az, amit a világról tudok, érdekes lehet másoknak.

Bízom benne, hogy releváns tud lenni az amit csinálok. Be merek kopogni olyan kapukon, amik talán eddig is nyitva lettek volna számomra, de most már végre tudom, hogy ki vagyok én, tudok válaszolni, ha kiszólnak, hogy “Ki az?”, mert teljesen belaktam a Szilvió nevet, és még akkor sem esem kétségbe, ha azt is megkérdezik, hogy “…és mit akar itt?”.

Három éves bloggerként úgy érzem magam, mint egy óvodás az első két hét után. Tudom, hogy vannak még itt emberek, vannak már barátaim és vár rám egy csomó játék. Tudom, hogy mi ez az egész, de nyilván tartogat még meglepetéseket. És én ezt várom, tényleg. És még nem ölték ki belőlem a lelkesedést, ezért minden feladatra jelentkezem, és igyekszem a legjobbak szerint teljesíteni.

És igen, három éves bloggernek lenni néha olyan is, mintha óvó néni lennél. Hogy ismersz embereket, de csak egy picit, a kis arcukról és becenevekről, és felelős vagy értük. Segítesz nekik könyvet választani, mesélsz nekik arról, mit jelent szerinted ebben a világban lenni. És én döntöm el, hogy miről mesélek és hogy mikor, és igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni. Aztán majd értékelitek a munkámat. Mint az óvó néniét.

Szóval ez van, hogy három év alatt nagyra nőttünk, még akkor is, ha néha csak némi tápszer segített minket életben tartani. A napokban értünk el a 100 000 megtekintést, az Egy meleg srác olvas blog a google első blog találata a ‘meleg könyvek’ keresőszóra, lassan 500-an leszünk facebookon, és beszélgetünk. Itt, molyon, facebookon és néha már az utcán is. ezek nagy számok, és fontos beszélgetések, amiknek a mentén igyekszem haladni tovább. 🙂

Remélem velem tartotok, könyvekkel egészen a szivárványig!

Szilvió

Januári summa

Sziasztok,

ólomlábakon ugyan, de gyors léptekkel rohant át felettünk ez a hónap, amit én sem olvasóként sem bloggerként nem tudtam az elején kezdeni, de hát mégis. Vitathatatlanul ennyi volt. Nagyon örülök, hogy a mai summában már látszanak az év elején, idénre betervezett célok, akár megvásárolt és megkapott könyvek tekintetében, akár olvasottakéban, ha már a blogolásban még nem igazán. De ami késik, az jó esetben nem tűnik el, szól nem is rabolnám tovább a szót:

januar_1.JPG

Ezeket a könyveket szereztem januárban:

Nagyon szerencsés lett ez a hónap, mivel múlt hónap végén volt a névnapom, és a családomtól kaptam könyvutalványt, egy barátomtól is kaptam névnapi ajándékot, egy kedves moly is meglepett, aki látta a nagyon epekedő listámat, amit a családomnak, barátaimnak küldtem, nyertem is könyvet és tegnap beesett egy csodálatos könyves ajándék is, négy könyvvel, így mindösszesen 6500 forintot fizettem könyvekért ebben a hónapban, ami egy kifejezetten jó arány 19 könyv esetén, pláne, ha ilyen könyvek. Nézzük is őket:

Csunderlik Péter – Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták
Ez a kötet már évekkel ezelőtt jött ki a Page Not Found blog top 10-es listáiból, amiket Pető Péter, most a 24.hu főszerkesztője és Csunderlik Péter történész, politikatörténész jegyez. A blogon és általában a kötetben a történelem és az aktuálpolitikai, közéleti témák kapnak fő hangsúlyt, tele irodalmi és kultúrtörténeti utalásokkal, miközben ezek a szövegek elsősorban pusztán szórakoztatóak, sőt viccesek. Nagyon széles tudásból merítenek a szövegek egy-egy vicces és találó hasonlat vagy metafora kedvéért, közben rendkívül fogyaszthatóak is. Régóta szemeztem vele, de a névnapomra kaptam könyvesboltos ajándékkártyát, és végre beszereztem. Tavaly elkészült a könyv második része, illetve Pető Péternek szintén tavaly jelent meg a Félúton című regénye, ami utazások tapasztalatait írja le egy baloldali, szociálisan érzékeny karakter szűrőén keresztül. Nagyon érdekelnek, és örülök, hogy végre a polcomon van.

Bartók Imre: Jerikó épül
Hasonló öröm, hogy a Jerikó épül nálam van, mert a 2018-as megjelenése óta szemezgetek vele, és az is sokat segített, hogy a legokosabb ismerősöm nagyon-nagyon szereti ezt a könyvet. Egy nagyon filozofikus életrajzi regényt ígér a fülszöveg, és a visszajelzések is, ami szintén hatalmas tudásmennyiséget mozgat. A gyerekkorról beszél, úgy, hogy visszanéz, és értelmez a világmindenség távlataiba… Szóval egy nagyon különleges olvasmányélményt várok ettől a szövegtől.

Charlie Jane Anders: Minden madár az égen
Szóval egy élettel ezelőtt OlvaZsófi ajánlotta ezt a könyvet a csatornáján, és azóta tudom, hogy ezt a könyvet imádnám. Mégis többször raktam vissza a a kosaramból, mert vannak rossz visszajelzések is a moly.hu-n róla, szerintem elsősorban azért, mert romantikusként csomagolta a magyar kiadó inkább, és nem igazán jutott el a közönségéhez, de ez majdhogynem mindegy is. Ez a könyv zseniális. Előszöris ez a könyv a világ legbájosabb könyve egy fiúról és egy lányról, akik különlegesek, de a világ nem érti, nem értheti az ő különlegességüket. Másodszor a könyv alapjaiban mondja el tök érthetően az ökokritika legfontosabb téziseit, miszerint nem ugyanaz a földi javak uralása és használata, miközben a Föld maga is egy állati izgalmas entitás. Az ökofeminizmus sémái szerint a nő a természetet képviseli, a férfi a technikai fejlődést, és igen, a technikai fejlődés kizsákmányolja a földet, és az embert helyezi középpontban. Ezek nagyon fontos tudományos, filozófiai beszélgetések, amik ebben a szövegben nagyon beépítettek, érthetőek és aranyosak, és következik az egész regényből, hogy a digitális rendszer és a természet együtt tudja megváltani a világ maradékát a végsőkig durvuló apokalipszishelyzetben, és ez nem csak annak szól, hogy ez végülis egy romantikus történet. Zseniális szöveg, olvasható könnyű szórakozáskánt és tudományos kutatóként is, tök bátran. Mindenki. Azonnal.

Lányi András: Az írástudók áru(vá vá)lása
Lányi András a hazai zöldmozgalmak és az ökofilozófia egyik vezető alakja, ebben a szövegében azonban nem vagy csak nagyon áttétesen reflektál erre. Ami miatt mégis nagyon relevánsnak gondoltam ezzel kezdeni, az az, hogy ebben a szövegében is a tömegtermelést és a kapitalizmus beszűrődését bírálja, viszont egy nagyon kis síkon, a két világháború közti magyar irodalomban. A szöveg foglalkozik azzal, hogy hogyan alakult át a társadalommal az irodalom is, hogy lett tömegek számára elérhető és tömegeket kiszolgáló, sokszor velős, cinikus, akár elitista hozzáállással. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy állok majd a szöveghez, mert sok kérdésem van a szövegben megfogalmazottak kapcsán is, és volt az egyetemen ilyen regényekkel foglalkozó kurzusom is, aminek a nagy részében Rejtőt olvastunk.

Azár Náfíszi: A Lolitát olvastuk Teheránban
Miközben 1979-ben Iránban valódi háborús helyzet volt, Náfíszi Irodalomprofesszorként minden héten összegyűjtötte a legtehetségesebb lány hallgatóit, hogy fágylukat levetve egyfajta szellemi szabadságban átbeszéljék a betiltott nyugati kultúra és a világirodalom legfontosabb szövegeit. Elsősorban emögé a társaság mögé nézhetünk be ebben a memoárban, ahol a frissen kialakult társadalmi rendszert próbálják megérteni, miközben gondolataik mögött ott van a világirodalom hatalmas tapasztalatrendszere. Izgalmas szövegnek tűnik, egy kedves molytól vettem. Még el akarom olvasni a Lolitát és a Nagy Gatsbyt, mielőtt elkezdem ezt a könyvet, de aztán ebbe is belecsapok, mert egy számomra elképzelhetetlen tapasztalatról számol be.

Kemény Lili: Madaram
Nagyon rossz, mert nem akarom ezt a kötetet így felvezetni, de így tudjátok valahová kötni. Szóval Kemény Lili Kemény István lánya, és Kemény Zsófi nővére. A Madaram az első és eddig egyetlen kötete, és egy nagyon kimért, módolt, és figyelmes nyelve van azon néhány szöveg alapján, amit olvastam tőle. Nagyon régóta szerettem volna a polcomon tudni a kötetét, mert egyrészt tök szimpatikusak a versnyelve, másrészt évek óta ismerkedem a generációjával, és mindig ott volt a perifériámon.

Salman Rushdie: Sátáni versek
A könyv, amit igazából a könyv története kedvéért olvasnék el. Rushdie egy indiai muzulmán szerző, aki tematizálja a saját muzulmánságát és a mohamedán hagyományt a szövegeiben. A sátáni versek alapvetően azok a szövegek, amelyek a kanonizáció során nem kerültek be a Korán szövegei közé, mert azok a hagyomány szerint istentelenségeket tartalmaztak, például Mohamed prófétáról. A Sátáni versek regény ezeknek a kérdéseit a kortárs térbe helyezi egy hajótörés két túlélőjével, akiknek különleges, transzcendens élményei lettek, miközben próbálnak Nagy Britannia társadalmába is beilleszkedni. A regény születése nagy port kavart a radikális muszlim körökbe, különböző hírek vannak, hogy bujkálnia kell-e a szerzőnek a biztonsága érdekében, vagy már nem, és ez annyira komoly fenyegetettséget jelentett, hogy az első kiadás adatai között nem találjuk meg, ki fordította le a szöveget.

David Levithan: Majd egy nap
David Levitán Nap nap után sorozatának régen várt harmadik részét szintén névnapomra és karácsonyra kaptam. Bár már tavaly könyvhéten megjelent, én baromira féltem megvenni, mert az első két rész egy hatalmas morális dilemmával zárult, és hát, féltem. Ezzel együtt is egy héttel az ajándékozás után már befejeztem, pedig vizsgám is volt. Nagyon jó szöveg, ismét rendkívül bátran nyúlt az LMBT témához, nagyon jól varrt el szálakat… Szerettem, és lesz róla értékelés.

Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Az emberek országa
Már nagyon sokat beszéltem a blogon arról, hogy mennyire szeretem az írókat, ezért ettől most mindenkit megkímélek. Egy nagyon izgalmas társadalomba kapunk ebben a szövegben betekintést, ami Új-Zéland területén él a harmadik világháború és a globális felmelegedés után. A világnak sikerült a kulturális javait erre a területre gyűjteni, és a szövegben az autoriter állam elitképzésében tanuló két ifjúsági szereplőt követünk, akik a kiválasztottaknál is kiválasztottabbak. Most olvasom, izgalmas, ahogy a szöveg épül, jól használja a disztópia kereteit, szeretem, ahogy információt adagol, de messze még a vége.

Pion István: Atlasz bírja
Pion István az a slammer, akinek az előadásai a legközelebb állnak ahhoz a slam poetryhez, amit én igyekszem művelni, és furcsa, hogy még nem olvastam a kötetét, pedig sokszor mentem el mellette. Különleges ez a kötet abban az értelemben, hogy verseket és slam poetryket is közöl, erre még nem volt példa a magyar könyvkiadásban előtte (és utána is csak az őszi Margóra készült Umami tette ezt meg, ami egy válogatás kortárs szerzők klímaváltozással foglalkozó szövegeiből), és kvázi semmi nem különbözteti meg őket a versektől. Nagyon gazdag kötet ez, nagyon erős és feszes személyes lírával beszél az első kötetesektől nem meglepő témákról, mint az otthon vagy a család, felnövés. Nekem az Ó ciklus kevésbé jött be, ott vannak a slam szövegei is, és egy néhol erőltetett nyelvi játék működteti, ami nekem általában sem tetszik, de a többi versért abszolút megéri, és szerintem egy izgalmas kapudrog lehet a kemény témákkal foglalkozó nehezebb nyelvű szépirodalom felé. Végre a polcomon.

Noam Chomsky – Edward S. Herman: Az egyetértés gépezet
Noam Chomskyban elsősorban a nyelvészt, a generatív grammatika létrehozását tisztelhettem eddig, de már régóta szerettem volna a legalább annyira jelentős, bár kritikusai szerint könnyen populista anarchista munkásságával is megismerkedni. Az egyetértés gépezet az huszadik század második felének Egyesült Államok béli sajtógyakorlatait, szándékos elhallgatásait és ferdítéseit veszi górcső alá, hogy azon keresztül mutasson rá az egész rendszer visszásságaira. Az elmúlt félévben volt több televíziós kurzusunk, és többször előkerült az amerikai televíziózás, mint olyan működés, ahol a kereskedelmi televíziók a dominánsak és sokáig nem is volt közszolgálati televízió, és ennek kapcsán került elő bennem ez a téma ismét, és a karácsonyra készített kívánságlistámat látva egy kedves molytársamtól megkaptam. 🙂 Köszönet érte.

Lovas Nagy Anna: Verazélet
Szintén egy olyan könyv, amit nagyon régóta vártam. Leszbikus regény, de még mint kortárs leszbikus regény is több ennél. A peremről mesél egy nő szemszögéből. Nevelőintézetről, szenvedélybetegségről, a túlélés lehetőségeiről, anyaságról, leszbikusságról… A fülszöveg azt ígéri, hogy nem akar semmit a szöveg, csak regisztrálni és elmondani, és nekem szoktak tetszeni az ilyen regények. Várom, hogy olvassam.

Márai Sándor: Eszter hagyatéka
Ezt a könyvet slam poetry helyezésért nyertem, és nagyon örültem neki, mert Márai a kedvenc magyar nem kortárs szerzőm, és az Eszter hagyatéka volt a második olvasmányom tőle. Az első a Zendülők, ami még mindig nagy kedvenc, és úgy találtam rá, hogy valahol azt olvastam róla 16 évesen, hogy van benne melegség (nem mondom kétszer sem, hogy nincs, mert bele tudnám magyarázni, de nem volt konkretizálva ez). A melegséget ugyan nem találtam, de nagyon vonzott az a fajta polgáriság és letisztult modernség, ami Máraiból jött, és így választottam ki az Eszter hagyatékát a könyvtár nagy Márai polcáról. Egy nőről szól, aki tudja, hogy a testvére özvegy férje át fogja verni és kiforgatja az utolsó vagyonából is, mégis hagyja, mert szerelmes, és mert egész életében azt várta, hogy jön Lajos, és a szemét is kilopja. És Márai csodálatosan írja meg ezt. És, ha már itt tartunk, az adaptációja sem rossz, Nagy-Kálóczy Eszter, Cserhalmi György és nem utolsó sorban Törőcsik Mari játszik benne, és nagyon elkapták a könyv lelkét.

Eberhard Straub: Az élő város
Azt mondták nekem, hogy a városról való elméleti szövegek olvasását érdeme Straubbal kezdeni, mert történelmi narratívákban mutatja be az európai városok és a városi társadalom különböző átalakulásait az ókortól a huszadik századig, mégsem csupán egy száraz szöveget kapunk. Straub nagyon szereti ezt a témát, és rajongással tud róla beszélni. Nos, lehet, hogy van egy közös szenvedélyünk. Nagyon várom, hogy végre kiderüljön.

Kemény István (szerk.): A magyarországi romák
Ez egy nagyon kicsike kis füzet, mégis a magyar romológiai tanulmányoknak az egyik alapvető szövege, nagyon kis betűkkel, minimális sorközzel. Beszél a romák törénetéről, irodalmáról, kultúrájáról, szociológiai és néprajzi sajátosságokról és a cigányságkutatás fő irányairól. Ma már születtek ennél sokkal bővebb írások is mindegyik témáról, viszont ezeket semmi nem fogja össze egy ilyen kötetté. A félévben háromszor kölcsönöztem ki a könyvtárból, kétszer egy-egy kis részletért, harmadszor végigolvastam, aztán szerezem be most már egy saját példányt.

Alice Hoffmann: Galambok őrizői
Ez az a regény, amit nem tudok igazán, hogy miről szól, mert elég titokzatos a fülszövege, viszont több olyan ismerősöm szerette nagyon, akiknek nagyon adok a szavára. Ez egy történelmi regény, ami az első században játszódik, egy a rómaiak által leigázott zsidó, galambász közösségről szól, amin belül négy nagyon különböző női karaktert követünk. Nagyon sok kérdésem van a könyvvel kapcsolatban, és nagyon örültem, amikor megláttam ezt, és a három következőt egy ajándékdobozban, amit egy moly.hu-s könyves ajándékozáson kaptam.

Timothy Snyder: A zsarnokságról
Húsz lecke a huszadik századból
Timothy Synder ebben a kicsi, rövid. de annál ígéretesebbesebb könyvében azt mutatja be, hogy mi az a 20 tanács, amit érdemes megfontolnunk egyszerű állampolgárként is, ha nem akarunk mi is egy totalitárius diktatúrában észbe kapni. Azt mondja, hogy a demokrácia és a valódi népképviselet épp annyira érzékeny napjainkban, mint a huszadik század elején, éppen ezért fontos tanulnunk az ő hibáikból, és figyelemmel lennünk. Régóta szerettem volna a polcomon tudni, és azt hiszem hamarosan olvasni is fogom.

Peter Stiernström: A világ legjobb könyve
Egy középkorú alkoholista norvég író és egy feltörekvő fiatal költő egy rockfesztivál slam poetry színpadának a backstage-ében kitalálják, hogy meg kellene írniuk a világ legjobb könyvét, ami könnyen első tud lenni több kategóriának a top listáján is, és a legtöbb olvasói igényt ki tudja szolgálni. Ez egy vicces és kedves svéd regény két író nem mindig etikus küzdelméről, akik emberi módon maguknak akarják a sikert. Elkezdtem olvasni, és van egy nagyon megfogható hangulata, bájos, vicces, komikus. Működik még.

Don DeLillo: Cosmopolis
Don DeLillo az amerikai posztmodern prózaírás egyik korai, vezető alakja, ezt a regényét pedig véletlenül a Libri adta ki egykor. Vagy hát nem teljesen véletlenül, hiszen Robert Pattinson játszotta a film adaptációjának a főszerepét. Más kérdés, hogy mégsem ért el nagy eredményeket, mert DeLillonak és Edward Cullennek egészen mások a hazai keretei, még akkor is, ha Pattinsont már Cedric Diggoriként is láthattuk. Szóval ebben a Paul Austernek ajánlott regényben egy gazdag és befolyásos milliárdos egy limuzin hátsó ülésében ül miközben válogatott tárgyalópartnerei adják egymásnak a kilincset, és irányítja, hogy hogyan döntsék be a japán jen árfolyamát, miközben körülötte zajlik a disztopikus élet, és ő egyszerűen csak a fodrászához szeretne eljutni. Nagyon régóta szerettem volna olvasni a könyvet.

source_1.gif

És kilenc könyvet sikerült elolvasni januárban:

Ez nem szokott szám, és több is volt tervben, de vizsgáztam, lett HBO GO-n (Majd akarok írni egy kibeszélős posztot az Eufória kapcsán, ami szerintem baromi jó sorozat) és zajlott az élet is, ráadásul a 12 szabály az élethez eléggé belassított, de erről majd ott fogok is beszélni.

Dévényi István: Hádújúdú
Dévényi István a jobboldali polgári újságírás egyik vezető alakja ma, a Magyar Hang újságírója, és tavaly jelentkezett az első kötetével. Nem igazán vártam tőle jót, mert nem dicsérték túl. És az igazat megvallva nem is lett jó. Nem mondom, hogy nélkülözi a történetet, mert az nem volna teljesen korrekt. Egy vidéki csóró srác gazdaggá és senkivé válik a kormányzati rendszer médiahálózatában. Izgalmas lehetett volna például a vidéki-városi kérdés, az első generációs értelmiség vagy a hatalomkezelés, viszont úgy érzem, Dévényi megúszta ezt azzal, hogy függő lett az arc. Nem győzött meg a kötet, viszont örülök, hogy támogathattam a szerzőt, aki mégiscsak fontos munkát végez, és egyébként bírom, de a könyvét tovább fogom passzolni majd egy könyvcsere alkalmával.

George Orwell: 1984
A klasszikus. Nem tudom, hogy mit kell róla írni. A főszereplő, Winston az egyetlen általa ismert ember, aki tudja, hogy nem igaz az, amit a Nagy Testvér állít a saját, állandó háborúban álló diktatúrájában. Egyszer kapott egy kis jelet, amiben jól látható, hogy a Nagy Testvér tanításai alapvetően nem fedik a valóságot, és ő maga is egy olyan területen dolgozik, ahol régi Times cikkeket írnak folyamatosan újra, tehát kvázi hamisítják meg a történelmet. Mégsem tudja ezt az élményét megbeszélni senkivel, mert az állampolgár minden mozdulatát figyelemmel kíséri a párt és mindenki a pártot képviseli, akivel Winston kapcsolatba léphet, így neki is játszania kell a szerepét. Nem véletlenül klasszikus Orwell szövege a disztopiák között. Nagyon sok minden itt épül fel, amit eddig ismertem már máshonnan és kétségkívül a legzseniálisabb szöveg a maga nemében. Különösen izgalmas volt otthon a téli szünetben a köztévé gyűlölködését hallgatni, miközben az 1984-ben zajlottak a gyűlöletpercek, amik alatt mindenkinek egy emberként kell ócsárolniuk a nép ellenségeit.

Csunderlik Péter – Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták
(Fent már írtam róla.)

Charle Jane Anders: Minden madár az égen
(Fent már írtam róla.)

David Levithan: Majd egy nap
(Fent már írtam róla.)

Kemény István (szerk.): A magyarországi romák
(Fent már írtam róla.)

Pion István: Atlasz bírja
(Fent már írtam róla.)

Izsó Zita: Tengerlakó
Már többször meséltem arról, hogy Izsó Zita szerintem az egyik legjelentősebb fiatal költő a hazai irodalmi életben, és erre megint rá kellett jönnöm, még úgy is, hogy visszafelé olvastam el az eddigi lírai életművét. Ebben, az első kötetében már érezhetően erősen nyúl az átmeneti helyzetekhez és a családi, szociális élet közti kapcsolatokhoz, mint amilyen a szakítás, az anyaság, a nőiség, a férfiasság vagy épp a halál. Maróan pontos és érzelmekkel teliek a szövegei, miközben inkább regisztrálnak és az érzelmek és helyzetek pontos leírását, semmint éreztetést céloznak meg. Nagyon különbözőképpen tudja használni a vizet és az üveg tartályt, amit a borító is megidéz, de más visszatérő szimbólumok is kísérik az olvasót. Nagyon szerettem, és sajnálom, hogy most egy ideig már csak újraolvasni tudok Izsó Zitát.

Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez
Így kerüld el a káoszt!
Jordan B. Peterson egy nagyon izgalmas karakter. Nagyon megosztó mind a baloldali, mind a jobboldali diskurzusokban, és ez keltette fel az érdeklődésemet. Elolvasva a könyvét értem, hogy miért. Nem foglalkozik azzal, hogy a világ eszmék mentén több részre tagolódott körülötte, ő minden eszmét, tudományos kutatást, vallást, saját tapasztalatot egy közös tapasztalattá gyúr össze, hogy megmutassa, hogyan kell élni. Nagyon üdítő és nagyon fárasztó volt a világtudást ekkora nagy egészben látni, de izgalmas volt az, ahogy ezt ő egy narratívává építi: A világ kész arra, hogy megtanítson téged jól élni, csak nyitottnak kell lenned. Ahogy a zárófejezetben írja, gondold végig az életedet, mintha lenne egy világító tollad, és tök evidens lesz, hogyan kell ezt csinálni. Onnantól kezdve, hogy kihúzod magad, egészen addig, hogy a kiscicát is megsimogatod út közben, amiben meglátod az élet szépségét. Izgalmas kötet hatalmas tudásmennyiséggel. Megszenvedtem, de így kell kezdeni egy évtizedet.

Nézzük az év eleki kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: 1984
Nonfiction: Top 10-es történelmi slágerlisták, A magyarországi romák, 12 szabály az élethez
Cigány irodalom: A magyarországi romák
Zsáner: Hádújúdú, Minden madár az égen
LMBT: Majd egy nap

Blogoltam:

Túlzás, hogy blogoltam, de volt jelenlét a blogon. Főleg a hónap második felében. Ugyanakkor nem vitás, hogy jól indult. Az év első napján hoztam egy új évi fogadalmakkal kapcsolatos rövidebb book taget, aztán sokat kellett várni, hogy jöjjön hónap közepén a januári 1 és 6, amiből végül csak három könyvet sikerült elolvasnom, a negyediket olvasom, és a többi sincs elfelejtve. Aztán még mindig várni kellett, hogy tisztázzam, mik is az idei terveim az olvasást, a blogot, a közösségi média használatot tekintve. És csak ez után jött az első alternatív fülszöveg és értékelés az Autoboyography – Egy fiús könyvről. Ezzel a summával együtt most megvan a havi hat bejegyzés, amit alsó hangon belőttem magamnak, viszont többet várok ennél, és jó lenne jobban elosztani is. Van mit tanulni. De állnak a polcomon az értékelésre váró könyvek, van egy csomó témám, amit tök megbeszélnék, szóval dübörög tovább, mert dübörögnie kell.

Szóval így. Ez lett volna ez a hónap. Köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha van kedvetek írjátok meg kommentben, hogy ti mit szereztetek be vagy olvastatok idén, vagy ha bármilyen kérdésetek megjegyzésetek volna. 🙂 Igyekszem hamar válaszolni. Éppígy igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra, vagy a frissen létrehozott twitter adatlapra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig sem:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Decemberi summa

Sziasztok,

így a két ünnep között ideje megnézni, hogy mi mindent hozott az év utolsó hónapja. Nagyon jó, régóta vágyott könyveket sikerült beszereznem. Van, amit használtan, többre pedig jó akciókat sikerült kifognom. Nagyon sokféle könyvet sikerült olvasnom, több verseskötet is akad köztük, de kötelező olvasmányok, tankönyvek is kerültek elő, régóta olvasni vágyott magyarul most megjelent ifjúságit is hozott az élet, és szépirodalomban is menő voltam. Amiben viszont nem voltam menő, az a blogolás. És erről is beszélnünk kell. Kezdjük!

december.JPG

13 könyvet sikerült ebben a hónapban beszereznem

William S. Burroughs: Meztelen ebéd
Amikor 2017-ben elkezdem komolyabban írni az egyik első olvasmányom volt az Üvöltés, ami a beat irodalomnak az egyik legjelentősebb verse, és azóta különös szeretettel olvasom a beat szövegeket, mert fel tudnak vázolni olyan világokat racionálisan, regisztráló jelleggel, amiket mi felfogni sem vagyunk képesek. A drogokról, a szegénységről, a nyomorról, a testiségről és az erőszakról tudnak beszélni ezek a szövegek, és ez nagyon menő. A Meztelen ebéd ennek a mozgalomnak az egyik vezérszövege és Burroughs ennek a mozgalomnak a vezéralakja. Nagyon régóta vártam, hogy beszerezhessem, mert ez a könyv beszerezhetetlennek bizonyult, de a Jelenkor az év második felében újra kiadta. Nagy-nagy örömömre.

Dévényi István: Hádujudú
Dévényi István egy jobboldali független újságíró, aki valahogy ennek a jobboldali függetlenségnek az arca lett. Bírom őt, szerintem nagyon sok mindent reálisan lát, szimpatikus az értékkonzervativizmusa és polgárisága, amit képviselni akar. Ez az első regénye, és még semmi jót nem hallottam róla, mégis el akarom olvasni. Politikáról szól és korrupcióról. Egy alternatív Magyarországon. Bárminemű egyezés csupán a véletlen műve.

Kim Leine: Végtelen-fjord prófétái
Kim Leine már levett egyszer a lábáról a kendőzetlen őszinte Kalak című regényével (értékelés itt), aztán a Margó Irodalmi Fesztiválon azzal a néhány szóval, amit németül beszéltünk, és biztos voltam benne, hogy hamarosan beszerzem a Grönland-trilógiájának az első részét, ami jelentem, megtörtént. Ebben a regényben a 18. század végén járunk, miután Grönlandot gyarmatosították a dánok és az őslakosaikat a keresztény hitre térítették. Egyszerre beszél ez a regény egy világtól elvonulni vágyó férfiről, az egyenjogúságról álmodozó őslakosokról, a hitről és a térítésről, és mindarról, amit fél év sötétség elbír egy apró szigeten. Nagyon nagy várakozásaim vannak a könyvvel kapcsolatban.

Kemény István: Nílus
Kemény István legújabb kötetét nagyon nem akartam elolvasni, de a városban árultak nagyon olcsón egy a szerző által szignózott, de egyébként érintetlen példányát, és hát elszenvedtem. Kemény István nagyon jól ír, a kortárs költészet nagy része az ő nyelvéből nőtt ki, és ez érződik a Níluson. Nagyon erősen tematizálja a saját modernségét, és azt, hogy ehhez képest nagyon mást állít a mai lírai nyelv meg világtapasztalat. Több szöveget szentel Petrinek, az ő mesterének, akit könnyű olvasni és érteni, sőt utánozni ma, mert fontos dolgokról beszélt… Jó kötet ez azt gondolom, de talán a gesztusai erősebbek, mint maguk a versek most. Persze vannak nagy találatok, Kemény Istvántól nem várunk mást, de nekem elmaradtak a nagy meglepetések meg ráérzések, amit a korábbi munkáiból megszoktunk. Ódzkodtam tőle, igazam volt, mégis örülök, hogy megvan.

Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztréugackij: A kárhozott város
Az egyik legismertebb orosz sci-fi írók egyik regénye ez a Kísérletről, amelyben olyan különböző nemzetiségű egy városban élő szereplők vesznek részt, akik erre önként jelentkeznek. A városról nem tudjuk, hogy hol van pontosan, de egy megmászhatatlanul meredek fal és egy végtelen mély szakadék között található, és a szereplők nem tudják, mi fog velük történni, hiszen, ha tudnák, a viselkedésük befolyásolná a működésüket. Egyszerűen csak megtörténnek velük dolguk. Már olvastam az idén Margó-díjas Vak majom című regényt Fehér Boldizsártól, és valami ilyesmit várok, keményebb zsáner maggal, és persze várossal.

Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadása
Bari Károly a magyar nyelvű roma irodalom egyik legnagyobb alakja. 1970-ben jelent meg az első kötete A holtak arca fölé címmel. A szerző akkor még 17 éves volt, mégis egyik pillanatról a másikra a roma kulturális élet egyik alapítója és szócsöve lett. Ez a kötet Bari Károly verseit, prózai alkotásait, rajzait szervezi össze. Egy életmű gyönyörű, méltó, mégis Bari Károly egyszerű hangján megszólaló szerény összegyűjtése ez. Az év végére jelent meg, elmondhatatlanul örülök, hogy a polcomon van.

Szabó Magda: Daloljatok angyalok
Ez a könyv Szabó Magda munkásságából gyűjti ki azokat a kis történeteket, meséket, szövegeket, amelyek valamilyen módon a karácsonyról szólnak. A Libri és a Jaffa kiadó közös gondozásáról van szó, szokás szerint egy nagyon szép kötet, Szabó Magda pedig mindig csodálatos.

Ady Endre: Élő Ady
A Libri másik karácsonyra megjelenése a Scolar kiadóval együtt készített Ady Endre antológia. Adynak nagy éve volt, hiszen idén volt a halálának a 100. évfordulója, és szerintem egy méltó lezárása ez a gyűjtés az Ady emlékévnek. Nagyon sok kortárs szerző válogatott és ajánlott verset ebbe a kötetbe, én magam egy picit sajnálom, hogy nem ez szervezi a kötetet, így igazából a valódi Élő Adynak ígért párbeszéd nem jön létre, de azért Ady mindig jó.

Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv
A végzős ateista queer fiú és a mormon szépíró srác romantikus szerelme ez a könyv. És csodálatos. Nem mondd el többet, mint amennyit egy LMBT ifjúságitól várnánk. Előbújás, család, barátok, vallás, identitás, de mégis szép. Nem véletlenül az egyik legolvasottabb LMBT ifjúságiról van szó. Nagyon izgalmas, ahogy a mormon szereplő leszámol a saját bigottságával és megoldásokat keres. Szerettem, lesz róla értékelés.

Egressy Zoltán: Hold on
Slam poetry versenyen nyertem. Ez egy olyan friss szöveg, ami szépirodalmi igénnyel gondolkozik el a Hold kolonizálásáról és a Föld lassú pusztulásáról, miközben csupán egy tudós férfi keresi a katasztrófaturista lányt, akit megismert egy átmulatott éjszakán. Nem tudom, hogy mit várok tőle. Meglátjuk majd úgyis, ahogy a vak mondta.

George Orwell: 1984
Orwell klasszikusa végre a polcomon, és nagyon örülök. Egy nagyon izgalmas és nyomasztó disztópiát mutat be a második világháború után, és 1984-ben már alig találunk valakit, aki emlékezhetne az eredeti történetre. Winston egy pártkatona ebben a regényben, aki látja a rendszer kétségeit, de nincs igazán lehetősége megélni ezeket a gondolatokat, mert a párt és a Nagy Testvér mindenkit szemmel tart, akár még reggeli torna közben is. Nagyon régóta hiányzott ez az alapszöveg az olvasmányaim közül, és most elkezdtünk olvasmányokat pótolni egy barátommal.

Darvasi László: Magyar sellő
Darvasi a kortárs magyar irodalom egyik legokosabb figurája, aki egyaránt nagyot tud alkotni tárcaíróként, novellistaként és regényíróként. A Magyar sellő a legfrissebb regénye, amit októberben mutatott be Szegeden majd a Margó Irodalmi Fesztiválon (André Aciman előtt). Egy nagyon izgalmasnak ígérkező szöveg ez egy magyar sellőről, akit senki nem látott, de mindenki beszél róla, és a hatalom mindenkori természetéről. A kora romantika kori Magyarország egy uradalmában járunk, ahol a földesúr a mindenkori hatalom birtokosa, és az egész szöveg erről a hatalomról szól. Nagyon érdekel ez a regény, örülök, hogy megvettem végre.

(13) Bódis Krisztina: Kemény vaj
Bódis Krisztina első regénye ez egy cigány félnéma lányról, aki egy észak-magyarországi putriban nőtt fel, és tudja, hogy nincs semmiféle kilátása, csak amit a prostitúció nyújthat számára. Végigolvashatjuk a lány történetét, gyerekkorától felnőttkoráig, prostitúción, kínzásokon és börtönön át. Egy olyan szereplőét, aki tudja, hogy nincsen más esélye. Nagyon kemény kötet lesz, és örülök, hogy végre a polcomon van.

13 könyvet sikerült a hónapban elolvasnom

Vjacseszlav Ar-Szergi: Lepkelelkek
Ar-Szergi az udmurt irodalmi élet ma is élő igazi nagy írója, aki drámákban versekben és prózákban egyaránt megtalálja a hangját. A Lepkelelkek egy nagyon izgalmas kisregény, amiben az udmurt hagyomány és a mai, városiasodott udmurt életmód egyaránt teret kap, akár történelmi, akár családi síkon. Nagyon izgalmas kultúrtörténeti könyv, ugyanakkor nagyon sokat akart a szerző. Egyszerre akar lélektani regény lenni, meríteni a mágikus realizmusból és a hagyományos mágiarendszerből, mozaikos lenni, krimiként és magasirodalomként is működni, ami miatt nem feltétlenül volt jó olvasás, de izgalmas összegzése volt a féléves udmurt irodalom kurzusomnak.

Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe
Purosz Leonidasz új verseskötete nagyon izgalmas darab volt. A rózsaszín kötetében próbálja feloldani a kérdést: Mit jelent fehér, értelmiségi, városi, bölcsész férfinek lenni a mai, feminizmussal foglalkozó társadalmunkban? Mivel igyekeztett nagyon széttartó tablót mutatni (kocsmatöltelékektől a magyar válogatott ellen szurkolókig, és nőkkel különböző módon bánó férfiakig), ezért nagyon különböző verseket olvashattunk benne, de egy összetartó versnyelvvel, provokatívsággal. Egy menő kötet, gondolkozom rajta, hogy bátor-e, de mindenképpen fontos. Nagyon vártam a kötetet, és hozta az elvárásaimat.

Árpa Attila: Ha én ezt a klubról elmesélem
Árpa Attila az RTL Klub egykori főmunkatársa volt, akit a ValóVilág első két szériája között távolítottak el a csatornájáról. A könyvében mesél arról, hogy milyen volt ez a klub, amikor elindult, hogyan szerzett magának asztalt és listákat, hogyan tanulta meg az új szavakat, és kvázi csalta be magát a csatorna indulásakor. Aztán mesél a nagy RTL Klubos pillanatokról és sztárokról, a Heti Hetesről, a Legyen ön is milliomos!-ról, a Mónika Showról vagy éppen pont a Való Világról. Nagyon izgalmas kötet volt, élveztem annak ellenére, hogy Árpa Attila ezt a könyvet a macsó farokmutogatás céljával (is) írta. Vizsgára kellett, nincs mentségem.

Farkas Balázs: Lu purpu
A Lu purpu egy fiatal bölcsész néhány napját mutatja be, aki éppen Olaszországban nyaral a barátaival. Egyfajta új generációs regény igyekszik lenni, polipmániával és a gyökértelenséget és a világ újrakeretezését szimbolizáló másfajta rítusokkal. Tudtam, hogy a könyv nem fog tetszeni, de olvastam jót róla, így adtam neki egy esélyt, de nem állított semmiről olyan erőset, hogy meggyőzőtt volna, csak elgondolkoztam azon, milyen jó mai generációs regények vannak. Talán a Normális emberek. Azt tudtam szeretni, de jó volna egy jó magyar.

Anne Choma: Gentleman Jack
Anne Lister egy leszbikus földbirtokos a XIX. század eleji Angliában, amikor még nem lehetett birtoka a házas asszonyoknak és a leszbikus szó sem igazán létezett. Ő konzervatív módon keresett társat magának, isten előtti fogadalomtétellel, de a női szexualitást tematizáló izgalmas sorokkal is találkozhatunk. Itt írtam róla.

Kemény István: Nílus
(Fent már írtam róla)

Christina Lauren: Autoboyography – Egy fiús könyv
(Fent már írtam róla, és lesz értékelés is)

Alice Broadway: Ink
Az Ink egy izgalmas ifjúsági sorozat egy olyan világból, amiben mindenki a testén viseli az életének a fontosabb dolgait, hogy a halála után a történét tovább tudják őrizni a könyvbe kötött bőrével, amely így megszabadítja őt az élete terheitől. Ebben a könyvben fontos, hogy mi kerül a bőrödre, mert azok alapján fognak emlékezni rád, és fontos, hogy emlékezzenek rád, mert igazából addig élsz. A főszereplő lány rájött arra, hogy a halott apja viselte az elfeledettek tetoválását, ami a legnagyobb bűnökért róható ki, hiszen a bőrét elégetik, és így nem kap lehetőséget a továbbélésre. A főszereplő lány világa egy klasszikus lassan kiépülő diktatúra ellenségképekkel és a karizmatikus vezető nagy beszédeivel. Véletlenül alakult így, de izgalmas felvezetés volt az 1984-hez, még akkor is, ha az Ink nyelve néha gagyog a fiataloknak, és nem beszél. Főleg ezzel volt gond, meg az időkezeléssel, de összességében mégis egy jó szövegnek tartom.

Lesi Zoltán: Magasugrás
Lesi Zoltán verseskötete egy nagyon izgalmas szövegegyüttes, ami a náci olimpiát és az interszex nőként sportoló atléták, főleg magasugrók kérdését járja körül. Baromi izgalmas kötet anyag, tele nagyon sok információval. Beszél Dora Ratjen történetéről, a sportolótársairól, a náci olimpiáról, doppingról, az olimpia körüli médiafelhajtásról, az interszexség alapélményéről…,úgy, hogy megtartja a versek líraiságát, levelek, vallomások, naplóbejegyzések születtek ebben a kötetben, miközben a képek és sajtóanyagok egy egész tablót kiadnak. Nagyon szerettem a kötetet, és fogok róla értékelést írni.

Puskás Dániel: A vakok zsoltára
Szóvalhogy ez a verseskötet nem igazán volt érdekes a számomra. Sőt, kifejezetten súlytalan volt, pedig nagyok voltak a várakozásaim. Az első ciklust adó bibliai versek lehettek volna nagyon izgalmasak, de nem adott új információt vagy érzetet az általam eddig ismertekhez, a további versek pedig szintén laposak maradtak. Sajnálom, hogy nem tetszett, de nagyon nem tudtam kötődni semmihez.

Horvát János: Televíziós ismeretek
Horvát István az ezredfordulón írta meg ezt a könyvét, amikor Magyarországon épphogy beköszöntött a kereskedelmi televíziózás, nincs is igazán még tévés képzés, és fontos volna alapfogalmakat lefektetni. És talán pont azért, mert gyökértelen a könyv egyszerre tud ma is egy nagyon valid tankönyv és egy picit idejétmúlt is lenni. Ma is ugyanúgy fontos ismerni a különböző trendeket, televíziós műfajokat például, ha már sok felett eljárt az idő. Horvát János jól ír minderről. Kedvesen, okosan, néha picit mesélve.

Kolosi Péter: A kereskedelmi televíziózás Magyarországon
Struktúrában és mondanivalóban egy a Televíziós ismeretek könyvhöz nagyon hasonló tankönyv vagy jegyzet ez is, ami már kihagyja a közmédiát a televíziózásból és kifejezetten a profitorientált, reklámbevételekből élő kereskedelmi televíziózásról beszél, már a televíziózás azon oldaláról, ahol megtörtént a Való Világ és a televízió tájékoztatni akarásában már senki nem hisz. Izgalmas és komoly szöveg, szerettem. Működik a Horvát könyvvel együtt.

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Ali Smith könyve az évem egyik legjelentősebb szépirodalmi olvasmánya volt, amiben egy reneszánsz festő és egy ma élő kamasz életébe nyerünk bepillantást. A festő nagy utat járt be, gyermekkorában téglákra rajzolt vagy épp a porba, felnőtként pedig híres freskófestő lesz, aki tisztába van vele mennyit ér. Ezzel együtt a festészettel lemondásokkal teli életet él. Profi festő lesz, de cserébe nem lehet önmaga. A kamasznak nemrég halt meg a politikai aktivista édesanyja, és próbálja bebizonyítani, hogy a titkosszolgálat figyelte. Nagyon izgalmas és menő kötet ez, amiről még lesz szó a blogon jövőre.

Nézzük az olvasásokat kategóriák szerint:

Úgy tűnik a nagyon különböző olvasmányok nem segítették az év elején meghatározott kategóriákat, de ezeket a teljesítéseket már rég nem decemberben rontottam el:

Nem angol/magyar anyanyelvű szerző: Vjacseszlav Ar-Szergi: Lepkelelkek
Kortárs széppróza: Farkas Balázs: Lu purpu

Blogoltam

Vagy hát valami olyasmi történt. Sőt, ne is hazudjunk, nem történt. Nem tudom, hogy voltam-e valaha a blog történetében ennyire motiválatlan. Az életemben történt egy nagyon mélyen érintő tragédia, és úgy érzem hazugság volna arra fogni teljesen, de mégis azt gondolom, hogy beletespedtem ebbe. Annyira, hogy bár elindítottam, nem csináltam végig az #ugyanazaszeretet kampányt facebook oldalon, már harmadik hétfője nem volt kint hétindító kortárs líra facebookon, és bejegyzés sem a blogon. Az 1 és 6 nagyon későn került ki, de legalább majdnem mindent sikerült róla elolvasnom (Az 1984-et olvasom még.). Ezt követte az #LMBT-t olvasunk sorozat évadzáró része, amiben a TEDx előadásomat láthattátok, amiben a blogról meséltem. És aztán kitettem a Gentleman Jack alternatív fülszövegét, és csak egy héttel később az értékelésemet róla. És ez az egy értékelés ment ki ebben a hónapban. A bejegyzéseimet az hozza fel, hogy év vége van, így elkészítettem az év LMBT olvasmányaival az Elégetném-újraírnám-újraolvasnám booktaget, és írtam egy személyesebb tanulság levonósabb évzáró bejegyzést. Nem vagyok büszke erre a hónapra, igyekszem levonni a tanulságokat. Egy lassan hároméves blog bloggere vagyok, igyekszem jól csinálni, mert szeretem. 🙂

Ennyi lett volna ez a hónap. 13 új könyv a polcomon, 13 elolvasott könyv, 7 bejegyzés, sok tanulság, amit érdekes tovább vinni. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok ebben a hónapban, évben, évtizedben, bejegyzésben. 🙂

Hamarosan érkezem a következő 1 és 6-tal illetve az újévi tervekkel, akárcsak a megmaradt értékelésekkel. Ha nem szeretnél róluk lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keressetek bátran facebookon, vagy ha az érdekel, ki áll a blog mögött, nézzétek meg instagramon.

És semmiképp ne feledjétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: A melegkönyves blogger

Sziasztok,

a múlt héten elkészültek a TEDx Szeged eseményének a videói, így az is, amikben én mesélhettem el azt, hogy hogyan van most ez az egész. Mesélhettem nektek arról a srácról, aki 16 évesen megtalálja az első meleg könyvet a könyvtárban, és rájön, hogy nincs egyedül azokkal a dilemmákkal és kérdésekkel, amikkel találkozott. Mesélhettem nektek arról a négy évvel későbbi srácról, aki létrehozta ezt a blogot, és beszéltem arról is, amivé váltam az elmúlt négy év alatt.

Iszonyatosan fantasztikus út volt eljutni erre a híres vörös szőnyegre. Korábban már tanultam retorikát, és több éve slammelek szóval érdekel maga az előadás. És TEDx videókat is régóta nézek, és mindig inspiráltak. Menőnek tartottam azokat az embereket, akiknek van egy ilyen történetük. Emlékszem, amikor egy kocsmaasztalnál nyár elején megbeszéltem egy barátommal, hogy nagyon utálnám, ha nem próbálnám ki magam, legalább egy jelentkezés erejéig, ugyanakkor nem gondoltam, hogy lehet annyira érdekes, hogy bekerüljek. Még én sem tudtam, hogy mit akarok igazán, csak egy menő álomképnek tűnt, és ez még fontos lesz később.

Nyár közepén kellett egy videót küldeni arról, hogy miről szeretnénk beszélni, hogyan kapcsolódik ez a TEDx Szeged Okosan kapcsolódó világ tematikájába, és hogy mik az én személyes motivációim. Akkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy nem elsősorban a melegségemről akarok beszélni. Egyszerűen mert nem ez az érdekes. Azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen lehetőségei vannak embereknek, akik úgy érzik, hogy nincs tartalom számukra. Ekkor már tudtam, hogy ez sokkal fontosabb lehet másoknak. Még nem volt meg, pláne ennyire kidolgozottan nem, hogy mit akarok erre felépíteni, de hogy ezt akarom, az már tiszta volt.

A videót egyébként a nagyharsányi általános iskola egyik termében vettük fel Ördögkatlan Fesztivál alatt a világ biztosan legcukibb TEDx szervezőjével, aki erőn felül próbált nyugtatni, és nagyon hálás vagyok neki azért (is), hogy hitt bennem és ebben a történetben, akkor, amikor még én sem feltétlenül.

A nyár végén kezdtünk el aktívan foglalkozni a beszéddel. Több tréningen kellett részt vennünk, amik nagyon aktívan segítették a beszédünket és azt, hogy a történetünkben meglássuk, mi a TEDx kompatibilis, mit érdemes átfogalmazni, áthangsúlyozni, hogy abból a beszéd tovább tudjon épülni. Nagyon jó volt, hogy ezen a folyamaton együtt tudtunk átmenni, külön is hallgattak meg minket szervezők, csoport előtt is beszéltünk, volt mentorunk, akivel át tudtunk menni sokszor a szövegen, és ez kellett is ahhoz, hogy az utolsó héten már a csapból is tudjuk folyatni.

Én emellett sokat olvastam. Elolvastam Garr Reynolds: A meztelen előadó című könyvét, mert korábban már olvastam belőle egy (csodálatos) egyetemi retorikás kurzusra, aztán elolvastam Seth Godin: Minden marketinges sztorizik című könyvét, ami nagyon logikusan meséli el, olykor beteg reklámsztorikon keresztül azt, hogy mi is az a márkatörténet. Nagyon régóta beszélgettem már arról több bloggerrel, hogy ez az olvasó meleg srác, ez igazából egy picit az énmárkám, és megnéztem a könyvön illetve a korábbi, például születésnapi bejegyzéseken keresztül, hogy mi is az, ami ebben a történetben fontos. Gyűjtöttem kis történeteket, szerethető dolgokat, benyomásokat, érzéseket. Nagyon fontos volt Seth Godin könyvében a hitelesség, és én is erre koncentráltam elsősorban. (Érdemes megjegyezni, hogy ezen a ponton írtam bemutatkozást a blogra. Régóta szerettem volna, de itt tudtam már azt, hogy mit is akarok elmondani.) Aztán levettem Carmine Gallo: TED-előadások című könyvét a polcról, aki szerint egy jó előadás egyedi, érzelmes és emlékezetes, és ennek az eszközeit tárja fel. Elsősorban a történtetek elhelyezésében volt ez már nagy segítség. Chris Andersonnak, a TED egykori kurátorának az Így készülnek a TED-előadások című könyve kapcsán már csak sok kis dolgot pontosítottam, aztán már csak önellenőrzésként elolvastam még Carmine Gallo: Storytelling című könyvét. De tök fontos, hogy ahhoz, hogy TED előadó legyél, nem kell ennyit olvasnod, sőt, NE OLVASS ENNYIT, mert nálam nagyon elvitte a készülés fókuszát, hogy a szövegre koncentráltam és nem a beszédre. A mentorok is a gyakorlást emelik ki, és bár baromi sokat gyakoroltam, tudom, hogy nem eleget… Az utolsó pillanatban is nyúltam bele a szövegbe, és bár jól sült el az a rész, szerintem nem ért meg annyit. Ez nagyon fontos tanulság.

De ne rohanjunk ennyire előre. Folyamatosan kaptam és kértem visszajelzést a szövegemre és az előadásomra. Fellépőtársaimtól (akik egytől egyik csodálatosak, nézzétek meg az ő beszédeiket is), szervezőktől, akik nagyon különbözőképpen voltak mind építőek, és a barátaimtól, akiknek már az is teher lehetett, hogy két hónapig csak a TEDx-ről tudok beszélni. És ez csodálatos. Rengeteg szeretetet és építő kritikát kaptam, és baromira sikerült felépülnöm ebben. Az, ha van egy történeted, ami felfér a TEDx színpadára és másokat is inspirálhat, másokban is működik a szöveged, az megbikázza az önértékelésed és az önbecsülésed (Szerintem ez a két szó nem ugyanazt jelenti, de a TEDx beszédemből valószínűleg húznám az egyiket.).

Én a második, “költők és pszichológusok” szekcióban voltam, és együtt izgultam át a délelőttöt a többiekkel. Nagyon jó volt ilyen inspiráló és okos emberekkel egy közösségként működni, és bár csodálatos volt állni a színpadon is (ebéd előtti utolsóként), az az élmény, ami velem maradt sokáig, az negyed tíztől tört rám (tízkor kezdődött). Ez pedig az, hogy “Úr isten, ezer éve TED videókat nézek, és most itt ülök a TEDx kulisszái mögött, és beszélni fogok magamról!”. Ez megint egy fantasztikus érzés volt. Még hetekig utána kihúzva és mosolyogva mentem bárhová, és még mindig mosolygok, amikor rá gondolok. Tényleg nagy dolog volt, pedig csak felsétáltam a színpadra, és beszéltem az elmúlt hat évemről. És emberek, akikkel beszélgettünk utána, értették ezt. És ez baromi jó érzés. Annyira jó, hogy néha még mindig nem hiszem el. Néha még beírom a nevem a google-ba, és látom, hogy ez tényleg megtörtént. 😉

Szóval ez volt. Ez volt az elmúlt hat év, az elmúlt két és fél év, az elmúlt fél év, ami a TEDx keretében zajlott. Még rengeteget tudnék róla beszélni, de a TEDx-en is csak 18 percig lehet maximum, szóval muszáj húzni magamon, ha már a lényeget elmondtam. 🙂

Az #LMBT-t olvasunk sorozat most téliszünetre megy ezzel a bejegyzéssel, de ígérem, hogy ez sokkal rövidebb lesz, mint az előző két éves leállás, mert mostmár akarom csinálni, azt hiszem ráéreztem az ízére. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek van, írjatok bátran a komment szekcióban, keressetek bátran facebookon, instagramon, nézzétek meg a többiek videóját is, és ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Októberi summa

Sziasztok,

megint eltelt egy hónap, ami nagyon izgalmasra sikerült számomra. A hétvégék közül hármat nem kellett otthon töltenem, mert TEDx volt Szegeden, ahol a blogról, mesélhettem, volt Margó Irodalmi Fesztivál Budapesten, ahol nagyon sok frissen megjelent könyvet sikerült szereznem, és szuper beszélgetésekbe kukkantottam be, képzésen is voltam, blogoltam egy csomót, és olvasnom is sikerült bőven. 13 könyvet olvastam ebben a hónapban, amivel elértem az idei századik könyvet, sőt, sikerült túl is jutnom rajta. 🙂 De szokás szerint nézzük először azt, milyen könyveket sikerült beszereznem ebben a hónapban, aztán sorban a többit.

oktober.JPG

A 17 könyv, amit sikerült beszereznem

Moesko Péter: Megyünk haza
Moesko Péter első novelléskötete ez, ami a Műút könyvek sorozatban jelent meg az év elején. Nagyon sokan nagyon szerették, így én is kíváncsi voltam rá, de nehéz vidékről beszerezni. Hónap elején viszont megrendezték az egyetemen a Magyar Könyvkiadók Napját, ahová a Műút is kitelepült, és gyorsan le is csaptam rá. A kötet egyébként nagy eredményeket ér el, októberben fent van az Írók Boltja TOP10-ében, A Margó-díj TOP3 listájába került, és bár ez ezekhez képest semmit nem jelent, én is nagyon szerettem. Nagyon erős életkezdéssel foglalokozó prózák ezek a novellák, amik tematizálják az ember gyökerekkel és családdal rögzítettségét és azt az otthont, ahová talán megyünk. Váratlan meglepetés, hogy több LMBT szöveg is van a vékony kötetben, és megörülve rögtön írtam is róla. Itt. Itt pedig alternatív fülszöveg találsz hozzá.

Sükösd Mihály (szerk.): Üvöltés
Vallomások a beat-nemzedékből
Facebookon találtam ezt és a következő könyvet, együtt talán 1300-ért, és nagyon örültem neki. Nagyon szeretem a beat költészetet, még ismerkedni valóm van a beat prózával, és régóta szerettem volna a polcomon tudni ezt az antológiát. A beat nagyon egy lélekbe maró, és a polgáriságot alapjaiban megkérdőjelező stílus, bátorsággal, szókimondással, drogokkal és testi szerelemmel. Nagyon izgalmas mindig beatet olvasni.

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Azt hiszem ez a könyv Márquez utolsó regénye, de igazából mindegy is. Csak megint egy mocskos jó Márquez. Eddig csak a Száz év magányt olvastam tőle, de tervben van a teljes életmű, és hát ez érdekelt talán a legjobban, mert provokatív a címe. Az elbeszélő egy újságíró, aki eddig minden alkalommal fizetett a szexért, és úgy dönt a kilencvenedik születésnapján, hogy szeretné elvenni egy lány szüzességét. Csakhogy ez a mai világban már nem olyan egyszerű, mondja Rosa Cabarcas, de a régi ügyfélnek mindent. És ez a regény ennek a mindennek az elbeszélése Márquez fantasztikusságában és csavaraiban. Zseniális regény, de hát maga Márquez fantasztikus.

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
És aztán a másik zseni. Bohumil Hrabal a cseh kispolgárság tükre és megörzője, aki valami nagyon vicceset és nagyon őszintét őrizett meg nekünk az egyszeri ember életéből, szerencsétlenkedéseiből és filozofálásából. Nagyon zseni ember, és egy másik zseni, Törőcsik Mari ajánlotta őt POKET nagykövetént. Beszereztem, örülök neki, és biztosan rövidesen sorra kerül.

Lewis Caroll: Alice Csodaországban
Az Alice Csodaországban szintén POKET szerzemény, amit régóta szerettem volna elolvasni, mert egy picit az alapműveltég részének is tartom, és nagyon szeretem a Tim Burton filmeket belőle, illetve általában szeretem a világutazós meséket, mint amilyen pl. az Óz vagy az Alice. Isten hozta a polcomon.

Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Na, ez vicces. Ez a könyv, amiről nem tudok semmit, talán csak annyit, hogy a szereplők sem tudják, hogy mi az a Gatsby, de ez is lehet, hogy abszolút vakvágány. Egyszer tudtam, hogy miről szól, és azóta érdekel, aztán már csak az érdeklődés maradt meg. Szintén POKET.

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete
Ha meg kell neveznem, melyik regényt vártam az őszi Margón a legjobban, akkor a Terézt nevezem meg, mert nagyon szeretem Molnár T. Eszter prózáját, pedig úgy tűnik keveset ír felnőtt közönségnek. (Tudom, hogy az lesz ebből, hogy előbb-utóbb rávetem magam a Szabadesésre, ami eddig azért nem történt meg, mert van némi tartózkodásom a krimiktől.) A Teréz egy nagyon izgalmas szöveg lett, ami cselekményszálakból és szótár szerű bejegyzésekből áll, amik angol vagy német nyelven is olvashatóak. A regény ezen a széttagoltságon, illetve három különböző élethelyzetben próbálja megkonstruálni a gyermekkorban elszenvedett nemi erőszak utáni tovább élés lehetőségeit. Izgalmas szöveg ez szégyenről, traumáról, elhallgatásról és arról, hogy valaminek történnie kell. Molnár T. Eszter már a Számozottakban is ügyesen bánt a feszültséggel, és arra itt sem lehet panasz, akár információadagolásról, akár szóhasználatról és nyelvről beszélünk. Molnár T. Esztert olvasson mindenki.

André Aciman: Találj rám!
Nagy félelmekkel csaptam bele ebbe a regénybe, de tudok neki örülni. A regény a Szólíts a neveden folytatása, és nagyon féltem, hogy nem fogja Aciman majd 10 évvel később megtalálni a Szólíts a neveden lelkét. De megtalálta. Én pedig nagyon örültem neki. Hamarosan érkezik róla értékelés.

Lesi Zoltán: Magasugrás
Ezt a kötetet már akkor is nagyon vártam volna, ha csak Lesi Zoltán írja, de ennél sokkal többről van szó. Az 193-os berlini olimpiáról szól, ami nagyon izgalmas, hiszen ekkor Hitler van hatalmon és igyekszik mindenáron bemutatni a világnak, hogy Németország mindennél erősebb. Szóval már az is csodálatos, hogy adtak neki egy olimpiát. Egyébként ez volt az első televízión közvetített esemény, amit Leni Riefenstahl, nagy német rendező rendezett hatalmas technikai apparátust. Szóval már a témát is rajongva szeretem, de Lesi kifejezetten Dora Ratjen német magasugró történetét meséli el, aki interszex, vagyis a neme nem egyértelműen eldönthető. Nem kérdés mennyire várom ezt a kötetet.

Horváth Gideon – Süveges Rita – Zilahi Anna (szerk.): extrodaesia
Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz
Ez a kötet a legizgalmasabb dolog, amit idén a kezedbe vehetsz. A kortárs filozófia és gondolkodás egyik alapozó kötete, ami a kortárs újrealista filozófiák alapfogalmait és világszemléletét írja le. Alapvetésnek tekinti, hogy egy olyan antropocén világban élünk, ahol az ember alapjaiban határozza meg a természetet, tehát leszámol a természetanya körüli víziókkal, és nagyon erősen reflektál a saját emberségünkre, és arra, hogy minden világról beszerezhető tudásunk véges, mert emberként tudunk csupán gondolkodni és megismerni, pusztán az empátiára, szolidalitásra kellene törekednünk a tárgyakkal és a természettel szemben. Rövidebb-hosszabb enciklopédiabejegyzések, izgalmas, új, eddig ismeretlen vidéket idéző képi világ, és szintén enciklopédiabejegyzésekként viselkedő prózaversek teszik egészé ezt az állati menő kötetet. Nem mondom, hogy mindent értettem első olvasásra, de nem is ez volt a cél, érteni vélek valamit a világképéből, és a többi majd a bele-belelapozásokból rámragad majd.

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Tompa Andrea a kortárs irodalom erdélyi hangja, aki ebben a regényében a századforduló utáni polgári Erdélybe kalauzol minket két orvoson keresztül. Tompa Andreának két éve olvastam a legújabb regényét, az Omertát, és nagyon megszerettem. A második nagyregényének utolsó Kalligram Kiadós példányát 1000 Ft-ért vettem a Margón. Nagy becsben fogom tartani, és nagyon örültem neki. Random volt, csak sétáltam, meg sem álltam alaposan nézelődni. Meglepetés volt.

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról
Barthes az a szerző, aki kihirdette a szerző halálát, amióta az irodalom nem elemez életrajzból, aztán írt egy könyvet a halála előtt magáról. És én ezt a gesztust nagyon szeretem. Meg úgy egészében a kötetet. Nagyon töredékes, talán Barthes összegyűjtötte a kis jegyzeteit, amikből egyszer nagy tanulmányokat akart írni, és összeszervezte ebbe a kötetbe inkább, úgy, ahogy volt. Ezzel együtt egy nagyon izgalmas filozófiai munkát kap az olvasó, viszont azt gondolom, hogy nagyon sok tartalom, akár humor rejtve marad a hétköznapi olvasó számára. Mert néha látszik innen is egy-egy zseni, sőt, hatalmas AHA élmények is vannak a kötetben, amik miatt képtelenség ezt egy nem befogadható szövegnek tartani, de a nagyobb rész mégiscsak nem érthető számomra… Viszont amit értek, az nagyon tetszik. Picit Kundera szerű az élményem vele.

Nemes Z. Márió: Barokk Femina
Vicces, hogy ez a két könyv egymás mellett van, mert nagyon hasonló olvasmányélmény volt. Nemes Z. zsenije szervezi ezt a kötetet, nagyon olvasmányos, sodró lendületű szöveg, de nem sikerült nekem mindig elengedni a közvetlen referencia keresését, ami rontott az olvasmányélményen. Nemes Z. szövegeihez azt hiszem okosnak kell lenni, és nagyon igyekszem, de nincs mindig meg. Ennek ellenére visz a szöveg maga. 2006 őszét ragadja meg kulturális és politikai szempontokból egy naplóban, ami a barokk stílus köré szervezi az akkori hatalmat, és egy barokk esztétikára épülő allegória az egész kötet. Baromi izgalmas szöveg, szintén olyan, amit fogok még olvasni, hogy teljesen megnyíljon.

Györfi Kata: Te alszol mélyebben
Győrfi Kata pályáját elég régóta van alkalmam figyelni, mert a slam poetry korai éveiben slammerként is népszerű volt. Nagyon karakteres, filozófiailag és esztétikailag is mélyre nyúló szövegei voltak, amiket nagyon szerettem. Aztán a Műúton tűnt fel egy prózasorozattal lakásokról, és otthonokról, és most számomra random de örömteli módon itt ez a kötet. És nagyon más, mint amit vártam volna. Nagyon lírai szövegek ezek az álmodásról, az alvásról és az ágyról. Erős személyesség van ezen versek között, leplezetlen, maró, mégis inkább csak regisztráló társas magánnyal. Szerettem olvasni, nagyon izgalmas képek voltak benne, amik magukban lehet, hogy el-elszálldostak volna, de a kötet ágygravitációja erősen rögzít. Működött, örültem.

Konrád György: A látogató
Konrád György nemrég halt meg, és mindenki azt mondta, hogy A látogatót el kell olvasni, mert alapjaiban határozza meg a század második felének irodalmát. És érzem a hiányosságomat ebben a kérdésben. Egy gyámhatósági előadó történeteit olvashatjuk ebben a könyvben, többet nem igazán tudok róla, de sokan a prózafordulat egyik előfutárának tartják, én pedig kíváncsi vagyok rá.

Oscar Wilde: A canterville-i kísértet
Megint valami, amiről alig tudok valamit, de Oscar Wilde, szóval nem lehet rossz. Szerb Antal szerint a világirodalom leghumorosabb kísértethistóriája szóval különösen bizakodó vagyok. A kastély új lakóhoz kerül, és minden bizonnyal bonyodalmak kezdődnek.

Horváth Veronika: Minden átjárható
Horváth Veronika verseskötete rám maradt, de ezzel nincs semmi baj, egy vastagabb és nagyon szép kötetről van szó, amibe eddig csak bele-bele lapoztam. Család, nővé válás, traumák tűnnek elő, és izgalmas a hangja eddig néhány belelapozás után. Kíváncsi leszek rá.

 A 13 könyv, amit sikerült elolvasnom

Moesko Péter: Megyünk haza
Fent már írtam róla, de ajánlás itt, alternatív fülszöveg hozzá pedig itt.

Karafiáth Orsolya: Szirén
Karafiáth Orsolya szokás szerint szókimondó és érzékeny prózát hozott, ezúttal az alkoholizmusról, szülői példákon, teljes életutakon, és szocializáción keresztül. Beszél arról, milyen belenőni a nagymama alkoholizmusába vagy felismerni az anyja legmélyebb függőségét, miközben az ő élete is csak az ital körül forog. Különböző életkorokban és elbeszéléstechnikával látjuk a főszereplőnőt, és mind kegyetlenül tud vallani. Kemény kötet, de Karafiáth nagyon olvasmányosan nyúl ezekhez a témákhoz.

Knut Hamsun: Pán
Ezt a könyvet olvastam TEDx előtt, mert nagyon békés hangulata van. A Pán Glahn hadnagy történetét meséli el az északi norvég erdőkből közel az óceánhoz. Egy szerelmi háromszög története ez, de annak is nagyon különös. Egyszerre rendkívül békés és rendkívül valószínűtlen. Nem meglepő, hogy nem tudtak hozzá jó fülszöveg írni, mert tényleg nehéz. 1920-ban Knut Hamsung kapta az irodalmi Nobel-díjat, Thomas Mann éltette, a legismertebb jegye mégiscsak az, hogy szimpatizált a náci eszmékkel, ami persze nem von le az érdemeiből.

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Fent már írtam róla.

Győrfi Kata: Te alszol mélyebben
Fent már írtam róla.

Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete
Fent már írtam róla.

Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthez-ről
Fent már írtam róla.

André Aciman: Találj rám!
Fent már írtam róla, és hamarosan érkezik az értékelés is. 🙂

Kuzebaj Gerd: Lépcsőfokok
Kuzebaj Gerd az udmurt irodalom egyik legnagyobb alakja. A századforduló után élt és alkotott, magyarul ez az egy kötete jelent meg, amely összegzi a néprajzi, prózaírói és költői munkáját. Egyaránt betekintést kapunk az udmurt népköltészet felől érkező természetközeli lírába, majd a szocialista forradalmat megjelenítő költészetbe, és az udmurt nemzeti költészet és kultúra létrehozásáért folytatott küzdelembe.

Horváth Gideon – Süveges Rita – Zilahi Anna: extrodaesia
Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz
Fent már írtam róla.

Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság a második világháború után játszódik és egy történetet mesél el arról, hogy egy kis angol szigetet megszállnak a németek, és mindegy véletlen malaclakoma után a helyi lakosok kénytelenek létrehozni egy irodalmi társaságot, ami a túlélésük és közösséggé válásuk egyik fontos tényezőjévé válik. Egy rendkívül bájos közösséget ismerünk meg egy levélregényen keresztül, ahová jó lehet tartozni.

Asalcsi Oki: Miért hallgat az udmurt nő?
Asalcsi Oki Kuzebaj Gerd alkotótársa volt, aki kifejezetten a hagyománnyal kapcsolatos lírával és a nők helyzetének kérdéseivel jelenik meg az 1920-as években, majd hallgat el önként végleg, amikor az udmurt értelmiség nagy részét elhallgattatják. Nincs negyven verse összesen, de azok erősen tematizálják a nőiség és a kisebbség akkori helyzetét, mégis népdalszerűen egyszerűek. Ebből a kötetből kellett órai előadást készítenem, sokat beszélgettünk róla.

Nemes Z. Márió: Barokk Femina
Fent már írtam róla.

Nézzük kategóriák szerint:

Kortárs magyar széppróza: Teréz, vagy a test emlékezete; Szirén; Megyünk haza
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: Miért hallgat az udmurt nő?; Lépcsőfokok; Roland Barthes Roland Barthes-ről; Bánatos kurváim emlékezete; Pán

Miegyéb:

Ez a hónap baromi hosszúnak tűnt. El sem hittem, amikor végiggondoltam, hogy még a hónap elején adtam elő a TEDx Szeged színpadán rólatok, és erről a blogról. Hihetetlen élmény volt átadni azt az érzéshalmazt, amit éreztem, ráadásul TEDx színpadon, ami azért hatalmas dolog volt a fejemben. Október ötödikén kilenctől ültünk a backstage-ben, és én nem fogtam fel, hogy ott vagyok néhány méterre attól a vörös kör alakú szőnyegtől, amiről már annyi inspiráló történetet hallottam, és amire már másfél hónapja nap mint nap készülök. Nagyon jó élmény volt, és amint lesz videó írok róla hosszabban majd, meg persze mutatom a videót is. 🙂

És aztán voltam Budapesten, ültem André Aciman mellett, találkoztam többetekkel a Margó Irodalmi Fesztiválon, kimentem az Arc Közérzeti Plakátkiállításra, és minderről bejegyzést is írtam. Mert…

Blogoltam!

Rögtön a hónap elején indult a bejegyzéscunami az 1 és 6-tal, amiből végül négy könyvet sikerült elolvasnom. Az ötödikből (Ritter Andrea: Melegek) már csak pár oldal van, de tegnap elment az áram, így nem tudtam befejezni, a hatodik (Saanan McGuire: Minden szív kaput nyit) pedig továbbmegy novemberre. Aztán érkeztem egy Kim Leine: Kalak alternatív fülszöveggel majd egy értékeléssel. A következő héten érkezett Moesko Péter: Megyünk haza kötetéhez az alternatív fülszöveg és az értékelés, majd összegyűjtöttem előbújás napjára, hogy mi az a 7 dolog, amiért hálás vagyok, hogy meleg vagyok. A következő bejegyzésben már a Margóról olvashattatok, aztán Chloe Benjamin: A halhatatlanok című regényéről érkezett alternatív fülszöveg és értékelés, és legvégül a gyűlölet-bűncselekményekről beszélgettünk egy slam poetry kapcsán. A summával együtt tehát 11 bejegyzés érkezett ebben a hónapban, ami kifejezi, hogy mozgalmas hónapunk volt, még akkor is, ha három ebből alternatív fülszöveg egy értékelés elé. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e tartanom ezt a lendületet, én drukkolok magunknak. 🙂

Ennyi lettem volna mára, sőt, ennyi lett volna ez az egész hónap. 🙂 Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem egy régi-új nagyon izgalmas poszttal, ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂

Igyekszem a következő poszttal, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Nekem szerencsém volt

Sziasztok,

bizonyára sokan hallhattatok arról, hogy augusztusban megvertek egy lányt a Pest megyei Bényén a falunapon, mert szivárványos táska volt nála. Eléggé felkapta a hazai sajtó ezt a hírt, és nagyon sok helyen volt róla szó, a Háttér Társaság elindította a Hangosabb a gyűlöletnél kampányt, amiben híres LMBT emberek mesélnek a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos tapasztalatairól, és a hétköznapi emberek is megoszthatják a saját történetüket… És bár nekem szerencsém volt, és nincs személyes tapasztalatom a témáról, úgy éreztem, van dolgom vele.

Emlékszem milyen érzés volt találkozni először ezzel a hírrel. Úgy éreztem, hogy ez nem történhet meg a jelen realitásában abban az országban ahol élek. Nem hittem el. Folyamatosan kerestem más hírfelületeket. Aztán dühös voltam, és értetlen. Azt gondoltam, hogy egy másik Magyarországon élek. Nagyon sok energia dolgozott bennem. és épp vidéken voltam gyenge térerővel, és nem tudtam kiadni magamból. Nem is tudtam, hogy mi volna ennek a módja. Meg akartam mutatni, milyen érzések tombolnak bennem. Érthető akartam lenni, és olyan, amiből következhet valami. Azt szerettem volna megmutatni, hogy milyen érzés megint szembesülni ezzel a ténnyel, és végül a slam poetryben ezzel a katatón, ennél valamivel katatónabbra tervezett előadásában ki tudtam ezt adni magamból. Jó volt, és nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Úgy érzem eljutott, és ez szerintem tök fontos, mert tök fontosnak tartom, hogy ez a téma más emberekhez is eljusson. Pontosan ezért a bejegyzés hátralévő részében a gyűlölet-bűncselekményekről fogok írni, és arról, hogy mit tehetsz, ha áldozat vagy szemtanú vagy:

Először is gyűlölet-bűncselekmény az, ha valaki valamilyen személyiségét meghatározó tulajdonsága, például melegsége, neme miatt fizikai bántalmazás, szexuális erőszak, megfélemlítés, bulling, fenyegetés, zaklatás… áldozata lesz. A törvény a gyűlölet-bűncselekményeket szigorúbban bünteti, hiszen egyrészt nagyobb érzelmi és lelki sérülést okozhat, ha az áldozatot az identitása, személyiségének lényegi, megváltoztathatatlan része miatt válik áldozattá, ileve mert a gyűlölet-bűncselekményeket egy közösség tagja ellen követik el, így az az egész közösség számára félelemkeltő és üzenet értékű lehet.

Fontos, hogy ha téged gyűlölet-bűncselekmény ér, fordulj a rendőrséghez vagy az ügyészséghez. Az eljárás elején hívd fel a hatóságok figyelmét, hogy gyűlölet-bűncselekmény áldozata vagy, mert a hatóságokban ez gyakran fel sem merül. Ezt olyan bizonyítékokkal támaszthatod alá, mint hogy a melegségre utaló szavakat használtak, meleg szórakozóhely közelében történt a bűncselekmény, szivárványos kitűző volt a táskádon, feminimebb vagy… A bejelentést megteheted anonim módon is, és az eljárás alatt a szexuális irányultságodat nem is kell elárulnod, nyilvánosságra pedig nem hozható a beleegyezésed nélkül. Ez azért is fontos, mert gyakran ér gyűlölet-bűncselekmény olyan embereket is, akik csak támogatják az adott közösséget, vagy csupán az elkövető a közösség tagjának tartja, így a tulajdonságod tényleges megléte sem a nyomozás sem az ítélethirdetés során nem releváns.

Ezek a legfontosabbak, de eléggé kimeríthetetlen a téma, és nem is lehet róla eleget beszélni. Bővebb tájékoztatásért keresd bátran a Háttér Társaság honlapját, én magam is az Ismerd fel és jelentsd a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekményeket! című kiadványukból készültem. És bátran fordulj ezzel kapcsolatos jogi és lelki segélyszolgálatért a szervezethez, ezért dolgoznak nap mint nap.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, igyekszem a következő poszttal, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

1 / 7 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén