Sziasztok,
számomra is felfoghatatlan, hogy hogyan történt, de ezzel a summával most épp felezem a nyaramat a hónap végén, de ezzel az is van, hogy jó látni ebben a bejegyzésben, hogy rengeteg minden történt ebben a hónapban, sokat olvastam, sokat írtam, és tele vagyok lelkes szeretettel, ráadásul elég király augusztus elé is nézek, szóval, rendben, tényleg ideje belevágni ebbe a summába. A hónapban 8 könyvet szereztem, 8 könyvet sikerült elolvasnom, és egy csomó-csomó bejegyzést, szám szerint 9-et írtam, bár köztük csak egy értékelést. Nézzük részletesen:
8 könyvet szereztem ebben a hónapban:
Frederic Jameson: A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája
Itt az van, hogy nyilván vannak gyanúim, hogy miről szól ez az esszékötet, de az van bennem, hogy tudom, hogy ez a könyv a kortárs progresszív társadalmi gondolkodásnak egy alapdarabja, így, amikor megláttam a könyvtárban a selejtezett könyvek között, azonnal elhoztam, pláne, hogy egy darabka történelemnek tűnik. Rövidesen olvasni is szeretném.
Michelle Cuevas: Egy képzeletbeli barát kalandjai
Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, de most molyon árulta egy lány, és árulta még Neil Patrick Harris két gyerekkönyvét, amit most jól lepasszolok az unokahúgaimnak. A három könyvre együtt nem fizettem annyit, mint egy könyv árát, ami elég jó dolog. Nade, végre beszélhetnék a könyvről is, ugye. Merthogy erről a könyvről érdemes, mert egyszerre tud kis történeteket elmondani bátor gyerekekről, akikben meg lehet találni a legtisztább jót, és egyszerre mesél el egy nagy történetet önmagáról és a valódi ikertestvéréről, aki történetesen kitalálta őt. Merthogy a kötet elején Jacques Papier még nem tudja, hogy kitalált barát. Azt hiszi mindenki utálja, merthogy más, és látjuk, ahogy kiderül számára, mi is egyáltalán ez a láthatatlan barátság, és hogy ennek a létformának milyen intézményei és lehetőségei vannak. Ez egy szép történet, kedves, szépen beszél identitásról és emberi jóságról, amit a leginkább egy képzeletbeli barát tud meglátni.
Tékiss Tamás: Samu sejti
A hónapban harmadik lettem a vajdasági Híd folyóirat kritikaíró versenyén, aminek keretében lehetőségem nyílt egyrészt egy csodálatos napot tölteni egy kedves barátommal Kishegyesen a Dombos feszten, másrészt választhattam csodálatos Forum kiadós könyveket, a Samu sejti, és a következő három könyv még ezek közül való. A Samu sejti pedig egy ifjúsági regény, amit már szintén figyelgettem egy ideje, mert izgalmas a fülszövege. Kvázi azt tematizálja, hogy a felnőttek nem értik meg, nem veszik komolyan a gyerekeket – szétadom, már most – és hogy valójában a felnőttek vannak tele felesleges baromságokkal, mint a politika meg az érzelmi felesleges körök. A fülszövegnek egy nagyon lázadó, szókimondó, szubverzív nyelve van, remélem a könyv is ilyen lesz.
Ronan de Calan: Karl Marx kísértete
Gyerekkönyv a marxizmusról. Arról, hogy van egy ember, aki látja a saját városában, ahogy a munkásokat kizsákmányolják, és érthetően tud arról beszélni, hogy miért probléma ez, lehet-e tárgyalni a Das Kapitallal, és hogy egyáltalán miért a kommunizmus volna ezekre a problémákra a legjobb megoldás. Nem térít, meg semmi ilyesmi, csak elmesél, felismertet, problematizál, akár úgy, hogy valaki felismeri a szülei, rokonai, környezete mintáit, és nem marxista lesz persze, csak kritikus. Mert ez a gyerekkönyv nem olyan, mint amilyeneket én olvasni szoktam, hogy dől belőlük a szeretet, hanem olyan, ami az igazságtalanságról beszél, tök tisztán arról, hogy rendszerek nem jók emberekhez. Ezzel együtt, persze, kétlem, hogy ezzel a kiadvánnyal lennének tele a gyerekszobák, de pár családban talán jó beszélgetéseket indíthatott el, és ez is tök jó. Amúgy pedig egy egyszerű kis füzetkéről van szó, az illusztrációja gyönyörű, szórakozik a kommunizmus kísértete szerkezettel, gépeket is látunk, nagy kapitalista gépeket, szerettem, sokszor fel fogom még lapozni.
drMáriás: drMáriás rendelője
DrMáriással először a Facebookon pörgetve találkoztam, azt hiszem a legtöbben így vagyunk ezzel. Először azt hittem, hogy mém, és hogy mémeket fest, de ezek azért nagyon menőnek, nagyon többnek tűntek egy mémnél. És hát, időközben világossá vált számomra is, hogy ez egy esztétika, ami engem nagyon lelkesít, mert szinte giccses, és másoló munka, de közben minden gesztusában elképesztően unikális. Politikusokat, celebeket látunk nagyrészt a XX. század második felének kiemelkedő festőinek stílusában, és ezzel persze ezek az alakok és ez a társadalom meg is méretődik, és ettől valahogy nagyon abszurd, nagyon működő lesz ez a művészeti világ. Ebben a kötetben látunk korai, még a vajdaságban alkotott munkákat, és már ezen új esztétika mentén született festményeket is, őszintén örülök, hogy ez a könyv a polcomon van. Jövő hét keddtől pedig az Ördögkatlanon lesz egy kiállítása is, lelkesen várom.
Szombathy Bálint: B+B
A másik nagy képzőművészeti öröm a polcomon ez a könyv, amely a XX. század második felében vajdaságban létrejövő neoavangard képzőművészeti és irodalmi csoport, a Bosh+Bosh munkáiból válogat. Elképesztően lelkes vagyok, amikor a munkáikat látom, az ok, amiért nem olvastam és néztem még végig, az, hogy ebben a hónapban fejeztem be Abramovic önéletrajzát, és néztem végig a drMáriás albumot, és amúgy is több Hajas Tibor irodalmat és Méhes Marietta zenét hallgatom mostanában, szóval tartogatom ezt az albumot még, bár végiglapozni már többször sikerült.
Samuel Mago – Mágó Károly: A szerencse kovácsai / E baxt romani
A két roma szerző, egy testvérpár olyan emberek történetét közli novellaként az elmúlt száz év magyarországi roma történelemmel a hátuk mögött, akik valahogy mégis kijárták a saját szerencséjüket. Egy izgalmas vállalás, elképesztően szép (és nehéz) könyvtárgy, írni fogok majd róla, lelkesít, de vannak félelmeim is, meglátjuk.
Lázár Ervin: Korona és kard
Lázár Ervin élete utolsó éveiben a roma mesék felé fordult, Ámi Lajos cigány mesélő meséit igyekezett esztétizálni a szépirodalmi olvasó számára. A programból három mese készült el, ezt most először magyar mondák újramesélésével kiegészülve kiadta a Móra, a lelkem és a jövőbeli kutatói énem pedig örjöng a boldogságtól, mert ez egy tök fontos gesztus az intézményrendszertől, biztosan lesz belőle majd egy fejezet a szakdolgozatomban. Nyár végéig mindenképp elolvasom.
7 könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasni
Marina Abramovic: Aki átment a falon
Szeretem Marina Abramovicot. Elképesztően lelkesít a lénye. Hogy uralkodik a szellemén, és művészetet teremt a végletekből, olyat, ami egyszerre tud engem is lelkesíteni, meg azokat is, akik mondjuk kevésbé felkészültek a XX. század második felének művészetéből. Abramovic performer, jugoszláv partizánok gyermeke, akik a Tito kori nómenklatúra kedvezményezettjei, és akik szinte mindvégig hittek a pártban. A partizánokról úgy tartják, átmennek a falon is, és Abramovic ebben végkép partizánsorsot él. Életrajzából megismerjük a családjával való terhelt, nem egyértelmű viszonyát, Belgrádi egyetemi éveit, és azt a tök termékeny időszakot, amit Ulayjal aktív munkában, illetve amiket később, már egyedül a módszere kidolgozásával töltött. Művészet, utazás, élet, művészet, vállalások, megérzések. Ez az önéletírás csodálatos volt. Arról beszélt egy – hihetetlen, de mégis – halandó ember, hogy milyen vágyai, tervei vannak, mik voltak a félelmei, és hogy mit érzett azokkal a határokkal kapcsolatban, amiket végül sorra lépett át. Nagyon örülök, hogy magyarul is olvasható idéntől ez az önéletrajz.
Ronan de Celan: Karl Marx kísértete
(Fent már írtam róla.)
drMáriás: drMáriás rendelője
(Fent már írtam róla.)
Ali Smith: Ősz
Ali Smithnek tavaly már olvastam a Hogy lehetnél mindkettő című regényét (itt írtam róla), amit nagyon szerettem, mert ez a nő elképesztően szép, teremtő viszonyban áll a nyelvvel. Folynak a mondatai, tele vannak költészettel. Most épp a brexitről ír ezzel, úgy, hogy ez a nő elképesztően maradáspárti, és látja, hogy hová lesz egy ország, amelyik egyszerű üzenetekre és idegengyűlöletre épít. Egy harminc éves lány és a százegyéves, megnövekedett alvási periódusban lévő, halálra készülő szomszédjának a története, amely az álmodással és a bürokrácia idegtépő realitásával egyaránt beszél a szigetország mindennapi dolgairól. Sokkal politikusabb, és helyenként sokkal didaktikusabb regény is ez annál, mint a Hogy lehetnél mindkettő, de az Ősz tehetetlenségében, kedvességében (Ja, meg, igen, van benne pop art képzőművészet is) és dühében mégis repült a kedvenc olvasásaim közé.
T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél
Védhetetlen, hogy nem álltam még neki az erről a csodálatos könyvről szóló értékelésemnek, még védhetetlenebb, ha azt mondom, félek, hogy nem is lesz rá időm Ördögkatlanig, de a következő értékelésben biztosan erről a könyvről olvashattok majd, amit imádni fogok, mert megérdemli.
A könyv Linus Bakerről szól, aki a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztériumban dolgozik árvaházellenőrként, és egy szupertitkos megbízást kap: egy olyan árvaházat kell felügyelnie, ahol maga az antikrisztus is él. Nagyon vicces, nagyon kedves, szeretettel teli regény, hangos róla a könyves tartalomgyártás, de minden dicsérő szót megérdemel, és én is megteszem hamarosan a tétjeimet. Már írtam hozzá alternatív fülszöveget.
Michelle Cuevas: Egy képzeletbeli barát kalandjai
(Fent már írtam róla.)
Tóbiás Krisztián: A mikulás rakétája
Ez a könyv egy verseskötet, ami a délszláv-háborút mutatja be, de tulajdonképpen bármilyen más háborút is bemutathatna. Gyerekszemmel dolgozik, egy olyan gyermekelbeszélővel, aki nagyon várja a mikulást, és minden világbéli fura tapasztalatot természetesnek vesz, és azt gondolja, hogy a mikulás intézte így. Mert itt a töltött káposztából azért nem eszünk – annak ellenére, hogy éhesek vagyunk – mert az a mikulásnak van félretéve, és ide a mikulás nem rénszarvassal jön – hiszen azt egyből megennénk – hanem rakétával, ami reméljük nem hibásodik meg. Ez a kötet valahogy szép, a kurva abszurd hitről szól, amiről mi felnőttek tudjuk, hogy egyszerűen nevetséges, Turi Lilla illusztrációi is ezt kísérik, karcosak, pontos határokat húznak. Szerettem ezt a könyvet, és értem, miért szereti mindenki.
David Hockney – Martin Gayford: A képek története gyerekeknek
Nagyon furcsa a viszonyom ehhez a könyvhöz, noha abszolút lelkesedem érte, csak azt hittem, hogy jobban fog lelkesíteni. A könyvnek van egy nem gyerekeknek szánt változata, ami egy nagyon nagy vállalásnak tűnt a könyvesboltban látva, így recenziót vállaltam ebből, hiszen tök fontos a gyerekeknek beszélni arról, mik is azok a képek, mi a képolvasás, hiszen naponta százasával látunk képeket, amikkel olyan igazán dolgunk sincs. És miközben ez a könyv elképesztően lelkesen beszél a képalkotás technikai dolgairól, fényről, árnyékról, perspektíváról, valahogy a kortárs képdömpinggel kevésébé foglalkozik, pedig azt vártam, hogy ennek mentén megváltja a világot. Szóval lelkesít a kötet, és szupernek tartom, meg is írom majd az f21.hu gyerek- és ifjúsági irodalom rovatába, de a világmegváltás mégis elmaradt, és sajnálom, hogy így van.
9 bejegyzést írtam az elmúlt hónapban:
Csupán július 7-én érkezett meg a júniusi summa, de innen szinte gyorsan történtek az események. A következő napon kitöltöttem a Klasszikus Június book taget, amire Edmond hívott ki, aki most klasszikusokat olvasott a csatornáján. Július 13-án érkezett a Carol értékelése, majd két nappal később összeszedtem néhány gondolatot leginkább arról, hogy hogyan rendeztem volna én egészen másként a filmet. Július 16-án a kibeszélős bejegyzésem inkább egy kidühüngős bejegyzés lett, ami arról szólt, hogy baromira dühít az, hogy az LMBT+ nyilvánosság egy nagyon nagy része csak az áldozati narratívákat tudja reflektálatlanul ismételgetni (ennek az apropója két cikk volt arról, hogy a szerzők szerint szinte egyáltalán nincsenek magyarul olvasható LMBT+ fantasy regények, de volt szó a bejegyzésben a homofób törvény durva és felesleges félremagyarázásáról is…). Később kitöltöttem a félévzárási pánik book taget, majd hoztam az alternatív fülszöveget az év legjobban várt LMBT+ könyvmegjelenéséről, a Ház az égszínkék tengernél című regényről. Végül érkeztem még egy kibeszélős bejegyzéssel, amiben a különböző progresszív gondolkodástípusokon gondolkoztam magamra alkalmazva, amelyek talán meghatározzák a blognak a hangját is, és végül ez a kilencedik bejegyzés ebben a hónapban, ami azért egy durván jó dolog, bár sajnálom, hogy ebből csak egy értékelés.
Máshová írtam, mondtam, ilyenek:
Ebben a hónapban négy még 2017-18-ban született versem jelent meg a Tempevölgy folyóiratban, illetve tárcák születtek az Eközben Szegeden városérzeti blogra, ebben a hónapban szám szerint három. Az elsőben arról meséltem, hogy mi mostanában sokat járunk a pláza köré, és lesz valamiféle rítusszerű hagyománya annak, hogy kiülünk oda a tóhoz, és órákon keresztül beszélgetünk, a másodikban egyszerűen beszámolok arról, hogy lemerült a telefonom, ezért megbüntettek a villamoson, de mindenki szuperkedves volt, így végsősoron egy jó élményként maradt meg, a harmadik szövegben pedig egy kocsmázásról mesélek, ahol mi is majdnem szerelmet vallottunk a pultos lánynak, és egy lány is, aki az utolsó éjszakáját töltötte a lassan zárni készülő helyen.
Metaszövegeket tekintve a Tiszatáj online számára készítettem egy interjút Győrfi Kata költővel, dramaturggal, az első kötetéről, erdélyi szerzőként a nyelvhez való viszonyáról, illetve a színházi világ és a karantén viszonyáról beszélgettünk annak kapcsán, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban kirakatszínházi produkcióként igyekeztek szolgálni a színház ügyét. Végre sikerült befejeznem az f21.hu gyermek- és ifjúságiirodalom rovata számára a Linn Skåber és Lisa Aisato által jegyzett monológkötetéről, A szívem egy bezárt bódéról szóló kritikámat, amiben az emberek közti elmondhatóságról és a kamaszság nagyon különböző megéléseinek elmesélhetőségéről beszéltem elsősorban.
És végül, de tényleg nem utolsósorban, kijött a hónapban két Magnó kurzus potcastepizód, amiben Mikos Ákossal, és pszichológus és klasszikuszene hallgató barátaival a 30Y Azt hittem érdemes című dalát, és SP A nevem SP című örökzöldjét vizsgáltuk meg közelebbről.
Pár szó még a következő hónapról:
Az augusztus elképesztően pörögni fog nálam, keddtől vasárnapig az Ördögkatlan fesztiválon leszek (erről mindig szokott beszámoló lenni, idén is igyekszem majd), aztán egy picit családozom, ezidőalatt az édesapámnál is leszek, aki még mindig egy olyan településen él, ahol nincs térerő, így augusztusra semmiképp nem ígérek posztcunamit, de igyekszem tartani a lendületet, érzem, hogy ezt a júliust sikerült megküldenem, a megküldés ellenére mégis tele vagyok lelkesedéssel, energiával kevésbé, írni és elmondanivágyással megint ezerszeresen, és ez biztosan nem fogy ki.
Az 1 és 6-tal még igyekszem érkezni Ördögkatlan előtt, mert benne azokról a könyvekről fogok beszélni, amiket hazaviszek, de ami fontos, hogy addig se feledjétek:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió