Sziasztok,

talán a blog indulásától kezdve adósságom, hogy beszéljek erről a könyvről nektek, és mind egy régi adósságot, féltem, hogy fájni fog, amikor meg kell fizetni. Hiszen ez a könyv kétszer tudott az első szövegek között lenni. Első szöveg, amiben a leszbikusok élhetően vannak ábrázolva, és az egyik első mozikban játszott leszbikus nagyjátékfilm alapja volt 2015-ben, így a Carolnak megkérdőjelezhetetlen helye van az LMBT+ irodalmi, irodalomtörténeti közbeszédben, mégis, egyszerűen féltem, hogy nem fog tetszeni, mert eljárt felette az idő, mert a háború utáni Amerika biztosan furcsa, és mert… …mert én vagyok az olvasó meleg srác, és nehogy már ne tetszen. Végül kiderült mára, hogy alaptalan volt a félelmem, hiszen bár érezni a szövegen az idő múlását, fontos diskurzusokat nyit meg ma is a szöveg, van miről beszélni vele kapcsolatban:

A regény középpontjában ugyan Carol áll, a történet mégis Therese-t, a huszas évei elején járó lányt követi, akit karácsony közeledtével egy háború utáni nagy amerikai áruház babaosztályán alkalmaznak eladóként. A fiatal lány hasznos munkatársnak bizonyul, maga is meglepődik, milyen empátiával viseltet a vásárlók felé, hiszen mindig tudja, melyik vásárlónak milyen babát ajánlhat. Egy napon egy asszony tűnik fel előtte, akit ő szolgál ki, és akihez az első pillanattól különös vonzerő hajtja, ám valójában Therese sem tudja, mi ez az érzés pontosan. A vonzódását Therese szinte illegálisan találkozóra váltja egy karácsonyi lap segítségével, majd néhány találkozás után a két nő autóútra indul, és valójában itt kezdődnek a regény nagy jelenetei.

Bár a regény két fontos pillanatában Therese az aktív cselekvő, mert Carol már gyermekes anya és válófélben lévő feleség, és „amikor férjed és gyereked van, az egy kicsit más”, ugyanakkor a regényben szinte mindvégig Carol dominálja a két nő utazásának mindennapjait. Carol idősebb nőként már tapasztaltabb a leszbikus élet, és egyáltalán az élet lehetőségeiben, jól házasodott gazdag nő, akinek megvannak a barátai és a hobbijai, Therese viszont nem véletlenül azonosul a regény első oldalaiban a babákkal, hiszen maga is az. Therese egy öntudatlan lány, akiről lemondott az édesanyja, ezért árvaházban nevelkedett apácák között, és a maga módján elképesztően naiv és buta (és a regény megjelenése óta eltelt idő csak ronthatott a butaságérzet mértékén), így az áruházban tulajdonképpen a babavásárlás aktusa játszódik le újra a két nő között: Carol az első együtt töltött estén meleg tejet ad a betegeskedő Therese-nek és lefekteti aludni.

Az egyenlőtlen viszonyuk akkor válik ennél is láthatóbbá, ha Carolt anyaként vizsgáljuk, hiszen a nő, egyrészt leszbikusként, másrészt valójában jellemében is megbukik a vérszerinti lánya anyjaként. A regény egyik tétje (itt jegyzem meg, hogy szerintem izgalmas volna ebben a tekintetben összeolvasni az Anna Kareninával), hogy Carol társadalmi pozíciója – melybe természetesen nem fér bele a leszbikus kapcsolat – még visszaállítható-e, vagy elveszik-e tőle a gyermekét, mint egy „szörnyszülöttől”. Ennek mentén éles kontrasztban áll a két nő szinte önfeledt autós kirándulása és a valódi külvilág.

A new yorki világot a férfiak uralják, akik csak egy-egy jelenet erejéig jelennek meg, mégis az egész regény cselekményére hatással vannak. Carol férje a lehető legjobban szeretne válni, és szeretné Carolt eltiltani a lányuktól, ezét bizonyítékokat keres a nő leszbikusságára, Therese barátja, Richard pedig lefutott mecsnek érzi a Therese-zel való viszonyát, kikezdhetetlennek tartja pozícióját, ezért újabb és újabb játszmákba keveredik:

Egy cipőbolti eladó és egy titkárnő, akik boldog házasságban éltek a Nyugati Huszadik utcában, és Therese tudta, hogy Richard azt kívánja megmutatni, milyen ideális a kapcsolatuk, hogy emlékeztesse őt rá: ők is élhetnének így.

vagy

Richard lóbálta kettejük kezét menet közben. Mintha szerelmesek lennének, gondolta Therese. Majdnem olyan, mint a szerelem, amelyet Carol iránt érzett, csakhogy Carol nő.

Carollal az autós kirándulások indulásaikor még azt sem tudják, hogy hol alszanak a következő éjjel, és valójában a megtervezettség, spontaneitás a regény egész terének a nagy kérdése. Mindenki számára ismert még ezekben az időkben, hogy milyen keretek között élhet egy nő teljes értékű életet, a leszbikus viszony még csak fel sem vállalt megléte viszont folyamatosan újraírja ezeket a forgatókönyveket. Miközben a spontaneitás olyan, mintha csak az egynapnyi autózásnyi távolságokat jellemezné, ahogy arra Richard utolsó, tajtékzó levele is rávilágít, ez a gyökértelenség a történet idejében még a leszbikus kapcsolatban élésnek át nem léphető kerete:

Gyökértelen és infantilis dolog ez, mint lótuszvirágon és holmi émelyítő cukorkán élni az élet kenyere és húsa helyett.

És ezen a ponton kell beszélnünk arról, hogy bár a regényben ez igazán alig tematizálódik konkrétan, a két nők között egy stabil anyagi szakadék áll, ami tovább torzítja az egyébként sem egyenrangú társak kapcsolatát. Carol jól él, bár nem igazán tudjuk meg, hogy miből teheti ezt meg (nyilván a férje mellett van erre lehetősége). Therese egy kvázi árva munkáslány, aki ugyan karácsonykor az áruházban dolgozik, de valójában díszlettervező szeretne lenni, folyamatosan állást keres, de természetesen néhány maketten kívül érdemi referenciája nincs. A Carollal való utazásában feléli a kevés tartalékát, de nem fogad el pénzt az asszonytól.

Therese egy a háború utáni dolgozó lányok és asszonyok között, és ez különösen az áruházban igaz, amit Highsmith nagyon akkurátusan épített fel előttünk. A lány maga is felismeri, hogy hasonlóképpen működik, mint az áruház aulájában lévő terepasztal, amelyet be- és kikapcsolnak nyitáskor és záráskor, így Therese tényleg egyfajta kapitalista szupergépezet csavarjává válik, aminek ráadásul igazán hasznát sem látja:

Arról volt szó, hogy az áruház felerősítette mindazokat a dolgokat, amelyek mindig is zavarták, amióta az eszét tudta. A céltalan cselekedetek, az értelmetlen tennivalók, amelyekről úgy érezte, megakadályozzák abban, hogy azt tegye, amit tenni akar, amit tehetne.

És, vegyük észre, ugyanez a kort leuraló kapitalista szemlélet jelenik meg, amikor Carol a férje hozzá való viszonyáról, és annak a tendenciózusságáról beszél:

Azt hiszem, úgy választott ki engem, mint valami szőnyeget a dolgozószobájába, és nagyon melléfogott. Kétlem, hogy képes lenne bárkit is komolyan szeretni. Egyfajta birtoklási vágy hajtja, hasonlóan a szakmai ambícióihoz. Lassan valóságos járvány lesz, hogy az emberek nem képesek szeretni.

Összegezve az elhangzottakat, azt kell mondanom, hogy ez egy jó regény, rétegzett leszbikus szereplőkkel, ami az amerikai leszbikus könyvpiacon elsőként kapott lehetőséget, hogy benne úgy tűnjön, mintha a szereplőknek lehetőségük volna egy boldog életre (és akkor ezen a ponton megint felemlegetem az Anna Kareninával való összeolvashatóságot). Érezhető ezzel együtt, hogy el-eljárt a szöveg felett az idő, talán a karakterek ma már nem volnának ennyire szélsőségesen ellentétesek, és volnának mondatok, amik másként hangzanának el, de közben nagyon szép és figyelmes Highsmith nyelve, és tele van a regény olyan remek észrevételekkel, amik mellett fel sem merül, hogy haragudjunk a terjengősségéért, már majdnem búcsúzóul mutatom a kedvencem a tejforralásról:

– Felforrt és bőrös lett – mondta bosszúsan. – Sajnálom. Therese azonban imádta, mert tudta, hogy Carol mindig így tesz: másra gondol, és közben felforr a tej.

Kedvenc részem: A férfiak uralta valóságnak egy visszatérő emlékeztetője a regényben egy detektív, aki követi a hölgyek utazását, és ez a helyzet tele van nagyon vicces, ügyes helyzetekkel, kérdésekkel, mégrandomabb megoldásokkal. Highsmith egyébként befutott krimiíró volt, amikor megjelent ez a kötet (először más szerzői név alatt), és hát igen, érezhetően nem idegen a szerzőtől ez a detektívvilág.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik már régóta kacérgodnak a gondolattal, hogy elolvassák a könyvet, mert nem fognak benne csalódni, egy figyelmes és klasszikus szövegről van szó, amely azért keményen reflektál feminista és kapitalista kérdésekre is, tényleg az van, hogy rosszabb olvasmányra számítottam, és jó, hogy nem így történt. Ha elolvasnád, mert érdekel, hogy hogy állt hetven éve az LMBT+ szórakoztató irodalom, vagy megnéznéd, mitől lett klasszikus ez a történet, vesd rá magad, nem lesz álmaid szövege, de egynek kifejezetten jó és ajánlatos.

Patricia Highsmith: Carol
Tercium, 2016
341 oldal
Így olvastam: Mivel úgy alakult, hogy órára kellett, ezért néhány nap alatt, gyors ülésekkel, és olvasható is úgy, nem fáraszt, visz a lendület, és az olvasást segíti az is, hogy helyenként már tényleg terjengősebb a szöveg.
Itt írtam róla alternatív fülszöveget.

Ennyit szerettem volna mára, a héten még szeretném megnézni a Carolt filmen is, hogy arról is írjak egy rövidet, illetve tegnap este már megírtam a pénteki kibeszélős bejegyzést, szóval a héten biztosan érkezem még bejegyzéssel, sőt, igyekszem pörgetni az értékeléseket, de még így is fontos, hogy ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió