Sziasztok,

végül úgy alakult, hogy az egyébként hónap utolsó napján szokásos summa most megvárta, amíg lejárnak a havi bérletek, de ha van olyan hónap, amikor én azt érzem, hogy ez így jól van, akkor az a június. Merthogy ez a hónap nem lett vadul örömteli. Mindössze öt bejegyzés született a hónapban, ebből egy sem értékelés. Az olvasott könyveim száma szintén öt, amiből négyet azért tudtam elolvasni, mert dolgom volt velük. A beszerzett könyvek száma alakult csak jól, hiszen a hónapban voltam fent Pesten, ahol olcsóbban vettem könyveket, és recenziós könyvek is érkeztek, így 17 könyvvel bővült a polcom, nézzük is először ezt a listát:

17 könyvvel lett több a polcomon:

Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma
Babicky Tibor viszonya azt hiszem tök izgalmas a töredékekhez, és fura, hogy ezt nem igazán tematizálja senki, talán mert túl kézenfekvő, de attól még amúgy ki lehetne mondani. Az előző kötetében befejezetlenre írt verseket, most pedig Szapphó töredékeit írta újra, egészítette ki. Nagyon klassz, feszes nyelvű, mai kötet, amiben leginkább azt szerettem, hogy nem archaizál, és hogy nagyon élő költészetként tekint erre az anyagra. Szerettem, lesz még róla szó a blogon, bár a kötet gesztusaiban követte a Szapphó életművet, így nincs tele explicit leszboszi utalásokkal, de közben már csak azért is fontos beszélni róla, hogy lássuk, mit lehet kezdeni egy ilyen hagyománnyal.

Tatiana Tibuleac: Üvegkert
Egy moldáv-orosz regény egy kislányról, akit a kommunizmus végén vesznek ki az árvaházból, mert szükség van a munkaerőre üveggyűjtéshez és üvegmosáshoz. A munka mögött ugyanakkor felsejlik egy a maga módján boldog család, amiben akár élni is lehet, a főhős felnőttként elkezdi mindezt megírni levélszerűen a fiktív szüleinek. Kíváncsi vagyok a könyvre, picit a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk élményét várom talán, mindenesetre rendkívül ígéretesnek hangzik, pár hete jelent meg magyarul.

Marina Abramovic: Aki átment a falon
Emlékszem, amikor először láttam Abramovicot a tévében, talán (visszakeresve) annak kapcsán, hogy Műcsarnokban volt egy videóinstalláció kiállítása Az üresség nyolc leckéje címmel, amiben a vietnámi háború körül a térségben született gyerekek háborúsat játszanak. A tévében nagyon furcsa dolgokról volt szó vele kapcsolatban, hogy állt egy kiállítóterem ajtajában meztelenül a barátjával, hogy volt a kínai nagyfalon és hogy volt olyan fellépése, ahol megvágta magát. Érződött, hogy igen, őt körülveszi valami rajongás, de ettől nem lesz érvénytelen (akkor még biztosan nem ezt a szót használtam volna, de értettem), hanem valahogy tényleg nagyon hiteles marad. Nagyon más volt az egész lénye, és ez állatira tetszett. Bár mindeddig sosem mélyedtem el alaposan Abramovic munkájában, mégis végig ott volt a fejemben úgy, hogy tudom, hogy van, és érdekel. Amikor megláttam, hogy magyarul is megjelenik az önéletírása, nagyon örültem, és folyamatosan olvasom is, már a legvégénél járok. Sok szó van benne a határairól, a biztonságairól, korlátokról. Jugoszláviáról, ahol a szülei a nomenklatúra részei voltak, de volt ott helye a lázadásnak is, miközben arról is ír, hogy Amszterdamban sírt, amikor megtudta, hogy meghalt Tito. De van benne szó arról, ahogy valaki észreveszi, hogy többet akar mutatni, mint amit egy festéssel mutatni tudna, és beszél jugoszláv és nyugati barátokról, alkotótársakról, művészetről, a performanszművészet nyelvéről, legyőzött korlátokról… Tényleg arról, hogy valaki, aki a jugoszláv partizánok lánya, képes átmenni a falon. Nagyon jó a szöveg is, és pár hónapja sokat gondolkozom neoavangard, konceptualista művészeken, szóval… Ja, ennek a könyvnek nagyon örülök.

Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam
Ezt a könyvet igazából valószínűleg a nővéremnek vettem, csak előtte elolvasom, hátha engem is érdekel. A nővérem akkor is rengeteg holokauszttörténetet olvasna, ha talicskával hordanák neki, és ez a könyv is egy holokauszt-túlélés történet. Miriam egy cigány lány, aki zsidó névvel és zsidó identitással került a koncentrációs táborba, majd az eltemetett emlékek hetven év múlva kezdik kísérteni, amikoris újra kell gondolnia, hogy vajon mit jelent ez az identitástörténet. A cigány téma miatt érdekel, hátha kutatható valamennyire, de én kevésbé fogyasztom ezt a témát.

Kácsor Zsolt: Cigány Mózes
Van ez a könyv. Vagy nagyon fogom szeretni, vagy… Nos, nem, ezt a könyvet nagyon fogom szeretni. Arról szól, hogy egy drogos cigány csávó a szerek hatására rájön, hogy ő a Cigány Mózes, aki arra született, hogy visszavezesse a népét Indiába, és ennek a nulladik lépéseként egy börtönlázadást készít elő. Ami engem ebben a történetben baromi érdekel (azon túl, hogy elképesztően random, és hogy az istenhit és a szerhasználat kérdése már az Afterpartyban is megfogott) az az, hogy hogyan használja a roma mesehagyományt, hiedelemvilágot a saját prófétikus szerepének a magyarázatára. A nyáron biztosan sorra fog kerülni.

Pier Paolo Pasolini: Amado mio / Tisztátlan cselekedetek
Pier Paolo Pasolini: Korom vallomása
Pasolini-t itthon elsősorban az olasz újhullám egyik kiemelkedő filmes alkotójaként ismerik, és akik olvassák a blogot, tudhatják, hogy ezt hibának tartom, mert íróként is nagyon fontos az erős, szociografikus figyelme. Pasolini az a csávó, aki tudja, hogy az örök városban a szegénység is örök, és hogy a nyomor újratermeli magát. Március végén, április elején olvastam az Egy erőszakos élet című regényét, amiben egy telepi gyerek életét nézzük végig, aki keresi a kilépések lehetőségét. Nagyon szép figyelme van a regénynek, beszél benne arról, hogy anyák annyira magukra hagyva érzik magukat, hogy tömegesen nekirontanak a rendőröknek, vagy hogy nincs tere a nádason túl a fiatalkori szexusnak, de beszél az ókori romokról is, amik csupán a nyomor díszletei tudnak lenni. Most egy be nem fejezett kisregényt, az Amado mio / Tisztátlan cselekedetek című szinte önéletrajzi könyvet vettem, ami a ’homoszexuálissá válni a háború idején egy kis faluban, ahol olyan, mintha béke volna’ témáját dolgozza fel, a Korom vallomása pedig egy verseskötet, amit szintén nagyon várok. Nagyon megszerettem ezt az embert, szóval jónak kell lenniük ezeknek is.

özv. Szabó Ferencné: Az élet legárnyékosabb oldaláról
Ez a könyv. Imádom a létét. Özvegy Szabó Ferencné egy Somogy megyei kis faluban élt, és megírta, hogy mit tapasztalt 1993 és 2000 között a cigány-magyar együttélés esetében a kis falujában, és hogy szerinte mit is kellene tenni ebben az ügyben, a városi, többségi társadalomnak és a döntéshozóknak. Nem szeretnék, hogy úgy tűnjön, hogy gúnyolódom, mert tényleg az van, hogy én imádom, hogy van egy ilyen könyv, és sokkal jobb világ volna, ha rengeteg ilyen volna, miközben a 68 éves nyugdíjas, aki aktív életében érettségizett irodai alkalmazottként dolgozott, nyilván nem ismeri az összes politikai, társadalmi lehetőséget. De maga a gesztus már elképesztően fontos, és az, hogy ő ezt az ügyének tekinti, ír róla, egyszerűen elvarázsol. Most mi is gondolkodunk valamibe, ami vallomásos szöveg, de a reprezentációról szól, szeretném összeolvasni majd a gondolatainkkal a könyvet rövidesen.

Szécsi Magda: Csak vitt a szél
Szécsi Magda a hazai roma meseirodalomnak az a megkerülhetetlen alakja volt a 80-as, 90-es években, aki őszintén hitt abban, hogy roma műmeséket kell írni a roma népmesehagyomány mellé, mert azok alkalmasak arra, hogy könyv kerüljön a roma családok otthonába, miközben az így megírt szövegek minősége könnyen elérhetősége ellenére a többségi társadalmi kultúra felé tart. A Csak vitt a szél egy ilyen meseregény, a következő tanévben több ilyennel fogok foglalkozni, így arra készülve szereztem be ezt a könyvet.

Kalla Éva: Az álomadás
Szintén cigány mese, Kalla Éva rajzfilmrendező tollából. Gyönyörű könyvtárgy, Szentandrássy István karcait idéző illusztrációk, velejéig cigány mesevilágot ígérő fülszöveg. Nagy várakozások, majd őszi olvasás lesz.

Lakatos Menyhért: Csandra szekere
És végül még egy roma irodalom, Lakatos Menyhért a magyarországi roma irodalom legnagyobb prózaírója, az első nagy szociografikus regénynek, a Füstös képeknek a szerzője, de ő maga is írt meséket. Ebben a kötetben novellák vannak a szerző gyerekkorából és a felnövés időszakáról, mindezt szinte néhány hónapba sűrítve. A néhány hónap 1944-45 fordulóján azonban elképesztően fontos Vésztő történetében, hiszen itt néhány hónapig független, alulról szerveződő kommunista köztársaságot hirdettek, és valódi, működő központosítást, újraelosztást húztak fel. Néhány éve halottam ezt a történetet először a Vésztő közelében élő barátaimtól, de hogy még mindig csodálatosan randomnak és közben özv. Szabó Ferencnééhez hasonlóan szépnek tartom ezt a történetet, és kíváncsi vagyok, milyen lehet egy ilyen falusi történelmi helyzetet megélni az ember kamaszkora határán. Egy kedves barátom találta a könyvet antikváriumba, köszönöm neki.

Monika Kompaníková: Az ötödik hajó
Valamiért az az emlékem, hogy sok ismerősöm olvasta ezt a könyvet, és mindük nagyon szerette, de nem látom most visszakeresve ezt sehol bizonyítva. A lényeg viszont: A szlovák szerző egy 12 éves lány történetét meséli el, aki megszökött otthonról és az otthont jelentő nemtörödöm panelszürkeségből, hogy aztán egy szökevény fiúval új otthont igyekezzenek létrehozni, miközben esélytelen kvázi túlélniük is. Megrázó olvasmánynak tartják, jól megírt és jól fordított 12 éves karakternek, várom, hogy olvassam, bár félek is tőle.

Bódi Jenő (szerk.) – Pusztai Bertalan (szerk.): Túl a turistatekinteten
A kötetet már régóta forgattam online, hiszen rendkívül fontos kultúratudományi, kultúratudományos kérdéseket boncolgat annak kapcsán, hogy mi tulajdonképpen a turizmus, milyen jelentéstani kontextusai vannak egy-egy turisztikai akciónak, mit jelent pontosan az eredetiség, vagy hogy hogyan lehet valódi, nem turisztikai marketingcélú állításokat tenni arról a viselkedési és kommunikációs módról, amit ma turizmusnak hívunk. A kötet a legfontosabb nemzetközi alaptanulmányok fordításait közli, és nagyon örülök, hogy végre megvettem.

Lena Dunham: Nem olyan csaj
Egy fiatal nő útmutatója az élethez
Hm. Szóval. Lena Dunham a HBO Csajok című Golden Globe-díjas sorozatának írója, rendezője, producere és főszereplője, és én ennek ellenére soha nem hallottam róla. Aztán szembejött velem ez a könyv, elképesztően random módon, 590 Ft-ért, és belelapoztam. Néhány fejezetcím: 18 valószínűtlen dolog, amit flörtölési szándékkal mondtam; Igor – Avagy az online pasim meghalt, és ez a te pasiddal is megtörténhet; E-mailek, amiket elküldenék, ha egy fikarcnyival őrültebb/dühösebb/bátrabb lennék… Szóval megvettem, és ezzel ez a könyv lett az egyetlen, amit ebben a hónapban befejeztem, és nem munkához, vagy már szinte majdnem munkához kellett. Ez a könyv egy elképesztően limonádé könyv, fanyar, vicces, könnyen fogyasztható, jól olvasható szorongások mellé, ha a miniszterelnököd épp el akar titkolni a 18 éven aluliak elől. Olyan, mint egy WMN.hu legjobb cikkei válogatás, de ez a könyv nem is ígér többet ennél, és ez jó. Végsősoron örülök, hogy tudtam olvasni, az Abramovic könyvet váltotta, amikor éreztem, hogy arra nem tudok figyelni, most pedig már újra Abramovic megy, lassan helyreáll a világ.

Martin Gayford – David Hockney: A képek története gyerekeknek
A szerzőpáros írt egy elképesztően vastag és elég drága könyvet A képek története címmel, ami idén jött ki magyarul, és amit mindig megtapogatok a könyvesboltban, és valószínűleg karácsonyra majd ezt kérem a nagyon csodálatos családomtól. És van ennek a könyvnek egy elképesztően gyönyörűen illusztrált gyerekkönyvverziója, amiben a két szerző személyes hangvétellel, motivációk mentén, baromi lelkesen vezeti be a gyerekeket a képek világába. Na szóval, én meg pont írok gyerekkönyvkritikákat, így kértem belőle recenziós példányt, és azóta bolondulok ezért a könyvért. Fejezeteken keresztül beszélgetnek képek és szerzők arról, hogy egyáltalán miért készítünk képeket, mi a fény-árnyék jelentése a képeken, hogyan alakul a képek változása. Fantasztikus könyv, bátran ajánlom, elképesztően lelkesít, bár még csak az első négy fejezetet olvastam, a szisztematikus végigolvasás majd ebben a hónapban történik meg. Ezt egészen konkrétan remegve várom.

A második képen látható a tényleg elbűvölt első találkozásom a könyvvel.

Lydia Davis: Az annyi, mint
Mindig tök hülyének érzem magam, amikor majdnem olyanokat írok le, hogy Lydia Davis kiadott könyveit a 2017-es életműkiadás megkezdése óta figyelem, de eddig nem vettem könyvet tőle. A hülyeség érzése nyilván azért jön, mert Lydia Davist a kortárs amerikai rövidpróza egyik legnagyobbjának tartják, nyilván figyelem a kiadásait, noha még nem olvastam, de mindig tudtam, hogy fogom, és azt is, hogy nagyon-nagyon fogom majd szeretni. Az egyik nagyon kedves barátomnak pár napja ajánlotta a mentora Lydia új könyvét (Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is – érted, ez a címe, imádom), és nagyon nagy a szerelem közte és a humoros, random szöveguniverzum között, így tudtam, hogy rövidesen be kell szereznem az első könyvemet a szerzőtől, ezt pedig egy bájos hangú szegedi hölgy éppen árulta, így a hónap végén még besuhant a polcomra.

5 könyvet sikerült a hónapban elolvasnom:

Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, holdak ezüstje
Egyértelműen a hónap legnagyobb ajándéka volt számomra ez az olvasás, és az, hogy interjút készíthettem a szerzővel a könyv kapcsán. Imola egy nagyon fantasztikus alkotó, irodalmár és illusztrátor, kiadványtervező, és ebben a könyvben lengyel mondákat foglal össze, és azoknak kapcsán ír egy-egy prózaverset, empátiagyakorlatot, amelyben nem mindig az szólal meg, akit mi klasszikusan a történet megszólalójának gondolnánk. Egy érzelmekkel és felismerésekkel teli szöveg, amit nagyon szeretek, és amiről még tervezek írni, mert a mondák szépirodalomba emelésével tulajdonképpen ebben a könyvben is az történik, amit én a roma mesék kapcsán kutatok. Olvassatok sokat Imolától, meg (jó, ez tök hülyén fog hangzani, de), ha gondoljátok, kövessétek őt közösségi platformokon, mert tele van magától értetődő szeretettel minden gesztusa. Öröm volt vele személyesen is találkozni.

Kollár Árpád: A völgy, írta Tárkony
Az 1 és 6-ban nagyon mást vártam ettől a könyvtől, mint amit tulajdonképpen kaptam. Amikor először hallottam erről a könyvről, az Kollár Árpád SZTE-s szabadegyetemi előadása volt, amin arról értekezett, hogy mi is tulajdonképpen a vers, és ott úgy tűnt, hogy ennek a kötetnek van egy valamiféle pontos kerete a vers mibenléte mentén, ami követi ezt az előadást. Nos, a helyzet nem ennyire tiszta ennek a könyvnek a tekintetében, és emiatt hiányérzettel voltam tele, miközben Kollár persze tök jól ír, kedves-vicces történetek vannak ebben a könyvben sok különc barátról, működik, csak nagyon félrevitték a várakozásaim ezt a könyvet, de később majd újraolvasom.

Bíró Tímea: A pusztítás reggelei
Bíró Tímea: Hosszú

A Híd folyóirat kritikaversenyt indított, amire én a Hosszúval jelentkeztem, mint könyvvel, amiről szívesen írnék kritikát, így kaptam belőle példányt is. Így messze ideális helyzet alakult ki számomra, hiszen ingyen megkaptam a könyvet, és lett hozzá egy határidőm, nem tudtam tologatni az olvasását, sőt, kritikához illik ismerni a szerző korábbi munkáit is, így a Pusztítás reggeleit is elolvastam. A Pusztítás reggelei egy anyakötet, amelyben a szegénység mintáival és a szülőről való leválás kísérleteit olvashatjuk, a Hosszú szintén anyaverseket tartalmaz, de azok már sokkal személytelenebbek, a még élő, de már szinte élettelen leukémiás anyatest ápolását és az élő elgyászolását olvashatjuk végig címtelen prózaversekben. Fontos két kötetnek tartom ezeket, és bár végül nem sikerült annyit dolgoznom a kritikámmal, mint amennyit szerettem volna, egy III. helyezésre elégnek bizonyultak a meglátásaim, aminek nagyon örülök.

Lena Dunham: Nem olyan csaj
(Fent már írtam róla.)

5 bejegyzés született ebben a hónapban:

Rögtön június 4-én elérkezett egy kibeszélős ideje, abban a bejegyzésben arról gondolkodtam, hogy bár nagyon sokféle tartalmat gyártok, úgy érzem, hogy azoknak a tartalmak valahogy összeérnek abban, hogy azok az én érdeklődéseimről és az én kíváncsiságomról szólnak. Csak sokkal később, 13-án érkezett meg az 1 és 6, a tervezettek közül mindössze egy könyvet sikerült elolvasni, de a többi is akut, olvasom őket, vagy tervezem őket olvasni, talán a júliusi 1 és 6-ban elég őket leporolnom majd. Néhány nappal később érkezett az Alternatív fülszöveg a Carolról, akkor azt ígértem, hogy napokon belül érkezik az értékelés is, ami azonban a mai napig nem érkezett meg. Az alternatív fülszöveggel egy napon jelent meg az a slam poetry szövegem, amiben arról írtam, hogy hogyan gondolkozom arról a tényről, hogy el akarnak titkolni minket 18 évnél fiatalabbak elől. És valójában ez az érzés és a félév végi fáradtság elvitte az egész hónapot, a hónap utolsó bejegyzése szintén egy kibeszélős szöveg volt, arról, hogy fáradt vagyok, és ügyem ez a blog, eszem ágában sincs félbehagyni, de értem, hogy mások miért hagyják mégis. És ezzel a hónap tényleg véget is ért. Sajnálom.

Dolgok kint:

Ebben a hónapban beért több régóta elküldött publikáció is, így egy elég pörgős hónapnak tűnhetett ebben a tekintetben a június. A print Tiszatájban megjent négy versem, az online felületén lejött a már említett Szabó Imola Julianna interjú és egy kritika Juhász Tibor Amire telik című verseskötetéről, amiben nagyrészt a cigányság elmúlt ötven évének történetét meséli el versként, a közösséget nem megnevezve, amivel egy izgalmas szociológiai diskurzust nyit meg az irodalomban is.

Haladt az idő a Magnó Kurzus potcast felett is, amiben egy pszichológus és egy komolyzene hallgatóval beszélgetek én is irodalmárként egy-egy dalról és dalszövegről. Az első részben azt tisztáztuk, ki honnan jön, hogyan készült a beszélgetésre, majd az Edda Művek: Gyere őrült című daláról, a legutóbbi részben pedig az FLM: Megtalállak még című daláról értekeztünk, kéthetente érkeznek majd belőle új részek, még szám szerint nyolc, én is nagyon várom őket.

Ami még, kutatóvá avanzsáltam úgy tűnik, megjelent az első tanulmányom, amin lassan egy éve dolgozom, a MeseCentrumon Egyre többen a mesélő körül: A cigány meséknek és közönségüknek változása 1940-től napjainkig címmel, szintén egy olyan munka, amit jó befejezve látni, noha, természetesen, ez még csak egy nagy-nagy kutatás kezdete.

Már csak tényleg pár szó a tervekről:

Hétfőtől kezdve programosan elkezdtem kihúzni magam az önsajnáltatás gödréből, és programosan írni kezdtem, így máris van egy fél kritikám, és egy majdnem kész summám, és azt szeretném, ha ez a nyár nagyrészt tényleg az írásról tudna szólni. Ez most főleg azt jelenti, hogy aktívan olvasok mindent, amiről kritikát kell írnom folyóiratoknak, de ez reményeim szerint a blogra is igaz tud majd lenni, mert egyre több minden van, amit be kell hoznom. Tudjátok, nem ígérek semmit, de érzem, hogy tűrhetetlenül szétcsúsztak a dolgaim, remélem a nyáron nyugodtan, de jó tempóban tudok majd haladni. Ha ezt a summát befejezem, pihenésképp befejezem az Abramovic életrajzot, majd egy kritika megírása mellett elkezdem a Carolt jegyzetelni. Most visz még másfél nap után a lendület, csütörtök este ki tudom majd magam tombolni Dombos Feszten a vajdasági Kishegyesen, és aztán muszáj már mindennek jónak lenni. Ezek a hosszú és rövidtávú terveim.

Eszerint majd érkezem egyszer valamikor a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió