Sziasztok,

a múlt héten elkészültek a TEDx Szeged eseményének a videói, így az is, amikben én mesélhettem el azt, hogy hogyan van most ez az egész. Mesélhettem nektek arról a srácról, aki 16 évesen megtalálja az első meleg könyvet a könyvtárban, és rájön, hogy nincs egyedül azokkal a dilemmákkal és kérdésekkel, amikkel találkozott. Mesélhettem nektek arról a négy évvel későbbi srácról, aki létrehozta ezt a blogot, és beszéltem arról is, amivé váltam az elmúlt négy év alatt.

Iszonyatosan fantasztikus út volt eljutni erre a híres vörös szőnyegre. Korábban már tanultam retorikát, és több éve slammelek szóval érdekel maga az előadás. És TEDx videókat is régóta nézek, és mindig inspiráltak. Menőnek tartottam azokat az embereket, akiknek van egy ilyen történetük. Emlékszem, amikor egy kocsmaasztalnál nyár elején megbeszéltem egy barátommal, hogy nagyon utálnám, ha nem próbálnám ki magam, legalább egy jelentkezés erejéig, ugyanakkor nem gondoltam, hogy lehet annyira érdekes, hogy bekerüljek. Még én sem tudtam, hogy mit akarok igazán, csak egy menő álomképnek tűnt, és ez még fontos lesz később.

Nyár közepén kellett egy videót küldeni arról, hogy miről szeretnénk beszélni, hogyan kapcsolódik ez a TEDx Szeged Okosan kapcsolódó világ tematikájába, és hogy mik az én személyes motivációim. Akkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy nem elsősorban a melegségemről akarok beszélni. Egyszerűen mert nem ez az érdekes. Azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen lehetőségei vannak embereknek, akik úgy érzik, hogy nincs tartalom számukra. Ekkor már tudtam, hogy ez sokkal fontosabb lehet másoknak. Még nem volt meg, pláne ennyire kidolgozottan nem, hogy mit akarok erre felépíteni, de hogy ezt akarom, az már tiszta volt.

A videót egyébként a nagyharsányi általános iskola egyik termében vettük fel Ördögkatlan Fesztivál alatt a világ biztosan legcukibb TEDx szervezőjével, aki erőn felül próbált nyugtatni, és nagyon hálás vagyok neki azért (is), hogy hitt bennem és ebben a történetben, akkor, amikor még én sem feltétlenül.

A nyár végén kezdtünk el aktívan foglalkozni a beszéddel. Több tréningen kellett részt vennünk, amik nagyon aktívan segítették a beszédünket és azt, hogy a történetünkben meglássuk, mi a TEDx kompatibilis, mit érdemes átfogalmazni, áthangsúlyozni, hogy abból a beszéd tovább tudjon épülni. Nagyon jó volt, hogy ezen a folyamaton együtt tudtunk átmenni, külön is hallgattak meg minket szervezők, csoport előtt is beszéltünk, volt mentorunk, akivel át tudtunk menni sokszor a szövegen, és ez kellett is ahhoz, hogy az utolsó héten már a csapból is tudjuk folyatni.

Én emellett sokat olvastam. Elolvastam Garr Reynolds: A meztelen előadó című könyvét, mert korábban már olvastam belőle egy (csodálatos) egyetemi retorikás kurzusra, aztán elolvastam Seth Godin: Minden marketinges sztorizik című könyvét, ami nagyon logikusan meséli el, olykor beteg reklámsztorikon keresztül azt, hogy mi is az a márkatörténet. Nagyon régóta beszélgettem már arról több bloggerrel, hogy ez az olvasó meleg srác, ez igazából egy picit az énmárkám, és megnéztem a könyvön illetve a korábbi, például születésnapi bejegyzéseken keresztül, hogy mi is az, ami ebben a történetben fontos. Gyűjtöttem kis történeteket, szerethető dolgokat, benyomásokat, érzéseket. Nagyon fontos volt Seth Godin könyvében a hitelesség, és én is erre koncentráltam elsősorban. (Érdemes megjegyezni, hogy ezen a ponton írtam bemutatkozást a blogra. Régóta szerettem volna, de itt tudtam már azt, hogy mit is akarok elmondani.) Aztán levettem Carmine Gallo: TED-előadások című könyvét a polcról, aki szerint egy jó előadás egyedi, érzelmes és emlékezetes, és ennek az eszközeit tárja fel. Elsősorban a történtetek elhelyezésében volt ez már nagy segítség. Chris Andersonnak, a TED egykori kurátorának az Így készülnek a TED-előadások című könyve kapcsán már csak sok kis dolgot pontosítottam, aztán már csak önellenőrzésként elolvastam még Carmine Gallo: Storytelling című könyvét. De tök fontos, hogy ahhoz, hogy TED előadó legyél, nem kell ennyit olvasnod, sőt, NE OLVASS ENNYIT, mert nálam nagyon elvitte a készülés fókuszát, hogy a szövegre koncentráltam és nem a beszédre. A mentorok is a gyakorlást emelik ki, és bár baromi sokat gyakoroltam, tudom, hogy nem eleget… Az utolsó pillanatban is nyúltam bele a szövegbe, és bár jól sült el az a rész, szerintem nem ért meg annyit. Ez nagyon fontos tanulság.

De ne rohanjunk ennyire előre. Folyamatosan kaptam és kértem visszajelzést a szövegemre és az előadásomra. Fellépőtársaimtól (akik egytől egyik csodálatosak, nézzétek meg az ő beszédeiket is), szervezőktől, akik nagyon különbözőképpen voltak mind építőek, és a barátaimtól, akiknek már az is teher lehetett, hogy két hónapig csak a TEDx-ről tudok beszélni. És ez csodálatos. Rengeteg szeretetet és építő kritikát kaptam, és baromira sikerült felépülnöm ebben. Az, ha van egy történeted, ami felfér a TEDx színpadára és másokat is inspirálhat, másokban is működik a szöveged, az megbikázza az önértékelésed és az önbecsülésed (Szerintem ez a két szó nem ugyanazt jelenti, de a TEDx beszédemből valószínűleg húznám az egyiket.).

Én a második, „költők és pszichológusok” szekcióban voltam, és együtt izgultam át a délelőttöt a többiekkel. Nagyon jó volt ilyen inspiráló és okos emberekkel egy közösségként működni, és bár csodálatos volt állni a színpadon is (ebéd előtti utolsóként), az az élmény, ami velem maradt sokáig, az negyed tíztől tört rám (tízkor kezdődött). Ez pedig az, hogy „Úr isten, ezer éve TED videókat nézek, és most itt ülök a TEDx kulisszái mögött, és beszélni fogok magamról!”. Ez megint egy fantasztikus érzés volt. Még hetekig utána kihúzva és mosolyogva mentem bárhová, és még mindig mosolygok, amikor rá gondolok. Tényleg nagy dolog volt, pedig csak felsétáltam a színpadra, és beszéltem az elmúlt hat évemről. És emberek, akikkel beszélgettünk utána, értették ezt. És ez baromi jó érzés. Annyira jó, hogy néha még mindig nem hiszem el. Néha még beírom a nevem a google-ba, és látom, hogy ez tényleg megtörtént. 😉

Szóval ez volt. Ez volt az elmúlt hat év, az elmúlt két és fél év, az elmúlt fél év, ami a TEDx keretében zajlott. Még rengeteget tudnék róla beszélni, de a TEDx-en is csak 18 percig lehet maximum, szóval muszáj húzni magamon, ha már a lényeget elmondtam. 🙂

Az #LMBT-t olvasunk sorozat most téliszünetre megy ezzel a bejegyzéssel, de ígérem, hogy ez sokkal rövidebb lesz, mint az előző két éves leállás, mert mostmár akarom csinálni, azt hiszem ráéreztem az ízére. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek van, írjatok bátran a komment szekcióban, keressetek bátran facebookon, instagramon, nézzétek meg a többiek videóját is, és ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió