Sziasztok,
1990 május 17-én, hosszas LMBT-jogi párbeszéd után törölte az Egészségügyi Világszervezet a betegségek listájáról a homoszexualitást, amely a homoszexualitás dekrimunalizálása után a legfontosabb emberjogi gesztus, amit az LMBT közösség teljessége kapott. Ennek a napnak az emlékére ünnepeljük 2004-től minden évben a homofóbia és transzfóbia elleni küzdelem világnapját, amely jó alkalmat teremt arra, hogy a melegeket, transzneműeket, és egyáltalán a szexuális kisebbségeket érintő jogi és hétköznapi diszkriminációjáról beszélgessünk világszerte.
Nagyon sok mindenről volna fontos beszélni ennek a témának a kapcsán, akár az aktuálpolitikai dolgokról, így Kövér László héten mondott dolgairól, az EU választás jobboldali és baloldali LMBT üzeneteiről, vagy arról, milyen szerepe van a homofóbiának vagy az LMBT témának a magyar társadalomban. De most mégsem erről lesz szó (mindenkinek az örömére), mert nem érzem magam elég higgadtnak, és ez egyébként is egy könyves blog.
Ez a poszt szeretne kifejezetten a könyvek közül beszállni ebbe a hatalmasra dagadt párbeszédben és gondolkodásra sarkalni. Hat olyan stratégiát mutatok be, amivel az írók élnek, hogy a homofóbiát, transzfóbiát bemutassák a szereplőik életében. Ezzel szeretném bemutatni, mennyire nem egyértelmű és problematikus, hogy hogyan kell viszonyulnunk nekünk melegeknek a homofóbiához, és hogy kell-e egyáltalán. Viszont mielőtt belekezdenék, azt hiszem fontos megemlítenem, hogy a bejegyzés spoileres, hiszen a homofóbia általában a cselekményben mutatkozik meg. Ezzel sajnos nem tudok mit csinálni, remélem maradsz. Gyorsan bele is csapok, hogy ne legyen időd elkattintani.
1. A homofób, transzfób társadalom kizárása a regény teréből
Azok a regények, amelyek ezt a stratégiát követik, általában egy kis mikrotársadalmat mutatnak be, ami rendkívül tele van szeretettel, és eléggé le tud válni a világról. Ezzel az író egyszerűen nem ad lehetőséget annak, hogy a homofóbia tematizálódjon a regényben.
Ilyen regény a Szólíts a neveden, a maga kis olasz kisvárosával, és az emelettel, ahol Elio és Oliver együtt lehet a lebukás veszélye nélkül. Ilyen a Sült zöld paradicsom, ahol egy kis déli előváros közössége nyújt menedéket a megvert és megalázott anyának, és ad lehetőséget a boldog leszbikus kapcsolatra. Ilyen a Nagyon logikátlan barátság, ahol nem pusztán csak a homofóbia, de a melegség tere is beszűkül, hiszen Solomon nem megy ki a házukból, és házon belül igazából már a melegségnek sincs tétje. Többszörösen ilyen regény a Bádogember, ami a főszereplőket hatalmas és elfogadó szeretettel veszi körbe, de ahhoz, hogy igazán megéljék a szerelmet, el kell utazniuk, ami mindkét szereplő legnagyobb titka és legfontosabb emléke lesz. És óhatatlanul ezzel játszik a Mindig ez van! a család képében, de a regény fő mondanivalója, hogy nem lehet kikerülni a konfliktust, mert nem lehet egy egész életet csak a családban leélni. A szeretetével beburkoló család regénye ez, amit meg tud sebezni az idegenkedő külvilág, de fontos állítást tesz a könyv a konfliktusok vállalása és a védő burok mellett is. Ahogy a Szólíts a neveden tétje is valamennyire ez a fenntarthatatlan idill védelme.
2. A szexualitás magánügy
Nagyon demagóg vagyok, de azt szoktam mondani, hogy a melegség pont annyira magánügy, mint az első házasok kedvezménye vagy az egymás után öröklés. Azért van erre egy bevált frappáns válaszom, mert ez a leggyakrabban felhozott ellenérv a melegség „propagálásával” szemben, és mert sokan tényleg így is gondolkodnak. Takács Judit óta pedig azt is el szoktam mondani, hogy amíg homoszexuálisnak nevezték a melegeket, elsősorban a dolog valóban magánügy része volt hangsúlyos, viszont a meleg szó bevezetésével ez identitássá vált, és a hétköznapi életet is meghatározza.
Ahogy az Adj esélyt!-ben Bálint Erika írja, a kapcsolatok már a nappalira is kiterjednek, tehát nem nevezhetjük igazán magánügynek. Az Adj esélyt! Adorjánja egy híres orvos, aki alapverően félt attól, hogy melegsége kitudódik, hiszen az állását jelenthette ez húsz évvel ezelőtt, így valamennyire saját maga számára is egy védekező válasz az, hogy hiszen a szexualitás egyébként is magánügy. Egy egészen más helyzet az Éjszakai fürdés főszereplőjéé, Willé, aki egyébként megéli a melegségét, és jár meleg szórakozóhelyekre, de az önfelvállalása a meleg szórakozóhelyekre nem járókra már nem terjed ki, így egy-egy utcai kézfogás is eseményszámba megy. A regény a 90-es évek USA-jából szól, de értjük ezt a vonalat.
3. Elmenekülés
És akkor megérkeztünk hozzám. Mármint be kell vallanom, a távolságnak nagy szerepe volt abban, hogy Szegedre jöttem tanulni, mert innen nem érnek haza a bármilyen pletykák, és nem kell outolnom az egész eddigi életem előtt, akik nem is fontosak. Ennyit rólam. De a kategória könyveinek a történetei az enyémnél sokkal durvábbak. Vagy hát, mások. Ezen könyvek főszereplői élnek egy valamilyen közegben. Kisvárosi, vidéki vagy épp vallási közegben, és nem tudják megvívni a saját harcukat, ezért elmenekülnek onnan.
Anna Gavalda Billie-je egy nagyon kedves regény egy fiúról és egy lányról, akik kiszabadulnak a mélyszegény francia vidékről, és dacára annak, amit egy kisvárosi elképzelhet, boldog nagyvárosi emberek lesznek, tele szeretettel és minden mellett kitartó mély barátsággal. Billie melegsége igazából csak a kiszabadulás után tematizálódik a regényben, előtte főleg arról beszéltünk, hogy mindkét szereplőnek megvan a maga terhe. A Leszámolás Eddyvel szintén a mélyszegény francia vidékkel indul, ahol a kis Eddy feminimebb és gyengébb fiú, amiért önmagában bántják, majd egy szerepjáték kapcsán a melegség címkéje is ráég, és az egyetem lehetősége nyújt ebből kiutat. A rövid könyv főleg azt az Eddyt mutatja be, akivel leszámol a szerző önéletrajzi regényében, akihez képest kell boldognak lennie a városban, háta mögött mindazzal, amit eddig átélt. Naomi Alderman Engedetlenség című regényében Ronitot ismerjük meg, egy londoni ortodox zsidó rabbi lányát, aki New Yorkban él és leszbikus. A regény fő szála, hogy mit tud tenni Ronit, ha vissza kell kerülnie ebbe a közösségbe Ronitnak. Újra ott kell hagynia a közösséget, vagy történik valami csodaszerű?
4. A közösségben maradni, és titkolózni
Igazából az egész helyzet nagyon tiszta ahhoz, hogy erről többet kelljen írni. Ezzel együtt nagyon más motivációk mozgatják ezeket a szereplőket. Az Evelyn hét férje regényben nem beszélhetnénk Evelyn filmcsillaggá válásáról, hogyha nem hozta volna meg ezt a döntést. És, ha előbújik, az akkor kialakulóban lévő LMBT mozgalom elől vette volna el a teret. A Kedves halottak! és az Osztálykép esetében az iskolaközösségről és az otthonról egyaránt szó van, amikor a melegség fel nem vállalhatóságáról beszélünk, hiszen mindkettő elég problémás terep a meleg illetve leszbikus szereplők esetében. Az Osztályképhez hozzá kell vennünk a sport csapatokban várható homofóbiát, amit a regény is tárgyal, hasonlóan a Lehull a lepel esetében, amiről vasárnap hozom az értékelést.
5. Önfelvállalás, akár a társadalommal szemben is
Mit is jelent ez? Hogy felvállalni magad azokban a környezetekben, amik nem biztos, hogy támogatnának ebben. Ennek a fő karaktere könyvekben azt hiszem egyértelműen Mini Cooper a Will&Will sorozatból, aki nagydarab, vidám, meleg, az élete egy musical, és ő ezt harsányan meg is éli. A gimnáziumban. És színdarabot szervez, és van melegek és támogatók klubja, és él. Harsányan. Nem biztos, hogy lennénk a helyében, és nem biztos, hogy tudnánk így létezni, ahogy ő, de ő Mini. Melegen és önazonosan.
Ennek a példának egy másik, sokkal komolyabb szereplője Onni, a Négyesút meleg apája, aki miután a kommunista berendezkedésű állam erkölcsrendészete rajtakapta, és ennek hatására nyilvánosságra került a melegsége, elkezdte megélni azt a városi meleg életet, ami iránt mindig is vágyakozott, miközben példás apa és családfő volt, tele szeretettel. Nagyon jó könyv, nagyon sokat kaptam tőle, ezért egy picit nehezebben írom az értékelést róla, de biztosan lesz még róla szó a blogon.
6. Gyógyítás
Ez szerintem ennek a bejegyzésnek a legerősebb pontja, és ezt félek a legjobban megírni, mert tele vagyok kérdésekkel, és fel nem fogottsággal. Mármint tudom magamról, hogy volt az ön el nem fogadásomnak egy olyan szakasza, amikor mindent meg tettem volna, hogy ne legyek meleg, mert nem akartam még ezzel is elszámolni, de nyilván más ezt gondolni, és más eljutni a megvalósításig. A Cameron Post rossz nevelése és az Eltörölt fiú olyan regények, amiben a fiatal leszbikus, meleg szereplőt egy vallási tábor keretében szeretnék kigyógyítani a melegségből, vagy ahogy ők mondják, visszavezetni istenhez, és nagyon para, hogy ma a nyugati világban is történnek ilyenek. A terápia során mindketten rájönnek, hogy a melegség az identitásuk része, így az identitásukat és a múltjukat kellene eldobnia annak, aki mindent meg akar tenni, hogy meggyógyuljon. És így sem gyógyítható. Nyilván. Basszus. A kurva életbe, hogy ezt hangsúlyozni kell.
És valamennyire ugyanennek a világnak egy másik realizációja az Inkább boldog című könyv, amely az emlékezet manipulációját engedi meg, és a főszereplő közvetve a melegsége miatt, vagyis egy nagyon intenzív homofóbiával való találkozás miatt, vesz részt az emlékezet manipulációban, amely a boldogság elérhetőségét nyújtja. És ebben a kezelésben törlődik a melegség is az életéből. És más ember lesz. Talán visszafordíthatatlanul más.
Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha megjegyzésetek, kérdésetek, kommentetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Vasárnap érkezni igyekszem az első beígért értékeléssel, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.
És semmiképp ne feledd:
Könyvekkel a szivárványáig!
Szilvió