Sziasztok,

megint itt a hónap vége, és bár nem azért, mert egy nappal rövidebb volt a hónap, de rövidebbre sikerül majd ez a summa is, mert ebben a hónapban csak négy könyvet szereztem be, ebből csak egyet vásároltam, 500 Ft-ért, és csupán kilenc könyvet sikerült befejeznem, ami lehetne ugyan jobb is, de egy vállalható minimum. Ezzel együtt is ez a kilenc könyv jól tükrözte, milyen olvasási célokat tűztem ki magam elé, és a hónap második fele óta egy kis megingással ugyan, de van kedvem blogolni is, szóval mégiscsak jó hónapot mondhatok magaménak. Mutatom bőven:

februar_1.JPG

Négy könyvet sikerült beszereznem ebben a hónapban:

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!
A hónap elején érkezett hozzám Völgyi Anna első, novemberben megjelent regénye az Atlantic Press kiadótól recenzióra, és napokon belül érkezik róla értékelés is. Összegezve a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! egy izgalmas regény Sáráról, aki Bristolban egy indiai étteremben volt kisegítő, de hazajött, és itthon próbált a saját szakmájában, laboránsként elhelyezkedni. A friss munkahelyén azonban Sára beleszeret a gyönyörű, nála idősebb, titkokkal teli kolléganőjébe, Laurába. Működik a regény, akár a kortárs magyar helyzetet, akár az első generációs értelmiségiség, akár a kivándorlás tereit vizsgáljuk, és persze a regény oldalain keresztül éled fel Sárában a biszexualitás. Lesz még róla szó a blogon.

Polcz Alaine: Asszony a fronton
Polcz Alaine és ez a regénye kifejezetten alapműve a kortárs magyar irodalomnak és egy nagyon határozott narratívát képvisel a második világháború és az akkor tomboló izmusok kapcsán. Az elhallgattatott és otthon hagyott nők történetét mondja el, akiknek a háború betört az otthonaikba és az utcáikba. Egy olyan fiatal lány mesél, aki látott az utcán zsidókat sárga csillaggal mászkálni, aki éhezett és menekült óvóhelyekre légiriadók alatt, és aki be tud számolni arról az erőszakról, amit a megszálló orosz csapatok követtek el. Egy nagyon megrázó szöveget várok a könyvtől, ami bemutatja a másik háború borzalmait, és elmeséli az elmesélhetetlennek gondolt dolgokat, amiknek nem is lehetett fóruma  a háborús történetekben. Könyves ajándékozáson kaptam, és tényleg régóta hiányzott a polcomról.

H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Ezt a könyvet slam poetryn nyertem, de nagyon örülök neki, mert idén meg akarom ismerni a zsánerirodalom alapjait, és Lovecraft egyértelműen az egyik alapja a fantasy, dark fantasy, horror műfajok irodalmának. Általában a különböző emberen túli entitásokat mozgatja a szövegeiben egy elvileg nagyon speciális misztikus, titokzatos ködön keresztül, ez a könyv pedig néhány novelláját tartalmazza. Kíváncsi vagyok rá.

David Wong: John meghal a végén
Ezzel a könyvvel csak azért szemezek ezer éve, mert van egy Adam Silvera könyv, amit talán soha senki nem fog kiadni magyarul (érthetetlen és felfoghatatlan módon), amiben a két főhős srác meghal a végén, mert egy olyan utópiában játszódik, ahol mindenkinek szólnak a haláluk előtt egy nappal, és összekötik őket más ilyen helyzetben lévővel. És ennek semmi köze ehhez a könyvhöz. Ezt a könyvet nem sokan szeretik, de akik igen, az a vicces horror egyik nagyon jó szövegének tartják, a fülszöveg pedig szinte alig árul el többet ennél. Mint már mondtam, régóta szemeztem vele tehát, mintegy véletlen találatként, és 500 Ft-ért árulta egy hölgy molyon Szegedről, én pedig 500-ért hajlandó vagyok vele tenni egy próbát.

Kilenc könyvet olvastam a hónapban

Peter Stjernström: A világ legjobb könyve
A világ legjobb könyve egy olyan regény volt, amit már sokszor megrendeltem volna, de az utolsó pillanatban mindig kikerült a kosaramból, és bár nem volt rossz olvasmány, azért örülök, hogy nem kellett fizetnem érte, hanem ajándékba megkaptam. A regény Titusról mesél, aki már több zajtalanul maradt regényt megírt, és most egy lezüllött alkoholista, aki slam poetry fesztiválfellépéseken hangolja fel a közönséget azzal, hogy különböző elavult társadalmi illemkódexekből vagy szakkönyvekből olvas fel. Egy éjszaka azonban Titusnak és slammer, költő barátjának eszébe jutott, hogy meg kellene írniuk a világ legjobb könyvét, ami ugyanúgy a receptkönyvek, a krimik, és az irodalmi listák első helyeit is be tudja zsebelni. De kettejük közül csak egyvalaki írhatja meg ezt a könyvet, és ezt szinte az első perctől tudják. A regényben Titus megtisztulásáról és józanná válásáról, illetve a két író közti cselekkel és már-már vérre menő versengéssel teli néhány hónapjáról olvashatunk, könnyeden, viccesen. Nem váltja meg a szöveg a világot, de egy szórakoztató olvasmánynak elég.

Mészöly Ágnes – Molnár T. Eszter: Az emberek országa
A két általam nagyon nagyra tartott író írt egy közös disztópiát, és hát tudtam, hogy imádni fogom. A regény a harmadik világháború és a klímakatasztrófa után játszódik, és két ifjúsági főszereplőt, egy fiút és egy lányt követünk benne. Mindketten kiválasztottak, akik az emberek országának az elitképző iskolájában tanulnak, hogy majd az állam fenttartásán dolgozzanak. Lassan a napok múlásával egyre nagyobb betekintést kapunk egy eminens lány és egy álmoktól gyötrődő fiú mindennapjain keresztül az állam központosított működésébe. Ebben a regényben minden szereplő a lehetőségeihez, génjeihez, képességeihez, hajlamaihoz képest a neki legjobb szakterületen képviseli magát és építi tovább az államot, mindenkinek saját ajánlott időbeosztása van, amit érdemes betartani, de nem szankcionálják, ha eltérnek tőle, és mindenki össze van nőve egy digitális eszközzel, ami azonosítja is őt. A két szereplőnek azonban lassan ki kell látnia a köréjük épített díszletek mögül, aminek a módjáról és a mögötte létható dolgokról már hatalmas spoiler volna beszélni. Ezzel együtt egy nagyon klassz kötet, váltott nézőpontú fejezetekkel, térképpel és minden fejezet elején értelmező szótárral. Szerettem. Működött. Ajánlom.

Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Többször voltam már olyan könyvbemutatókon, beszélgetéseken, ahol Ferencz Mónikának kellett a kötetéről beszélnie, és soha nem szólított meg. Arról, ahogy ő mesélt róla, egy egyszerű kötetnek tűnt, a dél a gyerekkor, az észak a jövő, és nincs túlgondolva. És kötetszervező elvként ez tényleg nincs, viszont nagyon erős megszólalásmód jellemzi, tele nagyon jól működő szimbólumokkal, amik megkülönböztették az újkomolynak tartott többi elsőgenerációs kötettől, miközben alapjaiban tematizálja a generációs ki tudja merre van északiságot, és a leleplezi a gyermekkor legnagyobb hazugságát: „bármerre fordulsz északnak tartasz”.

Anthony Burgess: Gépnarancs
Ez. A. Könyv. Istentelenül. Zseniális. Még azt hiszem sosem voltam ennyire hálás, hogy ajánlottak egy regényt. A könyv egy kamasz banda vezetőjét követi, aki a regény első felében kevert orosz szlengséggel irányítja kisebb házak kirablását és járókelők éjszakai megszégyenítését rendkívül polgárpukkasztó és öncélú, cserébe közveszélyes módon. Aztán elkapják őt, börtönbe kerül, ahol egy új technikát próbálnak ki rajta, amely szerint ezentúl nem lehet más választása, mint az, hogy jó ember legyen… És ez még bőven nem a vége.
A Gépnarancs egyszerre szól a Zabhegyezőből ismert generációs élmény ugyan radikálisan kifordított tapasztalatáról, a hidegháborús erőszak önkényének ünnepléséről és az 1984-nek is alaphangulatot adó minden gondolatot uralni vágyó hatalmi struktúráról.  Fantasztikus könyv. Imádtam. Olvassátok és rajongjatok érte, mert ha akad néhány anarchista órátok, akkor ez a könyv legjobb dolog, ami történhet veletek.

Völgyi Anna: Vigyázhatnál a szádra Laurám!
Fent már írtam róla.

Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bayard francia egyetemi tanár, amellett, hogy néhány gyakorlati tanáccsal lát el arra az esetre, ha nem olvastuk azt a könyvet, amiről beszélnünk kell, elsősorban azt állítja, hogy nagyon különbözőféle nem olvasások vannak. Nem olvastam, csak belelapoztam, nem olvastam, de olvastam róla kritikákat, hallottam róla, nem olvastam, de el tudom helyezni az irodalomban vagy bármilyen más struktúrában. És elmondja, hogy nem biztos, hogy mások is olvasták azt a könyvet, amiről beszélnek vagy akár kritikát írnak, és egyszerűen szinte biztosan nem tudunk besülni, ha hazudunk a könyvről, mert nem emlékeznek mindenre pontosan, ahogy az nekünk sem dolgunk. Ez például egy tipp tőle, hogy nektek ne kelljen elolvasnotok. A másik pedig, hogy mindig állítsd magabiztosan, az emberek a legkisebb valószínűséggel fognak arra gondolni, hogy nem olvastad el a könyvet. Hasznos volt, bár számomra gyakorlati újdonságokat nem hozott, de mégis, mindent nem lehet elolvasni. Magyar szakon sem, például. 

Katz Katalin: Visszafojtott emlékezet
A magyarországi romák holokauszttörténetéhez
Katz Katalin izraeli szociológus, aki a holokauszttúlélő édesapjáról hallott arról, hogy voltak cigányok is a koncentrációs táborokban, de sokáig ennek alig találta bizonyítékát. És ez tényszerűen így van. A hetvenes évekig sem Magyarországon, sem a világban nemigen tematizálták azt, hogy a nácik áldozatai között lettek volna cigányok is. Katz Katalin a kutatásait már később, a 90-es évek elején kezdte Magyarországon, interjúkat vett fel, és ezen esetek kapcsán igyekezett egységesíteni a magyarországi roma holokauszt történetét, aminek például egy fontos állomásán, Komáromban a mai napig nincs semmi arra utaló dolog, hogy ott roma honfitársak tömeges kivégzése zajlott volna. De találkozunk koncentrációs táborból hazatértekkel is, olyanokkal, akik szerint meg kell élniük és el kell mesélniük az emlékeiket, míg más mesélő szerint egyszerűen el kell hallgatniuk. De beszél olyan erőltetett menetről is, ahol magyar katonák a saját honfitársukat bántalmazta vagy hagyta cserben, és a könyv végén egy olyan történet darabjai is összeállnak, amiben egy falu a teljes roma közösségét kiírtotta és elfelejtette, úgy, hogy pusztán néhány túlélő emlékezhet rá, külön-külön…
Mindezek után pedig kapunk egy nagyobb, filozófiaibb holokauszt-kutatás áttekintést, amiben megérthetjük a népírtás, a holokauszt és a roma holokauszt közti nem tisztázott különbségeket, vitákat, és azt, hogy hogyan alakult ez az elmúlt 50 évben. Nagyon erős és izgalmas szöveg volt Katz Kataliné, főleg az életutakat nehéz volt olvasni, de vitathatatlanul fontos munka az övé.

Don DeLillo: Cosmopolis
Eric Parkel, a fiatal milliárdos úgy dönt egy teljesen esetleges áprilisi hajnalon, hogy el kell mennie fodrászhoz, így beülnek egy limuzinba, és áthajtanak a városon. Nagyjából ez történik. Csakhogy ez egy nem teljesen átlagos áprilisi nap. Ma érkezik az elnök látogatóba, tele van a belváros tűntetőkkel, a kapitalista gazdaságot jelképező patkányok lepik el a fontos tereket, és Ericnek határozott célja, hogy bedöntse a jent. Szóval ezen a szép áprilisi napon különböző szakértők, orvosok, barátnők jelennek meg a limuzin hátsó ülésén és a közeli vendéglátóhelyeken. Izgalmas szöveg, mert benne mindenki Erichez viszonyul, követhetjük az ő gondolatait, amelyek egy picit világgyűlölők, amelyek megvetik a plebsz tömegeket, és közben halál filozofikusok és randomak. DeLillot sokan az amerikai posztmodern kezdőkarakterének látják, és tényleg megvan benne az az elemelt gesztus, hogy a cselekménytől majdhogynem függetlenül beszél és gondolkodik a szereplő, és ügyesen épít fel esetleges, de jó tempóban visszatérő, megmosolyogtató szimbólumokat. Szerettem.

Lewis Caroll: Alice Csodaországban
Szóval mind ismerjük a történetet. Alice beleugrik egy nyúlüregbe és kicsivé majd naggyá majd megint kicsivé válik majd megint naggyá, és közben történnek dolgok. Szóval az a helyzet, hogy én sokkal, de sokkal többet vártam ettől a könyvtől. Azt vártam, hogy Alice és a világ zavarodottsága vezet majd valahová, de ez nem igazán történt meg. Számomra ez a szöveg sokkal öncélúbb volt, mint majdnem bármi, amit a posztmodern címke alatt öncélúsággal vádolnak. És olvasóként sem rántott be. Értem, hogy miért lehet fontos szövege az irodalomnak, és szerintem van tere a világokról való gondolkodásban az Alice körüli párbeszédben, de engem olvasóként ez most kevésbé vett meg.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: Gépnarancs, Alice Csodaországban
Nonfiction: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?, Visszafojtott emlékezet
Cigány irodalom: Visszafojtott emlékezet
Megismerni a várost: Cosmopolis
Zsáner: Az emberek országa, Gépnarancs, Cosmopolis, Alice Csodaországban
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző munkája: A világ legjobb könyve (svéd), Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? (francia)
LMBT: Vigyázhatnál a szádra, Laurám!

Így blogoltam a hónapban:

Ez lesz a hetedik bejegyzés a hónapban, viszont csak egy értékelés volt, szóval nem vagyok kimondottan büszke, de így alakult. Február közepén elért egy olvasási válság, és ez a bloggal együtt is működött, és még mindig van az is, hogy lett HBO GO-m telis-tele szuper sorozatokkal, amik szintén kemény órákat vesznek el… De igyekszem jól csinálni, és ez azt is jelenti, hogy ha úgy érzem, hogy nem tudnám jót hozni, akkor nem írok bejegyzést. Remélem megértitek…

Mindenesetre február 5-én indult a hónap az 1 és 6 bejegyzéssel. A hat betervezett könyvből ötöt sikerült elolvasnom, a hatodikat (Eberhard Staub: Az élő város) tegnap kezdtem el, nagyon klassz, nagyon olvasmányos esszé, de valamennyi biztosan át fog csúszni belőle márciusra. Ezt követte Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit alternatív fülszövege, majd Valentin-napra érkezett, elsősorban kifejezetten azért, hogy az index emelje ki, egy LMBT könyvekből vett idézetes poszt, ami megmutatja, hogy a szerelem mennyire egyforma is. Aztán megünnepeltük egy bejegyzésben, hogy óvodaérettek lettünk, vagyis három éves lett a blog, és úgy éreztem leginkább arról tudok mesélni, hogy sokkal könnyebb bátornak lenni, ha van egy három éves blogod. Ez után sokára megjelent a Minden szív kaput nyit értékelése, majd a Vigyázhatnál a szádra, Laurám! alternatív fülszövege. A következő hónapban szeretnék folyamatosabban jönni az értékelésekkel, erről már a hétvégén igyekszem készülni. 🙂

Szóval hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂 Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha kérdéseid, megjegyzéseid volnának, írj bátran facebookon, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be insagramra vagy twitterre. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió