Címke: Haul 1 / 4 oldal

Sziasztok,

rég látott ilyet a blog, de itt a hónap vége, és érkezem is a friss summával, amiben azt mutatom, hogy mi volt az a 11 könyv, amit januárban beszereztem, melyik az a 6 könyv, amit sikerült ebben a hónapban elolvasnom, és hogy miről szólt az az ezzel együtt hét bejegyzés, amit ebben a hónapban hoztam. Kezdjük is el:

11 könyvet sikerült beszereznem:

Ebből a 4 db különböző könyv, amit a karácsonyra kapott ajándékutalványokkal vásároltam:

Camryn Garett: Pozitív
Úgy hírlik, hogy ez a könyv olyan, mint a Simon és a homo sapiens-lobbi (értékelés itt), de itt egy HIV+ státuszú lány mindennapjaiba nyerünk betekintést, aki új iskolába került, és nem vállalja a státuszát. A könyv történetében egy alakuló, nagyon szerelmes heteró kapcsolatot látunk kibontakozni, amely önmagától is egyre jobban közeledik ahhoz a ponthoz, ahol fel kell fednie a főhősnek a titkát, de egy titokzatos fenyegető levél is sürgeti ezt a vallomást. Nagyon várom ezt a könyvet, mert tök szeretnék több olyan regényt olvasni, ami tematizálja a HIV vírust, annak az élhetőségével együtt, miközben örülök, hogy fiataloknak szól, fiatalosan, ha minden igaz, szépen és viccesen. Most még a következő olvasásaim nagyrészt olyanok, amiket el kell olvasnom valamilyen vállalt kötelezettség miatt, de nem hiszem, hogy ezt a könyvet sokáig fogom pakolgatni. Az év végén jelent meg.

Alice Brodaway: Spark
Ez az Ink sorozat második része, de igyekszem úgy írni erről állati lelkesítően, hogy ne spoilerezzem le az első részt, amit szintén nagyon szerettem, és bátran ajánlok a figyelmetekbe. A sorozat első részében megismerünk egy olyan társadalmat, amiben minden ember tetoválásként viseli magán a történeteit, majd, amikor meghal, a bőrét lenyúzzák, hogy abból könyvet készítsenek, hogy a történetei ne vesszenek el. Az első regényben ennek a társadalomnak az egyre láthatóbbá váló diktatúrába csúszását követjük a főszereplő lány, Leora nagyon személyes történetén keresztül, aki nem kapja meg az apja bőréből készült könyvet, mert megtalálják rajta az árulók jelét. A sorozat második részében megismerjük az első társadalom ellenségeként feltüntetett üresek történetét (Nem tudom, hogy ide kell-e írni, hogy ők nem tetováltak, úgyhogy inkább ideírom.), és a két ellenséges csoport történetéből egy izgalmas és stabil világkép épül ki a főszereplőkben. A könyv egy ifjúsági disztópiasorozat része, tehát van egy-két olyan oldal, ami unalmasabb, mert részletesebben ír le társadalmi működéseket, mint amennyire nekem szükségem volna a megértéshez, viszont egy nagyon jól felépített világot és mitológiarendszer látunk, ügyesen mozgatott szálakat, amik meglepnek a második rész végén is, és persze halál módon szerethető főhősöket is kapunk, nem sematikusan megírva. Bírom ezt a sorozatot, nagyon megörültem, amikor láttam, hogy év végén megjelent az új rész.

Ja igen, és elképesztően szép a borítójuk, bár én lehet, hogy kihasználtam volna az üres-tetovált formát a borítótervezésben, de megértem, hogy nem tették, mert gyönyörű így is.

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna a kortárs szépirodalomban megjelent önéletírásokról írott friss esszékötetét be kellett szereznem, ugyanis most lelkesen vetem bele magam én is az önéletrajzok témájába. Azt látom, hogy a kisebbségi szerzők nem feltétlenül a hagyományos, életük végén a memoárjukat író önéletrajzíróként írják meg a szövegeiket, hanem akár egy-egy akut válsághelyzetben, és érdekel, hogy milyen kulturális megoldásokat, kérdéseket lát relevánsnak Gács Anna az elitirodalom kulturális terében. Nagyon nyitott vagyok mindenre, amit ír, hiszen én csupán ismerkedem még a kérdéssel, nagyon nagy bizalmam van a szöveg felé.

Nina George: Levendulaszoba
Egy csoporttársakkal átbeszélgetett éjszakán az egyikük nagyon sokat mesélt erről a könyvről. Arról, hogy igen, lila, levendulás a borítója, meg Franciaországban játszódik, Párizsban és Provance-ban, de ez a könyv mégsem giccses, hanem szép, és igaz. És az az igazság, hogy ezzel a csoporttársammal nagyon sok olyan könyvünk van, amit közösen szeretünk és fogadunk el szépnek és igaznak (Anna Gavalda Billie című könyve az egyik, amit nagyon ajánlok), szóval kénytelen vagyok hinni neki, és hogy ezt bizonyítsam: be is szereztem a könyvet.

És van a maradék 7 könyv is, amit sokkal inkább egyben kezelném:

Nagyon szeretem a Magvető Kiadó Időmérték sorozatát, amely 2016 óta közöl mértékadó kortárs magyar és világirodalmi köteteket egyaránt, és a Líra akciójában most több kötetet mindössze 1000 Ft-ért lehetett megvenni, így le is csaptam azokra, amik eddig nem voltak meg. Állati nagy szerencsémre tavaly egy versversenyen nyertem egy 5000 Ft-os könyvutalványt a Lírától, így mindössze 2000 Ft-ot fizettem a hét kötetért, ami eléggé menőn hangzik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy idén még csak ezekért a könyvekért fizettem. A könyvekről külön csupán pár szót tudok még mondani, de folyamatosan olvasom őket úgyis.

Al Berto: Tűzvészkert
Al Berto a nyolcvanas évek egyik meghatározó portugál költője. Az ő kötetét ajánlotta az egyik kedves csoporttársam, amikor megláttam az akciót, és belekapva a kötetbe azt látom, hogy nem véletlenül lelkesedik nagyon. Amellett, hogy egy szomorú, magányos poétika ez, van benne valami lassú és szép sodrás, ami egyből aurát teremt a szövegek közé. Szeretni fogom.

G. István László: Nem követtem el
G. István Lászlónak olvastam korábban a Repülő szőnyeg című kötetét, amelyben nagyon különböző kötött formákat ragad meg. Nekem az a kötet öncélú volt régen olvasva, ezért nem is gondoltam rá, hogy megveszem az újat, de a fülszöveg öniróniát, önelemzést, testünkhöz és múltunkhoz való viszonyt ígért, szóval megvettem. Meglátjuk majd.

Balaskó Ákos: Tejsav
Balaskó Ákos kötetét a kezemből tépte ki a megjelenés pillanatában egy könyvesbolti eladó, mert nyomtatási hibával jött ki, és azóta nem vettem újra eddig, pedig kíváncsi voltam rá. Voltam Szegeden egy nagyon zilált könyvbemutatón, ahol három könyvet mutattak be moderátor nélkül, és ez volt az egyik, viszont csak az érzésre emlékszem, hogy érdekes volt. Most beszereztem.

Tamás Zsuzsa: Mit tud a kert?
A Tamás Zsuzsa könyvek nagyon mozgatnak, de végül mindig a félelmeim győztek eddig. Ezek itt rímes versek, lehet, hogy még esztétizálnak is, a Tövismozaik című új regénye pedig egy művészetben élő nőről szól, és sokan dicsérik, de félek, hogy nem fogom érteni vagy nem fog tetszeni. Most már legalább megvan az egyik.

Halasi Zoltán: Bella Italia
Visszamelékezni a ’80-as években Olaszországában tett nászútra. Asszem túlságosan szeretem az Utas és holdvilágot ahhoz, hogy ez ne érdekeljen, bár Szerb Antal regénye nyilván nem a ’80-as években játszódik, és ez egyébként is, ez egy verseskötet. Dedikált példányt kaptam belőle, örültem. 🙂

Ilma Rakusa: Love after love
Svájci líra, nyolc búcsúdal, amit Nádas Péter méltat a fülszövegben. Érdekel.

W. G. Sebald: Természet után
Több kedves ismerősöm egyik kedvenc szerzője, fontos világirodalmi szerző a múlt század második feléből, ideje elkezdeni vele is ismerkedni, noha egyébként általában a regényeiről ismerjük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom januárban

Azt mondhatnánk, hogy az hat könyv nem sok magamhoz képest, de vizsgaidőszak is volt, és OTDK-zom is, amire rengeteg kis tanulmányt, szakirodalmat olvastam emellett, szóval a nem számolt oldalakkal bőségesen megvolna egy tisztességes teljesítés, így nem rovom meg magam. (Egyébként sem rovom meg magam, tanulom, hogy ne tegyem, nem éri meg, és nagyon energiaigényes feszültnek lenni saját magaddal szemben, tényleg. De vissza a könyvekhez:)

Beck Zoltán: A lehetséges cigány irodalom
Az évemet az OTDK dolgozatom leadásával kezdtem, ehhez a korábbi szakirodalom olvasásaimhoz még rengeteg kis tanulmányt és monográfiarészletet olvastam, de a véghajrában csak Beck Zoltán könyvét olvastam végig, elsősorban azért, mert a dolgozatomban a kötetben is felvetett tendenciát igyekeztem kifejteni a cigány mesék átalakulásának a történetére vetítve. A kötet maga a magyarországi roma irodalom megalakulásának fő diskurzusait igyekszik tárgyalni, beszél arról, hogy mire volt szüksége a hatvanas-hetvenes évek első roma értelmiségi csoportjának ahhoz, hogy roma irodalom jöjjön létre, beszél a többségi fogadtatásról, kiadott antológiákról, valamint arról, hogy merre tarthat a roma irodalom. Én leginkább a közösségi szerzőről szóló részeket tudtam használni, ott találtam egy nagyon jó adatot, ami abszolút alátámasztotta az én hipotézisemet is, így nagy volt az örömöm a véghajrában. Alapvetően tényleg szakszövegnek tartom ezt a könyvet, nem biztos, hogy ajánlom, ha csak úgy olvasnál a témában.

William Golding: A Legyek Ura
Nem tudom, hogy mennyit írtam arról korábban, de úgy képzeltem,  hogy ezt a könyvet majd életem egyik legnagyobb olvasásának fogom tartani, mindenesetre  hatalmas a csalódásom. Akár még azt is mondhatnánk, hogy lehet, hogy eljárt A Legyek Ura felett az idő. Ez a könyv hozta létre a ’gyerekek egy lakatlan szigetre kerülnek és társadalmasat, egyre radikálisabban diktatúrásat kezdenek játszani’ történetet, de ma már bájos vagy sokszor érthetetlen az, ami itt történik, még ha fontos metafora például a tűzhöz, tűzgyújtáshoz való viszony, vagy a rítusok, jelképek kérdése a szövegben. Nagyon akartam szeretni, és mint bölcsész, látom az értékeit ennek a könyvnek, de én olvasóként nem szerettem, sokszor untam, és voltak olyan részek is vadászattal, gyilkossággal kapcsolatban, amit többszöri olvasásra sem sikerült megértenem. Nagyon szeretném elolvasni a Pán Pétert ebben a témában, az még visszahozhat valami reményt.

Alice Broadway: Spark
Fent már írtam róla.

Tor Ulven: Türelem
Tor Ulven a norvég irodalom egyik nagy költője volt, akinek a hírét elzárkózó életével, és hirtelen öngyilkosságával valódi mítoszok kísérik. A Türelem a legfontosabb kötete, lassú, esztétizált, minimalista verseket tartalmaz, ami sokaknak nagyon tetszik, és tudtam, hogy nem leszek köztük. De ez vállaltan az én hibám, rengeteget szenvedek azzal, hogy esztétizáló versekkel nem működöm jól, és az is a baj, hogy nem tudom igazán meghatározni, mit jelent az, hogy esztétizáló. Biztosan elemelt. Volt egy-két szövege, főleg a kötet első harmadában, ahol vitte az olvasást valamiféle beatszerű áramlás, de a versek többségében meg voltam rekedve. Nem tudom, hogy miért nem működöm az ilyen versekkel, ez tényleg az én hiányosságomm, ne is adjatok ezügyben a véleményemre, én is csak szenvedek itt magamnak.

Moesko Péter: Megyünk haza
Moesko Péter kötete egy újraolvasás volt, és jó volt rájönni, hogy még mindig nagyon szeretem ezeket a novellákat, amelyeknek a középpontjában különböző szülő-gyermek, ember-otthon viszonyok állnak, és amelyek nagyon minimalistán, de érzékenyen, figyelmesen ragadnak meg kis dolgokat ezekben a személyes kis válság vagy megoldás időszakokban. Itt írtam már a könyvről.

Németh Gábor: Zsidó vagy?
A félévem legnehezebb vizsgájára rengeteg nehéz elméleti szöveget kellett olvasnom, és úgy éreztem, hogy egy átlagos könyv nem köti le annyira a figyelmemet tanulás után, és így nem fárasztanak le annyira, hogy aludni tudjak. A helyzetet Németh Gábor oldotta meg, akinek négy könyve is van a polcomon, noha teljes könyvet még soha nem olvastam tőle. Németh Gábor a legnehezebb szerzők között van azt hiszem, nagyon erős, feszes, de szabadon zajló nyelve van, ami kitartó olvasást követelt, és nekem pont ilyen szerzőre volt szükségem. Azért a Zsidó vagy?-ot választottam, mert az ’56 novemberében született író itt a saját gyerekkorát (sőt, a születései előtti körülményeket) és a mindenkori idegenségérzését járja körül, annak kapcsán, hogy gyerekkorába véletlenül látott egy rövidfilmet a holokausztól, és érezte, hogy ennek és a zsidóságnak van egy valamiféle idegensége és elhallgatottsága, amit ő a Duna parti nyári táborban vagy családi, baráti környezetekben felismerni vél. Nagyon izgalmas szöveg, birkózni kell vele, de állatira ajánlom azoknak, akik erre hajlandóak.

Nézzük kategóriák szerint:

Kortárs magyar szépirodalom: Megyünk haza, Zsidó vagy?
Klasszikus: A Legyek Ura,
Nem angol/magyar anyanyelvű: Türelem,
Friss megjelenés (2020/21): Spark, Türelem

És akkor ne felejtsük, hogy blogoltam is, most végre már majdnem teljesen:

Január 8-án arról írtam az év első kibeszélősében, hogy teljesen előbújtam a családom előtt, és ez azt jelenti, hogy nincs több dolgom a titkolózással, nincs több félelmem azzal, hogy kiderül bárhol is, hogy meleg vagyok. Ez egy egészen jó érzés volt, és szerettem volna veletek megosztani, ha már lassan négy éve beszélgetünk arról, hogy előbújni nagyon jó dolog. Később, január 13-án megérkezett a decemberi summa, majd ezt követte 16-án egy hosszabb tízes lista 2020 kedvenc olvasmányairól, majd kikerült az első #LMBT-t olvasunk interjú az új, három hetes struktúrában, amiben Völgyi Annával beszélgettünk az elsőkönyves tapasztalatiról.

Miután a Kibeszélős és az #LMBT-t olvasunk bejegyzések első bejegyzése lement, megmutattam, hogy hogyan tervezem 2021-ben a három hetente jelentkező, a random jelentkező, és a hó elején, hó végén jelentkező bejegyzéseket. Tegnapelőtt ismét ideje volt, hogy kijöjjek egy Kibeszélős bejegyzéssel, ezúttal a kedvenc könyvesbolt érzésről írtam, ez a summa pedig a hónap hetedik bejegyzése.

Az értékelések még hiányoztak januárban, de egy szöveg már majdnem kész van, az hamarosan érkezik. Azt gondoltam, hogy az OTDK és a vizsgaidőszak kipihenése mellett a hónap végén egy értékelés legalább bele fog férni. Bár sajnálom, hogy nem így alakult, nem vagyok mérges, örülök ennek a hét bejegyzésnek, és tudom, hogy fog ez majd menni jobban is.

Rövidesen érkezem is majd a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sziasztok,

hiába az új év, nem feledkezhetünk meg a régi adósságokról sem, így muszáj volt gyorsan összeszedni, hogy mi volt az a 6 könyv, amit decemberben beszereztem magamnak, és mi volt az az öt, amit sikerült elolvasnom. És ha már nagyon benne vagyunk, akkor írtam arról is, hogy milyen bejegyzések születtek decemberben. Tudjátok, mint a summákban. Nézzétek:

6 könyvet sikerült beszereznem decemberben:

Bobby Hall: Szupermarket
Érezted már azt, hogy semmi közöd egy könyvhöz a fülszövege, minden jegye, és minden más alapján sem, de téged mégis vonz, és úgy érzed, hogy megkapod belőle azt a progresszívitást, és azt a fekete humort, amire a szíved mélyén annyira vágysz? Hát persze, hogy érezted. Na, nekem ez a könyv az, és Black Friday akcióban volt a Libriben, így le is csaptam rá végre. Ez egy pszichothriller egy skizofrén férfiről, akit kidobott a barátnője és most az anyjával él, valamint egy szupermarketben dolgozik, ami egy bűntény helyszíne lesz. Drog, szex, gyilkosság, mentális betegség, generációs tapasztalat… Azt hiszem az utóbbi jelző ígéretei miatt került a kívánságlistámra a megjelenésekor. Most már példányom is van.

Mészöly Ágnes: Darwin-játszma
Már rengetegszer volt szó arról a blogon, hogy miért is szeretem annyira Mészöly Ágnest, mint távolról ismert magánembert, szóval ezt nem részletezem, bár alapvetően ez a végtelenül pozitív személyes élmény hatására akarok nagyon sok mindent olvasni tőle. A Darwin-játszma egy ifjúsági krimi, amiben egy osztályközösség tagjai igyekeznek kiutálni az osztályfőnöküket. Azt gondolom, hogy ez egy tök érdekes téma, tetszik, hogy az egésznek egy ilyen evolúciós keretet ad a cím, ugyanakkor tudom, hogy sok barátom is úgy gondolja, hogy a szerzőnek nem sikerült elkapnia az ifjúsági nyelvet itt… Meglátom. Azért most vettem rá magam, mert az egyik csoporttársam most ifjúsági krimiket kutat, és ez az egyik könyv, amivel foglalkozik, ezért gyakran került szóba, de egyébként is régóta tervben volt.

Taffy Brodesser-Aknen: Fleishman bajban van
Válástörténet, amiben bár a bíróság az anyának ítélte oda a gyermekeket, az anya nem viszi el őket, hanem eltűnik. A szövegben, ha jól értem, ez a valamiféle bizonytalanság dolgozik majd elsősorban. Az, hogy mit mer megtenni az apa, hogyan dolgozza át az életét, hogy egyedül, azaz tökegyedül felnevelje mindkét gyerekét, miközben nem tudja, hozhat-e hosszútávú döntéseket. Nagyon szerettem a Kramer kontra Kramert, dolgozom most egy válástörténettel, amiről kritikát fogok írni, és így egyszerűen benne volt a levegőben, hogy ezt is meg akarom venni. Lassú olvasmányt ígér a szöveg és a nagy terjedelem, meglátjuk, hogy s mint lesz.

Palya Bea: Ribizliálom
Az van, hogy nagyon szeretem Palya Beát. Voltam önkéntes Kapolcson, a Művészetek völgyében, amikor neki ott udvara volt, és azóta általában járok koncertjeire, ha mehetek, figyelem a nyilatkozatait, interjúit, hallgatom az régi és új dalait, és időnként szükségem is van erre a Palya Beás pozitívságra. Amikor Kapolcson voltam, már megjelent az önéletírása, de valami érthetetlen okból eddig nem vettem meg, és nem olvastam el, most viszont lementem a Libribe, megvettem és el is olvastam. Jól tettem. Beás könyv lett, és feltöltött, tényleg. Azokról a helyzetekről mesél, amikből a dalok is születtek, a Nő és a Tovább nő album dalai mögötti történetekbe is betekintést kapunk, noha a Ribizliálom a Nő album előtt jelent meg. Ezzel együtt is tényleg csak rajongóknak ajánlanám, mert nem egy nagyon jó szöveg objektíven, viszont nagyon olyan, mint amilyen Palya Bea munkája is. Szókimondó, dalolgató, szerelmes, bátor. Szerettem, de nem ajánlanám bárkinek.

Olga Tokarczuk: Bizarr történetek
Olga Tokarczuk egy csoda, és én majdnem lemaradtam róla. A lengyel szerzőnő 2018-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat (vagy hát, 2019-ben kapta meg a 2018-ast, biztos emlékeztek, a Me Too-mozgalom nyomán előkerült ügyek elsöpörték a bizottságot), és akkor annyit utána néztem, hogy ki is ő, és aztán ennyiben maradtunk. Nem igazán érdekelt, ami felfoghatatlan, mert hát nagyon érdekes dolgokat találok róla, és bizonyára 2019-ben sem volt ez másként. Szerencsémre a sors rendelt nekünk egy csodálatos egyetemi kurzust, ami végig a szívemben zajlott, tényleg, ahol kellett Tokarczuktól az Őskor és más időket olvasni (lent, az olvasottaknál nagyon fogom imádni), és akkor úgy láttam, hogy én ennek a nőnek a bevásárlólistáját is el akarom olvasni. A Bizarr történetek lesz a következő olvasmányom tőle, kis novellák, mágikus realizmus, kelet európaiság, ökológiai nyitottság. Szeretni fogom, mert már a lelkemre tetováltam.

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik
A második világháború után vagyunk, az erdélyi kitelepítések idején, és egy család földönfutóvá levését olvashatjuk végig Selyem Zsuzsa saját, érzékeny, többfókuszú hangján. Selyem könyvét 2020-ban a World Literature Today az év legjelentősebb angol nyelven megjelent szövegei közé sorolta, és én is úgy gondolom (mert nyilván számít), hogy a szerző speciális, természeti és társadalmi figyelmességgel dolgozó elbeszélésmódja egyértelműen saját, felismerhető pozíciót érdemel a kortárs irodalomban. Tavasszal olvastam az akkor megjelent Az első világvége, amit együtt töltöttünk című szövegét, most pedig ismerkedem a korábbi regényével.

5 könyvet sikerült elolvasnom decemberben:

Olga Tokarczuk: Őskor és más idők
Szóval Tokarczuk. Ez a könyv fantasztikus. Egy lengyel kis falut, Őskort látjuk a német határ mellett, ahol felnőnek az első világháborúban született gyermekek, majd a falut második világháború német és orosz seregei is megszállásuk alá veszi, noha ez igazán a falu életét nem határozza meg. Mert ez a falu nem olyan, amelyik megtörhetne. Nagyon sajátosan gyönyörű és szeretnivalóan kedves, mély ebben a szövegben, ahogy a kelet-európai abszurd és a mágikus realizmus találkozik, és kiaknázzák azt, amiben mindketten óriásiak. Élnek, feldolgozzák a traumákat valahogy, és nem lepődnek meg semmin. A szöveg egy nagyon széles perspektívát nyújt, minden kis abszurd szereplőnek megvan a maga nézőpontja, de természeti erők is megkapják a maguk idejét. Az egymás mellé helyezett 3-4 oldalas rövid történetekből az egész falu élete és az egész világ sorsa rögzül, miközben hihetetlenül szerény az egész szöveg. Ez a könyv 2020 egyik legjelentősebb olvasmánya számomra, sajnálom, hogy csak két napot hagytam az olvasására, de nem hiszem, hogy utoljára olvastam volna a könyvet.

Pungor András: Az Egon
Az Egon. A barátaimnak csak Egon Úr, mert hogy viccelődünk róla. Szeretjük, kedveljük, tiszteljük. Rónai Egonról van szó, az ATV egyik műsorvezetőjéről, aki a Húzóst, és az Egyenes beszédet viszi. Ma azt mondhatjuk, hogy talán a politikai interjúműsorok csúcsát képviseli ő. Én, koromból adódóan csak ebben a közéleti újságírói szerepben láttam, de a könyvből kiderült, hogy mint olyan sokan az újságíró szakma nagyjai közül, ő is a sportújságírással kezdte, és volt rádiós is, rádiótulajdonos is azokban az időkben, amikor még kialakulóban voltak a ma sem túl tiszta rádióviszonyok. Egy kerek riportkönyv volt ez a könyv, amely Rónai Egon édesapjának életén át a következő gyerekéig mindent lefedett. Számomra a legizgalmasabb részek egyértelműen a rendszerváltás kori frekvenciákról szólóak voltak, hiszen állatira érdekel ez a fajta kereskedelmi médiává válás (nyilván ezt az érdeklődésemet a televíziós műsorkészítő képzésről hozom), de jó volt csak úgy beszélni arról is, mik az ő ideái, hogyan értékeli a mai pozícióját, milyennek látja a politikát az asztal túloldaláról.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Orvos-Tóth Noémi pszichológusként arról írt egy könyvet, hogy milyen, akár generációkról-generációkra, akár születésünkkel, születési helyzetünkkel, neveltetésekkel kapcsolatos traumák és minták határoznak meg minket, és állnak a teljes életünk útjába. Szeptember óta pszichológushoz járok, és a pszichológusom ajánlotta ezt a könyvet, bár tudtam róla korábban is, hiszen nagyon sokan olvasták és méltatták a könyves tartalomgyártók közül. Nyilván ez a könyv sem vált ki egy terápiát vagy szakemberi segítséget, de arra jó, hogy lerövidítsen egy-egy terápiás időszakot, felvetéseket tesz, amik akár nálad is előfordulhatnak, tudatosítja a mintáidat, és sok-sok sok példát hoz.

Palya Bea: Ribizliálom
(Fent már írtam róla.)

André Aciman: Harvard tér
Aciman legkevésbé szeretett könyve ez számomra, bár eddig csak a Szólíts a nevedent és a Találj rám!-ot olvastam, és azt vártam, hogy a Harvard tér lesz a kedvencem. Az egyiptomi származású fiatal felnőtt főszereplő a 70-es években tanul az USA elit egyetemén (Ki nem találnátok melyiken), de még nem igazán találja a helyét ebbe az új országba, az is meglehet, hogy ki fogják csapni az egyetemről. Egyszer csak találkozik a nagy hangú szintén egyiptomi taxissal egy kávézóban, akit nem igazán fogad be ez a kapitalista világ, ezért gyűlöli és megveti azt. A két férfi barátsága izgalmas, működik köztük valamiféle állandó függés és álandó játszmázás, és Aciman itt is a lélekkel igyekszik dolgozni, de nekem nem sikerült éreznem a főhősben a regény eleje és vége között lezajlódni ígért változást. Sajnálom, mert van egy ilyen akut válságérzetem így 2020 után (kinek nincs), és bíztam benne, hogy ebben a könyvben kapok valami kulcsot… De persze, nem azt mondom, hogy rossz könyv, mert egy kevésbé sikerült Aciman könyv, az még mindig jó, csak jobbra számítottam.

3 bejegyzést írtam decemberben:

Igazából szépíthetném akárhogy, úgy érzem, hogy egyrészt ez a december egy kezdetleges visszatérés volt, hiszen a régóta kimaradt októberi és novemberi summákat tudtam közölni, és volt egy év végi 2020-as büszkeségeimet, örömömet listázó bejegyzés is, ezzel együtt viszont nem volt Kibeszélős poszt, és azért nem, mert a félév végi dolgozatok és beadandók közben elfelejtettem. És nem csak a Kibeszélőst, hanem azt is, hogy péntek van. Értékelésre pedig nem is maradt rászánható időm.

Némi jövőbe tekintés

Bár jövő hét közepére tervezek egy ilyen erre megyünk posztot, annyit el szeretnék mondani, hogy sok szempontból a félévem nagy tanulsága az, hogy képes vagyok túlvállalni hatalmas, és szuper, megtisztelő feladatokat, majd elúszni mind a szemét, és bár minden évben megfogadom, hogy vadul naptárazni fogok, idén tényleg úgy érzem, hogy eljött ennek is az ideje. Ami miatt csak jövő hét közepén jön ez a tervezős bejegyzés, az az, hogy addig még tartogatok egy meglepetést, és jönni fog majd egy 2020 nagy kedvenc könyvei bejegyzés is a terveim szerint. Aztán már tényleg irányba állunk, hogy ha döcögve is, de menjünk már:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sziasztok,

lassan de biztosan én is beérem magam talán, bár tudom, hogy elfelejtkeztem a legutóbbi Kibeszélős bejegyzésről, és nyilván 1 és 6 bejegyzés sem lesz már idén… Szóval nem állunk jól, ezt látjuk, de nagyon igyekszem. Most például hozom a befejezett novemberi summát, amiben a 21 novemberben beszerzett könyvről, a 6 elolvasott könyvről, és a 3 megírt bejegyzésről fogok mesélni. Kezdjük is el!

21 könyvet szereztem be novemberben

Voltak köztük cserélt könyvek, érkezett recenziós példány, volt Black Friday is, és beesett egy impulzusvásárlás is. Mutatom:

Carmen Maria Machando: A női test és más összetevők
Nagyon beteg, másféle, okos, figyelmes zsánernovellák nőkről, amelyek pszichológiai realizmus és a disztópia, a komédia és a horror, a fantasy és a fabulizmus műfajainak a keveredéséből állnak össze. A történetek egy része LMBT+ történet, és nagyon lelkesen ajánlotta a figyelmembe az Agave csodálatos és frissen igazolt sajtósa, így nagyon kíváncsi vagyok, mit kapok ettől a könyvtől.

Fehér Miklós: Fekete normalitás
Zenész és egy szabadságát, békjótlanságát kereső főhős története ez, úgy képzelem a kimunkált könyvtárgyban megbúvó regényt, mint egy valamiféle identitásgörcsöt, ami zajlik, árad és dől. Nem igazán tudok sokat a könyvről, csak megtetszett a címe, és a Forum kiadótól nem szokatlan igényesség, így hazahoztam egy cserepolcról.

Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai
Szintén cserepolcról jött haza Vidra Szabó Ferenc kötete, amit már régóta figyeltem, de nem tudom, hogy akartam-e, mertem volna-e valaha pénzt áldozni rá. A szerző Uszadékfa című könyvét már olvastam, ami az első magyar nyelvű inteszex regény, de az inkább korrekt szöveg volt, mint jó olvasmány. Úgy veszem észre, hogy a Határmezsgyék vándorai Vidra Szabó fő műve, három történetet tartalmaz, amelyek szintén az identitás köré szerveződnek. Az elsőben egy elsőgenerációs értelmiségi útját látjuk a hetvenes évekből, aki Budapestre kerül és próbál az egyetem mellett élni valahol, a másodikban egy inkubátorban talált fiú történetét olvashatjuk, aki éppen felnő, a harmadikban ugyanezt a fiút követjük, ahogy találkozik egy osztálytársával, és tanulják megélni az érzelmeiket. Van bennem félelem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de közben várom is. LMBT+ címkés, biztosan lesz még róla szó a blogon.

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv
Pál Sándor Attila költő harmadik kötetéről van szó, amelyben a balladának a megszólalásmódjait nagyon széles spektrumon értelmezi. Magát a kötetet talán az fogja össze, hogy a versek mindvégig a sajátos kelet európai kollektív tapasztalatból szólalnak meg, ezáltal egy valamennyire alternatív valóságképet festenek. Nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy jó, igen, ez egy ilyen balladáskönyv, tudom, hogy létezik, de engem az ilyen népieskedés annyira nem izgat. Lassan megismerve a kötetet azt látom, hogy egyrészt nem igazán népieskedik, másrészt pedig tök izgalmas, ahogy teremt egy balladára alkalmazható világot. Tavaly jött ki a kötet könyvhétre, de kellett idő, amíg felfogom a tétjeit és megveszem. Vannak ilyen történetek is.

Kopriva Nikolett: Amire csak a fák emlékeznek
Nikivel volt egy közös felolvasásunk az A38 hajón, aminek talán hamarosan látható lesz az anyaga a youtube-on is, és a felolvasás előtti napon jelent meg az első verseskötete, és tök hálás vagyok azért, mert kaptam tőle egyet. Eddig, bevallom, nem olvastam végig, de ezt a könyvet veszem elő, amikor egy lassú versélményre van szükségem. Egy a természetbe és a múltba révedő, intim lírát csinál, amit végsősoron kellemes olvasni. Én biztosan feszesebbé dolgoztam volna ezt az anyagot, de ezzel kapcsolatban majd nála is kialakul valami munkadolog biztosan, de egy nagyon erős aurával és érzékenységgel dolgozó kötet, amibe csak egy-egy vers erejéig is érdemes beleveszni.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
Ezt a könyvet tudtam még tavaly ősszel a leghatékonyabban használni a TEDx előadásom felépítéséhez, és ebben a félévben kellett egy előadást tartanunk a storytelling színházi alkalmazhatóságáról, és számomra egyértelmű volt az, hogy ehhez a könyvhöz fogunk nyúlni. A storytelling könyvek a magyar piacon elsősorban ezt a műfajt belülről vizsgálják, megnézik, mitől jó egy történet, de kevesebbet foglalkoznak a story környezetével, a befogadók igényeivel és azzal, ahogy egy jó story aktív tevékenységre késztet. Sajnos már nincs a piacon a könyv, pedig ha ilyen témában kerestek, egyértelműen ez a legjobb választás. Mi a HVG Könyvektől a két raktárban talált alig szépséghibás utolsó könyvet kaptuk meg, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk, tényleg a félévünket mentették meg.

André Aciman: Harvard tér
André Acimant, a Szólíts a neveden és a Találj rám! szerzőjét talán senkinek nem kell bemutatni, aki a blogot olvassa, de az sem baj, ha igen, mert szívesen bemutatom. A Szólíts a nevedennel azt hiszem a szerző belopta magát az LMBT+-t olvasó emberek szívébe, hiszen egy nagyon tiszta, szeretetről, szerelemről, identitáskeresésről, kamaszságról, vágyról szóló könyvet hozott létre, aminek az idegenségét továbbvitte a szerző a Találj rám! című folytatásregénybe is. A Harvard tér már nem a Szólíts a neveden sorozat univerzumában játszódik, nem is LMBT+ regény, de szintén a 70-es években vagyunk, az USA-ban, Cambridge-ben, a Harvardon, ahol a végzős, de magát még mindig idegennek érző egyiptomi bevándorló srác megismerkedik egy nála idősebb hangos arab taxisofőrrel. Kettejük nagyrészt beszélgetése ez a könyv, az első fejezetben főleg az emberi kiismerhetőség szabályairól van szó benne, a taxisofőr, mint egy beavató, de szintén idegen van jelen a történetben, a főhös pedig keresi a saját egyetemi és egyáltalán amerikai számításait. A könyvet előrendeltem, így a november végi megjelenés után azonnal átvehettem, és egy picit jobban vártam, mint bármilyen Acimant korábban, mert az idegenség, kapunyitás most nálam is akut téma, és Aciman meg jól ír ilyen válsághelyzetekről. Az első 70 oldal meggyőzött, és most itt tartok, de ugye, nyugtával a napot.

James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna
Az egész úgy volt, hogy nagyon elegem volt mindenből. Egy fontos versenyre küldött dolgozatomat írtam, és úgy döntöttem, hogy amint végzek, megengedem magamnak azt, hogy impulzusvásároljak egyet a könyvesboltban. A Ha a Beale utca mesélni tudna már régóta a kívánságlistámon volt, de eddig valahogy sosem vettem meg, most viszont megláttam, és tényleg azt éreztem, hogy ha most nem veszem meg, sosem vettem volna. A könyv Tish és szerelme Fonny történetét mesélik el, akik a hatvanas-hetvenes évek Harlemében fiatal felnőttként szerelmesek egymásba. Fonnyt egyszercsak elviszi a rendőrség, mert egy bevándorló nő megerőszakolásával vádolják, de Tish és a családja végig hisz az ártatlanságában. És ez a szöveg állati szép. Tish meséli el, hogy hogyan alakult ki a kettejük kapcsolata, hogy mennyire egyértelmű, hogy ők ketten egymásnak vannak teremtve, és hogy mennyire tud bízni a szerelmében, a családjában és az emberi jóságban. Nagyon szépen fogalmaz a fülszöveg, mert ebben az elképesztően gyönyörű szövegben tényleg arról van szó, hogy van, amit még egy végletekig igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a szerelem. Óriási öröm számomra, hogy végre megvettem ezt a könyvet, és hogy végig ennyire minőségi szöveg volt a maga fantasztikus és biztonságos aurájával. Nem mindannapi olvasmányélmény.

Pungor András: Az Egon
Ez a könyv Rónai Egonról szól, akinek a munkáját én már csak az ATV-n, a Húzósban, az Egyenes beszédben és az 500-ban ismertem meg, de korábban rengeteget rádiózott, és sportújságíróként is aktívan tevékenykedett. Pungor András kötete talán három nagyobb egységre bontja az életútleírást. Egyrészt beszél arról, hogy milyen volt Egon gyerekkora, itt színész-konferanszié, menedzser édesapjának az életét is bemutatja, másrészt betekintést kapunk a rendszerváltás utáni, sokáig bizonytalan lábakon álló magyar médiastruktúra működéséről, harmadrészt látjuk azt Az Egont, aki ma már intézmény a politikai és kulturális életben. Nagyon bírom az arcot, mert random, mosolygós, emberi, de oda tud kérdezni a vendégeinek ebben a valóságshowban, amit magyar közéletnek nevezünk, és jó volt ennyi mindent megtudni róla, arról, hogy mit gondol, és egyáltalán a magyar média helyzetét hogyan látja a saját átélt tapasztalatai alapján. Engem tényleg állatira érdekelnek a rendszerváltás és 1997 ősze, a kereskedelmi televíziózás elindulása között eltelt idő médiaviszonyai, nyilván ezek a fejezetek kötöttek le a legjobban, de egyébként is tudom ajánlani azoknak, akik értik, mit jelent Az Egon, akire mi a barátainkkal következetesen Egon Úrként hivatkozunk.

Ben Lerner: Az iskola Topekában
Ben Lerner néhány versét ősszel kezdte el lehozni a Versum Mohácsi Balázs elég menő fordításában. Egy ilyen nagyon rideg, rögzített nyelv az övé a versei alapján, ami megnyerő volt számomra, így mindenképpen szerettem volna esélyt adni a harmadik, magyarul elsőként megjelent kötetének, és a már fent említett impulzusvásárláskor le is csaptam rá az újdonságok polcon. Az iskola Topekéban egy kisvárosban játszódik, több idősíkon, több szereplő mozgatásával. A fő szál Adamé, akinek az édesanyja a családi traumáinak a feloldását keresi, az apja pedig elkallódott lelkű fiatalokon kíván segíteni. Adam kiemelkedő tanuló, országos versenyeken is részt vesz, és nyilvános szereplésre biztatja az egyik iskolatársát is, aminek a fülszöveg sokat sejtetően nem tart a legjobb ötletnek. Egy társadalmilag érzékeny (akár az sem baj, ha kifejezetten erősen reflexív) feszült nyelvű regényt várok ettől a könyvtől.

Michael Ende: Momo
Ende első, és eddig egyetlen általam olvasott könyve a Momo, amiben egy ártatlan kislány képes csak és kizárólag arra, hogy megmentse a világot a szürke emberektől, akik a többieket időspórolásra kényszerítik. Nem nagyon mondanék többet annál, minthogy ennek a könyvnek olyan világa van, hogy meghalsz belé a gyönyörűségtől és a kreativitástól, miközben hatalmas és rétegzetten is alaposan kidolgozott kapitalizmuskritikát tartalmaz. Amikor odaadta az egyik barátom, hogy ezt el akarom olvasni, nem hittem el. Most a vásárban szereztem végre magamnak saját példányt.

Michael Ende: Varázslóiskola Vágyországban
És találtam a vásárban egy másik Endét, ami gyönyörű illusztrációkkal működik és egy portálon át elérhető másik világot mutat, a Vágyországot, ahol két kalandos legjobb tanuló fantáziadús évét követjük az iskolában. Nem tudom mit kezdett ezzel a helyzettel Ende három évvel a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenése előtt, de a Momo óta nagyon bízom benne.

Bálint Ágnes: A repülő dívány
Julit az iskolai szünidőben most először falura küldik Lidi nénihez, és noha elsőre minden ott megtapasztalható dolgot szörnyen unalmasnak tart, lassan kialakul Lidi néni családjával valami játékos, szórakoztató viszony. Ifjúsági regény 1977-ből, ami egy nagyon kedves barátom kedvenc gyermekkori olvasmánya volt, és most nekem ajándékozta belőle a gyermekkori példányát, amit hatalmas dolognak tartok, és amiért hálás vagyok. Legkésőbb a vizsgaidőszak végéig biztosan el fogom olvasni.

Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt
Hogyan is éli meg egy férfi?
Vásárban vettem, mert azt hittem (úgy emlékeztem), hogy LMBT+ könyv. De nem. Mert ezt a könyvet nőkről írták. És a szexről. Férfiak, akik néha Casanovák, néha meg lúzerek. Rövid történetek arról, hogy valójában ahány aktus… nos, tulajdonképpen, annyiféle aktus. Nem tudom, hogy tényleg elkezdett-e érdekelni, vagy csak meg akarom magyarázni magamnak, hogy nem dobtam ki a pénzem, de a férfi szerepekről például akár érdekeseket is mondhat. Például. Szoktak olyan délutánjaim lenni, amikor minden mindegy, csak el akarok olvasni egy könyvet, ami lepihentet és érdeklődésben tart. Na, ez azt hiszem ilyen lesz.

George Orwell – Fido Nesti: 1984
Nagyon furcsa a viszonyom az 1984-gyel, mert előbb olvastam erre a szövegre is reflektáló népszerű elméleti munkákat, mint ezt a szövegeket, és talán emiatt is az 1984 (amit csak idén olvastam el) olvasása közben minden, amit olvastam, nagyon erősen vizuális volt. Láttam a hasonló épületeket és a technikai megfeleltethetőséget a szöveg mögött. Amikor megtudtam, hogy kiadják magyarul is ennek a szövegnek a képregényadaptációját, akkor az ezzel kapcsolatos kérdések aktívan elkezdtek foglalkozni, még ha azóta sem volt időm tüzetesen belenézni a könyvbe. Amit belelapozás alapján láttam, az mindenesetre ígéretes volt, és nem is gondolom, hogy csalódni fogok benne. Ha van műfaj, ami nagyon jól bánik a disztópikus helyzetekkel, akkor az a képregény műfaja, noha kíváncsi vagyok, mit kezd azzal a sivár térrel a rajzoló, amibe Orwell a történetét írja. Meglátjuk.

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
Mit is mondhatnék? Ez a könyv most jelent meg a Scolarnál, rengeteg kamaszmonológot tartalmaz, amelyek a felnövés egy-egy nagyon random krízisét dolgozzák fel, az első csóktól a szüleink veszekedésének a hangján át, a gyászon, vagy épp a drogot szállító pizzafutár számának nem tudásán keresztül. Ezek a történetek rövid 2-5 oldalas monológok egy hangra, amik egy tényleg sokszínű és a maga nemében beteg kamaszkort mutat meg, és teszi mindezt elképesztően szép illusztrációval. Nagyon szépen kiállított nagy alapú könyv, az egyetlen kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy kinek szólnak igazából, de hamarosan újra fogom, újra kell olvasnom, és akkor meglátjuk, van-e erre válaszom.

Rebeca Makkai: Négy betű
A négy betű, ami alapjaiban határozta meg a XX. század végét, és határozza meg ma is a szexualitásról, pláne (egyébként nem kimondottan helyesen) a férfiak közti szexualitásról való gondolkodást, az az AIDS, amelyet két személyes, egymásba fonódó idősíkon át szemlélünk ebben a könyvben. Egyrészt látunk egy chichagói gallériást, akinek épp tör fel a karrierje, miközben barátai sorban hullanak el egy új vírusban, másrészt látunk napjainkban egy anyát, aki az öccsét elvesztette a hetvenes években, és  aki most Párizsba utazik a lánya után, aki megszakította vele a kapcsolatot, miután belépett egy szektába. A két embert összeköti Nico, az öccs és a legjobb barát, de az optimizmusuk, szépség iránti vágyuk, kitartásuk, szeretetük és szélsőségekig kitartott reményük is rokonlelkekké teszik őket. A fülszöveg egy szép, de mélyen megélt történetet ígér, terveim szerint januárban el tudom majd olvasni, mert elég vaskos, de ez van kinézve a vizsgaidőszak utánra.

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
Történet a választás szabadságáról
Zak Ebrahim megtartotta minden idők egyik legnagyobb és legőszintébb TED előadását, amiben arról mesélt, hogy hogyan élte meg ő maga és a családja az apja terroristává válását, és hogy milyen felelősséget jelentett azzal a névvel élni az amerikai társadalomban, amit az egyik első arab terrorista is visel, aki 1990-ben megölte Meir Kahane rabbit, az egyik legnagyobb zsidó politikust. Beszél arról, hogy családjának fenntartását az apa neve miatt sokszor csak olyan segítségekből tudták megoldani, akik a terrorcselekménnyel szimpatizálnak, miközben a terrorcselekmény alapjaiban bolygatta fel a család életét is. A felnőtt Zak Ebrahim történetén keresztül azt láthatjuk, hogy hogyan él tovább egy gyermek ezzel a felelősséggel, hogyan viszonyulhat az apjához egy gyermek, ha így tette tönkre az életét, és bemutatja, hogy Zek maga hogyan igyekszik ezt a fajta nem kívánt nyilvánosságot a szeretet és a szabadság képére formálni. A TED előadáshoz képest a könyv egy bővített anyagot tartalmaz, konkrétumokkal, bővebb leírással, de a szöveg nem vesztett semmit az intimitásából. Régóta szerettem volna olvasni, most Black Friday akció volt a HVG Könyveknél, így megvettem, elolvastam, és örülök, hogy megtörtént végre.

Kánai András: Holnap történt
Öt sci-fi téma, amely valósággá válhat
A Holnap történt szintén egy régi motoros a kívánságlistámon és szintén a HVG Könyvek akciójában vettem, ahogy a listán szereplő utolsó két könyvet is majd. A Holnap történt tehát, ahogy az alcím is írja, öt elérhető, vagy közel elérhető utópia vagy disztópiahelyzetet kínál, a 3D nyomtatástól, a Nagy Testvér szerű, de az államtól független megfigyelhetőségen, az USA szerepének a megtorpanásán vagy a transzhumán kutatásokon át egészen a Mars-utazásig. Érdekel a könyv, mert érdekelnek azok a folyamatok, amelyeket a sci-fi olvasó Kánai András kiválasztott, és kíváncsi vagyok, milyen megfejtéseket kínál, ha a fülszöveg szerint nem inog meg benne a tudományosság etikusságába vetett hit. Örülök, hogy a polcomon van.

Oliver Sacks: Mozgásban
Ez a könyv az én szégyenem kb, de nem igazán tudom ki az az Oliver Sacks, pedig tanultunk is A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvéről, amiben azt járja körül, hogy hogyan teremthető meg egy értelmi fogyatékkal élő számára a teljes élet. Szóval neurológus kutató volt, ennél többet nem igazán tudok róla, ez pedig az ő életrajzi könyve, ráadásul LMBT+ címkés molyon, szóval lehet, hogy érdemes volna többet tudnom róla.

Deyan Sudjic: Épület-komplexus
Ide bemásolom csak a fülszöveget, meg azt, hogy nagyon olcsó volt a Black Fridaykor szintén a HVG Könyveknél, mert érteni fogjátok, miért kellett ez a könyv nekem nagyon.

A World Trade Center ikertornyai elleni, gyűlöletből táplálkozó terrorakció (sok más jelentése mellett) az építészet ikonikus hatalmának elismeréseként is felfogható. Speer Berlinje, Haussmann Párizsa, Ceausescu Bukarestje, a skót parlament vagy a Kreml sok mindent elárulnak szenvedélyeinkről, félelmeinkről, a hatalmasok világalakító törekvéseiről és az egyes társadalmakat meghatározó szimbólumokról, arról, ahogy az életünket éljük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom novemberben

Gilles Deleuze – Felix Guattari: Kafka
A kisebbségi irodalomért
Deleuze és Guattari a múlt század jelentős irodalmi és filmes teoretikusai, filozófusai, és ebben a könyvben azt kutatják, hogy a Kafkai szöveguniverzumban, a kafkai szövegek által meghatározott gépben milyen aspektusokban jelenik meg Kafka mindenkori kisebbségisége. Alapvetően Kafka felől is izgalmas olvasni ezt a szöveget, mert rámutat arra hogy térhasználatukban, hatalmi struktúráiban mennyire egységes is az életmű, felveti a kérdést, hogy a kánon vajon jól gonfolkodik-e a befejezetlen A per című regényről, és folyamatosan reflektál arra a nem többségi helyzetre, amiben Kafka minden megnyilvánulása értelmezhető. Az életmű efajta mélyen analitikus olvasata mellett azonban én kifejezetten a kisebbségi irodalom felől olvastam, az érdekelt, hogy mit jelent Kafkánál, és egyáltalán a kisebbségi irodalmakban az, hogy a többség nyelvén szólalnak meg, és hogy mit kezd a könyv azzal a pozícióval, ami a társadalom a kisebbségi írónak, mint egy állandó politikai szerepbe kényszerült alkotónak ad, míg végül az esszé ledobja az atomot azzal, hogy minden alkotást kisebbségi irodalomként mutat, hisz mindenki rendelkezik valamilyen kisebbségi jeggyel, ami meghatározza azt, ahogy ír. Lehet, hogy ez most nem hangzik állati izgalmasan, de én egyetemen sem találkoztam érdekes Kafka olvasatokkal, és ezek a kisebbségi dolgok is jól hivatkozhatóak, szóval örülök, hogy olvastam, szereznem kell belőle majd egy saját példányt.

Virginia Woolf: Orlando
Virginia Woolf klasszikus regényét egy egyetemi kurzus keretében olvastuk, és nagyon örülök, hogy végre megismertem a szöveget, mert nem véletlenül tartja állati fontos szövegnek az irodalmi hagyomány. Orlando egy angol fiatal férfi elképesztően gyönyörű vádlikkal Erzsébet királynő udvarában, aki különböző kalandokat él át, egy ponton például nővé változik, és végigéli a múlt évezredet maradék néhány századát. Elképesztően gyönyörű szöveg, ami megelőlegezi mindazt, amit később mágikus realizmusként ismerünk, és folyik, dől, gondolkozik. Nők helyzetéről, irodalomról, szerelemről, csak a legfontosabbakról. Lesz még szó róla a blogon, bár nem tudom, hogy mikor.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
(Fent már írtam róla)

James Baldwin: Ha a Baele utca mesélni tudna
(Fent már írtam róla)

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
(Fent már írtam róla)

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
(Fent már írtam róla)

3 bejegyzést tudtam novemberben megírni:

Már az októberi summában is meséltem arról, hogy tudom, hogy kevés bejegyzés születik, de azok, amiket kihozok, olyanok, amikre büszke tudok lenni, és ez azért végsősoron eléggé jó érzés. Az első novemberi Kibeszélőben arról írtam, hogy mi mindent csinálok most ahelyett, hogy blogolnék. Meséltem a kötettel való munkámról, egy másik blogról, mesterszakról, irodalmi helyezkedésről, mindarról, ami nagy energiákat mozgat most bennem.

Aztán szükséges lett megint arról dühöngeni, hogy egy baromi gonosz alkotmányozó többség vezeti az országot, és egyszerűen tényleg nem lehet mást mondani erről, mint azt hogy gonoszság és vakság. Majd a harmadik bejegyzésben arról gondolkoztam, hogy mi is az az LMBT+ kánon, mit várhatunk tőle, és mit vár el tőlünk ez a kánon? Melyikek azok a könyvek, amiket el kell olvasnunk? Egyáltalán hogyan alakul ki egy ilyen, és mi szükség van rá. Na, minderről írtam.

+1

A Tiszatáj Online-nak csináltam egy interjút Nádasdy Ádámmal, elsősorban az új könyve, A Szakállas Neptun (értékelés itt) kapcsán, de beszélgettünk társadalmi szereplvállalásról, LMBT+ novelláskötet írásról, és arról a folyamatról, amíg ez az anyag összeállt. Életem első olyan interjúja, amiben nem a saját felületemre csináltam, és pozitív visszajelzéseket kaptam utána, szóval ja. Szerettem, és ez is novemberben jelent meg. 🙂

Ennyi lett volna ez a bejegyzés most. Érezhetően a novembert elvitte a friss kutatásom és az egyetemi elvárások, de közben egyre jobban érzem, hogy a helyemre kerülök. Keresem még azt az egyensúlyt, amiben a blogra is tudok időt szakítani, ne hagyjon el minket a remény. 🙂

Nem ígérgetek új bejegyzést, bár nagyon szeretnék, de meglátjuk majd. 🙂 Addig is ti olvassatok és beszélgessetek sokat, hogy menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sziasztok,

jól látjátok a címet és a naptárat is. Nem tévedés, tényleg az októberi summámat olvassátok, és tényleg december van. Igen, 2020 második féléve úgy alakult, hogy meg kell tanulnom elengedni azokat a határidőket, amik nem életbevágóak, és meg kellett tanulnom nem fojtogatni és nyomasztani saját magamat is. Ennek a metaforája ez az októberi summa, amit nem szerettem volna semmiképp sem kihagyni, mert októberben minden barátom és ismerősöm és ismeretlen kedves szerzőm régóta várt csodálatos könyve megjelent, és sajnáltam volna, ha nem mesélhetek róluk nektek, pusztán azért, mert sem olvasni, sem blogolni nem igazán volt időm. Így alakult, hogy az októberemet summázva 18 beszerzett könyvről, 5 befejezett olvasásról, és mindössze 5 bejegyzésről tudok beszámolni, és azt is csak most tudom megtenni. De nézzük mindezt részletesen:

18 darab könyv került a könyvespolcomra:

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié
A Labrisz Leszbikusokért Egyesület elküldte nekem 2020 legvitatottabb magyar könyvmegjelenését, amiről igyekszem majd a kialakult feszült diskurzustól függetlenül véleményt formálni, és azt nézni, mennyire működnek jól a mesékben található reprezentációk, és mennyire kreatívak, ügyesek, elkapottak a meseújramondások. Teszem mindezt azért, mert evidensnek gondolom azt, hogy Meseország mindenkié, és ez az üzenet nem mehet a tartalmi diskurzus rovására. Fura, de azt gondolom, hogy egy ideális államban nem a reprezentációról, hanem annak minőségéről kell vitatkoznunk, és én szeretnék ezen ideális állam eszméi szerint létezni. A könyvről pedig nyilván mindenki tud mindent, aki ezt a blogot olvassa.

Szederkényi Olga: Irodalmi popikon
Szederkényi Olga egy tetszetős nagy fehér könyvet szerkesztett össze, aminek a belívébe interjúkat készített fontos magyar és világirodalmi irodalmárok és az ő szereplőik, legfontosabb szövegeik szakértőivel. Egy izgalmas kezdeményezés, kedvelem, hogy a párbeszéd alapú interjú és az együttgondolkodás a műfaja, de egy picit még mindig zavar, hogy a szerző felől nyúl irodalmi kérdésekhez, és egyébként is, többször rajongószerűen alákérdez a beszélgetőpartnereinek. Szederkényi Olgával mindig az a tapasztalatom (Erről már a Nagyszerű nők kapcsán is írtam itt.), hogy állati progresszívek az eszközei és a témafelvetései, de valahogy ezeket soha nem sikerül valódi progresszióval megtölteni. Ezzel együtt persze ez egy jó könyv az az 5-10 interjú alapján, amit eddig elolvastam, de sokkal hiánypótlóbb és bevállalósabb és punk lehetett volna.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Családi sebek és a gyógyulás útjai
Nagyjából a megjelenés pillanatától zajos siker ez a könyv, és én sokáig ágáltam is ellene, mert azért ilyen pszichológiai könyveket a pszichologizálók szoktak írni. Aztán több olyan könyves tartalomgyártó is dicsérte, akikről nem gondolom, hogy bedőlnének egy pszichologizáló blöffnek, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy beszerzem. Az utolsó lépés az volt, hogy elmentem pszichológushoz, és a családi dolgok kapcsán ő hozta fel és ajánlotta ezt a könyvet. Most terápia mellett olvasom, nagyon erős témákat mozgat, jó dolgokra ébreszt rá, és vannak benne olyan mondatok, amikbe a terápia alatt is bele tudok kapaszkodni, mert leírják azt, amit amúgy mindig is éreztem, de sosem tudtam ennyire jól megfogalmazni. Hasonló tapasztalat, mint a pszichológus, mert elég önreflexív ember vagyok, sokat gondolkodom magamon, de bizonyos egy-egy lépésnyire való megoldásokhoz egyedül nem vagyok képes eljutni. Nem hiszek benne, hogy könyvek helyettesíthetnek szakembereket, Orvos-Tóth Noémi sem állít hasonlót, de egyébként egy működő, (bár szólaljon meg bennem a könyves blogger: nagyon nagy fontokkal szedett, ezért aránytalanul hosszú) könyv ez.

Halász Rita: Mély levegő
Halász Rita könyvét még szinte kiadásmelegen olvastam. Ritával 2017-ben ismerkedtem meg, azóta figyelem a munkáit és a szakmai alázatát. Elképesztően minőségi ahogy ír, egyszer Szegeden egy beszélgetésen azt mondta, hogy sokszor ír át anyagokat, és ez látszik mindenen, amit kiad a kezéből, így ezen a debütregényen is. A Mély levegő egy válástörténet, amiben egy nő, próbálja megtalálni önmagát az anyaságában, a bántalmazó kapcsolatán kívül. Egy nagyon szikár, de jól működő, kellemes belső humorral és jó ritmussal dolgozó okos, kimunkált szöveg, amiből nem lettek kispórolva a gondolatok. Elő volt rendelve, és az átvétel után elkezdtem olvasni, abból pedig végigolvasás lett. Szerettem.

Adam Grant: Eredetik
Hogyan mozdítják előrébb a világot a nonkonformisták?
Az az igény szülte a polcomra ezt a könyvet, hogy nem tudom, hogy valójában nonkonformista vagyok-e vagy csak tetszelgek benne, és azt várom, hogy egy könyv, ami nem ismer engem, a könyvesbolti találkozásunkig sosem látott, és nem is gondolt rám soha senki a könyvvel kapcsolatban… Nos, ő… megmondja. És ha már úgy ítéli, hogy nonkomformista vagyok, akkor mutassa meg, hogy a kreativitásom és az általam észrevett problémák hogyan teremtenek számomra identitást és egzisztenciát. A HVG Könyvek beszerzésével kapcsolatban mindig ilyen bugyuta történeteim vannak, de mindig jó könyveket veszek tőlük. Olyanokat, amik rokonok a bugyuta problémáimmal anélkül, hogy egy pillanatig bugyuták volnának, és szerintem ezt a tapasztalatot fogja tovább erősíteni ez a könyv is.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger
Ervin Morgenstern könyvet is vettem a hónapba, ami számomra azért elég nagy dolog. Mármint nem gondoltam, hogy ez valaha megtörténik. Az Éjszakai cirkuszról tudom, hogy nem igazán az én olvasói igényemet szolgálja ki, a barátaim és az általam követett tartalomgyártók körében is egy rendkívül megosztó könyv, és aztán jön a Csillagtalan tenger, amiről mindenki áradozik. (Bár nyilván, akik utálták az Éjszakai cirkuszt, ezt a könyvet már nem vették a kezükbe.) Azt mondják gyönyörű a nyelve, és ráadásul LMBT+ címkés a könyv. Az egész történetnek egy egyetemi könyvtárban talált könyv áll a középpontjában, amely különböző történeteket mesél a szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről, névtelen őrzőkről és az őrzött tudásokról. Egyszerre van az bennem, hogy ez nagyon lila számomra, és nagyon más, meg egyszerre hiszek benne, hogy lesz majd egy pillanat, amikor pont arra lesz szükségem, hogy egy ilyen könyv elvarázsoljon.

Bék Timur: Aszterión
Timurt személyesen van szerencsém ismerni, többször találkoztunk már, hozzám hasonlóan többedéves szegedi bölcsész fiatalember, és eddig mindig tologattam, hogy megvegyem a kötetét, bár amúgy érdekelt. Október elején volt egy közös felolvasásunk a szegedi Nyugi Kertben, és ott kezdtem el azt érezni, hogy ideje volna beszerezni és elolvasni a kötetet. Jelentem, hogy az első feladatot teljesítettem eddig. Egy kimunkált, a poétikahagyomány és a filozófia felé egyaránt nyitott kötetet várok tőle, és nincsenek nagy aggályaim.

Tor Ulven: Türelem
Ezt a könyvet a híre repítette a polcomra, és eléggé vakon vásároltam, de elmondom, miért mertem. A XXI. század kiadó egy új világirodalmi líra kiadói sorozatot hozott létre a Versum segítségével, amely a nemzetközi líra elsőrangú, fiatalos és szuper friss fordító fóruma. Egyenként is nagyon szeretem és sokra tartom a szerkesztőit, de ez az oldal kifejezetten fontos a szívemnek, és ha a Versum és Vajna Ádám fordító melegen ajánlja a norvég irodalom ezen fontos kötetét, akkor én azt megveszem és jól elolvasom, mert bízom bennük. Tor Ulven a fülszövegek és az utószó alapján egy menő, de közben irodalmi jelenlétében egy nagyon nyomasztó alak lehetett, az irodalmi intézményrendszeren kívülről érkezik, nem végez egyetemet, és negyven évesen öngyilkos lesz. A Türelem az első kötete, nyugtalanító és nagyon más verseket ígér a fülszöveg, a nagyon mást eddig éreztem, de még csak belekaptam ebbe a könyvbe is.

John Ashbery: Önarckép konvex tükörben
A Versum-könyvek másik friss megjelenése, amellyel hatalmas adósságot térít meg a magyar lírafordítás. John Ashbery szerepe vitathatatlan a posztmodern amerikai és világirodalmi térben, az Önarckép konvex tükörben című hosszú versével, vagy a Farm című szövegével (szövegeivel), az egyetemi világirodalmi évfolyamelőadásokon is találkoztunk, ami csak kevés olyan szerzővel történik meg, akiknek nincsenek magyar nyelvű könyvei, pláne költőkkel ez még valószínűtlenebb. Örült a lelkem ennek a kötetnek, őszintén.

Kis Tibor Noé: Beláthatatlan táj
Noé könyvéről azt gondoltam, hogy azonnal el fogom olvasni, amint a kezembe kerül, de aztán nem így lett, mert Halász Rita könyve egy nappal korábban érkezett meg, és nagyon feltöltötte a hihetetlenül okos széppróza iránti igényeimet. Ezzel együtt tudom, hogy Noé könyve ilyen lesz, mert Noé maga hihetetlenül okos, és gyönyörű a prózája. Egy autóbaleset utáni életet ír le belső monológokon keresztül. Egy balesetet elszenvedő lányt, az apját és egy közelben élő testvérpárt követünk a regényben, akiknek a baleset alapjaikban forgatja fel az életüket. Hatalmasok az elvárásaim, de Noé könyve meg fogja ugrani őket.

Michel Houellebecq: Szerotonin
Amúgy ezt a könyvet nagyon szerette a régen Uranista néven blogoló kedves blogger barátom, és igazából én is jókat hallottam róla, és láttam leolcsózva egy szépséghibás könyvet, ezért arra jutottam, hogy hazahozom. A szöveg beszél az EU-ról, a mezőgazdaság hanyatlásáról, az elszemélytelenedő világról, miközben egy öregedő depressziós gazda gondolatait követjük, akinek megszűnt a libidója az antidepresszánsok hatására. Érdekel, hogy a szöveg mit hoz be a világomba.

Geir Gulliksen: Mielőtt elváltunk
Halász Rita könyve juttatta eszembe, hogy van még ez is, és el akarom olvasni. A norvég szerző itt a saját válástörténetét meséli el a felesége szemszögéből, rezignáltan, játszva a megismerés és egyáltalán a megismerhetőség korlátaival. Több olyan barátom olvasta és szerette, akiknek nagyon adok a véleményére, és most végre beszereztem.

Orcsik Roland: Legalja
Orcsik Rolanddal valószínűleg egy csomó mindent máshogy gondolunk a világban, az irodalomban, a versekben. Egy csomó mindent persze ő lát jobban, de az irányai sem mindig a legérdekesebbek számomra, éppen ezért nem volt egyértelmű, hogy megveszem a kötetét. Aztán arról beszélt, hogy lassan 20 év alatt sem sikerült feldolgoznia a délszláv háború traumáit, és hogy megrémíti az a hatalmi retorika, amit napjainkban tapasztal, miközben arról már felelős felnőttként a gyermekeinek is beszélnie kell. Érdekelnek ezek a problémafelvetések, és érdekel, hogy mennyire dolgozik identitásból Orcsik ebben a kötetben. Várom, hogy elolvassam.

Ali Smith: Ősz
Ali Smithnek 2019-ben jelent meg az (eddig azt hittem, hogy első) magyar nyelvű regénye a Hogy lehetnél mindkettő, ami egy romantikus freskófestő és a freskó nyomába járó feminista anya halálát vizsgáló fiatal életét fűzi össze. (Itt írtam róla.) Az Ősz az első brexit regény, amiben egy fiatal lány és egy idős kómában fekvő férfi történetét olvashatjuk, amelynek hátterében átalakul a teljes brit társadalom. Elizabeth a gyerekkori szomszédjának, barátjának mesél irodalomról, kultúráról, az általuk megélt közös múltról. Egy szép, szövetségről szóló regényt várok, ami jól dolgozik az intim helyzettel, miközben tényleg egy egész társadalmat mozgat az elbeszélt történetekkel. A Hogy lehetnél mindkettő gyönyörű elbeszélése kilóra megvett, nem félek ettől a szövegtől sem.

Mark Fisher: Kapitalista realizmus
Nincs alternatíva?
Mark Fisher a kritikai kultúrakutatás egyik legnagyobb alakja volt, akinek az esszéit olvashatjuk ebben a kis alapú rövid könyvben. A kapitalizmusról gondolkozik, amelyről azt állítja, hogy nehezebb elképzelni a végét, mint a világvégét, hiszen nem igazán tudjuk, hogy mi lesz utána. Úgy látja, hogy a filozófiától a popkultúráig minden berendezkedett erre a fajta működésre, és ebből csupán az képes kirángatni a világot, ha felfedjük a kapitalizmusban rejlő tarthatatlanságokat, paradoxonokat. Egyrészt azért vettem meg a könyvet, mert minden progresszív barátom nagyon szereti és paradigmaváltó olvasmánynak tartja (utóbbiban érzek némi túlzást, mert nem hiszem, hogy a progresszív ismerőseimet, barátaimat meg lehet lepni progresszióval), másrészt azért is vettem meg, mert beszél a könyv arról a depresszív nihillista válságéletről, amibe a ’89 után születettek csöppenek, és jó volna megérteni abból valamit, hogy miért érezzük azt, hogy minden egyes pillanatban egy forradalom előtt vagyunk. Nagy elvárások, nagy hírverés. Meglátjuk.

Borsik Miklós: Átoknaptár
Ez talán a legrandomabban megélt könyvvásárlásom októberben. Borsik Miklóssal voltunk már közös légterekben, de nem ismerjük egymást azt hiszem, viszont az egyik kedvenc instagram felhasználóm, mert ő is a városok, terek, architektúrák témában posztol, és állati menő dolgokat oszt meg. Ezért gondoltam megvenni és elolvasni a kötetét, amely ugyan nem ezzel a témával foglalkozik. Az átoknaptár egyfajta mindennapokban fellelhető egyszerű, de feszült másképplétezést akar mutatni, másféle figyelmet, kimerevített pillanatokat kínál a fülszöveg szerint. Ezek alapján még bármi lehet, de csalódott lennék, ha a feedje után ne lenne állati menő Borsiknak a kötete is.

Frank O’Hara: Töpregések vészhelyzetben
Fura a viszonyom ezzel a verseskötettel így egy belelapozás után is. És azt hiszem azért, mert O’Hara is fura. Én leginkább a beat, a neoavangard és a posztmodern iránt lelkesedésemben lelkesedem a szövegekért, miközben a szerző maga 1966-ban, mindezeknek az elején, közepén meghalt. Azt hiszem az van ezzel, hogy nagy hatású ember volt, aki hatott azokra, akiket szeretek olvasni, és ettől egy ilyen nagyon ismerős, nagyon bátor, nagyon biztonságos, mégis incselkedő flóba kerülök, amikor tőle olvasok. Amúgy meleg volt, és ezt is tematizálta a verseiben, de ez már tényleg csak a legkevesebb. Egyszerűen elképesztően örvend a lelkem, hogy így ősszel ez is megjelent. Van világirodalom magyar nyelven, sőt világlíra, és ez kurvakirály. Tartson ki a lendület.

Kállay Eszter: Kéz a levegőben
Kállay Eszti volt a második ember, aki nagyon nyílt szívvel mosolygot rám az irodalmi életben, és ezt mindig el szoktam mondani, amikor szóba kerül, mert nagyon jól esett kis fiatalka alkotó koromban. A Kéz a levegőben az ő első kötete, ami most jelent meg, és nagyon jó eredményeket ér el azonnal. A Horváth Péter ösztöndíj és a Magyar Narancs legutóbbi minimum 11-es listáján is szerepel. A szövegeit a publikációból ismerem, mert még nem olvastam a kötetet, csak belekaptam, de egy nagyon sokirányú erős és magyarázó, megértésre törekvő érzékenység szervezi azt hiszem az ő munkáit, akár külföldiségével, akár taxi utasságával, akár bármi mással kapcsolatban ír. Azt szeretem az ő szövegeiben, hogy mindig állati újak a témái, és nagyon validan tematizálja őket. Értem őket, miközben én magam nem jutnék az ő következtetéseire egyedül. És hogy ezeket a felismeréseket nem csak úgy odavágja, hanem poétizálja, levezeti esztétikai igénnyel. Szóval jó cucc lesz ez is, de az van, hogy mindenkinek most jelent meg a kötete, akit nagyon szeretek, emiatt pedig lassan haladok.

5 könyvet fejeztem be októberben:

Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk
A tavalyi angol megjelenése óta remegve vártam ezt a kötetet, és hatalmas öröm volt számomra, hogy idén tavasszal már meg is jelent. Aztán a pandémia alatt többször is elkezdtem olvasni, de 1-1 pontokon mindig megakadtam az olvasásokkal, miközben az évemnek, ha nem az életemnek a legfontosabb könyve. A szerző 30 éves, és önéletírást ír egy anyjának szóló levél képében, amiben számot vet a család cipelt transzgenerációs traumáival, vietnámi származásával, mélyszegénységével, és a saját melegségével illetve elsőgenerációs értelmiségiségével egy hihetetlenül folyó, lírai, intim nyelven, amibe érdemes volna belehalni. Gyönyörű szöveg, minden sorát élveztem, írtam már róla alternatív fülszöveget, és reményeim szerint erről szól majd a következő értékelésem is.

Halász Rita: Mély levegő
Fent már írtam róla.

Borcsa Imola: Magnebéhat
Borcsa Imola az erdélyi magyar irodalom egyik új hangja, aki a Magnebéhat című novelláskötetében a pletyka műfaján keresztül igyekszik megírni a rendszerváltás utáni csalódások erdélyi kisvárosiaságát, sőt, ne legyenek illúzióink, a mi magunk kelet-európaiságát egyaránt. A novellákban egy kisváros új gyógyszerésznője a főszereplő, aki egész nap Elvirát, a takarítónőt hallgatja, aki egyfajta helyi sámánasszonyként beavatja a gyógyszerésznőt a kisváros kis eseménytelen és kilátástalan életébe, tudósít a mindennapokról és mindent elhelyez a mikroközösség történetébe. Olyan, mintha működés közben látnánk egy írás nélküli társadalom történeteinek az átöröklődését, de most ebből a témából írtam TDK dolgozatot, szóval lehet, hogy csak mindenhol ezt látom. Mindenesetre egy jól olvasható, nagyon frissítő üde rövid novelláskötetről, ismerős otthonérzésről van szó, bátran ajánlom.

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek
Deborah Feldman egy amerikai szatmári haszid közösségből kilépett fiatal nő, egy mentálisan sérült haszid férfi és egy a közösségből szintén kiugrott nőnek a gyermeke, aki az anyja távozása után a nagyszüleivel és nagynényjei támogatásával tudott élni. Az Unortodox című regényben megírta a saját gyermekkorát, családi hátterét, iskoláztatásának a körülményeit és az iskolarendszerében rejlő lehetőségeinek a hiányát, majd házasságra való készülését, és végül a házaséletének a teljes csődjét. Egyrészt egy állati fontos szöveg ez polgárjogi gesztusból, hiszen fontos látnunk azt, hogy ez a fajta közösségi élet gyermekeket, asszonyokat, és bár talán mérsékeltebben, de férfiakat tesz tönkre. A közösség abszolút tabuizálja a szexualitást, ami hatalmas balesetekhez is vezet, óriási és elképzelhetetlen felismerés, amikor egy ponton valaki arról vall, hogy nem ismeri a saját nemiszervét, miközben az egyének nem pusztán a szexuális tudásról, hanem bármilyen nyugati civilizációs, kapitalista tudástól el vannak zárva. Azért is érdekes volt ez a szöveg, mert beszélt arról, ahogy a szatmári haszid közösség a holokausztot és Izrael állam megalakulását látja. A haszid közösség szerint a holokauszt isten büntetése a zsidók világias életéért, éppen ezért nem tetszeleghet ebben az áldozati szerepben a vallási közösség, amikor Izrael állam létrejöttén dolgozik, és a közösségi működés legfontosabb szerepének azt látják, hogy bosszút álljanak Hitleren, és a lehető legtöbb zsidó gyermeket hozzák világra. Harmadrészt fontos volt számomra ez a szöveg azért, mert én a haszidizmust eddig mint érdekes vallási kisebbségi csoportot láttam, vidám, éneklő, táncoló ortodox zsidókkal, és korábban észre sem vettem, hogy ebből az egészből a nők ki vannak zárva. Szóval ez egy fontos szöveg volt, örülök, hogy elolvastam, mert az épülésemre szolgált, de meg kell jegyeznem, hogy egy jól olvasható, de nem kimondottan olvasmányos szöveg volt, örültem volna, hogy ha ilyen hosszan ír és tudósít ezekről a működésekről, akkor vagy szikárabban tudósítson, vagy engedje el az érzelmeket. A kíváncsiság hajtott a szövegben és a haszidizmus ebből az irányból való olvashatóságának a vágya, kevésbé az, hogy most számomra egy esztétikai élmény születik.

Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges
Bár a véletlen hozta egymás alá ezt a két könyvet, most itt a lehetőség jól megmutatni, hogy minek örültem volna az Unortodoxnál is. Ez a könyv a rendszerváltás utáni gengszeroroszország végéről és a kialakult új mindent a média által átélő Oroszországról és Moszkváról vall, és ezt elképesztően szórakoztatóan, érdekesen, figyelemfenntartóan teszi. Beszél benne a politikáról, gazdasági ügyekről, modellekről és egyáltalán azokról az orosz mindennapokról, amelyeket a média és a médiapolitika kioszt. Sok kis részt látunk, amit a szerző igyekszik egy teljes keretté szervezni, és tényleg látunk a szöveg végére valami teljeset abból a nagy orosz meséből, amit egy ekkora állam látszólag demokratikus fenntartása mögé képzelünk, és megértjük, hogy nincsenek új szabályok a történelemben: a média hirdeti Oroszország nagyságát, és cirkuszt ad a népnek. Mielőtt elkezdtem olvasni, egy picit bántam, hogy megvettem akciósan, aztán nyáron a kezembe került, és mindig csak keveset olvastam belőle, ehhez nyúltam, ha nem volt kedvem dönteni, milyen könyvet vegyek le a polcról, és végül örülök, hogy elolvastam, de továbbpasszolom majd a nővéremnek, aki imádni fogja ezt a témát, engem már megszolgált.

5 bejegyzést sikerült megírnom:

A szeptemberi summa 5 nappal később érkezett, így az is átlógott októberre, majd azt a háromhetente megjelenést még mindig tartó Kibeszélős poszt követte. Azt hiszem arra a bejegyzésre vagyok a legbüszkébb a mindenkori kibeszélősök közül, hiszen benne azt jártam körül, hogy milyenek azok az LMBT+ reprezentációk, amik állati jól működnek, mert állati hitelesen és a világépítésben is hasznosan használják fel a szereplők szexuális kisebbségi státuszát. Szerettem ezt a posztot írni, szerettem gondolkodni rajta, és szerettem, hogy ti is gondolkodtatok a kapcsán.

A coming out napra írt bejegyzésemben azt jártam körül, hogy mi is annak a szabadságnak az ára, amit a szexuális kisebbségi voltunk felvállalása jelent. Mit jelent reprezentálni egy közösséget, mit jelent cipelni egy címkét, és mit jelent egy közösség tagjának lenni. Egy picit ilyen mi az, amit nem mondtak el nekem, mielőtt előbújtam szöveg lett, szintén szerettem, és örültem azoknak a beszélgetéseknek, amik azt a bejegyzést megelőzték, mert sokat tanultam közben magamról és a barátaimról is. 🙂

Csak ezt követte az 1 és 6, az októberre betervezett könyvek közül mindössze 4-et sikerült elolvasnom, de az ötödikkel is haladgatok és a hatodik sincs elfelejtve. Ezt követően már csak egy Röpke pillanat csak földi ragyogásunk alternatív fülszöveg érkezett a blogra, aminek az értékelésével azóta is adós vagyok, ugyanakkor most ezzel a könyvvel több eddig bátortalanul kezelt kapu nyílik meg számomra, így biztosan bőven lesz még szó róla a blogon, valószínűleg a talán két héten belül már tényleg érkező értékelésen túl is.

Hát ez volt az a 31 nap, ami így összefoglalva egy egészen pofás kis hónapnak tűnik, hiszen végülis tényleg egy egészen pofás kis hónap volt. A novemberi summán is elkezdtem már dolgozni, nem szeretném, ha csak jövőre jönne, és remélem, hogy lassan beáll majd valami rend, mert mindig rájövök arra, hogy mennyire nagyon szeretek blogolni. Mert itt nem csak blogolunk, hanem tényleg megyünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sziasztok,

azzal indult el a hónap, hogy nem tudom, hogy s mint lesznek a dolgok, és hát elég durván hogy, s mint lettek. Négy könyvet sikerült csak elolvasnom ebben a hónapban, szerencsére az egyik 1000 oldalas, hogy azért ne kelljen szégyenkeznie. A otrányos olvasási statisztikáim ellenére ugyanakkor szuper tartalmas hónap áll mögöttem: Egy hetet egy pécsi kutatótáborban töltöttem, egy másikat pedig Budapesten, utóbbi a könyvvásárlásaimon is meglátszik. Amellett, hogy hónap elején összeszedtem egy rendelést a könyvudvaról, Pesten beszereztem a régóta vágyott Poketeket, találtunk egy antikváriumot, és voltam az ISBN gallériában is, így összesen 26 könyvvel gazdagodott a polcon. 

Aztán amint lemostam magamról a budapesti út porát, és lelöktem a vállamról a könyvek terhét, egyértelművé vált az index helyzete, így nem volt kérdés az, hogy saját weboldalra költözünk. Elindult az egymelegsrac.hu, ami még tesztüzemmódban dolgozik, így már tényleg csak néhány bejegyzés választ el minket attól, hogy a tartalmakat csak ott publikáljam, ami egy elég nagy lépés, és nem számítottam arra korábban, hogy ezt a hónapban (sőt az évben) meglépjem, de az élet úgy hozta, és eddig úgy tűnik, hogy túléljük ezt is. Na de kezdjük az elején:

Ezek a könyveket szereztem az elmúlt hónapban:

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Hát akkor kezdjük a legnagyobb coming outtal, amit a blog elbír. Még nem olvastam Grecsó Krisztián prózát, és nem is érzem az égető hiányát. Jó, de, persze érzem, hiszen mind a hazai kulturális életnek, mind a kulturális diskurzusnak fontos eleme Grecsó Krisztián, akivel kapcsolatban én eddig csak az előítéleteimről tudok beszámolni. Merthogy Grecsó egy tök jó ember, ez minden megnyilatkozásán átüt. Irodalmi ember, aki mindent ért, nem hiába szerkeszti a legnagyobb irodalmi lap prózáját. És nagyon sokan nagyon szeretik, és ez bennem mindig valamiféle tartást hoz. Megvettem használtan a korai, LMBT szállal kecsegtető regényét, meglátjuk, hogy mint leszünk vele.

Háy János: Kik vagytok ti?
Háy János megint egy olyan ember, akitől egy picit ráz a hideg, de erről ő sem tehet, ez tök az én hibám. Nagyon sokáig nem akartam elolvasni az irodalomtörténetét, mert ilyet azért mindig elsősorban kivagyiságból írnak. (Ne legyenek illúzióink, az Isteni színjátékot, vagy a Faustot is ilyen célokkal fordítják, meg még egy csomó más mindent.) Aztán rájöttem, hogy fel fognak venni magyar mesterszakra, és dolgom az, hogy elolvassam ezt a könyvet, és legyen róla a saját tapasztalatomból következő véleményem. Mert hogy ez a kortárs magyar irodalomtörténet, és ezzel van dolgunk. Szerencsére volt egy 1+1 akció a múlt hónapban az Európa Kiadónál, így a következő könyvvel együtt elég kedves áron vásároltam meg.

Garth Risk Hallberg: Ég a város
És már ezért a csodálatos monstrumért is érdemes volt igénybe venni az említett akciót. Ez az ezer oldalas könyv a havi olvasásom fő eleme, és egy oldalát sem bánom. A könyv New York hetvenes éveit járja körül az államalapítás 200. évfordulója, egy 1976 Szilveszterén történt central-parki gyilkosság és a nagy new yorki áramszünet történeteit használva. A regényben megismerünk egy fiatalokból álló punk poszthumanista csoportot, akik droggal és punkrockal és a punkság ideológiai dolgain beszélgetve élik a napjaikat, valamint betekintést kapunk a város egyik családi gigavállalatának a történetébe is, ahol felborulni látszanak a hagyományok, így kérdésessé válik, hogy ki viszi a pénzt. Közben látunk egy kamasz srácot, aki keresi a válaszait a punk közegben, egy drogos festőt, aki igyekszik menekülni minden elől, egy válófélben lévő nőt, aki egész életében kompromisszumokat hozott… és egy meleg párt, akiknek azta… Szóval lesz még szó erről a könyvről, és nagyon lelkesen mesélek majd.

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Bérczes László beszélgetőkönyve
Szeretem Bérczes Láslót, mert halál szétszórt a pali, de tudja, hogy nem érdemes összeszedettnek lenni. És azért is, mert szeretetből kérdez. Tényleg. Pár éve olvastam a Törőcsik Marival készült beszélgetéskönyvét, és nagyon izgalmas volt az, hogy úgy beszélgetett a színésznővel, mint aki már mindent látott. Nem ítélkezik, nem is igen csodálkozik semmin, csak elfogad, nyugodt aurát teremt, és meséltet. Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz ez a könyv a zenészóriással, akit még tanulok. Szeretem a dalait, szeretem a hangulatát, de még nem vagyok hívő. De tudom, hogy minden percben egyre közelebb vagyok hozzá.

Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc már régóta az irodalmi életben tevékenykedik, munkásságát számos díjjal elismerték, mégis most törte át a tudatomat, hogy a tavaly megjelent és a szépirodalmat olvasó ismerőseim szerint érdekes Életünk végéig című regényét csak el kellene már olvasnom. Távolról nézve egy klasszikus kortárs szövegnek tűnik egy öregedő filozófia-történészről, akinek meghalt az édesanyja, de a család nem értesíti őt erről, ezért elkezd nyomozni azzal a gyanúval, hogy az anyja nem rákban halt meg. Nagy családi titkok kerülnek fényre, az egész társadalom és az egész élet lemodelleződik az egyetlen 11 fős család történetében… Nem várok tőle semmit, vannak pillanataim, amikor kifejezetten az ilyesmi picit lassú, bölcsészkedő kortárs prózát szeretem, és tudom, hogy örülni fogok neki akkor.

Colm Tóibín: Nora Webster
Nagyon szeretem Colm Tóibínt, mert valami nagyon igazat kap el a női karaktereiből. A Mária testumentumát és a Blackwateri világítóhajót olvastam eddig tőle, és most beszereztem a Nora Webstert, amiben egy megözvegyült nőről mesél, aki attól fél, hogy képtelen lesz egyedül eltartania a gyermekeit, de a zene és a barátság adományai a segítségére sietnek. Biztosan tök kedves és erős szöveg lesz, jó lélekábrázolással. Várom, hogy olvassam.

Rafael Pinedo: Plop
Egy apokaliptikus világban néhány túlélő vándorlása közben születik meg Plop, akinek egy igazi darwini világban kell megtanulni élni. Nincs tere az emberi érzelmeknek, a gyengébb elbukik, és semmiféle kegyelemre nem számíthat. Nagyon érdekel a kisregény disztopikus világa, belelapozva egy csomó kis feszült, szenvtelen mondatot láttam, és Izsó Zita fordította, aki az egyik kedvenc költőm. Igazából így jött velem szemben a regény, és nagyon várom, hogy olvashassam.

Ricardo Piglia: Az eltűnt város
A Plophoz hasonlóan ez a könyv is a Kalligram és a Fiatal írók Szövetsége Horizontok című világirodalmi sorozatában jelent meg. A latinamerikai irodalom egyik regénye ez, amely nagyban merít Borgestől, megvalósítja az ő fordítógépét, azonban amikor betáplálják Poe William Willson című munkáját, elkezd alternatív szövegeket létrehozni. A fülszöveg alapján nem igazán világos, hogy ebből mi fog kijönni, van benne nyomozás, és többnyelvű sziget, és egy csomó minden, de Borges jó hívószó, és nagyon örülnék, ha jó volna a regény is. Ha még egy ütős városkoncepció is dolgozik benne, akkor pedig meghatódom majd örömömben.

Niklas Luhmann: Ökológiai kommunikáció
Képes-e felkészülni a modern társadalom az ökológiai veszélyekre?
Niklas Luhmann az egyik legnagyobb hatású szociológus, társadalomtudós, aki a nagy elméleti keretein kívül kisebb, de az egész társadalmat érintő problémákkal, például a tömegkommunikációval vagy az ökológiai problémák kezelésével is foglalkozott. Ebben az írásában elsősorban azt vizsgálja, hogy a különböző területekre tagolt tudás és világmegközelítés mennyire megnehezíti azt, hogy egyértelmű választ adjunk egy-egy mindenkit érintő problémára. Kutatja, hogy mit tud kezdeni a tudomány, a vallás, a politika, a morál, a jog, vagy bármilyen más rendszer az ökológiai kihívásokkal. A szöveg maga 1985-ben született, szóval mindenbizonnyal, ha ad is megoldásokat, akkor azok nem a legfrissebbek, viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy a problémafelvetései időtállónak bizonyulnak.

Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz
Már korábban olvastam Csányi Vilmosnak A kentaur kultúra című könyvét, és egyébként is rendkívül izgalmasnak és érdekesnek tartom Csányi Vilmost, ahogy a kultúráról és a humánetológiáról beszél, így általában meg szoktam vásárolni a könyveit, ha látom valahol olcsón. Ebben a könyvében a kentaur mitológiába mélyedünk el, aminek kapcsán méginkább megismerhetjük azt, hogy ez a túlélésre született keverék faj hogyan vélekedik az életről, és milyen minták segítségével próbál túlélni. Csányi szövegei egyszerre nagyon szórakoztatóak, tudományosak és irodalmiak, és szeretem az ilyen együttállásokat.

J. M. Barrie: Pán Péter
Az utóbbi pár évben jelentek meg a MóraKlassz sorozat könyvei, aminek a második része volt a Pán Péter eddig magyarul nem közölt teljes szövege. Azt hiszem gyerekkorom óta kísért ennek az akaratos és menő fiúnak a története, így régóta szemeztem a kiadással, és most végre megvettem. Rövidesen el fogom olvasni.

Emma Cline: A lányok
Emma Cline első regénye tök sok helyen jött velem szembe, nem esküdnék meg rá, de talán valamikor vizsgaidőszakban még egy Viszkok Fruzsi videóban is láttam, és tudtam, hogy érdekel. A szöveg a hatvanas évek USA-jába repít vissza, egy tipikus nyárig, ami alatt a kamasz Evie Boyd belecsöppen egy csapat különc lány és rajtuk keresztül egy egész farm és egy egész szekta működésébe. Miközben a lány rettenetesen igyekszik, hogy befogadják részese lesz a múlt század egyik legmegrázóbb bűncselekményének, a Manson-gyilkosságoknak. Érdekel ez a kamasz nézőpont, szerintem állati erős lehet, és mivel csupa jót hallottam róla, nagyok a reményeim.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
Jan-Werner Müller végignézi a világ történelmi és jelenkori populista uralkodóit, elnökeit, miniszterelnökeit, mozgalmait, és igyekszik ez alapján definiálni azt a szót, amit sokan sokféleképpen használnak. Elsősorban azt tartja a populizmus fő ismertetőjének, hogy a populista mozgalmak azt állítják, ők képviselik a nép hangját, nincsen rajtuk kívül olyan hang, amely valóban a népé lenne. Éppen ezért rendkívül megvetik azt a politikai elitet, amely nem őket képviseli, és kézenfekvő ellenségképeket és összeesküvés elméleteket kínál a szavazóinak. A kötet azt vizsgálja, hogy milyenek, milyenek voltak a populista mozgalmak általában, majd megmutatja, milyen egy populista mozgalom ellenzékben, és milyen a hatalmon, megindokolja, miért nem buknak meg a korrupcióban, és hogy-hogy nem zavar senkit, ha pofátlanul lejt a pálya. Egy kétségtelenül nyomasztó könyvre sikerült, amely nem váltja meg ugyan a világot, de ha téged is idegesít, hogy nem biztos, hogy érted a populizmus szót, de tudod, hogy ezzel hangosakat lehet dobálózni, akkor te is olvasd el.

Esterházy Péter: Javított kiadás
EP éveken keresztül írta az egyik fő művét, a Harmonia cælestis-t, amiben az apja élettörténetét meséli el. Egy olyan ember képe tárul abban a regényben az olvasó szeme elé, aki dacol a történelemmel. Nem sokkal a könyv megjelenése után szerzett tudomást édesapja ügynökmúltjáról, amely teljesen újraírja az apaképét. Ebbe a munkába látunk bele a Javított kiadásban. Régóta szemezgettem vele, mint általában az EP könyvekkel, de most érzem azt, hogy talán itt az ideje, mert maga az apakép is nagyon foglalkoztat most, és az ügynök témában is sikerült valamennyire otthonosabbnak lennem Molnár Gál Péter könyvének köszönhetően.

Esterházy Péter: „És mesélni kezdtem”
EP írásaiból válogatott Dés László a Poket számára. Sokáig ágáltam, hogy nekem ez nem kell, külön-külön egyszer majd úgyis elolvasom az összeset, aztán egy ideig nem lehetett kapni, és akkor rájöttem, hogy mégis szeretném. Most újra kapható.

David Sax: Az analóg bosszúja
Már a Poket megjelenése óta nagyon vártam, hogy végre olvashassam ezt a könyvet, ami azt a kérdést járja körül, hogy mit kezd az élet, és mit kezd a művészet azzal, hogy ma már mind az emlékeinket, mind a fontos dolgainkat, akár művészeti alkotásainkat digitális formában tároljuk, és hogy mégis hogyan van az, hogy ebben a digitális térben elkezdünk ragaszkodni a tárgyainkhoz, fotóinkhoz, emlékeinkhez. Másodévesen olvastam egy jó Walter Benjamin tanulmányt arról, hogy az, hogy a fotó megjelenésével kérdéssé vált az, hogy melyik előhívott anyag az eredeti, és hogy hol a művészet, ha a technika képes másolni, később ugyanezekre a jelenségre a művészet válasza volt az impresszionizmus, amely azt mondja, hogy akkor nézzük meg, mit nem tud a fotó ábrázolni. Most mindent fotózunk, ez egy egészen más világ, amiről tanultam egy csomót az elmúlt évben a televíziós képzésen, és érdekel, hogy mit mond erről David Sax.

Kiss Dávid: Cigánytelep nyolctól négyig
Kiss Dávid szociálismunkás arról mesél, hogy milyen munka folyt, folyik a monori Tabánnak nevezett cigánytelepen a közösség integrálása érdekében. Ő maga alkalmazottként kerül bele ebbe a munkába, de nem kapott igazi munkaköri leírást, csak a közösségnek kell segítenie. Az itt töltött életét írja le ebben a naplóban Kiss Dávid, és most nyáron megjelent a Poket könyvek egyik legújabbjaként. A roma irodalom leendő kutatójaként azt gondolom, hogy tanulságos olvasás lesz számomra, és nagyon örülök, hogy a Poket ennek a könyvnek nyilvánosságot adott.

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezető tudását gyűjtötte egybe ebben a gazdagon illusztrált és rendkívül tartalmas könyvben, amely elsősorban a gyerekeket igyekszik megszólítani, az ő tudásukhoz képest mesél dolgokról, nyelvileg is ők vannak megcélozva, miközben nem köt a szerző igazi kompromisszumokat, tényleg hatalmas tudásanyagot mozgat.
Egyrészt voltam a hónap közepén néhány napot Budapesten, és bár néhány alapvető eddig kimaradt turistahelyszín számomra is nyilvánvaló volt, kíváncsi voltam még, hogy miket tartogat a város számomra, másrészt néhányan egy szubjektív városnarratívával foglalkozó kis írásos-fotós projekt háttérmunkálataiban vagyunk, és úgy gondoltam, hogy releváns lehet a szerző megközelítése. Még nem fejeztem be a könyvet, de tanulságos így is, és alapvetően klassz olvasni.

Szegő László (szerk.): Cigány bölcsődal
Szóval az egyik csodálatos barátommal elmentünk az antikváriumba. És csodálatos volt. Lent még foglak titeket győzködni, hogy ti is tegyetek hasonlóan (igen, nem lineárisan haladva írom az ilyen bejegyzéseket, amikkel szerkesztéskor néha meggyűlik a bajom, de hát… lent még a nihilizmusról is lesz szó…). A kedves barátom gyűjti a szépen illusztrált gyermekkönyveket, és ez a könyv Orsós Teréz gyönyörű illusztrációjával a gyűjteménye között lehetne, ha nem kuncsorogtam volna el tőle azzal, hogy jaj, az engem is nagyon érdekel, aszta, kétnyelvű, de jó, nahát ez a gondolat tök passzolna a kutatásomhoz, sőt, mivel a roma irodalmat tervezem kutatni, ezért nálam ez a könyv sokkal jobb helyen lenne. Köszönöm neki, hogy megkaptam, és hogy még ezután is barátok maradtunk. Elképesztően sokat jelent. Ja, igen, tök érdekes, kedves, vicces mondókák és gyerekversek vannak benne cigány szerzőktől lovári és magyar fordításban.

Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
Fura, de Márquezről mostanában sok emberrel beszélgetek, de ez sosem baj azt hiszem. Mert tényleg egy mester, aki valami nagyon igazakat tud elmesélni úgy, hogy észre sem vesszük. Először a Száz év magányt olvastam tőle, amiben egy család történetét mutatja be, amely a létrejöttekor halálra volt ítélve, hiszen az vérfertőző kapcsolatban született. A Bánatos kurváim emlékezetében egy nagyon idős férfi hajtja egy lány szerelmét és szüzességét, most pedig megtaláltam párszáz forintért a Szerelem a kolera idején első kiadását. Nagyon fogom szeretni. Tudom.

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz
Bodor Ádám az erdélyi magyar prózairodalom egyik nagy alakja, aki novelláiban és regényeiben egy különleges többnemzetiségű elnyomott, és sokszor a saját életüket is megnyomorító közösség viszonyairól beszél személyes válságon keresztül. A szegedi könyvbemutatóján arról is beszélt, hogy a román diktatúra azért nem tudta megfogni, mert nem volt szabad felismerniük, ráismerniük az ő világára. Mi viszont általában szeretjük felismerni a mi sajátos kelet-európaiságunkat benne. A novelláskötetet 600 Ft-ért vettem a már említett antikváriumban. Nem hiszem, hogy előttem bárki kinyitotta volna. Járjatok antikváriumba!

George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban
Nemrég néztem, talán egy moly.hu-s kitűntetés kapcsán, hogy milyen izgalmas dolgokat írt még Orwell, amikor épp nem a disztópiairodalom alapműveit küldözgette a kiadójának. Alapvetően érdekel a város téma, és két kulturálisan kifejezetten terhelt várost említ a címbe, amelyekkel kapcsolatban nem feltétlenül a Csavargó az első gondolatunk, és mégis, nagy hagyománya van ennek a fajta társadalmon kívüli csavargó szerepnek és a flaneurségnek, elég csak Baudelaire-re gondolni, akinél én megszerettem ezt a témát. Háromszáz forint volt, és véletlen találat, bár molyon már szemeztem vele. Tényleg járjatok antikváriumba!

Gráf Dóra: Környezetismeret
Gráf Dóra kötetével már a tavalyi megjelenése óta szemezek, de valamiért nem értem rá elmenni a szegedi könyvbemutatójára, és végül nem is vettem meg eddig. Ami hatalmas hiba volt részemről. Gráf Dóra vajdasági fiatal költőként elsősorban a mindennapok és a gyerekkor kis bagatell ügyleteit tematizálja, amiben előkerül a határ, Miskolc is itt-ott, és persze a kisebbségi lét is. A kötet kinyitásakor eldőlt, hogy megfog engem ez a kötet, szerettem ahogy a sorai rendezik a világ kis apróságait, szerettem az utolsó ciklus prózaverseit, és jól megjegyeztem magamnak a nevét, mert egyszer, 2017-ben már elfelejtettem, amikor a Szolfézs című szövegét olvastam, pedig jól ki is beszéltük másokkal, hogy milyen mocsok jó vers is volt az.

Rona Jutka: Magyar cigányok
Túlélők vallanak
Runa Jutka interjúkötetében olyan magyarországi romákat keresett fel, akiknek emlékeik lehetnek a roma holokausztról, és rajtuk illetve a családjukon keresztül beszél arról is, hogy milyen helyzetben, nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek ma a romák. Azért tartom tök fontosnak azt, hogy ezzel a témával kapcsolatban sokat olvassak, merthogy ezek a történetek szinte ma is feltáratlanok, Katz Katalin februárban olvasott könyvéhez hasonlóan itt is az utolsó éveikben járó szemtanúk vallomásait olvashatjuk, és ezek az életinterjúk fontosok ahhoz, hogy megértsük a magyarországi cigányság elmúlt száz évét. Rona Jutka könyve ezekhez a történetekhez jól elkapott, igazi, életszagú szociofotókat is közöl.

Nemes Z. Márió: Ektoplazma
Nem fogom azt hazudni, hogy értem, mi ez a könyv, mert nem volna igaz. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy érteni fogom, miután elolvastam. Nemes Z. cudar okos, és elképesztően klassz dolgok érdeklik a hungarofuturizmustól a poszthumánon át egészen a bármiig. Nem vagyok felkészülve, hogy olvassam ezt a könyvet, de nem érdekel. Gyönyörű könyvtárgy, csodálatosan boldog leszek attól a valamitől is, amit érteni fogok belőle. És nekem ennyi abszolút elég. A borítón olvasható egyik szöveg szerint a nihilizmust a saját eszközeivel kell legyőzni, és én üdvözlöm ezt, nyitott kapukkal várom, és aztán majd lesz valami. Tök őszintén ezt gondoltam, amikor megvettem ezt a könyvet, és egyetértek magammal.

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út
30%-os akció volt a Tescóban a könyvekre, és bár már vettem elég könyvet ebben a hónapban, észrevétlenül a kosaramba ugrott Deborah Feldman önéletrajzi kötete, amely itthon az olvasók és a könyves tartalomgyártók között is osztatlan sikert aratott, amit persze a Netflix tavasszal érkezett sorozata is megtámogatott. A szerző a haszid közösségéről beszél, ami egy ortodox zárt zsidó csoport, akik egymás között szigorú hagyományok szerint élnek, a nőket nem tanítattják és nincs is más út számukra, mint a házasság. A szerző a családja által elrendezett házasságra lépett, folyamatos pánikrohamok gyötörték, így a gyermeke születése után kilépett a közösségből, amelynek a kereteit fojtogatónak érezte. Már olvastam többször a haszid közösségről, a hitükről, hagyományaikról és meséikről, kíváncsi vagyok erre az oldalra is. Egy hasonló történetet várok, mint amit Naomi Alderman az Engedetlenségben írt meg.

Négy könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasnom:

Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet
Fura ez a könyv, de tetszett, csak furcsa. Kemény István és Bartis Attila is a kortárs magyar irodalom egy-egy intézménnyé vált hangja, Kemény István munkássága alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen a kortárs líra ma, Bartis Attila pedig egy különc prózaíró, akinek másként, de szintén nagy hatása van. Ők ketten barátok, és 2007-ben leültek egymással beszélgetni. Irodalomról, alkotásról, az irodalom intézményrendszeréről, Erdélyről, életről, bármiről, amiről lehet. Azért volt fura nekem, mert egyszerre azt éreztem, hogy teljesen póztalanok, beszélgetnek dolgokról, amiket bizonyára már sokszor átbeszéltek, dolgokról, amiknek más oldalait látják, és mégtöbb mindenről, amiben egyetértenek. És közben mégis van egy olyan fenttartásom, hogy a pózban maradtak, akár megkockáztatom, megmaradtak abban a bölcs idősödő ember képben, amiben a fejekben voltak, és ezzel talán kiszolgálják a képzeteinket. Ha már meséltem Bérczes László interjúkötetéről az elején, azt szeretem az ő beszélgetéseiben, hogy megvan a feszültsége annak, hogy bármelyik pillanatban ledől a képünk, de persze sosem dől le. Bérczes is barátként beszélget, de ott talán súlya van. Itt nekem ez hiányzott, és ettől furcsán éreztem magam, nem rosszul, csak furcsán.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
(Fent már írtam róla)

Gráf Dóra: Környezetismeret
(Fent már írtam róla)

Garth Risk Hallberg: Ég a város
(Fent már írtam róla)

Blogoltunk is a hónapban:

Ez lesz a hatodik bejegyzésem a hónapban, ami nem jó, valamivel átlag alatt van, viszont most nyári szünetelünk, nincs a faluban térerő, ahol vagyok, ilyenek. A hónap tizedik napján érkezett az 1 és 6, amiben most rendkívüli módon arról írtam, hogy nem tudom, hogy mit fogok olvasni, így 10 lehetséges címet villantottam fel, amiből kettőt sikerült eltalálnom. A hónapban egy értékelést írtam, Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyvéről (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt), a kibeszélős bejegyzésben végigvettem, hogy mi a dolgom az LMBT ügyben és mi nem, amikor egy ‘meleg’ srácként írok, illetve néhány nappal ezelőtt bejelentettem azt, hogy a blog.hu-s felületről lassan a saját oldalunkra költözik ez az egész.

És akkor a költözés: Itt tartunk most

Elkészült az Egy meleg srác olvas oldal, amit stillszerűen az egymelegsracolvas.hu linken érhettek el. Talán igazán nagy változások nem várhatóak rajta, és már csak az aprómunkák vannak vissza. Meg a menűsor. Nem tudom, hogy hogyan kell megszelídíteni a menüsort, szóval a fejléc még valamennyire kaotikus (Légyszi, ha bárki olvassa ezt, aki ért a menűsorokhoz wordpressen, az írjon, mert meg tudnék hatódni, de bízom benne, hogy le fogom tudni gyűrni ezt is, mert az oldaldobozokkal is megküzdöttem, ami sokkal nagyobb meló volt, mint ahogy gondoltam. De biztosan hiányoznak az ehhez szükséges kompetenciáim. Mármint tényleg.). A következő dolgok, amiket javítanom kell majd, azok a képek, mert gyakran használok, használtam szöveg mellé tett képeket, amik az exportálás nem tudott értelmezni, és a linkekkel lesz még dolgom. Sokszor vannak a szöveg közben linkek, ezeket majd mind át kell tennem, de ezek tényleg csak hangyamunkák.

Ezzel együtt most szeptember első hetéig az új posztok még a blog.hu-s felületen keresztül érkeznek, mert nem merek telefonról ott cikkeket indítani, és csak úgy fogok tudni, viszont néhány nap csúszással ezek a tartalmak is felkerülnek, amint a laptopom internet közelébe kerül. Ugyanakkor még alakulni az oldal is, egyetemkezdésre jó volna befejezni a költözést, de ha nem sikerül, akkor egyébként is szeptember vége volt a cél, és akkor tényleg szomorú volnék, ha azt sem sikerülne tartani.

Mindenképpen tájékoztatok majd mindenkit minden fórumon arról, hogy hogyan állunk, mondanám, hogy ha nem szeretnél lemaradni, akkor iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, de tekintve, hogy záródunk lassan, lehet, hogy nincs sok értelme már ezt a felületet promotálni. Kövess viszont facebookon és molyon, ahol nagyon direkten is tudom kommunikálni a helyzetet, ismerkedj az új oldallal, én is azt teszem, és semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sziasztok,

itt egy újabb hónap vége, és ezzel itt is egy újabb summa. Visszatekintve a május eléggé feles volt, hiszen az első két hétben szinte alig olvastam, blogolni pedig egyáltalán nem volt időm, hiszen besűrűsödtek az egyetemi, otthontanulós teendők a szorgalmi időszak végére. Ezzel együtt 9 könyvet sikerült elolvasnom, ez több mint 2000 oldal volt, aminek majdnem örülök, bár mivel január óta látom, hogy kevesebbet olvasok, mint tavaly, így tényleg elégedett tudok ezzel lenni.

A könyvrendeléseimet alapjaiban az határozta meg még ebben a hónapban is, hogy én nem szeretek fizetni a szállításért, viszont szerencsére van egy többszáz tételes kívánságlistám, és arról keresek valamit az akciókban összeszedett dologok mellé. Merthogy látszólag egész hónapban akciókat pörgettem, hogy régóta vágyott könyveket találjak, de eskü arról van szó, hogy hatalmas szerencséim voltak. Így alakult ki elsősorban ez a 26 darabos lista, ami a friss szerzeményekből áll, csupa nagyon jó könyvből.

Szóval 26 könyvet szereztem ebben a hónapban:

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai
A nem egyértelműen LMBT regényekkel van egy olyan probléma, hogy csak a megjelenés után valamennyi idővel tudom meg, hogy LMBT szöveg. Így történt ez a Frannie Langton vallomásaival is, amivel már sok tartalomgyártónál találkoztam, találkozhattatok, bár még csak pár hete jelent meg. Egy állati erősen LMBT könyv, aminek az LMBT száláról alig lehet olvasni valamit is, és hát régen ezért hoztam létre a blogom. A XIX. század első felében járunk Londonban. Egy kettősgyilkosságért elítélt mulat rabszolgából lett házicseléd történetébe nyerünk betekintést a saját leírása alapján. Nagyon izgalmas szöveg, hatalomról van szó benne, nők és rabszolga nők helyzetéről és arról, mennyi kegyetlenséget követhetnek el a tudomány nevében. Hamarosan lesz róla értékelés, mert már nagyrészt kész van, annyit elöljáróban elárulok, hogy nagyon fogom szeretni.

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye
A Frannie Langton vallomásaihoz hasonlóan az Üldözöttek gyűjteményét is a Libritől kaptam. A regény, novellafüzér Varian Fry újságíró második világháborús történetét meséli el. Ő maga igyekezett kimenteni szinte Európa teljes szellemi és művészeti életét a német megszállás alatt álló Párizsból. A fülszöveg szerint a Világ Igaza díjjal is kitüntetett újságíró történetét azonban nem csak hőstettként, hanem mint érzelmekkel teli eseménysorként is láthatjuk. A hónap elején fogom olvasni.

Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Róbert Katalin nem tartozik kifejezetten a kedvenc szerzőim közé, a Szelídíts meg!-et egyszer vizsgaidőszak után olvastam egy gyors levezető szövegként, és egy érdekes regénynek tartottam, bár alapvetően nagyon szeretem A kis herceget, szóval nem volt nehéz dolga. A regényben Kis Herceg egy srác, a Róka egy lány, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy el is lett olvasva a teljes A kis herceg a végkifejletet tekintve, mégis egy jó adaptációnak tartom. Moly.hu-n szervezett ajándékozáson kaptam.

Margaret Atwood: Az özönvíz éve
Margaret Atwook: MaddAddam
Atwood az elmúlt évek legsikeresebb szerzője itthon is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a járványhelyzet közepén jelent meg az Ehető nő című kötete, amivel mégis tele lett az internet. Valószínűleg tök legitimen. Én mégis mindig tartózkodom egy ideig a hirtelen nagy nyilvánosságot kapott könyvektől, így A szolgálólány meséjét is csak tavaly nyáron olvastam el (és ősszel néztem végig a sorozatot is). És tetszett, talán nem annyira amennyire bálványozzák, de egy fontos és klassz szöveg. A most a könyvespolcomon lávő MaddAdam trilógiában az első rész alapján minden lehetőség megvan, hogy sokkal jobban nekem szóljon, és sokkal inkább az én érdeklődésem felől lássunk egy apokalipszis utáni társadalmat. Míg a szolgálólány elbeszélője egy olyan lány, aki nem ismeri a rendszert, és alig látja át mi történt, addig a Guvat és Gazella Hóembere pontosan látta a világ végét, és ő vezette ki az új életet a természetbe. Számomra a trilógia mindenképpen izgalmasabb, leleményesebb szövegnek tűnik az első rész alapján, szóval várom, hogy a következő két részt is olvassam, amik most 1+1 akcióban voltak a Librinél így le is csaptam értük. Áldassék érte minden is.

Patrick Ness – Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Patrick Ness a kedvenc íróm. A KEDVENC. És tavaly, utolsóként a magyarul megjelent Ness könyvek közül, már olvastam a Szólít a szörnyet, viszont akkor még kvázi beszerezhetetlen volt. 2019-ben viszont újranyomták, és ezt a mostani Libri akcióban vettem észre, így akciósan végre a polcomon a teljes magyarul olvasható Ness univerzum, és szörnyen boldog vagyok ettől. Egyébként most minden vagy friss megjelenésként van a summában, vagy Líra és Libri akcióként, ne lepődjünk meg rajta.

Jah, igen, és a könyv egy szuperérzékeny regény arról, ahogy egy gyermek próbálja megérteni azt, hogy az édesanyja rákos, és nem hat már számára semmiféle kezelés. Szívbemarkoló és kemény szöveg arról, hogy gyermekként is szembe kell néznünk a szörnyeinkkel és a ránk váró tanulságokkal. Nagyon szeretem.

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
A könyvet 2018 óta figyelem nagyon, mert egy provokatív ifjúsági regénynek tűnt. Most ezer forintért beszereztem, elolvastam, és bevállalós persze, de nem ezen van a fő hangsúly. Két kamaszt követünk benne. Egy lányt, akinek sírásó az édesapja, és a születése után meghalt édesanyjáról keresi a válaszait, miközben a temető az ő igazi játszótere, és egy fiút, aki a tetőtől leesett ikertestvérét gyászolja, és próbálja felfedezni valamilyen módon az életét. Egy kedves kis rövid szöveg ez a gyászról és arról, hogy tovább kell élnünk. Szerettem, örülök, hogy végre olvashattam.

Sirokai Mátyás: Lomboldal
Sirokai Mátyás verseskötetét már nagyon vártuk néhányan, mert egy 2013 óta tartó verseskötet-trilógiának a harmadik, befejező része. A beat tanúinak könyve és A káprázatbeliekhez két világépítő kötet, egy erősen disztopikus, földön túli, metafizikai közeget és nyelvet teremt. A Lomboldal ehhez képest egy sokkal csendesebb, meditatívabb, a természetet és a fákat nagyon nagy tisztelettel kezelő kötet lett. Mintha a másik világból itt egy lassú, békés föld szelleme szólna ki Sirokai nagyon jól kieresztett, burjánzó vagy másutt épp visszafogott, megfeszített nyelvén. Nem ilyenre számítottam, de örülök, hogy ilyen lett, és eddig sem volt nagy kérdés számomra, hogy Sirokai mindent tud-e az életről.

Stephen King: Emelkedés
Stephen King új kisregényében egy nagyon más dolgot csinált, mint amit elvártunk tőle. Használja ugyan a természeten túlit, de nem azon van a hangsúly. Szinte egy mesét olvasunk: egy konzervatív, republikánus várost állít szembe egy leszbikus házaspárral, és egy olyan srác épít közéjük hidat, akire egyre kevésbé hat a gravitáció. Egy kedves történet, itt írtam róla.

Yuno Ogami: Magányos csillag
Amikor elkezdem igazán keményen meleg könyveket olvasni, akkor a meleg témájú mangák már a piacon voltak, és kvázi már akkor is beszerezhetetlennek bizonyultak, ezért el is engedtem. Aztán kiderült, hogy két lány barátomnak megvan egy-egy ilyen mangája, ezért kölcsönkaptam őket. A Magányos csillag egy bot egyszerű történet egy gazdag üzletemberről, aki szállodákat akar megvenni, és egy srácról, akinek a családja nem akarja eladni a szállodájukat. Annyira nem tudtam volna mit írni róla, hogy végül nem is írtam, most viszont szereztem belőle is egy használt példányt. Lehet, hogy egyszer még lesz róla szó.

Hinako Takanaga: Vázlatok
Ez a manga viszont sokkal izgalmasabb. Most írtam át a hónapban az értékelését, és innen jött ez az egész manga vásárlás láz. Szerettem ezt a könyvet, kedves történet egy mostani szerelemről és kettejük régi szerelmeiről. Aranyos volt, kedves és én is szerelmes voltam beléjük. Lesd meg az értékelésemet róla. 🙂

Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
Izsó Zita az egyik kedvenc kortárs költőm, a verseiben nagyon személyesen és mégis húsba vágóan tematizálja a női sorsokat, ebben a könyvében pedig interjúk szerepelnek nagyon különböző általam is nagyra tisztelt nőkkel, hogy rajtuk keresztül megértsük milyen is az a pesti nő. Először is nyilván szerettem a kötetet, szeretem, ahogy Izsó Zita gondolkozik a világról, mégis tele vagyok hiányérzettel. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, lehet, hogy a szerkesztő összedobált érdekes nőket. Sok interjú szinte alig beszél a városról, vannak interjúk civilekkel (például taxissal, utcaseprővel, felszolgálóval vagy kocsmárossal), amik sokkal részletekbe menőbb, több esetben akár tényleg kifejezetten hosszabb lehetett volna, és szólalnak meg közben a kötetben olyan nők is, akik egyébként is nagyobb nyilvánosságot kapnak. Utóbbiaktól gyakran sajnáltam a 6-7 oldalt, míg több civil 2-4 oldalon húzta meg magát. Széttartó, diverz kötet lett, de lehet, hogy nem úgy diverz, ahogy Pest az. Maradt hiányérzetem a kötet után.

Virág Emília: Boszorkányszelidítő
Virág Emília Hétvilág sorozatának az első része a Sárkánycsalogató egy nagyon zseniális, vicces és direkt magyar urban fantasy, amiben Józsi, a másnapos pizzafutár egy kávéfőzőbe esett telefonnal és egy merülőforralóval egy kaput nyit, amivel egy sárkányt szabadít az Oktogonra. És ez még csak az első néhány oldal. (Itt írtam róla a szeptemberi kedvenc könyvemként.) A Boszorkányszelídítő ennek a trilógiának a második része, és bízom benne, hogy annyira zseniális és vicces lesz, mint az első rész, bár nem hallok róla annyi jót.

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Nádasdy Ádám 73 évesen prózakötettel jelentkezett. Az elsővel történetesen. Novellákat írt, benne arról, hogy milyen egy meleg élete az átkosban, és milyen azon kívül. Utazásokról mesél, ismerkedik, biztosan kedves lesz, megmutatja majd a dolgok fonákját is. Mint ahogy szokta is. A jövő héten kezdem is olvasni, és úgy érzem nagyon fogom szeretni.

Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?
Nádasdy egy új ismeretterjesztő kötetben mutatja be azt, hogy igazából milyen nyelv is a magyar? Beszél arról, hogy mit jelent finnugor nyelvnek lenni, hogyan alakult ki a nyelv, és hogyan fejlődött az elmúlt ezer évben. Beszél a szókincséről, szerkezetről, írásról és helyesírásról… Nem gondolom, hogy egy magyar alapszak nyelvtechnológia szakirány után nagy meglepetéseket tartogat számomra a kötet, de ettől még bízom benne, hogy érdekes lesz.

William Shakespeare: Hamlet – Nádasdy Ádám fordításában
Már többször olvastam a Hamletet Arany János és Nádasdy Ádám fordításában is, de eddig nem volt belőle példányom. Most márciusban egy vizsgára újraolvastam, és nagyon mást adott a szöveg, mint korábban. Hamlet most felnőtt volt, aki élete első döntését hozza meg, és túl sokáig mérlegel. Túlnőtt a normák ellen lázadó igazságot képviselő kamasz képen a szememben, amit kamaszként először olvasva nagyon szerettem volna, és most a mai problémáimról is beszélt, és ez a felismerés megért annyit, hogy végre legyen belőle egy példányom.

Katona József: Bánk Bán – eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózai fordításával
Középiskolában is nagyon szerettem a Bánk Bánt, annak ellenére, hogy akkor még csak a Katona József szöveg állt rendelkezésemre, aztán magyar alapszakon is el kellett olvasni, és most újra. De most nem olvastam el, mert tudtam a beadandó kérdéseire fejből a választ, csak MEK-en kerestem pontos idézeteket. Viszont elkezdett hiányozni ez a szöveg a polcomról. Kíváncsi vagyok Nádasdy és a prózai fordítás mit tesz hozzá az eddigi szeretetemhez.

Szilasi László: Kései házasság
Szilasi László egy cinikus és nagyon jó fej embernek tűnik, még úgy is, ha csak felületesen, tanárként és persze íróként ismerem. Eddig két regényét olvastam, mindkettő nagy vállalásokkal dolgozott, de most egy nagyon mást csinál. Talán szinte limonádét ír, azt feltételezhetnénk, ha persze nem Szilasiról volna szó. Ebben a regényben 55 éven keresztül nézünk két tanárt, akik egymás mellett élték le az életüket, és csak későn jöttek rá, hogy akár együtt is élhetnének tovább. Már olvasott fel Szegeden a könyvből, jó szöveg lesz, várom, hogy időm legyen rá.

Misika Jukio: Egy maszk vallomásai
Misika Jukio a XX. századi japán szépirodalom egyik izgalmas szerzője, akinek a haláláról az egyetlen olyan kurzuson, ahol szó volt japán irodalomról, sokkal többet beszélünk, mint a műveiről. 1970-ben rendkívül rituális körülmények között vetett véget az életének. A regényében a tradicionális japán férfi mintát felvevő maszkjáról beszél, és mögötte a törékeny alkatáról, fiatalságáról, homoszexualitásáról, és egyáltalán a törékeny világról, hiszen 21 éves volt például, amikor az országa elveszített egy világháborút. Nagyon félek ettől a könyvtől, és általában az ázsiai szövegektől, mert nincsenek meg azok a kulturális fogódzóim, amik általában mégiscsak meg szoktak lenni, viszont nagyon várom már, hogy olvassam, szóval jönnie kellett a kis rendelésemmel, akciósan.

Erwin Mortier: Dadogó dalok könyve
Erwin Mortier belga író egyetlen magyar nyelven megjelent könyve a Dadogó dalok könyve, amiben az édesanyja Alzheimer-kórral való életét, és a családjának a megpróbáltatásait írja apró kis érzékeny foszlányokban, nagyon erős líraisággal. Keresi ki az az anyakép, akihez minden helyzetben viszonyulnia kell, és finoman érzékelteti a változásokat. Mi a nagymamánkat tavaly veszítettük el, aki szintén Alzheimeres volt, mégis meglepődtem, amikor ugyanazokat a történeteket, kis morzsákat kaptam vissza, amiket mi is láttunk. Érzékenyen hozza vissza a szöveg azokat a történteket, amikor éreztük, hogy a mama nincs velünk, vagy kényszeresen mosolyogva próbál elmagyarázni nekünk valamit. Mi is arról beszéltünk, meddig lehet otthon ápolni, hogy tudunk a vele élő nagybátyánknak segíteni, és hogy mi lesz, ha ez így megy tovább. És persze különösen ritkán beszélünk erről, de keressük a jeleket magunkon is, hogy mi van, ha már elkezdődöt. Mortier ezt tudja, és jó, hogy megírta.

Johan Idema: Hogyan legyünk jobb turisták
Elmondom, hogy miért vettem meg. Már régóta érdekelt, tetszett a provokatív címe, és Eberhard Staub Az élő város című tanulmánykötetében azt mondja, hogy a városi ember ma a saját városában is turista, hiszen a hátán cipel annyi málhát, amennyivel egy turista is mindent meg tudna oldani, és fotóz, tudósít a városban látott különlegességekről, eseményekről. És engem meg nagyon érdekel a város. Ennyi. Nem várok sokat ettől a könyvtől, csak hogy tegyen hozzá valamit az urbánus életformámhoz.

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?
Már írtam arról korábban is, hogy nagyon furán élem meg ezt a huszonévem eleje témát. Egyrészt tök jó, hogy volt időm gondolkodni magamon, kitalálni, hogy nagy vonalakban milyen ember akarok lenni, picit erről szólt a személyes blogom létrehozása és az azon futó önismereti 30 napos posztdömping is. Haing világa 24 évesen kicsúszott a lába alól, ebben a szövegben pedig arról mesél mindenki ígérete szerint kedvesen, viccesen, hogy hogyan jött ki a saját mélységéből, és hogyan fedezte fel újra az életet. Én most jöttem rá, hogy négy és fél éve azért állok slam poetry színpadon, hogy egyszer végre valahol egyedül, de mások előtt fel tudjam vállani, hogy baromira magányos vagyok. Most írtam egy düh slam szöveget, amit egyszer vagy előadok vagy nem. De bízom benne, hogy ez a könyv ad egy párhuzamos, hasonló történetet. Sokan nagyon szerették, és szeretettel beszéltek róla, én pedig mindig fel lerakosgattam a kívánságlistámról, mert nem akartam egy ilyen című könyvet olvasni. Szerintem júniusban elolvasom.

Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltünk
Ez volt az egyik nagyon impulzusvásárlásom a hónapban, de biztos vagyok benne, hogy ha nem veszem meg, akkor még sokáig kísértett volna. Az első világvége, amit együtt töltünk egy izgalmas és vátesz novelláskötetnek ígérkezik olyan főszereplőkkel, akik tudják, hogy sokkal közelebb vagyunk a világvégéhez, de rendületlenül hisznek abban, hogy még van visszaút. A fülszöveg azt mondja, a kötet „megpróbál úgy vigasztalni, hogy ne hazudjon”, és persze ha picit is ismerjük a magyar kortárs szépirodalom fülszövegeit, akkor megállapíthatjuk, hogy ez egy jó mondat, ami eladna egy könyvet, ha kortárs szépirodalmat a fülszövege alapján választanánk. (De persze nem teszünk ilyet.) Fanyar iróniát is ígér. Meglátjuk.

Molnár Gál Péter: Coming out
MGP a Kádár-kori színházi életnek és kritikának egy kifejezetten vitriolos tollú, ismerten elfogult, mégis népszerű alakja volt. Ügynök volt, ami 2004-ben derült ki, és az arra adott reakcióknak egy szintén erős hangvételű, a számonkérést visszautasító válaszszöveget írt. Ez jelent meg most a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatában. Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, és örülök, hogy a sorozatban jelent meg, mert régóta szemeztem például Orbán Ottó, Réz Pál vagy Radnóti Sándor kötetével, de így végül rá kell vennem magam úgy is erre az izgalmas kötetre. Aztán majd lassan jöhet a többi is. 🙂

Anne Carson: Vörös önéletrajza
Anne Carson a ma élő egyik legismertebb klasszikafilológus, sokan dicsérik, mert azokat a tanulságokat és gondolatokat keresi antik szövegekben, amiktől azok abszolút érvényesek ma is. És én pont ezért nagyon tartok ettől a szövegtől, mert nem otthonos nekem az archaizáló közeg, és félek, hogy nem fogok tudni benne működni, de közben nagyon izgalmas mindenki szerint ahogy a homoszexualitást és a szerelmet ábrázolja. Nagyon szépirodalmi szöveg lesz, de már a 2017-es megjelenése óta nagyon kísért, és az, hogy megvettem, már visszavonhatatlanul egy nagy lépés. 

Roxane Gay: A rossz feminista
Az év elején jelent meg ez az angolszász területen már több éve létező, vitákkal körülvett, megkockáztatom provokatív kötet, amihez a hónap második nagy impulzus vásárlása kötődik. Mármint tudtam, hogy egyszer meg fogom venni, de egyáltalán nem volt most tervben, csak megláttam, és gondoltam jöjjön. A kötetben közölt esszék arról beszélnek, hogy bár a feminista soha nem botlik meg, a rossz feminista néha vesz rózsaszín kiegészítőket, és rajong logikátlan, akár feminista szempontból is aggályos dolgokért. Izgalmas kötetnek képzelem, amiben az egyébként színesbőrű feminista nő körbevezet a popkultúra csarnokában, és mindenről elmondja a véleményét. Várom.

9 könyvet sikerült elolvasnom májusban

Sirokai Mátyás: Lomboldal
(Fent már írtam róla.)

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
(Fent már írtam róla.)

Axel Hacke: A tisztességről nehéz időkben
Axel Hacke elsősorban azt mondja attól leszünk tisztességesek a mai világban is, ha figyelünk. Figyelünk a másikra, a környezetünkre, a hozzánk beszélőkre, a minket ért hatásokra. Izgalmas szöveg volt, de főleg azok a gondolatok miatt, amiket elindított bennem. Hogy valószínűleg Hacke elfutna ez a jelző elől, de hogy meglepően konzervatív ember, és hogy az a figyelem talán egy szerinte megőrizni méltó világ idealizált tisztessége, és ebben az újfajta világban majd újfajta tisztesség jön létre. De ez csak az én eleven elutasításom, az ő kijelentő gesztusával szemben. Egyébként pedig egy izgalmas lassú szöveg, ha van egy délutánod és egy jól megírt elmélkedést olvasnál, itt egy jó könyv erre.

Bertold Brecht: Koldusopera
Brecht az egyik legnagyobb hatású drámaíró, aki igazi szociodrámákat írt, szinte végig valamiféle erős válságról, amiben az emberiség már felélte az értékeit, és csak az tud boldogulni, aki tudja, hogy a becsület az csak nagyon maximum látszat. Ebben a drámában egy minden hájjal megkent tolvajt látunk, ahogy folyamatosan beleesik a saját hibáiba, de elvei szerint a kurvákhoz legalább hűséges. Egy ilyen igazi kivagyi karaktert, akibe véletlenül sem üthet a ménkű. Brechttől én a Kurázsi mama és gyermekeit jobban szeretem, de ez is egy klassz szöveg volt, olvassatok több Brechtet.

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai
(Fent már írtam róla.)

Stephen King: Emelkedés
(Fent már írtam róla.)

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát
Ha már ez a summa nagyon Nádasdy központú lesz, akkor elmesélem, hogy ezt a könyvet Nádasdy Ádámtól kaptam ajándékba 2017 nyarán. Most másodszor olvastam végig, de időről időre egyébként is fellapoztam egy-egy fejezet vagy akár direkt vers erejéig. Merthogy ez egy kortárs versantológia elsősorban kamaszok számára, amiben kortárs verseket közölnek a klasszikus verstémákra, mint a haza, szerelem, élet, hit, közélet, természet… Egy nagyon különleges szépkötésű válogatás, nagyon szeretem. Most azért olvastam, mert tanulás közben elkezdett hiányozni a vers, meg úgy a kortárs szövegek.

Margareth Atwood: Guvat és Gazella
(Fent már írtam róla)

Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
(Fent már írtam róla)

Nézzük kategóriák szerint:

Klasszikus irodalmi kimaradások: Koldusopera
Nonfiction: A tisztességről nehéz időben, Pesti nő
Megismerni a várost: Emelkedés. Pesti nő
Zsáner: Emelkedés
Nem angol/magyar anyanyelvű szerző: Koldusopera (német), Esznek-e a halottak epertortát? (osztrák)
LMBT: Frannie Langton vallomásai, Emelkedés

Blogoltam is

Ebben a hónapban ez a 7. bejegyzésem, ami egy átlagos hónap teljesítménye igazából. Ez most két értékelést jelentett, egy friss olvasásét, az Emelkedését (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt), és egy régóta tologatottét, a Hogy lehetnél mindkettőét (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt). Mostantól valamennyire törekszem is arra, hogy így menjen, mert néhány régi jó könyv vár még a sorára, és tanulva a régiek hibájából, az újakat már folyamatosan írni szeretném.

Csak május közepén érkezett az első bejegyzés, az első két hetet teljesen elvitte az egyetem. Az 1 és 6-ban mutatott 6 betervezett könyv közül csak kettőt sikerült elolvasnom, ami nem jó, de cserébe jó más könyveket olvastam, és ez is valami. A többi pedig folyamatosan olvasva lesz.

Még az 1 és 6 napján délután kitöltöttem az Eurovíziós klisék könyves kihívást, ami egy nagyon klassz és kedves, hangulatos tag volt annak kapcsán, hogy idén sajnos elmaradt a fesztivál. Jó volt zenéket és könyveket keresni klisékhez, újrahallgatni régi kedvenceket. Szerettem és élveztem. 🙂

Ez volt ez a hónap, így búcsúzom is mára. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna bármivel kapcsolatban, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

A következő bejegyzésben találkozunk, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Sziasztok,

most picit úgy érzem, mintha ezer év telt volna el az előző summa óta, pedig nagyon durván hihetetlen módon nem, és nem is olvastam igazán sokat az elmúlt hónapban, és könyveket sem vettem kifejezetten, csak egyszerűen sok minden történt. Szóval most nézzük, milyen újdonságok vannak a polcomon, miket olvastam az elmúlt hónapban, és hogy milyen menőségek történtek a blog háza táján. Csapjunk is bele:

Nyolc könyvet sikerült ebben a hónapban beszereznem,

ami közül három kiadóktól érkezett recenzióra, egyre felhasználtam a jegyzettámogatásomat, egyet használtan vettem, egyet pedig nagyon akciósan, szóval büszke is lehetek magamra, visszafogtam a lovakat. 🙂 De nézzük címek szerint:

Andri Snaer Magnason: Időláda
Az időláda egy nagyon izgalmas izlandi ifjúsági regény, aminek a középpontjában az idő áll, vagy talán pont nem. Lehet, hogy a regény középpontjában az időtlenség áll. Egy olyan jelenkori társadalomban játszódik ez a regény, aminek a terében mindenki befeküdt egy időládába, hogy megvárja, amíg a problémák elmúlnak. Azonban néhány gyerek ládája kinyílik, és meg kell tudniuk, hogy mi történt. A regény történelmi szálába viszont egy mesebeli királyságba repülünk, ahol a király meg akarja hódítani a világot. Amikor azonban ezen túlvan, rájön, hogy ez egyrészt egy nagyon sok bürokratikus feladattal járó dolog, másrészt, nincs ideje ezt kiélvezni. Erre a problémára ad megoldást az időláda, amibe csak a legnagyobb kincsét, egyetlen lányát őrzi. Nagyon különleges regény ez, tematizálja a vallásosságot, az időt, a közös teherviselés és a társadalmi felelősségvállalás kérdését, miközben egyszerű szöveg, nem hiszem, hogy valaha újra fogom olvasni, de örülök, hogy elolvastam.

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek
Karin Tidbeck amerikai fantasyíró munkássága az Amatka cím regény miatt régóta izgat, mert benne szómágiával tartanak kordában egy várost, és van benne leszbikus szál is, én pedig egy egykori nyelvész hallgató, városi költészetben utazó LMBT blogger vagyok, valószínűleg mégsem az Amatkával kezdem el az ismerkedést, hanem ezzel a novelláskötettel. Most nagyon intenzíven foglalkoztam a peremlét, a kisebbségi helyzetek, több egyetemi kurzusom volt a témában, kutatok is a kérdésben, szóval megvettem ezt a fantasykötetet is. Megesik.

Robert Winston: Felnőtté válás lépésről lépésre
A Gentleman Jack recenziókérésemkor kaptam ezt a könyvet a HVG Könyvek kiadótól, mert foglalkoznak benne a szexualitással, illetve a különböző szexualitásokkal, elég érthetően, röviden, tömören, nagyon sok más téma mellett, ami a kamaszokat érintheti, testi változásokon át egészen addig, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Hasznos tanácsokat nyújt kamaszoknak és szülőknek egyaránt, jól ajánl más oldalakat is a témákhoz. Klassz kötet.

Anne Choma: Gentleman Jack
Anne Lister titkos naplója
Anne Lister a 19. század elejének Angliájában él kisbirtokosként, nőként, határozottként, erősként, tabukat nem ismerőként. Abban a 19. században vezeti a családjától örökölt kisbirtokát, amikor még férjezett nőknek nem is lehetne birtoka, és a leszbikus szót sem a társadalom, sem a jogalkotás nem ismerte. Az élete folyamán hosszú és részletes leírásokkal vezetett naplókat, amelyeknek alapján az HBO idén egy sorozattal érkezett, és aminek ez a bővített könyv is köszönhető. Novemberben jelent meg a HVG Könyveknél.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Papp Réka Kinga a hazai középet egyik baloldali, újbaloldali feminista arca, aki 2017-ben jelent meg a szexmunkáról, vagyis a beleegyezésen alapuló szexuális szolgáltatásnyújtásról. Nagyon különleges a kötetben az, hogy nem erkölcsi piedesztáról beszél, tényleg közel megy a különböző szexmunkásokhoz, mer kérdezni, részletesen beszámol a társadalmi körülményekről, fontos kérdésekről… Nagyon szerettem olvasni, nem is értem mi tartott eddig a beszerzésig. Nagy örömömre két meleg interjúalany is van a könyvben, így fogtok még vele találkozni.

Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe
Amúgy az az érzésem ezzel a hónappal kapcsolatban, hogy nagyon a feminista térben játszódik, és a következő kötet ebből is egy nagyon menő cucc. Purosz Leonidasz új verseskötetében a férfiséget, sőt, a városi, megkockáztatom, körúton belüli, értelmiségi férfi lét újszerűségét, újraértelmezését kíséreli meg ebben a feminista, egyenjogúságra törekvő, az eddigi maszkulinságot már nem elváró világban. A versek, amiket olvastam, érdekesek. Nagyon más szerepekből, nagyon más férfiakból szólal meg, nagyon széles helyzetpalettából válogat.

Moskát Anita: Horgonyhely
Moskát Anita Horgonyhely című könyve a megjelenés óta érdekel, és folyamatosan belebotlottam, és tudtam is, hogy baromira fogom imádni. Aztán úgy alakult, hogy mivel a legfrissebb regényébe, az Irha és bőr-be van LMBT reprezentáció, ezért azt kezdem el olvasni. Aztán hónap végén volt Szegeden egy beszélgetés vele és Brandon Hackettel, és arra el akartam olvasni. Az csak később alakult ki, hogy interjú is készült vele az #LMBT-t olvasunk rovatba, de az egész olyan komplex érzést kelt.

De a Horgonyhely: A földön, ahol járunk, mindenki rögzítve van a születésének a pontján a terhes nők kivételével. Valamennyi távolságra mindenki képes elhagyni ezt a helyet, viszont ez a távolság általában a város határáig tart legkésőbb. A regényben egy hajón élő, és hajóhoz kötött férfit és a szintén hajóhoz kötött kamaszodó lányát követjük, akik képesek információkat cserélni a városok között, de követünk egy földevő férfit is, aki képes a termékenységet befolyásolni, és láthatjuk azt is, hogy hogyan képez ez a társadalmi berendezkedés intézményes keretek között elitet magának. Nagyon izgalmas szöveg volt, sok szempontból járt körül társadalmi kérdéseket, izgalmas volt a horgonyhelyek létének kialakulástörténete, a világ mágiaszerkezete és az azzal való játék… Szerettem. De tudtam, hogy szeretni fogom.

Ali Smith: Hogyan lehetnél mindkettő
Egy reneszánsz festő szellemének és egy angol srácnak a történet ez a könyv, ami sokak szerint az egyik legnagyobb világirodalmi megjelenés idén. Az angol srác anyja nemrég halt meg, próbálja bebizonyítani, hogy a titkosszolgálat lehallgatta őket, és most Firenzében áll a festő képei előtt. A festő a művészekre nehezedő nyomástól küzd az élet és a halál között, és egy olyan világot mutat be, ahol az embernek le kell mondania magáról, hogy érvényesülni tudjon. Nagyon vártam ezt a könyvet, és köszönöm a Magvetőnek, hogy kaptam tőlük egy példányt.

10 azaz tíz könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasni. Mutatom azokat is:

Ritter Andrea: Melegek
Ritter Andrea pszichológus egy pszichológiai tanulmánykötetet állított össze a melegekkel kapcsolatos krízisekről, elsősorban a coming out helyzetekről, a pszichológiai terápiákról, egy négy üléses családterápia menetrendjét és célkitűzéseit is bemutatta, és beszélt arról, hogy különböző pszichológiatudományi korszakok hogyan vélekedtek elsősorban a melegségről és a leszbikusságról. Lesz még róla szó a blogon.

Patrick Ness: A daruasszony
Patrick Ness ezt a könyvét felnőtteknek írta, de pont annyira fantasztikus, mint szinte minden tőle. Egy elvált textilnyomdász férfi különös kalandjába nyerünk betekintést, amiben a férfi kihúz egy nyílvesszőt éjszaka egy darunak a szárnyából, ami a kertjében száll le. Rá néhány napra betér az üzletébe egy titokzatos nő, aki darutollakból készít képeket. A férfi is régóta kísérletezik régi, magára hagyott könyvek lapjainak szétvagdosásával,

Andri Snaer Magnason: Időláda
Fent már írtam róla.

Szvoren Edina: Pertu
Szvoren Edina egy kortárs novellairodalom egyik legnagyobb alakja. A Pertu a Jelenkor az elmúlt harminc év második legjelentősebb novelláskötetének tartja a Pertut, és nekem is alapjaiban határozta meg a kortárs irodalomhoz való viszonyomat. Négy évvel később, most olvastam el újra, és megerősödtem abban, hogy nagyon szeretem Szvoren Edinát. A novellái sötétek és hidegek, miközben csak családi, munkahelyi kapcsolatokra látunk rá. Nagyon különböző embereket és szituációkat látunk, amiben a közösség diszfunkciós, és nagyon erős állítása volt az írónak, amikor a hó eleji bemutatóján azt mondta, ilyeneket amúgy mi is ismerünk. Megint tovább bomlott a Pertu bennem, és egy csomó síkja van még, amihez úgyis vissza kell térnem majd.

Patrick Ness – Siobhan Down: Szólít a szörny
Patrick Ness eddig utolsó, általam nem olvasott könyve volt ez, amiben egy kisfiúról mesél. Ennek a kisfiúnak az anyukája rákos, és bármelyik pillanatban meghalhat. Hogy segítsen ezt a gyászt feldolgozni és elfogadni életre kel a házukkal szemben lévő tiszafa, és hatalmas szörnyé változva segít, vagy hát, legalább kezel valahogyan helyzeteket. Nem ez lett a kedvenc Patrick Ness könyvem, de egy jó szövegről van szó. Tudtam működni a kisfiúval, aki próbálja megérteni a szörny célját az elmesélt történeteken keresztül, és szerettem, hogy Ness okos. Itt is baromira okos volt.

Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll
Fent már írtam róla.

Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
A Poket könyvek sorozatának ez az első versantológiájuk, amiben magyar verseket gyűjtöttek össze kortárs és klasszikus költőktől. Nagyon sok jó találat van köztük, de összességében nem hozott annyira lázba a kötet. Nem is igazán szerveződött egy könyvvé, hiszen a szerkesztés elve az ABC sorrend volt. A legnagyobb öröm számomra a kötettel kapcsolatban, hogy nem a legkézenfekvőbb verseket választották klasszikus költőktől, bár Arany Jánostól pont a Kertben sikerült beválasztani. Vegyes érzéseim vannak, de lehet, hogy túl sok kortárs és klasszikus verset olvasok, amivel kiesek a célcsoportból. Kapudrognak izgalmas lehet.

Moskát Anita: Horgonyhely
Fent már írtam róla.

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
A világunk nem az egyetlen világ, és vannak gyermekek, akik képesek átjárókat nyitni másik világokba. Ezeknek a gyerekeknek nagyon nehéz ezt követően beilleszkedni a mi világunkba, így a szülei egy intézetbe küldik őket, gyanútlanul egy korábbi csellengő gyermek megérő karjai közé. Egy rövid történet ez arról, hogy egy új lány érkezik, egyenesen a holtak csarnokából, és aztán sorban meghalnak a társaik. A lány aszexuális, és van transznemű karakter is, szóval lesz még róla szó a blogon, sőt, máshová is írok majd róla.

Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én
Kristin Newman az Így jártam anyátokkal sorozat egyik vígjátékírója, és a vígjátékíró szüneteiben utazik és különböző útiszerelmeket keres. Nem igazán mond nemet a helyi szokásokra, férfiak érdeklődésére, és így él, miközben a barátnői lassan megházasodnak és gyermeket vállalnak. De a vígjátékok szövegei és szingli kalandjai nem írják meg magukat, szóval valakinek így is kell élni. Aztán egyszercsak Kristin is keresni kezdi a szerelmet, az igazit. Nagyon régóta szerettem volna megvenni ezt a könyvet, de mindig volt más, amikor viszont megláttam a könyvtárban gyorsan kikölcsönöztem és elolvastam. Több nehezebb női témájú szöveg után jó volt egy ilyen könnyű szöveget olvasni.

Nézzük az év elején meghatározott kategóriák szerint:

Kedvenc szerzők: Patrick Ness, két könyvvel is
Régóta meglévő LMBT könyv: Melegek, Minden szív kaput nyit
Kortárs széppróza: Pertu
Nem magyar vagy amerikai szerző műve: Időláda

Aztán még mi mindent történt a blogon?

November elsején indult újra az #LMBT-t olvasunk interjúsorozat, ami igyekszik kétheti rendszerességgel péntekenként megjelenni. Az első bejegyzésben Krausz Emmával, a másodikban Szerencsés Dániellel, a tegnap megérkező harmadikban pedig Moskát Anitával beszélgettem arról, hogy ők a saját területükön milyennek látják az LMBT reprezentációt, milyen kérdésekkel találkoztak, amikor ők belevágtak a különböző LMBT karaktereikbe.

Aztán érkezett a novemberi 1 és 6, amiből végül csak négy könyvet sikerült elolvasni. Az ötödiket, a Gentleman Jack-et most olvasom, az Ink pedig most nagyon kicsúszott a perifériámról, de nincs elfelejtve.

Értékelések és fülszövegek ebben a hónapban André Aciman: Találj rám (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt) című regényéről és Laura Steven: Minden, csak nem oké (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt) című szövegéről érkeztek. Két nagyon jó könyvről van szó, szeretettel ajánlottam. 🙂

És végül, a hét elején kitöltöttem az Év végi hajrá könyves kihívást, amitől nem jött meg ugyan az év lezáró kedvem, de legalább megnéztem, milyen megjelenéseket várok, miket szeretnék még mindenképp elolvasni, és átgondolhattam, hogy akarok-e jövőre is nagy terveket, ha az idei évben ezek a tervek szinte kivétel nélkül meghíúsultak.

És bár ez nyolc bejegyzést jelentett ebben a hónapban, ami most, az alternatív fülszövegekkel és interjúkkal együtt az alsó határa annak, amivel elégedett tudok lenni, éreztem, hogy nagyon rosszul voltak elosztva, két olyan hét napig tartó időszak is volt a hónapban, amikor nem volt bejegyzés… Igyekszem fejlődni ezen a téren. Attól nem félek, hogy valaha rendszeres lesz a blog, bár a summákkal, #LMBT-t olvasunk péntekekkel, facebookon hétindító versekkel általában fixen jelentkezem, de jó volna, ha nem is fix, de rendszeresebb, kiegyensúlyozottabb poszteloszlás. Ez most a nagy tanulsága a hónapnak. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok ebben a hónapban és ebben a bejegyzésben. 🙂 Dübörgünk tovább egy új hónappal, amiről ha nem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress faceboookon, ahol az advent idején ismét elindul az #ugyanazaszeretet kampány, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra!

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió