Sziasztok,

lassan de biztosan én is beérem magam talán, bár tudom, hogy elfelejtkeztem a legutóbbi Kibeszélős bejegyzésről, és nyilván 1 és 6 bejegyzés sem lesz már idén… Szóval nem állunk jól, ezt látjuk, de nagyon igyekszem. Most például hozom a befejezett novemberi summát, amiben a 21 novemberben beszerzett könyvről, a 6 elolvasott könyvről, és a 3 megírt bejegyzésről fogok mesélni. Kezdjük is el!

21 könyvet szereztem be novemberben

Voltak köztük cserélt könyvek, érkezett recenziós példány, volt Black Friday is, és beesett egy impulzusvásárlás is. Mutatom:

Carmen Maria Machando: A női test és más összetevők
Nagyon beteg, másféle, okos, figyelmes zsánernovellák nőkről, amelyek pszichológiai realizmus és a disztópia, a komédia és a horror, a fantasy és a fabulizmus műfajainak a keveredéséből állnak össze. A történetek egy része LMBT+ történet, és nagyon lelkesen ajánlotta a figyelmembe az Agave csodálatos és frissen igazolt sajtósa, így nagyon kíváncsi vagyok, mit kapok ettől a könyvtől.

Fehér Miklós: Fekete normalitás
Zenész és egy szabadságát, békjótlanságát kereső főhős története ez, úgy képzelem a kimunkált könyvtárgyban megbúvó regényt, mint egy valamiféle identitásgörcsöt, ami zajlik, árad és dől. Nem igazán tudok sokat a könyvről, csak megtetszett a címe, és a Forum kiadótól nem szokatlan igényesség, így hazahoztam egy cserepolcról.

Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai
Szintén cserepolcról jött haza Vidra Szabó Ferenc kötete, amit már régóta figyeltem, de nem tudom, hogy akartam-e, mertem volna-e valaha pénzt áldozni rá. A szerző Uszadékfa című könyvét már olvastam, ami az első magyar nyelvű inteszex regény, de az inkább korrekt szöveg volt, mint jó olvasmány. Úgy veszem észre, hogy a Határmezsgyék vándorai Vidra Szabó fő műve, három történetet tartalmaz, amelyek szintén az identitás köré szerveződnek. Az elsőben egy elsőgenerációs értelmiségi útját látjuk a hetvenes évekből, aki Budapestre kerül és próbál az egyetem mellett élni valahol, a másodikban egy inkubátorban talált fiú történetét olvashatjuk, aki éppen felnő, a harmadikban ugyanezt a fiút követjük, ahogy találkozik egy osztálytársával, és tanulják megélni az érzelmeiket. Van bennem félelem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de közben várom is. LMBT+ címkés, biztosan lesz még róla szó a blogon.

Pál Sándor Attila: Balladáskönyv
Pál Sándor Attila költő harmadik kötetéről van szó, amelyben a balladának a megszólalásmódjait nagyon széles spektrumon értelmezi. Magát a kötetet talán az fogja össze, hogy a versek mindvégig a sajátos kelet európai kollektív tapasztalatból szólalnak meg, ezáltal egy valamennyire alternatív valóságképet festenek. Nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy jó, igen, ez egy ilyen balladáskönyv, tudom, hogy létezik, de engem az ilyen népieskedés annyira nem izgat. Lassan megismerve a kötetet azt látom, hogy egyrészt nem igazán népieskedik, másrészt pedig tök izgalmas, ahogy teremt egy balladára alkalmazható világot. Tavaly jött ki a kötet könyvhétre, de kellett idő, amíg felfogom a tétjeit és megveszem. Vannak ilyen történetek is.

Kopriva Nikolett: Amire csak a fák emlékeznek
Nikivel volt egy közös felolvasásunk az A38 hajón, aminek talán hamarosan látható lesz az anyaga a youtube-on is, és a felolvasás előtti napon jelent meg az első verseskötete, és tök hálás vagyok azért, mert kaptam tőle egyet. Eddig, bevallom, nem olvastam végig, de ezt a könyvet veszem elő, amikor egy lassú versélményre van szükségem. Egy a természetbe és a múltba révedő, intim lírát csinál, amit végsősoron kellemes olvasni. Én biztosan feszesebbé dolgoztam volna ezt az anyagot, de ezzel kapcsolatban majd nála is kialakul valami munkadolog biztosan, de egy nagyon erős aurával és érzékenységgel dolgozó kötet, amibe csak egy-egy vers erejéig is érdemes beleveszni.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
Ezt a könyvet tudtam még tavaly ősszel a leghatékonyabban használni a TEDx előadásom felépítéséhez, és ebben a félévben kellett egy előadást tartanunk a storytelling színházi alkalmazhatóságáról, és számomra egyértelmű volt az, hogy ehhez a könyvhöz fogunk nyúlni. A storytelling könyvek a magyar piacon elsősorban ezt a műfajt belülről vizsgálják, megnézik, mitől jó egy történet, de kevesebbet foglalkoznak a story környezetével, a befogadók igényeivel és azzal, ahogy egy jó story aktív tevékenységre késztet. Sajnos már nincs a piacon a könyv, pedig ha ilyen témában kerestek, egyértelműen ez a legjobb választás. Mi a HVG Könyvektől a két raktárban talált alig szépséghibás utolsó könyvet kaptuk meg, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk, tényleg a félévünket mentették meg.

André Aciman: Harvard tér
André Acimant, a Szólíts a neveden és a Találj rám! szerzőjét talán senkinek nem kell bemutatni, aki a blogot olvassa, de az sem baj, ha igen, mert szívesen bemutatom. A Szólíts a nevedennel azt hiszem a szerző belopta magát az LMBT+-t olvasó emberek szívébe, hiszen egy nagyon tiszta, szeretetről, szerelemről, identitáskeresésről, kamaszságról, vágyról szóló könyvet hozott létre, aminek az idegenségét továbbvitte a szerző a Találj rám! című folytatásregénybe is. A Harvard tér már nem a Szólíts a neveden sorozat univerzumában játszódik, nem is LMBT+ regény, de szintén a 70-es években vagyunk, az USA-ban, Cambridge-ben, a Harvardon, ahol a végzős, de magát még mindig idegennek érző egyiptomi bevándorló srác megismerkedik egy nála idősebb hangos arab taxisofőrrel. Kettejük nagyrészt beszélgetése ez a könyv, az első fejezetben főleg az emberi kiismerhetőség szabályairól van szó benne, a taxisofőr, mint egy beavató, de szintén idegen van jelen a történetben, a főhös pedig keresi a saját egyetemi és egyáltalán amerikai számításait. A könyvet előrendeltem, így a november végi megjelenés után azonnal átvehettem, és egy picit jobban vártam, mint bármilyen Acimant korábban, mert az idegenség, kapunyitás most nálam is akut téma, és Aciman meg jól ír ilyen válsághelyzetekről. Az első 70 oldal meggyőzött, és most itt tartok, de ugye, nyugtával a napot.

James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna
Az egész úgy volt, hogy nagyon elegem volt mindenből. Egy fontos versenyre küldött dolgozatomat írtam, és úgy döntöttem, hogy amint végzek, megengedem magamnak azt, hogy impulzusvásároljak egyet a könyvesboltban. A Ha a Beale utca mesélni tudna már régóta a kívánságlistámon volt, de eddig valahogy sosem vettem meg, most viszont megláttam, és tényleg azt éreztem, hogy ha most nem veszem meg, sosem vettem volna. A könyv Tish és szerelme Fonny történetét mesélik el, akik a hatvanas-hetvenes évek Harlemében fiatal felnőttként szerelmesek egymásba. Fonnyt egyszercsak elviszi a rendőrség, mert egy bevándorló nő megerőszakolásával vádolják, de Tish és a családja végig hisz az ártatlanságában. És ez a szöveg állati szép. Tish meséli el, hogy hogyan alakult ki a kettejük kapcsolata, hogy mennyire egyértelmű, hogy ők ketten egymásnak vannak teremtve, és hogy mennyire tud bízni a szerelmében, a családjában és az emberi jóságban. Nagyon szépen fogalmaz a fülszöveg, mert ebben az elképesztően gyönyörű szövegben tényleg arról van szó, hogy van, amit még egy végletekig igazságtalan társadalom sem képes elvenni az embertől: a remény és a szerelem. Óriási öröm számomra, hogy végre megvettem ezt a könyvet, és hogy végig ennyire minőségi szöveg volt a maga fantasztikus és biztonságos aurájával. Nem mindannapi olvasmányélmény.

Pungor András: Az Egon
Ez a könyv Rónai Egonról szól, akinek a munkáját én már csak az ATV-n, a Húzósban, az Egyenes beszédben és az 500-ban ismertem meg, de korábban rengeteget rádiózott, és sportújságíróként is aktívan tevékenykedett. Pungor András kötete talán három nagyobb egységre bontja az életútleírást. Egyrészt beszél arról, hogy milyen volt Egon gyerekkora, itt színész-konferanszié, menedzser édesapjának az életét is bemutatja, másrészt betekintést kapunk a rendszerváltás utáni, sokáig bizonytalan lábakon álló magyar médiastruktúra működéséről, harmadrészt látjuk azt Az Egont, aki ma már intézmény a politikai és kulturális életben. Nagyon bírom az arcot, mert random, mosolygós, emberi, de oda tud kérdezni a vendégeinek ebben a valóságshowban, amit magyar közéletnek nevezünk, és jó volt ennyi mindent megtudni róla, arról, hogy mit gondol, és egyáltalán a magyar média helyzetét hogyan látja a saját átélt tapasztalatai alapján. Engem tényleg állatira érdekelnek a rendszerváltás és 1997 ősze, a kereskedelmi televíziózás elindulása között eltelt idő médiaviszonyai, nyilván ezek a fejezetek kötöttek le a legjobban, de egyébként is tudom ajánlani azoknak, akik értik, mit jelent Az Egon, akire mi a barátainkkal következetesen Egon Úrként hivatkozunk.

Ben Lerner: Az iskola Topekában
Ben Lerner néhány versét ősszel kezdte el lehozni a Versum Mohácsi Balázs elég menő fordításában. Egy ilyen nagyon rideg, rögzített nyelv az övé a versei alapján, ami megnyerő volt számomra, így mindenképpen szerettem volna esélyt adni a harmadik, magyarul elsőként megjelent kötetének, és a már fent említett impulzusvásárláskor le is csaptam rá az újdonságok polcon. Az iskola Topekéban egy kisvárosban játszódik, több idősíkon, több szereplő mozgatásával. A fő szál Adamé, akinek az édesanyja a családi traumáinak a feloldását keresi, az apja pedig elkallódott lelkű fiatalokon kíván segíteni. Adam kiemelkedő tanuló, országos versenyeken is részt vesz, és nyilvános szereplésre biztatja az egyik iskolatársát is, aminek a fülszöveg sokat sejtetően nem tart a legjobb ötletnek. Egy társadalmilag érzékeny (akár az sem baj, ha kifejezetten erősen reflexív) feszült nyelvű regényt várok ettől a könyvtől.

Michael Ende: Momo
Ende első, és eddig egyetlen általam olvasott könyve a Momo, amiben egy ártatlan kislány képes csak és kizárólag arra, hogy megmentse a világot a szürke emberektől, akik a többieket időspórolásra kényszerítik. Nem nagyon mondanék többet annál, minthogy ennek a könyvnek olyan világa van, hogy meghalsz belé a gyönyörűségtől és a kreativitástól, miközben hatalmas és rétegzetten is alaposan kidolgozott kapitalizmuskritikát tartalmaz. Amikor odaadta az egyik barátom, hogy ezt el akarom olvasni, nem hittem el. Most a vásárban szereztem végre magamnak saját példányt.

Michael Ende: Varázslóiskola Vágyországban
És találtam a vásárban egy másik Endét, ami gyönyörű illusztrációkkal működik és egy portálon át elérhető másik világot mutat, a Vágyországot, ahol két kalandos legjobb tanuló fantáziadús évét követjük az iskolában. Nem tudom mit kezdett ezzel a helyzettel Ende három évvel a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenése előtt, de a Momo óta nagyon bízom benne.

Bálint Ágnes: A repülő dívány
Julit az iskolai szünidőben most először falura küldik Lidi nénihez, és noha elsőre minden ott megtapasztalható dolgot szörnyen unalmasnak tart, lassan kialakul Lidi néni családjával valami játékos, szórakoztató viszony. Ifjúsági regény 1977-ből, ami egy nagyon kedves barátom kedvenc gyermekkori olvasmánya volt, és most nekem ajándékozta belőle a gyermekkori példányát, amit hatalmas dolognak tartok, és amiért hálás vagyok. Legkésőbb a vizsgaidőszak végéig biztosan el fogom olvasni.

Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt
Hogyan is éli meg egy férfi?
Vásárban vettem, mert azt hittem (úgy emlékeztem), hogy LMBT+ könyv. De nem. Mert ezt a könyvet nőkről írták. És a szexről. Férfiak, akik néha Casanovák, néha meg lúzerek. Rövid történetek arról, hogy valójában ahány aktus… nos, tulajdonképpen, annyiféle aktus. Nem tudom, hogy tényleg elkezdett-e érdekelni, vagy csak meg akarom magyarázni magamnak, hogy nem dobtam ki a pénzem, de a férfi szerepekről például akár érdekeseket is mondhat. Például. Szoktak olyan délutánjaim lenni, amikor minden mindegy, csak el akarok olvasni egy könyvet, ami lepihentet és érdeklődésben tart. Na, ez azt hiszem ilyen lesz.

George Orwell – Fido Nesti: 1984
Nagyon furcsa a viszonyom az 1984-gyel, mert előbb olvastam erre a szövegre is reflektáló népszerű elméleti munkákat, mint ezt a szövegeket, és talán emiatt is az 1984 (amit csak idén olvastam el) olvasása közben minden, amit olvastam, nagyon erősen vizuális volt. Láttam a hasonló épületeket és a technikai megfeleltethetőséget a szöveg mögött. Amikor megtudtam, hogy kiadják magyarul is ennek a szövegnek a képregényadaptációját, akkor az ezzel kapcsolatos kérdések aktívan elkezdtek foglalkozni, még ha azóta sem volt időm tüzetesen belenézni a könyvbe. Amit belelapozás alapján láttam, az mindenesetre ígéretes volt, és nem is gondolom, hogy csalódni fogok benne. Ha van műfaj, ami nagyon jól bánik a disztópikus helyzetekkel, akkor az a képregény műfaja, noha kíváncsi vagyok, mit kezd azzal a sivár térrel a rajzoló, amibe Orwell a történetét írja. Meglátjuk.

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
Mit is mondhatnék? Ez a könyv most jelent meg a Scolarnál, rengeteg kamaszmonológot tartalmaz, amelyek a felnövés egy-egy nagyon random krízisét dolgozzák fel, az első csóktól a szüleink veszekedésének a hangján át, a gyászon, vagy épp a drogot szállító pizzafutár számának nem tudásán keresztül. Ezek a történetek rövid 2-5 oldalas monológok egy hangra, amik egy tényleg sokszínű és a maga nemében beteg kamaszkort mutat meg, és teszi mindezt elképesztően szép illusztrációval. Nagyon szépen kiállított nagy alapú könyv, az egyetlen kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy kinek szólnak igazából, de hamarosan újra fogom, újra kell olvasnom, és akkor meglátjuk, van-e erre válaszom.

Rebeca Makkai: Négy betű
A négy betű, ami alapjaiban határozta meg a XX. század végét, és határozza meg ma is a szexualitásról, pláne (egyébként nem kimondottan helyesen) a férfiak közti szexualitásról való gondolkodást, az az AIDS, amelyet két személyes, egymásba fonódó idősíkon át szemlélünk ebben a könyvben. Egyrészt látunk egy chichagói gallériást, akinek épp tör fel a karrierje, miközben barátai sorban hullanak el egy új vírusban, másrészt látunk napjainkban egy anyát, aki az öccsét elvesztette a hetvenes években, és  aki most Párizsba utazik a lánya után, aki megszakította vele a kapcsolatot, miután belépett egy szektába. A két embert összeköti Nico, az öccs és a legjobb barát, de az optimizmusuk, szépség iránti vágyuk, kitartásuk, szeretetük és szélsőségekig kitartott reményük is rokonlelkekké teszik őket. A fülszöveg egy szép, de mélyen megélt történetet ígér, terveim szerint januárban el tudom majd olvasni, mert elég vaskos, de ez van kinézve a vizsgaidőszak utánra.

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
Történet a választás szabadságáról
Zak Ebrahim megtartotta minden idők egyik legnagyobb és legőszintébb TED előadását, amiben arról mesélt, hogy hogyan élte meg ő maga és a családja az apja terroristává válását, és hogy milyen felelősséget jelentett azzal a névvel élni az amerikai társadalomban, amit az egyik első arab terrorista is visel, aki 1990-ben megölte Meir Kahane rabbit, az egyik legnagyobb zsidó politikust. Beszél arról, hogy családjának fenntartását az apa neve miatt sokszor csak olyan segítségekből tudták megoldani, akik a terrorcselekménnyel szimpatizálnak, miközben a terrorcselekmény alapjaiban bolygatta fel a család életét is. A felnőtt Zak Ebrahim történetén keresztül azt láthatjuk, hogy hogyan él tovább egy gyermek ezzel a felelősséggel, hogyan viszonyulhat az apjához egy gyermek, ha így tette tönkre az életét, és bemutatja, hogy Zek maga hogyan igyekszik ezt a fajta nem kívánt nyilvánosságot a szeretet és a szabadság képére formálni. A TED előadáshoz képest a könyv egy bővített anyagot tartalmaz, konkrétumokkal, bővebb leírással, de a szöveg nem vesztett semmit az intimitásából. Régóta szerettem volna olvasni, most Black Friday akció volt a HVG Könyveknél, így megvettem, elolvastam, és örülök, hogy megtörtént végre.

Kánai András: Holnap történt
Öt sci-fi téma, amely valósággá válhat
A Holnap történt szintén egy régi motoros a kívánságlistámon és szintén a HVG Könyvek akciójában vettem, ahogy a listán szereplő utolsó két könyvet is majd. A Holnap történt tehát, ahogy az alcím is írja, öt elérhető, vagy közel elérhető utópia vagy disztópiahelyzetet kínál, a 3D nyomtatástól, a Nagy Testvér szerű, de az államtól független megfigyelhetőségen, az USA szerepének a megtorpanásán vagy a transzhumán kutatásokon át egészen a Mars-utazásig. Érdekel a könyv, mert érdekelnek azok a folyamatok, amelyeket a sci-fi olvasó Kánai András kiválasztott, és kíváncsi vagyok, milyen megfejtéseket kínál, ha a fülszöveg szerint nem inog meg benne a tudományosság etikusságába vetett hit. Örülök, hogy a polcomon van.

Oliver Sacks: Mozgásban
Ez a könyv az én szégyenem kb, de nem igazán tudom ki az az Oliver Sacks, pedig tanultunk is A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvéről, amiben azt járja körül, hogy hogyan teremthető meg egy értelmi fogyatékkal élő számára a teljes élet. Szóval neurológus kutató volt, ennél többet nem igazán tudok róla, ez pedig az ő életrajzi könyve, ráadásul LMBT+ címkés molyon, szóval lehet, hogy érdemes volna többet tudnom róla.

Deyan Sudjic: Épület-komplexus
Ide bemásolom csak a fülszöveget, meg azt, hogy nagyon olcsó volt a Black Fridaykor szintén a HVG Könyveknél, mert érteni fogjátok, miért kellett ez a könyv nekem nagyon.

A World Trade Center ikertornyai elleni, gyűlöletből táplálkozó terrorakció (sok más jelentése mellett) az építészet ikonikus hatalmának elismeréseként is felfogható. Speer Berlinje, Haussmann Párizsa, Ceausescu Bukarestje, a skót parlament vagy a Kreml sok mindent elárulnak szenvedélyeinkről, félelmeinkről, a hatalmasok világalakító törekvéseiről és az egyes társadalmakat meghatározó szimbólumokról, arról, ahogy az életünket éljük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom novemberben

Gilles Deleuze – Felix Guattari: Kafka
A kisebbségi irodalomért
Deleuze és Guattari a múlt század jelentős irodalmi és filmes teoretikusai, filozófusai, és ebben a könyvben azt kutatják, hogy a Kafkai szöveguniverzumban, a kafkai szövegek által meghatározott gépben milyen aspektusokban jelenik meg Kafka mindenkori kisebbségisége. Alapvetően Kafka felől is izgalmas olvasni ezt a szöveget, mert rámutat arra hogy térhasználatukban, hatalmi struktúráiban mennyire egységes is az életmű, felveti a kérdést, hogy a kánon vajon jól gonfolkodik-e a befejezetlen A per című regényről, és folyamatosan reflektál arra a nem többségi helyzetre, amiben Kafka minden megnyilvánulása értelmezhető. Az életmű efajta mélyen analitikus olvasata mellett azonban én kifejezetten a kisebbségi irodalom felől olvastam, az érdekelt, hogy mit jelent Kafkánál, és egyáltalán a kisebbségi irodalmakban az, hogy a többség nyelvén szólalnak meg, és hogy mit kezd a könyv azzal a pozícióval, ami a társadalom a kisebbségi írónak, mint egy állandó politikai szerepbe kényszerült alkotónak ad, míg végül az esszé ledobja az atomot azzal, hogy minden alkotást kisebbségi irodalomként mutat, hisz mindenki rendelkezik valamilyen kisebbségi jeggyel, ami meghatározza azt, ahogy ír. Lehet, hogy ez most nem hangzik állati izgalmasan, de én egyetemen sem találkoztam érdekes Kafka olvasatokkal, és ezek a kisebbségi dolgok is jól hivatkozhatóak, szóval örülök, hogy olvastam, szereznem kell belőle majd egy saját példányt.

Virginia Woolf: Orlando
Virginia Woolf klasszikus regényét egy egyetemi kurzus keretében olvastuk, és nagyon örülök, hogy végre megismertem a szöveget, mert nem véletlenül tartja állati fontos szövegnek az irodalmi hagyomány. Orlando egy angol fiatal férfi elképesztően gyönyörű vádlikkal Erzsébet királynő udvarában, aki különböző kalandokat él át, egy ponton például nővé változik, és végigéli a múlt évezredet maradék néhány századát. Elképesztően gyönyörű szöveg, ami megelőlegezi mindazt, amit később mágikus realizmusként ismerünk, és folyik, dől, gondolkozik. Nők helyzetéről, irodalomról, szerelemről, csak a legfontosabbakról. Lesz még szó róla a blogon, bár nem tudom, hogy mikor.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
(Fent már írtam róla)

James Baldwin: Ha a Baele utca mesélni tudna
(Fent már írtam róla)

Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé
(Fent már írtam róla)

Zak Ebrahim – Jeff Giles: A terrorista fia
(Fent már írtam róla)

3 bejegyzést tudtam novemberben megírni:

Már az októberi summában is meséltem arról, hogy tudom, hogy kevés bejegyzés születik, de azok, amiket kihozok, olyanok, amikre büszke tudok lenni, és ez azért végsősoron eléggé jó érzés. Az első novemberi Kibeszélőben arról írtam, hogy mi mindent csinálok most ahelyett, hogy blogolnék. Meséltem a kötettel való munkámról, egy másik blogról, mesterszakról, irodalmi helyezkedésről, mindarról, ami nagy energiákat mozgat most bennem.

Aztán szükséges lett megint arról dühöngeni, hogy egy baromi gonosz alkotmányozó többség vezeti az országot, és egyszerűen tényleg nem lehet mást mondani erről, mint azt hogy gonoszság és vakság. Majd a harmadik bejegyzésben arról gondolkoztam, hogy mi is az az LMBT+ kánon, mit várhatunk tőle, és mit vár el tőlünk ez a kánon? Melyikek azok a könyvek, amiket el kell olvasnunk? Egyáltalán hogyan alakul ki egy ilyen, és mi szükség van rá. Na, minderről írtam.

+1

A Tiszatáj Online-nak csináltam egy interjút Nádasdy Ádámmal, elsősorban az új könyve, A Szakállas Neptun (értékelés itt) kapcsán, de beszélgettünk társadalmi szereplvállalásról, LMBT+ novelláskötet írásról, és arról a folyamatról, amíg ez az anyag összeállt. Életem első olyan interjúja, amiben nem a saját felületemre csináltam, és pozitív visszajelzéseket kaptam utána, szóval ja. Szerettem, és ez is novemberben jelent meg. 🙂

Ennyi lett volna ez a bejegyzés most. Érezhetően a novembert elvitte a friss kutatásom és az egyetemi elvárások, de közben egyre jobban érzem, hogy a helyemre kerülök. Keresem még azt az egyensúlyt, amiben a blogra is tudok időt szakítani, ne hagyjon el minket a remény. 🙂

Nem ígérgetek új bejegyzést, bár nagyon szeretnék, de meglátjuk majd. 🙂 Addig is ti olvassatok és beszélgessetek sokat, hogy menjünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió