Sziasztok,

azzal indult el a hónap, hogy nem tudom, hogy s mint lesznek a dolgok, és hát elég durván hogy, s mint lettek. Négy könyvet sikerült csak elolvasnom ebben a hónapban, szerencsére az egyik 1000 oldalas, hogy azért ne kelljen szégyenkeznie. A otrányos olvasási statisztikáim ellenére ugyanakkor szuper tartalmas hónap áll mögöttem: Egy hetet egy pécsi kutatótáborban töltöttem, egy másikat pedig Budapesten, utóbbi a könyvvásárlásaimon is meglátszik. Amellett, hogy hónap elején összeszedtem egy rendelést a könyvudvaról, Pesten beszereztem a régóta vágyott Poketeket, találtunk egy antikváriumot, és voltam az ISBN gallériában is, így összesen 26 könyvvel gazdagodott a polcon. 

Aztán amint lemostam magamról a budapesti út porát, és lelöktem a vállamról a könyvek terhét, egyértelművé vált az index helyzete, így nem volt kérdés az, hogy saját weboldalra költözünk. Elindult az egymelegsrac.hu, ami még tesztüzemmódban dolgozik, így már tényleg csak néhány bejegyzés választ el minket attól, hogy a tartalmakat csak ott publikáljam, ami egy elég nagy lépés, és nem számítottam arra korábban, hogy ezt a hónapban (sőt az évben) meglépjem, de az élet úgy hozta, és eddig úgy tűnik, hogy túléljük ezt is. Na de kezdjük az elején:

julius_1.JPG

Ezek a könyveket szereztem az elmúlt hónapban:

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Hát akkor kezdjük a legnagyobb coming outtal, amit a blog elbír. Még nem olvastam Grecsó Krisztián prózát, és nem is érzem az égető hiányát. Jó, de, persze érzem, hiszen mind a hazai kulturális életnek, mind a kulturális diskurzusnak fontos eleme Grecsó Krisztián, akivel kapcsolatban én eddig csak az előítéleteimről tudok beszámolni. Merthogy Grecsó egy tök jó ember, ez minden megnyilatkozásán átüt. Irodalmi ember, aki mindent ért, nem hiába szerkeszti a legnagyobb irodalmi lap prózáját. És nagyon sokan nagyon szeretik, és ez bennem mindig valamiféle tartást hoz. Megvettem használtan a korai, LMBT szállal kecsegtető regényét, meglátjuk, hogy mint leszünk vele.

Háy János: Kik vagytok ti?
Háy János megint egy olyan ember, akitől egy picit ráz a hideg, de erről ő sem tehet, ez tök az én hibám. Nagyon sokáig nem akartam elolvasni az irodalomtörténetét, mert ilyet azért mindig elsősorban kivagyiságból írnak. (Ne legyenek illúzióink, az Isteni színjátékot, vagy a Faustot is ilyen célokkal fordítják, meg még egy csomó más mindent.) Aztán rájöttem, hogy fel fognak venni magyar mesterszakra, és dolgom az, hogy elolvassam ezt a könyvet, és legyen róla a saját tapasztalatomból következő véleményem. Mert hogy ez a kortárs magyar irodalomtörténet, és ezzel van dolgunk. Szerencsére volt egy 1+1 akció a múlt hónapban az Európa Kiadónál, így a következő könyvvel együtt elég kedves áron vásároltam meg.

Garth Risk Hallberg: Ég a város
És már ezért a csodálatos monstrumért is érdemes volt igénybe venni az említett akciót. Ez az ezer oldalas könyv a havi olvasásom fő eleme, és egy oldalát sem bánom. A könyv New York hetvenes éveit járja körül az államalapítás 200. évfordulója, egy 1976 Szilveszterén történt central-parki gyilkosság és a nagy new yorki áramszünet történeteit használva. A regényben megismerünk egy fiatalokból álló punk poszthumanista csoportot, akik droggal és punkrockal és a punkság ideológiai dolgain beszélgetve élik a napjaikat, valamint betekintést kapunk a város egyik családi gigavállalatának a történetébe is, ahol felborulni látszanak a hagyományok, így kérdésessé válik, hogy ki viszi a pénzt. Közben látunk egy kamasz srácot, aki keresi a válaszait a punk közegben, egy drogos festőt, aki igyekszik menekülni minden elől, egy válófélben lévő nőt, aki egész életében kompromisszumokat hozott… és egy meleg párt, akiknek azta… Szóval lesz még szó erről a könyvről, és nagyon lelkesen mesélek majd.

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Bérczes László beszélgetőkönyve
Szeretem Bérczes Láslót, mert halál szétszórt a pali, de tudja, hogy nem érdemes összeszedettnek lenni. És azért is, mert szeretetből kérdez. Tényleg. Pár éve olvastam a Törőcsik Marival készült beszélgetéskönyvét, és nagyon izgalmas volt az, hogy úgy beszélgetett a színésznővel, mint aki már mindent látott. Nem ítélkezik, nem is igen csodálkozik semmin, csak elfogad, nyugodt aurát teremt, és meséltet. Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz ez a könyv a zenészóriással, akit még tanulok. Szeretem a dalait, szeretem a hangulatát, de még nem vagyok hívő. De tudom, hogy minden percben egyre közelebb vagyok hozzá.

Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc már régóta az irodalmi életben tevékenykedik, munkásságát számos díjjal elismerték, mégis most törte át a tudatomat, hogy a tavaly megjelent és a szépirodalmat olvasó ismerőseim szerint érdekes Életünk végéig című regényét csak el kellene már olvasnom. Távolról nézve egy klasszikus kortárs szövegnek tűnik egy öregedő filozófia-történészről, akinek meghalt az édesanyja, de a család nem értesíti őt erről, ezért elkezd nyomozni azzal a gyanúval, hogy az anyja nem rákban halt meg. Nagy családi titkok kerülnek fényre, az egész társadalom és az egész élet lemodelleződik az egyetlen 11 fős család történetében… Nem várok tőle semmit, vannak pillanataim, amikor kifejezetten az ilyesmi picit lassú, bölcsészkedő kortárs prózát szeretem, és tudom, hogy örülni fogok neki akkor.

Colm Tóibín: Nora Webster
Nagyon szeretem Colm Tóibínt, mert valami nagyon igazat kap el a női karaktereiből. A Mária testumentumát és a Blackwateri világítóhajót olvastam eddig tőle, és most beszereztem a Nora Webstert, amiben egy megözvegyült nőről mesél, aki attól fél, hogy képtelen lesz egyedül eltartania a gyermekeit, de a zene és a barátság adományai a segítségére sietnek. Biztosan tök kedves és erős szöveg lesz, jó lélekábrázolással. Várom, hogy olvassam.

Rafael Pinedo: Plop
Egy apokaliptikus világban néhány túlélő vándorlása közben születik meg Plop, akinek egy igazi darwini világban kell megtanulni élni. Nincs tere az emberi érzelmeknek, a gyengébb elbukik, és semmiféle kegyelemre nem számíthat. Nagyon érdekel a kisregény disztopikus világa, belelapozva egy csomó kis feszült, szenvtelen mondatot láttam, és Izsó Zita fordította, aki az egyik kedvenc költőm. Igazából így jött velem szemben a regény, és nagyon várom, hogy olvashassam.

Ricardo Piglia: Az eltűnt város
A Plophoz hasonlóan ez a könyv is a Kalligram és a Fiatal írók Szövetsége Horizontok című világirodalmi sorozatában jelent meg. A latinamerikai irodalom egyik regénye ez, amely nagyban merít Borgestől, megvalósítja az ő fordítógépét, azonban amikor betáplálják Poe William Willson című munkáját, elkezd alternatív szövegeket létrehozni. A fülszöveg alapján nem igazán világos, hogy ebből mi fog kijönni, van benne nyomozás, és többnyelvű sziget, és egy csomó minden, de Borges jó hívószó, és nagyon örülnék, ha jó volna a regény is. Ha még egy ütős városkoncepció is dolgozik benne, akkor pedig meghatódom majd örömömben.

Niklas Luhmann: Ökológiai kommunikáció
Képes-e felkészülni a modern társadalom az ökológiai veszélyekre?
Niklas Luhmann az egyik legnagyobb hatású szociológus, társadalomtudós, aki a nagy elméleti keretein kívül kisebb, de az egész társadalmat érintő problémákkal, például a tömegkommunikációval vagy az ökológiai problémák kezelésével is foglalkozott. Ebben az írásában elsősorban azt vizsgálja, hogy a különböző területekre tagolt tudás és világmegközelítés mennyire megnehezíti azt, hogy egyértelmű választ adjunk egy-egy mindenkit érintő problémára. Kutatja, hogy mit tud kezdeni a tudomány, a vallás, a politika, a morál, a jog, vagy bármilyen más rendszer az ökológiai kihívásokkal. A szöveg maga 1985-ben született, szóval mindenbizonnyal, ha ad is megoldásokat, akkor azok nem a legfrissebbek, viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy a problémafelvetései időtállónak bizonyulnak.

Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz
Már korábban olvastam Csányi Vilmosnak A kentaur kultúra című könyvét, és egyébként is rendkívül izgalmasnak és érdekesnek tartom Csányi Vilmost, ahogy a kultúráról és a humánetológiáról beszél, így általában meg szoktam vásárolni a könyveit, ha látom valahol olcsón. Ebben a könyvében a kentaur mitológiába mélyedünk el, aminek kapcsán méginkább megismerhetjük azt, hogy ez a túlélésre született keverék faj hogyan vélekedik az életről, és milyen minták segítségével próbál túlélni. Csányi szövegei egyszerre nagyon szórakoztatóak, tudományosak és irodalmiak, és szeretem az ilyen együttállásokat.

J. M. Barrie: Pán Péter
Az utóbbi pár évben jelentek meg a MóraKlassz sorozat könyvei, aminek a második része volt a Pán Péter eddig magyarul nem közölt teljes szövege. Azt hiszem gyerekkorom óta kísért ennek az akaratos és menő fiúnak a története, így régóta szemeztem a kiadással, és most végre megvettem. Rövidesen el fogom olvasni.

Emma Cline: A lányok
Emma Cline első regénye tök sok helyen jött velem szembe, nem esküdnék meg rá, de talán valamikor vizsgaidőszakban még egy Viszkok Fruzsi videóban is láttam, és tudtam, hogy érdekel. A szöveg a hatvanas évek USA-jába repít vissza, egy tipikus nyárig, ami alatt a kamasz Evie Boyd belecsöppen egy csapat különc lány és rajtuk keresztül egy egész farm és egy egész szekta működésébe. Miközben a lány rettenetesen igyekszik, hogy befogadják részese lesz a múlt század egyik legmegrázóbb bűncselekményének, a Manson-gyilkosságoknak. Érdekel ez a kamasz nézőpont, szerintem állati erős lehet, és mivel csupa jót hallottam róla, nagyok a reményeim.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
Jan-Werner Müller végignézi a világ történelmi és jelenkori populista uralkodóit, elnökeit, miniszterelnökeit, mozgalmait, és igyekszik ez alapján definiálni azt a szót, amit sokan sokféleképpen használnak. Elsősorban azt tartja a populizmus fő ismertetőjének, hogy a populista mozgalmak azt állítják, ők képviselik a nép hangját, nincsen rajtuk kívül olyan hang, amely valóban a népé lenne. Éppen ezért rendkívül megvetik azt a politikai elitet, amely nem őket képviseli, és kézenfekvő ellenségképeket és összeesküvés elméleteket kínál a szavazóinak. A kötet azt vizsgálja, hogy milyenek, milyenek voltak a populista mozgalmak általában, majd megmutatja, milyen egy populista mozgalom ellenzékben, és milyen a hatalmon, megindokolja, miért nem buknak meg a korrupcióban, és hogy-hogy nem zavar senkit, ha pofátlanul lejt a pálya. Egy kétségtelenül nyomasztó könyvre sikerült, amely nem váltja meg ugyan a világot, de ha téged is idegesít, hogy nem biztos, hogy érted a populizmus szót, de tudod, hogy ezzel hangosakat lehet dobálózni, akkor te is olvasd el.

Esterházy Péter: Javított kiadás
EP éveken keresztül írta az egyik fő művét, a Harmonia cælestis-t, amiben az apja élettörténetét meséli el. Egy olyan ember képe tárul abban a regényben az olvasó szeme elé, aki dacol a történelemmel. Nem sokkal a könyv megjelenése után szerzett tudomást édesapja ügynökmúltjáról, amely teljesen újraírja az apaképét. Ebbe a munkába látunk bele a Javított kiadásban. Régóta szemezgettem vele, mint általában az EP könyvekkel, de most érzem azt, hogy talán itt az ideje, mert maga az apakép is nagyon foglalkoztat most, és az ügynök témában is sikerült valamennyire otthonosabbnak lennem Molnár Gál Péter könyvének köszönhetően.

Esterházy Péter: „És mesélni kezdtem”
EP írásaiból válogatott Dés László a Poket számára. Sokáig ágáltam, hogy nekem ez nem kell, külön-külön egyszer majd úgyis elolvasom az összeset, aztán egy ideig nem lehetett kapni, és akkor rájöttem, hogy mégis szeretném. Most újra kapható.

David Sax: Az analóg bosszúja
Már a Poket megjelenése óta nagyon vártam, hogy végre olvashassam ezt a könyvet, ami azt a kérdést járja körül, hogy mit kezd az élet, és mit kezd a művészet azzal, hogy ma már mind az emlékeinket, mind a fontos dolgainkat, akár művészeti alkotásainkat digitális formában tároljuk, és hogy mégis hogyan van az, hogy ebben a digitális térben elkezdünk ragaszkodni a tárgyainkhoz, fotóinkhoz, emlékeinkhez. Másodévesen olvastam egy jó Walter Benjamin tanulmányt arról, hogy az, hogy a fotó megjelenésével kérdéssé vált az, hogy melyik előhívott anyag az eredeti, és hogy hol a művészet, ha a technika képes másolni, később ugyanezekre a jelenségre a művészet válasza volt az impresszionizmus, amely azt mondja, hogy akkor nézzük meg, mit nem tud a fotó ábrázolni. Most mindent fotózunk, ez egy egészen más világ, amiről tanultam egy csomót az elmúlt évben a televíziós képzésen, és érdekel, hogy mit mond erről David Sax.

Kiss Dávid: Cigánytelep nyolctól négyig
Kiss Dávid szociálismunkás arról mesél, hogy milyen munka folyt, folyik a monori Tabánnak nevezett cigánytelepen a közösség integrálása érdekében. Ő maga alkalmazottként kerül bele ebbe a munkába, de nem kapott igazi munkaköri leírást, csak a közösségnek kell segítenie. Az itt töltött életét írja le ebben a naplóban Kiss Dávid, és most nyáron megjelent a Poket könyvek egyik legújabbjaként. A roma irodalom leendő kutatójaként azt gondolom, hogy tanulságos olvasás lesz számomra, és nagyon örülök, hogy a Poket ennek a könyvnek nyilvánosságot adott.

Tittel Kinga: Mesélő Budapest
Tittel Kinga több évtizedes idegenvezető tudását gyűjtötte egybe ebben a gazdagon illusztrált és rendkívül tartalmas könyvben, amely elsősorban a gyerekeket igyekszik megszólítani, az ő tudásukhoz képest mesél dolgokról, nyelvileg is ők vannak megcélozva, miközben nem köt a szerző igazi kompromisszumokat, tényleg hatalmas tudásanyagot mozgat.
Egyrészt voltam a hónap közepén néhány napot Budapesten, és bár néhány alapvető eddig kimaradt turistahelyszín számomra is nyilvánvaló volt, kíváncsi voltam még, hogy miket tartogat a város számomra, másrészt néhányan egy szubjektív városnarratívával foglalkozó kis írásos-fotós projekt háttérmunkálataiban vagyunk, és úgy gondoltam, hogy releváns lehet a szerző megközelítése. Még nem fejeztem be a könyvet, de tanulságos így is, és alapvetően klassz olvasni.

Szegő László (szerk.): Cigány bölcsődal
Szóval az egyik csodálatos barátommal elmentünk az antikváriumba. És csodálatos volt. Lent még foglak titeket győzködni, hogy ti is tegyetek hasonlóan (igen, nem lineárisan haladva írom az ilyen bejegyzéseket, amikkel szerkesztéskor néha meggyűlik a bajom, de hát… lent még a nihilizmusról is lesz szó…). A kedves barátom gyűjti a szépen illusztrált gyermekkönyveket, és ez a könyv Orsós Teréz gyönyörű illusztrációjával a gyűjteménye között lehetne, ha nem kuncsorogtam volna el tőle azzal, hogy jaj, az engem is nagyon érdekel, aszta, kétnyelvű, de jó, nahát ez a gondolat tök passzolna a kutatásomhoz, sőt, mivel a roma irodalmat tervezem kutatni, ezért nálam ez a könyv sokkal jobb helyen lenne. Köszönöm neki, hogy megkaptam, és hogy még ezután is barátok maradtunk. Elképesztően sokat jelent. Ja, igen, tök érdekes, kedves, vicces mondókák és gyerekversek vannak benne cigány szerzőktől lovári és magyar fordításban.

Gabriel Garcia Márquez: Szerelem a kolera idején
Fura, de Márquezről mostanában sok emberrel beszélgetek, de ez sosem baj azt hiszem. Mert tényleg egy mester, aki valami nagyon igazakat tud elmesélni úgy, hogy észre sem vesszük. Először a Száz év magányt olvastam tőle, amiben egy család történetét mutatja be, amely a létrejöttekor halálra volt ítélve, hiszen az vérfertőző kapcsolatban született. A Bánatos kurváim emlékezetében egy nagyon idős férfi hajtja egy lány szerelmét és szüzességét, most pedig megtaláltam párszáz forintért a Szerelem a kolera idején első kiadását. Nagyon fogom szeretni. Tudom.

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz
Bodor Ádám az erdélyi magyar prózairodalom egyik nagy alakja, aki novelláiban és regényeiben egy különleges többnemzetiségű elnyomott, és sokszor a saját életüket is megnyomorító közösség viszonyairól beszél személyes válságon keresztül. A szegedi könyvbemutatóján arról is beszélt, hogy a román diktatúra azért nem tudta megfogni, mert nem volt szabad felismerniük, ráismerniük az ő világára. Mi viszont általában szeretjük felismerni a mi sajátos kelet-európaiságunkat benne. A novelláskötetet 600 Ft-ért vettem a már említett antikváriumban. Nem hiszem, hogy előttem bárki kinyitotta volna. Járjatok antikváriumba!

George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban
Nemrég néztem, talán egy moly.hu-s kitűntetés kapcsán, hogy milyen izgalmas dolgokat írt még Orwell, amikor épp nem a disztópiairodalom alapműveit küldözgette a kiadójának. Alapvetően érdekel a város téma, és két kulturálisan kifejezetten terhelt várost említ a címbe, amelyekkel kapcsolatban nem feltétlenül a Csavargó az első gondolatunk, és mégis, nagy hagyománya van ennek a fajta társadalmon kívüli csavargó szerepnek és a flaneurségnek, elég csak Baudelaire-re gondolni, akinél én megszerettem ezt a témát. Háromszáz forint volt, és véletlen találat, bár molyon már szemeztem vele. Tényleg járjatok antikváriumba!

Gráf Dóra: Környezetismeret
Gráf Dóra kötetével már a tavalyi megjelenése óta szemezek, de valamiért nem értem rá elmenni a szegedi könyvbemutatójára, és végül nem is vettem meg eddig. Ami hatalmas hiba volt részemről. Gráf Dóra vajdasági fiatal költőként elsősorban a mindennapok és a gyerekkor kis bagatell ügyleteit tematizálja, amiben előkerül a határ, Miskolc is itt-ott, és persze a kisebbségi lét is. A kötet kinyitásakor eldőlt, hogy megfog engem ez a kötet, szerettem ahogy a sorai rendezik a világ kis apróságait, szerettem az utolsó ciklus prózaverseit, és jól megjegyeztem magamnak a nevét, mert egyszer, 2017-ben már elfelejtettem, amikor a Szolfézs című szövegét olvastam, pedig jól ki is beszéltük másokkal, hogy milyen mocsok jó vers is volt az.

Rona Jutka: Magyar cigányok
Túlélők vallanak
Runa Jutka interjúkötetében olyan magyarországi romákat keresett fel, akiknek emlékeik lehetnek a roma holokausztról, és rajtuk illetve a családjukon keresztül beszél arról is, hogy milyen helyzetben, nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek ma a romák. Azért tartom tök fontosnak azt, hogy ezzel a témával kapcsolatban sokat olvassak, merthogy ezek a történetek szinte ma is feltáratlanok, Katz Katalin februárban olvasott könyvéhez hasonlóan itt is az utolsó éveikben járó szemtanúk vallomásait olvashatjuk, és ezek az életinterjúk fontosok ahhoz, hogy megértsük a magyarországi cigányság elmúlt száz évét. Rona Jutka könyve ezekhez a történetekhez jól elkapott, igazi, életszagú szociofotókat is közöl.

Nemes Z. Márió: Ektoplazma
Nem fogom azt hazudni, hogy értem, mi ez a könyv, mert nem volna igaz. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy érteni fogom, miután elolvastam. Nemes Z. cudar okos, és elképesztően klassz dolgok érdeklik a hungarofuturizmustól a poszthumánon át egészen a bármiig. Nem vagyok felkészülve, hogy olvassam ezt a könyvet, de nem érdekel. Gyönyörű könyvtárgy, csodálatosan boldog leszek attól a valamitől is, amit érteni fogok belőle. És nekem ennyi abszolút elég. A borítón olvasható egyik szöveg szerint a nihilizmust a saját eszközeivel kell legyőzni, és én üdvözlöm ezt, nyitott kapukkal várom, és aztán majd lesz valami. Tök őszintén ezt gondoltam, amikor megvettem ezt a könyvet, és egyetértek magammal.

Deborah Feldman: Unortodox
A másik út
30%-os akció volt a Tescóban a könyvekre, és bár már vettem elég könyvet ebben a hónapban, észrevétlenül a kosaramba ugrott Deborah Feldman önéletrajzi kötete, amely itthon az olvasók és a könyves tartalomgyártók között is osztatlan sikert aratott, amit persze a Netflix tavasszal érkezett sorozata is megtámogatott. A szerző a haszid közösségéről beszél, ami egy ortodox zárt zsidó csoport, akik egymás között szigorú hagyományok szerint élnek, a nőket nem tanítattják és nincs is más út számukra, mint a házasság. A szerző a családja által elrendezett házasságra lépett, folyamatos pánikrohamok gyötörték, így a gyermeke születése után kilépett a közösségből, amelynek a kereteit fojtogatónak érezte. Már olvastam többször a haszid közösségről, a hitükről, hagyományaikról és meséikről, kíváncsi vagyok erre az oldalra is. Egy hasonló történetet várok, mint amit Naomi Alderman az Engedetlenségben írt meg.

Négy könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasnom:

Bartis Attila – Kemény István: Amiről lehet
Fura ez a könyv, de tetszett, csak furcsa. Kemény István és Bartis Attila is a kortárs magyar irodalom egy-egy intézménnyé vált hangja, Kemény István munkássága alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen a kortárs líra ma, Bartis Attila pedig egy különc prózaíró, akinek másként, de szintén nagy hatása van. Ők ketten barátok, és 2007-ben leültek egymással beszélgetni. Irodalomról, alkotásról, az irodalom intézményrendszeréről, Erdélyről, életről, bármiről, amiről lehet. Azért volt fura nekem, mert egyszerre azt éreztem, hogy teljesen póztalanok, beszélgetnek dolgokról, amiket bizonyára már sokszor átbeszéltek, dolgokról, amiknek más oldalait látják, és mégtöbb mindenről, amiben egyetértenek. És közben mégis van egy olyan fenttartásom, hogy a pózban maradtak, akár megkockáztatom, megmaradtak abban a bölcs idősödő ember képben, amiben a fejekben voltak, és ezzel talán kiszolgálják a képzeteinket. Ha már meséltem Bérczes László interjúkötetéről az elején, azt szeretem az ő beszélgetéseiben, hogy megvan a feszültsége annak, hogy bármelyik pillanatban ledől a képünk, de persze sosem dől le. Bérczes is barátként beszélget, de ott talán súlya van. Itt nekem ez hiányzott, és ettől furcsán éreztem magam, nem rosszul, csak furcsán.

Jan-Werner Müller: Mi a populizmus
(Fent már írtam róla)

Gráf Dóra: Környezetismeret
(Fent már írtam róla)

Garth Risk Hallberg: Ég a város
(Fent már írtam róla)

Blogoltunk is a hónapban:

Ez lesz a hatodik bejegyzésem a hónapban, ami nem jó, valamivel átlag alatt van, viszont most nyári szünetelünk, nincs a faluban térerő, ahol vagyok, ilyenek. A hónap tizedik napján érkezett az 1 és 6, amiben most rendkívüli módon arról írtam, hogy nem tudom, hogy mit fogok olvasni, így 10 lehetséges címet villantottam fel, amiből kettőt sikerült eltalálnom. A hónapban egy értékelést írtam, Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című könyvéről (értékelés itt, alternatív fülszöveg itt), a kibeszélős bejegyzésben végigvettem, hogy mi a dolgom az LMBT ügyben és mi nem, amikor egy ‘meleg’ srácként írok, illetve néhány nappal ezelőtt bejelentettem azt, hogy a blog.hu-s felületről lassan a saját oldalunkra költözik ez az egész.

És akkor a költözés: Itt tartunk most

Elkészült az Egy meleg srác olvas oldal, amit stillszerűen az egymelegsracolvas.hu linken érhettek el. Talán igazán nagy változások nem várhatóak rajta, és már csak az aprómunkák vannak vissza. Meg a menűsor. Nem tudom, hogy hogyan kell megszelídíteni a menüsort, szóval a fejléc még valamennyire kaotikus (Légyszi, ha bárki olvassa ezt, aki ért a menűsorokhoz wordpressen, az írjon, mert meg tudnék hatódni, de bízom benne, hogy le fogom tudni gyűrni ezt is, mert az oldaldobozokkal is megküzdöttem, ami sokkal nagyobb meló volt, mint ahogy gondoltam. De biztosan hiányoznak az ehhez szükséges kompetenciáim. Mármint tényleg.). A következő dolgok, amiket javítanom kell majd, azok a képek, mert gyakran használok, használtam szöveg mellé tett képeket, amik az exportálás nem tudott értelmezni, és a linkekkel lesz még dolgom. Sokszor vannak a szöveg közben linkek, ezeket majd mind át kell tennem, de ezek tényleg csak hangyamunkák.

Ezzel együtt most szeptember első hetéig az új posztok még a blog.hu-s felületen keresztül érkeznek, mert nem merek telefonról ott cikkeket indítani, és csak úgy fogok tudni, viszont néhány nap csúszással ezek a tartalmak is felkerülnek, amint a laptopom internet közelébe kerül. Ugyanakkor még alakulni az oldal is, egyetemkezdésre jó volna befejezni a költözést, de ha nem sikerül, akkor egyébként is szeptember vége volt a cél, és akkor tényleg szomorú volnék, ha azt sem sikerülne tartani.

Mindenképpen tájékoztatok majd mindenkit minden fórumon arról, hogy hogyan állunk, mondanám, hogy ha nem szeretnél lemaradni, akkor iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, de tekintve, hogy záródunk lassan, lehet, hogy nincs sok értelme már ezt a felületet promotálni. Kövess viszont facebookon és molyon, ahol nagyon direkten is tudom kommunikálni a helyzetet, ismerkedj az új oldallal, én is azt teszem, és semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió