Sziasztok,

már egy ideje terveztem újra leporolni az időnként elővett, leporolt #LMBT-t olvasunk sorozatot, és rendszeres beépíteni a blog életébe, és, most hogy januárban újra elindult a Kibeszélős sorozat, arra gondoltam, hogy a három hetente jelentkező Kibeszélős sorozatok közepénél, szintén három hetente hétfőnként jelentkezem az #LMBT-t olvasunk sorozat egy-egy új részével, amiben így LMBT+ szövegek szerzőit, illetve könyves vagy LMBT+ tartalomgyártókat kérdezek arról, hogy mik a saját tapasztalatuk az irodalommal, LMBT+ irodalommal kapcsolatban.

A sorozat első részében Völgyi Annát, a Vigyázhatnál a szádra Laurám! című regény szerzőjét kérdeztem arról, hogy milyenek a tapasztalatai elsőkötetes szerzőként az irodalmi élettel, az LMBT-t olvasók közönségével, és arról, hogy szándékozott-e tanítani az olvasót. Köszönöm Annának, hogy elfogadta a felkérésemet.

Egy meleg srác olvas: 2019-ben jelent meg az első regényed, a Vigyázhatnál a szádra, Laurám!, ami egy hosszabb, 2017-ben kezdődő alkotói folyamat eredménye volt. Pár hete posztoltad Instagramon, hogy befejeztél egy új regényt, már publikáltál is belőle folyóiratokban, és nekikezdtél egy harmadiknak. Ebben az iramban volt időd belegondolni abba, hogy megjelent egy könyved? Mérlegeltél azóta? Kellett tanulságokat levonnod?

Völgyi Anna: Először is, köszönöm szépen a felkérést a beszélgetésre. Nem terveztem, hogy szólok még az első könyvemről, de úgy gondoltam, az interjú jó lehetőség arra, hogy utoljára megtegyem. Valóban 2017-ben kezdtem el írni, de azokat a – más műfajú – szövegeket töröltem, az első könyvem első verzióját két évvel később, négy hónap alatt írtam.

Rengeteg tanulságot levontam belőle, úgy is fogalmazhatnék, nagy tanulópénz volt ez a regény, most már sok dolgot másképp csinálnék mind írástechnikailag, mind tartalmilag és egyéb szempontokból is. De tudom, hogy az elsőről a legtöbb alkotó hasonlóan vélekedik, én is próbálok kevésbé haragudni az amatőr bakijaimra. A második regényemet már tudatosabban hoztam létre, és rövidebb is lett, szigorúbb voltam, sokat húztam a szövegből. A harmadikba azért kezdtem máris bele, hogy kitöltsem a hosszú hónapokat a második megjelenéséig 🙂

Emso: Mondasz néhány, akár elsőkötetes iskolahibát? Azt láttam kívülről, hogy a kötetedet jól fogadták, noha a szerkesztés hiányosságait sokan kritizálták. Mit csinálnál, mit látsz másként most?

VA: Melyikkel kezdhetném? Talán a türelmetlenségemmel. Hamar kiengedtem a kezemből a könyvet, jót tett volna a szövegnek, ha még pihentetem. Azt is sajnálom, hogy, azon túl, hogy remek tanácsokat is kaptam, rengeteget adtam különböző véleményekre, ezért néha a komfortzónámon kívül írtam – ezt a hibát biztosan nem követem el többé. Továbbá, nagyobb mértékben venném figyelembe, hogy ami számomra egyértelmű irónia/önirónia, nem biztos, hogy másoknak is evidens. Később ebből a szempontból szintén körültekintőbb leszek. A határozottabb szerkesztés hiányosságáért viszont nem vállalom százszázalékban a felelősséget, a többség szerintem tisztában van azzal, hogy ez nem a szerzőn múlik teljes egészében.

Emso: Nő íróként, aki először egy LMBT+ szöveggel jelenik meg, ráadásul nem is az irodalom intézményrendszere felől érkezve, hanem a biológia kutatás felől, milyen volt megérkezni, és mennyire volt terhelt az út? Hogyan hatottak rád az eddigi tanácsok, éreztél-e nyomást bárki felől, vagy érzed-e, hogy ez a beköszönés befolyással lehet a pályád további alakulására? Mik voltak azok a mozgatók, amiknek végül meg szerettél volna felelni, és miket kellett elengedni, hogy most a harmadik könyvedet is elkezdhesd?

VA: Kalandos volt az írás világába csöppenni, írókkal-olvasókkal ismerkedni, ugyanakkor rácsodálkoztam, hogy itt a kutatói szféra kompetitív légkörénél is jelentősebb versengéssel találkoztam. Csökkent is valamelyest a lelkesedésem, miután visszaéltek egyszer a naivitásommal, de ezt szintén tanulópénznek könyveltem el. A szakmámból fakadó „kívülállóság” nem zavar különösebben, nemrég egy kedves ismerősöm emlékeztetett is rá, hogy Ottlik Géza matematika-fizika szakon végzett, mégis hihetetlenül gazdag az irodalmi életműve.

LMBT+ szöveggel indítani elismerem, merész lépés volt, de foglalkoztatott, hogy úgy közelítsem meg a témát, ahogy korábban nem tapasztaltam. Nem volt nevelő szándékom a szexuális orientáció kérdésköreivel kapcsolatban, csak egy történetet szerettem volna elmesélni. Sajnálom, ha valaki hiányolt bizonyos kérdéseket-válaszokat a könyvből, de ezek taglalására nem én vagyok a legalkalmasabb, nem is tervezem a jövőben az LMBT+ vonalon való alkotást. „Nő” íróként nem tapasztaltam még hátrányt, de ha előfordulna, megpróbálnék motivációt meríteni belőle.

Ebben a pillanatban nem tudom megítélni, milyen hatása lesz az indulásomnak a későbbiekre, de vállalom, hogy Laurám is a részem. A kedves üzenetek és a pozitív vélemények amúgy is boldoggá tesznek, a tartalmas kritikákból pedig építkezem. Nem engedtem el mindent, ezentúl is érzelmekről szeretnék írni, csak kiforrottabb prózába csomagolva, aztán hogy ez sikerül-e, a jövő titka. Összességében úgy gondolom, hogy fontos a kezdet, de a fejlődés lényegesebb, nem érdemes nagyobb jelentőséget tulajdonítani a honnan-hovának annál, mint amit megérdemel (legalábbis az én kis világomban).

Emso: És alapvetően milyennek látod alkotóként az LMBT+ könyveket olvasó közösséget? A hiányérzetből reklamálók, vagy a kedves bátorító üzenetek a tipikusabbak?

VA: Érdekes, hogy néhány kivételtől eltekintve a kritikák többsége az LMBT+ közösség olvasóitól érkezett. Részben nem csodálom, hiszen sok szivárványos könyvet olvashattak már ahhoz, hogy személyes elvárásokkal éljenek az új megjelenésekkel és a történet alakulásával kapcsolatban, de ha beesik egy-egy kevébé konstruktív, negatív vélemény, emlékeztetem magam, hogy nem felelhetünk meg minden olvasó egyéni ízlésének, ami sosem lesz másképp.

Emso: Milyen LMBT+ szövegeket, regényeket olvastál korábban? Számoltál azzal, hogy te is ebbe a szövegkorpuszba írsz majd?

VA: Cameron Post rossz nevelése, Carol, Szólíts a neveden, Találj rám!, A szakállas Neptun, Festett testek – őket olvastam eddig. A magány kútja régóta a polcomon vár, és a Sült, zöld paradicsom is érdekelne, de egyelőre nem sikerült hozzájutnom. Igen, számoltam vele, hogy írnék egy kis LMBT-t, bár gyakran érkezik olyan visszajelzés, hogy Laurám nem „megszokott” LMBT+ regény. Ezen sokat gondolkodtam, de nem sikerült teljesen megfejtenem, mit érthetnek az olvasók ezalatt. A műfajhoz pedig részben azért nyúltam, mert kicsi a hazai merítés, és eszembe jutott, hogy talán jobban fogyna a könyv, mintha mással állnék elő. Ez részben be is jött, mert több emberhez jutott el, mint számítottam rá, bár jó kérdés, hogy a témaválasztás miatt volt-e így.

Emso: Az Arthur Less című könyvben Andrew Sean Greer azt mondatja ki, hogy az LMBT+ olvasók azok a könyveket szeretik, amikben pozitív az LMBT+ karakter, és amik pozitív képet fest erről a kisebbségről. Laura esetében ez nem is volt határozott célod?

VA: Nem volt célom sem Laurát, sem Sárát pozitív vagy negatív szereplőnek beállítani, pedig egyszerű lett volna kígyót-békát kiabálni Laurára, Sárát pedig olyan tudatos személyként létrehozni, aki kézbe veszi a sorsát, majd hátra sem néz, de én a kevésbé szimpatikus érzéseit is ábrázolni szerettem volna, hogy őszinte és emberi legyen a könyv. Sejtettem, hogy az olvasók fele-fele arányban állnak majd a két karakter oldalára, és ez valóban így is történt.

Emso: Arról még mindenképpen szerettelek volna kérdezni, hogy milyen döntések előzték meg azt, hogy ez a kötet társadalmilag érzékeny lett. Egy romantikus regényként minden lehetőséged megvolt, hogy egy apolitikus szöveget írj, a regényed mégis sok helyen áll bele a sokszor irracionálisan, igazsátalanul működő hatalomba. Itt sem nevelni szerettél volna?

VA: Itt sem 🙂 Nem értek a politikához, mégis foglalkoztat, sokszor azon kapom magam, hogy ilyen jellegű YouTube csatornákat nézek és podcasteket hallgatok. Általában nem bírom ki, hogy semleges álláspontot sugalljak ezen a téren, és úgy tűnik, az olvasók sem bánják: a politikával kapcsolatos megjegyzéseimre eddig még egyetlen kritika sem érkezett. Egyébként felháborít, hogy a hatalom a sorosozás meg az állítsukmegbrüsszelezés után az LMBT+ közösségre szállt rá, csakhogy új ellenségképet gyártson, mert a régieket elnyűtte. Örülök, hogy a társadalom nagyobb hányada már nem dől be ennek, inkább csak szánakozik a hiábavaló próbálkozásaikon – tavaly könnyesre nevettem magam Budaházy Eddán és Szájer Józsefen.

Emso: És merre tovább? Jön második regény, irodalmi folyóiratokban már láttunk részleteket, és azt is mondtad, hogy nem az LMBT+ vonal felé tartanak az új szövegek, de akkor merre kell figyelnünk majd Völgyi Anna nevét a könyvesboltokban?

VA: Talán a magyar irodalom szekcióban lesz érdemes körülnézni, amennyiben nem csap el a négyeshatos, és valóban alkotok még ezt-azt. Határozottan azért nem merek nyilatkozni a kérdésben, mert úgy érzem, hogy picit a zsánerirodalom és a szépirodalom közé szorultam, egyik irány felé sem tudok (és szeretnék) jelentősebb lépést tenni. Ha valóban az írás az egyik utam, remélem ez kiforrja magát később.

Emso: Amíg várunk, üzensz még valamit az LMBT+ olvasóknak?

VA: Hogy a covid se maradjon ki, mindenkinek kitartást a jelenlegi szituhoz, és amíg véget nem ér, pozitív élményekben gazdag olvasást kívánok a négy fal között!

Még egyszer köszönöm szépen Annának az őszinteségét és egyáltalán azt, hogy részt vett ebben a sorozatban, nektek pedig köszönöm, hogy velünk tartottatok.

Ennek a bejegyzésnek ugyan vége, de a legkésőbb a hét második felében mindenképpen érkezem majd egy új bejegyzéssel arról, hogy hogyan tervezem ezt az évet a blogon, majd reményeim szerint a jövő hétre már tényleg marad idő egy új értékelésre is. Meglátjuk, valahogy úgy is lesz majd, de az a biztos, ha nem felejtitek el:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió